- Mesélne nekünk kicsit a személyesebb jellegű dolgairól? - ezt a kérdést egy újságíró teszi fel. Akinek a nyakában ott lóg az engedélye, a műsorvezetőre pillantok. Nem veszi a lapot.
- Kérdéstől függ. - felelem elkomorodó arccal - Viszont szeretném felkérni a távozásra, a hivatalos újságírók jelenleg nem vehetnek részt a rendezvényen. Ez a program a rajongóknak van. Kivéve természetesen ha nem szakmájának és hivatásának megfelelő státuszban van jelen - Aizawa-sensei most büszke lenne rám.
Az ipse szeme picit megrándul mégis pimasz mosolyra húzza száját és felteszi kérdését:
- Úgy hírlik családalapítás miatt hagyta abba a hős munkát, ebből mennyi igaz?
Egy pillanatra megrebben a szemem, de az arcom kemény maradt.
- A családalapítás eléggé nehéz téma a hősök körében. - felelem kitérően - Eddig se beszéltem róla a hivatalos sajtótájékoztatókon, és azt hiszem ebben a témában ezután se fogok nyilatkozni az újságíróknak.
Nem kell tudniuk. Nem kell tudniuk milyen nehéz. Munkánk és hivatásunk miatt rengeteg problémával küzdünk, nap-nap után, hogy a testünk milyen károkat szenved egy-egy nagyobb ütközet után.
- Akkor azt se árulja el nekünk, hogy igaz-e az örömhír miszerint született egy kisfia? - próbálkozik tovább az egyre jobban hiénára hasonlító újságíró. Ekkor a szemem sarkából egy szőke villanást látok meg, mély levegőt veszek, két öklöm összeillesztem és biccentek.
- Ahogy mondja, nem erősítek meg semmilyen magán jellegű hírt.
Nem erősítek meg semmit...
***
Kisírt szeme rám villan.
- Mit csináljunk Eiji - csuklott el a hangja.
- Megoldjuk valahogy - öleltem át a vállát - Gyere, mennünk kell - elhagytuk a kórház épületét és mentünk az eligazításra. Ott csak lógatta az orrát, nem is volt igazán jelen, szerencsénkre csak Bakugonak tűnt fel.
***
Nem erősítek meg semmit... Mantrázom, miközben felvillannak újabb képek a múltból.
***
Lecsukódott a szeme, még egyszer nehezen kinyitotta megpróbált rám fókuszálni, de nem ment. Lassan újra becsukta. Vártam, hosszan vártam, túl sokáig nem nyitotta ki újra.
- Ne... - nyögtem - Térj magadhoz, kérlek! Térj magadhoz. Ne most add fel! Pont most... Amikor... Amikor végre sikerült. Hallod! - megragadtam a vállát ölembe emeltem a fejét, arcára potyogtak könnyeim - Ne add fel - már hallottam a mentő szirénáját. - Be kell tartanod az ígéreted! Azzal a flancos eljegyzési mizériával, meg esküvővel kapcsolatban! Érted, amit mondok? Kérlek térj magadhoz - még szorosabban magamhoz öleltem - Gyerekünk lesz - suttogom fülébe még mielőtt a többiek körülvettek volna és mentősök sürgősségi ellátása meg nem kezdődött. Katsuki rángatott talpra és vitt odébb, hogy ne legyek láb alatt.
Az elkövetkező napok borzalmasak voltak, ültem a kórházban azon a szörnyen kényelmetlen kis széken és vártam, vártam hogy újra kinyissa a szemét. Barátok jönnek, mennek és próbálnak pár kedves, bátorító szóval vigasztalni. Még Katsuki is benéz meglepő módon.
- Miért nem mész haza aludni legalább egy kicsit - kérdezte halkan.
- Nem... - hangom karcos volt a konok némaságtól.
- Most neked kéne okosan viselkedni - szólt rám. - Pont most kéne vigyáznod magadra! Nehéz időszak jön neked, ráadásul kényszer szabadságra küldtek.
- Mi? - hördültem fel.
- Kényszer szabadságra küldött a főnököd.
- De...
- Eijiro - azonnal megmerevedtem, olyan ritkán használja a keresztnevem. - Fontos, hogy vigyázz magadra, és, ha ehhez az kell, hogy kényszer szabadságra küldjelek, akkor azt fogom tenni. Fél csoda, hogy sikerrel jártatok. Ne cseszd el! - és még finoman fogalmazott.
- Tudom... - huppantam vissza a székre.
- Pontosan emlékszem a kisírt szemekre azon a reggel az eligazításon. - int az ágyon fekvőre.
- Igen, - nagy levegőt vettem, akkor tudtuk meg, hogy az eredeti terveink kútba estek. Az orvos kerek perec kijelentette, hogy olyan szintű károsodást okozott a felelőtlen viselkedése, hogy képtelen lenne kihordani. Tehát, ha szeretnénk bármikor is babát azt máshogy kell megoldani, mert Ő nem alkalmas rá. - Durva volt, az biztos. - Lehajtottam a fejemet.
- Menj haza, feküdj le aludni, hívlak ha van változás. - felkaptam a fejem. Biccentett egyet, és nekem ennyi elég volt.
Hazamentem. Álmatlanul feküdtem az ágyunkban és bámultam a plafont. Alig vártam, hogy végre felhívjon Bakugo és beszámoljon az állapotáról, de ez a telefonbeszélgetés csak váratott magára. Egyáltalán nem voltam felkészülve az orvosokkal történő rengeteg konzultációra, a folytonos félelemre, és a rengeteg megkötésre mely az állapotommal járt.
***
Ránézek a műsorvezetőre, végre felfogja hogy mi a bajom, int az oldalt álló biztonságinak, és finoman távozásra ösztönözte az illetőt. Nem szeretem az ilyen hiénákat. Elég sok jut belőlük a munkám során is.
***
Nem voltam felkészülve az orvosi lelet eredményére sem. Ugyan hónapok óta próbálkoztunk mégis borzalmas volt megtudni, hogy nem hagyta abba a gyógy készítmény használatát és ennek köszönhetően összejött, és el is vetélt most ebben a harcban. Megint nem sikerült.
Viszont nálam ott volt a két csík, és ebből a harcból kimaradtam pont a reggeli teszt miatt. Lekéstem a nagy összecsapást, csak a sebesültek elszállítására értem oda.
Idegőrlő volt várni a felébredését, százszor is elátkoztam a helyzetünket. Mégis vártam. Közben jártam a vizsgálatokra. Eltelt az első három hónap, a babszemek maradtak, egészségesen fejlődtek, láttam róluk képet, hallottam szívhangjukat. A képről egy másolatot bevittem a kórházba, de csak az asztalkára tudtam tenni, még mindig mesterségesen kómában tartották, hogy regenerálódjon a szervezete. Remegtem a dühtől mikor Katsuki közölte, hogy a kényszerpihenőt komolyan gondolta, és a korházba is csak látogatási időben mehetek be, és csak civilben. A hős ruhámat szegre kellett akasztanom. Viszont kárpótlásul eljött velem elég sok időpontomra. Fogalmam sem volt hogy tartotta fejben őket főleg a rengeteg szervezés mellett.
- Biztos el akarsz jönni velem? - kérdeztem óvatosan Katsukit, az első genetikai ultrahangra készültem.
- Úgy tudom, ez egy nagyon fontos vizsgálat - elfordult tőlem, zavarban lehetett.
- Köszönöm - nyögtem ki nagy nehezen.
Nem is volt baj, hogy elkísért. Az iker terhesség még veszélyesebb dolog, mint elsőre sejtettem. Szerencsére az ultrahang vizsgálaton megállapították, hogy mindketten egészségesek és jól fejlődnek, bár egy kicsit kisebbek, mint lenniük kéne, ezt viszont azzal magyarázták, hogy a készítmény, amit használtam nem volt felkészülve arra, hogy ikrek kihordására alkalmas méhet hozzon létre a szervezetembe. Felírtak plusz hormon készítményeket, és rengeteg vitamint.
A végére már úgy szédültem a sok információtól, hogy Bakugo vállába kapaszkodva hagytam el a helyiséget. Valamikor a patika után tértem magamhoz hazafelé menet. Akkor és ott nagyon hálás voltam, hogy Katsuki elkísért.
***
Kavarg ó gondolataimból felpillantok és egy rajongó lány jelentkezik, biccentek neki és mosolyogva várom a kérdést.
- A képessége a szikla szilárdság - hebegi, türelmesen várok és töretlenül mosolygok - Minden testrésze megkeményedik? - körülötte pár lány visítva felnevet. Először nem értem miért aztán végre leesik a tantusz, és én is elnevetem magam, majd bizalmasan előrébb hajolok eltakarva a számat oldalról suttogást imitálva válaszolok.
- Ez titok, de majd megkérdezheted a párom - látom, ahogy tovább vörösödik. Végül le ül és körülötte egy kis csoport nevetve veregeti meg a vállát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése