Mágiával átitatott kotta - 4. fejezet

Kyo pov:

Végre pihenés. Sikeres koncertet, turnét tudhatunk magunk mögött. Most pedig a megérdemelt pihenésemet tölteném, ha a szavak békét hagynának, de nem, nekik mindig ilyenkor kell megtalálniuk. Két nap alatt rengeteg szöveg, vers és kis karcok szabadulnak ki a tollamból.
- Látom, nem unatkozol – köszön rám Keiyuu a fotelból. Már kezdem megszokni, hogy csakúgy feltűnik a lakásom bármelyik pontjában.
- Hát nem, lehet szólnom kéne Kaorunak – gondolkodom hangosan és tovább figyelem az angol szavakat.
- Pedig azt hittem pihensz és kifáraszthatlak – felnézek a jövevényre.
- Fáradtnak nem vagyok fáradt, talán csak agyilag – vélem.
- Akkor gyere, kicsit megdolgozzuk az izmaidat is – nevet.
Nincs annyi türelme, hogy megvárja, míg levetkőzöm, lekapkodja rólam a ruháimat.
- Hé! – méltatlankodok, mikor már az alsónadrágomat is húzná le.
- Ja, hogy először masszás és csak utána az élvezet – kuncog. Ledönt az ágyra, és megint fenekemre ül.
- Jó sok munkát adsz nekem – csorgatja hátamra a hűvös krémet, amitől összerándulnak önkéntelenül izmaim – eddig csak egy embernek kellet módosítanom az emlékeit jó arány, bár Rukinál elgondolkoztam, hogy mit csináljak. – jólesően felnyögök keze munkája alatt – Mert hogy az éjszaka kifacsartátok egymást az rendben van, de a vágya a kotta után, hát nehéz dió volt, végül valami olyasmit mondtál neki amiért nem keresi többet, magától akar jobb énekes és zenésszé válni.
- Talán… - belém folytja a szót, mikor ráfekszik a hátamra és megérzem gerjedelmét. – Ezek szerint ma este te akarsz kifacsarni? – lököm le magamról. Mellém huppan és csak kuncog, fölé kerekedem és készségesen szétnyitja a lábait.
- Mint egy rossz kurva – ellenkezni már nincs ideje, fedetlen felsőtestére vetem magam. Nem mondanám finomnak magam, mert igen rendesen kiéheztem már egy jó szexre. Felperzseli a vérem. Minden gátat átszakít.
Falom fehér bőrét, ahol érem, édesen nyögdécsel alattam. Ezzel engem is lázba hoz. Mindenhol érinteni akarom, nyaka ívben feszül, mikor combommal lábai közé férkőzöm. Már csak egy alsó van rajta, mégis látom a feszes anyagon, mennyire izgalomba hozza, amit teszek vele.
- Csak nem tetszik – suttogom füle mögötti finom érzékeny bőrnek. Rámarok ajkaira. És finomnak nem mondhatóan húzom le róla alsóját. Végre teljesen meztelenül terül szét alattam. Azt hiszem hiányzott már a látványa és a bőrének illata.
- Mintha fel szedtél volna pár kilót – simítok végig amúgy lapos hasán.
- Te is mintha nehezebb lennél – simít végig oldalamon, majd oldalt a tigrisemet veszi célba. Felnyom magáról, térdeimre támaszkodom, de nem enged újra ajkaihoz, hanem ellöki még kutakodó kezemet is. Lecsúszik alám, párnára támasztom fejem és várom, mit csinál. Teljesen letornázza magát ágyékomig, ott nyelvével rajzolja körbe a vart mintát, felnyögök érzéki érintésére. Kuncogva kihámoz végre szűk alsó nadrágomból. Közben nem felejt el egész hosszomban végig simítani. Felmordulok, párnába fúrom a fejem. Nem hagyja abba kínzásomat, tovább ingerel, de csak addig ilyen bátor, míg újra fel nem rántom. Mégsem teszem meg, megvárom mi sül ki belőle. A hatás nem marad el.
- Meddig akarsz még cicázni? – nyögöm bele a párnába.
- Amíg el nem érem, amit akarok – lehelete ingerli gerjedelmem. Ez volt az utolsó csepp, elpattan a cérna. Felrántom, a párnába építem. Kezét felfeszítem feje felé. Egy óvatlan pillanatban összeér lángoló ágyékunk. Hogy fokozzuk az élvezetett, végre a szivacs melletti kis dobozhoz jutok. Átlagban a gyógyszereim vannak itt, de most mást kutatok, elég hamar megszerzem. Lassan venni kell, mert fogyó eszköz. Felpattintom a tubis tetejét, pukkanó hangjára már Keiyuu is fel figyel.
- Máris vége a mókának? – kérdezi csalódottsággal a hangjában.
- Még csak most kezdtük el – biztosítom.
Nem hazudtolom meg szavaimat, tényleg még csak most kezdődik a kényeztetése. Alig kezdem el tágítani, kapkodja a levegőt.
- Ennyire ne siess – feddem meg és megállítom az élvezet kapujában. Csalódottan és dühösen felmordul, ajkaimra mar.
- Ki is cicázik?
- Te cicáztál – koppintok orrára, majd csókba fojtom kiáltását, amit kiváltok vele, mikor felváltom az ujjaimat. Olyan szűk, olyan forró, olyan jó. Felnyögök. Megvárom, míg megszokja, és jelzi, kezdhetem az iramot diktálni. Jutalma nem marad el. Ismerem már annyira testét, hogy tudjam mi jó neki. A végtelenségig próbálom hajszolni.
- Akarlak – nyögi és hagyom, hogy a végtelen véget szakadjon. A gyönyör, amit nyújt leírhatatlanul jó. Nagyon rég volt ilyen pokoli jó valakivel.
Fáradtan hemperedem a hátamra.
- Hol fér el benned ennyi energia? – kérdezem nagyot szusszanva.
- Ahol benned ugyan ennyi – simít végig a mellkasomon és feltámaszkodik könyökére.
- Na persze – horkanok fel. Nagy nehezen felülök.
- Hova hova?
- A fürdőbe, kicsit ragacsos vagyok valaki miatt, szeretnék megszabadulni tőle.
- Veled tartok – mosolyodik el.
Persze a tus alatt sem hagy nyugtot, így ténylegesen hulla fáradtan fekszem el a matracomon.
Mellém kucorodik és mintha dorombolna.
- Macska lett belőled? – simogatom meg hátát.
- Ilyen helyzetben belőled nem az lenne? – és tényleg doromboló hangot ad ki.
- Jó éjt! – csókolok a füle tövébe. Menthetetlenül romantikus vagyok. Fájni fog a felébredés.


A nyugodt békés pihenés nem is olyan nyugodt. Kaoru hívásával kezdődik és az őszinteségi rohamommal folytatódott. Most pedig itt ülök a stúdióban a szünetünk kellős közepén Kaoruval az oldalamon és nézzük, mit lehet kihozni abból a sok mindenből, amit eddig írtam. Fájósan dörgölöm a szemem, nem aludtam egy ideje rendesen.
- Lassan menjünk – nézek fel az órára.
- Jó – motyogja Kaoru és nézi a képernyőt tovább.
- Hajnali öt van, menjünk – fogom meg a vállát.
- He? – néz fel rám nagy szemekkel.
- Menjünk mielőtt még a menedzser is betalál, ilyen állapotban nem tudsz vele szócsatát vívni, bár kíváncsi lennék, milyen vagy ha veszítesz vele szemben.
Ez hat, Kaoru morcosan feláll.
- Menjünk – veszi a kabátját, mindent, amit eddig alkottunk elment és már útra kész. – Elvigyelek?
- Jót fog tenni egy hajnali séta. – legyintek.
Tokyo utcái sose ürülnek ki, ez a nyüzsgés teszi a város feledhetetlenné és undorítóvá egyszerre. Nincs egy pillanat, amikor csend és béke lenne.
A lakásomhoz közelebb lévő parkon átvágva ismerős alak bontakozódik ki a hajnali első napsugaraknak köszönhetően.
- Mit keresel itt? – csúszik ki a számon.
- Tessék? – néz fel ködös, hatalmas szemeivel. Látszik rajta, hogy nincs itt. Azt hiszem jobb lesz, ha tovább megyek.
- Kyo – szól utánam. Megszívtam. – Kérlek – nyögi ki és már mellettem is terem, hogy belecsimpaszkodjon a karomba.
Annyira kapaszkodik belém. Hát akkor most se haza megyünk.
Valószínűleg a fáradság miatt vagyok ilyen jótékony. Felmegyünk az üres lakásba. Lenyomom a kanapéra, sört adok neki. Szemben fogok vele helyet és nézem üresen kongó szemeit.
- Nálad van az, ami segíthet nekem – suttogja.
- Nem, Shou – rázom meg a fejem. – Amit te keresel, az nem megoldás a problémádra – mintha meg se hallaná, amit mondok.
- Kyo nekem kell az a kotta, ha már nem lehetek olyan jó, mint Ruki akkor legalább másmódon akarok jó lenni.
- Ruki se kapta meg a kottát – sóhajtok, csak tudnám, kinek beszélek? Mert Shou csak mondja, mondja a magáét. Hogy mennyire rossz neki, hogy Ruki mindenben megelőzi, hiába tiszteli, hiába becsüli.
- Shou – ragadom meg a vállát. – Nézz rám! – végre rám emeli ködös tekintetét. – Te szerelmes vagy – állapítom meg. A köd helyét felváltja az üresség. Nem fogja fel szavaimat. Ezt hogy oldhatnám meg? Meg akarom ezt egyáltalán oldani?
Telefonom után nyúlok.
- Ki az? – krákog bele kásás hangon Ruki.
- Kyo vagyok, ide tudnál jönni rövid időn belül? Van itt neked valami, ami talán segít.
- Mi?
- Ha ide jössz, megtudod – sejtelmes hangom hatására azonnal lecsapja a készüléket. Figyelem az ürességet, ahogy bekebelezi magába Shout. Ez nem lesz így jó. A viszonzatlan érzelmek felemésztik az embert.
Ruki alig negyed óra alatt nálam van. Valószínűleg pár helyen lefényképezték gyors hajtásért.
- Gyere – intek magam mögé. Besomfordál és éhes tekintettel pásztázza végig a lakást.
- Mit akarsz adni? – kérdezi, mikor nem talál olyan tárgyat, amit eredetileg akart volna tőlem.
- Itt van neked az igazi mágikus kotta – veregetem vállon Shout, aki még mindig úgy ül, mint egy zsák krumpli.
- Tessék?
- Az igazi mágikus dallam innen fakad – bökök a szívére.
- He?
- Shou az igazi dallam neked – megfogom Ruki kezét, és a másik vállára rakom. Hirtelen, mintha megmozdult volna a levegő a szobában. Ismerős illat tömíti el az orrom. – Keiyuu – suttogom.
- Csak egy kis segítség – nyal bele fülembe, és már el is tűnik.
- Menjünk – szól Ruki és felsegíti a másik énekest.
- Érezzétek jól egymást – kuncogok – Ruki rendesen be lett törve előre – beszólásomnak meg van az eredménye, a kis Chubi fülig vörösödik.
- Ezt nem kellet volna – húzza fel az orrát.
- Tényleg jó legyen nektek – kísérem ki őket.
Valahogy Shou itt hagyta az ürességet. Nagyot sóhajtva összeszedem magam. Hazamegyek és megpróbálok aludni. Nem sok sikerrel.