Tom és Bill teljesen smink mentesen baktat mellettem a PShez menet.
-Rajtad mért lehet smink? – kérdezi végül a fiatalabb.
-Mert… - fogok bele nagy hévvel, de a végén csak sóhajtok. Most ezt nincs értelme kitárgyalni.
-Mért? – faggat tovább Bill.
-Hagyjuk – legyintek. – Na szóval, meg is érkeztünk a PS épületéhez.
Bevezetem őket az impozáns épületbe.
Hiro mosolyogva fogad minket. Nálam alacsonyabb srác mégis idősebb. Bár utánam került az összekötőkhöz. Kicsit vastagabb nálam és a haja is enyhén világosítva van. Megöleljük egymás.
-Yuki már megint fogytál – csóválja meg a fejét.
-Már te is a súlyommal jössz?
-Yuki, ezzel mindenki jönni fogy, akivel találkozol, elég nagy port kavart az össze kötök között.
-Nem is volt olyan nagy probléma.
-Nem volt nagy probléma… -meg csóválja a fejét – korházban kötöttél ki.
-Hiro bemutatom Tom és Bill Kaulitz – celebrálom a bemutatást angolul. Előveszi az üzleti mosolyát és kezet ráz a két sráccal.
-Örvendek, szólítsanak csak Hironak – még rám villantja a szemét. – Akkor talán kezdjük is el a körsétát – azzal már megyünk is.
-Itt kezdődik a zene – mutat be egy üres próbaterembe. Aztán tovább megyünk.
-Hiro ezek is zenészek – krahácsolok a vágó munkájának ecsetelése közepette.
-Attól még nem biztos, hogy tudják, hogyan készül el a zenéjük – pillant rám lesújtóan. Hát hagyom, hogy vezessen minket.
Útközben néha leragadok egy-két emberrel váltani pár szót. Sminkesek öltöztetők, néha zenészek is.
-Yuki-kun? – kérdezi egy túlontúl ismerős hang.
-Csak ezt ne – nyögöm ki.
-Nao-kun minek köszönhetem, hogy meg állítottad a csoportomat? – kérdezi Hiro látva a reakciómat.
-Oh semmi különös csak Yukinak akartam mondani, hogy Hiroto hiányolta.
-Na persze – füstölgök.
-Nao kérlek, ne tarts fel minket – küldi el a fenébe a dobost kedvesen összekötöm.
-Ha Hiropon akar valamit akkor fel tud hívni – vetem még oda és látom, hogy szavaim mélyen érintik. Igazából Ponak sincs meg a számom és senkinek nem adtam meg a privátot.
Nao végre elmegy, mi pedig tovább sétálunk, elmegyünk egy rakat sminkes és öltöztető mellet. Persze miattam meg kell állni, mert néhány lány nem bírja meg állni hogy ne ajnározzon. Na ez kicsit beképzeltre sikerült, de ez a valóság. Az újoncoknak még mindig vagyok emlegetve. És mikor személyesen találkozunk teljesen oda meg vissza vannak mert annyi jót hallottak rólam.
-Ne haragudjatok lányok, de mennem kell – kérek elnézést és próbálok szabadulni addig Hiro se tétlenkedik, mesél a ruhák választásáról és a sminkekről.
-Yuki-kuuuuun! – ugrik a nyakamba valaki.
-Szia – nyögöm ki – Kai – mosolygok rá mikor végre fel ismerem.
-Yuki-kun úgy eltűntél hetekre – vágja be gyorsan a durcát.
-Ne haragudj, még az országban sem voltam, nem hogy Tokyoban.
-Akkor meg bocsátom, hogy nem hívtál – mosolyog – Kiket hoztál?
-Két német srácot, ők is zenélnek. – közelebb megyünk Hirohoz – Tényleg bemehetünk hozzátok próbára? – kérdezem úgy, hogy a vezetőnk is halja.
-Persze – vidul fel.
-Nos akkor most betekintünk az egyik együttes próbája termébe – konferálja angolul a dolgokat Hiro. Csak örülök, hogy gyorsan kapcsol.
Kaial végig fecserészzük az oda utat és minden probléma nélkül előre engedem a dobost.
Minket kicsit döbbenten fogadnak. Mivel egyiken sincsen smink és még csak a hajuk sincs belőve.
-Sziasztok – köszönök, erre fel vidulnak.
-Yuki már megint a frászt hoztad ránk – nevet fel Aoi.
-Tudod, nem direkt teszem – mosolygok tovább és vállat vonok.
-Szóval bemutatom a The GazettE-t.
-Hali – köszön Ruki. Közben szúrósan végig mér engem.
-Kérlek, ne kezd te is – sóhajtok.
-Azok után, hogy az én bulimon dőltél ki, ne csodálkozz – morogja.
-Nos a felvételekor többen vannak bent, de általában itt készül a zenei rész. És a szövegek egy része is itt születik.
Hiro tovább magyaráz, én közben váltok pár szót velük.
Reita nagyon szuggerálja Billt.
-Felesleges – szólok oda neki.
-Mért?
-Fiú és már van valakije – le zuttyanok mellé – és egyébként is tudtommal te a lányokért vagy oda – simítok végig az arc élén. Enyhén kirázza a hideg és villámló tekintettel néz rám.
-Most ha nem lenének itt ennyien meg fektetnélek – szűri a fogai között.
-Hát… ha szemmel ölni lehetne – mosolygok rá – De ha meg akarsz fektetni több erők kell bele fecölnöd, mint egy lányba. Nem a rajongod vagyok, hanem egy össze kötő.
Pislog párat, de nem szól semmit, Kai pedig menti, ami menthető bevonja a fiúkat is a beszélgetésbe. Ugyan nehéz az angolúk és néhol érthetetlen ott fordítok. De egész jól elcsucsognak. Szóba kerülnek a koncertek a bulik a hajtás és a munka, munka hátán.
Megérkezik a menedzserük és így mi szépen kileszünk penderítve, hogy a művészeket hagyjuk dolgozni.
A folyóson Tom meg áll egy pillanatra méregeti a közeledőt, majd köszön neki. Döbbenten nézem a jelenetet. Takeru meg áll és azonnal veszi a lapot. És kedvesen cseveg vele egy darabig
Az ikrek fiatalabb tagja féltékenyen méregeti a szőke ciklont.
-Ő Takeru a SuG énekese. – kommentálom Billnek. És meg kocogtatom Tom vállát.
-Ne haragudj, mennünk kéne – szakítom meg a beszélgetést.
Takeru áll csalódottságot imitál de hagy minket tovább állni. Tom meg nem érti a helyzetet öccse mért nevet rajta.
Azt hiszem mára ennyi elég volt a japán rock zenei élet belsejéből, kifele terelem a társaságot és persze hogy ne legyen egyszerű az életrajzom össze futok Naoval. Uh nekem ezt most el kell intéznem.
-Hiro kérlek menyetek előre majd jövök én is nemsokára.
-Biztos? – néz rám ferde szemmel.
-Csak el kell ezt intéznem – legyintek.
a Klaurizt fiúk érdeklődve nézik a dobost, de követik Hirot.
-Az előcsarnokban várunk – int még hátra, bólintok és nem túl lelkesen „rohanok” bele a végzet karjaiba. Bevárom Nao lassú lépteit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése