Hajnal alkonyat és a tűző nap - 6

Valamiért azt hittem Dalton nem jön el a buszmegállóhoz.
De kellemesen csalódtam.
Már legalább két hete vele járok dolgozni hiába került haza a motorom Dalton nem enged egyedül el. Végül is elvagyunk.
Megnézni egy filmet és hogy van e kedvem előbb ezért elugrani vele a városba. Végül belementem. Most mégis kicsit idegesen üldögélek mellette a kocsiban. Nagyon rég nem jártam moziban.
-Mit is nézünk meg? – kérdezem csak hogy oldjam a saját feszültségem.
-Egy kaland filmet – kacsint, tehát nem árulja el – a múltkor említetted, hogy kedveled a kaland regényeket, az egyik kedvencemet megfilmesítetek és remélem neked is fog tetszeni.
És milyen igaza van. Tényleg tetszik a film. Nincs is igazán kedvem dolgozni menni. De muszáj a munka idő és a szerződés köt.
De mikor a parketten vagyok minden gondom el száll és már csak a zene van amire mozoghatok.
-Nagyon élveztem a filmet – folytatom a majdnem félbehagyott beszélgetésünket – ahogy a fő hős elérte a célját nem volt semmi.
-Persze csak a legvégén derül ki hogy a rossz fú a jó.
-Igen és a jó a rossz – vigyorgok.
Különböző jeleneteket tárgyalunk ki már trükkök szempontjából.
Még a bakiknál tartunk mikor megáll.
-Megérkeztünk – sóhajt. Kiszállok a kocsiból.
-Kár hogy látszik a hősön, hogy nem igaziból fut a tűzben – folytatom a témát.
-Igen ez valami modern megoldás lehet még nem tanulmányoztam eleget – gondolkodik el. Ő is kiszáll.
A kocsi oldalának támaszkodik.
-Majd számolj be a találatokról – kérem. Ekkor egy hatalmas szürke farkas üget a közelünkbe. Nagyon nagy a termete. Ugyan Dalton-nál csak fél fejel magasabb de nekem…
döbbenten meredek rá. A rezervátum területén tudom hogy élnek farkasok de nem ekkorák.
Ráadásul nem is szoktak ennyire közel jönni az emberekhez.
Ez meg közém és Dalton közé áll. Hatalmas teste olyan energikus és rugalmas.
Hozzá érek a szőréhez, erre odébb taszajt. Önkéntelenül is belé kapaszkodom.
Nem kap a kezemhez csak még odébb lökdös.
-Na – méltatlankodom halkan erre rám néz olyan tekintettel amit olyan jól ismerek.
Döbbenten el tátom a szám az nem lehet!
-Szép nagyra megönt – füttyent Dalton – a te kutyád?
-Öh – nyelek egy hangosat – kösz, aszem hiányolt szóval megyek.
Valahogy érzem ez a farkas nagyon nem örül Dalton-nak.
Paul, ismerem fel a szemét mikor ismét rám néz és int a fejével hogy induljak.
-Szia – köszönök még el Dalton-tól.
-Szia – int még ö is, de erre Paul mérgesen meg morogja.
Hazáig mellettem jön morogva és néha fel-fel vakkant.
Addig mögöttem áll míg be nem megyek a házba és be nem csukom az ajtót. A szobám ablakából még látom, hogy elfut az erdő felé.
Döbbenten meredek ki az ablakon.
Ezek után Paul nem enged nyugtot nekem. Minden áldott alkalommal mikor Forks-ba megyek velem jön, vagy Jared. És megvárják míg fel szállok a buszra és mikor megérkezem már a megállóban várnak rám.
Esti kiruccanásaimon pedig Seth-et kapom társul. Mint felvigyázót. Bár az ő társaságát legalább élvezem és néha élőzenére is tudok így táncolni.
Dalton valószínűleg észre vette, hogy nem túl lelkesen álok a megállóba mert csak a bárban látom a szemét csillogni.
-Most nem engedlek busszal – közli talán két héttel később. A művész bejárónál állunk. Megszokott várni, és elkísér a buszmegállóba.
-De a bátyám – ellenkezem.
-Nem érdekel ma én viszlek haza! – és már kézen is ragad. Elvonszol a kocsiig be ült és már megyünk is.
-Hát bárki is vár most rád a buszmegállóban hoppon marad – vigyorog.
-Én annyira nem örülök – összébb húzom magam – Paul dühöngeni fog.
-És a kutyád nem véd meg?
Na erre mit mondjak? Nem mondhatom meg, hogy az volt a bátyám mert akkor megszegem a Quiliutok törvényeit és nagyon csúnyán megfizetek érte.
-De megvéd – felelem végül – de akkor is nem te élsz egy fedél alatt vele, hanem én – tényleg félek mi lesz így velem.
Most teljesen a rezervátum határáig eljön velem.
Kiszállok az autóból és leindulok befele.
Utánam siet.
-Várj – húz vissza magához.
-Mi az? – lepődök meg. Eddig nem nagyon ölelgetett. Bár nagyon hideg a keze – Nem fázol? – kérdezem ártatlanul.
-Egy kicsit – feleli – Felmelegítesz? – incselkedik.
Közelebb hajol…
-Lee – szólal meg Embry mély basszusa – Hol van Jerad? – kérdi, észre se véve, hogy egy tökéletes pillanatot zavart meg.
-Dalton elrabolt – felelem.
-És hagyod, hogy Jerad halálra izgulja magát ott a buszmegállóban?
-Sajnálom – hajtom le a fejem.
-Visszafele szólók neki – ajánlja Dalton.
-Kösz nem kell – veti oda Embry, karomnál fogva elhúz Dalton közelébe. Még legalább két lépést hátrálunk – Paul már így is a falat kaparja – fedd tovább.
-Mi bajotok van? – fakadok ki – Eltűröm, hogy úgy bánjatok velem, mint egy kisiskolással! – kiáltok kihívóan és észre se véve átváltok az anya nyelvemre – Eltűröm mert szeretem a bátyám, de ami sok az sok! Hagyjatok békét nekem! Oda megyek ahova akarok! – már majdnem visítok – Mért nem vagytok képesek kicsit békén hagyni? Szeretném élvezni a szünetem. Néha úgy érzem Paul meg fojt a folyamatos aggodalmával. Olyan nagy baj, hogy dolgozok? És hogy találkozok egy olyan fiúval, aki érdeklődik irántam?
Na itt látom elborulni Embry arcát.
-Megkapod a szabadságot - sziszegi. És már vonszol is maga után.
-Eressz el! – kiáltok fel fájdalmasan az ujjai bele marnak felkaromba - Ez fáj!
De nem hatja meg csak még jobban szorít és egészen a házig vonszol olyan gyorsan megy, hogy szinte futnom kell mellette.
-Embry – kérlelem, könnyeim is kibuggyantak a fájdalomtól.
Meg áll nem messze a háztól.
-Én nem tilthatom meg, hogy elmenj. Abba sincs bele szólásom, hogy mit csinálsz.
Végre elengedi a karom fájósan dörgölöm.
-Csak kérni tudok – lehajtja a fejét – Kérlek, ne találkozz ezzel a fazonnal.
Olyan keserűség cseng a hangjában, hogy meghátrálok.
-Mi baj van Dalton-nal?
-Cullen – feleli megvetően és egyszerűen.
-Rendben – bólintok.
-Megígéred?
-Meg nem ígérhetem, most se önszántamból jöttem vele.
-Mégis jól el voltatok! – a vád a hangjában bánt.
-Ahhoz neked semmi közöd kivel érzem jól magam – életem tizenhat éve benne van ebben a dacos mondatban.
Döbbenten mered rám.
-Igaz – elképedve hátrál ö is pár lépést majd futva távozik.
Csodálkozva nézek utána. Nem hittem volna, hogy ennyire hatással lehetek rá.
Végül nyughatatlan álomba merülök. Szerencsére arra hogy mit álmodtam nem emlékszek mert egy eszeveszett üvöltés ráz fel.
-Mi a… - nyögök fel és átfordulok a másik oldalamra. Biztos Paul az. Mostanában mindig ilyen. És ha az este történtek miatt ilyen jobb ha ki se dugom az orromat. De a hangok csak nem hagynak nyugodni. Főleg hogy Jacobb erőteljes mély hangja is itt dorombol az ablakom alatt.
-Nem várhatsz a végtelenségig Embry.
-Közeleg az átváltozása napja – ez Sam, vajon mit keres itt? – És jobb ha te mondod mintha mástól tudja meg.
-De mást akar – olyan keserű kétségbeesés sűrűsödött ebbe a pár szoba hogy elszorul a torkom. Hangos nyeldeklésemet elnyomja valami puffanása és utána tisztán halható recsegés.
-Nem adom egy Cullen-nek – Paul úgy fujtat mint egy gőzös.
Vajon kiről folyik a szó? Értetlenül ülök fel megint elfelejtve hogy az ablak tárva nyitva.
-Auu – dörzsölöm a homlokom, erre a jobb karomba is bele nyilall a fájdalom.
-Felébredtél? – szól be Paul.
-Ne csodáld – nyögök fel – Ez a csendes bájcsevely még a holtakat is felkelti – morcosan kihajolok az ablakon – Jó hogy az ablakom alatt üvöltöztök – förmedek rájuk – hagyjatok aludni fáj a kezem és a fejem is – azzal nyúlok a zsalugáterekért, hogy kizárjam az oly ritkán sütő napot.
Paul rácsap a fatáblára megremeg a kezem tőle.
-Az mi? – bök a felkaromra.
-Kérdezd Embry-t – vetem oda és becsuknám az ablakot.
-Én téged kérdeztelek!
-A haverod éjjel kegyeskedett haza toloncolni, olya kedvesen hogy ma fáj – azzal rántok a fatáblán, hogy engedje el. Élettelenül hanyatlik le róla a keze. Még mielőtt bezárnám látom ahogy Embry képe megnyúlik.
Megérdemelte! Most haragszom rá. Tönkre tett egy tökéletes csók pillanatot.
Az alvás segít. Pihenten és ki egyensúlyozottan indulok el otthonról, de csak addig van jó kedvem míg az erdőben meg nem látom Jared-et. Majd a határnál Seth köszön rám
Mérgesen ülök a buszmegálló egyetlen padjának a támláján, még nagyon korán van, és így sokan mászkálnak Forksban.
Jacob hajt el előttem új kocsijával. Mikor eljut a tudatáig, hogy én vagyok ott, megáll.
- Hát te?
- Mi van velem? – morranok rá.
- Mi bajod?
- Egyedül akarok lenni.
- Ma mész dolgozni?
- Igen.
- Most?
- Igen.
- Ennyire ne legyen nagy a baj – vigyorog.
- Nem tudom, ki volt, aki eddig olyan volt mintha citromot nyalt volna.
Összevonja szemöldökét.
- Lee ha baj van, szólj – kéri.
- Akkor szólok – kapom fel a vizet – Seth nem, hagy gyakorolni! Embry nem képes leszállni rólam, tegnap is úgy meg fogta a kezem, hogy nem tudom hogy magyarázom meg a főnökömnek. Ráadásul elrontott egy tökéletes pillanatot Dalton-nal! Senki nem hagy békén, mindig van valaki aki „vigyázzon” rám mikor házon kívül vagyok! Tudod milyen irritáló?
Döbben, mered rám.
- Szóval találkozgatsz a Cullen gyerekkel…
- Frász akar most találkozni bárkivel is – kifakadásomat követően kiszáll a kocsiból.
- Gyere, elviszlek Port Angeles-be, aztán mászkálhatsz ott egyedül – és beültet maga mellé – Lehet, megfáztál, olyan mintha lázad lenne – teszi a homlokomra hatalmas lapát kezét.
- Te vagy túl meleg – hunyom le a szemem.
- Túl hajszolod magad – konstatálja.
-Nem csak sok volt mostanában a banda. Elzavarom otthonról Pault egy hétre, és csak alszom.
- Mért baj hogy otthon van?
- Mert akkor jön Jared, és túl hangosak már együtt aztán szépen sorban mindig befut mindenki.
Az út további részében hallgatunk.
- Kiraklak a főtéren az jól lesz?
- Tökéletes – masszírozom a homlokom.
- Van nálad még egy pulóver?
- Van – nézek a táskámba.
- Vigyáz magadra.
- Csak azért se fogok! – duzzogok.
- Lee… – nem várom meg a mondandója végét, kiszállok a kocsiból, és ott hagyom.
Pufogva rovom az utcákat. Nem érdekelnek a járókelők, összébb húzom magamon farmer ingem.
Mérgesen méregetek minden fiút. Így azok kitérnek előlem.
Megérkezem végre az „Éjszaka Macskái”-ba.
- Kicsit korán jöttél – szól John.
- Bocsi – vonok vállat.
- Valami baj van otthon?
- Ááá, dehogy – vigyorodom el – Csak túl sok minden történik velem mostanában.
- És hol hagytad azt a helyes srácot múlt hétről meg az előző hónapból?
-Ma nem jön – szerelem le egyszerűen.
- Jó munkát – vigyorog, és végre beenged.
Mázlira bent hagytam a fellépő ruhámat. Átöltözöm és kiszabadulok a táncparkettre.
Eszeveszett tempóban próbálok higgadt maradni, sajnos nem jön össze a zene magával, ragad.
Dalton tényleg nem jön el. Csüggedten táncolok tovább. Majd valahol a terem hátuljából egy barna szempár csillan fel. Ismerem ezeket a szemeket. Vagy mégsem?
A következő számnál már közelebbről is ménezhetem. Egyszerre lélegzek fel és szorul össze a gyomrom. Quilé az a döbbent és nyugodt csillogás. Ijedten menekülök hátra a szám végén.
- Jól vagy – jön oda az egyik felszolgáló lány.
- Persze, csak hozz egy bubi mentes vizet, kérlek.
Megkapom a vizet, de csak annyit enyhít, hogy már nem zakatol a szívem össze vissza.
-Bell – kiált az egyik táncos lány.
-Igen?
-Te csak két szám múlva jössz. A csábítással szerintem öltözz át.
-Oké – fújok egyet.
Bevonulok az öltözőbe. Ha a csábítás az enyém akkor tegyünk is úgy mint aki csábítani akar. Falatnyi rövidnadrág hozzá tartozó felsővel. Mire elrendezem a hajam és a minden kiegészítő a helyére kerül már szolnak is hogy mehetek.
Mivel itt nincs hideg, se nyirkos talaj, mezítláb megyek fel.
Terpeszben meg állok a sötétben.
Lágy dallam csendül. Nagyon lassan lejjebb tolom a csípőm és széjjelebb tárom a térdeim, kezemmel követem a mozdulatot.
Feldübörög a zene és a vérem is.
Szédítő sebességre kapcsolok. A fejetetejére állítom a termet, pörgök, forgok, ugrálok.
Könnyűnek érzem magam, végre szabad vagyok. Körbe leng az erdő illata. És sikerül végre hajtanom az egyik legnehezebb ugrásomat. Háromszor megfordultam a levegőben kapimpáló lábakkal egyik kézről a másikra ugorva. Döbbent hörgés és kitörő tapsot kapok.
Sajnálatomra vége a számnak.
Lassan elüti a hajnali hármat a kakukkos óra. Az utolsó vendéget is kipenderíti John és bezárja a nagykaput. Én még segítek összepakolni, takarítani.
A művészbejárónál döbbenten jövök rá, hogy Quil ott áll és vár rám. Ki is ment a fejemből, hogy itt van.
Csöndben vár és elmegyünk a buszmegállóig. Csak akkor szol mikor leülök a padra.
-Szóval ezért nem árultad el hol dolgozol?
Kezdődik, a kérdez-felelek, mivel lebuktam így hazudni már nincs értelme, és amúgy is Quil-t csípem talán nem lesz baj. Bólintok.
-Mióta dolgozol itt?
-Másfél éve.
-A tulaj tudja hány éves vagy?
-Nem kérdezte, de valószínűleg tudja.
-Apádék tudják?
-Nem kérdezősködtek, de Paul tuti szétkap, ha beárulsz.
-Az tuti…
-Te vagy titkom egyetlen tudója a bandából – úgy nézek rá mintha ez valami magasztos dolog lenne – Ha beárulsz és elveszed tőlem ezt nagyon meg haragszom.
-Mért dolgozol itt?
-Ez az életem, imádok táncolni, itt megbecsülik, amit előadok. A főnök külön ragaszkodik hozzám.
-Nem hiszem hogy sokáig titkolni tudod már.
-Eddig egész jól ment…
-Sokan aggódunk érted – begurul a busz, felszállunk rá.
-Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra – vonok vállat és mielőtt leülnék megszédülök annyira hogy majdnem hanyatt is esek, szerencsére Quil elkap hátulról.
-Jól vagy? – furcsán méreget.
-Persze – zuttyanok le a helyemre. Mellém ül és homlokomra rakja hatalmas tenyerét.
-Dejavum van – motyogom.
-Micsoda? –összeráncolja a szemöldökét.
-Tegnap mikor Jacob átfuvarozott ugyan ezt csinálta. Csak ö még hozzá tette hogy lehet belázasodtam – fáradtan mosolyogni próbálok.
-Lehet igaza van – leveszi a pulóverét és ráma adja – meg ne fázz – vigyorog.
-Igyekszem – elfészkelem el magam. A kellemesen hideg ablaknak döntöm a fejem, és pár perc múlva már alszom is.