Hajnal alkonyat és a tűző nap - 8

Megérkezéstől számított fél pillanaton belül Paul eltűnik a színről.
-Elküldtem, nehogy valami meggondolatlant tegyen, amit később megbánna – magyarázza Sam értetlen arckifejezésemre.
-Mi legyen Lee-vel? – kérdezte végül Seth
-Itthon marad a többiekkel – határoz az alfa.
Erre két srác fel morran. A nevük jelenleg nem ugrik be.
-Embry – szól zordan Sam, jelentőség teljes pillantásától kicsit megijedek, de ne csodálkozunk egy három fejel magasabb farkas lapul benne.
-Akkor mi most lelépünk, remélem majd tájékoztatok, elég hosszú mese lesz – azzal magával húz.
-Hova megyünk?
-Haza viszlek és hozzá láncollak az ágyadhoz, hogy ki ne tehesd a lábad az elkövetkező pár napban.
-Mért is?
-Nem figyeltél?
-Nem nagyon ment.
Felém fordul. Majd ismét húzni kezd maga után.
Haza érkezünk Anya és apa csodával határos módon fent vannak és sápadtan néznek rám.
-Sziasztok – köszönök még, de már csak a szobám ajtajából mert Embry elemi erővel betoloncol maga előtt és bezárja maga mögött az ajtót.
-Szerencse, hogy Paul előbb járt itt – fanyarul felnevet.
-Mi baj?
-Szóval a családi hátteredet most nem firtatnám elég lesz az illetékest meg hallgatni. Viszont ami most fontos: holnap este megint elmegyek megnézni a felkészülést hogy milyen fogásokat mutat …
-Jasper
-Igen – nagyon sóhajt – szóval nehéz lesz itthon hagynom téged.
-Nem akarok útban lenni – védekezem azonnal.
-Akkor jó – mintha megnyugodna.
-Milyen mesét szeretnél el mondani?
-A legenda igaz – fog bele nehezen – a törzsi legenda a régi mesék.
-Az összest fújom kívülről – vonok vállat – Tudtam, hogy Paul is azt hiszi … mármint hogy farkas… de hogy tényleg az azt nem gondoltam volna.
-Tényleg ismersz minden történetet?
-Ne feled félig Sue nevelt – boxolok a vállába.
-Lehet most nem kéne tönkre vágnod a csontjaim – mosolyog.
-Mért is?
-Kicsit megerősödtél az elmúlt pár napban észre se vetted?
-Nem igazán.
-Mikor itt voltam, hogy várjam az átváltozásod, úgy forgolódtál mintha rémálmod lett volna.
-Volt is – szúrom közbe halkan
-Hadonásztál és egyszer a karom bánta – vigyorog és jobbját fel emeli.
-Ne haragudj – simítok végig a bántott végtagon.
-Semmi baj – tarkómnál beletúr a hajamba. Hirtelen elkomorodik.
-Mért hagytad, hogy egy hideg megcsókoljon?
-Nem igazán hagytam… - lepillantok és elkezdek babrálni a kölcsön nadrág szegéjével.
-De vágytál rá – szeme összeszűkül.
-Mert…
Egy picit most összezavarodtam. Most hogy felhánytorgatja Dalton-nal balul elsült csókomat, kicsit meg remegek.
Valami mindig is hiányzott mikor vele voltam. Valami amit nem tudtam beazonosítani. De most hogy Embry itt ül mellettem tudom mi volt az. A tűz. Embry-ben lángol ez a tűz és megperzsel vele akárhányszor hozzá érek.
-Mert?
-Hiába lógtam vele… valami hiányzott.
-Mi?
-Nem tu… - véletlenül a szemébe nézek és rájövök ez hiba volt! Barna szemei a felkelő nap sugaraiban gyönyörűek. El áraszt azzal mit azt hittem nem létezik.
A tarkómnál lévő keze közelebb húz magához míg a másik átölel. Óvatosan megcsókol. Mintha félne attól hogy szét esnék. Vagy csak összetörnék.
-Annyira vágytam erre – leheli még mindig az ajkaimnak.
Súrolja számat és újra lecsap. Most kíváncsian kóstolgat és egyre jobban bele merülünk. Elragad a hév amit kerestem és vártam meglelem. Átkarolom a nyakát.
Hanyatt dönt az ágyamon. Karjai szorosabban ölelnek a csókot abba hagytuk ugyan, de nem enged el.
-Itt hagyjuk abba – motyogja. Érzem, hogy remeg a keze – holnap után csatába megyek, tisztán kell gondolkodom.
-Egyben gyere vissza – simogatom meg az arcát.
-Ha vársz rám még félholtan is ide vonszolnám magam.
-Egyben – hangsúlyozom ki.
Felnevet és hozzám dörgölődzik.
-Sajnálom – simít végig a kezemen ahol pár napja még az ö ujjainak lenyomata díszelgett.
-Nem fájt annyira – vallom be.
-Akkor már át kellet volna változnod – felkönyököl.
-Honnan tudtátok?
-Mikor lázasan nyomtad az ágyat. Majdnem 50°C volt a test hőmérsékleted. Ezt egy normális ember nem viselné el. Te viszont másnap fel keltél és mentél dolgozni, mintha misem történt volna.
Hozzá gömbölyödöm.
-Mi az amire rá fogok jönni? – kérdezek egy általam semleges témának vélt valamire.
-Az… az a bevésődés – nyögi ki – ez ellen nem tudok védekezni. És sajnos a másik szeméj se tud.
-Mért akarnék ellene védekezni? – kérdezem kicsit bánt, hogy ilyen hülye.
-Hát…
-Szellemekre, olyan édesen hülye vagy – rázom meg a fejem.
-Mért is?
-Gyere a harcból vissza és elmondom.
További kérdéseket megelőzően rányomom számat az övére. Hát tényleg nem eset le neki? Soha senkit nem engedtem önszántamból magam mellé az ágyamba. Őt pedig nem dobtam ki mikor a szobámba lépet. Bátyámon kívül más nem nagyon járhatott itt.
-Szerintem aludjunk egy keveset – vetem fel és hatalmasat ásítok.
Belecsókol a nyakhajlatomba majd apró puszikkal fel jut a számig, most csak finoman ér az ajkaimhoz.
-Szép álmokat – suttogja.
Másnap délben vet ki az ágy, és akkor se önszántamból ébredek fel.
Embry nagyobb erővel ül fel mint amit én elvártam volna egy hálótárstól.
-Na – motyogok és megdörgölöm a kobakom.
-Bocsi – nyom csókot a homlokomra.
-Menni kéne? – nézek ki az ablakon.
-Ja – von vállat és feláll.
Magával húz mit se törődve korgó hasammal követem.
-Anabell – szól még anya, de most rá vagyok a legkevésbé kíváncsi.
Futva érkezünk meg Sam házához. Most már teljesen más a hangulat. Paul is mintha megnyugodna hogy lát.
-Este csak Jacob Quil és Embry megy el a találkozóra. Bár nem örülök a dolognak, de egyet értek abban, hogy nem kell kitenni az egész falkát ekkora veszélynek.
Kicsit fészkelődöm de nem szólalok meg. Jobb a békeség.
-A csata idejére mindenkivel kontaktusban akarok maradni – ekkor rám villantja szemét – ez még az olyan makacs átváltozókra is vonatkozik mint te Lee – mosoly bujkál a szája sarkában.
-Vettem – vigyorgok el szégyentelenül.
A megbeszélésen még szót ejtenek hogy mi legyen a csatában meg gondolják a lehetőségeket és a támadás helyét, idejét, útvonalát.
Itt sajnos én és két balul járt társam csak megfigyelők vagyunk.
Az éjszaka beálltával a kijelöltek elindulnak kifelé. Nagyon nehezen engedem el Embry kezét. De végül is ö Sam parancsát követik én pedig nem állíthatom meg őt. Az ajtóból hosszan nézek utána.
-Menj utánuk de maradj távol a Cullen-ektől – Sam áll mögöttem és kilök az ajtón – Farkas alakban, hogy a fiúk is tudjanak rólad – mosolyog és már vissza is fordul a konyhába.
Vigyorogva vetem be magam az erdőbe ledobálom magamról a pólót és nadrágot. Már éget az izgalom tüze és négy lábon érkezem egy hosszabb lépés után.
Mancsaim hangtalanul suhannak a fák között. Máris hallom Jacob hangulat emelkedettségét ahogy Bella-ra néz. Embry pedig mérgelődik Sam „remek” ötletén.
Quil üdvözöl egyedül kedvesen.
Le ülnek a tisztás szélén és figyelik a harcolókat az ö szemükön keresztül nézem én is egy darabig de elunom.
Fel akarom fedezni ezt az állapotot. Kedvtelve ugrálok jobbra balra. Úgy hogy nyomot ne hadjak. Majd minél magasabbra próbálok ugrani egy fán. Aztán szimatolok mindennek olyan éles a szaga. A látásom is kitűnően működik ebben a sötétben. Itt az ember tökéletesen eltévedne.
Quil felkuncog mögöttem. Megtorpanok és megrovóan rá pillantok.
-Mi van?
-Aranyos vagy…
-Persze
-Nem csodálom hogy Embry másik fele vagy – ismét kuncog. Ez feltűnik a hidegeknek is.
-Quil! – szol közbe most már Embry is – Ha egy kicsit figyelnél.
-Persze, persze – azzal vissza fordul ugyan a harcolok felé figyelme, de még mindig mosolyog magában az újdonsült felfedezéseimen és ö is elképzeli milyen volt mikor először lett farkas. Oda osonok melléjük és lefekszem még a sötétben lehunyom szemem, hogy az ö szemükkel lássak, az enyémet pedig ne lássák.
Pedig tudják, hogy ott vagyok Edward képes rá, hogy bele lásson a gondolatainkba.
-Agykurkász – veti oda Jacob.
-Az… - vonok gondolatban vállat és ráhagyom.
Fülelek és csak figyelek.
Most valahogy megnyugszom s gondolkodni nincs kedvem csak hallgatom a többiek harccal illetve Bella-val kapocsaltos elmerengését.
-Jasper mára elég – szólal meg Alice túl közel hozzám mint én azt szeretném. Kipptannak a szemeim és rájövök, hogy csak Jacob-hoz van közel.
-Ne morogj, így jár aki nem figyel – kuncog megint Quil.
-Figyeltem! – méltatlankodom.
-Nyugodj meg – figyelmeztet Embry és merőn vizsgálja a hidegeket. Csak Edward pillant felénk.
Ekkor megjelenik Dalton. Oda súg valamit Edward-nak, az bólint, és még visszasuttog valamit. Közelebb sétál az immáron kicsit feszültebb hármasunkhoz.
-Anie, ha itt vagy kérlek, találkozzunk ha vége van ennek a hacacárénak – kékszeme csillog ahogy bőre is. Válaszra vár.
Felemelkedek és két lépéssel kidugom a fejem a holdfényre. Bella szíve extrára kapcsol Jacob oldalánál. Én pedig határozottan bólintok.
-Nem örülök – morog Embry.
-Én sem de beszélnem kell vele tisztáznom kell vele, hogy ne legyen többet olyan mint a határnál.
-Rendben, akkor se örülök megint egy vérivóval találkozol ráadásul ö már megcsókolt mielőtt én tehetem volna.
-Fékezd magad – szolok rá de már késő. Quil döbbenten mered rám.
-Mit csináltál?
-Átváltoztam – felelem és még vissza nézek Daltonra, hunyorítok – Ne gyere La Push közelébe, mert szétcincálnak.
-Nem halja – morog Embry
-Csak hogy mondhassam én előre meg mondtam – azzal vissza lépek a sötétbe.
Bella ekkor beszélni kezd Jacob-hoz
-Ki volt az a fehér farkas? Dalton Anie-t mondott de ilyen nevű lányt nem is ismerek La Push-ban
Felhorkanok. Érdekes is lenne ha ismerne, olyan sűrűn jár le oda. Én meg elvoltam foglalva, így nem nagyon foglalkoztam velük.
-Lee – szol rám Jacob
-Jó befogom – azzal megint lekushadok és lehunyt szemmel nézelődök.
-Pihenjetek – köszön el tőlünk Carlisele – Nehéz csata vár ránk vasárnap.
Azzal utunkra bocsát.
Én a magam részéről kicsit nyújtózom amolyan kutya módra és vígan ügetek Embry oldalán aki a csata részleteit beszéli ki Quil-al és mindketten izgatottak. Én meg szorongok, hogy mi lesz velük és féltem őket. Végtére is a családom!
-Nyugi nem lesz semmi baj – vigasztal Quil. Hiszek nekik és rám is átragad a csata iránti vágy.
-Nem te maradsz a faluban – szögezi le Embry.
-Álmodozni se szabad? – nyiffanok fel.
-Azt igen.
Visszatérünk a faluba. Én vissza változom emberi alakba már egy jó fürdőt úgy vennék. Fordítva van rajtam a póló, de nem érdekel.
-Embry – szolok a szürke farkasom után.
Visszanéz.
-Elmegyek, muszáj fürdenem, bűzlök a vérivóktól. Majd megyek.
Boltin és már megy is tovább.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 7

Az ágyamba térek magamhoz. Hogyan kerültem haza és legfőképp kiöltöztetett át alvósba fogalmam sincs róla. Az utolsó emlékem a buszút volt Quil dúdol valamit mellettem.
Oh szellemek segítsetek! Quil tudja. Ez a felismerés annyira megrémít, hogy kipattannék az ágyból. De egy erős kéz vissza tart.
-Aludj – kéri ellentmondást nem tűrő hangon. Igen ez nem egy rossz ötlet úgy is álmos vagyok.
-Jó – motyogom, átfordulok a másik oldalamra. A meleg kéz simogatja a hátam, amitől minden sokkal jobb.
Sajnos ez az álomvilágra nem igaz.
Nyugtalanul kémlelek körbe a sötétben. Megjelenik egy hatalmas szürkefarkas mellette üget egy fehér. Olyan vakítóan fehér hogy az már fáj a szememnek.
Érzem hogy boldogok.
Ekkor megpillantok egy másik fenyegető alakot. Kicsit homályos a körvonala mégis kitudom venni, hogy Dalton áll meg a tisztáson. Átölel egy hosszú hajú lányt és megcsókolja.
Ekkor az álomnak vége szakad, elnyel a sötétség.
Hangok szűrödnek be a puha meleg sötétbe.
-Lázgörcse is lehet – hallom anyám aggodalmas hangját. Utoljára akkor volt ilyen a hangja mikor ágynak estem egy lábtörés miatt.
-Nem lesz semmi baj – ez Paul, vajon hogy került haza – Kialussza magát és minden rendbe fog jönni.
Kicsit elmosódik a beszélgetésük. A hatalmas kéz ismét vissza tér és rendületlenül simogatja a hátam. Valamint a homlokomra tévedve enyhíti a hőséget.
Vakító fényre ébredek. Még szorosabbra zárom a szemem de ez se segít. Nyögve a fejemre húzom a takarót.
-Felébredtél – szol anya valószínűleg az ajtóból.
-Ja – motyogom.
-Kapd össze magad!
-Mért is?
-Hívott a főnököd és mondta, hogy ma egy fontos nap lesz bent náluk és hogy mindenkép menjél be. Persze csak ha jól érzed magad!
-Menyit aludtam?
-Majdnem két napot átaludtál.
-Hány óra?
-Fél öt.
-Akkor már nem érem el a buszt – zuhanok vissza a párnámra.
-Hívót egy Dalton nevű fiú – kicsit közelebb oson – Kellemes hangja volt – le csücsen mellém – Szólt, hogy ha jól vagy találkozatok vár rád Forks-ban.
-Mikor hívót?
-Nem sokkal Paul és apád elmenetele után.
-És ők mikor mentek el? – kezdem azt hinni hogy hülyének néznek.
-Alig egy órája.
Végül is örülhetek, hogy nem Paul vette fel a telefont. Így legalább nem üvöltötte le Dalton fejét.
Álmosan összeszedem magam. Végül mikor mindenem meg van bedugom a zenét a fülembe. Nem szoktam így elmenni itthonról, de most kell egy kis nyugi.
Fel se fogom, hogy jutok el az „Éjszaka Macskái”-ba. De hogy a színpadon térjek magamhoz az már durva.
Kékes csillogás térit észhez.
Mosolyogva táncolok tovább Dalton eljött.
Szeretem mikor nézi a táncomat. Bár nem olyan érzés mikor a tűznél táncoltam mégis kellemes bizsergés fut végig rajtam.
Vége a munkaidőnek. Kótyagosan lépek ki a művész bejáron.
-Jól vagy? – valahogy ez a mondat mostanában egyre többet hallom a kelleténél.
-Aha – felelem – Csak kicsit instabil ez a fal aszem megtámasztom.
Türelmesen várja hogy jobban legyek.
-Haza viszlek kocsival – hangja nem hagy kétséget a felől, hogy bármi áron véghez vinné akaratát.
-Ok – nincs kedvem ellenkezni.
Valahogy eltámolygok a kocsihoz ami csodák csodájára nincs is olyan messze mint hittem.
-Mi történt a kezeddel? – int a jobb karomra amin eddig támaszkodtam.
-Ja ez… semmi – vonok vállat.
-Biztos – olyan áthatóan néz rám. Mintha belelátna a fejembe – az a fiú tette a múltkor?
-Nem szándékosan – veszem védelmembe Embry-t – csak elragadtatta magát. A bátyám haverja és fél a haragjától.
-Ez érthető, de akkor se szabad így báni egy ifjú hölggyel – ellenkezik.
-Hát ez az ifjú hölgy túléli, bármi is történjék vele. Rosszabb sérülésekből is gyógyultam már fel. Ez meg csak lila folt. Túl élem – veszem félvállról a dolgokat.
Megérkezünk Forks-ba.
-Biztos vár rád valaki – a keserűség a szemében döbbenetes.
-Nem – rázom a fejem – A múltkori kiakadásom miatt nem jön elém senki. Kicsit túl lőttek a célon és ezt ők is érezték. De ideje indulnom.
Kikecmergek a kocsiból. Gyönyörűen csillog a hold.
-Szép vagy a hold fényében – bókol Dalton észre se vettem mikor került mögém.
-Persze – nevetek rá.
-A hajad – megfog egy arra kóborló tincset – csábító az illata.
Szájához emeli az elrabolt tincsemet. Ezzel még közelebb hajol felém.
Lehelete már az arcomat súrolja. Végig simít ujjhegyével az arcélemen. Elveszek kékszemeiben. Elnehezülnek a szempilláim. Lassan lecsukódik. Érzem, hogy hideg arca egyre közelebb van az enyémhez. És megtalálja a számat. Először csak finoman puhatolódzik. Olyan kemény mintha sziklából lenne. Egyre erősebben ölel magához. Mégis valami hiányzik. Nincs az a lázas tűz, amire úgy vágytam. El akarom lökni. Nem enged, tovább falja ajkaim.
-Lee – hallok egy elhaló nyögést. Fájdalmasan ismerős hang gombócot képez a torkomban. Végre elválok Dalton ajkaitól. Remegés fut végig rajtam. A borzadás elönt. Próbálok hátrálni. Erős kemény karok tartanának. A remegés egyre erősebb.
Felnézek Embry-re, olyan fájdalom van a szemében amit először nem is értek.
-Cullen enged el! – hangja kemény, de a szemében lévő harc elárulja, hogy már nem sokáig ura önmagának.
Szembefordulok Dalton-nal és olyan erejű csalódás és harag önt el, amit szóban már ki se tudok fejezni.
A remegés nem szűnik és nehézkesen előre hajolok. Ruha recsegés és morgás tömi be a fülem valamit a dübörgő vér ami azt üvölti támadj.
-Cullen – hallom Embry hangját – hátrálj lassan.
Megállok végre a lábamon.
-Lee – megpillantom Embry-t feltartott kézzel, előttem áll és felnéz rám – Nyugodj meg.
Hangja mély és ez kicsit elandalít. Karjai erősen átkarolják a nyakam. Sűrű szőröm alatt is érzem testmelegét.
-Nem akartalak ennek kitenni – suttogja.
Hang helyet csak nyüszögésre futja.
-Nyugodj meg – szorítása erősödik. Érzem ahogy testemen ismét remegés fut végig. Karjai védelmezően ölelnek. Átölelem én is.
-Sajnálom amit tettem – karjai körbe ölelik egész felsőtestem.
-Bocsánat – suttogom.
Dalton ekkor megköszörüli a torkát. Embry fel morran. Hirtelen fordít hátat nekem és lehúzza a pólóját.
-Vedd fel – nyújtja hátra meg se fordulva. Ekkor tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi.
Gyorsan bele bújok a felkínált ruhadarabba. Több mint a semmi. Az alja majdnem combközépig ér, az ujja pedig bőven túl nyúlik rajtam.
-Cullen…
-Embry – szólalok meg és megfogom a kezét. Nem akarok balhét. Így is fogok kapni Paul-tól az tuti.
-Nincs semmi baj – néz rám kedvesen.
-Menjünk – kérem.
Egy szó nélkül össze fűzi ujjainkat és hátra se nézve ott hagyjuk Daltont.
Már rég a rezervátum területén járunk mikor megszólal.
-Majdnem kirobbantottál egy háborút – nem vádol, sőt kicsit mosolyog is a dolgon.
-Mi történt velem? – kérdezem az engem leginkább érdeklő dolgot.
-Átváltoztál farkassá, és nem a legjobb időben.
-Micsoda? – kapok a fejemhez. Ez nekem sok.
-Nyugodj meg – ölel magához. Zakatoló szívvel ölelem vissza. Érintése mintha nyugtató lenne hatalmas dózisban. Egyenletessé válik a légzésem és a szívem is normalizálja magát.
-Még mielőtt haza megyünk be kel néznünk Sam-hez.
Kézen fogva vezet ez Sam és Emily házához. Itt van mindenki és döbbenten merednek rám.
Elszégyellem magam. Emily azonnal elsiet valahova a házbelseje felé. Leah megvetően méreget.
-Gyere – kiált a ház belsejéből Emily. Nagy nehezen elengedem Embry kezét és a hang után sietek.
Kapok egy nadrágot, de a pólóhoz ragaszkodom.
-Szerencsétlen időt válaszoztál – mosolyog rám szomorkásan.
-Aha… biztos – mormogom.
Kint már javában folyik a tanácskozás.
-Cullen-ék fegyverszünetet ajálotak – Sam hangja nagyon határozott – Ilyen még nem fordult elő. De közös az ellenségünk. Ma éjszakára várnak minket.
Visszaosonok Embry mellé. Megfogja a kezem és ettől megnyugszom.
-Elégé megnehezíteted a dolgunkat. Szerencse hogy Embry pont érted igyekezett.
-Mért is szerencsétlen ez az idő?
-Most készülünk háborúra a hidegek ellen. És a szövetségeseink is hidegek – feleli Quil.
-Egyszerűen fel vázolva a dolgot az ős ellenségeink most fegyverszünetet kötöttek velünk hogy egy nagyobb fenyegető csapástól megvédjük a területünket.
-Ráadásul majdnem rátámadtál az egyik szövetségesünkre – vigyorog rám Seth.
-Dalton hideg – világosit föl Jared.
-Viszont el kell vinnünk magunkkal, hogy még véletlenül se támadjon rájuk.
-Az önkontrolja felülmúlhatatlan – komorodik el Sam.
-Mért is? – vág közbe Leah.
-Már több mint egy hónapja át kellet volna változnia, és mikor azt hittük meg is történik vissza táncolt.
-Indulnunk kell – szólal meg Jacob. Valahogy olyan savanyu.
-Nem bízom elégé a Cullen-ékben. Farkas alakban megyünk.
A fiúk bólintva kisorjáznak a konyhából.
-Sam, Lee-vel mi legyen – Embry még mindig nem engedte el a kezem.
-Velünk jön ember alakban. Nem lenne jó ha most átváltozna. Még nem tökéletes az önuralma de emberalakban sokkal jobban viseli a hidegek jelenlétét.
-Gyere - húz magával. Kint már hatalmas farkasok várnak most tűnik fel, hogy Paul is ott van mégse szedi le a fejem helyből.
Olyan hatalmasok mégse félek tőlük. Több döbbent pillantással találkozom mint kéne. Ekkor Embry üget mellém vissza szürke farkasként. Kicsit foltos a háta. Hozzá érek az oldalához begörnyed és mintha kuncogna.
-Tudod tartani velük a lépést? – aggodalmaskodik hátulról Emily.
-Azt hiszem – fő a határozottság.
A falka elindul. Kicsit zsong a fejem ettől az egésztől. Érdekes módon tudom tartani a lépést.
Megérkezünk egy holdfényben fürdő tisztáshoz. Sokáig nem értem miről van szó. A tisztáson álok közt felismerem Daltont. Olyan méreg fog el hogy Embry-nek elém kell kerülnie és eltakarnia, hogy csak az ő szemébe nézzek. Arcomhoz érinti orrát bele szuszog a fülembe. Megnyugszom.
Most már érdeklődve figyelem az eseményeket. Előttünk két férfi küzd, sebesen harcolnak mégse tudnak elég gyorsak lenni ahhoz, hogy ne lássam a mozdulataikat.
Van köztük viszont egy lány, aki valahogy nem oda való.
Ekkor a falka feláll. Óvatosan merészkednek ki a fák közül. Sam halad elöl. Én hátrébb maradok. A hidegek teljesen mozdulatlanul tűrik, hogy megszaglásszák őket a farkasok. Ekkor megcsapja az orrom maró szaguk. Önkéntelenül is megdörgölöm, hogy elmúljon.
Végig mérem őket. És hirtelen rájövök mindegyiket ismerem névről. És Dalton kicsit messzebb áll tőlük. Mintha valami távolabbi rokon lenne.
-Ki az a lány? – hallatszik Bella elgyötört hangja. Hogy honnan tudom a nevét fogalmam sincs.
-Embry társa – feleli az öt oly szorosan tartó Edward.
Ez a megjegyzés talán gondolkodóba ejtene, de valahogy nem tudok most gondolkodni.
Figyelem az eseményeket. Kicsit hátrébb araszolok ez az égető szag nagyon nem akar múlni és mindegyiknek kicsit más az aromája. Addig a falka szépen sorban végig szaglássza őket. Persze kinek jobban kinek kevésbé jobban megy. Jacob nem bír magával. Bella kegyeiért versengeni egy hideggel, kétségbe ejtő. Szóval ezért volt olyan rossz hangulatú.
Embry vissza tér mellém és a fák felé terel. Engedelmesen besétálok a sötétbe. Egy ideig nem jön velem Jacobot várja.
-Vajon hogy tartja velük a lépést – ez Jasper-től származó kérdést el fújja a szél. Nem is foglalkozom vele futok együtt a farkasokkal.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 6

Valamiért azt hittem Dalton nem jön el a buszmegállóhoz.
De kellemesen csalódtam.
Már legalább két hete vele járok dolgozni hiába került haza a motorom Dalton nem enged egyedül el. Végül is elvagyunk.
Megnézni egy filmet és hogy van e kedvem előbb ezért elugrani vele a városba. Végül belementem. Most mégis kicsit idegesen üldögélek mellette a kocsiban. Nagyon rég nem jártam moziban.
-Mit is nézünk meg? – kérdezem csak hogy oldjam a saját feszültségem.
-Egy kaland filmet – kacsint, tehát nem árulja el – a múltkor említetted, hogy kedveled a kaland regényeket, az egyik kedvencemet megfilmesítetek és remélem neked is fog tetszeni.
És milyen igaza van. Tényleg tetszik a film. Nincs is igazán kedvem dolgozni menni. De muszáj a munka idő és a szerződés köt.
De mikor a parketten vagyok minden gondom el száll és már csak a zene van amire mozoghatok.
-Nagyon élveztem a filmet – folytatom a majdnem félbehagyott beszélgetésünket – ahogy a fő hős elérte a célját nem volt semmi.
-Persze csak a legvégén derül ki hogy a rossz fú a jó.
-Igen és a jó a rossz – vigyorgok.
Különböző jeleneteket tárgyalunk ki már trükkök szempontjából.
Még a bakiknál tartunk mikor megáll.
-Megérkeztünk – sóhajt. Kiszállok a kocsiból.
-Kár hogy látszik a hősön, hogy nem igaziból fut a tűzben – folytatom a témát.
-Igen ez valami modern megoldás lehet még nem tanulmányoztam eleget – gondolkodik el. Ő is kiszáll.
A kocsi oldalának támaszkodik.
-Majd számolj be a találatokról – kérem. Ekkor egy hatalmas szürke farkas üget a közelünkbe. Nagyon nagy a termete. Ugyan Dalton-nál csak fél fejel magasabb de nekem…
döbbenten meredek rá. A rezervátum területén tudom hogy élnek farkasok de nem ekkorák.
Ráadásul nem is szoktak ennyire közel jönni az emberekhez.
Ez meg közém és Dalton közé áll. Hatalmas teste olyan energikus és rugalmas.
Hozzá érek a szőréhez, erre odébb taszajt. Önkéntelenül is belé kapaszkodom.
Nem kap a kezemhez csak még odébb lökdös.
-Na – méltatlankodom halkan erre rám néz olyan tekintettel amit olyan jól ismerek.
Döbbenten el tátom a szám az nem lehet!
-Szép nagyra megönt – füttyent Dalton – a te kutyád?
-Öh – nyelek egy hangosat – kösz, aszem hiányolt szóval megyek.
Valahogy érzem ez a farkas nagyon nem örül Dalton-nak.
Paul, ismerem fel a szemét mikor ismét rám néz és int a fejével hogy induljak.
-Szia – köszönök még el Dalton-tól.
-Szia – int még ö is, de erre Paul mérgesen meg morogja.
Hazáig mellettem jön morogva és néha fel-fel vakkant.
Addig mögöttem áll míg be nem megyek a házba és be nem csukom az ajtót. A szobám ablakából még látom, hogy elfut az erdő felé.
Döbbenten meredek ki az ablakon.
Ezek után Paul nem enged nyugtot nekem. Minden áldott alkalommal mikor Forks-ba megyek velem jön, vagy Jared. És megvárják míg fel szállok a buszra és mikor megérkezem már a megállóban várnak rám.
Esti kiruccanásaimon pedig Seth-et kapom társul. Mint felvigyázót. Bár az ő társaságát legalább élvezem és néha élőzenére is tudok így táncolni.
Dalton valószínűleg észre vette, hogy nem túl lelkesen álok a megállóba mert csak a bárban látom a szemét csillogni.
-Most nem engedlek busszal – közli talán két héttel később. A művész bejárónál állunk. Megszokott várni, és elkísér a buszmegállóba.
-De a bátyám – ellenkezem.
-Nem érdekel ma én viszlek haza! – és már kézen is ragad. Elvonszol a kocsiig be ült és már megyünk is.
-Hát bárki is vár most rád a buszmegállóban hoppon marad – vigyorog.
-Én annyira nem örülök – összébb húzom magam – Paul dühöngeni fog.
-És a kutyád nem véd meg?
Na erre mit mondjak? Nem mondhatom meg, hogy az volt a bátyám mert akkor megszegem a Quiliutok törvényeit és nagyon csúnyán megfizetek érte.
-De megvéd – felelem végül – de akkor is nem te élsz egy fedél alatt vele, hanem én – tényleg félek mi lesz így velem.
Most teljesen a rezervátum határáig eljön velem.
Kiszállok az autóból és leindulok befele.
Utánam siet.
-Várj – húz vissza magához.
-Mi az? – lepődök meg. Eddig nem nagyon ölelgetett. Bár nagyon hideg a keze – Nem fázol? – kérdezem ártatlanul.
-Egy kicsit – feleli – Felmelegítesz? – incselkedik.
Közelebb hajol…
-Lee – szólal meg Embry mély basszusa – Hol van Jerad? – kérdi, észre se véve, hogy egy tökéletes pillanatot zavart meg.
-Dalton elrabolt – felelem.
-És hagyod, hogy Jerad halálra izgulja magát ott a buszmegállóban?
-Sajnálom – hajtom le a fejem.
-Visszafele szólók neki – ajánlja Dalton.
-Kösz nem kell – veti oda Embry, karomnál fogva elhúz Dalton közelébe. Még legalább két lépést hátrálunk – Paul már így is a falat kaparja – fedd tovább.
-Mi bajotok van? – fakadok ki – Eltűröm, hogy úgy bánjatok velem, mint egy kisiskolással! – kiáltok kihívóan és észre se véve átváltok az anya nyelvemre – Eltűröm mert szeretem a bátyám, de ami sok az sok! Hagyjatok békét nekem! Oda megyek ahova akarok! – már majdnem visítok – Mért nem vagytok képesek kicsit békén hagyni? Szeretném élvezni a szünetem. Néha úgy érzem Paul meg fojt a folyamatos aggodalmával. Olyan nagy baj, hogy dolgozok? És hogy találkozok egy olyan fiúval, aki érdeklődik irántam?
Na itt látom elborulni Embry arcát.
-Megkapod a szabadságot - sziszegi. És már vonszol is maga után.
-Eressz el! – kiáltok fel fájdalmasan az ujjai bele marnak felkaromba - Ez fáj!
De nem hatja meg csak még jobban szorít és egészen a házig vonszol olyan gyorsan megy, hogy szinte futnom kell mellette.
-Embry – kérlelem, könnyeim is kibuggyantak a fájdalomtól.
Meg áll nem messze a háztól.
-Én nem tilthatom meg, hogy elmenj. Abba sincs bele szólásom, hogy mit csinálsz.
Végre elengedi a karom fájósan dörgölöm.
-Csak kérni tudok – lehajtja a fejét – Kérlek, ne találkozz ezzel a fazonnal.
Olyan keserűség cseng a hangjában, hogy meghátrálok.
-Mi baj van Dalton-nal?
-Cullen – feleli megvetően és egyszerűen.
-Rendben – bólintok.
-Megígéred?
-Meg nem ígérhetem, most se önszántamból jöttem vele.
-Mégis jól el voltatok! – a vád a hangjában bánt.
-Ahhoz neked semmi közöd kivel érzem jól magam – életem tizenhat éve benne van ebben a dacos mondatban.
Döbbenten mered rám.
-Igaz – elképedve hátrál ö is pár lépést majd futva távozik.
Csodálkozva nézek utána. Nem hittem volna, hogy ennyire hatással lehetek rá.
Végül nyughatatlan álomba merülök. Szerencsére arra hogy mit álmodtam nem emlékszek mert egy eszeveszett üvöltés ráz fel.
-Mi a… - nyögök fel és átfordulok a másik oldalamra. Biztos Paul az. Mostanában mindig ilyen. És ha az este történtek miatt ilyen jobb ha ki se dugom az orromat. De a hangok csak nem hagynak nyugodni. Főleg hogy Jacobb erőteljes mély hangja is itt dorombol az ablakom alatt.
-Nem várhatsz a végtelenségig Embry.
-Közeleg az átváltozása napja – ez Sam, vajon mit keres itt? – És jobb ha te mondod mintha mástól tudja meg.
-De mást akar – olyan keserű kétségbeesés sűrűsödött ebbe a pár szoba hogy elszorul a torkom. Hangos nyeldeklésemet elnyomja valami puffanása és utána tisztán halható recsegés.
-Nem adom egy Cullen-nek – Paul úgy fujtat mint egy gőzös.
Vajon kiről folyik a szó? Értetlenül ülök fel megint elfelejtve hogy az ablak tárva nyitva.
-Auu – dörzsölöm a homlokom, erre a jobb karomba is bele nyilall a fájdalom.
-Felébredtél? – szól be Paul.
-Ne csodáld – nyögök fel – Ez a csendes bájcsevely még a holtakat is felkelti – morcosan kihajolok az ablakon – Jó hogy az ablakom alatt üvöltöztök – förmedek rájuk – hagyjatok aludni fáj a kezem és a fejem is – azzal nyúlok a zsalugáterekért, hogy kizárjam az oly ritkán sütő napot.
Paul rácsap a fatáblára megremeg a kezem tőle.
-Az mi? – bök a felkaromra.
-Kérdezd Embry-t – vetem oda és becsuknám az ablakot.
-Én téged kérdeztelek!
-A haverod éjjel kegyeskedett haza toloncolni, olya kedvesen hogy ma fáj – azzal rántok a fatáblán, hogy engedje el. Élettelenül hanyatlik le róla a keze. Még mielőtt bezárnám látom ahogy Embry képe megnyúlik.
Megérdemelte! Most haragszom rá. Tönkre tett egy tökéletes csók pillanatot.
Az alvás segít. Pihenten és ki egyensúlyozottan indulok el otthonról, de csak addig van jó kedvem míg az erdőben meg nem látom Jared-et. Majd a határnál Seth köszön rám
Mérgesen ülök a buszmegálló egyetlen padjának a támláján, még nagyon korán van, és így sokan mászkálnak Forksban.
Jacob hajt el előttem új kocsijával. Mikor eljut a tudatáig, hogy én vagyok ott, megáll.
- Hát te?
- Mi van velem? – morranok rá.
- Mi bajod?
- Egyedül akarok lenni.
- Ma mész dolgozni?
- Igen.
- Most?
- Igen.
- Ennyire ne legyen nagy a baj – vigyorog.
- Nem tudom, ki volt, aki eddig olyan volt mintha citromot nyalt volna.
Összevonja szemöldökét.
- Lee ha baj van, szólj – kéri.
- Akkor szólok – kapom fel a vizet – Seth nem, hagy gyakorolni! Embry nem képes leszállni rólam, tegnap is úgy meg fogta a kezem, hogy nem tudom hogy magyarázom meg a főnökömnek. Ráadásul elrontott egy tökéletes pillanatot Dalton-nal! Senki nem hagy békén, mindig van valaki aki „vigyázzon” rám mikor házon kívül vagyok! Tudod milyen irritáló?
Döbben, mered rám.
- Szóval találkozgatsz a Cullen gyerekkel…
- Frász akar most találkozni bárkivel is – kifakadásomat követően kiszáll a kocsiból.
- Gyere, elviszlek Port Angeles-be, aztán mászkálhatsz ott egyedül – és beültet maga mellé – Lehet, megfáztál, olyan mintha lázad lenne – teszi a homlokomra hatalmas lapát kezét.
- Te vagy túl meleg – hunyom le a szemem.
- Túl hajszolod magad – konstatálja.
-Nem csak sok volt mostanában a banda. Elzavarom otthonról Pault egy hétre, és csak alszom.
- Mért baj hogy otthon van?
- Mert akkor jön Jared, és túl hangosak már együtt aztán szépen sorban mindig befut mindenki.
Az út további részében hallgatunk.
- Kiraklak a főtéren az jól lesz?
- Tökéletes – masszírozom a homlokom.
- Van nálad még egy pulóver?
- Van – nézek a táskámba.
- Vigyáz magadra.
- Csak azért se fogok! – duzzogok.
- Lee… – nem várom meg a mondandója végét, kiszállok a kocsiból, és ott hagyom.
Pufogva rovom az utcákat. Nem érdekelnek a járókelők, összébb húzom magamon farmer ingem.
Mérgesen méregetek minden fiút. Így azok kitérnek előlem.
Megérkezem végre az „Éjszaka Macskái”-ba.
- Kicsit korán jöttél – szól John.
- Bocsi – vonok vállat.
- Valami baj van otthon?
- Ááá, dehogy – vigyorodom el – Csak túl sok minden történik velem mostanában.
- És hol hagytad azt a helyes srácot múlt hétről meg az előző hónapból?
-Ma nem jön – szerelem le egyszerűen.
- Jó munkát – vigyorog, és végre beenged.
Mázlira bent hagytam a fellépő ruhámat. Átöltözöm és kiszabadulok a táncparkettre.
Eszeveszett tempóban próbálok higgadt maradni, sajnos nem jön össze a zene magával, ragad.
Dalton tényleg nem jön el. Csüggedten táncolok tovább. Majd valahol a terem hátuljából egy barna szempár csillan fel. Ismerem ezeket a szemeket. Vagy mégsem?
A következő számnál már közelebbről is ménezhetem. Egyszerre lélegzek fel és szorul össze a gyomrom. Quilé az a döbbent és nyugodt csillogás. Ijedten menekülök hátra a szám végén.
- Jól vagy – jön oda az egyik felszolgáló lány.
- Persze, csak hozz egy bubi mentes vizet, kérlek.
Megkapom a vizet, de csak annyit enyhít, hogy már nem zakatol a szívem össze vissza.
-Bell – kiált az egyik táncos lány.
-Igen?
-Te csak két szám múlva jössz. A csábítással szerintem öltözz át.
-Oké – fújok egyet.
Bevonulok az öltözőbe. Ha a csábítás az enyém akkor tegyünk is úgy mint aki csábítani akar. Falatnyi rövidnadrág hozzá tartozó felsővel. Mire elrendezem a hajam és a minden kiegészítő a helyére kerül már szolnak is hogy mehetek.
Mivel itt nincs hideg, se nyirkos talaj, mezítláb megyek fel.
Terpeszben meg állok a sötétben.
Lágy dallam csendül. Nagyon lassan lejjebb tolom a csípőm és széjjelebb tárom a térdeim, kezemmel követem a mozdulatot.
Feldübörög a zene és a vérem is.
Szédítő sebességre kapcsolok. A fejetetejére állítom a termet, pörgök, forgok, ugrálok.
Könnyűnek érzem magam, végre szabad vagyok. Körbe leng az erdő illata. És sikerül végre hajtanom az egyik legnehezebb ugrásomat. Háromszor megfordultam a levegőben kapimpáló lábakkal egyik kézről a másikra ugorva. Döbbent hörgés és kitörő tapsot kapok.
Sajnálatomra vége a számnak.
Lassan elüti a hajnali hármat a kakukkos óra. Az utolsó vendéget is kipenderíti John és bezárja a nagykaput. Én még segítek összepakolni, takarítani.
A művészbejárónál döbbenten jövök rá, hogy Quil ott áll és vár rám. Ki is ment a fejemből, hogy itt van.
Csöndben vár és elmegyünk a buszmegállóig. Csak akkor szol mikor leülök a padra.
-Szóval ezért nem árultad el hol dolgozol?
Kezdődik, a kérdez-felelek, mivel lebuktam így hazudni már nincs értelme, és amúgy is Quil-t csípem talán nem lesz baj. Bólintok.
-Mióta dolgozol itt?
-Másfél éve.
-A tulaj tudja hány éves vagy?
-Nem kérdezte, de valószínűleg tudja.
-Apádék tudják?
-Nem kérdezősködtek, de Paul tuti szétkap, ha beárulsz.
-Az tuti…
-Te vagy titkom egyetlen tudója a bandából – úgy nézek rá mintha ez valami magasztos dolog lenne – Ha beárulsz és elveszed tőlem ezt nagyon meg haragszom.
-Mért dolgozol itt?
-Ez az életem, imádok táncolni, itt megbecsülik, amit előadok. A főnök külön ragaszkodik hozzám.
-Nem hiszem hogy sokáig titkolni tudod már.
-Eddig egész jól ment…
-Sokan aggódunk érted – begurul a busz, felszállunk rá.
-Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra – vonok vállat és mielőtt leülnék megszédülök annyira hogy majdnem hanyatt is esek, szerencsére Quil elkap hátulról.
-Jól vagy? – furcsán méreget.
-Persze – zuttyanok le a helyemre. Mellém ül és homlokomra rakja hatalmas tenyerét.
-Dejavum van – motyogom.
-Micsoda? –összeráncolja a szemöldökét.
-Tegnap mikor Jacob átfuvarozott ugyan ezt csinálta. Csak ö még hozzá tette hogy lehet belázasodtam – fáradtan mosolyogni próbálok.
-Lehet igaza van – leveszi a pulóverét és ráma adja – meg ne fázz – vigyorog.
-Igyekszem – elfészkelem el magam. A kellemesen hideg ablaknak döntöm a fejem, és pár perc múlva már alszom is.