Moly Toposz Vadászok '22 - Írjunk fanficet a leggyakoribb toposzokkal!

Ez a fafnfiction egy a Moly.hu oldalán lévő kihívásra készült. Cím nélkül. Adott szavak használatával.
Jó olvasást (nagyon rég nem írtam... olyan is)
Fandom: Harry Potter
Figyelmeztetés: rég írtam, nem teljesen hű a műhöz.
 
 
 
1. Fejezet:
Hermione Granger nem igazán tartotta magát sokkmindentől távol, elvégre végig tolt egy háborút, a nomád hónapokról szót se ejtve, de most mégis, egy olyan témával találkozott, amitől retteget. Szülés. Maga a szó is olyan kifejezetten rettegéssel töltötte el. Alig múlt 18 éves, és egy épkézláb felöntet nem tudott megkérdezni, a saját szülei épp új életet kezdtek francia országban, rá nem is emlékezvén, tehát szóba se jöhettek. Az az egy család, ahol pedig esetleg még kérdezhetne, nos nem igazán volt arról híres, hogy problémaként merülne fel ez a szó, tekintve, hogy hány gyerek is van a családban.
Tehát a könyvek… de nem a könyvek itt nem igazán segítenek. Az érzelmes dolgokkal kapcsolatban nem mindig nyújtanak segítséget, ezt már a saját kárán megtanulhatta.
Tépelődésében, muszáj volt valahol megnyugvást találnia, erre pedig egyetlen hely van a világon, méghozzá a könyvtár. Mindegy volt, hogy mugli vagy épp varázsló, a lényeg a könyveken múlott, ahol a tudás elérhetővé vált számára.
De az a tudás, amire most vágyott nem igazán volt a könyvekben elérhető.
Kesergett a szüleivel történő kevés beszélgetésen. Hisz 11 éves volt mikor felvették a bentlakásos iskolába, tehát innentől kezdve a szüleit csak nyáron látta. Akkor rengeteget voltak együtt, de mégis, az már nem olyan, mint ha minden nap iskola után haza ment volna, és megbeszélték volna mi történt.
Jaj de jó lenne egy kis segítség – gondolta és végig simított a könyvek gerincét a polcon, ami mellett éppen állt.
- Szia – köszönt rá egy férfihang, összerezzent és aggódva nézet fel.
- Szia – köszönt vissza azért.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte az amúgy magas fiatalember. Hermione jobban megnézte, nem lehetett idősebb nála sokkal. Talán ha egy évvel. Ezen kívül fekete haja és zöld szeme barátságosan csillant az ablakokból beszűrődő gyér fényben. Mégis az arca más volt, mint amit megszokott.
- Igazából nem tudom – suttogta.
- Ne ijedj meg, de figyellek már egy ideje. Jó egy órája kerengsz az orvosi részlegen – kacsintott – talán segíthetek, ha meg mondod milyen témára vagy kíváncsi.
Hermione zavarodottan szája elé tette a kezét, még véletlenül se akarta kimondani azt a félelmetes szót.
- Orvosnak készülök – ez volt a kegyelemdöfés a lány számára.
- Milyen orvosnak? – próbált időt nyerni. A fiatalember közelebb hajolt és bizalmasan megsúgta a fülébe.
- Állatorvosnak – felegyenesedett és mosolygott, azzal lekapott egy hatalmas könyvet a polcról.
- Anatómia? – csipogta Hermione a címet olvasva.
- Igen – azzal intett a lánynak, hogy kövesse.
A könyvtár olvasó részében csendesen egymás mellé ülnek, és a könyv fölé hajolnak.
- Szóval mi érdekel leginkább? – kérdezte újra a fiatalember és nagy zöld szemeit Hermionéra meresztette. Annyira hasonlított rá, de mégsem.
- Hát… - Kezdte unni ezt a kérdést, és hogy ennyire félénken tud csak rá reagálni, hol van az a karakteres személyiség, ami végig kiérte legjobb barátait egy mindent elsöprő háborúban? Hova lett a szuperhősöket megszégyenítő bátorsága? Végül csak kinyögte – Szülés – feje égett a szégyentől, a másik szemébe se tudott nézni.
- Hát ez attól függ, melyik állatnál – gondolkodva fel állt a feketehajú és vissza sietett a könyvek közé, majd egy sokkal kisebb könyvvel tér vissza mint az előbb felcsapott anatómia. – Talán ebben minden benne van, ami téged érdekel – nyújtott át. Hermione megszeppenve vette át a könyvet és elmélyedt a tanulmányozásban. A könyv egy mugli szerzőé volt és ténylegesen minden benne volt az emberi terhesség és szülés folyamatáról. Rengeteg tanulságos illusztrációval. Viszont ez nem nyugtatta meg Hermionét. Sőt még félelmetesebbé tette az egészet számára.
- Köszönöm a segítséget – állt fel a fiatalember mellől, miután átlapozta a könyvet felületesen. Még intet neki és a pulthoz érve kikölcsönözte azt a példányt amit fogott.
Hazatért abba a kis lakásba, melyet nem sokkal szülei elengedése után kezdett el bérelni. Először csak a bútorokat, és egyéb személyes tárgyait hozta ide a szülői házból, aztán ahogy vége lett a háborúnak és kellett egy hely, ahol a sebeit nyalogathatta ide jött. Elbújt a világ elől. Egyetlen ember tudta csak hogy hol van, viszont őt megeskette, hogy senkinek nem adja ki ezt a titkot. Még közös ismerőseiknek sem, és Ő tartotta a szavát.
Egy szoba konyha kis garzonlakás, nem több, egy embernek pont jó volt. A szobában egy ággyá átalakítható kanapé, egy fotel az egész falat elfoglaló könyvespolc előtt. Egy apró fadohányzó asztal mellette, puha szőnyeg alatta mezítláb pont kellemes és meleg.
 
 
2. fejezet:
 
Megjelent egy levél a dohányzó asztalon. Nehéz sóhajjal vette csak fel a borítékot. Ő irt neki. Mikor ide elbújik, csak levélben kommunikálnak. Meglepő módon az Ő ötlete volt. Alig múlt el pár nap, de máris hiányolta jelenlétét Hermionénak. Aggodalmát fejezte ki és hogyléte felől érdeklődött.
-Mit is írhatnék? – kérdezte magától fenn hangon. Elgondolkodott. Hogy is van pontosan? Hazudjon megint, mint oly sokszor tette már mióta vége lett a borzalmaknak és megpróbálták újra építeni a saját életüket? Mégis itt a magányos kis szobában, kezében a levéllel úgy érezte, hogy soha a nem lesz olyan, mint régen. Miért is lenne? A vörös hajú szélvésszel végzett, hisz gyerek volt mikor összejött vele, és hiába volt a nagy vallomás a csata hevében. Tudta legbelül, hogy nem fog ez soha sehova se vezetni, gyermeki képzeletében élt még az igaz szerelem utáni vágy.
Legszívesebben elégette volna a levelet és soha senkihez nem szólt, volna többet a varázsló világból. Mindent elvettek tőle, a szüleit, a gyermeki ártatlanságát, az életét, az álmait! Egy olyan kormányba nem akart dolgozni mely annyira korrupt. Ebbe most bele se akart igazán gondolni.
Érzelmei viharában elvonult egy csésze teáért, hátha attól némi megnyugvást kaphat. A megszokott mozdulat sor, a dolgok melyek a helyükön talált mind egy apró lépéssel közelebb vezették a nyugalomhoz.
A gőzölgő folyadék fölött ülve megint a levelet fixírozta. Válaszolnia kell, még hozzá gyorsan különben ide jön és személyesen faggatja meg a hogylétéről, és akkor talán olyat tenne amit nem akart. Hisz minden olyan bonyolult!
- TE bolond! – kiáltott fel kétségbe esetten. Zokogása feltört. Könnyei csak úgy potyogtak, érzései, pedig elborították. Minden mit ez eddig magába fojtott, feltört. Az érzései, mint egy cunami jött és nem állt meg maga alá temették Hermionét.
Elképzelte milyen lett volna, ha akkor, amikor lehetett volna bátrabb, és megteszi az első lépést a másik felé. Ha bátrabb és nem a könnyebb utat választja és meg marad a barát zónába, ahol kényelmes volt. Nem kellett őszintének lennie magához, sőt egy ideig azt hitte, hogy ennek tényleg így kell lennie, hisz megtalálta a tökéletes tökkelütöttet, aki elviselte a kioktatásait és mellette még a varázsvilág alapdolgait is megtanulhatta. Viszont mit se változott belül. Ugyan úgy várta a szőke herceget fehér lovon. Bár talán annyira nem is szőkére vagy vörösre bukott.
Tollat papírt vett elő, direkt a mugli fajtát, itt a kis vackában nem sok mágikus dolgot tart, de leginkább semmit, az egy másik élethez tartozott, ahol sok a fájdalom, de erre most nem akart gondolni. A dohányzó asztalhoz készített mindent és leült a pihe puha szőnyegre. Egy pillanatig még figyelte az üres lapot majd írni kezdett.
Legalább háromszor leírta a levelet miután megelégedett vele. A csata, a hirtelen jött ünneplés, a menekülés a rivalda fény elől. Ez mind olyan dolog, amit bele akart írni a levélbe, mégse tette meg. Nem akarta még jobban elszomorítani Őt.
 
”Drága Harry,
 
Úgy döntöttem változásokat hozok az életembe, szeretném ha ezt tiszteletben tartanád, és egyelőre titokban. Rengeteg minden történt, és időre van szükségem, hogy feldolgozzam. Szeretnék tisztába kerülni önmagammal.
 
Ölel:
Hermione”
 
Kicsit szipogott, rá koppintott a levélre és mielőtt eltűnt volna még tüsszentett egyet. A szekrény felé fordult és zsebkendőt vadászott elő a helyéről. A könnyei megint homályosítottak a látásán, az édesanyjával készítették a zsebkendő tartót. Az édesanyjával, aki soha többet nem fogja nevén szólítani, aki soha többet nem fogja megölelni, aki nem lesz többet az élete része. Szerette volna vissza kapni, de amit tett azt nem tudja vissza fordítani, ezt akkor és ott már tudta, de feldogozni még nem sikerült. Maga előtt látta őket, ahogy felemelte a pálcát ahogy elsuttogta a varázsigét ahogy lendült a pálca és a szülei elaludtak. Nincsenek szülei… csak úgy kongtak a fejében a szavak. Árva lett. Hogy lehet ezzel egyáltalán megbirkózni? Nem találta a választ. Remegő kézzel elvette a zsebkendőt. Alig fújta ki az orrát kopogtak az ajtaján.
Összeráncolta a homlokát, ez meg hogy lehet? Újabb tétovább kopogás. Még megtörölte az orrát és ment ajtót nyitni.
 
 
3. fejezet:
 
Meglepetten álltak egymással szemben az ajtóban. Hermione azon gondolkodott lázasan, hogy ez hogy történhetett meg.
-Szia – köszönt félszegen a fiú, vagyis most már inkább férfi, mert hát lássuk be korholta magát Hermione megmentette a világot, igazán felnőhetett közben ő is.
-Szia – biccentett óvatosan.
-Ne haragudj – meglebegtette a levelet – a tekintetedből látva azt hiszem félre értettem, amit találtam a levélben – azzal már fordult is, hogy elmenjen. Ekkor Hermionéban annyi minden szaladt végig. Itt a tökéletes alkalom, hogy nyugodtan mindenkitől messze megbeszéljék a dolgokat, itt a tökéletes pillanat, hogy esetleg bevalljon valamit, amit még maga sem tud rendesen. A pillanat, amiért fohászkodott egy ideje.
-Harry – szolt utána rekedten. Valószínűsítette, hogy kicsit több kétségbe esés került a hangjába, mint tervezte, mert túl gyorsan állt meg a másik. – Kérlek, gyere be, szeretnék beszélni veled.
Harry belépet a kis előszobába, levette úti köpenyét, cipőjét, Hermionénak kérnie se kellett, miután beljebb lépet a konyha fülkébe ment, feltett egy új adag teát főni és csendesen készített elő mindent.
-Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte, miközben kitöltötte a teát a megfelelő bögrékbe, Hermionéjét ízlésének megfelelően ízesítve.
-Mindig elcsodálkozom, hogy ilyen apróságok megmaradnak a fejedben csak az nem, ami éppen a túléléshez kell – kuncogott kínjában a lány.
-Ami fontos az megmarad – kacsintott Harry. – de ne terelj – leült a szőnyegre a lánnyal szembe a dohányzóasztal túl oldalára. – Mi baj van?
-Baj? – szusszantott Hermione – Baj? Mi baj lenne?
-Talán, az hogy tervezed elhagyni a varázslóvilágot és készülsz megszakítani minden kapcsolatodat a világgal.
-Honnan? – hebegte Hermione, hogy látott át egyetlen levél alapján rajta?
-Hemione – sóhajtott fel a fiú – évekig voltunk egy klubszobában, aztán hónapokig egy sátorban. Körülbelül ugyan azt éltük át. Ezen felül szakítottál Ronnal. Nem akarom felfújni az ügyet, de behúzott nekem egyet miután ledöbbentem a tényen, hogy szétmentetek, és azt vágta a fejemhez, hogy miattam történt. – hüvelyk ujjával a bal halántéka és szemöldöke közé bökött. – Tehát tudom hogy miattam volt. Megint egy hiba a sorban, amit elkövettem.
-Harry, ez nem a te hibád volt – makacskodott a lány.
-Közvetlenül nem is – kacsintott megint a fiú. – Viszont megint ott vagyunk, hogy miről is szeretnél beszélgetni?
Hermione végre nagy levegőt vett. Összeszedte minden létező bátorságát, hogy bele fogjon. Maga alá húzta a lábait, ki húzta magát és úgy ült, mint aki hosszú előadásra készül. Megigazította a haját.
-Mint tudod, a szüleim francia országba költöztek a kérésemre.
-Inkább utasításodra – horkant fel Harry – Tudom, hogy a szüleid nem emlékeznek…
-Ne szakíts félbe! – vágott közbe a lány, majd megakadt – Honnan? – hördült fel – Mindegy – hessegette el a dolgot gyorsan – Nem fontos – gyomra görcsbe rándult, már hogy ne lenne fontos, az egyik legfontosabb dolog a világon, árva lett, ez a szó ott villódzott a fejében. Megköszörülte a torkát – Szóval, ne szakíts félbe, szeretném végig mondani. – Harry biccentet, hogy tudomásul vett, a lány bólintott és folytatta – Szóval, mivel a szüleim elköltöztek, így egyedül maradtam, és szeretnék új életet kezdeni, mint már említetted. Ezért szeretnék elköltözni, a spórolt pénzemből venni egy házat, vagy lakást ezt még nem döntöttem el… - kis szünetet tartott Belenézet a zöld szemekbe.
-Segíthetek esetleg? – kérdezte óvatosan a fiú.
-Miben?
-A saját lakás esetleg ház keresésben. Van egy két nagyon jó környék, esetleg végig vehetjük hol is szeretnél lakni, mik az igényeid, szeretnél e kertel foglalkozni, vagy inkább egy társasházban laknál ahol sok a szomszéd? Talán szeretnél fidelizs-bübájt alkalmazni? Vagy csak egy sima rejtő varázs is elég? Ezenfelül megtárgyalhatnánk azt is hogy hogyan vonulunk ki a varázsvilágból, írunk-e egy cikket, amit Luna le ad az újságoknak, vagy keresünk egy megbízhatóbb riportert és közleményben, vagy csak a miniszternek súgjuk meg az egyik talán végre az utolsó alkalommal mikor pódiumra kell állnunk.
Hermione szíve repesett az örömtől, nem ütközött ellenállásba, csak megdöbbent egy kicsit. Nem számított ilyen segítőkészségre.
-Várj! – kapta fel a fejét – Te is lelépsz? – hitetlenkedve rázta meg fejét.
-Hermion – Harry lassan vett egy mély levegőt, bele túrt sűrű fekete hajába még jobban összekócolva azt. – ez a háború mindent elvett tőlem, amit lehetett, és elegem van – kibámult az ablakon – Tudom most azt mondanád, ott van Giny, de nincs. Nem fogom tovább hitegetni magam. Nem szeretnék tőle semmit már. Nem akarok a varázsló világhoz tartozni – visszanézet a lányra, szemében olyan szomorúság ült hogy Hermione szíve összefacsarodott.
 
4. fejezet:
 
Ültek a lassan kihűlő teák felett, rengeteg mindenen gondolkodva. Hisz most kiteregették a lapok egy részét. Vajon mi a következő lépés? Harry mozdult meg először. Megfogta a bögréjét, odébb helyezte és papírt tollat varázsolt az asztalra. Nem sokban különböztek a mugli papírtól vagy tolltól. Csak annyiban hogy ezek a fiú pálcájából röppentek elő. Hermione hirtelen nem is értette csalódottságának okát.
-Bocsánat – szabadkozott a fiú – felvette a tollat és felpillantott a lány barna szemébe. – Tehát elsőnek döntsd el, hogy kertes ház vagy sem.
-Szereted a fűszernövényeket? – kérdezett vissza Hermione hetykén hirtelen.
-Ha ételbe megy igen, ha főzetbe, akkor nem biztos – mosolyodott el végre a fiú.
-Akkor kis kerteset szeretnék, eldugott csendesebb környéken, esetleg a közelben kirándulási lehetőséggel is.
Harry mindent felírt, amit a lány kívánt, majd a listát tovább bővítették, például olyan butaságokkal, hogy ki milyen védő varázslatot tenne a házra. Végül nevetve rendezték sorba a növények listáját, amit ültetni szeretnének. Esetleg bútorok, amik kellhetnek, majd a tárgyak listája, mi kell a konyhába, mi kell a nappaliba, esetleges dolgozószóba. Szóba került hogy mihez is szeretne a lány kezdeni az élete többi részével, merre fordulna, hova nézne, esetleges munka lehetőségek a mugli világba, tekintve, hogy nem nagyon akaródzott a varázs világban maradni egyiküknek sem.
Annyira jó volt a hangulat szinte elrepült a nap. Talán utoljára ilyen fesztelen hangulat a klubhelységben volt szeptember környékén, még jóval az RBF vizsgák előtt.
Mintha a nagy szerelmi vallomás elmaradt volna a csendes egyetértés olyan jó érzéssel töltötte el a lányt. Biztonságban érezte magát hosszú idő után először. Nézegette a papírt jó volt látni a tervezetett, és még jobb volt bele gondolni hogy nemsokára meg is valósítják. Valószínűleg együtt, és ehhez nem kellett csöpögős lányregénybe való nagy összeborulás. Bár lehet nem ártana megbeszélni a dolgokat. Végtére is, ha el akarnak szökni a nyilvánosság elöl nem lenne hátrány tervet kovácsolni. Varázsló mentes helyen találni otthont. Hermionét megint eltelítették az aggodalmas gondolatok, mégis hosszú idő után ez a kis béke, gyógyírként hatott lelkére.
-Tudod Hermion – révedt el egy pillanatra Herry tekintete, ki az ablakon el a messzeségbe – Néha elgondolkodom azon, mi lett volna ha… - reszketegen felsóhajtott, a csend hosszúra nyúlt.
-Mikor mi lett volna? – törte meg a szoba csendjét a lány.
-Ha… - visszafordította zöld szemeit Hermionéra – Ha elég bátor vagyok – suttogta.
-Harry – nevetett a lány – te vagy az évszázad legbátrabb és legelismertebb varázslója. Megölted Voldemortot, és túlélted azt a hét évet az iskolában, amit nagyon sokan nem bírtak volna ki.
-Igen – mosolyodott el szerényen a fiú – Igen ez így summázva szépen hangzik – ujjai között forgatta a tollat – de emberként elbuktam – tartva a szemkontaktust feltérdelt és áthajolva a kis dohányzó asztalon a lány arcát vette célba, reszketeg ujjai alig merték érinteni a puha bőrt, közelebb hajolt – Elbuktam, mert nem lenne szabad ezt tennem – suttogta a lány ajkaira.
Hermione megdöbbenve hagyta magát. Egy pillanatra lemerevedett de csak épp annyira, hogy elbizonytalanítsa a másikat, mikor ezt megérezte felbátorodott és át vette az irányítást. Ez volt az a pillanat maikor minden eltűnt és minden elveszett, majd helyre billent a világ, és mintha a kirakós utolsó darabja is a helyére került volna. Nyugalom áradt el egész testében, majd az izgalom is hasonlóan tette meg útját a legapróbb hajszál erekben.
Végre újra élt. Egész lénye felvirágzott.
 
 
5. fejezet:
 
Harry gondolatát követve
 
A fiatal varázsló furcsán ébredt fel. Ennyire nem volt még nyugodt és békés álma, talán ha azt a pár hónapot nem vesszük mikor még szüleivel élt, és nincs róla emléke. Viszont most nyugodt és békés egyetértésben magával szemlélte a plafont, ami furcsán fehér volt, és a fény se úgy vetült rá mint azt megszokta. Valami hozzá ért a felkarjához, meg is csiklandozta. Oda nézett és elmosolyodott. Hermione bozontos fürtjei melyeket az évek folyamán próbált megregulázni és Harry úgy szerette, hogy annyira szanaszét állt, most a fiú karjára omlott. A lány pedig ott aludt mellette egy kicsit össze gömbölyödve. Hányszor képzelte el ezt a pillanatot. Hányszor is játszott a gondolattal hogy egyszer ez a boszorkányosan okos lány rá is figyelni fog, és nem csak mint barátjára, hanem mint lehetséges társára. Hemione megmoccant, kinyitotta hatalmas barna szemeit. Elmosolyodott mikor meglátta Harryt.
-Jó reggelt – ásított és közelebb araszolt a fiúhoz.
-Jó ez az álmos összebújás – kuncogott Harry és még szorosabban magához ölelte a lányt.
-Te még álmos vagy?
-Nem tudom – megint a plafont kémlelte. – Igazából hosszú idő óta először nagyon jót aludtam, de még folytatnám, viszont tudom, hogy rengeteg dolgunk van ha mindent meg szeretnék tenni amit megbeszéltünk.
Fittnek nem nevezhető módon kimásztak az ágyból, Hermione pálcájának egyetlen suhintásával bevetette azt. Ezek után körbe kémlelt a lakásban.
-Felmondom a szerződésemet, és akkor össze is pakolok. – sóhajtott a lány.
-Még várd meg míg megtaláljuk az új otthont – érvelt.
-Türelmetlenebb vagyok én annál – mordult fel – Harry ma szeretném letudni.
-Még csak reggel 8 óra. – nézett karórájára, amit épp felcsatolt. – Végülis ha ügyesek vagyunk még be tudjuk iktatni a délelöttbe azt a két házat amit kinéztem – kicsit félve nézett a lányra.
-Várj csak – állt meg Hermione – Foglaltál időpontot az ingatlanoshoz két házra?
-Eredetileg magamnak néztem ki őket, de szóval úgy alakult, hogy remélem együtt folytatjuk ezt a dolgot, ami talán annak nevezhető hogy menekülés a varázsvilágból.
Hermione felnevetett, Harry várakozásával ellentétben.
-Gyere, mutasd meg, mit gondoltál ki magadnak mint agglegény lak.
A két ház közül az egyik tényleg agglegény laknak tűnt viszont a másik az olyan volt amibe Hermione azonnal bele szeretett és már lelki szemei előtt látta is a bútorok elhelyezését.
Az ingatlanos odáig volt az örömtől hogy sikerült eladnia a házat ráadásul úgy, hogy a lakok azonnal költöznek, és a pénzt is lerakták az asztalra.
Miután távozott a nem kívánt személy Hermione megállt a ház közepén.
-Tökéletes – pördült körbe.
-Akkor most a dolgaidat hozzuk el? – kérdezte Harry.
-A tieid?
A fiú félénken felmutatta a jobb öklét, a lány felé kinyitotta és a tenyerén három apró láda volt összesen.
-Tudod koleszos voltam, és hát nem sok cuccom van, meg hát nem sok minden maradt meg a háború után. Így nem sok minden maradt.
-Eddig hol laktál?
-Béreltem egy szobát a foltozott üstben, aztán pár éjszakát Ronnál, aztán a legutobbit nálad töltöttem.
Hermione szeme megtelt könnyel. Néha nehéz felfogni mennyire nehéz is az élet ha nincs egy biztos pont vagy hely amelyet otthonodnak nevezhetsz.
-Akkor most hozzuk el az én cuccaim – mosolygott.
-Elötte még tegyük észrevehetettlenné ezt a kis csodát, melyet tökéletesnek tartasz.
Elővették pálcáikat és neki álltak a jól megszokott varázslatok felállításának, melyeket már meg se kellett beszélniük hiszen azalatt a pár hónap alatt beléjük ivódott.
Vissza hopponáltak Hermione lakására, melyet a lány gyors ütemben kipakolt. A főbérlője nem is csodálkozott a gyors távozásán és szerződés bontásán.
Harry végig nézett a még kopár üres új házon, a kicsit gazos füszer kerten és a virágágyásokon. Lesz itt dolguk. Erre viszont most már talán lesz idejük. Együtt. Megállt a lány mellet, átkarolta a vállát és Herimone szeme csillogott mikor bele nézett.
-Akkor mehetünk az új életünk felé?
-Menjünk – mosolygott Harry hosszú idő után végre teljesen felszabadultan.

Vége.

Ladón csillagkép nyomában 6. fejezet

 A korán kelés nem gond, mert kizuhanok az ágyból. Hogy miért nem tudom, de fix hogy már reggelit kellene készítenem. Kócosan és félvakon megyek ki a kabinból. A konyha üres hála az égnek. Teát főzök, a többiek ital kéréseit tálcára teszem, majd nekilátok a reggeli elkészítésének. A tányérok már az asztalokon mikor feltűnik, hogy nem haladunk. Miért áll a hajó?

Kilesek a kabinom ablakán. Tényleg állunk. Egy kikötőben. Kint sürgésforgás, nagy a késztetés, hogy én is kimehessek.

-Mr O’Nel! – kiált a kapitány. Rohanvást érkezem a konyhába.

-Igen uram? – fékezek le előtte.

-Mint látja kikötöttünk, most pedig leülünk megbeszélni, mit is kell még beszerezni ahhoz, hogy a legénység egy hónapig el legyen.

Előkapok egy jegyzetfüzetet és azt a kopott szakácskönyvet, amit itt találtam fent az egyik polcon eldugva.

Alig fél óra múlva a kapitány gazdagabb egy hosszú listával, én pedig egy pontos másfél hónapos tervezettel, hogy mikor mit kell főznöm. Közben megtárgyaljuk, hogy honnan jöttem, merre megy a hajó, mik a céljaim, miért is jó hogy épp szakácsnak jó vagyok. Egyébként segíthetek a gépházban is, ott is elékél az ügyes kéz. Szóval, ha épp nincs főzni valóm mennyek és segítsek Leonielnek. Megtudom még azt is, hogy kerestet a haditengerészet. Kérdésére, hogy mi rosszat tettem nem tudok felelni, hisz még csak tizenhat éves vagyok, a bűn lajtsomom ott kifúj, hogy néha bepancsoltam az osztálytársaimnak. A kapitány indul a bevásárlást intéztetni.

-Oh és Mr O’Nel – fordul vissza még – Lehetőleg ne mászkáljon el a kikötőben. Jobb örülnék, ha itt maradna, amíg nem indulunk el. Amit említett levelet pedig, amint megírja, adja oda Tonkonak és ő eljuttatja a kézbesítő szolgálatra.

-Értettem – biccentek. Tehát szobafogság. Nagyot sóhajtok, de mi ez ahhoz képest, hogy végre úton vagyok? Milyen ár ez ahhoz képest, hogy jó messze lehetek az úgynevezett apámtól. Bár már csak magamban hívhatom őt így. Lassan, de biztosan csak ez marad meg a kapcsolatunkból.

Kapkodva ülök le levelet írni a nagyinak. Remélem, jól van és nem betegszik bele a távollétembe. Elmesélem neki a hajó nevétől kezdve az első nap hosszúsága után a kikötésig minden élményem. Csak remélni tudom, hogy megkapja. Címzésbe bele foglalandó a bolygó, földrész, ország, tartomány, város, és a fogadó pontos neve, na meg a címzett neve. Mire végzek, megjelenik Tonkonak is a konyhában.

-Levél? – morog – Ezt minek?

-Csak add fel, kérlek, és jusson el a megadott címre – pislogok fel rá.

Nagyot szusszan és megy. Tonkon egyébként valahonnan a tejút egy messzi szegletéből való. Nem olyan hatalmas, mint Russz, akivel első este találkoztam, de megtermett alak. Csak két keze van, de azt kitűnően tudja használni, bármilyen fegyverről is legyen szó. No meg nagyon jó kártyában, és követhetetlenül gyorsan tud mozogni, ha akar.

-Hé kölyök – áll meg mellettem Russz – jössz megnézni a kikötött? – csábító ajánlat mennék is de hát az üzlet az üzlet.

-Sajnos nem, össze kell dobnom az ebédet és előkészíteni a vacsorát – látom, hogy furán néz rám, és nem érti. – A kapitány parancsa, hogy maradjak a fedélzeten. – erre végre megérti. 

-Hozzak neked valamit? – vigyorodik el.

Nevetve intek hogy mindegy. – Amit jónak látsz – azzal leülök, hogy tisztára suvickoljam a teáskészletet.

Vágyakozva nézek utána, bárcsak mehetnék én is. De inkább a konyha sötétje, mint a haditengerészet börtöne.

Estére mindenki megérkezik, hogy a kantinban fogyasszák el a vacsorát, és a hajón aludjon az, aki nem talált éjszakára barátnőt magának. Reggel folytatjuk az utunkat.

Russz hoz nekem egy naplószerűt és egy képeslapot a kikötőből, mondván ezt ajánlotta az eladó.

Megköszönöm neki, és örömmel veszem, hogy melyik városban is jártunk. Kérdezgetem a helyről a képeslapon szereplő dolgokról. Erre a többiek is ide csődülnek és elkezdik taglalni mi merre, hogy néz ki, a vége, az hogy mesélnek az utazásaikról.

Még a kapitány is lejön a nagy nevetés hallatára. Nem utasít rendre, hanem beszáll a mesélésbe. Annyira jó hallgatni ezeket a történeteket.

A másnapi indulást jobban viselem, mint az elsőt. A gyomrom már nem ugrik annyira görcsbe.

A gépházba lépve meg ismehetem Lionelt, aki hasonlóan hozzám emberszabású csak valahol elrontották a dolgot, mert ujjai karmokban végződik, és szőke hosszú haja rassztának tűnő csápokban végződik.

-Ah új fiú – morgolódik – El ne rontsd nekem a gépet – szuszog és kapkod – alig bírom így is egyben tartani, akárhányszor indulunk, mindig meginog ez a vacak.

-A hajtóműből hiányzik két tartó csavar – jegyzem meg hátra tett kézzel.

-Micsoda? – hökken meg rajtam.

-Segíthetek? – kérdezem kedvesen, erre felhúzza az orrát.

-Egy szakács mit keresne az olajos gépezett közelében? Egyébként is mit értesz ehhez te kis vakarcs? – méltatlankodik. – Tudod mit – horkant – Csináld. Ha meg tudod szerelni menet közben hajrá.

Nagy levegőt veszek és felmérem a károkat, amit okozott a hajtóműben. Végül is nem sok csak két csavar hiányzik, hogy ne inogjon. Ha jól látom meg is vannak ott gurulnak a kis gazok. Felkapom őket, és szerszámot ragadok. Forró a gépezet meg is izzaszt, de visszateszem a csavarokat. Ezek után ellenőrzöm az olaj szintet.

-Legközelebbi kikötéskor olajat kell bele tenni, a legjobb lenne kicserélni, de gondolom arra nem lesz idő. – fel pillantok, Lionel furcsán méreget.

-Honnan veszed? – firtatja.

-Olvastam róla – lehajtom a fejem – Egyébként tök jó a masina, csak kicsit helyre kéne pofozni. Öreg már, és pár alkatrész nem szereti, ha túl sokáig kínozzák őket, pár fogaskereket ki kéne cserélni.

-Ezt meg honnan? – kérdi keményen.

-Sokat segítettem az otthoni kazánt helyre rakni, az is hasonló elven működik mint ez, és az alkatrészek is hasonlóak ebből lehet következtetni, hogy a gumi tömítések cserére szorulnak.

-Rendben – hümmög, és visszafordul a gépezethez, de mivel az most épp jól el van így kiterel, és maga után becsukja a gépház ajtaját. Fel húz a fedélzetre – Kapitány! – kiáltja – Nem is mondta, hogy egy gépészt rejteget a konyhában.

-Miért Lionel? – fordul felé a kapitány.

-Ért az öreglányhoz. – vállon vereget – Hasznos.

Azzal ott hagy. Ennyi magyarázat is elég hogy meglepetten nézzek fel a kapitányra.

-Nohát Mr. O’Nel, ezek szerint mégis csak több van magában, mint elsőre gondoltam.

Nagyot nyelek.

-Mi lesz a vacsora? – kérdezi mellékesen.

-Pástétom csillagporral – felelem a megfelelő napi menünek.

-Akkor lásson hozzá, a csillagpor nem a legkönnyebb szószféle – azzal a kormányos felé fordul, hogy irányt váltsanak.

Elmenekülök a konyhába.

Zavarodottan a helyzettől. Most akkor jó voltam vagy nem voltam jó?