Eijiro pov:
Nyitom
a kis virágboltot ahol már lassan két éve dolgozom, és ahova egy mogorva ember Midorya
Izuku hozza a friss árut és a főnöktől a megbízásokat. A zöld haja és az amúgy
csodálatos szeplős bőre a csillogó zöld szeme már első alkalommal elvarázsolt,
de hiába próbáltam neki kedveskedni mindig csak valami morgást vagy rosszabb
esetben kiabálást kaptam válaszul.
Szedd
össze magad Eijiro!
Mindjárt
ide ér!
Mindennek
ellenére minden reggel alig várom, hogy láthassam. Alig nyitom ki a boltot és
végzek a reggeli teendőimmel, meg is érkezik és körbe néz.
-Hoztam
a friss árut – azzal hordja be a szebbnél szebb virágokat – mára van három
koszorú és egy esküvői csokrod. – nyomja a kezembe a megrendelő lapokat. Komoran
biccentek. Kimérten bólint és távozik.
Nagyot
sóhajtok.
Mióta
itt dolgozom és megláttam azóta rajongok érte, de mindig olyan morgós és
folyton siet. Vajon mivel vonhatnám magamra figyelmét? Egyáltalán, hogy lehetne
jobb kedvre deríteni?
Elvégzem
a kiosztott feladatokat. A megadott időben átadom a megfelelő embereknek a
megfelelő koszorút. Végül visszaérkezik Midorya is hogy átvegye az esküvői
csokrot.
-Sok
boldogságot a párnak – mellékelem a csokorhoz.
-Köszönöm!
– biccent és megszagolja a virágokat.
-Oh – hökkenek
meg – csak nem te vagy a szerencsés egyik fél?
-Mi
van akkor, ha igen? – húzza fel az orrát helyből.
-Jaj,
ne vedd rossz néven, csak nem láttam gyűrűt, és ha igy van akkor gratulálok! –
mosolyt erőltetek magamra, de belül összetörök.
Ekkora
blamázst. Pont egy olyan krapekba szeretek bele, aki már a templom kapujában
áll.
-Ebben
az esetben köszönöm, de nem. – nagyot sóhajt – egyszerűen csak csodálatosak a
virágok, amiket összeválogattál.
Izuku
pov:
Az
esküvői csokor csodálatosan szép, elűzi minden gondom bajom, egész nap
rohangálni boltról boltra, mindenhová a megfelelő mennyiséget frissen
kiszállítani és ha jön egy hirtelen megrendelés pattanni. Itt pedig mindig
Kisirhima vár és kedvesen mosolyog. Pedig olyan goromba pokróc vagyok vele
minden adandó alkalommal. Restellem már néha. Igazából nem is ilyen vagyok,
csak ez a rengeteg munka és feszültség már csak ezt hozza ki.
-Volt
valamikor valakim – újabb sóhaj – nagyon szerettem, de elment, nem bírta elviselni
a fejem, azt mondta jobb lesz neki nélkülem. – felnézek a vörös szemekbe –
olyan színű volt a szeme, mint neked. – elszomorodom, igy inkább a csokrot
csodálom tovább.
-Azon
nem tudok változtatni – kétségbe esett hangjára felnézek, és olyan fejet vág
hogy nevethetnékem támad.
-Ne
haragudj – csukladozom – Egyszerűen arról nem tehetsz milyen színű a szemed, de
én tehetek róla, hogy egy butaság miatt goromba vagyok veled. Ne haragudj –
kezet nyújtok. Elfogadja, és nem csak megrázza, de meg is ölel.
Annyira
jólesik ez a gesztus, hogy szinte elolvadom. Efféle gyengédséget rég nem kaptam
már senkitől, szinte bele bújok az ölelésébe.
-Sajnálom
– suttogja a hajamba.
-Köszönöm
– suttogom vissza a munkaruhájába.
Pár
percig kiélvezem ezt az idilli pillanatot, amit az élet mindig szűken mér, és
már mehetek is mert megszólal a telefonom.
-A
francba – morgom és nyúlok a szörnyeteg után. – Igen? -dörmögők bele.
-Hol
van már? – ez a menyasszonyi csokor tulajdonosa. Sorolom, hogy már nálam a
csokor, már a kocsiban és már úton. Pedig még mindig nem bontakoztam ki Eijiro
öleléséből. Lerakom végre a telefont és felpislogok a mellkasából.
-Ha
vége a munkának megiszunk egy kávét? – vágok bele nagy hévvel.
-Oké –
pirul el és elenged, hogy mehessek a dolgomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése