Mágiával átitatott kotta - 2. fejezet

Kyo pov:

Ruki. Ruki itt. Ruki mi a fenét keres itt?
- Kyo minden rendben? – kérdezi meg édes zavartságot színlelve az énekes.
- Nem – felelem őszintén és ezen Kaoru is meglepődik. De csak a szemöldöke rándulásából látom.
- És mi a probléma? – kíváncsiskodik mézes-mázos hangon.
- Te – csoszogok át egy másik asztalhoz és ülök le írni.
- Azt hiszem túl lőttem, hogy ideinvitáltam – motyogja Die.
- Megígérted – nyafogja Ruki.
- Mit ígért meg konkrétan ez az iszákos? – kérdez közbe Kaoru.
- Hogy eljöhetek ide megnézni egy próbátokat – mosolyog, és úgy csillognak a szemei, hogy azt még Kai is megirigyelhetné.
- Akkor kérlek, ne inzultáld Kyot, kicsit morcos pár napja – szólal meg Shinya, amivel engem is meglep. Nem szokása a védelmemre kelni.
- Elnézést – néz rám bűnbánóan Ruki. Csak mérgesen szusszanok, és újra elmerülök a dalszövegem fájdalmában.
Miért akarja Ruki azt a kottát? Csak tönkre tenné a lelkét. Kiszipolyozná, meghalna tőle. Értem nem kár, de neki még sok mindent meg kell tennie, és lerakni a PSC mókuskerekében.
Kaoru most sokáig bent tart minket, talán csak azért, hogy megmutassa egy külsősnek, hogy itt igen is munka folyik, még akkor is, ha nem úgy tűnik.
- Rendben – bólint Kaoru, és végre utunkra bocsát. Természetesen Ruki a nyomomba szegődik, legnagyobb sajnálatára gyalog vagyok. Rendületlenül követ hazáig, igen Keiyuunak hála kivettem egy lakást nem messze a sajátomtól és tegnap ide hoztam pár fontos cuccot azért is voltam morcos, ahogy Shinya is látta.
Némán tesszük meg az utunkat az ajtómig.
- Mit akarsz?
- Szerintem tudod nagyon jól – mosolyodik el azon az enyhén perverz mosolyán, amit a színpadon használ. Tehát most csak megjátssza magát.
- Gyere – nyitom ki az ajtót. Előttem belibeg, látom, hogy most kezd zavarba jönni. Nem így képzelte el a lakásomat, mivelhogy ez csak egy személytelen hely, ahova feljárok, meg közelebb is van a kiadóhoz, meg a próbateremhez.
- Foglalj helyet, kérsz egy sört? – kérdezem illedelmesen.
- Nem igazán… - motyogja.
- Ne kéresd magad, mással úgy se tudlak megkínálni, üres a hűtöm.
Hamar túl esünk a sör megivásán, és csendben telnek a percek.
- Miért jöttél? – térek a lényegre, nem kenyerem kerülgetni a forró kását.
- A… - megakad, mérlegel – Kotta miatt vagyok itt.
- Milyen kotta miatt?
- A démoni kotta miatt, ami nálad van – vágja ki konkrétan.
- Bátor vagy Ruki – feltornázom magam állásba, és gondolkodó képet vágva elé sétálok – Eddig senki nem volt olyan botor vagy bátor, hogy elém álljon, és követelje rajtam a hírhedt kottát. Miből gondolod egyáltalán, hogy nálam van?
Megremeg, fölé tornyosulok, a kanapé karfájára támaszkodom, és úgy nézek le rá.
- Azért… azért gondoltam, hogy nálad van, mert… mert olyan sikereket értél el, amit nem hiszem, hogy a kotta nélkül képes lettél volna – vágja ki magát. Akár meg is sértődhetnék, hogy ilyen keveset néz ki belőlem, de nem teszem, csak felnevetek örömtelenül, szárazon.
- Ennyire nem kell lenézned – felrántom a kanapéról, döbbenten pislog párat. – Mit akarsz tőlem Ruki? – sziszegem pár centiről a képébe.
- A kottát akarom – válaszol csendesen. Nagyot sóhajtok.
- Minek az neked? – visszaülök a fotelembe. – A lelked még tiszta és érintetlen, nem mocskolódott be, az érzéseid is valódiak, amiket a dalaidba fogalmazol meg, vagy épp kiáltod világgá. Miért akarod tönkre tenni mindezt?
- Mert nem érzem elégnek – vallja meg. Elém áll. – Akarom a kottát Kyo, nem érdekel mi az ára.
Gondolataim kergetik egymást. Hogy tudnám úgy megmenteni a lelkét, hogy közben ne sérüljön, és önszántából adja fel a kottát?
Sötét terv fogalmazódik meg bennem.
- Akkor gyere, fizesd meg az árát – állok ismét fel, hogy bevigyem a hálószobába.
Simulékony kiscicává változik kezem alatt, nem vagyok vele kedves, elveszem, ami kell és csak a magam öröme után adom meg neki, amiért eped. Izzadt testünk összetapad, mégse törődök vele. Önként kínálta fel magát, hát fizessen meg érte, nem lesz attól előrébb, hogy befekszik pár fontosabb ember ágyába. Fehér bőre hibátlannak tetszik az ágyneműn, ahogy alattam nyög még jobban feltüzel arra, hogy tönkre tegyem tiszta lelkét. Démonaim mégis visszafognak, hogy ne tegyek benne kárt. Kicsit nyújtom még szenvedését, hogy megtanulja, bizony nem minden a hírnév, vegye észre azt, ami igazán fontos, hogy a zenén keresztül kiadjuk magunkból azt, ami fáj vagy bánt, esetleg örömünket.
Negyedik vagy ötödik menet után végre adok neki egy kis pihenőt. Hason fekve piheg mellettem.
- Ruki, te többet érsz, minthogy eladd a lelked, a kemény munkának hamarabb meg van a gyümölcs, és sokkal édesebb, mint a könnyen szerzett dicsőségnek – suttogom a fülébe, megremeg.
- Kyo – nyögi kiszáradt torokkal, könnyes szemekkel néz rám.
- Igen, kihasználtam a gyengeséged, vess meg érte, és tűnj el innen – mosolygok rá keserűen. Sose szerettem a hazug mosolyokat, mégis ide ez kell.
- Miért? – kérdi, miközben feltápászkodik mellőlem.
- Sokkal többet érsz annál, mint amivé válni akarsz a kotta által – felelem.
- Letusolhatok? – szedegeti össze a cuccait.
- Arra – mutatok a fürdő irányába.
Eltűnik az ajtó mögött, összeszedem magam, kidobom a használt óvszereket, tiszta ruhát kotrok elő és még egy törülközőt. Visszaveszem boxerem, míg el nem jutok a tus alá.
- Végeztem – áll meg a háló ajtajában a kis énekes.
- Remélem megtanultad a leckét – nézek rá keményen. Halványan elmosolyodik, de még látszik, hogy a tus alatt zokogott.
- Még holnap után se fogok tudni rendesen ülni miattad – zavartan nevet.
- Elég intő példa volt, felejtsd el a kottát – intek. Lazán elém sétál.
- Köszönöm – suttogja ajkaimra és megcsókol.
Bólintok, felveszi a cipőjét és távozik.
- Válj tiszta énekessé – kívánom neki, miután becsukódik mögötte az ajtó.
Gyorsan letusolok én is. Még haza akarok menni a sötét kuckómba elfelejteni mindezt, ami itt történt.
Alig csukom be magam mögött fészkem ajtaját, meghallok egy túlságosan is ismerős kuncogást.
- Rendesen kifacsart, nekem semmi nem maradt – suttogja a lakás sötétjéből.
- Menj a francba! – közlöm vele a tényeket. Lecuccolok és eldőlök saját matracomon, kimerített ez az a nap. Nem csak testileg, de lelkileg is. Olyan mélyen alszom, ha még egy lábbal lejjebb mennék, már biztos halottnak nyilvánítanának.