Hajnal alkonyat és a tűző nap - 9

Hajnal is elmúlik, mire levakarom magamról a sok koszt. Embry a szobámban vár.

-Felszabadult a fürdő mehetsz…

-Már jártam otthon – torkol le. Elkapja a kezem és maga mellé húz – Hogy tudsz ennyit piperézkedni?

-Csak a koszt szedtem le magamról – védekezem.

Mosolyog, bele csókol a nyakamba és magához ölel.

-Meg fojtasz – nyögöm, persze nem is igaz. De valahogy el akarom érni, hogy a szemembe nézzen.

Nézem, de a fáradság erősebb lehunyom a szemem. A pislogás pedig szenderülésbe csap át.

Már sötétedik mire magamhoz térek.

-Gyönyörű vagy a lemenő nap sugaraiban.

Erre csak egy grimasszal válaszolok. Felnevet és megcsókol.

-Elfáradtam miközben néztelek – és laposakat pislog.

-Nem aludtál?

-Nem – vallja be – Sokkal jobban lekötött, hogy nézem alvó arcod.

Erre elpirulok.

Figyelem, ahogy az egyik pillanatban olyan élénken csillogó szemei álmossá válnak és lecsukódnak a szemhéjak, hogy pislogjon, de nem tudja már kinyitni. Még megrándul finom bőrke, ami eltakarja előlem barna szempárját.

Figyelem egyletes szuszogását.

Öröké el tudnám nézni, ahogy a hold fénye csillog bőrén. Még látom, ahogy a sötétet szét zúzza a nap első sugarai, de sajnos a fáradság erősebb és elnyom az álom.

Reggel egyedül ébredek. Embry eltűnt mellőle. Kirohanok a ház elé. Még látom az összegyűlt falkát. Úgy ahogy vagyok pólóban rövidnadrágban oda sietek.

-Lee – fordul felém Sam – Rád bízom a srácokat neked nagyobb az önfegyelmed, mint bárkinek a falkában – itt szúrósan Paulra néz.

-De…

-Lee – fogja meg a kezem Embry – Nem akarok érted aggódni, kérlek, maradj itt – hangja keserű és kétségbe eset.

-Rendben – bólintok bár nem meg győződésből.

-Seth már fent van a hegyen gyűljünk össze indul a hajtóvadászat.

Ahogy átváltozom érzem, hogy Jacob érzései kavarognak düh keserűség és csalódás valamint a harc utáni kiolthatatlan vágy.

Még látom, ahogy megcsókolja Bella-t, de a többi nem érdekel. Fehér szőröm csillog a délelőtti nap sugaraiban. Idegesen fel alá mászkálok a kertben. Emily lép mögém.

-Gyere – hívogat kedvesen.

Nagy nehezen követem két hátra hagyott társammal együtt.

-Ne aggódj minden rendben lesz – azzal átmegyünk Sam házához.

Itt se nyugszom meg. Lassan ösvényt járok a kert füvébe.

-Lee ha nem nyugszol meg, akkor vissza megyek és rendbe raklak – hallom Sam szemrehányó gondolatát.

Lekushadok és behunyt szemmel figyelem, ahogy haladnak az erdőben.

Majd önmagam is látom a mögöttem álló srác szemszögéből.

-Ne merj semmire gondolni – hallom Embry fenyegetését és társam elfordítja tekintetét szégyenlősen bocsánatot rebeg.

Sam parancsokat osztogat.

A harcot nem vagyok képes csendben tűrni.

Felvonyítok figyelmeztetően, de kevésnek bizonyulok. Sam parancsait hallgatom néha mozdulnék én is, mégis vissza húz a fejem.

Látom az újszülötteket. Látom mikor Leah le akar vadászni még egyet és rosszul mozdul, látom azt is hogy Jacke ugrik oda, érzem a fájdalmát. A csata véget ér. A falka visszatér és hozzák a sérültet is. Embry elrángat onnan, ne lássam ne halljam. Ami nem egyszerű, mert az egész La Push zeng a sráctól.

-Jól vagy? – kérdezem mikor már a szobám csendjében ülünk.

-Nekem nem lett bajom – mosolyog rám keserűen.

-Akkor mindenki érezte?

-Persze, ez az egy baj van a farkas léttel, érezzük egymást.

Nem vagyok képes válaszolni, csak nézek rá, azt hiszem egyszerre mozdulunk. Csókja féltő boldog és bennem is átszakít egy gátat. Faljuk egymás ajkait, nem emlékszem mikor döntött végig az ágyon de már csak arra eszmélek hogy pólóm alatt jár meleg tenyere.

-Mit is szerettél volna el mondani csata elött?

-Csata után akartam el mondani – suttogom.

-Mi volt az? – kegyetlenl el hajol hogy ne tudjam megcsókólni.

-Ha nem jöttél rá magad akkor tényleg édesen hülye vagy – mosolygok. Várom a hatást, ami nem marad el. Döbbenten pislog kettőt, majd mikor leesik neki, elvigyorodik.

-Szóval tényleg nem lehet előle menekülni?

-Nem – rázom a fejem – De ha nem gondolsz bele, hogy ez kényszer és nem lehet kibújni alóla egész békés a dolog.

Tenyere végig szánkázik combomon kis nyomást gyakorolva a bőrömre. Elveszek érintésében. Csókja fullasztó, édes és követelőző, édesgető.

-Ne – kérem két korty levegő között.

-Mért – lihegi a nyakamba.

-Ha most meg tesszük akkor…

-Akkor… - vág szavamba és újra lenyom az ágyra, falánk ajkai nem hagynak nyugodni vérem forr, de fejem túl racionális.

-Kérlek Embry – tolom el magamtól – Anyámék itthon vannak. – ez hat és visszahúzódik. – Sajnálom – közelebb bújok hozzá, és legszívesebben sírnék. Vissza utasítottam, pedig tudom mennyire szeretné.

Valamikor elszenderülök, arra riadok, hogy üres mellettem az ágy. Embry ennyire meg sértődött volna itt hagyott? Alig lépek ki a házból Paullal találom magam szemben.

-Mi történt?

-A hideg doki motor balesetnek állította be az esetett, most ezt kell mindenkinek mondanunk. Jake kivan bukva, nem mutatja, de én tudom, hogy zavarja, amit az a lány mondott neki. – pattanásig vannak feszülve az izmai. A bátyám ideges.

-Nem tudok venni neked most nadrágot úgy, hogy kélek vigyázz a készletedre. Nincs munkám – azzal elvonulok az erdőbe sétálni. Fáradt vagyok. Ki merültem érzelmileg teljesen.

A vámpíroknak ugyan vége, de az élet nem áll meg. Jackob szépen gyógyul, legalábbis a doki szerint, még én is láttam, hogy már nincs ágyhoz kötve. Szóba állni nem lehet vele, mert rövid utón távol találom magam tőle. Hol vannak azok a régi szép idők? Mikor mindannyian békés kölykök voltunk, csak nevettünk a suliban és gondtalanok voltunk. Most szenvedünk az éhségtől, a szerelemtől, mely akaratunk ellenére is meg talál, és ott van a pénztelenség is.

Fáj látni mivé lettünk. Megint Sethék konyhájában térek magamhoz. Otthon nem szeretek lenni anya folyton morog, apa meg az ágyat nyomja. Nincs jó állapotban, anya szerint csak megfázás, de nem hiszem. Ha megfázott volna mért őszült meg olyan hirtelen?

-Tessék egyél egy kis húsleves – tol elém Sue egy tányért.

-Köszönöm – mosolygok rá.

-Seth nemsokára haza jön, ha ez a következő kérdésed – mosolyog törtemül, én pedig el csodálkozok.

-Honnan?

-Egyszerű – nevet fel – Mindig a konyhában kötsz ki, ha keresed a fiam. Anyukád aggódik érted. Nem jársz haza már te sem, úgy mint Paul.

-Sajnálom – horgasztom le a fejem.

-Ne nekem mond – dorgál meg. Nagyot sóhajtok tényleg haza kéne menni, de nincs lelkierőm anyám szemébe nézni és nem akarom apát betegnek erőtlennek látni.

Seth megérkezik a leves el fogy én pedig gazdagabb vagyok néhány hírrel. Sam beosztana, de mivel még mindig képtelen vagyok rendesen átváltozni így kicsit békén hagy. Embry pedig el van kámpicsorodva, ezen már nem csodálkozom.

-Köszönöm a vendég látást, és elnézést a zavarást – köszönök el és megyek haza, legalábbis remélem anya még dolgozik, apa meg alszik.

A ház előtt összefutok Embryvel.

-Van kedved átjönni hozzám? – kérdi lezseren.

-Persze – nevetek rá. Kézen fog és megyünk.

Hiába köszönök hangosan, letorkol, hogy anyukája nincs itthon elment egy rokonhoz vagy mi, de most nincs itthon.

Megint az ágyon kötünk ki, félek kicsit hiába tudom hogy vigyáz rám, mégis ott van az a kis félsz hogy ha megkapta amit akart akkor vége mehetek utamra.

-Lefürödhetek? – kérdezem félve.

-Persze – pislog párat Embry – Majd utánad el megyek én is. Várj, adok egy pólót.

Az ajtóban váltjuk egymást.

-Hagytam egy könyvet az asztalon, hátha érdekel – int a szobája felé. Míg ö pancsikol én a könyvet bújom. Érdekes nem hittem volna, hogy ilyeneket is olvas, majd meg kell mutatnia a könyv gyűjteményét, bár van itt a polcon pár érdekes kötet.

Csak az első fejezettettet tudom el olvasni mikor is a könyv fedőlapja szépen óvatosan becsukódik és Embry mosolyog rám az ágyról.

-Szia idegen – suttogom.

-Szia – köszön vissza.

Óvatosan hajol ajkamra, mintha félne elszaladok. Átkarolom nyakát és mélyítem a csókot, ezen felbátorodik. Még látszik a szoba ablakából, hogy megy le a nap, és fényénél Embry bőre ragyogónak tűnik, bár ő suttogva enyém dicséri.

Amit művelünk az éjszaka, nem mondanám szexnek, sem szeretkezésnek, olyan érzésem van hogy nem csak a testünk vált eggyé, hanem a lelkünk is. Furcsa érzés volt. Életem első kapcsolata bár nem lett kimondva mégis összetartoztunk, a szellemek is így akarták vajon?

A reggel kegyetlen módon ébreszt fel. Hideg az ágy és fájdalom mar mellkasomba. Megtettük és lehet már nem is vagyok elég jó neki. Kétségek között öltözök fel. Minden tegnapi ruhám fel veszem és igyekszem minél hamarabb távozni, de a konyhaajtóból kiszűrődő zajok meg állítanak.

Embry nyomdafestéket nem tűrő módon káromkodik, jó nem olyan cifrán mint Jake, de majdnem annyira.

-Mit csinálsz? – csúszik ki a számon az önkéntelen kérdés.

-Reggelit nem látszik? – zsörtölődik fel se fogva, hogy ott vagyok.

-Hagyd majd én – állok mellé és szépen lassan átlátom a káoszt. Tojásrántotta meg szendvics. Rendben.

-Lee – döbbent hangjára felé fordulok.

-Igen?

-Hogy kerülsz ide? Neked még aludni kéne… és ágyba kapni a reggelit! – kétségbe esésében meg nyúlt arcán jót mosolygok.

-Semmi baj Embry tudom, hogy a fiuk nem jók a konyhában, tudod van egy bátyám, aki szintén ilyesmi a konyhában.

Nevetve fordulok vissza a reggelihez. Jó ízűen falatozunk miután terített.

-Mai napi program?

-Nekem mennem kell őrködni Jackob kieset a fedő sztori miatt. Sam viszont nem enged a maga igazából, így vigyáznunk kell továbbra is, hiába fognak elköltözni a Cullenek.

-Elköltöznek?

-Igen valami hasonlót mormogott Jake.

Kétségbe esetten fel ugrom. Nekem beszélnem kell Daltonnal.

-Mi baj? – fogja meg a karom.

-Semmi – zuttyanok vissza a székemre. Nem állíthatok csak úgy oda Dalton elé. Pedig mondta, hogy találkozni szeretne velem. Hogy fogok én találkozni vele úgy, hogy a falka ne akadjon ki. A világ nehéz kérdései rám sújtanak én pedig alig bírom el a terhet.

A nap további részében elbújok a szobámba. Anyám hiába szólongat, nem akarok válaszolni, alvást színlelek. Felrémlik a kép amikor haza jöttünk mind kettőnek holtra sápadt arca mikor megláttak. Baljós érzetem egyre erősödik.