“A Red Riot interjú!”
"A nagy sikerű Red Riot hosszú kihagyás után ismét munkába állt mint profi hős. Holnap este megrendezésre kerül egy rendhagyó közönségtalálkozó, ahol a fent említett hős válaszol rajongói kérdésekre."
Ezzel a szalagcímmel hirdette magát az újság, és még jó pár lap a bódéban. Nehéz szívvel felemelem a lapot az újságos pultról, bele lapozok, de nem igazán érdekel.
Holnap kezdődik. Holnap ízekre leszek szedve. Ezek súlyos gondolatoknak tűnhetnek, de lássuk be, lassan 5 éve messze vagyok a hivatásomtól. Ugyan a publikum nem tudja miért, bár vad találgatások voltak, mégis úgy érzem nekem is szükségem volt erre a kis időre, feltöltődni, és rendbe rakni az életem. Mégis rettegek. Lábaim haza visznek, mert csak az ajtóban térek magamhoz. Üres a lakás, pont így beszéltük meg, most mégis rettegés lesz úrrá rajtam, hogy fogok holnap oda állni egyedül a pulpitumra, kiestem a gyakorlatból. Az óra bántóan hangosan ketyeg. Mozdulataim egyre darabosabbak. Megszólal a mobilom, rá se pillantva felveszem.
- Szia - köszön bele kellemes hangja.
- Szia - suttogom vissza.
- Ne aggódj, egyél, a hűtőben van egy kis nasi, maradt uzsonnáról. Zuhanyozz le és feküdj le aludni - sorolja fel teendőimet.
- Rendben - sóhajtok fel, a gyomromban a gombóc kicsit enyhül.
-Vonalban maradok - hallom hangján, hogy kuncog.
- Ne...
- Mész már a hűtő felé? - kérdi mellékesen és magam előtt látom, ahogy unottan hátradől a kanapén feldobja a térdére a bokáját, és elkezdi piszkálni a körmét, olyan látványos nemtörődömséget mímelve amin mindenki felháborodott volna az osztályban.
Nem ellenkezem tovább teszem a felsoroltakat, de kéretlenül marad a vonalba, ez a fajta törődés esik a legjobban. Vége volt a középiskolának, befejeztük a gyakornokoskodást, a sötét évek elszálltak, mi pedig maradtunk. Ami régen gyermeki vonzalom volt, mára már kinőtte magát. Olyan szerelemmé, amivel még mindig nem tudok betelni. Persze mint minden párnak nekünk is meg voltak a magunk nehézségei. A legutóbbi küzdelmünk lassan 6 éve volt. Azóta mintha kicserélték volna. A felelősség nagyúr. Nekünk, pedig most ki jutott a felelősségből rendesen. Telefonnal a kezemben alszom el.
Reggel az ébresztő óra megijeszt. Pattanok és rohanok, először az irodába, ott összeszedem a felszerelésemet. Még a hős ruha nélkül elugrom gyorsan edzeni, ez elviszi a délelőttöt, utána fürdés és könnyű ebéd, majd sietek tovább a találkozó helyszínére. Rettegésem tetőfokára hág, mikor felveszem ruhámat, és a szervezőkkel elkezdjük végig venni az est folyamatát. Rengeteg előkészület van egy ilyen találkozó előtt. Végig venni is fárasztó, és a fejem is bele fájdul. Vissza menekülök a pihenőbe, olyan jó lenne ha itt lenne valaki. Bárki, akivel tudnék pár szót váltani.
- Na, mi van szar haj? - nyílik az ajtó mögöttem és elképedésemre Katsuki grasszál be rajta.
- Hát te, tesó? - kérdezem és felállok kezet fogni vele.
- Úgy hallottam kicsit ideges vagy.
- Ki mer ilyet terjeszteni? - kémlelek körbe, de persze pontosan tudom ki szólt neki, hogy jöjjön ide.
- Melyik részével van bajod egyébként? - kérdi komolyan.
- A kérdésekre adandó válaszok...
- Mi van velük.
- Mi van, ha nem akarok válaszolni?
- Akkor nem válaszolsz.
- De...
- Figyelj ide! - vág közbe, megvárja, míg rá fókuszálok. - Van jogod a magánszférához! Minden hősnek joga van védeni azt, amit úgy érez, meg kell védenie. Soha senki nem tette kötelezővé, hogy a polgári, privát életed kiteregesd. Jól vésd az eszedbe, vannak, akik számítanak rád ott is, a névtelenségben.
Vállon vereget és kezet fog velem.
- Sose felejtsd el ki vagy, honnan jöttél, hová mész, és milyen utat választottál. Ne hagyd figyelmen kívül azt sem, hogy nem csak hős vagy, hanem a... - monológját félbeszakít az ajtó nyílás végett, ugyanis belép egy szervező.
- Elnézést, - szabadkozik - kezdünk
- Köszönöm - mosolyogtam Katsukira, még intettem neki kifelé menet.
Követtem a szervezőt, furcsa nyugalom kezdett körbevenni, mintha itt lenne Ő is.
Felléptem a színpadra és mosolyogva, integetve leültem a kijelölt helyemre. Üdvözöltük egymást a műsorvezetővel. Jöhetnek a kérdések. Persze előtte a kötelező körök miszerint, hogy vagyok, örülök, hogy itt lehetek, és természetesen nagyon örülök a visszatérés lehetőségének. Aztán jöhetnek a rajongói kérdések. Furcsa mód a tömeghez képest a terem mégis csendes.
- Szia Red Riot - kapott szót először egy félénk lányka - Honnan jött a neved? - melegen rámosolyogtam, ez a kérdés annyira megnyugtató.
- A példaképemről mintáztam, mikor hős nevet kellett választanunk és alkotnunk magunknak.
- Ki a példaképe?
- Crimson Riot.
Pár meglepő nyikkanás. Ezután jönnek az iskoláról szóló kérdések.
- Milyen volt az osztályával a kapcsolata? - kérdezi egy cingár fiú. Látszólag semmi baja, de a kérdésből éreztem, hogy piszkálják.
- Mikor átkerültem a hős képző iskolába alakult jobban a társasági életem, valószínűleg a kollégiumi élet is hozzá tett. Meg persze a rengeteg együtt átélt kaland. – Pillanatra elrévedtem. A borzalmas évek, amik ránk vártak, amiről még az első napokban nem tudtunk.
- Ha már szóba került a kollégium - veszi át a szót a műsorvezető - Válaszolna nekünk erre a kérdésre - lebegtett meg egy lapot. - Mielőtt elkezdődött volna ez a műsor volt egy online fórum és rengeteg kérdést tettek fel, kigyűjtöttünk közülük párat. Ez volt az egyik, amire nagyon sokan kíváncsiak: Mikor volt az első csókja? – Felnevettem, és megráztam a fejem. Igazából ez egy nagyon aranyos történet.
- Kulturális fesztiválon, még második félév végén, nem sokkal a nyári tábor előtt. - Adtam meg a pontos időt. Gondolataim egy pillanatra elszáguldoztak oda.
***
Magam előtt látom a döbbent tekintetét, amikor megérintettem az arcát, és ahogy ajkunk összeért. Persze másnap az alkoholra fogtuk, mégis így indult el az egész.
Ültünk a kollégiumi nagy társalgójában, figyeltük a lányok ügyködését, végül minket is bevettek. Felelsz vagy mersz játékot játszottunk, az üveg pörgött a földön körbe-körbe. Végül megállt. Kipörgettek, pechére mellettem ült. Mertem. Meg mertem csókolni. Hatalmas szemei még nagyobbra tágultak mikor ajkunk összeért. Döbbenten érintette meg száját, mikor elhúzódtam és a többiekkel nevettem, Ő nem nevetett, csak nézett rám, és tekintetében mélyen akkor először láttam meg valamit, ami reményt adott. Valamint annak az édes puha érzésnek emléke mely ott kísértet a számon másnap is. Reményt adott arra, hogy megéri folytatni a próbálkozást, hogy igen is van esélyem, több mint az elején hittem.
***
Többen fel kuncognak a nézőtéren.
Próbáltak több hasonló kérdéssel sarokba szorítani viszont nem hagytam magam. Még egész friss vagyok. Megtanultam az évek alatt, hogy nem szabad elsőre válaszolni minden kérdésre, gondolkodni sem árt. Nehéz lecke volt, de megtanultuk.
- Ha már az intimitás előkerült - ragadja magához a szót a műsorvezetője ismét - Rengeteg rajongó kérdezi, hogy boldog-e a jelenlegi párkapcsolatában. Mert azt tudjuk, hogy van partnere, de boldog?
Kicsit megütközve néztem rá. Döbbenetem inkább annak szól, hogy nem látszik, mennyire boldog vagyok?
- Elnézést - szabadkozom egy pillanatra - Nem igazán értem a kérdést.
Együtt pislogtunk egymásra a fazonnal értetlenül. Hirtelen egyszerre kitörtünk nevetésben.
- Szóval - nyeri vissza lélekjelenlétét előbb Ő - Arra kíváncsiak a rajongói, hogy boldog-e?
- Boldog vagyok - felelem vigyorogva, hátradőlök az amúgy nem túl kényelmes széken.
- Aggodalmuk azért van, mert ugye 5 évre eltűnt a látótérből, olyan hírek is fel-felröppentek, hogy külföldre utazott.
- Igen voltam külföldi kiküldetésen is, és a kényszer pihenőm alatt ellátogattam Amerikába is, valamint voltam a tudósok központi bázisán is, ahol hosszabb ideig volt lehetőségem tanulni. Valamint pár hónapot töltöttem Európában is.
Szépen sorban elmesélem merre jártam, milyen városokat láttam. Elvégre ezek az információk immár publikusak elvégre már nem tartózkodom ott. No meg nem mindenre emlékszem teljesen. Van ahol kicsit kiesik pár nap vagy hét. A húzósabb időszakból.
Ezzel elment egy kis idő, amíg meséltem. Lassan jöhetne egy pici szünet vagy egy korty víz, mert kezdek kiszáradni.
-Ha már külföldnél járunk, hozott haza magával élményeket? – kérdezi úgy mellékesen az műsor vezető.
-Rengeteg élménnyel gazdagabban tértem haza.
-Például?
-Sok külföldi hőssel volt lehetőségem együtt dolgozni. Rengeteg új területet ismertem meg és az új technikák használata borzalmasan érdekessé tette a dolgot.
-Ez igaz volt az iskolai idejére is? Többször volt külföldi kiküldetésen?
-Több külföldi össze dolgozásban is részt vettem, elég szerencsés voltam hozzá hogy beválogassanak abba a csapatba ahol ezt lehetőségem volt kipróbálni.
-Nem okozott gondot a nyelv?
-Nem, szerencsémre mindig akadt, aki kisegítsen, ha problémám adódott a nyelvel.
És beugrik az egyik küldetésünk Kisebb csoportokban voltunk szét szórva.
***
Már üres az ágy mellettem, elment, mint általában korán reggel. Álmosan dörgölöm meg a szemem és ásítozva megyek kifelé. Még nem fordulok be a társalkodóba, mikor meghallom a többiek hangját.
-Általában korábban kelsz – Ochako hangjában mosoly bujkál.
-Miért? Második lennék – álmos hangja olyan édes.
-Ömm ez nem Kirishima-kun alsója? – firtatja hirtelen Sero. Lenézek magamra és döbbenten veszem tudomásul, hogy rajtam pedig az Ővé van. Gyorsan hátra arcot vágok, és visszasietek a szobámba egy másikért, ami legalább az enyém. Azt hogy véletlen hozzá keveredett az alsóm még ki tudjuk magyarázni szépen, de a cserét már nagyon nehezen.
-Jó reggelt – lépek be immár én is a szobába.
-Ó! Jó reggelt – karolja át vállam Sero – Jó volt az éjszakád? – kérdi vigyorogva.
-Ja – ásítok egyet – Jót aludtam. – nyújtózok egyet a nyomaték kedvéért. Mikor körbe nézek csak döbbent tekinteteket kapok.
-Nincs rajta – állítja Kaminari-kun – Ez a sajátja.
-He? – értetlenkedek.
-Az alsód, a sajátod, és nem az övé – bök egy eléggé kétségbe esett fej felé. – Azt hittük össze cseréltétek egy fülledt éjszaka után – vállat von – de mivel nem mond semmit be kell vetni a nagyágyút.
-He? – most már ő is kétségbe van esve.
-Bakugo! – trillázza Kaminari és leesik a tantusz.
-Minek hívod Bakubrot? – kérdezem morcosan – tudod, hogy reggeli edzést tart magának, hogy formában tartsa magát azért ment el korán aludni – rá nézek a zöld szeműre és a néma könyörgésére – Midoryával pedig tegnap valószínűleg a fürdőben cseréltük össze a ruhánkat – méltatlankodás a hangomban elég lehet nekik – Nem találom a pólóm – morgok – a kedvenc fehér feketém – a szemek megcsillannak és kapcsol.
-Akkor az a tied? – lelkesül fel – Tegnap fáradtan bedőltem az ágyba így reggel vettem csak észre, hogy két póló van nálam – elindul kifelé – hozom máris, visszaadom – azzal elsuhan mellettem – és a nadrágot is kimosás után – mondja még sután és paradicsom piros fejjel távozik.
Amikor haza értünk szégyelltem magam, próbáltam többször is beszélni vele az ügyről de nem engedte, sőt közel se engedett magához. Tartotta a távolságot.
***
-Ha már kiküldetés és külföld – rá néz a lapjára a műsorvezető – Volt ott szerelem is?
-Közép iskolában megtalált a szerelem, és nem engedett – mosolygok.
-Ennyi? Se kilengés, se semmi?
-Nem vagyok egy csapodár, ha valakit befogadok a szívembe, az ott marad, és Ő ott maradt – lágyan elmosolyodom, rengeteg minden kavarodik fel bennem. – Sokszor a fejemhez vágták, hogy túl hűséges vagyok, és miért nem próbálok élni, ha már egyszer van lehetőségem. Nekem még se kellett senki rajta kívül.
