Ladón csillagkép nyomában 6. fejezet

 A korán kelés nem gond, mert kizuhanok az ágyból. Hogy miért nem tudom, de fix hogy már reggelit kellene készítenem. Kócosan és félvakon megyek ki a kabinból. A konyha üres hála az égnek. Teát főzök, a többiek ital kéréseit tálcára teszem, majd nekilátok a reggeli elkészítésének. A tányérok már az asztalokon mikor feltűnik, hogy nem haladunk. Miért áll a hajó?

Kilesek a kabinom ablakán. Tényleg állunk. Egy kikötőben. Kint sürgésforgás, nagy a késztetés, hogy én is kimehessek.

-Mr O’Nel! – kiált a kapitány. Rohanvást érkezem a konyhába.

-Igen uram? – fékezek le előtte.

-Mint látja kikötöttünk, most pedig leülünk megbeszélni, mit is kell még beszerezni ahhoz, hogy a legénység egy hónapig el legyen.

Előkapok egy jegyzetfüzetet és azt a kopott szakácskönyvet, amit itt találtam fent az egyik polcon eldugva.

Alig fél óra múlva a kapitány gazdagabb egy hosszú listával, én pedig egy pontos másfél hónapos tervezettel, hogy mikor mit kell főznöm. Közben megtárgyaljuk, hogy honnan jöttem, merre megy a hajó, mik a céljaim, miért is jó hogy épp szakácsnak jó vagyok. Egyébként segíthetek a gépházban is, ott is elékél az ügyes kéz. Szóval, ha épp nincs főzni valóm mennyek és segítsek Leonielnek. Megtudom még azt is, hogy kerestet a haditengerészet. Kérdésére, hogy mi rosszat tettem nem tudok felelni, hisz még csak tizenhat éves vagyok, a bűn lajtsomom ott kifúj, hogy néha bepancsoltam az osztálytársaimnak. A kapitány indul a bevásárlást intéztetni.

-Oh és Mr O’Nel – fordul vissza még – Lehetőleg ne mászkáljon el a kikötőben. Jobb örülnék, ha itt maradna, amíg nem indulunk el. Amit említett levelet pedig, amint megírja, adja oda Tonkonak és ő eljuttatja a kézbesítő szolgálatra.

-Értettem – biccentek. Tehát szobafogság. Nagyot sóhajtok, de mi ez ahhoz képest, hogy végre úton vagyok? Milyen ár ez ahhoz képest, hogy jó messze lehetek az úgynevezett apámtól. Bár már csak magamban hívhatom őt így. Lassan, de biztosan csak ez marad meg a kapcsolatunkból.

Kapkodva ülök le levelet írni a nagyinak. Remélem, jól van és nem betegszik bele a távollétembe. Elmesélem neki a hajó nevétől kezdve az első nap hosszúsága után a kikötésig minden élményem. Csak remélni tudom, hogy megkapja. Címzésbe bele foglalandó a bolygó, földrész, ország, tartomány, város, és a fogadó pontos neve, na meg a címzett neve. Mire végzek, megjelenik Tonkonak is a konyhában.

-Levél? – morog – Ezt minek?

-Csak add fel, kérlek, és jusson el a megadott címre – pislogok fel rá.

Nagyot szusszan és megy. Tonkon egyébként valahonnan a tejút egy messzi szegletéből való. Nem olyan hatalmas, mint Russz, akivel első este találkoztam, de megtermett alak. Csak két keze van, de azt kitűnően tudja használni, bármilyen fegyverről is legyen szó. No meg nagyon jó kártyában, és követhetetlenül gyorsan tud mozogni, ha akar.

-Hé kölyök – áll meg mellettem Russz – jössz megnézni a kikötött? – csábító ajánlat mennék is de hát az üzlet az üzlet.

-Sajnos nem, össze kell dobnom az ebédet és előkészíteni a vacsorát – látom, hogy furán néz rám, és nem érti. – A kapitány parancsa, hogy maradjak a fedélzeten. – erre végre megérti. 

-Hozzak neked valamit? – vigyorodik el.

Nevetve intek hogy mindegy. – Amit jónak látsz – azzal leülök, hogy tisztára suvickoljam a teáskészletet.

Vágyakozva nézek utána, bárcsak mehetnék én is. De inkább a konyha sötétje, mint a haditengerészet börtöne.

Estére mindenki megérkezik, hogy a kantinban fogyasszák el a vacsorát, és a hajón aludjon az, aki nem talált éjszakára barátnőt magának. Reggel folytatjuk az utunkat.

Russz hoz nekem egy naplószerűt és egy képeslapot a kikötőből, mondván ezt ajánlotta az eladó.

Megköszönöm neki, és örömmel veszem, hogy melyik városban is jártunk. Kérdezgetem a helyről a képeslapon szereplő dolgokról. Erre a többiek is ide csődülnek és elkezdik taglalni mi merre, hogy néz ki, a vége, az hogy mesélnek az utazásaikról.

Még a kapitány is lejön a nagy nevetés hallatára. Nem utasít rendre, hanem beszáll a mesélésbe. Annyira jó hallgatni ezeket a történeteket.

A másnapi indulást jobban viselem, mint az elsőt. A gyomrom már nem ugrik annyira görcsbe.

A gépházba lépve meg ismehetem Lionelt, aki hasonlóan hozzám emberszabású csak valahol elrontották a dolgot, mert ujjai karmokban végződik, és szőke hosszú haja rassztának tűnő csápokban végződik.

-Ah új fiú – morgolódik – El ne rontsd nekem a gépet – szuszog és kapkod – alig bírom így is egyben tartani, akárhányszor indulunk, mindig meginog ez a vacak.

-A hajtóműből hiányzik két tartó csavar – jegyzem meg hátra tett kézzel.

-Micsoda? – hökken meg rajtam.

-Segíthetek? – kérdezem kedvesen, erre felhúzza az orrát.

-Egy szakács mit keresne az olajos gépezett közelében? Egyébként is mit értesz ehhez te kis vakarcs? – méltatlankodik. – Tudod mit – horkant – Csináld. Ha meg tudod szerelni menet közben hajrá.

Nagy levegőt veszek és felmérem a károkat, amit okozott a hajtóműben. Végül is nem sok csak két csavar hiányzik, hogy ne inogjon. Ha jól látom meg is vannak ott gurulnak a kis gazok. Felkapom őket, és szerszámot ragadok. Forró a gépezet meg is izzaszt, de visszateszem a csavarokat. Ezek után ellenőrzöm az olaj szintet.

-Legközelebbi kikötéskor olajat kell bele tenni, a legjobb lenne kicserélni, de gondolom arra nem lesz idő. – fel pillantok, Lionel furcsán méreget.

-Honnan veszed? – firtatja.

-Olvastam róla – lehajtom a fejem – Egyébként tök jó a masina, csak kicsit helyre kéne pofozni. Öreg már, és pár alkatrész nem szereti, ha túl sokáig kínozzák őket, pár fogaskereket ki kéne cserélni.

-Ezt meg honnan? – kérdi keményen.

-Sokat segítettem az otthoni kazánt helyre rakni, az is hasonló elven működik mint ez, és az alkatrészek is hasonlóak ebből lehet következtetni, hogy a gumi tömítések cserére szorulnak.

-Rendben – hümmög, és visszafordul a gépezethez, de mivel az most épp jól el van így kiterel, és maga után becsukja a gépház ajtaját. Fel húz a fedélzetre – Kapitány! – kiáltja – Nem is mondta, hogy egy gépészt rejteget a konyhában.

-Miért Lionel? – fordul felé a kapitány.

-Ért az öreglányhoz. – vállon vereget – Hasznos.

Azzal ott hagy. Ennyi magyarázat is elég hogy meglepetten nézzek fel a kapitányra.

-Nohát Mr. O’Nel, ezek szerint mégis csak több van magában, mint elsőre gondoltam.

Nagyot nyelek.

-Mi lesz a vacsora? – kérdezi mellékesen.

-Pástétom csillagporral – felelem a megfelelő napi menünek.

-Akkor lásson hozzá, a csillagpor nem a legkönnyebb szószféle – azzal a kormányos felé fordul, hogy irányt váltsanak.

Elmenekülök a konyhába.

Zavarodottan a helyzettől. Most akkor jó voltam vagy nem voltam jó?