Ladón csillagkép nyomában 2. fejezet

 Fényre ébredek. Hogy kerültem haza? Felülök ágyamban, és körbe kémlelek minden, úgy van, ahogy szokott. Ágy, asztal, szék a szokott helyén állnak. Az egyetlen különbség a megszokottól, hogy van egy idegen kabát az ajtón felakasztva. Végül a zsebéből előkerül Morph a kis rózsaszín jó barát.

-Szia Morph! – üdvözlöm mosolyogva.

-Szia, szia – nevet és körbe ken enyhén nedves érzésű változó külsejével.

-Milyen volt az utad? – kérdezem és nevetve kipattanok az ágyból. – Olyan jó hogy itt vagy – az asztalhoz ülök – Nézd ezt rajzoltam rólad – mutatok egy képet neki – Oh és ezt faragtam – egy hajó modellt mutatok neki. Átalakul a hajó alakjára, majd vitorlát bont és elúszik. Nevetve hagyom neki a bolondozást. Követem hogy hátha utolérem, de elbotlom az ágy előtt hagyott ruhámba és rázúgok a matracomra. Kacagva nézem Morphi aggódó tekintetét, végül megnyalogat, és újra felveszi a hajóformát.

Örömöm nem tart sokáig. Nyílik az ajtó.

-Jó hallani, hogy tudsz nevetni – lép be apám az ajtón. Mereven bámulok rá. – Nem is üdvözölsz? – tárja szét karját.

-Üdvözöllek – felelem gépiesen és biccentek is mellé. Hangom egyenletes, és érzelem mentes. Arcomról megpróbálok mindent leradírozni, egy kanyi érzelmet se lásson meg.

-Sejtetem, hogy nem fogsz kitörő örömmel fogadni, de hogy még az ablakon is kiugorj miattam. – megcsóválja fejét, hajába túr – Leülhetek? – kérdi és beljebb lép. Intek neki, hogy foglaljon helyet a széken. Miután elhelyezkedik, megsimogatja Morphit és engem néz. Csak azért se adom meg neki azt az örömöt, hogy megkérdezzem, mit akar. Visszabámulok rá. A percek telnek, hallgatás nyúlik.

-Audry szeretném… - vág bele, de nem tudja, hogy folytassa – Lenne kedved… - dadog, hebeg, habog, de nem érdekel. Nézem még egy kicsit, magamba iszom a látványát, talán évek is elteltek mióta utoljára ilyen közel lett volna hozzám. Ez viszont nem változtat a tényeken. Már a világot is oda ígérheti. Nem lesz itt kutyából tepertő. Végül csak megkegyelmezek neki.

-Köszönök minden próbálkozást az elmúlt negyed órában, de most azt hiszem megyek, hogy még a látványom se zavarja meg a tökéletes idilli pillanataidat, míg itt vagy. Ha kellenék és valószínűleg nem fog bekövetkezni, a könyvtárban vagyok, vagy az utcán verekszem valakivel, de utóbbiról úgy is tudsz – vállat vonok, fel állok és felkapom a földről a ruháimat – Kösz hogy nem dobtál ki azonnal, azt hiszem keresek valami munkát és elköltözöm a nagyinak se okozok így több fejfájást. – kinyitom az ajtót – Kösz, hogy benéztél, és elköszöntél. Ha nem baj felöltözöm mielőtt eltűnök. – Mivel mozdulni nem akar, így magam megyek. A fürdőben öltözöm át. A konyhában találom a nagyit.

-Na mit mondott apád? – kérdi izgatottan. Nem értem a pontos okát a dolognak, de hát a nagyinak mindig voltak fura dolgai.

-Semmit – vonok vállat, és neki állok a reggeli maradványok elpucolásának. – Ma bemegyek a könyvtárba, aztán lehet nem jövök haza. – mondom csak úgy magam elé.

-Rendben… - számolok, összesen ötig jutok – Micsoda?! – kiált fel – Hogy hogy nem jössz haza?

-James így nyugodtan lehet veled, nem kell itt lennem, hogy elrontsam az idillt.

-De hisz… - teljesen lesokkolódik a dologtól, lerogy egy székre és onnan nézi, ahogy pakolászom.

-Szia Nagyi – homlokon puszilom – Majd valamikor jövök, ha kellek úgyis megtalálsz.

Kifele menet még látom, hogy apa most jön le a lépcsőről, a mozdulatot is, amivel utánam szólna, sőt még a nevem is hallani vélem, de már nem érdekel.

Táska a hátamon. Várnak a könyvek, hogy elkészítsem a feladataimat, és hogy eltűnjek innen. Felnézek az új hold alakú kikötőre. Egyszer én is kijutok oda és talán még tovább is.

Akkor már nem láncolom ide apát sem. Nyugodtan utazhat.

Tokio Hotel Japánba utazik 10. fejezet

 Yuki pov:

Nem akarok leülni. Fáj a hátsom. Még csak a levest fogyasztom le mikor elindul minden visszafelé.

Szerencsére az ebédlőt még normál színben hagyom el. A folyosón beleütközöm Kaiba.

-Oh Yuki – virul fel az arca, majd ahogy végig mér, elkomorul – Erre gyere – ragad karon és visz egy eldugott helyre.

Végre wc fülkébe találom magam és kiadok magamból mindent.

-Jól elbánt veled – motyogja felettem a dobos és fogja a hajam, míg én a fehér istennőt ölelgetem.

Semmi nem marad bennem. Kezd homályosodni minden.

-Gyerünk, vetkőzz, így nem mehetsz vissza – azzal csobogó víz alányomnak.

-Köszönöm – motyogom sokadára.

-Ne köszönd, hanem szappanozz – kapok egy szivacsot. Alaposan dörgölöm magam. A víz egyre hidegebb és józanítóbb.

-Szörnyen lefogytál – dorgál Kai, immár törülközőben állok egy használaton kívüli próbaterem fürdőjében. A kép tiszta.

-Menyi ideje vagyok távol?

-Csak negyed óra, öltözz – parancsol Kai és hajszárítót vesz elő. Neki esik a hajamnak. Visszaveszem a ruháimat.

-Velem voltál privát megbeszélésen, hogy a védenceidet elvigyük este bulizni. Nem lesz gond nyugi. Naoval meg ne húzz újat most. Esténként megint sokat iszik, egyedül van.

-És türelmetlen – motyogom.

-Ezek szerint elkapott?

-Tegnap este nem ment neki, szóval ma tette meg.

-Yuki mindig csak bajba kerülsz – mosolyog rám.

-Menyünk vissza – túrok száraz hajamba.

-Akkor este várunk piálni.

-Holnap este – pontosítok.

-Rendben.

Visszatérek Kai kíséretében az ebédlőbe. Kajára nézek és lenyelem a rosszul létem. Még pár apróságot megbeszélünk a kocsma járattal kapcsolatban és hagyom elmenni.

-Yuki – fordul felém Hiro és japánra vált – Mi volt az előbbi letűnés? Mert nem Kaial volt megbeszélésed az is biztos.

-Rosszul lettem – legyintek.

-Nao?

-Nem…

-Yuki!

-Na jó, azért késtem, mert türelmetlen volt – vallom be nagy nehezen.

Mérgesen néz rám. Nem hagyom magam, mosolyogva fordulok a srácok felé.

-Azt hiszem ideje mennünk – állok fel, uh ez fájt. Nem hagyhatom, hogy ki üljön az arcomra minden érzelmem.

Elköszönünk Hirotól és haza felé vesszük az irányt. Bill áradozik, hogy milyen csodálatosak az emberek, Tom nem mindenben ért egyet, de hogy itt is látott pár lányt az is fix, itt közbeszúrom, hogy akit leszólított az fiú volt, erre elsápad.

Végre a négy fal között lehetek. Békésen csak sajnos nem egyedül, hogy nyalogathassam a sebeimet.

Letusolok még egyszer, és végre tiszta ruhába bújók aminek nincs Nao szaga. Szörnyen érzem magam. Muszáj felügyeletet és mókát meg vidámságot biztosítanom a srácoknak. Előkotrom a konyha egyik féltve őrzött fiókjából a gyógyszert. Még mielőtt be venném tárcsázom Derek számát.

-Szia – köszön rosszat sejtve.

-Ott van Nisa? – fogom rövidre.

-igen.

-Add ide egy kicsit – várok míg a készülék a kért egyénhez kerül.

-Halihoheló! – köszön bele vidáman.

-Baszd meg, konkrétan – köszönök neki – Ott hagytál Naoval meg a kan görcsével! Ma pedig el kapott! Ha nem tolod ide azt a formás segged és nem viszitek el az ikreket valahova akkor megnézheted magad – fenyegetőzöm teljesen nyugodtan és suttogva.

-Aszentségit! – nyögi a vonal túlsó végéről. Hangos koppanás kis recsegés, muszáj eltartanom a készüléket a fülemtől hallójárataimnak fáj, hogy ejtették a beszélgetést szó szerint.

-Mit mondtál neki? – hallok ismét emberi hangot.

-Nem lesz gond ezek szerint?

-Itt hagyott minket a belváros kellős közepén, annyi instrukcióval üljünk be egy kifőzdébe, és mindjárt jön.

-Remek, várom – mosolyodom el kényszeredetten.

-Valami történt ezek szerint?

-Semmi említésre méltó – legyintek nagyvonalúan és bontom a vonalat.

Beveszem a pirulákat. Még addig tiszta a fejem míg Nisa meg jön. Közben vázolom a srácoknak, hogy csoportfoglalkozás lesz, mert nekem egy picuri dolgom akadt, de ne aggódjanak a kocsmázás tényleg meg lesz ejtve, de ahhoz most jó fiúnak kell lenniük.

Nisa megérkezik.

-Gyere, dőlj le, a többit én elintézem – babusgat kicsit és betoloncol a szobámba.

Még hallom az ajtócsukódást és elnyom az álom.

Tokio Hotel Japánba utazik 9. fejezet

 Hiro pov:

Nem kis munka bekerülni az összekötőkhöz és nagyon gyorsan ki lehet onnan esni. Az egyetlen, aki fittyet hányhat a szabályokra az Yuki. Minako Yuki. Mindaddig gyűlöltem, míg össze nem hozott vele a sors. Fenntartásokkal fogadtam a találkozást, de nagyon meg döbbentem. Nem volt se beképzelt se nagyképű, egyszerűen kedves volt. Volt valami kimondhatatlan és megfoghatatlan kisugárzása. Aztán szépen lassan megismertem a történetét. Persze jöttek a velejáró dolgok. Nisa az a nyegle krapek, aki minden sztár ágyában megfordult akiéban nem szégyellt. De őt is megértem. Nisa és Yuki mondhatni testvérek.

Most pedig látom, hogy Nao bekebelezi Yukit. Nem lesz egy könnyű menete. Az Alice nine dobosa ritkán merészkedik ennyire messzire. Most megtette. Van egy sokak számára rejtett énje, na ezt most megmutatja a kollegámnak.

Nem zavartatom magam útközben még találkozunk az Alice nine maradék pár tagjával, majd jön a Kra.

A srácok kezdenek elpilledni, így az előcsarnokba leültetem őket, hozok nekik frissítőket.

Kezdek aggódni Yukiért.

Persze feleslegesen és mégis okkal. Csak én vettem észre, hogy fájdalmai vannak?

-Bocs a késérét - erőltet magára egy mosolyt.

-Szerintem meny haza és aludj - vágom hozzá, de mintha a fallal beszélnék.

-Na srácok remélem kellemesen el fáradtatok és Hiro is megengedhet magának egy kis ebéd szünetet.

Igen ez Yuki. Akármilyen búnkon viselkedem is vele akkor is kedvesen mosolyog és csak a kalauzolt vendégekkel foglakozik.

Azt hiszem ezrét tehet meg akármit. Mert az általa kalauzolt sztár csemeték teljesen hétköznapi életet élhetnek itt és még ráadásul találkozhatnak egy-két itteni hírességekkel is.

-Akkor menjünk a PSC ebédlőjébe – ajánlom. Rábólint és vezetem tovább a kis csapatott.

Tokio Hotel Japánba utazik 8. fejezet

 Tom és Bill teljesen smink mentesen baktat mellettem a PShez menet.

-Rajtad mért lehet smink? – kérdezi végül a fiatalabb.

-Mert… - fogok bele nagy hévvel, de a végén csak sóhajtok. Most ezt nincs értelme kitárgyalni.

-Mért? – faggat tovább Bill.

-Hagyjuk – legyintek. – Na szóval, meg is érkeztünk a PS épületéhez.

Bevezetem őket az impozáns épületbe.

Hiro mosolyogva fogad minket. Nálam alacsonyabb srác mégis idősebb. Bár utánam került az összekötőkhöz. Kicsit vastagabb nálam és a haja is enyhén világosítva van. Megöleljük egymás.

-Yuki már megint fogytál – csóválja meg a fejét.

-Már te is a súlyommal jössz?

-Yuki, ezzel mindenki jönni fogy, akivel találkozol, elég nagy port kavart az össze kötök között.

-Nem is volt olyan nagy probléma.

-Nem volt nagy probléma… -meg csóválja a fejét – korházban kötöttél ki.

-Hiro bemutatom Tom és Bill Kaulitz – celebrálom a bemutatást angolul. Előveszi az üzleti mosolyát és kezet ráz a két sráccal.

-Örvendek, szólítsanak csak Hironak – még rám villantja a szemét. – Akkor talán kezdjük is el a körsétát – azzal már megyünk is.

-Itt kezdődik a zene – mutat be egy üres próbaterembe. Aztán tovább megyünk.

-Hiro ezek is zenészek – krahácsolok a vágó munkájának ecsetelése közepette.

-Attól még nem biztos, hogy tudják, hogyan készül el a zenéjük – pillant rám lesújtóan. Hát hagyom, hogy vezessen minket.

Útközben néha leragadok egy-két emberrel váltani pár szót. Sminkesek öltöztetők, néha zenészek is.

-Yuki-kun? – kérdezi egy túlontúl ismerős hang.

-Csak ezt ne – nyögöm ki.

-Nao-kun minek köszönhetem, hogy meg állítottad a csoportomat? – kérdezi Hiro látva a reakciómat.

-Oh semmi különös csak Yukinak akartam mondani, hogy Hiroto hiányolta.

-Na persze – füstölgök.

-Nao kérlek, ne tarts fel minket – küldi el a fenébe a dobost kedvesen összekötöm.

-Ha Hiropon akar valamit akkor fel tud hívni – vetem még oda és látom, hogy szavaim mélyen érintik. Igazából Ponak sincs meg a számom és senkinek nem adtam meg a privátot.

Nao végre elmegy, mi pedig tovább sétálunk, elmegyünk egy rakat sminkes és öltöztető mellet. Persze miattam meg kell állni, mert néhány lány nem bírja meg állni hogy ne ajnározzon. Na ez kicsit beképzeltre sikerült, de ez a valóság. Az újoncoknak még mindig vagyok emlegetve. És mikor személyesen találkozunk teljesen oda meg vissza vannak mert annyi jót hallottak rólam.

-Ne haragudjatok lányok, de mennem kell – kérek elnézést és próbálok szabadulni addig Hiro se tétlenkedik, mesél a ruhák választásáról és a sminkekről.

-Yuki-kuuuuun! – ugrik a nyakamba valaki.

-Szia – nyögöm ki – Kai – mosolygok rá mikor végre fel ismerem.

-Yuki-kun úgy eltűntél hetekre – vágja be gyorsan a durcát.

-Ne haragudj, még az országban sem voltam, nem hogy Tokyoban.

-Akkor meg bocsátom, hogy nem hívtál – mosolyog – Kiket hoztál?

-Két német srácot, ők is zenélnek. – közelebb megyünk Hirohoz – Tényleg bemehetünk hozzátok próbára? – kérdezem úgy, hogy a vezetőnk is halja.

-Persze – vidul fel.

-Nos akkor most betekintünk az egyik együttes próbája termébe – konferálja angolul a dolgokat Hiro. Csak örülök, hogy gyorsan kapcsol.

Kaial végig fecserészzük az oda utat és minden probléma nélkül előre engedem a dobost.

Minket kicsit döbbenten fogadnak. Mivel egyiken sincsen smink és még csak a hajuk sincs belőve.

-Sziasztok – köszönök, erre fel vidulnak.

-Yuki már megint a frászt hoztad ránk – nevet fel Aoi.

-Tudod, nem direkt teszem – mosolygok tovább és vállat vonok.

-Szóval bemutatom a The GazettE-t.

-Hali – köszön Ruki. Közben szúrósan végig mér engem.

-Kérlek, ne kezd te is – sóhajtok.

-Azok után, hogy az én bulimon dőltél ki, ne csodálkozz – morogja.

-Nos a felvételekor többen vannak bent, de általában itt készül a zenei rész. És a szövegek egy része is itt születik.

Hiro tovább magyaráz, én közben váltok pár szót velük.

Reita nagyon szuggerálja Billt.

-Felesleges – szólok oda neki.

-Mért?

-Fiú és már van valakije – le zuttyanok mellé – és egyébként is tudtommal te a lányokért vagy oda – simítok végig az arc élén. Enyhén kirázza a hideg és villámló tekintettel néz rám.

-Most ha nem lenének itt ennyien meg fektetnélek – szűri a fogai között.

-Hát… ha szemmel ölni lehetne – mosolygok rá – De ha meg akarsz fektetni több erők kell bele fecölnöd, mint egy lányba. Nem a rajongod vagyok, hanem egy össze kötő.

Pislog párat, de nem szól semmit, Kai pedig menti, ami menthető bevonja a fiúkat is a beszélgetésbe. Ugyan nehéz az angolúk és néhol érthetetlen ott fordítok. De egész jól elcsucsognak. Szóba kerülnek a koncertek a bulik a hajtás és a munka, munka hátán.

Megérkezik a menedzserük és így mi szépen kileszünk penderítve, hogy a művészeket hagyjuk dolgozni.

A folyóson Tom meg áll egy pillanatra méregeti a közeledőt, majd köszön neki. Döbbenten nézem a jelenetet. Takeru meg áll és azonnal veszi a lapot. És kedvesen cseveg vele egy darabig

Az ikrek fiatalabb tagja féltékenyen méregeti a szőke ciklont.

-Ő Takeru a SuG énekese. – kommentálom Billnek. És meg kocogtatom Tom vállát.

-Ne haragudj, mennünk kéne – szakítom meg a beszélgetést.

Takeru áll csalódottságot imitál de hagy minket tovább állni. Tom meg nem érti a helyzetet öccse mért nevet rajta.

Azt hiszem mára ennyi elég volt a japán rock zenei élet belsejéből, kifele terelem a társaságot és persze hogy ne legyen egyszerű az életrajzom össze futok Naoval. Uh nekem ezt most el kell intéznem.

-Hiro kérlek menyetek előre majd jövök én is nemsokára.

-Biztos? – néz rám ferde szemmel.

-Csak el kell ezt intéznem – legyintek.

a Klaurizt fiúk érdeklődve nézik a dobost, de követik Hirot.

-Az előcsarnokban várunk – int még hátra, bólintok és nem túl lelkesen „rohanok” bele a végzet karjaiba. Bevárom Nao lassú lépteit.

Tokio Hotel Japánba utazik 7. fejezet

 

Gond nélkül és hiánytalanul lépünk ki a fürdőből, bár Tom helyből rossz irányba indulna el, egy laza mozdulattal a helyes útra terelem.

-Még ne akarj el tévedni, majd az élvezetek éjszakáján – kacsintok rá.

Nem érti mire gondolok, nem is bánom. Majd meg látja.

Haza érkezünk még varázsolok valami ehetőt az asztalra és kitikkadva pihenten, mégis álmosan nyúlok el a kanapén.

-Szép álmokat – intek Billnek, aki igyekszik el jutni az ágyába.

-Aha – ásít egy hatalmasat – Neked is – int és már szerintem alszik mikor bezuhan az ágyba.

Tom egyre idegesebben mászkál fel alá.

-Ha így folytatod fel ébred – szólok rá. És intek, hogy kövessen a szobámba.

-Gyere, ülj le – intek a szőnyegre és a kis túl élő csomagommal együtt elé telepedek. – Háromszor három dolog kell ahhoz, hogy minden működjön – bontom ki a dobozt, értetlenül figyeli cselekedetemet – Először is nem úgy működik mint egy női test, nem fog magától kellően puha és hevült állapotba kerülni. Ez a hátránya az anális érintkezésnek. Hiába simogatod akkor is fájna az együtt lét ha pontosan azt teszed vele amit egy lánnyal szoktál és attól az már rég el alélt volna. Na szóval szükséged van Türelemre, Figyelemre, Odaadásra! – sorolom és fel mutatom a síkosítót – Mielőtt nagyon bele lovalnád magad, minden aktus előtt gondosan ki kell tágítanod különben baja lehet. Olyanok, mint fertőző betegség és szöveti károsodás is – ijedten kerekedik el a szeme – Na a második hármas: Szenvedély, Találékonyság, Óvatosság – fel mutatom a gumit – Mindenképpen használjatok óvszert! Nem érdekel, hogy nem kaphat el semmit tőled! Irtó szar két napos ondót kivakarni onnan – fintorgok, erre elsápad – És ami a legfontosabb hármas, nem szavakban mérhető, he nem tettekben. Minden aktus előtt jó lenne fürdeni, de ha nem jön össze akkor legalább utána tisztálkodjatok meg – mutatom fel a higikendöt.

Kicsit sokkosan ül a szőnyegen. Lehet túl sok információ volt egyszerre. Hagyom egy picit had eméssze a hallottakat.

-Van kérdés? – töröm meg a csendet.

-Hogy kell… - pislog rám.

-Hogy akarod meg hódítani, ha nem álmodtál róla?

-Álmodtam róla, de abban nem volt ennyi minden – sértődik meg.

-Ez az elméleti oldal – vonok vállat – Ha ezeket szem előtt tartod és figyelsz rá akkor nagyon is fülledt éjszakák várnak rád – kacsintok rá.

Valami furcsa fény villan a szemében.

-Mutasd meg! – kéri szemrebbenés nélkül.

-Mit? – lepődök meg a hirtelen változástól.

-Hogyan kell vele majd bánom!

Fel nevetek. Kicsit visszavesz a lendületéből.

-Tom, most már fáradt vagyok és szerintem neked se ártana aludni, majd ha oda juttok, tudni fogod – veregetem vállon – Az elmélet már meg van, a gyakorlat rajtad áll.

-De…

-Jó éjszakát – intek az ajtó felé.

Kicsit meg semmisülten hagyja el a szobámat.

Most végül is ez egy nyílt felhívás volt egy keringőre? Na nem abba nem megyek bele.

Telefon csörgésre ébredek. Mennyi az idő, ki keres engem ilyenkor?

-Halló – nyögök bele a készülékbe, miután meg találom.

-Ne hallóz itt nekem Yuki! Hol a fenében vagytok! – kiált bele a PSCs össze kötöm.

-He? – kérdezem értelmesen.

-Mit csináltál az este, hogy ilyen remek a hangod? – kérdezi már lágyabban.

-Kivételesen most semmit – ásítok és fel ülök végre az ágyban. Nagy nehezen ki keveredek a takaró alól. – Hiro mért hívtál?

-Ha nem tudnád, ma jelenésed van a cégnél…

-Melyiknél?

-A PSCnél – sóhajt és magam előtt látom, ahogy forgatja a szemeit.

-Mennyi az idő? – kérdezem, még nem tudom rendesen ki nyitni a szemem.

-Lassan hét. Jó lenne, ha be találnátok kilenc körül.

-És ezért hétkor fel kellet hívnod?

-Igen, mert ismerlek már annyira, hogy tudjam. Fel kell hívjak ahhoz, hogy beérj nekem ide pontosan 9re. Itt várlak a portán, ha nem vagy itt időben meg nézheted magad.

-Oké – ásítok még egy hatalmasat.

Még mond pár számomra értéktelen információt és végre hagy komálni. Ki megyek a konyhába és fel rakom a kávémat.

Már bőszen kortyolgatom a feketémet, mikor meg érkezik Bill.

-Reggelt – köszön.

-Neked is jobbat – morgom – Készüljetek el, mert lassan menünk kell. Várnak ránk a PSnél

-He? – kérdi értelmesen Tom. Ő is ki keveredett a szobából.

-Jól hallottátok. Várnak minket úgy hogy jó lenne, ha összeszednétek magatokat. Ja és Bill, ha akarod, most kifestheted magad, de szerintem nincs értelme, hacsak nem akarod, hogy fel szedjen valaki.

Döbbenten bámul rám.

Meg iszom a kávém maradékát és bevonszolom magam a szobámba. Kiválasztom a ruháimat. És miután ellenőrzöm a fürdő szabadon levését bevonulok gyorsan elkészülni.

Tokio Hotel Japánba utazik 6. fejezet

 Iszonyatos fejfájásra ébredek. Kitapogatom a telefonom az idő még nem borítana ki, de a csend igen.

Kikeveredek a konyhába. Ott ül Tom, Bill a TV-t bámulja. Nem hiszem hogy sokat meg ért belőle.

-Kávét? – tol elém egy bögrét az idősebbik.

-Aha – nyögöm ki. Elveszem a forró koffein bombát. Nem törődve az égető érzéssel a torkomba diktálom magamba.

-Neked szőrös a torkod? – érdeklődik úgy mellékesen.

-Nem – vakkantom oda és a pultról előkerítek egy doboz fejfájás csillapítót. A maradék kávéval magamba adagolom.

-Enni?

-Nem – uh lehet fel kéne kelnem, ezek az egyszavas válaszok elég lehangolok. A mindig vidám Yukit kéne adnom, de nehéz, ha az ember épp veszettül másnapos.

-Mit szeretnétek ma csinálni?

-Derek említett pár érdekességet – hallom Bill hangját.

-Miket?

-Fel próbálhatnék pár yukatát vagy kimonót?

-Gondolom fényképet is szeretnél róla – és már próbálom kikeresni a megfelelő telefonszámot fájó fejemből.

Gondolataimba mélyedve keresem a telefonom.

-Ilyenkor persze sose az ugrik rám ami kell – teszem morogva a privát készüléket a dohányzó asztalra.

-Hány telefonod van? – figyeli tevékenységemet Bill.

-A’szem három, de lehet négy.

-Minek ennyi?

-Egyet németben használok, egyet japánban, egy a munka miatt, egy pedig a privát. Ez négy – motyogok. Fel kapom a következőt. – Na ez kellet – keresek egy számot és már tárcsázok is.

Míg lebeszélem a szalonnal és a fotóssal az időpontot, már egész emberinek érzem magam.

-Nem kell a sminkel bajlódnod, azt majd ott elintézem neked. A fotós profi, a ruhákat már kikészítetek. – sorolom a dolgokat.

-Yuki mikorra kell ott lennünk?

-Nincs megszabva, de ha szeretnétek délután még vásárolni esetleg város nézni, akkor lehet jó lenne el indulni és akkor az ebédet bent költjük el egy hangulatos étteremben – vázolom a tervet.

Kapkodva össze szedik magukat.

Tokyo egyik elegáns ruha szalonba várnak minket.

Bill ámulva figyeli a kikészített anyagokat.

-Yuki-kun, mindig öröm ha jön – köszönt az eladó hölgy bár szerintem a cég vezető jobb lenne rá. Ugyan nem ő a lánc főnöke, de ennek a boltnak a vezetője.

-Én is örülök a viszont látásnak Kaname-san – hajtom meg a fejem illendően – Ön még mindig gyönyörű.

-Kis csacsi – mosolyog és vállamra teszi a kezét – Ma kit fogunk fel öltöztetni?

-Őket – mutatom a még mindig ámulva nézelődő páros felé. – Ikrek – mosolygok Kaname-san csodálkozásán.

-Hát rendben, amit kértél kikésztettetem, remélem jó lesz rájuk, de nagyon soványkák.

-Kaname-san ha nekem talált megfelelő ruhát biztos vagyok benne, hogy nekik is fog, hisz magánál nincs jobb – fel rémlik előttem az a régi kép mikor nekem kellet itt állnom, hogy megfelelő öltözetett találjon rám Kaname-san a találkozóra, amin nekem is részt kellet vennem.

-Yuki-kun figyelsz? – rángat vissza az emlékeim közül a hölgy.

-Persze, elnézést azonnal rendbe rakom őket – és már megyek is és vezetem az emelvényekhez az ikreket.

-Most mit csinálnak velünk? – kíváncsiskodik Bill.

-Leveszik a méreteiteket – felelem és figyelem a sürgő lányokat, amint próbálják levenni.

-Yuki-kun, nagyon jó a német kiejtésed – pirongat meg Kaname-san.

-Köszönöm – zavartan el fordulok egy kicsit, de így csak szemben találom magam a saját pirult képemmel az egyik tükörben.

-Hát ez így nem fog menni – sóhajt színpadiasan az egyik varró.

-Annyira emlékeztet ilyenkor az arcod arra a régi önmagadra, mikor te álltál bár kicsit szerencsétlenebbül azon az emelvényen.

Kaname-san szavai csak még jobban zavarba hoznak.

-Kérem – suttogom és egy pillanatra elbújok a tenyerembe.

-Yuki-san! – kiált az előbb is méltatlankodó lány.

-Igen – lépek mellé. Épp Tom méreteit akarja le venni.

-Nem tudom meg mérni rendesen – sopánkodik – Szörnyű ez a bő cucc.

-Ad ide – veszem ki a kezéből a mérőszalagot.

Nem finomkodok, ahol kell ott meg húzom a ruháját. Néha érzékenyen érinti főleg mikor a belső combjánál járok. Nem érdekel a nadrág ülepe, hogy a térdeinél van, fogom és fel rántom.

-Uh – motyogja. Bill csak kuncog testvérén.

-Kell neked ilyen cuccot hordani – bazsalygok és már a vállát mérem.

A kis csaj csak jegyzetel mellettem.

-A sminkes nem fog jönni? – kérdezi Kaname-san.

-De hát itt vagyok – értetlenkedek.

-Oh mégiscsak elvégezted az iskolát – tapsikol örömében.

-Volt más választásom? – vonok vállat ironizálva.

Billt veszem kezelésbe először, meg kapja a ruháját.

-Talán előbb vedd le ezeket a… - itt hanyagul a ruhája felé intek. Kicsit zavarba jön. Intek pár lánynak paravánokat hoznak. Végre lehámozza magáról a gönceit.

-Akkor most jön ez – veszem le az alsó ruhát a kimonónak.

-Ez nem női?

-Hát…

Most mondjam neki, hogy de ez női. Mindegy.

Fel segítem rá a ruhákat, meg kötöm az obit és minden kis madzagot a helyére igazitok.

Most nagyon enyhe sminket kap csak.

-Yuki-kun, meg érkezett a fotós – szól a paraván másik feléről Kaname-san.

-Köszönöm, megyek – azzal ott hagyom a tükör előtt Billt.

-Jó napot – fogunk kezet.

Meg beszéljük a képek témáját és hogy hol is készüljenek el. Kaname-san már előkészítette a műtermet.

-Tom? – nézek a másik paravánféle.

-Nem akarja – sóhajt az a lány, aki a méreteit vette le.

-Na majd meg látjuk – mosolyodom el.

Bemegyek a paraván mögé.

-Na mi van, nem megy a felöltözés? – kérdezem mosolyogva és egy enyhén neki dőlök a paraván falának.

-De ez… - mérgelődik és fel emeli a felsőt.

-Nyugi – legyintek.

Kiveszem a kezéből felső haorit.

-Ezzel kell kezdeni – válaszom ki az alsó gít. Csak pislog, de hagyja, hogy lehúzzam róla a pólóját. Halál vékony. Ezt már látom. Szörnyű. És még én vagyok anorexia gyanús. Mindegy. Szépen sorban adogatom rá a ruhákat, rá igazítom és már az utolsó simításoknál járunk mikor be kukkant Bill.

-De jól áll – vigyorog.

-Azért az se semmi, amii rajtad van – morogja Tom.

-Yuki, te tényleg tanultál sminkesnek? – érdeklődik Bill miközben újra ellenőrzi a sminkjét.

-Igen, hála Kaname-sannak sok mindent meg tanultam.

Bevezetem őket a felalított díszlet elé.

-Remekül áll nekik – olvadozik mellettem az egyik eladólány.

Hát igen Billnek jól áll ez az átmenetes kimonó. Alul sötét lila felül halvány rózsaszín és a cseresznyefa motívum mely végig fut a hátán nagyon szép. Az obi hozzá fekete vörös szalaggal.

Az összhatás szép.

Tomon egy hagyományos férfiruha van az alsó fekete hozzá passzoló kék gi és az egész tetején egy világosabb kék haori. Nagyon jól el találta ezt Kaname-san.

-Az ízlése még mindig kifogástalan Kaname-san – mosolygok a hölgyre.

-Kis csacsi – legyint, de látom rajta, hogy jólesik neki elismerő szavaim tudja, hogy nem szoktam hazudni.

A fotós is oda meg vissza van a srácokért nem elég szik meg egy garnitúra ruhával.

-Kérem – szólok rá mikor már nagyon bele melegedne.

-Elnézést Yuki-san, de ha egyszer ennyire fotogének.

-A szakmájuk része – értek egyet. – De most nem azért vannak itt, hogy dolgozzanak – lombozom le.

Megakad a szemem Billen, aki épp egy igen szép kimonót nézeget.

-Szeretnéd fel próbálni azt is? – állok mellé.

-Igen – rebegi és a gyermeki fény a szemében megmosolyogtat.

-Kaname-san azt is fel próbálhatja? – fordulok a hölgy felé. Mosolyogva bólint. Leszedem a finom kelmét.

-Én ebbe bele szerettem – suttogja, mikor végig simít a finom anyagon.

-Gyere, felsegítem rád – visszamegyünk a paraván mögé és átöltöztetem.

-Ennek mennyei az anyaga – élvezkedik mikor hozzá ér bőréhez a kelme.

Csak mosolygok rajta, feladom rá a következő kimonót ez sokkal nőiesebb mint ami eddig volt rajta yukata.

-Öm én ezt meg vehetem? – kérdezi félve, miután meg látja magát a tükörben.

-Meg kérdezem. Gyere, megörökítjük azért.

Vissza vezetem a szobába és ott még Tom is a földről szedi össze az állát.

-Bill te vagy?

-Ja – nevet.

-Kaname-san – fordulok a vezetőhöz – Meg vehető ez a csoda? – kérdezem a ruha felé intve.

-Igen, de nem tudom bírni fogja e a pénztárcája.

-Azt én se de ezt meg beszélik, addig lehet szó…

-Igen félre tesszük a te nevedre.

-Hálásan köszönöm – hajtok fejet.

-Ugyan Yuki-kun mindig visszajáró vendégeket hozol – legyint.

Figyelem, ahogy pózol abban a fekete alapon vörös virág motívumokkal van díszítve. Az öv világosabb mint maga a ruha. De az összhatás nem marad el. Ráadásul ezen a csontvázon mutat is valahogy.

-Híznod kéne – motyogom. Meg halja és dühös pillantást vet rám.

Miután a fotós is kiélvezkedte magát a képeket már gépre is tesszük.

Már meg is van diszken az összes fénykép még a rosszak is rajta vannak.

-Éhen halok – közli Tom.

-Akkor váltsatok ruhát és mehetünk is enni van itt a közelben egy finom étterem – intek nekik – Ja igen Bill még egyelőre itt kell hagynod a ruhát de félre rakattam neked. A menedzsereddel meg beszélem a vásárlási szándékodat, de azért ez egy méreg drága darab.

-David biztos meg engedi – mosolyog.

-Meg látjuk.

Telefonomért nyúlok és az egyik eladólány készségesen adja oda az árlistát, legalábbis annak a darabnak az árát amit az énekes kinézet.

-Igen?

-Jó napot, Yuki vagyok. Bill szeretne meg venni egy yukatát és itt átutalással lehet vásárolni. A kérdés csak az hogy meg engedhetik ezt maguknak?

Ezután a felvezetés után már be is ülhetek egy gép mögé küldhetem neki a képet a ruháról és az árat. Kicsit le döbben, de ekkor oda adom neki Billt. Pár szó után visszakapom.

-Rendben küldje a számla számot.

Megadom a számot. Elintézzük a dolgokat de az utalás így is még várat magára egy kicsit. Végre lerakom a telefont.

-Kaname-san – mosolygok a hölgyre – Akkor szeretném, ha félre rakná azt a darabot – kicsit meg döbben, de bólint. Díszdobozba pakolják.

-Még nem visszük el – fogom meg a lány kezét, aki bele is pirul az érintésembe.

-Milyért nem visszük? – értetlenkedik.

-Majd ha vége a körútnak és haza mennek, akkor kaphatja meg csak – erősítésképpen még bólintok is.

Miután végre kikeveredünk az üzlet házból és Kaname-san is meg ígérteti velem, hogy majd el megyek vele teázni valamikor az emlékek fel elevenítése képen, végre az utcán vagyunk szabadon lélegzek.

-Ugyan tolakodásnak számit de milyen emlékeket akar veled fel eleveníteni ez a nő? – érdeklődik Tom.

-Oh hát én tanultam Kaname-santól sok mindent – mosolygok – például ö tanított öltöztetni.

Csodálkozva néznek végig rajtam.

-Meg is érkeztünk – vezetem be őket egy nívós étterembe.

-Üdvözlöm önöket – hajtja meg magát a pincér.

-Elnézést Ren itt van? – kérdezem kedvesen a lányt.

-Öm… - elpirul – Igen itt van, a pultnál.

-Kösz, gyertek – intek még a srácoknak és már megyünk is a pulthoz.

-Yuki-kun! – köszönt vidáman Ren. – Adhatok valamit inni?

-Nem kell inkább mond meg, hogy Yoru itt van e és hogy ha igen melyik asztalt ajánlaná és mi a napi ínyencség. Valamint van két külföldi akiket be kéne vezetni a finomságokba – vigyorodom el és persze egy szuszra hadarok el mindent.

-Yuro ott jön – biccent – Az étlap harmadik oldalát ajánlom – mosolyog és vissza vesz a komorságából – Este buli lesz nem jössz?

-Még a tegnapot se hevertem ki – nevetek – Még meg látom. – kacsintok.

-Remek - vigyorog.

-Yuki? – hallom Yoru hangját – Tuti te vagy? – néz végig rajtam.

-Igen, szia Yoru – mosolygok rá.

-Mi szél fujt erre – nem lehet el vakarni a döbbenetet róla.

-Munka miatt vagyok itt na meg kilyukad a belem – mosolygok tovább rendületlenül – Szeretném ha mai ebédünket te kalauzolnád.

-Rendben gyertek – látom, hogy túl lépett a meg lepetésén, de még nem tudja el dönteni mi történik.

Kapunk egy külön szobát és kényelmesen helyet foglalunk a kirakott párnákon hagyományos földön.

-Akkor mit hozhatok? – kérdezi Yoru.

-Ren a harmadik oldalt ajánlotta. Igazából én spagettit ennék, de mivel most a japán konyha művészetét szeretném bemutatni így kérlek valami spécit.

Bólint és el tűnik.

-Yuki téged mindenhol ismernek – csóválja a fejét Tom.

-Nem, nem mindenhol de Yoru az exem – vonok vállat.

-Az exed? – kap a szón Bill.

-Ja – vonok megint vállat – Tudod jártunk olyan fél évig, de mint mindig is a részeg össze jövetelek alkalmával kialakult kapcsolatok ez is halálra volt ítélve. Nem jöttünk ki jól végül csendesnek nem mondható módón szétmentünk egy éve nem beszéltünk.

-Akkor hogy hogy ide jöttünk?

-Itt jó a kaja van elszeparált részlegük és nem néz senkinek hülyének ha nem tudod meg fogni a pálcát egyből.

-Pálcika?

-Mért azt hitétek kést meg villát kaptok? – nevetek rájuk.

Yoru hamar visszatér az étellel. Rám néz meg csóválja a fejét és vissza megy a dolgára.

-Még nem dolgozta fel ezek szerint – sóhajtok és fel veszem a pálcámat.

Mosolyogva figyelem az ikrek szerencsétlenkedésüket. Bill elég hamar rá érez és leutánozza a mozdulataimat. De Tom…

-Várj, segítek – fel állok és mögé sétálok.

Érzem ahogy meg remeg. Vajon csak azért mert hideg a kezem, vagy a közelségem van ilyen hatással rá. Elvégre a saját öccsével nem tud mit kezdeni. Na de nem folyunk bele mások magán ügyeibe most épp az a lényeg, hogy nem vagyok neki közömbös ezzel vigyázni kell.

-Így tartsd – szólok rá. Kezén tartva sajátomat meg fogunk egy falatot és a szájához emelem. Enyhén van csak zavarban nem bánom. Fél szemmel Billre nézek és azt látom amit vártam. Őt is meg érintette a zöldszemű szörny szárnya. Tehát mégse vagytok közömbösök. Remek csak ne rajtam csattanjon a dolog.

Mikor a következő falatot nélkülem is képes meg enni így visszaülök a helyemre.

-Yuki van még valamire szükségetek? – kukkant be Yoru.

-Hozol nekem egy kis sört?

-Már ilyen korán be akarsz rúgni? – csóválja a fejét.

-Ennyire ne nézzél már felelőtlennek.

-Pedig az vagy – von vállat.

-Yoru ne most emlegess fel nekem másfél éves hibáimat.

-Nem te szenvedtél utána – vágja hozzám.

-Ne a gyerekek előtt – kérem.

-De igen itt mert egy éve úgy kerülsz mint a tüzet.

-Mit vársz tőlem? – támaszkodom meg magam mögött.

-Válaszokat.

-Kérdez – legyintek. Belép. Bill csak pislog, hogy itt most mi lesz. Tom mintha a hanglejtésből tudná miről van szó.

-Mért hagytál ott egy szó nélkül?

-Németbe kellet mennem.

-Miért?

-Yoru, ne játszd a hülyét! Nem ment nekünk ezt te is tudod. A munkám miatt folyton féltékeny voltál, nekem nem kellenek ilyen korlátok. Sajnálom meg próbáltuk nem ment.

-Akkor csak a munkád miatt?

-Amiatt is – felelem.

-Tehát találtál valaki mást?

-Na látod – mutatok rá – Emiatt mentünk szét. Folyton rossz következtetést vontál le! A munkám miatt sok emberrel tartom a kapcsolatot valakivel össze is fekszem. De beléd se voltam szerelmes, és senki másba sem! – dühösen lerakom a pálcikáimat – Most ha volnál olyan szíves és hoznál nekem egy doboz sört. Nincs kedvem ezt el játszani ezért is hagytalak ott minden szó nélkül tudtam, hogy nem fogod fel fogni, és fel dolgozni.

Végre kimegy. Némán telnek a percek. Majd Ren tér vissza egy doboz sörrel.

-Sikerült el intéznetek végre? – kérdezi óvatosan miközben le rak még a srácoknak is egy egy pohár alkohol mentes italt.

-Így is fogalmazhatunk – sóhajtok és bele kortyolok a sörömbe – De úgy is mondhatjuk, hogy feleslegesen gázoltam bele a lelkébe. Mért nem volt neki jó úgy ahogy volt? – könyörögve nézek a pultos srácra.

-Nem tudom, de talán így hamarabb elfogadja, hogy kiléptél az életéből.

-Talán – sóhajtok.

-Juj – kiált fel hirtelen Bill. Meg is feledkeztem róluk.

-Mi a baj? – fordulok felé.

-Ez mozog.

Itt már nem bírom tovább felnevetek. Ren is meg nézi a döbbent srácot és meg próbál diszkréten fuldokolni és inkább köhögésnek álcázni kitörő jókedvét.

-Bill azt ne edd meg – mosolygok rá.

-Jó - még mindig menekül a tányérjától.

-Ren kérlek, azt vidd el – vigyorgok.

Haverom teljesíti a kérést.

Az ebéd további részében jókat nevetnek egymáson a hangulat oldottabb, én inkább kiszállok a dologból. Nekik hagyva most időt egymásra. Iszogatom a söröm. Mikor el fogy a sok finomság fizetünk.

-Jaj de jól laktam – simogatja meg hasát Bill.

-Meg hiszem azt – böködi meg a kis domborulatot Tom.

-Ne piszkálj, mert ki adom magamból és rád – fenyegetőzik.

Csak mosolyogva nézem és terelem őket haza felé.

-Van kedvetek fürdőbe menni? – kérdezem hirtelen.

-Persze – vidulnak fel.

-Jó, hogy lemozogjuk ezt a sok kaját, most szépen sétálunk egyet.

Azzal bele veszünk Tokyo útvesztőibe. Utunkat keresztezi sok park és mindenhol sok a látványosság. Én pedig mesélek mindenről amire rá böknek, hogy az mi.

Már majdnem a fürdő előtt járunk, mikor meg szólal a telefonúk.

-Én mondtam! – kiált győzelem ittasan Bill.

-Mi történt? – kíváncsiskodom.

-Gustáv igazat adott Billnek – Fordit Tom – most ülnek egy próba teremben és figyelik, ahogy gyakorol a NerWs azt hiszem. És tényleg lányosak.

-Hát tudod ezt látni kell ahhoz, hogy igazat adjanak neked – veregetem vállon Billt.

-Most mit vagy úgy oda téged is lánynak néztünk először.

-Pedig én még csak nem is vagyok bishi.

-Mishi?

-Bishunen. Idol, ha az úgy jobban tetszik. Itt így nevezik az olyan szép férfiakat.

Döbbenten néznek rám.

-Mindegy ha a PSCben leszünk meg látjátok, hogy nem csak olyanok vannak akik szépek.

Bemegyünk a fürdőbe és végre megnyugvást kapnak az este folyamán meg kínzott részeim.

Nem igazán törődöm a srácokkal. A döbbent tekintetük, hogy milyen lehetetlenül vékony vagyok és mégis izmos. Hófehér bőröm enyhén piros lesz a forró víztől. Élvezettel nyúlok el a köveken. Annyira jó így.

Lehet el bóbiskoltam, mert mikor fel nézek Tom néz rám nagyon közelről.

-Elaludtam?

-Lehet – von vállat és mellém telepszik. Érzem, hogy akar valamit.

-Mond – sóhajtok.

-A férfiak is érdekelnek igaz? – egy pillanatra még az ütő is meg áll bennem, olyan hirtelen ér a kérdése.

Kimérten bólintok.

-És meddig tervezted titkolni?

-Titkolni? Én nem titkoltam, nem úgy mint Te.

-Nem értem mire gondolsz…

-Tudod te azt nagyon jól.

Zavartan pislog, minden tudó mosolyra húzom ajkaim.

-Mi a helyzet Billel? – kibujt a szög a zsákból, még jobban zavarba jön.

-Nem értem mire célzol – kapja el rólam a pillantását.

-Na persze az elrejtett érintések – horkanok fel – És az a sok puszi – húzom tovább az agyát.

-Azt hiszem ehhez semmi közöd!

-Pontosan annyi, mint neked az enyémhez.

-Izé… - na most meg nem tud beszélni, szépen vagyunk. Nagyon zavarban lehet – Szóval igazából szólni akartam, hogy Bill már menne haza. És mivel kiderült rólad, hogy volt már dolgod fiúval tanácsot szeretnék kérni – itt már paradicsom vörös.

-Szóval még csak lánnyal voltál – konstatálom, ahogy fel néz a válasz ott van a szemében és meg értem ez fontos neki – Rendben majd ha elment a hőn áhítottad aludni gyere át kapsz leckéket – egyezem bele.

Tokio Hotel Japánba utazik 5. fejezet

 Yuki:

Amint becsukódik az ajtó a falmentén el közlekedek a fürdőig. Nem érdekel a kíváncsi tekintetük.

Most legalább nem lett leszaggatva a cuccom csak enyhén ittas vagyok.

-Jól vagy? – kérdezi Bill, miközben aggodalmasan figyeli elég ingatag lépteimet.

-Ja – motyogom és próbálok nem Nao önelégült képére gondolni. Valamit beadott és élvezte. Csak tudnám mi volt az. Bár remegő térdeimből ítélve valószínűleg valami vágy keltő.

Billre pillantok és tudatosul bennem, hogy tényleg valami erős szert kaptam.

-Francba – visszafordulok a tükör felé – Nao ezt még meg keserülöd az összes mosolygós kedveddel együtt! – szentségelek még egy keveset, majd neki állok vetkőzni. Sajnos ezt a műveletet Bill jelenléte nem egyszerűsíti meg.

-Kimennél? – fordulok meg és dobom a szennyes tartóba a felsőmet.

Kicsit meg szeppen. Bár nem csodálom. Valószínűleg nagyon sápadt vagyok, a szememben égő alkoholtól ködös vágy pedig csak tetőzi a dolgot.

Látom, hogy vacillál végül felém lép.

-Kotródj – kapaszkodom bele a csap szélébe.

-Ez nem csak alkohol volt igaz? – kérdezi, bár szerintem tisztában van vele.

-Addig menjél ki, míg birok magammal – krákogom és elfordulok tőle.

Nyílik az ajtó. Lehunyom a szemem és próbálok arra koncentrálni, hogy állva maradjak. Mondjuk ez nem nehéz, csak nem úgy akarok állva maradni.

-Hé – fogja meg a vállam Tom – Jól vagy?

Fel nézek, aggodalom csillan a szemében.

-Jól leszek, ha fogod az öcsédet és szépen elmentek aludni – sziszegem.

Elengedi a vállam. Próbálom legyűrni a késztetést, hogy nyakánál fogva bele rángassam egy csókba. De persze nem tágít, mért tenné. Mért lenne olyan egyszerű az én dolgom. Segíteni akar a vetkőzésben és hogy el jussak a zuhany alá.

-Tényleg nem kell – nyöszörgök mikor már a boxeremel babrál. Igen csak izgalomban vagyok. Nem kéne látnia. Na meg ha az olyan egyszerű lenne.

-Tudom milyen egy görbe este után haza találni – vigyorog, mikor már a kádban ülök egyelőre még magamon tudva az alsóm, még az se érdekel ha vizes lesz – Csak engem nem vittek haza.

Módszeresen sikálja a hátam.

-Tom menj ki, már megy egyedül is – még kifogásnak is gyenge, de próbálkozni csak szabad. Vészesen közel hajol.

-Mért, mi baj?

-Fogalmad sincs, mire vagyok képes – villantom meg a szemem.

Persze csak nevet. Ekkor szakad el bennem valami. Meg ragadom a tarkóját. Olyan közel rántom, hogyha nagyon ficánkolna össze érne az ajkunk. De nem teszi, döbbenten pislog helyette.

-Fogalmad sincs milyen a valóságban, játssz még egy kicsit a gyerek szobában – lehelem enyhén elnyílt ajkaira – Tünés – lököm le magamtól. A kövezeten köt ki.

Végre kikotródik.

Elnyúlok a kádban. Leügyeskedem rám tapadt alsómat már nagyon szorította erekciómat.

Gyors érzelem mentes könnyítés és már a Nao féle szer is elmúlik lassan. A víz teljesen kihűl, mire lehiggad a testem. Enyhén vacogva törülközöm meg és bújok az ágyba.