"James Hawkins a Hajós…
mindenki ezt tudja és ismeri róla… de senki nem lát az álarc mögé… egy megtört
hajós kapitány, aki elvesztette szerelmét egyedül maradt édesanyjával és egy
szem leány gyermekével, aki megölte azt, akit szeretett.
Igen… a nő, aki világra
hozott a szülőanyám bele halt. Sokáig biztos azt kívánta, hogy bárcsak én is
vele haltam volna, akkor megint egyedül lehetne. Kereshetne újra valakit. De
nem, én maradtam.
Maradtam és pokollá tettem
ezzel az életét. Nem véletlenül, kiköpött anyám vagyok, és csak a modorom
örököltem apámtól.
Aki persze miután már járni
tudtam ismét kihajózott. Szinte alig láttam. Nagyimmal együtt ültünk a Bemwoe
fogadóban és vártuk vissza tértét… Bár lehet hogy csak én vártam, a csodát hogy
egyszer haza jön és nem néz rám olyan világ fájdalma képpel, hogy egyszer
szeretettel tekint rám. Vágytam a figyelmét melyet nem akart megadni. Végül
bele untam.
Amikor haza jött kerültem,
inkább kint lógtam a fogadó tetején, ne kelljen látnia, ne kelljen hallania.
Menekültem előle. Nagyi kérdezte, miért teszem ezt, csak a vállamat vonogattam.
Apám hosszabb utakra is
elment így megszabadult tőlem.
Tőlem, aki csak fájdalmat
okoz…
Az iskolában igyekeztem jó tanuló lenni, de a magaviseletem hagyott némi kívánni valót maga után, nem tűrtem, ha beszóltak, és még inkább zokon vettem, ha az apámat ócsárolták. Nem szeret ez tény, de attól még az apám és a becsülete feddhetetlen!"
Remélem kellő energia marad bennem, hogy befejezés se legyen messze tőlem!
