Hajnal alkonyat és a tűző nap - 5

Sajnálattal vettem tudomásul hiába kezdődött el a nyár nekem még attól dolgozni kell. Nem is keveset.
Bár szerencsére olyan lett a beosztásom hogy mindenre maradt időm közben.
A buszmegállóban ücsörgök hiába van már június mégis szemerkél az eső. Unottan figyelem a nagy semmit. Senki nem jár még autóval sem erre. Ahhoz képest, hogy gyalog jöttem fel még így is korábban ide értem a keleténél.
Egy ismerős kocsi ál meg a buszmegállóban.
-Szia Anie – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – köszönök vissza. Lepattanok a padról és oda sétálok. Bekönyöklök az ablakon.
-Munkába mennél?
-Ja – vigyorgok.
-Elvigyelek?
-Biztos arra mész?
-Anya kért pár dolgot, amit csak Port Angeles-ben vehetek meg – nyugtat meg.
-Akkor oké a dolog – kinyitja az ajtót – Ha megmondod mit szeretne mutathatok pár jó butikot vagy boltot.
-Ismered a várost?
-Mint a tenyerem – bizonygatom és felmutatom a praclim – Ha ezen az úton tovább mész – végig húztam az ujjam az élet vonalamon – El érsz oda ahova a sorsod szánt – mosolyogva fordul be a sarkon.
Én döbbenten ismerem fel Jacobot az úton. Valószínűleg ö is engem mert először a döbbenet majd a rosszallás, és a többit nem látom mert tovább hajtunk.
-Hát szerinted mit vehetnék anyámnak születésnapjára?
-Nem tudom nem ismerem – vonok vállat – ha megmondod milyen típus, talán tudok segíteni.
-Szeret minket annak ellenére, hogy ilyen sokan vagyunk – kicsit elgondolkodik – Család centrikus. Nem szereti, ha valakinek bántódása esik mai napig meg torolja.
-Szóval igazi nagycsaládos nagyon kedves édesanyád van.
-Mért a tied nem ilyen?
-Igazából nem nagyon töprengtem még ezen el.
-Akkor itt az ideje – kuncog rajtam.
-Jó – kibámulok az ablakon és nézem az elsuhanó fákat.
-Na van valami? – kérdi nagy sokára.
-Hát nem igazán – vallom be – Szeretem anyát meg minden meg van a közös hang, de valahogy nem érzem hogy nagyon nevelt volna. A törzsből inkább Sue nevelt a velem egyidős fiával. Apa pedig sokat dolgozott.
-Mivel foglalkozik?
-Faragványokat készít, nagyon szépek a fafaragásai és elég sokat el tud adni belőlük.
-Van boltja?
-Nem, eladja kereskedőknek, de nem szeret sápadt arcúakkal üzletelni. Bocs – kapok észbe, hogy most is eggyel beszélek.
-Semmi baj, ezért nem raklak ki a kocsimból.
-Bizti? – veszem elő hatalmas szemeimet.
-Ne nézz így – kérlel.
-Mért?
-Mert ha nem vezetnék nagyon rossz vége lenne – nevet fel.
-Persze – húzom fel az orrom sértődötten.
-Mi bajod?
-Mért kel mindennek „a” körül forognia?
-A férfiak, és a fiúk 90%-a mindig „arra” gondol – somolyog.
-Aha – ismét kibámulok az ablakon.
-Nehéz lehet így hogy mások többet foglalkoztak veled mint a saját édesanyád.
-Nem igazán – vonok vállat – anya is szeretett velem lenni csak…
-Csak?
-Nem tudom – gondolataimba mélyedve figyelem tovább a fákat. Tényleg nem is gondolkoztam el azon milyen volt anya mikor kicsi voltam. Szeretet velem lenni este együtt aludtunk aztán apa is oda költözött hozzánk és sokat játszott velem. Majd elkezdődőt az iskola. Seth-éknél írtam meg a leckémet majdnem minden nap ott lógtam. Aztán most a középben Seth félévkor kiszállt és egyedül maradtam. Én meg már egy éve dolgozok az „Éjszaka Macskái”-ban így még jobban el távolodtunk.
Meg áll a bár előtt.
-Megérkeztünk – ránt ki az emlékek tengeréből Dalton.
-Honnan?
-Emlékszel, láttalak már táncolni.
-De előbb nem édesanyádnak akartál venni valamit?
-Majd elintézem – ráz le és ki szállna.
-Ne haragudj de van egy szabály – tartom fel a kezem – Nem beszélgethetek vendégekkel a bár területén legyen az ismerős vagy ismeretlen – mentegetőzve hozzáteszem – ezt nem én találtam ki.
-Gondolom azért nehogy bajotok legyen.
-Valami olyasmi. Kicsit odébb meg állhatunk? – kérem szépen nézve.
-Rendben úgy se parkolhatok le itt – azzal odébb hajt parkolót keresni.
-Majd megnézem az előadásod – mosolyog – most menj én addig vásárolok Esme-nek
Még ipeg nyitás előtt beérek.
-Szia – köszönök a biztiboy-nak és már bent is vagyok.
Átöltözöm, elvégzem a nyújtó gyakorlatokat.
A tánc parketten most teljesíteni akarok. Végül is egyik haverom most árgus szemekkel fog figyelni. Kicsit lámpalázas is vagyok ezért.
De mikor felkerülök a színpadra és kapok egy jó számot meg nyugtat a zene most csak lötyögök nem kell annyi akrobatikát belel vinnem elég a csípő risza meg a forgások és kicsit csábosabbra is vehetem a figurát.
A következő nem az én táncom. Viszont még vagy négyszer visszamehetek. A sötétben látom a kék villogó szemét. Olyan élénken látom mintha napvilágosság lenen a teremben. Újra meg újra megtapsol. Boldogan hajlok meg.
Itt az éjfél. Zár a bár.
-Csodálatosan táncoltál – fogad a kocsinak támaszkodva.
-Kösz – vigyorgok – kitettem magamért.
Még egyszer megtapsol és kinyitja nekem a kocsiajtót. Behuppanok az anyós ülésre.
Hazafele sajnos nem igazán tudok koncentrálni a beszélgetésre el-el bóbiskolok.
-Hahó – rázza meg kedvesen a vállam.
-Már ott is vagyunk? – kérdezem komásan.
-Igen – bólint.
-Akkor szia és köszi a fuvart – búcsúzom.
-Anie – szól utánam
-Igen – fordulok vissza.
-Holnap dolgozol?
-Nem szerencsére, csak kétnaponta kell bemennem.
-Akkor elviszlek holnap után.
-Ne fáradj megvárom a buszt – mosolygok.
-Ragaszkodom hozzá – erősködik – ilyen időkben nem mászkálhatsz egyedül.
-Milyen időkben?
-Nem hallottál a sorozatos eltűnésekről?
-Nem igazán – innen látszik, hogy nem figyeltem oda a híreknél.
-Hát akkor is jobb ha veled tartok.
-Biztos nem fáradság neked?
-Egyáltalán nem főleg hogy ilyen előadásokban lehet részem – kiszállok mellőle.
-Tényleg kösz – hajolok még be az ablakon – Ígérem kifizetem a benzin pénzt.
-Ne fáradj – legyint.
-Akkor én állom a számlád a bárban.
-Oké – sóhajt de látszik egyáltalán nem bánja, hogy kétnaponta kocsikázhatunk Port Angeles-be.
-A buszmegállóban találkozunk – intek neki búcsút még és már sétálok is haza felé.
Könnyűnek érzem magam.
Hiába érek haza hajnali három előtt még nem vagyok képes aludni valami hiányzik. Nem tudom mi az. És ez irritál. Kitárom az ablakot. Beáramlik az erdő illata és megnyugszom egy kicsit. A hiányérzet nem múlik de álom az jön a szememre.
-Lee – kiált be Paul az ablakon.
-Mi van? – morgok és a másik oldalamra fordulok.
-Itt van Seth, és téged vár már egy órája.
-Mi van?
Komásan elő kecmergek a szobámból. A nappaliban érdekes látvány fogad… már ha látnék rendesen.
Seth ül a kanapén nekem hátal. Embry az egyik, Jared a másik fotelt foglalja el. A konyhából pedig igen erőteljes káromkodás szűrődik ki.
-Megcsinálom, hagyd – szolok rá Paul-ra mikor rá jövök végre mi a probléma.
Ebédet próbál készíteni persze az ö vasmarkával. Elgörbítette az egyik lábos fülét és eltört két tányért.
Fellélegezve lép ki a katasztrófa sújtotta övezetből. Nyílnak a csipáim és látom kiöntötte valaminek a levét a köre.
-Paul ezért még számolunk! – morgok és feltakarítok utána.
A nappaliban vígan folyik a beszélgetés. Be fut még Quil is.
-Hány főre számítsak még? – kérdem és kijövök négy tányérral.
-Más nem jön és kaja után mi is lépünk – feleli Quil.
-Aha – vissza slattyogok a konyhába és magamhoz veszem saját adagomat.
Vissza megyek a fiúkhoz és leülök a dohányzó asztal szélére.
-Apád nem fog örülni ha az általa faragot bútorokon üldögélsz – szol rám Quil.
-A vendégeké az ülő alkalmatosságok, én oda ülök ahova tudok – vonok vállat.
Jót nevetnek rajtam bár most így hogy kinyit a szemem Embryt nem látom nevetni annyira felhőtlenül. Valamire feszülten figyel.
-Lesz nem sokára megint a tengerpartnál egy össze ülés jössz? – veti fel Seth.
-Ha nem zárt körű – hangom nem törődöm pedig mindegyik tudja szívesen mennék.
-Akkor vedd úgy hogy meg vagy hívva – szol nagy komolyan Embry.
-Négyszeresen – teszi hozzá Quil.
-Még csak az kéne, hogy rajta legeltessétek a szemetek mikor táncol – morog Paul, de látom rajta hogy az egész csak vicc.
-Majd szóljatok mikor lesz – álok fel.
Az üres tányérokat visszaviszem a konyhába.
-Egyébként mért nem keltetél fel előbb? – faggatom Pault mielőtt lelépne.
-Már két órája próbáltalak fel rázni, nem nagyon akaródzott működni. Csak mikro szóltam hogy jöttek hozzád.
-Hosszú volt az éjszaka.
-Még mindig dolgozol?
-Valamiből meg kell élnem – vágok vissza.
Érzem hogy nem úsztam meg a dolgot később vissza fog rá térni.
A szobámban esik le, hogy az alvós ruhámban voltam eddig kint. Egy hosszú póló meg egy olyan rövid nadrág ami ugyan ki nem látszott volna a póló alól ebből ált a pizsamám.
Kicsit szégyenkezve öltözök át.