Hajnal alkonyat és a tűző nap - 7

Az ágyamba térek magamhoz. Hogyan kerültem haza és legfőképp kiöltöztetett át alvósba fogalmam sincs róla. Az utolsó emlékem a buszút volt Quil dúdol valamit mellettem.
Oh szellemek segítsetek! Quil tudja. Ez a felismerés annyira megrémít, hogy kipattannék az ágyból. De egy erős kéz vissza tart.
-Aludj – kéri ellentmondást nem tűrő hangon. Igen ez nem egy rossz ötlet úgy is álmos vagyok.
-Jó – motyogom, átfordulok a másik oldalamra. A meleg kéz simogatja a hátam, amitől minden sokkal jobb.
Sajnos ez az álomvilágra nem igaz.
Nyugtalanul kémlelek körbe a sötétben. Megjelenik egy hatalmas szürkefarkas mellette üget egy fehér. Olyan vakítóan fehér hogy az már fáj a szememnek.
Érzem hogy boldogok.
Ekkor megpillantok egy másik fenyegető alakot. Kicsit homályos a körvonala mégis kitudom venni, hogy Dalton áll meg a tisztáson. Átölel egy hosszú hajú lányt és megcsókolja.
Ekkor az álomnak vége szakad, elnyel a sötétség.
Hangok szűrödnek be a puha meleg sötétbe.
-Lázgörcse is lehet – hallom anyám aggodalmas hangját. Utoljára akkor volt ilyen a hangja mikor ágynak estem egy lábtörés miatt.
-Nem lesz semmi baj – ez Paul, vajon hogy került haza – Kialussza magát és minden rendbe fog jönni.
Kicsit elmosódik a beszélgetésük. A hatalmas kéz ismét vissza tér és rendületlenül simogatja a hátam. Valamint a homlokomra tévedve enyhíti a hőséget.
Vakító fényre ébredek. Még szorosabbra zárom a szemem de ez se segít. Nyögve a fejemre húzom a takarót.
-Felébredtél – szol anya valószínűleg az ajtóból.
-Ja – motyogom.
-Kapd össze magad!
-Mért is?
-Hívott a főnököd és mondta, hogy ma egy fontos nap lesz bent náluk és hogy mindenkép menjél be. Persze csak ha jól érzed magad!
-Menyit aludtam?
-Majdnem két napot átaludtál.
-Hány óra?
-Fél öt.
-Akkor már nem érem el a buszt – zuhanok vissza a párnámra.
-Hívót egy Dalton nevű fiú – kicsit közelebb oson – Kellemes hangja volt – le csücsen mellém – Szólt, hogy ha jól vagy találkozatok vár rád Forks-ban.
-Mikor hívót?
-Nem sokkal Paul és apád elmenetele után.
-És ők mikor mentek el? – kezdem azt hinni hogy hülyének néznek.
-Alig egy órája.
Végül is örülhetek, hogy nem Paul vette fel a telefont. Így legalább nem üvöltötte le Dalton fejét.
Álmosan összeszedem magam. Végül mikor mindenem meg van bedugom a zenét a fülembe. Nem szoktam így elmenni itthonról, de most kell egy kis nyugi.
Fel se fogom, hogy jutok el az „Éjszaka Macskái”-ba. De hogy a színpadon térjek magamhoz az már durva.
Kékes csillogás térit észhez.
Mosolyogva táncolok tovább Dalton eljött.
Szeretem mikor nézi a táncomat. Bár nem olyan érzés mikor a tűznél táncoltam mégis kellemes bizsergés fut végig rajtam.
Vége a munkaidőnek. Kótyagosan lépek ki a művész bejáron.
-Jól vagy? – valahogy ez a mondat mostanában egyre többet hallom a kelleténél.
-Aha – felelem – Csak kicsit instabil ez a fal aszem megtámasztom.
Türelmesen várja hogy jobban legyek.
-Haza viszlek kocsival – hangja nem hagy kétséget a felől, hogy bármi áron véghez vinné akaratát.
-Ok – nincs kedvem ellenkezni.
Valahogy eltámolygok a kocsihoz ami csodák csodájára nincs is olyan messze mint hittem.
-Mi történt a kezeddel? – int a jobb karomra amin eddig támaszkodtam.
-Ja ez… semmi – vonok vállat.
-Biztos – olyan áthatóan néz rám. Mintha belelátna a fejembe – az a fiú tette a múltkor?
-Nem szándékosan – veszem védelmembe Embry-t – csak elragadtatta magát. A bátyám haverja és fél a haragjától.
-Ez érthető, de akkor se szabad így báni egy ifjú hölggyel – ellenkezik.
-Hát ez az ifjú hölgy túléli, bármi is történjék vele. Rosszabb sérülésekből is gyógyultam már fel. Ez meg csak lila folt. Túl élem – veszem félvállról a dolgokat.
Megérkezünk Forks-ba.
-Biztos vár rád valaki – a keserűség a szemében döbbenetes.
-Nem – rázom a fejem – A múltkori kiakadásom miatt nem jön elém senki. Kicsit túl lőttek a célon és ezt ők is érezték. De ideje indulnom.
Kikecmergek a kocsiból. Gyönyörűen csillog a hold.
-Szép vagy a hold fényében – bókol Dalton észre se vettem mikor került mögém.
-Persze – nevetek rá.
-A hajad – megfog egy arra kóborló tincset – csábító az illata.
Szájához emeli az elrabolt tincsemet. Ezzel még közelebb hajol felém.
Lehelete már az arcomat súrolja. Végig simít ujjhegyével az arcélemen. Elveszek kékszemeiben. Elnehezülnek a szempilláim. Lassan lecsukódik. Érzem, hogy hideg arca egyre közelebb van az enyémhez. És megtalálja a számat. Először csak finoman puhatolódzik. Olyan kemény mintha sziklából lenne. Egyre erősebben ölel magához. Mégis valami hiányzik. Nincs az a lázas tűz, amire úgy vágytam. El akarom lökni. Nem enged, tovább falja ajkaim.
-Lee – hallok egy elhaló nyögést. Fájdalmasan ismerős hang gombócot képez a torkomban. Végre elválok Dalton ajkaitól. Remegés fut végig rajtam. A borzadás elönt. Próbálok hátrálni. Erős kemény karok tartanának. A remegés egyre erősebb.
Felnézek Embry-re, olyan fájdalom van a szemében amit először nem is értek.
-Cullen enged el! – hangja kemény, de a szemében lévő harc elárulja, hogy már nem sokáig ura önmagának.
Szembefordulok Dalton-nal és olyan erejű csalódás és harag önt el, amit szóban már ki se tudok fejezni.
A remegés nem szűnik és nehézkesen előre hajolok. Ruha recsegés és morgás tömi be a fülem valamit a dübörgő vér ami azt üvölti támadj.
-Cullen – hallom Embry hangját – hátrálj lassan.
Megállok végre a lábamon.
-Lee – megpillantom Embry-t feltartott kézzel, előttem áll és felnéz rám – Nyugodj meg.
Hangja mély és ez kicsit elandalít. Karjai erősen átkarolják a nyakam. Sűrű szőröm alatt is érzem testmelegét.
-Nem akartalak ennek kitenni – suttogja.
Hang helyet csak nyüszögésre futja.
-Nyugodj meg – szorítása erősödik. Érzem ahogy testemen ismét remegés fut végig. Karjai védelmezően ölelnek. Átölelem én is.
-Sajnálom amit tettem – karjai körbe ölelik egész felsőtestem.
-Bocsánat – suttogom.
Dalton ekkor megköszörüli a torkát. Embry fel morran. Hirtelen fordít hátat nekem és lehúzza a pólóját.
-Vedd fel – nyújtja hátra meg se fordulva. Ekkor tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi.
Gyorsan bele bújok a felkínált ruhadarabba. Több mint a semmi. Az alja majdnem combközépig ér, az ujja pedig bőven túl nyúlik rajtam.
-Cullen…
-Embry – szólalok meg és megfogom a kezét. Nem akarok balhét. Így is fogok kapni Paul-tól az tuti.
-Nincs semmi baj – néz rám kedvesen.
-Menjünk – kérem.
Egy szó nélkül össze fűzi ujjainkat és hátra se nézve ott hagyjuk Daltont.
Már rég a rezervátum területén járunk mikor megszólal.
-Majdnem kirobbantottál egy háborút – nem vádol, sőt kicsit mosolyog is a dolgon.
-Mi történt velem? – kérdezem az engem leginkább érdeklő dolgot.
-Átváltoztál farkassá, és nem a legjobb időben.
-Micsoda? – kapok a fejemhez. Ez nekem sok.
-Nyugodj meg – ölel magához. Zakatoló szívvel ölelem vissza. Érintése mintha nyugtató lenne hatalmas dózisban. Egyenletessé válik a légzésem és a szívem is normalizálja magát.
-Még mielőtt haza megyünk be kel néznünk Sam-hez.
Kézen fogva vezet ez Sam és Emily házához. Itt van mindenki és döbbenten merednek rám.
Elszégyellem magam. Emily azonnal elsiet valahova a házbelseje felé. Leah megvetően méreget.
-Gyere – kiált a ház belsejéből Emily. Nagy nehezen elengedem Embry kezét és a hang után sietek.
Kapok egy nadrágot, de a pólóhoz ragaszkodom.
-Szerencsétlen időt válaszoztál – mosolyog rám szomorkásan.
-Aha… biztos – mormogom.
Kint már javában folyik a tanácskozás.
-Cullen-ék fegyverszünetet ajálotak – Sam hangja nagyon határozott – Ilyen még nem fordult elő. De közös az ellenségünk. Ma éjszakára várnak minket.
Visszaosonok Embry mellé. Megfogja a kezem és ettől megnyugszom.
-Elégé megnehezíteted a dolgunkat. Szerencse hogy Embry pont érted igyekezett.
-Mért is szerencsétlen ez az idő?
-Most készülünk háborúra a hidegek ellen. És a szövetségeseink is hidegek – feleli Quil.
-Egyszerűen fel vázolva a dolgot az ős ellenségeink most fegyverszünetet kötöttek velünk hogy egy nagyobb fenyegető csapástól megvédjük a területünket.
-Ráadásul majdnem rátámadtál az egyik szövetségesünkre – vigyorog rám Seth.
-Dalton hideg – világosit föl Jared.
-Viszont el kell vinnünk magunkkal, hogy még véletlenül se támadjon rájuk.
-Az önkontrolja felülmúlhatatlan – komorodik el Sam.
-Mért is? – vág közbe Leah.
-Már több mint egy hónapja át kellet volna változnia, és mikor azt hittük meg is történik vissza táncolt.
-Indulnunk kell – szólal meg Jacob. Valahogy olyan savanyu.
-Nem bízom elégé a Cullen-ékben. Farkas alakban megyünk.
A fiúk bólintva kisorjáznak a konyhából.
-Sam, Lee-vel mi legyen – Embry még mindig nem engedte el a kezem.
-Velünk jön ember alakban. Nem lenne jó ha most átváltozna. Még nem tökéletes az önuralma de emberalakban sokkal jobban viseli a hidegek jelenlétét.
-Gyere - húz magával. Kint már hatalmas farkasok várnak most tűnik fel, hogy Paul is ott van mégse szedi le a fejem helyből.
Olyan hatalmasok mégse félek tőlük. Több döbbent pillantással találkozom mint kéne. Ekkor Embry üget mellém vissza szürke farkasként. Kicsit foltos a háta. Hozzá érek az oldalához begörnyed és mintha kuncogna.
-Tudod tartani velük a lépést? – aggodalmaskodik hátulról Emily.
-Azt hiszem – fő a határozottság.
A falka elindul. Kicsit zsong a fejem ettől az egésztől. Érdekes módon tudom tartani a lépést.
Megérkezünk egy holdfényben fürdő tisztáshoz. Sokáig nem értem miről van szó. A tisztáson álok közt felismerem Daltont. Olyan méreg fog el hogy Embry-nek elém kell kerülnie és eltakarnia, hogy csak az ő szemébe nézzek. Arcomhoz érinti orrát bele szuszog a fülembe. Megnyugszom.
Most már érdeklődve figyelem az eseményeket. Előttünk két férfi küzd, sebesen harcolnak mégse tudnak elég gyorsak lenni ahhoz, hogy ne lássam a mozdulataikat.
Van köztük viszont egy lány, aki valahogy nem oda való.
Ekkor a falka feláll. Óvatosan merészkednek ki a fák közül. Sam halad elöl. Én hátrébb maradok. A hidegek teljesen mozdulatlanul tűrik, hogy megszaglásszák őket a farkasok. Ekkor megcsapja az orrom maró szaguk. Önkéntelenül is megdörgölöm, hogy elmúljon.
Végig mérem őket. És hirtelen rájövök mindegyiket ismerem névről. És Dalton kicsit messzebb áll tőlük. Mintha valami távolabbi rokon lenne.
-Ki az a lány? – hallatszik Bella elgyötört hangja. Hogy honnan tudom a nevét fogalmam sincs.
-Embry társa – feleli az öt oly szorosan tartó Edward.
Ez a megjegyzés talán gondolkodóba ejtene, de valahogy nem tudok most gondolkodni.
Figyelem az eseményeket. Kicsit hátrébb araszolok ez az égető szag nagyon nem akar múlni és mindegyiknek kicsit más az aromája. Addig a falka szépen sorban végig szaglássza őket. Persze kinek jobban kinek kevésbé jobban megy. Jacob nem bír magával. Bella kegyeiért versengeni egy hideggel, kétségbe ejtő. Szóval ezért volt olyan rossz hangulatú.
Embry vissza tér mellém és a fák felé terel. Engedelmesen besétálok a sötétbe. Egy ideig nem jön velem Jacobot várja.
-Vajon hogy tartja velük a lépést – ez Jasper-től származó kérdést el fújja a szél. Nem is foglalkozom vele futok együtt a farkasokkal.