Hajnal alkonyat és a tűző nap - 8

Megérkezéstől számított fél pillanaton belül Paul eltűnik a színről.
-Elküldtem, nehogy valami meggondolatlant tegyen, amit később megbánna – magyarázza Sam értetlen arckifejezésemre.
-Mi legyen Lee-vel? – kérdezte végül Seth
-Itthon marad a többiekkel – határoz az alfa.
Erre két srác fel morran. A nevük jelenleg nem ugrik be.
-Embry – szól zordan Sam, jelentőség teljes pillantásától kicsit megijedek, de ne csodálkozunk egy három fejel magasabb farkas lapul benne.
-Akkor mi most lelépünk, remélem majd tájékoztatok, elég hosszú mese lesz – azzal magával húz.
-Hova megyünk?
-Haza viszlek és hozzá láncollak az ágyadhoz, hogy ki ne tehesd a lábad az elkövetkező pár napban.
-Mért is?
-Nem figyeltél?
-Nem nagyon ment.
Felém fordul. Majd ismét húzni kezd maga után.
Haza érkezünk Anya és apa csodával határos módon fent vannak és sápadtan néznek rám.
-Sziasztok – köszönök még, de már csak a szobám ajtajából mert Embry elemi erővel betoloncol maga előtt és bezárja maga mögött az ajtót.
-Szerencse, hogy Paul előbb járt itt – fanyarul felnevet.
-Mi baj?
-Szóval a családi hátteredet most nem firtatnám elég lesz az illetékest meg hallgatni. Viszont ami most fontos: holnap este megint elmegyek megnézni a felkészülést hogy milyen fogásokat mutat …
-Jasper
-Igen – nagyon sóhajt – szóval nehéz lesz itthon hagynom téged.
-Nem akarok útban lenni – védekezem azonnal.
-Akkor jó – mintha megnyugodna.
-Milyen mesét szeretnél el mondani?
-A legenda igaz – fog bele nehezen – a törzsi legenda a régi mesék.
-Az összest fújom kívülről – vonok vállat – Tudtam, hogy Paul is azt hiszi … mármint hogy farkas… de hogy tényleg az azt nem gondoltam volna.
-Tényleg ismersz minden történetet?
-Ne feled félig Sue nevelt – boxolok a vállába.
-Lehet most nem kéne tönkre vágnod a csontjaim – mosolyog.
-Mért is?
-Kicsit megerősödtél az elmúlt pár napban észre se vetted?
-Nem igazán.
-Mikor itt voltam, hogy várjam az átváltozásod, úgy forgolódtál mintha rémálmod lett volna.
-Volt is – szúrom közbe halkan
-Hadonásztál és egyszer a karom bánta – vigyorog és jobbját fel emeli.
-Ne haragudj – simítok végig a bántott végtagon.
-Semmi baj – tarkómnál beletúr a hajamba. Hirtelen elkomorodik.
-Mért hagytad, hogy egy hideg megcsókoljon?
-Nem igazán hagytam… - lepillantok és elkezdek babrálni a kölcsön nadrág szegéjével.
-De vágytál rá – szeme összeszűkül.
-Mert…
Egy picit most összezavarodtam. Most hogy felhánytorgatja Dalton-nal balul elsült csókomat, kicsit meg remegek.
Valami mindig is hiányzott mikor vele voltam. Valami amit nem tudtam beazonosítani. De most hogy Embry itt ül mellettem tudom mi volt az. A tűz. Embry-ben lángol ez a tűz és megperzsel vele akárhányszor hozzá érek.
-Mert?
-Hiába lógtam vele… valami hiányzott.
-Mi?
-Nem tu… - véletlenül a szemébe nézek és rájövök ez hiba volt! Barna szemei a felkelő nap sugaraiban gyönyörűek. El áraszt azzal mit azt hittem nem létezik.
A tarkómnál lévő keze közelebb húz magához míg a másik átölel. Óvatosan megcsókol. Mintha félne attól hogy szét esnék. Vagy csak összetörnék.
-Annyira vágytam erre – leheli még mindig az ajkaimnak.
Súrolja számat és újra lecsap. Most kíváncsian kóstolgat és egyre jobban bele merülünk. Elragad a hév amit kerestem és vártam meglelem. Átkarolom a nyakát.
Hanyatt dönt az ágyamon. Karjai szorosabban ölelnek a csókot abba hagytuk ugyan, de nem enged el.
-Itt hagyjuk abba – motyogja. Érzem, hogy remeg a keze – holnap után csatába megyek, tisztán kell gondolkodom.
-Egyben gyere vissza – simogatom meg az arcát.
-Ha vársz rám még félholtan is ide vonszolnám magam.
-Egyben – hangsúlyozom ki.
Felnevet és hozzám dörgölődzik.
-Sajnálom – simít végig a kezemen ahol pár napja még az ö ujjainak lenyomata díszelgett.
-Nem fájt annyira – vallom be.
-Akkor már át kellet volna változnod – felkönyököl.
-Honnan tudtátok?
-Mikor lázasan nyomtad az ágyat. Majdnem 50°C volt a test hőmérsékleted. Ezt egy normális ember nem viselné el. Te viszont másnap fel keltél és mentél dolgozni, mintha misem történt volna.
Hozzá gömbölyödöm.
-Mi az amire rá fogok jönni? – kérdezek egy általam semleges témának vélt valamire.
-Az… az a bevésődés – nyögi ki – ez ellen nem tudok védekezni. És sajnos a másik szeméj se tud.
-Mért akarnék ellene védekezni? – kérdezem kicsit bánt, hogy ilyen hülye.
-Hát…
-Szellemekre, olyan édesen hülye vagy – rázom meg a fejem.
-Mért is?
-Gyere a harcból vissza és elmondom.
További kérdéseket megelőzően rányomom számat az övére. Hát tényleg nem eset le neki? Soha senkit nem engedtem önszántamból magam mellé az ágyamba. Őt pedig nem dobtam ki mikor a szobámba lépet. Bátyámon kívül más nem nagyon járhatott itt.
-Szerintem aludjunk egy keveset – vetem fel és hatalmasat ásítok.
Belecsókol a nyakhajlatomba majd apró puszikkal fel jut a számig, most csak finoman ér az ajkaimhoz.
-Szép álmokat – suttogja.
Másnap délben vet ki az ágy, és akkor se önszántamból ébredek fel.
Embry nagyobb erővel ül fel mint amit én elvártam volna egy hálótárstól.
-Na – motyogok és megdörgölöm a kobakom.
-Bocsi – nyom csókot a homlokomra.
-Menni kéne? – nézek ki az ablakon.
-Ja – von vállat és feláll.
Magával húz mit se törődve korgó hasammal követem.
-Anabell – szól még anya, de most rá vagyok a legkevésbé kíváncsi.
Futva érkezünk meg Sam házához. Most már teljesen más a hangulat. Paul is mintha megnyugodna hogy lát.
-Este csak Jacob Quil és Embry megy el a találkozóra. Bár nem örülök a dolognak, de egyet értek abban, hogy nem kell kitenni az egész falkát ekkora veszélynek.
Kicsit fészkelődöm de nem szólalok meg. Jobb a békeség.
-A csata idejére mindenkivel kontaktusban akarok maradni – ekkor rám villantja szemét – ez még az olyan makacs átváltozókra is vonatkozik mint te Lee – mosoly bujkál a szája sarkában.
-Vettem – vigyorgok el szégyentelenül.
A megbeszélésen még szót ejtenek hogy mi legyen a csatában meg gondolják a lehetőségeket és a támadás helyét, idejét, útvonalát.
Itt sajnos én és két balul járt társam csak megfigyelők vagyunk.
Az éjszaka beálltával a kijelöltek elindulnak kifelé. Nagyon nehezen engedem el Embry kezét. De végül is ö Sam parancsát követik én pedig nem állíthatom meg őt. Az ajtóból hosszan nézek utána.
-Menj utánuk de maradj távol a Cullen-ektől – Sam áll mögöttem és kilök az ajtón – Farkas alakban, hogy a fiúk is tudjanak rólad – mosolyog és már vissza is fordul a konyhába.
Vigyorogva vetem be magam az erdőbe ledobálom magamról a pólót és nadrágot. Már éget az izgalom tüze és négy lábon érkezem egy hosszabb lépés után.
Mancsaim hangtalanul suhannak a fák között. Máris hallom Jacob hangulat emelkedettségét ahogy Bella-ra néz. Embry pedig mérgelődik Sam „remek” ötletén.
Quil üdvözöl egyedül kedvesen.
Le ülnek a tisztás szélén és figyelik a harcolókat az ö szemükön keresztül nézem én is egy darabig de elunom.
Fel akarom fedezni ezt az állapotot. Kedvtelve ugrálok jobbra balra. Úgy hogy nyomot ne hadjak. Majd minél magasabbra próbálok ugrani egy fán. Aztán szimatolok mindennek olyan éles a szaga. A látásom is kitűnően működik ebben a sötétben. Itt az ember tökéletesen eltévedne.
Quil felkuncog mögöttem. Megtorpanok és megrovóan rá pillantok.
-Mi van?
-Aranyos vagy…
-Persze
-Nem csodálom hogy Embry másik fele vagy – ismét kuncog. Ez feltűnik a hidegeknek is.
-Quil! – szol közbe most már Embry is – Ha egy kicsit figyelnél.
-Persze, persze – azzal vissza fordul ugyan a harcolok felé figyelme, de még mindig mosolyog magában az újdonsült felfedezéseimen és ö is elképzeli milyen volt mikor először lett farkas. Oda osonok melléjük és lefekszem még a sötétben lehunyom szemem, hogy az ö szemükkel lássak, az enyémet pedig ne lássák.
Pedig tudják, hogy ott vagyok Edward képes rá, hogy bele lásson a gondolatainkba.
-Agykurkász – veti oda Jacob.
-Az… - vonok gondolatban vállat és ráhagyom.
Fülelek és csak figyelek.
Most valahogy megnyugszom s gondolkodni nincs kedvem csak hallgatom a többiek harccal illetve Bella-val kapocsaltos elmerengését.
-Jasper mára elég – szólal meg Alice túl közel hozzám mint én azt szeretném. Kipptannak a szemeim és rájövök, hogy csak Jacob-hoz van közel.
-Ne morogj, így jár aki nem figyel – kuncog megint Quil.
-Figyeltem! – méltatlankodom.
-Nyugodj meg – figyelmeztet Embry és merőn vizsgálja a hidegeket. Csak Edward pillant felénk.
Ekkor megjelenik Dalton. Oda súg valamit Edward-nak, az bólint, és még visszasuttog valamit. Közelebb sétál az immáron kicsit feszültebb hármasunkhoz.
-Anie, ha itt vagy kérlek, találkozzunk ha vége van ennek a hacacárénak – kékszeme csillog ahogy bőre is. Válaszra vár.
Felemelkedek és két lépéssel kidugom a fejem a holdfényre. Bella szíve extrára kapcsol Jacob oldalánál. Én pedig határozottan bólintok.
-Nem örülök – morog Embry.
-Én sem de beszélnem kell vele tisztáznom kell vele, hogy ne legyen többet olyan mint a határnál.
-Rendben, akkor se örülök megint egy vérivóval találkozol ráadásul ö már megcsókolt mielőtt én tehetem volna.
-Fékezd magad – szolok rá de már késő. Quil döbbenten mered rám.
-Mit csináltál?
-Átváltoztam – felelem és még vissza nézek Daltonra, hunyorítok – Ne gyere La Push közelébe, mert szétcincálnak.
-Nem halja – morog Embry
-Csak hogy mondhassam én előre meg mondtam – azzal vissza lépek a sötétbe.
Bella ekkor beszélni kezd Jacob-hoz
-Ki volt az a fehér farkas? Dalton Anie-t mondott de ilyen nevű lányt nem is ismerek La Push-ban
Felhorkanok. Érdekes is lenne ha ismerne, olyan sűrűn jár le oda. Én meg elvoltam foglalva, így nem nagyon foglalkoztam velük.
-Lee – szol rám Jacob
-Jó befogom – azzal megint lekushadok és lehunyt szemmel nézelődök.
-Pihenjetek – köszön el tőlünk Carlisele – Nehéz csata vár ránk vasárnap.
Azzal utunkra bocsát.
Én a magam részéről kicsit nyújtózom amolyan kutya módra és vígan ügetek Embry oldalán aki a csata részleteit beszéli ki Quil-al és mindketten izgatottak. Én meg szorongok, hogy mi lesz velük és féltem őket. Végtére is a családom!
-Nyugi nem lesz semmi baj – vigasztal Quil. Hiszek nekik és rám is átragad a csata iránti vágy.
-Nem te maradsz a faluban – szögezi le Embry.
-Álmodozni se szabad? – nyiffanok fel.
-Azt igen.
Visszatérünk a faluba. Én vissza változom emberi alakba már egy jó fürdőt úgy vennék. Fordítva van rajtam a póló, de nem érdekel.
-Embry – szolok a szürke farkasom után.
Visszanéz.
-Elmegyek, muszáj fürdenem, bűzlök a vérivóktól. Majd megyek.
Boltin és már megy is tovább.