2023. november 15., szerda

A Red Riot interjú - 4. fejezet

 

A nevetés lassan elcsitul, a műsorvezető veszi át a szót.

-Egy párkapcsolat tele van problémákkal, Ön mint hivatásos hős szintén küzd hasonlókkal, mint a többi ember. Igaz?

Biccentek.

- Hogy volt a kézkérés? Esetleg a gyűrű kiválasztása?

- Az nehéz volt - sóhajtottam. Elrévedt a tekintetem kicsit - Nagyon nehéz volt. Nem elég, hogy lehetetlen alak, de makacs is. Először hallani se akart a dologról, elvégre hős vagyok. Aztán a gyűrű beszerzése is nehéz volt. Az időpontról meg ne is beszéljünk – legyintek.

-Az időpontról?

-Hát igen – nevetek – Hős vagyok, a barátaim hősök, többel egy irodánál dolgozom, Szóval, eléggé nehéz összehozni egy napot, amikor mindenki rá ér. Gondoljon bele, rohanó világunkban manapság, hogy tudjuk össze hozni egy napot amikor mindenki rá ér, hogy eljöhessen a nagy napra?

-Ezek szerint nagy esküvő volt?

-Nem mondanám nagynak – legyintek – kicsinek sem – nevetek fel végül. – Pont tökéletes volt számunkra.

-Mégis titokban tartották a publikum előtt?

-Ez Róla és Rólam szólt – vállat vonok, babrálok az újamon lévő pánttal ami ott tartja a ruhámat. – Nem másokra, ez nekünk volt fontos, hogy meg fogadjuk együtt maradunk. Viszont bármit megszervezni nagy kihívás még most is a magán életben.

***

A kórházban fekvő jegyesemmel nehéz lett volna bármit is szervezni, főleg hogy Bakugo kényszer pihenőre küldött az állapotom miatt.

Nagyon nehezen szoktam csak meg az új helyzetemet, hogy a munka felfüggesztve, az orvos látogatások be ütemezve, és közben a korházba is jártam minden nap szigorúan látogatási időben. Vártam és vártam. Kikészültem. Végül Kaminari telefonja mentett meg.

-Szia Eiji mi van veled? - kérdi mikor végre felveszem a készüléket.

-Nem igazán tudom - sóhajtok.

-Figyi - itt suttogóra veszi - Találtam egy kis kaput - még halkabban folytatta, a másik fülemet be kellett fognom, hogy halljam egyáltalán, amit mond - Jó lenne, ha be tudnál jönni az irodába. Rengeteg telefonhívást kapunk, amit nem tudunk felvenni, így nem tudunk elég jól reagálni, viszont kellene egy telefonos kisasszony. Bakugo hallani se akar róla, viszont te betegácsiban vagy. Lehet, be tudsz jönni telefont fel emelni? Mást nem szabadna, csak ezt, mert nagyon kéne egy irodai belsős összekötő.

-Megkérdezem - feleltem halkan és gondolataim szárnyra kaptak. Ha visszamehetek dolgozni, minden nap fel kell kelnem, minden nap meg kell mozdulnom. Ami igen is jót tenne a szervezetemnek. Hős munkát nem végezhetek. Bár kedvesem váltig állította, hogy a hős munkáját nagyon sokan segítik elő. Amiért jó lenne, ha megbecsülnénk őket.

Így telefonos kisasszonynak álltam. Eleinte Bakugo morgott, de rá mutattam, hogy még nem akadályoz semmiben sem a védendő dolgom. Valamint ha otthon tart megőrülök. Nagy nehezen belátta, hogy igazam van és hagyta, hogy felvegyem a telefonokat. Viszont közölte, hogy ha bármilyen más munkát merek végezni, kinyír.

Ennyiben maradtunk.

Ami viszont világossá vált számomra abban az első pár hétben miután megtudtam, hogy sikerült összehozni a kis csodákat. Orvoshoz mászkálni szörnyen utálok. Mondjuk az elején semmi probléma nincs, rengeteg papírral ellátnak. Meg beállítják a vitaminokat, esetleges gyógyszereket, és megfigyelik a változásokat.

Viszont az amúgy is felzaklatott hormonjaim bukfencet hánytak. Voltak jobb és rosszabb napjaim. Ahogy elkezdett változni a testem és ennek látványa is lett elkezdtem egyre visszahúzódóbb lenni. Kerültem minden emberi kontaktust.

Megint egy szörnyű nap virradt, alig bírtam kimászni az ágyból. Az életkedvem valahol a pincében volt és a közérzetem pocsék volt, ezért otthon maradtam és akkor jött a telefon. Fél év várakozás után Izu kinyitotta a szemét. Nem mentem be hozzá az nap. Álomba sírtam magam.

Másnap reggel Katsuki ébresztett dörömbölve az ajtómon.

-Igen? - vánszorogtam ki a bejárathoz.

-Vonszold már a segged - kiabál kintről - Engedj be!

Nyílt az ajtó és szembe találtam magam egy igen morcos Bakugoval.

-Tegnap hívtalak - összegzi a látványom - Miért nem jöttél be? Az a hülye nerd azt hiszi elhagytad. Mielőtt valami hülyeséget tenne, kapd össze magad és gyere.

-Nem voltam túl jól tegnap - dörzsöltem meg a szemem, de hagytam magam. Valahonnan a fejemre érkezett néhány ruhadarab, és rutinosan öltöztem.

A kórházban Katsuki kicsit visszavett lobbanékonyságából, és azonnal megkaptuk a kért információt, bár még csak fél szemmel látok, mert az esti sírás összeragasztotta a kukucskálóimat.

-Itt vagyunk - taszított rajtam egyet. - Tegnap voltam bent, nem akarom többet látni, beszéljetek. - Azzal belökött az ajtón belülre.

Majdnem orra bukok a saját lábamba. Végül felegyenesedem. Kinyúlt pólóm és bő pulóverem jótékonyan eltakar mindent. Körbe néztem miközben azért megigazgattam magamon a cuccom.

-Szia - köszöntem óvatosan az ágyon ülőnek. A szobába más nem tartózkodott.

-Szia - mosolya szomorkás volt, ez pedig azt jelentette, hogy megint agyalt. Túl sokat.

-Ne haragudj, tegnap pont egy mélypontom volt. - szabadkoztam - Végig bőgtem az éjszakát. - vallottam be.

-Miért? - intett, hogy menjek már közelebb és üljek le. Nagy nehezen közelebb vánszorogtam, olyan fáradság és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam.

-Nagyon hiányoztál - suttogtam lehajtott fejjel, elővettem a dossziémat, amit most már inkább mindenhova magammal viszek. Rengeteg adat miatt. Kihalásztam belőle pár apróságot. - Remélem így felébredésed után, már tudsz ezzel a dologgal is foglalkozni.

Először csak a kérvényt adom oda mely az apasági nyilatkozat, hogy nevére akarja-e venni a magzatokat. Aztán szépen lassan minden fontosabb iratot oda adtam egyesével, amikkel az elmúlt hónapokban összeszedtünk Bakugóval, de persze Izu aláírása nélkül semmit nem ér.

-Várj - állított meg miután a negyedik nyomtatványt adtam a kezébe. Kotorászik kicsit a fiókjában. - Katchan nem hazudott - kezébe akadt, amit keresett. - Tényleg sikerült? - Olyan remény ül ki az arcára, amit már nagyon rég nem láttam.

-Igen - suttogtam, és kicsit feszengve felhúztam a felsőmet, hogy láthatóvá váljon a kocka hasam helyén domborodó pocak.

-Várj... - megint megakad. Nézi a képet.

-Igen? - az aggodalom bekúszott a tudatomba. - Nem akarod? - hangom elcsuklik és olyan mintha fojtogatnának.

-Nem... DE... Várj!!!! - megragadta a kezem. Villámcsapásként ért az érintése. Nagyon rég nem értem hozzá. Féltem a testi kontaktustól. Szinte rettegtem, hogy véletlenül aktiválom a képességem. Rengeteg mindent olvastam erről a neten. A végén már Kaminari vette ki a kezemből a telefont.

-Izu? - kétségbe esésem kihat a hangomra is.

-Eiji - néz a szemembe - Sikerült? - olyan halkan ejtette ki a szavakat - Lesz baba?

-Nem is egy - böktem a képre, ez még a legelső vizsgálat után hoztam el.

-Várj - kihúzza magát - Akkor nekünk... Nekünk nagyon gyorsan le kéne bonyolítani egy esküvőt. Megígértem.

Kibuggyantak a könnyeim és elnevettem magam.

-Bizony. Az eljegyzési partit már lekéstük, de egy flancos esküvőt ígértél. - megfogja a kezem. Végig száguld a gerincemen a hideg.

-Mi baj?

-Elszoktam az érintéstől - feleltem.

-Miért?

-Félek - vallottam be - Nem használhatom a képességemet, mert árt nekik, és fél év alatt a minimálisra csökkentettem a kontaktust.

-Mennyire minimálisra? - firtatta és láttam a szemében a rosszallás csillanását.

- Leginkább a nullára - adom meg a választ. A reakciója annyira megdöbbent hogy nem is igazán fogtam fel mi történik körülöttem. Felrántott az ágyra maga mellé, fekvésbe és átölelt.

- Szörnyen hiányoztál - suttogta a fülembe - Hallottam a hangod a sötétben. Nem tudtam rá válaszolni. Mégis hívtál, minden nap.

- Majdnem minden nap bent voltam a kórházban - suttogom és belebújok ölelő karjaiba, fejemet a mellkasához fúrtam. - Hiányoztál - suttogtam a kórházi ruhába.

Kibuggyanó könnyeimet felitatja az anyag és a megkönnyebbülés szinte átmosott.

Még a vizit előtt benyit Bakugo, rendet vág köztünk, kitölteti a fontos iratokat Izukuval. Aztán nyakon csíp és megyünk haza. Menet közben közli velem, hogy akkor most találjam ki milyen esküvőt szeretnék, mert a hülye kocka úgy se fogja tudni a korházban megszervezni.

***

-Mégis milyen egy hős esküvő? Meséljen róla, maga szerint milyen egy ideális hős esküvő.

Felnevetek.

-Probléma mentes? – kérdezek vissza, erre látom, hogy meg döbben a műsorvezető – Gondoljon bele – várok egy picit közben a rajongókra nézek, csendben várják a következő történetem – Hős vagyok, az a dolgom hogy bajba jutott embereket mentsek meg, és hogy a rosszfiúkat lányokat elkapjam. Tehát a nap huszonnégy órájában folyamatosan figyelem a híreket és hogy mikor mi történik. Ezzel szemben egy tökéletes esküvő, amit megérdemelt az én párom is, hát tuti nem olyan mint ahogy nekünk sikerült.

-Történt valami?

-Pont szemben egy rablás. – legyintek – Egy kis túsz dráma, de hogy miért pont a házasság kötővel szemben? Fel nem foghatom – vállat vonok. Persze így utólag könnyű, akkor és ott nem volt könnyű. – Végül nagyon gyorsan lezajlott a dolog, a rendőrségnek hamar át tudtuk adni a terepet. Mindent sikerült elég hamar megoldani, mégis.

***

-Izu – állítottam meg megint.

-Igen Ei? – fordul felém és láttam, hogy kezd ki akadni, mégis teljesen nyugodtan várt meg és nézte, ahogy szenvedek az öltönyömben.

-Olyan vagyok, mint egy… mint egy lufi – böktem ki végül.

-Egy gyönyörű fehér felfújt lufi – mosolygott rám és megfogta a kezem – Ne aggódj ezen Ei – fülem mögé csókolt, végig száguldott rajtam a hideg és a meleg egyszerre – Ígérem, este nem fogod felfújt lufinak érezni magad.

Arcom pirossá változott és hirtelen nem is tudtam, mihez kapjak. Ida várt minket kint az utcán betessékelt a kocsiba és már repültünk is a házasságkötő teremhez.

-Itt már nincs vissza út – nyitotta ki az ajtót Bakugo és vigyorogva nyújtotta a kezét először Izunak utána nekem.

-Nem fordulunk vissza – Bólint határozottan Izu és megfogja a kezem, rám mosolyog és megyünk befelé.

Maga a szertartás egészen jól ment, egészen addig míg egy robbanás meg nem rázta az ablakokat, némi sikítás is beszűrődött az utcáról.

- Itt maradsz – hangzott legalább öt szájból el azonnal és ketten leültettek. Hogy mikor állhattam fel, nem emlékszem. A társaság fele azonnal rohant kifele élükön a két tanúval és a még nem teljesen férjemmel.

-Itt maradsz – fogja meg a vállam megint Kaminari. Felnéztem rá, és láttam, hogy Ő is szívesebben lenne ott mint itt, de a párja már el rohant, hogy segítse a többieket. Alig hallhatóan meghallom Jiro hangját.

-Mi? – néztem körbe és végre beazonosítottam Denki nyakában már ott a szokásos összekötő, és a fele lelóg így hallhattam én is. Mielőtt ellépne mellőlem Kaminari megragadom a kis madzagon csüngő fülest. Bedugom a saját fülembe és hallgatózom. Jiro hangján kívül nem sok mindent hallok. A bankrablók túlszokat ejtettek és a követeléseik eléggé komolyak lennének, ha nem jelent volna meg pár hős. Persze a lopakodásban kitűnő Tokoyami már hátsó bejáratnál jár, amíg Bakugo szóval tartja a fő bűnöst. A rendőrök úton. Gyomromba görcs áll. A rettegés minden egyes másodperccel jobban szorít a markába. Nem szeretném elveszíteni a barátaim, a bajtársaim, a párom.

Az egész körülbelül lezajlott 15 perc alatt, mégis az én esküvőm tolják el. Ezen a napon nem kellet volna problémának lennie, legalább ezen az egy napon!

Visszasereglik a násznép, és a vőlegény sehol. Felállok, várok, nyújtogatom a nyakam, de semmi. Mielőtt idegbe eshetnék, megjelenik az ajtóban egy hatalmas torával.

-Ezt elfelejtettük – szabadkozik és leteszi a tortát a hátsó asztalra. Visszajön mellém.

-Hogy nekünk semmi nem megy zökkenőmentesen – sóhajtok és visszafordulunk a házasságkötő felé.

***

-Csak probléma mentesen szerettem volna férj lenni. Persze ha a top ötben van benne az iroda, ahol dolgozom akkor nehéz. Ennek ellenére szeretem a munkám és mindazt, ami ezzel jár. Mégis, néha vágyom ilyen apróságokra. – elmosolyodom.

-Ha már szóba került a munka és a járulékos dolgok. Akkor térjünk vissza kicsit a korai éveihez. - vakarja meg a tarkóját a műsorvezető - Kedves Red Riot, milyen volt még mikor nem hős jelmezbe járt, hanem alsó középiskolába járt?

2023. november 1., szerda

A Red Riot interjú - 3. fejezet

- Mesélne nekünk kicsit a személyesebb jellegű dolgairól? - ezt a kérdést egy újságíró teszi fel. Akinek a nyakában ott lóg az engedélye, a műsorvezetőre pillantok. Nem veszi a lapot.

- Kérdéstől függ. - felelem elkomorodó arccal - Viszont szeretném felkérni a távozásra, a hivatalos újságírók jelenleg nem vehetnek részt a rendezvényen. Ez a program a rajongóknak van. Kivéve természetesen ha nem szakmájának és hivatásának megfelelő státuszban van jelen - Aizawa-sensei most büszke lenne rám.

Az ipse szeme picit megrándul mégis pimasz mosolyra húzza száját és felteszi kérdését:

- Úgy hírlik családalapítás miatt hagyta abba a hős munkát, ebből mennyi igaz?

Egy pillanatra megrebben a szemem, de az arcom kemény maradt.

- A családalapítás eléggé nehéz téma a hősök körében. - felelem kitérően - Eddig se beszéltem róla a hivatalos sajtótájékoztatókon, és azt hiszem ebben a témában ezután se fogok nyilatkozni az újságíróknak.

Nem kell tudniuk. Nem kell tudniuk milyen nehéz. Munkánk és hivatásunk miatt rengeteg problémával küzdünk, nap-nap után, hogy a testünk milyen károkat szenved egy-egy nagyobb ütközet után.

- Akkor azt se árulja el nekünk, hogy igaz-e az örömhír miszerint született egy kisfia? - próbálkozik tovább az egyre jobban hiénára hasonlító újságíró. Ekkor a szemem sarkából egy szőke villanást látok meg, mély levegőt veszek, két öklöm összeillesztem és biccentek.

- Ahogy mondja, nem erősítek meg semmilyen magán jellegű hírt.

Nem erősítek meg semmit...

***

Kisírt szeme rám villan.

- Mit csináljunk Eiji - csuklott el a hangja.

- Megoldjuk valahogy - öleltem át a vállát - Gyere, mennünk kell - elhagytuk a kórház épületét és mentünk az eligazításra. Ott csak lógatta az orrát, nem is volt igazán jelen, szerencsénkre csak Bakugonak tűnt fel.

***

Nem erősítek meg semmit... Mantrázom, miközben felvillannak újabb képek a múltból.

***

Lecsukódott a szeme, még egyszer nehezen kinyitotta megpróbált rám fókuszálni, de nem ment. Lassan újra becsukta. Vártam, hosszan vártam, túl sokáig nem nyitotta ki újra.

- Ne... - nyögtem - Térj magadhoz, kérlek! Térj magadhoz. Ne most add fel! Pont most... Amikor... Amikor végre sikerült. Hallod! - megragadtam a vállát ölembe emeltem a fejét, arcára potyogtak könnyeim - Ne add fel - már hallottam a mentő szirénáját. - Be kell tartanod az ígéreted! Azzal a flancos eljegyzési mizériával, meg esküvővel kapcsolatban! Érted, amit mondok? Kérlek térj magadhoz - még szorosabban magamhoz öleltem - Gyerekünk lesz - suttogom fülébe még mielőtt a többiek körülvettek volna és mentősök sürgősségi ellátása meg nem kezdődött. Katsuki rángatott talpra és vitt odébb, hogy ne legyek láb alatt.

Az elkövetkező napok borzalmasak voltak, ültem a kórházban azon a szörnyen kényelmetlen kis széken és vártam, vártam hogy újra kinyissa a szemét. Barátok jönnek, mennek és próbálnak pár kedves, bátorító szóval vigasztalni. Még Katsuki is benéz meglepő módon.

- Miért nem mész haza aludni legalább egy kicsit - kérdezte halkan.

- Nem... - hangom karcos volt a konok némaságtól.

- Most neked kéne okosan viselkedni - szólt rám. - Pont most kéne vigyáznod magadra! Nehéz időszak jön neked, ráadásul kényszer szabadságra küldtek.

- Mi? - hördültem fel.

- Kényszer szabadságra küldött a főnököd.

- De...

- Eijiro - azonnal megmerevedtem, olyan ritkán használja a keresztnevem. - Fontos, hogy vigyázz magadra, és, ha ehhez az kell, hogy kényszer szabadságra küldjelek, akkor azt fogom tenni. Fél csoda, hogy sikerrel jártatok. Ne cseszd el! - és még finoman fogalmazott.

- Tudom... - huppantam vissza a székre.

- Pontosan emlékszem a kisírt szemekre azon a reggel az eligazításon. - int az ágyon fekvőre.

- Igen, - nagy levegőt vettem, akkor tudtuk meg, hogy az eredeti terveink kútba estek. Az orvos kerek perec kijelentette, hogy olyan szintű károsodást okozott a felelőtlen viselkedése, hogy képtelen lenne kihordani. Tehát, ha szeretnénk bármikor is babát azt máshogy kell megoldani, mert Ő nem alkalmas rá. - Durva volt, az biztos. - Lehajtottam a fejemet.

- Menj haza, feküdj le aludni, hívlak ha van változás. - felkaptam a fejem. Biccentett egyet, és nekem ennyi elég volt.

Hazamentem. Álmatlanul feküdtem az ágyunkban és bámultam a plafont. Alig vártam, hogy végre felhívjon Bakugo és beszámoljon az állapotáról, de ez a telefonbeszélgetés csak váratott magára. Egyáltalán nem voltam felkészülve az orvosokkal történő rengeteg konzultációra, a folytonos félelemre, és a rengeteg megkötésre mely az állapotommal járt.

***

Ránézek a műsorvezetőre, végre felfogja hogy mi a bajom, int az oldalt álló biztonságinak, és finoman távozásra ösztönözte az illetőt. Nem szeretem az ilyen hiénákat. Elég sok jut belőlük a munkám során is.

***

Nem voltam felkészülve az orvosi lelet eredményére sem. Ugyan hónapok óta próbálkoztunk mégis borzalmas volt megtudni, hogy nem hagyta abba a gyógy készítmény használatát és ennek köszönhetően összejött, és el is vetélt most ebben a harcban. Megint nem sikerült.

Viszont nálam ott volt a két csík, és ebből a harcból kimaradtam pont a reggeli teszt miatt. Lekéstem a nagy összecsapást, csak a sebesültek elszállítására értem oda.

Idegőrlő volt várni a felébredését, százszor is elátkoztam a helyzetünket. Mégis vártam. Közben jártam a vizsgálatokra. Eltelt az első három hónap, a babszemek maradtak, egészségesen fejlődtek, láttam róluk képet, hallottam szívhangjukat. A képről egy másolatot bevittem a kórházba, de csak az asztalkára tudtam tenni, még mindig mesterségesen kómában tartották, hogy regenerálódjon a szervezete. Remegtem a dühtől mikor Katsuki közölte, hogy a kényszerpihenőt komolyan gondolta, és a korházba is csak látogatási időben mehetek be, és csak civilben. A hős ruhámat szegre kellett akasztanom. Viszont kárpótlásul eljött velem elég sok időpontomra. Fogalmam sem volt hogy tartotta fejben őket főleg a rengeteg szervezés mellett.

- Biztos el akarsz jönni velem? - kérdeztem óvatosan Katsukit, az első genetikai ultrahangra készültem.

- Úgy tudom, ez egy nagyon fontos vizsgálat - elfordult tőlem, zavarban lehetett.

- Köszönöm - nyögtem ki nagy nehezen.

Nem is volt baj, hogy elkísért. Az iker terhesség még veszélyesebb dolog, mint elsőre sejtettem. Szerencsére az ultrahang vizsgálaton megállapították, hogy mindketten egészségesek és jól fejlődnek, bár egy kicsit kisebbek, mint lenniük kéne, ezt viszont azzal magyarázták, hogy a készítmény, amit használtam nem volt felkészülve arra, hogy ikrek kihordására alkalmas méhet hozzon létre a szervezetembe. Felírtak plusz hormon készítményeket, és rengeteg vitamint.

A végére már úgy szédültem a sok információtól, hogy Bakugo vállába kapaszkodva hagytam el a helyiséget. Valamikor a patika után tértem magamhoz hazafelé menet. Akkor és ott nagyon hálás voltam, hogy Katsuki elkísért.

***

Kavarg ó gondolataimból felpillantok és egy rajongó lány jelentkezik, biccentek neki és mosolyogva várom a kérdést.

- A képessége a szikla szilárdság - hebegi, türelmesen várok és töretlenül mosolygok - Minden testrésze megkeményedik? - körülötte pár lány visítva felnevet. Először nem értem miért aztán végre leesik a tantusz, és én is elnevetem magam, majd bizalmasan előrébb hajolok eltakarva a számat oldalról suttogást imitálva válaszolok.

- Ez titok, de majd megkérdezheted a párom - látom, ahogy tovább vörösödik. Végül le ül és körülötte egy kis csoport nevetve veregeti meg a vállát.

2023. október 28., szombat

Technikai Baki...

 Izé... szóval.. bocsi... de ezért utálok fejezetenként publikálni.... újra olvastam az első és második fejezetett és megint bele javítottam... szóval "A Red Riott interjú" ki lesz javítva és újra fel lesz rakva... ha el jutok odáig... bocsi. Egyszerűen nem értem.. talán túl sok mindent szeretnék bele rakni vagy még nem tökéletes.. nem tudom... folyamatosan alakul a sztori főleg fél év kihagyással benne. DE igyekszem. December végére kész kéne legyen legalább 5 fejezet... (eddig összesen 7 van előkészítve amit kitaláltam hogy lesz. Aztán majd kiderül)

Szurkoljatok :D

2023. október 25., szerda

A Red Riot interjú - 2. fejezet

Sose éltem azzal a lehetőséggel, hogy mást válasszak. Őt akartam mindig és mindenhogy. Ez vezetett ahhoz a pillanathoz is, hogy lebuktunk a gyerekkori barátja előtt, nem mintha nem tudta volna, hogy mi történt köztünk már hónapok óta.

***

Nála aludtam el egy át tanult éjszaka után és persze volt ott más is, ami tini fiúk fejében folyton jár. Mi se voltunk kivételek, a titok izgalma hogy ne bukjunk le és a rengeteg felfedezés amit a másik teste nyújtott. Persze ez nem jelentette azt, hogy jobban bírtam volna a reggeli keléseket.

-Eiji ne aludj el, mennünk kell órára, reggel van – suttogta nyakamba kedvesen. Mordultam egyet és nem akartam felkelni. Túl szépet álmodtam. – Kelj fel, mert Kachan mindjárt itt van és ha meglát nem lesz jó vége.

Na ez hat, fel ülök. És ebben a pillanatban kopognak.

Összenézünk, beindul a gépezet. Ugrok a ruháimmal együtt a szekrényhez és már a ruhák között próbálok láthatatlanná válni.

-Szia Kacchan – nyit ajtót.

-Menj reggelizni, beszédem van vele.

-Kivel?

-Tünés – mordul Bakugo.

-De ez az én szobám – ellenkezik Izu és a hangokból ítélve, épp csukódik az ajtó. Csend borul rám, túl veszélyes csend. A vihar előtti fajtából.

-Szar haj! A szekrényben vagy? – kérdi túlságosan nyugodtan Bakubro

-Igen – hangom enyhén remeg.

-Van rajtad ruha?

-Nincs – nyögöm.

-Öltözz fel nagyon gyorsan és gyerek kifelé – hördül, és tudom, hogy most már csak perceim vannak a robbanásig. Kapkodva felveszem a nadrágom és keresem a pólóm, végül valami a kezembe akad és gyorsan felveszem. Kiesek a szekrényből mozdulat közben. Koppanok a földön.

-Au – nyögöm.

-Ha nem vállalod fel a kapcsolatotokat, Deku tönkre megy érzelmileg. – közli egyenesen és ott hagy.

Értetlenül ülök a padlón. Felvállalni?

***

Oly rémítő mégis fontos dolog ez. Akkor még talán nem is igazán értettem, de később megértettem a fontosságát.

Fontos az érzelmeket tisztázni és ténylegesen elfogadni.

***

-Ei – lépett mellém a folyosón. A nevem kiejtéséből tudtam, hogy valami baj van.

-Igen? – fordulok felé. Ahogy rá néztem, a tartásából láttam fontos, hogy figyeljek, és jól válaszoljak.

-Szeretném befejezni – mondta végül nagy nehezen és nem nézet a szemembe.

-Mit?

-Ezt az egészet – sóhajtott és még mindig nem nézett rám.

-Mit?

-Veled…

-Izu – hangom rekedté vált, ahogy kezdtem felfogni mi is történt körülöttem – Nem szeretném befejezni. – megfogtam a kezét. – Ez egy csodálatos dolog, ami velünk történik – magam felé fordítottam – Nem szeretném ha ilyen könnyen elengednéd!

-Könnyen elengedni? – háborodott fel azonnal – Hónapokig tűrtem, hogy elrejtsük. Világgá akartam kürtölni, de nem tehettem, mert féltél. Féltél, mit szólnak hozzá a többiek, nem értetted magad. Ezeket mind elfogadtam, nekem több időm volt elfogadni magam és az egész dolgot. Vártam, hosszú hónapokat. – könnyek gyűltek a szemébe. Ekkor már végkép tudtam el toltam. Rendesen eltoltam. Magamhoz húzom.

-Ne haragudj rám, tuskó voltam, féltem és nem vettem észre neked ez mennyire fáj. Sajnálom – magamhoz öleltem – Nem kérek második esélyt, csak egy kis időt, hogy jobb legyek ebben.

A folyosóra ekkor lép be pár osztálytársunk. Gyors mérlegelés. Az egyszerűbb megoldást választom. Megcsókolom ott, előttük. Annyira meglepődött, hogy nem is ellenkezik.

***

- Ha már itt tartunk - szusszan egyet a műsorvezető - Igyunk egyet - mutat fel egy bögrét. Szép fehér, rajta két karikagyűrű egymásba fonódva. A megbeszéltek szerint most jönnek azok a kérdések, amik a házasságomra vonatkoznak.

- Igyunk - emelem meg a sajátom, és bele iszom a hűvös vízbe. Kicsit kiélvezem a hirtelen jött néma csendet majd, többen felsikkantanak a teremben, kitör a tapsvihar.

Mosolyogva leteszem a bögrém. Valószínűleg el is pirulok. A bögre aljára az van írva, hogy “igen”. Mintegy válaszolva a legtöbbet feltett kérdésre miszerint a kedvenc hősünk fejét bekötötték már.

- Mesélne róla?

- A kilétét nem fedem fel, de annyi fix, hogy lehetetlen alak tud lenni - nevetek - Egyébként mit meséljek?

-Gyűrűválasztás?

Elnevetem magam. Most már mókás rá gondolni de akkor és ott annyira nem gondoltam így. Sőt eléggé feszült is voltam miatt.

***

Záróvizsga előtt alig múltunk 19 évesek, előttünk volt az élet, és én mégis Őt akartam. Egy életre.

- Bakugo - szóltam a barátom után - Kérek, segíts.

Visszafordult felém, de látva zavarom, visszanyelte a nyelve hegyén lévő választ.

- Mibe? - foghegyről válaszolt, de bevárt. Zavarom tetőfokára hágott. - Nem érek rá egész délután - zsebre vágta a kezét - Mi kell?

- Egy gyűrű - böktem ki végül.

Fogalmam sincs, hogy keveredtünk az ékszer üzletek közelébe. Még csak gyakorló hősök voltunk, nem igazán volt rendes fizetésünk, a tipikus tojás hely a fenekén és még csak éppen elkezd dolgozni kategóriában voltunk.

- Milyen alkalomra lesz? - kérdi kedvesen az eladó.

- Eljegyzés - felelem halkan.

- Tessék? - kérdezte mosolyogva a hölgy és a képembe hajolt. Megrettentem.

- Ajándékba szeretné venni egy nagyon jó barátnőjének - szólt közbe Bakugo - Még nem tudja a választ.

- Á értem! - mosolyodott el az eladó. Fél szemmel rá pillantottam Katsukira. Miért mondta ezt?

- Esetleg ezeket nézze meg - tett elém közben az eladó egy kis tálcát tele apró karikákkal rajtuk hatalmas kövekkel.

- Valami egyszerűbbet keresek - nyeltem egyet.

- Karikagyűrűt esetleg? - azzal egy másik tálcát tett elém - Ez a választék most csak.

- Nézem, azt hiszem ez lesz a megfelelő. - böktem az egyikre, kicsit vékonyabb kecsesebb mégis kellően férfias a számára.

- Mi a mérete? - kérdezte a hölgy, én pedig pislogok, szerencsémre Bakugo azonnal mondta a kért számot. Hogy honnan tud ilyeneket, fogalmam sincs, mégis hálás vagyok. Míg elő készítettem a kért összeget, pusmogott az eladóval. Végül fizettem és távoztunk. Boldogan süllyesztettem zsebem mélyére a szerzeményem.

***

-Akkor esetleg a kézkérésről?

-Mit mesélhetnék róla?

***

Hónapokig hurcoltam magammal a kis dobozt. Mikor átköltöztünk az új lakásba beraktam az asztalomra. Többször felhoztam a dolgot, hogy mit is gondolt a dologról, de Izu makacsul nem akart hallani róla. Még csak a gondolattól is elzárkózott. Mondván, hogy neki még jó így, hisz még csak most indul a karrierünk. Neki is rengeteget kell még fejlődnie.

Ezek után Mina tanácsát követve próbálkoztam kicsit puhítani. Finom célzásokat tenni, hogy esetleg, talán, lehetne-e. Nehéz dolgom volt a mindennapi munka mellett. Bele kellett rázódnunk az új helyzetbe.

Nem egy ügynökségnél dolgoztunk viszont egy társasházban laktunk ugyan nem megy lakásban, de közelebb egymáshoz. Az én ügynökségem bérelte a komplexum egyik felét így Kaminari, Bakugo és Én is itt laktunk, míg a másik felén több kisebb cég és magánvállalkozó osztozkodott így ő ott kapott helyet.

***

- Mesélne mégis róla, hogy történt? - faggatózik tovább azért a műsorvezető. - Mármint a kézkérés.

Nagyot sóhajtok és végül csak elárulom. Elvégre már öt éve történt, és még mindig nem tudom feldolgozni hogy is lehettem ennyire vak. Persze nem ez az első eset.

- Hosszú kiküldetés után értem haza, rengeteg problémánk volt. Nem igazán éreztem magam jól, fáradt voltam és kialvatlan. Három éjszaka egyhuzamban ébren, nappali megfigyeléssel együtt. Nem kellemes, de végre hazaértem. Ott várt az ajtóban hozott ebédet is, bár már bőven vacsora idő után voltunk. Mégis megvárt. Akkor kértem meg a kezét. - elmosolyodom, leplezve a féligazságokat.

***

Nem teljesen így történt.

Igazából Ő kérte meg az én kezem, de tényleg várt rám, fél napon át az ajtó előtt. Pedig volt kulcsa. Ekkor értettem meg, hogy mennyire tiszteletben tartja a személyes teremet. Mennyire oda figyel rám, és az ilyen apró, de mégis fontos dolgokra.

- Szia - köszönt mosolyogva és megemelte az étellel teli szatyrot - Remélem éhes vagy, egy kis üdv itthon újra - rápillantott az órájára - vacsora, azt hiszem vacsoraidő van - enyhe zavarodottsága fel se tűnt, átöleltem és fülébe suttogtam, hogy köszönöm. Bementünk a lakásba, mellékesen megkérdeztem mióta vár rám. Az órájára pillant.

- Olyan tíz óta - felhúztam a szemöldököm és rápillantottam a faliórára. Este tizenegy órát mutatott, tehát nem lehetett olyan régóta ott, vagy mégis? Jobban szemügyre vettem, mozdulatai kissé darabosak, mintha egész nap egy helyben állt volna.

- Ömm - megálltam mellette - egy órát vártál csak rám ugye? - hatalmas szemeit rám meresztette - Mond, hogy volt eszed és bejöttél. - zavarodottan lesütötte a tekintetét.

- Ne légy már ilyen idióta - fakadtam ki - Izu - lágyan megérintettem az arcát - Tényleg azt hitted dühös leszek ha bejössz a lakásba és leülsz megvárni? Vagy netalán haza mész miután hagysz egy üzenetet? - Félszegen bólintott. - Hogy lehetsz ennyire édesen hülye? - csókoltam meg, minden fáradságom elillant pillanatok alatt, ahogy ajkaink hosszú idő után végre újra találkoztak. Hamar szenvedélyes falánkságom vette át az uralmat felettem, mégis hagytam, hogy eltoljon magától.

- Várj egy kicsit - kérte - Szeretnék... - kicsit szuszogott - Szeretnék kérdezni tőled valamit - azzal kotorászott picit a zsebében.

Rossz előérzetem támadt.

- Mi baj?

- Hozzám jössz? - kérdezte és kinyitott egy apró dobozkát. Benne hajszálra olyan gyűrű, mint amilyet én kinéztem neki, csak itt a zöld csík helyett piros van. Hirtelen elakadt a szavam. Most tényleg? Tényleg ezt így?

- Izu - suttogtam és magamhoz öleltem.

- Ezt vehetem igennek? - érzem mosolyát a nyakamon, ahogy oda fúrta a fejét.

- Igen - és nevetve csókoltam meg, magasba emeltem és körbe forogtam vele. Végül a nevetéstől kifulladva letettem. Végül előhalásztam a hálóból a neki szánt dobozkát.

- Kérlek fogadd el szívem zálogául - nyújtottam át neki.

- Mi ez? - felpattintotta a fedelet, és láttam, ahogy bent akadt a levegője. Hatalmas szemeit rám emelte és könnyek buggyantak ki belőle. - Eijiro - suttogta meghatottan - Kérlek - nyújtotta felém a dobozt is meg a kezét is. Kivettem a kis karikát a helyéről és felhúztam az bal gyűrűs ujjára.

- Kérlek viseld büszkén - csókoltam meg ismét.

- Ennyire ne legyél kiéhezve - nevetett és átkarolta nyakam.

Ami ezután történt nem igazán publikus és inkább pirongató, amire most nem kéne gondolnom.

***

- Ezek szerint elég türelmes, főleg a hős munkájához. - mosolyog rám a műsorvezető.

- Pontosan tudja hogy ez nem munka, hanem hivatás - jelentem ki komolyan - Az embereknek segíteni nem munka, hanem hivatás! - komoran magam elé nézek, nehéz és fájdalmas lecke volt ez számunkra.

- Ha már hivatás - köszörüli meg a torkát - Hogy tudják ezt összehozni a magánélettel.

- Nehezen - biccentek - Nem könnyű két munkamániásnak magánéletre időt szorítani, mikor épp nem a számunkra oly fontos feladatokkal foglalkozunk.

- Akkor ezért is ment hosszabb pihenőre?

- Igen.

- Nézzünk egy kicsit könnyebb témát - kacsint és elővesz megint a lapot. - Rengeteg pletyka terjeng, megerősítene pár feltételezést?

- Nem szeretnék - vágom el a spekulációt.

- Konkrét kérdésre válaszol?

Hümmögök párat, de azért mosolyom bátorító maradt. Végül átadja a szót a következő kérdezőnek. Szeretek a rajongókra figyelni, sokkal aranyosabban kérdeznek, és sokkal érdekesebb kérdéseket feszegetnek. Mint például ki a kedvenc mostani hősöm, vagy tényleg dolgoztam FatGam-nál. Esetleg az iskola nehézségeiről. Így távlatból megszépültek azok az évek is, elég rendesen. Most felnőttesebb problémákkal küzdök és sokkal több a problémám, visszasírom azokat az időket, bár akkor is voltak napok mikor az életünkért küzdöttünk.

Esetleg nem a nyilvánosság szedett szét minket apró cafatokra. Persze egy ideig az iskola meg véd, próbál felkészíteni, de nem mindenre lehet. Sajnos az élet olyan, hogy nem mindenre lehet felkészülni teljesen.

2023. október 23., hétfő

Új Fanfiction készülőben

 Nos az van hogy nem haladok semmivel :D és szorít az idő... tehát most azt hiszem elő rántok egy apó régi történetet.. mert olyanom van. Szóval itt egy új fici egy másik fici bejelentő és a többi :D

Szóval az új fici: 

Egy Árnyvadász történet mert volt egy ilyen korszakom is, és egyszerűen imádom az alap könyveket és ha sikerül akkor újra neki állok (most épp áll minden)

Cím: Árnyvadászok titkai

Egyelőre fogalmam sincs merre tart a sztori van valahol és készül talán.


Másik sorozat:

Mivel nagyon benne vagyok most a Boku no Hero Academiában így el kezdtem még két másik sztorit is írni, szóval amint sikerül be verni a gépbe jönnek...

1. - Egy fantasy ahol sárkányok varázslók hercegek ármány csalás szerelem és minden finomság van (csak lenne már kész...)

2. - Egy alternatív univerzumos, ahol még nem döntöttem hogy vannak e képességek de fix hogy Omegaverzes lesz... mert egyszerűen imádom ezt a műfajt! Nagyon szeretném kidomborítani a nem létező tudásom ezzel kapcsolatban. Illetve annyi fix hogy modern világban játszódó. Majd kiderül merre tart majd.

Jó olvasást jön az árnyvadász!

2023. február 26., vasárnap

A Red Riot interjú - 1. fejezet

“A Red Riot interjú!”

"A nagy sikerű Red Riot hosszú kihagyás után ismét munkába állt mint profi hős. Holnap este megrendezésre kerül egy rendhagyó közönségtalálkozó, ahol a fent említett hős válaszol rajongói kérdésekre."

Ezzel a szalagcímmel hirdette magát az újság, és még jó pár lap a bódéban. Nehéz szívvel felemelem a lapot az újságos pultról, bele lapozok, de nem igazán érdekel.

Holnap kezdődik. Holnap ízekre leszek szedve. Ezek súlyos gondolatoknak tűnhetnek, de lássuk be, lassan 5 éve messze vagyok a hivatásomtól. Ugyan a publikum nem tudja miért, bár vad találgatások voltak, mégis úgy érzem nekem is szükségem volt erre a kis időre, feltöltődni, és rendbe rakni az életem. Mégis rettegek. Lábaim haza visznek, mert csak az ajtóban térek magamhoz. Üres a lakás, pont így beszéltük meg, most mégis rettegés lesz úrrá rajtam, hogy fogok holnap oda állni egyedül a pulpitumra, kiestem a gyakorlatból. Az óra bántóan hangosan ketyeg. Mozdulataim egyre darabosabbak. Megszólal a mobilom, rá se pillantva felveszem.

- Szia - köszön bele kellemes hangja.

- Szia - suttogom vissza.

- Ne aggódj, egyél, a hűtőben van egy kis nasi, maradt uzsonnáról. Zuhanyozz le és feküdj le aludni - sorolja fel teendőimet.

- Rendben - sóhajtok fel, a gyomromban a gombóc kicsit enyhül.

-Vonalban maradok - hallom hangján, hogy kuncog.

- Ne...

- Mész már a hűtő felé? - kérdi mellékesen és magam előtt látom, ahogy unottan hátradől a kanapén feldobja a térdére a bokáját, és elkezdi piszkálni a körmét, olyan látványos nemtörődömséget mímelve amin mindenki felháborodott volna az osztályban.

Nem ellenkezem tovább teszem a felsoroltakat, de kéretlenül marad a vonalba, ez a fajta törődés esik a legjobban. Vége volt a középiskolának, befejeztük a gyakornokoskodást, a sötét évek elszálltak, mi pedig maradtunk. Ami régen gyermeki vonzalom volt, mára már kinőtte magát. Olyan szerelemmé, amivel még mindig nem tudok betelni. Persze mint minden párnak nekünk is meg voltak a magunk nehézségei. A legutóbbi küzdelmünk lassan 6 éve volt. Azóta mintha kicserélték volna. A felelősség nagyúr. Nekünk, pedig most ki jutott a felelősségből rendesen. Telefonnal a kezemben alszom el.

Reggel az ébresztő óra megijeszt. Pattanok és rohanok, először az irodába, ott összeszedem a felszerelésemet. Még a hős ruha nélkül elugrom gyorsan edzeni, ez elviszi a délelőttöt, utána fürdés és könnyű ebéd, majd sietek tovább a találkozó helyszínére. Rettegésem tetőfokára hág, mikor felveszem ruhámat, és a szervezőkkel elkezdjük végig venni az est folyamatát. Rengeteg előkészület van egy ilyen találkozó előtt. Végig venni is fárasztó, és a fejem is bele fájdul. Vissza menekülök a pihenőbe, olyan jó lenne ha itt lenne valaki. Bárki, akivel tudnék pár szót váltani.

- Na, mi van szar haj? - nyílik az ajtó mögöttem és elképedésemre Katsuki grasszál be rajta.

- Hát te, tesó? - kérdezem és felállok kezet fogni vele.

- Úgy hallottam kicsit ideges vagy.

- Ki mer ilyet terjeszteni? - kémlelek körbe, de persze pontosan tudom ki szólt neki, hogy jöjjön ide.

- Melyik részével van bajod egyébként? - kérdi komolyan.

- A kérdésekre adandó válaszok...

- Mi van velük.

- Mi van, ha nem akarok válaszolni?

- Akkor nem válaszolsz.

- De...

- Figyelj ide! - vág közbe, megvárja, míg rá fókuszálok. - Van jogod a magánszférához! Minden hősnek joga van védeni azt, amit úgy érez, meg kell védenie. Soha senki nem tette kötelezővé, hogy a polgári, privát életed kiteregesd. Jól vésd az eszedbe, vannak, akik számítanak rád ott is, a névtelenségben.

Vállon vereget és kezet fog velem.

- Sose felejtsd el ki vagy, honnan jöttél, hová mész, és milyen utat választottál. Ne hagyd figyelmen kívül azt sem, hogy nem csak hős vagy, hanem a... - monológját félbeszakít az ajtó nyílás végett, ugyanis belép egy szervező.

- Elnézést, - szabadkozik - kezdünk

- Köszönöm - mosolyogtam Katsukira, még intettem neki kifelé menet.

Követtem a szervezőt, furcsa nyugalom kezdett körbevenni, mintha itt lenne Ő is.

Felléptem a színpadra és mosolyogva, integetve leültem a kijelölt helyemre. Üdvözöltük egymást a műsorvezetővel. Jöhetnek a kérdések. Persze előtte a kötelező körök miszerint, hogy vagyok, örülök, hogy itt lehetek, és természetesen nagyon örülök a visszatérés lehetőségének. Aztán jöhetnek a rajongói kérdések. Furcsa mód a tömeghez képest a terem mégis csendes.

- Szia Red Riot - kapott szót először egy félénk lányka - Honnan jött a neved? - melegen rámosolyogtam, ez a kérdés annyira megnyugtató.

- A példaképemről mintáztam, mikor hős nevet kellett választanunk és alkotnunk magunknak.

- Ki a példaképe?

- Crimson Riot.

Pár meglepő nyikkanás. Ezután jönnek az iskoláról szóló kérdések.

- Milyen volt az osztályával a kapcsolata? - kérdezi egy cingár fiú. Látszólag semmi baja, de a kérdésből éreztem, hogy piszkálják.

- Mikor átkerültem a hős képző iskolába alakult jobban a társasági életem, valószínűleg a kollégiumi élet is hozzá tett. Meg persze a rengeteg együtt átélt kaland. – Pillanatra elrévedtem. A borzalmas évek, amik ránk vártak, amiről még az első napokban nem tudtunk.

- Ha már szóba került a kollégium - veszi át a szót a műsorvezető - Válaszolna nekünk erre a kérdésre - lebegtett meg egy lapot. - Mielőtt elkezdődött volna ez a műsor volt egy online fórum és rengeteg kérdést tettek fel, kigyűjtöttünk közülük párat. Ez volt az egyik, amire nagyon sokan kíváncsiak: Mikor volt az első csókja? – Felnevettem, és megráztam a fejem. Igazából ez egy nagyon aranyos történet.

- Kulturális fesztiválon, még második félév végén, nem sokkal a nyári tábor előtt. - Adtam meg a pontos időt. Gondolataim egy pillanatra elszáguldoztak oda.

***

Magam előtt látom a döbbent tekintetét, amikor megérintettem az arcát, és ahogy ajkunk összeért. Persze másnap az alkoholra fogtuk, mégis így indult el az egész.

Ültünk a kollégiumi nagy társalgójában, figyeltük a lányok ügyködését, végül minket is bevettek. Felelsz vagy mersz játékot játszottunk, az üveg pörgött a földön körbe-körbe. Végül megállt. Kipörgettek, pechére mellettem ült. Mertem. Meg mertem csókolni. Hatalmas szemei még nagyobbra tágultak mikor ajkunk összeért. Döbbenten érintette meg száját, mikor elhúzódtam és a többiekkel nevettem, Ő nem nevetett, csak nézett rám, és tekintetében mélyen akkor először láttam meg valamit, ami reményt adott. Valamint annak az édes puha érzésnek emléke mely ott kísértet a számon másnap is. Reményt adott arra, hogy megéri folytatni a próbálkozást, hogy igen is van esélyem, több mint az elején hittem.

***

Többen fel kuncognak a nézőtéren.

Próbáltak több hasonló kérdéssel sarokba szorítani viszont nem hagytam magam. Még egész friss vagyok. Megtanultam az évek alatt, hogy nem szabad elsőre válaszolni minden kérdésre, gondolkodni sem árt. Nehéz lecke volt, de megtanultuk.

- Ha már az intimitás előkerült - ragadja magához a szót a műsorvezetője ismét - Rengeteg rajongó kérdezi, hogy boldog-e a jelenlegi párkapcsolatában. Mert azt tudjuk, hogy van partnere, de boldog?

Kicsit megütközve néztem rá. Döbbenetem inkább annak szól, hogy nem látszik, mennyire boldog vagyok?

- Elnézést - szabadkozom egy pillanatra - Nem igazán értem a kérdést.

Együtt pislogtunk egymásra a fazonnal értetlenül. Hirtelen egyszerre kitörtünk nevetésben.

- Szóval - nyeri vissza lélekjelenlétét előbb Ő - Arra kíváncsiak a rajongói, hogy boldog-e?

- Boldog vagyok - felelem vigyorogva, hátradőlök az amúgy nem túl kényelmes széken.

- Aggodalmuk azért van, mert ugye 5 évre eltűnt a látótérből, olyan hírek is fel-felröppentek, hogy külföldre utazott.

- Igen voltam külföldi kiküldetésen is, és a kényszer pihenőm alatt ellátogattam Amerikába is, valamint voltam a tudósok központi bázisán is, ahol hosszabb ideig volt lehetőségem tanulni. Valamint pár hónapot töltöttem Európában is.

Szépen sorban elmesélem merre jártam, milyen városokat láttam. Elvégre ezek az információk immár publikusak elvégre már nem tartózkodom ott. No meg nem mindenre emlékszem teljesen. Van ahol kicsit kiesik pár nap vagy hét. A húzósabb időszakból.

Ezzel elment egy kis idő, amíg meséltem. Lassan jöhetne egy pici szünet vagy egy korty víz, mert kezdek kiszáradni.

-Ha már külföldnél járunk, hozott haza magával élményeket? – kérdezi úgy mellékesen az műsor vezető.

-Rengeteg élménnyel gazdagabban tértem haza.

-Például?

-Sok külföldi hőssel volt lehetőségem együtt dolgozni. Rengeteg új területet ismertem meg és az új technikák használata borzalmasan érdekessé tette a dolgot.

-Ez igaz volt az iskolai idejére is? Többször volt külföldi kiküldetésen?

-Több külföldi össze dolgozásban is részt vettem, elég szerencsés voltam hozzá hogy beválogassanak abba a csapatba ahol ezt lehetőségem volt kipróbálni.

-Nem okozott gondot a nyelv?

-Nem, szerencsémre mindig akadt, aki kisegítsen, ha problémám adódott a nyelvel.

És beugrik az egyik küldetésünk Kisebb csoportokban voltunk szét szórva.

***

Már üres az ágy mellettem, elment, mint általában korán reggel. Álmosan dörgölöm meg a szemem és ásítozva megyek kifelé. Még nem fordulok be a társalkodóba, mikor meghallom a többiek hangját.

-Általában korábban kelsz – Ochako hangjában mosoly bujkál.

-Miért? Második lennék – álmos hangja olyan édes.

-Ömm ez nem Kirishima-kun alsója? – firtatja hirtelen Sero. Lenézek magamra és döbbenten veszem tudomásul, hogy rajtam pedig az Ővé van. Gyorsan hátra arcot vágok, és visszasietek a szobámba egy másikért, ami legalább az enyém. Azt hogy véletlen hozzá keveredett az alsóm még ki tudjuk magyarázni szépen, de a cserét már nagyon nehezen.

-Jó reggelt – lépek be immár én is a szobába.

-Ó! Jó reggelt – karolja át vállam Sero – Jó volt az éjszakád? – kérdi vigyorogva.

-Ja – ásítok egyet – Jót aludtam. – nyújtózok egyet a nyomaték kedvéért. Mikor körbe nézek csak döbbent tekinteteket kapok.

-Nincs rajta – állítja Kaminari-kun – Ez a sajátja.

-He? – értetlenkedek.

-Az alsód, a sajátod, és nem az övé – bök egy eléggé kétségbe esett fej felé. – Azt hittük össze cseréltétek egy fülledt éjszaka után – vállat von – de mivel nem mond semmit be kell vetni a nagyágyút.

-He? – most már ő is kétségbe van esve.

-Bakugo! – trillázza Kaminari és leesik a tantusz.

-Minek hívod Bakubrot? – kérdezem morcosan – tudod, hogy reggeli edzést tart magának, hogy formában tartsa magát azért ment el korán aludni – rá nézek a zöld szeműre és a néma könyörgésére – Midoryával pedig tegnap valószínűleg a fürdőben cseréltük össze a ruhánkat – méltatlankodás a hangomban elég lehet nekik – Nem találom a pólóm – morgok – a kedvenc fehér feketém – a szemek megcsillannak és kapcsol.

-Akkor az a tied? – lelkesül fel – Tegnap fáradtan bedőltem az ágyba így reggel vettem csak észre, hogy két póló van nálam – elindul kifelé – hozom máris, visszaadom – azzal elsuhan mellettem – és a nadrágot is kimosás után – mondja még sután és paradicsom piros fejjel távozik.

Amikor haza értünk szégyelltem magam, próbáltam többször is beszélni vele az ügyről de nem engedte, sőt közel se engedett magához. Tartotta a távolságot.

***

-Ha már kiküldetés és külföld – rá néz a lapjára a műsorvezető – Volt ott szerelem is?

-Közép iskolában megtalált a szerelem, és nem engedett – mosolygok.

-Ennyi? Se kilengés, se semmi?

-Nem vagyok egy csapodár, ha valakit befogadok a szívembe, az ott marad, és Ő ott maradt – lágyan elmosolyodom, rengeteg minden kavarodik fel bennem. – Sokszor a fejemhez vágták, hogy túl hűséges vagyok, és miért nem próbálok élni, ha már egyszer van lehetőségem. Nekem még se kellett senki rajta kívül.


2023. január 28., szombat

Moly Toposz Vadászok '22 - Írjunk fanficet a leggyakoribb toposzokkal!

Ez a fafnfiction egy a Moly.hu oldalán lévő kihívásra készült. Cím nélkül. Adott szavak használatával.
Jó olvasást (nagyon rég nem írtam... olyan is)
Fandom: Harry Potter
Figyelmeztetés: rég írtam, nem teljesen hű a műhöz.
 
 
 
1. Fejezet:
Hermione Granger nem igazán tartotta magát sokkmindentől távol, elvégre végig tolt egy háborút, a nomád hónapokról szót se ejtve, de most mégis, egy olyan témával találkozott, amitől retteget. Szülés. Maga a szó is olyan kifejezetten rettegéssel töltötte el. Alig múlt 18 éves, és egy épkézláb felöntet nem tudott megkérdezni, a saját szülei épp új életet kezdtek francia országban, rá nem is emlékezvén, tehát szóba se jöhettek. Az az egy család, ahol pedig esetleg még kérdezhetne, nos nem igazán volt arról híres, hogy problémaként merülne fel ez a szó, tekintve, hogy hány gyerek is van a családban.
Tehát a könyvek… de nem a könyvek itt nem igazán segítenek. Az érzelmes dolgokkal kapcsolatban nem mindig nyújtanak segítséget, ezt már a saját kárán megtanulhatta.
Tépelődésében, muszáj volt valahol megnyugvást találnia, erre pedig egyetlen hely van a világon, méghozzá a könyvtár. Mindegy volt, hogy mugli vagy épp varázsló, a lényeg a könyveken múlott, ahol a tudás elérhetővé vált számára.
De az a tudás, amire most vágyott nem igazán volt a könyvekben elérhető.
Kesergett a szüleivel történő kevés beszélgetésen. Hisz 11 éves volt mikor felvették a bentlakásos iskolába, tehát innentől kezdve a szüleit csak nyáron látta. Akkor rengeteget voltak együtt, de mégis, az már nem olyan, mint ha minden nap iskola után haza ment volna, és megbeszélték volna mi történt.
Jaj de jó lenne egy kis segítség – gondolta és végig simított a könyvek gerincét a polcon, ami mellett éppen állt.
- Szia – köszönt rá egy férfihang, összerezzent és aggódva nézet fel.
- Szia – köszönt vissza azért.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte az amúgy magas fiatalember. Hermione jobban megnézte, nem lehetett idősebb nála sokkal. Talán ha egy évvel. Ezen kívül fekete haja és zöld szeme barátságosan csillant az ablakokból beszűrődő gyér fényben. Mégis az arca más volt, mint amit megszokott.
- Igazából nem tudom – suttogta.
- Ne ijedj meg, de figyellek már egy ideje. Jó egy órája kerengsz az orvosi részlegen – kacsintott – talán segíthetek, ha meg mondod milyen témára vagy kíváncsi.
Hermione zavarodottan szája elé tette a kezét, még véletlenül se akarta kimondani azt a félelmetes szót.
- Orvosnak készülök – ez volt a kegyelemdöfés a lány számára.
- Milyen orvosnak? – próbált időt nyerni. A fiatalember közelebb hajolt és bizalmasan megsúgta a fülébe.
- Állatorvosnak – felegyenesedett és mosolygott, azzal lekapott egy hatalmas könyvet a polcról.
- Anatómia? – csipogta Hermione a címet olvasva.
- Igen – azzal intett a lánynak, hogy kövesse.
A könyvtár olvasó részében csendesen egymás mellé ülnek, és a könyv fölé hajolnak.
- Szóval mi érdekel leginkább? – kérdezte újra a fiatalember és nagy zöld szemeit Hermionéra meresztette. Annyira hasonlított rá, de mégsem.
- Hát… - Kezdte unni ezt a kérdést, és hogy ennyire félénken tud csak rá reagálni, hol van az a karakteres személyiség, ami végig kiérte legjobb barátait egy mindent elsöprő háborúban? Hova lett a szuperhősöket megszégyenítő bátorsága? Végül csak kinyögte – Szülés – feje égett a szégyentől, a másik szemébe se tudott nézni.
- Hát ez attól függ, melyik állatnál – gondolkodva fel állt a feketehajú és vissza sietett a könyvek közé, majd egy sokkal kisebb könyvvel tér vissza mint az előbb felcsapott anatómia. – Talán ebben minden benne van, ami téged érdekel – nyújtott át. Hermione megszeppenve vette át a könyvet és elmélyedt a tanulmányozásban. A könyv egy mugli szerzőé volt és ténylegesen minden benne volt az emberi terhesség és szülés folyamatáról. Rengeteg tanulságos illusztrációval. Viszont ez nem nyugtatta meg Hermionét. Sőt még félelmetesebbé tette az egészet számára.
- Köszönöm a segítséget – állt fel a fiatalember mellől, miután átlapozta a könyvet felületesen. Még intet neki és a pulthoz érve kikölcsönözte azt a példányt amit fogott.
Hazatért abba a kis lakásba, melyet nem sokkal szülei elengedése után kezdett el bérelni. Először csak a bútorokat, és egyéb személyes tárgyait hozta ide a szülői házból, aztán ahogy vége lett a háborúnak és kellett egy hely, ahol a sebeit nyalogathatta ide jött. Elbújt a világ elől. Egyetlen ember tudta csak hogy hol van, viszont őt megeskette, hogy senkinek nem adja ki ezt a titkot. Még közös ismerőseiknek sem, és Ő tartotta a szavát.
Egy szoba konyha kis garzonlakás, nem több, egy embernek pont jó volt. A szobában egy ággyá átalakítható kanapé, egy fotel az egész falat elfoglaló könyvespolc előtt. Egy apró fadohányzó asztal mellette, puha szőnyeg alatta mezítláb pont kellemes és meleg.
 
 
2. fejezet:
 
Megjelent egy levél a dohányzó asztalon. Nehéz sóhajjal vette csak fel a borítékot. Ő irt neki. Mikor ide elbújik, csak levélben kommunikálnak. Meglepő módon az Ő ötlete volt. Alig múlt el pár nap, de máris hiányolta jelenlétét Hermionénak. Aggodalmát fejezte ki és hogyléte felől érdeklődött.
-Mit is írhatnék? – kérdezte magától fenn hangon. Elgondolkodott. Hogy is van pontosan? Hazudjon megint, mint oly sokszor tette már mióta vége lett a borzalmaknak és megpróbálták újra építeni a saját életüket? Mégis itt a magányos kis szobában, kezében a levéllel úgy érezte, hogy soha a nem lesz olyan, mint régen. Miért is lenne? A vörös hajú szélvésszel végzett, hisz gyerek volt mikor összejött vele, és hiába volt a nagy vallomás a csata hevében. Tudta legbelül, hogy nem fog ez soha sehova se vezetni, gyermeki képzeletében élt még az igaz szerelem utáni vágy.
Legszívesebben elégette volna a levelet és soha senkihez nem szólt, volna többet a varázsló világból. Mindent elvettek tőle, a szüleit, a gyermeki ártatlanságát, az életét, az álmait! Egy olyan kormányba nem akart dolgozni mely annyira korrupt. Ebbe most bele se akart igazán gondolni.
Érzelmei viharában elvonult egy csésze teáért, hátha attól némi megnyugvást kaphat. A megszokott mozdulat sor, a dolgok melyek a helyükön talált mind egy apró lépéssel közelebb vezették a nyugalomhoz.
A gőzölgő folyadék fölött ülve megint a levelet fixírozta. Válaszolnia kell, még hozzá gyorsan különben ide jön és személyesen faggatja meg a hogylétéről, és akkor talán olyat tenne amit nem akart. Hisz minden olyan bonyolult!
- TE bolond! – kiáltott fel kétségbe esetten. Zokogása feltört. Könnyei csak úgy potyogtak, érzései, pedig elborították. Minden mit ez eddig magába fojtott, feltört. Az érzései, mint egy cunami jött és nem állt meg maga alá temették Hermionét.
Elképzelte milyen lett volna, ha akkor, amikor lehetett volna bátrabb, és megteszi az első lépést a másik felé. Ha bátrabb és nem a könnyebb utat választja és meg marad a barát zónába, ahol kényelmes volt. Nem kellett őszintének lennie magához, sőt egy ideig azt hitte, hogy ennek tényleg így kell lennie, hisz megtalálta a tökéletes tökkelütöttet, aki elviselte a kioktatásait és mellette még a varázsvilág alapdolgait is megtanulhatta. Viszont mit se változott belül. Ugyan úgy várta a szőke herceget fehér lovon. Bár talán annyira nem is szőkére vagy vörösre bukott.
Tollat papírt vett elő, direkt a mugli fajtát, itt a kis vackában nem sok mágikus dolgot tart, de leginkább semmit, az egy másik élethez tartozott, ahol sok a fájdalom, de erre most nem akart gondolni. A dohányzó asztalhoz készített mindent és leült a pihe puha szőnyegre. Egy pillanatig még figyelte az üres lapot majd írni kezdett.
Legalább háromszor leírta a levelet miután megelégedett vele. A csata, a hirtelen jött ünneplés, a menekülés a rivalda fény elől. Ez mind olyan dolog, amit bele akart írni a levélbe, mégse tette meg. Nem akarta még jobban elszomorítani Őt.
 
”Drága Harry,
 
Úgy döntöttem változásokat hozok az életembe, szeretném ha ezt tiszteletben tartanád, és egyelőre titokban. Rengeteg minden történt, és időre van szükségem, hogy feldolgozzam. Szeretnék tisztába kerülni önmagammal.
 
Ölel:
Hermione”
 
Kicsit szipogott, rá koppintott a levélre és mielőtt eltűnt volna még tüsszentett egyet. A szekrény felé fordult és zsebkendőt vadászott elő a helyéről. A könnyei megint homályosítottak a látásán, az édesanyjával készítették a zsebkendő tartót. Az édesanyjával, aki soha többet nem fogja nevén szólítani, aki soha többet nem fogja megölelni, aki nem lesz többet az élete része. Szerette volna vissza kapni, de amit tett azt nem tudja vissza fordítani, ezt akkor és ott már tudta, de feldogozni még nem sikerült. Maga előtt látta őket, ahogy felemelte a pálcát ahogy elsuttogta a varázsigét ahogy lendült a pálca és a szülei elaludtak. Nincsenek szülei… csak úgy kongtak a fejében a szavak. Árva lett. Hogy lehet ezzel egyáltalán megbirkózni? Nem találta a választ. Remegő kézzel elvette a zsebkendőt. Alig fújta ki az orrát kopogtak az ajtaján.
Összeráncolta a homlokát, ez meg hogy lehet? Újabb tétovább kopogás. Még megtörölte az orrát és ment ajtót nyitni.
 
 
3. fejezet:
 
Meglepetten álltak egymással szemben az ajtóban. Hermione azon gondolkodott lázasan, hogy ez hogy történhetett meg.
-Szia – köszönt félszegen a fiú, vagyis most már inkább férfi, mert hát lássuk be korholta magát Hermione megmentette a világot, igazán felnőhetett közben ő is.
-Szia – biccentett óvatosan.
-Ne haragudj – meglebegtette a levelet – a tekintetedből látva azt hiszem félre értettem, amit találtam a levélben – azzal már fordult is, hogy elmenjen. Ekkor Hermionéban annyi minden szaladt végig. Itt a tökéletes alkalom, hogy nyugodtan mindenkitől messze megbeszéljék a dolgokat, itt a tökéletes pillanat, hogy esetleg bevalljon valamit, amit még maga sem tud rendesen. A pillanat, amiért fohászkodott egy ideje.
-Harry – szolt utána rekedten. Valószínűsítette, hogy kicsit több kétségbe esés került a hangjába, mint tervezte, mert túl gyorsan állt meg a másik. – Kérlek, gyere be, szeretnék beszélni veled.
Harry belépet a kis előszobába, levette úti köpenyét, cipőjét, Hermionénak kérnie se kellett, miután beljebb lépet a konyha fülkébe ment, feltett egy új adag teát főni és csendesen készített elő mindent.
-Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte, miközben kitöltötte a teát a megfelelő bögrékbe, Hermionéjét ízlésének megfelelően ízesítve.
-Mindig elcsodálkozom, hogy ilyen apróságok megmaradnak a fejedben csak az nem, ami éppen a túléléshez kell – kuncogott kínjában a lány.
-Ami fontos az megmarad – kacsintott Harry. – de ne terelj – leült a szőnyegre a lánnyal szembe a dohányzóasztal túl oldalára. – Mi baj van?
-Baj? – szusszantott Hermione – Baj? Mi baj lenne?
-Talán, az hogy tervezed elhagyni a varázslóvilágot és készülsz megszakítani minden kapcsolatodat a világgal.
-Honnan? – hebegte Hermione, hogy látott át egyetlen levél alapján rajta?
-Hemione – sóhajtott fel a fiú – évekig voltunk egy klubszobában, aztán hónapokig egy sátorban. Körülbelül ugyan azt éltük át. Ezen felül szakítottál Ronnal. Nem akarom felfújni az ügyet, de behúzott nekem egyet miután ledöbbentem a tényen, hogy szétmentetek, és azt vágta a fejemhez, hogy miattam történt. – hüvelyk ujjával a bal halántéka és szemöldöke közé bökött. – Tehát tudom hogy miattam volt. Megint egy hiba a sorban, amit elkövettem.
-Harry, ez nem a te hibád volt – makacskodott a lány.
-Közvetlenül nem is – kacsintott megint a fiú. – Viszont megint ott vagyunk, hogy miről is szeretnél beszélgetni?
Hermione végre nagy levegőt vett. Összeszedte minden létező bátorságát, hogy bele fogjon. Maga alá húzta a lábait, ki húzta magát és úgy ült, mint aki hosszú előadásra készül. Megigazította a haját.
-Mint tudod, a szüleim francia országba költöztek a kérésemre.
-Inkább utasításodra – horkant fel Harry – Tudom, hogy a szüleid nem emlékeznek…
-Ne szakíts félbe! – vágott közbe a lány, majd megakadt – Honnan? – hördült fel – Mindegy – hessegette el a dolgot gyorsan – Nem fontos – gyomra görcsbe rándult, már hogy ne lenne fontos, az egyik legfontosabb dolog a világon, árva lett, ez a szó ott villódzott a fejében. Megköszörülte a torkát – Szóval, ne szakíts félbe, szeretném végig mondani. – Harry biccentet, hogy tudomásul vett, a lány bólintott és folytatta – Szóval, mivel a szüleim elköltöztek, így egyedül maradtam, és szeretnék új életet kezdeni, mint már említetted. Ezért szeretnék elköltözni, a spórolt pénzemből venni egy házat, vagy lakást ezt még nem döntöttem el… - kis szünetet tartott Belenézet a zöld szemekbe.
-Segíthetek esetleg? – kérdezte óvatosan a fiú.
-Miben?
-A saját lakás esetleg ház keresésben. Van egy két nagyon jó környék, esetleg végig vehetjük hol is szeretnél lakni, mik az igényeid, szeretnél e kertel foglalkozni, vagy inkább egy társasházban laknál ahol sok a szomszéd? Talán szeretnél fidelizs-bübájt alkalmazni? Vagy csak egy sima rejtő varázs is elég? Ezenfelül megtárgyalhatnánk azt is hogy hogyan vonulunk ki a varázsvilágból, írunk-e egy cikket, amit Luna le ad az újságoknak, vagy keresünk egy megbízhatóbb riportert és közleményben, vagy csak a miniszternek súgjuk meg az egyik talán végre az utolsó alkalommal mikor pódiumra kell állnunk.
Hermione szíve repesett az örömtől, nem ütközött ellenállásba, csak megdöbbent egy kicsit. Nem számított ilyen segítőkészségre.
-Várj! – kapta fel a fejét – Te is lelépsz? – hitetlenkedve rázta meg fejét.
-Hermion – Harry lassan vett egy mély levegőt, bele túrt sűrű fekete hajába még jobban összekócolva azt. – ez a háború mindent elvett tőlem, amit lehetett, és elegem van – kibámult az ablakon – Tudom most azt mondanád, ott van Giny, de nincs. Nem fogom tovább hitegetni magam. Nem szeretnék tőle semmit már. Nem akarok a varázsló világhoz tartozni – visszanézet a lányra, szemében olyan szomorúság ült hogy Hermione szíve összefacsarodott.
 
4. fejezet:
 
Ültek a lassan kihűlő teák felett, rengeteg mindenen gondolkodva. Hisz most kiteregették a lapok egy részét. Vajon mi a következő lépés? Harry mozdult meg először. Megfogta a bögréjét, odébb helyezte és papírt tollat varázsolt az asztalra. Nem sokban különböztek a mugli papírtól vagy tolltól. Csak annyiban hogy ezek a fiú pálcájából röppentek elő. Hermione hirtelen nem is értette csalódottságának okát.
-Bocsánat – szabadkozott a fiú – felvette a tollat és felpillantott a lány barna szemébe. – Tehát elsőnek döntsd el, hogy kertes ház vagy sem.
-Szereted a fűszernövényeket? – kérdezett vissza Hermione hetykén hirtelen.
-Ha ételbe megy igen, ha főzetbe, akkor nem biztos – mosolyodott el végre a fiú.
-Akkor kis kerteset szeretnék, eldugott csendesebb környéken, esetleg a közelben kirándulási lehetőséggel is.
Harry mindent felírt, amit a lány kívánt, majd a listát tovább bővítették, például olyan butaságokkal, hogy ki milyen védő varázslatot tenne a házra. Végül nevetve rendezték sorba a növények listáját, amit ültetni szeretnének. Esetleg bútorok, amik kellhetnek, majd a tárgyak listája, mi kell a konyhába, mi kell a nappaliba, esetleges dolgozószóba. Szóba került hogy mihez is szeretne a lány kezdeni az élete többi részével, merre fordulna, hova nézne, esetleges munka lehetőségek a mugli világba, tekintve, hogy nem nagyon akaródzott a varázs világban maradni egyiküknek sem.
Annyira jó volt a hangulat szinte elrepült a nap. Talán utoljára ilyen fesztelen hangulat a klubhelységben volt szeptember környékén, még jóval az RBF vizsgák előtt.
Mintha a nagy szerelmi vallomás elmaradt volna a csendes egyetértés olyan jó érzéssel töltötte el a lányt. Biztonságban érezte magát hosszú idő után először. Nézegette a papírt jó volt látni a tervezetett, és még jobb volt bele gondolni hogy nemsokára meg is valósítják. Valószínűleg együtt, és ehhez nem kellett csöpögős lányregénybe való nagy összeborulás. Bár lehet nem ártana megbeszélni a dolgokat. Végtére is, ha el akarnak szökni a nyilvánosság elöl nem lenne hátrány tervet kovácsolni. Varázsló mentes helyen találni otthont. Hermionét megint eltelítették az aggodalmas gondolatok, mégis hosszú idő után ez a kis béke, gyógyírként hatott lelkére.
-Tudod Hermion – révedt el egy pillanatra Herry tekintete, ki az ablakon el a messzeségbe – Néha elgondolkodom azon, mi lett volna ha… - reszketegen felsóhajtott, a csend hosszúra nyúlt.
-Mikor mi lett volna? – törte meg a szoba csendjét a lány.
-Ha… - visszafordította zöld szemeit Hermionéra – Ha elég bátor vagyok – suttogta.
-Harry – nevetett a lány – te vagy az évszázad legbátrabb és legelismertebb varázslója. Megölted Voldemortot, és túlélted azt a hét évet az iskolában, amit nagyon sokan nem bírtak volna ki.
-Igen – mosolyodott el szerényen a fiú – Igen ez így summázva szépen hangzik – ujjai között forgatta a tollat – de emberként elbuktam – tartva a szemkontaktust feltérdelt és áthajolva a kis dohányzó asztalon a lány arcát vette célba, reszketeg ujjai alig merték érinteni a puha bőrt, közelebb hajolt – Elbuktam, mert nem lenne szabad ezt tennem – suttogta a lány ajkaira.
Hermione megdöbbenve hagyta magát. Egy pillanatra lemerevedett de csak épp annyira, hogy elbizonytalanítsa a másikat, mikor ezt megérezte felbátorodott és át vette az irányítást. Ez volt az a pillanat maikor minden eltűnt és minden elveszett, majd helyre billent a világ, és mintha a kirakós utolsó darabja is a helyére került volna. Nyugalom áradt el egész testében, majd az izgalom is hasonlóan tette meg útját a legapróbb hajszál erekben.
Végre újra élt. Egész lénye felvirágzott.
 
 
5. fejezet:
 
Harry gondolatát követve
 
A fiatal varázsló furcsán ébredt fel. Ennyire nem volt még nyugodt és békés álma, talán ha azt a pár hónapot nem vesszük mikor még szüleivel élt, és nincs róla emléke. Viszont most nyugodt és békés egyetértésben magával szemlélte a plafont, ami furcsán fehér volt, és a fény se úgy vetült rá mint azt megszokta. Valami hozzá ért a felkarjához, meg is csiklandozta. Oda nézett és elmosolyodott. Hermione bozontos fürtjei melyeket az évek folyamán próbált megregulázni és Harry úgy szerette, hogy annyira szanaszét állt, most a fiú karjára omlott. A lány pedig ott aludt mellette egy kicsit össze gömbölyödve. Hányszor képzelte el ezt a pillanatot. Hányszor is játszott a gondolattal hogy egyszer ez a boszorkányosan okos lány rá is figyelni fog, és nem csak mint barátjára, hanem mint lehetséges társára. Hemione megmoccant, kinyitotta hatalmas barna szemeit. Elmosolyodott mikor meglátta Harryt.
-Jó reggelt – ásított és közelebb araszolt a fiúhoz.
-Jó ez az álmos összebújás – kuncogott Harry és még szorosabban magához ölelte a lányt.
-Te még álmos vagy?
-Nem tudom – megint a plafont kémlelte. – Igazából hosszú idő óta először nagyon jót aludtam, de még folytatnám, viszont tudom, hogy rengeteg dolgunk van ha mindent meg szeretnék tenni amit megbeszéltünk.
Fittnek nem nevezhető módon kimásztak az ágyból, Hermione pálcájának egyetlen suhintásával bevetette azt. Ezek után körbe kémlelt a lakásban.
-Felmondom a szerződésemet, és akkor össze is pakolok. – sóhajtott a lány.
-Még várd meg míg megtaláljuk az új otthont – érvelt.
-Türelmetlenebb vagyok én annál – mordult fel – Harry ma szeretném letudni.
-Még csak reggel 8 óra. – nézett karórájára, amit épp felcsatolt. – Végülis ha ügyesek vagyunk még be tudjuk iktatni a délelöttbe azt a két házat amit kinéztem – kicsit félve nézett a lányra.
-Várj csak – állt meg Hermione – Foglaltál időpontot az ingatlanoshoz két házra?
-Eredetileg magamnak néztem ki őket, de szóval úgy alakult, hogy remélem együtt folytatjuk ezt a dolgot, ami talán annak nevezhető hogy menekülés a varázsvilágból.
Hermione felnevetett, Harry várakozásával ellentétben.
-Gyere, mutasd meg, mit gondoltál ki magadnak mint agglegény lak.
A két ház közül az egyik tényleg agglegény laknak tűnt viszont a másik az olyan volt amibe Hermione azonnal bele szeretett és már lelki szemei előtt látta is a bútorok elhelyezését.
Az ingatlanos odáig volt az örömtől hogy sikerült eladnia a házat ráadásul úgy, hogy a lakok azonnal költöznek, és a pénzt is lerakták az asztalra.
Miután távozott a nem kívánt személy Hermione megállt a ház közepén.
-Tökéletes – pördült körbe.
-Akkor most a dolgaidat hozzuk el? – kérdezte Harry.
-A tieid?
A fiú félénken felmutatta a jobb öklét, a lány felé kinyitotta és a tenyerén három apró láda volt összesen.
-Tudod koleszos voltam, és hát nem sok cuccom van, meg hát nem sok minden maradt meg a háború után. Így nem sok minden maradt.
-Eddig hol laktál?
-Béreltem egy szobát a foltozott üstben, aztán pár éjszakát Ronnál, aztán a legutobbit nálad töltöttem.
Hermione szeme megtelt könnyel. Néha nehéz felfogni mennyire nehéz is az élet ha nincs egy biztos pont vagy hely amelyet otthonodnak nevezhetsz.
-Akkor most hozzuk el az én cuccaim – mosolygott.
-Elötte még tegyük észrevehetettlenné ezt a kis csodát, melyet tökéletesnek tartasz.
Elővették pálcáikat és neki álltak a jól megszokott varázslatok felállításának, melyeket már meg se kellett beszélniük hiszen azalatt a pár hónap alatt beléjük ivódott.
Vissza hopponáltak Hermione lakására, melyet a lány gyors ütemben kipakolt. A főbérlője nem is csodálkozott a gyors távozásán és szerződés bontásán.
Harry végig nézett a még kopár üres új házon, a kicsit gazos füszer kerten és a virágágyásokon. Lesz itt dolguk. Erre viszont most már talán lesz idejük. Együtt. Megállt a lány mellet, átkarolta a vállát és Herimone szeme csillogott mikor bele nézett.
-Akkor mehetünk az új életünk felé?
-Menjünk – mosolygott Harry hosszú idő után végre teljesen felszabadultan.

Vége.

2023. január 9., hétfő

Ladón csillagkép nyomában 6. fejezet

 A korán kelés nem gond, mert kizuhanok az ágyból. Hogy miért nem tudom, de fix hogy már reggelit kellene készítenem. Kócosan és félvakon megyek ki a kabinból. A konyha üres hála az égnek. Teát főzök, a többiek ital kéréseit tálcára teszem, majd nekilátok a reggeli elkészítésének. A tányérok már az asztalokon mikor feltűnik, hogy nem haladunk. Miért áll a hajó?

Kilesek a kabinom ablakán. Tényleg állunk. Egy kikötőben. Kint sürgésforgás, nagy a késztetés, hogy én is kimehessek.

-Mr O’Nel! – kiált a kapitány. Rohanvást érkezem a konyhába.

-Igen uram? – fékezek le előtte.

-Mint látja kikötöttünk, most pedig leülünk megbeszélni, mit is kell még beszerezni ahhoz, hogy a legénység egy hónapig el legyen.

Előkapok egy jegyzetfüzetet és azt a kopott szakácskönyvet, amit itt találtam fent az egyik polcon eldugva.

Alig fél óra múlva a kapitány gazdagabb egy hosszú listával, én pedig egy pontos másfél hónapos tervezettel, hogy mikor mit kell főznöm. Közben megtárgyaljuk, hogy honnan jöttem, merre megy a hajó, mik a céljaim, miért is jó hogy épp szakácsnak jó vagyok. Egyébként segíthetek a gépházban is, ott is elékél az ügyes kéz. Szóval, ha épp nincs főzni valóm mennyek és segítsek Leonielnek. Megtudom még azt is, hogy kerestet a haditengerészet. Kérdésére, hogy mi rosszat tettem nem tudok felelni, hisz még csak tizenhat éves vagyok, a bűn lajtsomom ott kifúj, hogy néha bepancsoltam az osztálytársaimnak. A kapitány indul a bevásárlást intéztetni.

-Oh és Mr O’Nel – fordul vissza még – Lehetőleg ne mászkáljon el a kikötőben. Jobb örülnék, ha itt maradna, amíg nem indulunk el. Amit említett levelet pedig, amint megírja, adja oda Tonkonak és ő eljuttatja a kézbesítő szolgálatra.

-Értettem – biccentek. Tehát szobafogság. Nagyot sóhajtok, de mi ez ahhoz képest, hogy végre úton vagyok? Milyen ár ez ahhoz képest, hogy jó messze lehetek az úgynevezett apámtól. Bár már csak magamban hívhatom őt így. Lassan, de biztosan csak ez marad meg a kapcsolatunkból.

Kapkodva ülök le levelet írni a nagyinak. Remélem, jól van és nem betegszik bele a távollétembe. Elmesélem neki a hajó nevétől kezdve az első nap hosszúsága után a kikötésig minden élményem. Csak remélni tudom, hogy megkapja. Címzésbe bele foglalandó a bolygó, földrész, ország, tartomány, város, és a fogadó pontos neve, na meg a címzett neve. Mire végzek, megjelenik Tonkonak is a konyhában.

-Levél? – morog – Ezt minek?

-Csak add fel, kérlek, és jusson el a megadott címre – pislogok fel rá.

Nagyot szusszan és megy. Tonkon egyébként valahonnan a tejút egy messzi szegletéből való. Nem olyan hatalmas, mint Russz, akivel első este találkoztam, de megtermett alak. Csak két keze van, de azt kitűnően tudja használni, bármilyen fegyverről is legyen szó. No meg nagyon jó kártyában, és követhetetlenül gyorsan tud mozogni, ha akar.

-Hé kölyök – áll meg mellettem Russz – jössz megnézni a kikötött? – csábító ajánlat mennék is de hát az üzlet az üzlet.

-Sajnos nem, össze kell dobnom az ebédet és előkészíteni a vacsorát – látom, hogy furán néz rám, és nem érti. – A kapitány parancsa, hogy maradjak a fedélzeten. – erre végre megérti. 

-Hozzak neked valamit? – vigyorodik el.

Nevetve intek hogy mindegy. – Amit jónak látsz – azzal leülök, hogy tisztára suvickoljam a teáskészletet.

Vágyakozva nézek utána, bárcsak mehetnék én is. De inkább a konyha sötétje, mint a haditengerészet börtöne.

Estére mindenki megérkezik, hogy a kantinban fogyasszák el a vacsorát, és a hajón aludjon az, aki nem talált éjszakára barátnőt magának. Reggel folytatjuk az utunkat.

Russz hoz nekem egy naplószerűt és egy képeslapot a kikötőből, mondván ezt ajánlotta az eladó.

Megköszönöm neki, és örömmel veszem, hogy melyik városban is jártunk. Kérdezgetem a helyről a képeslapon szereplő dolgokról. Erre a többiek is ide csődülnek és elkezdik taglalni mi merre, hogy néz ki, a vége, az hogy mesélnek az utazásaikról.

Még a kapitány is lejön a nagy nevetés hallatára. Nem utasít rendre, hanem beszáll a mesélésbe. Annyira jó hallgatni ezeket a történeteket.

A másnapi indulást jobban viselem, mint az elsőt. A gyomrom már nem ugrik annyira görcsbe.

A gépházba lépve meg ismehetem Lionelt, aki hasonlóan hozzám emberszabású csak valahol elrontották a dolgot, mert ujjai karmokban végződik, és szőke hosszú haja rassztának tűnő csápokban végződik.

-Ah új fiú – morgolódik – El ne rontsd nekem a gépet – szuszog és kapkod – alig bírom így is egyben tartani, akárhányszor indulunk, mindig meginog ez a vacak.

-A hajtóműből hiányzik két tartó csavar – jegyzem meg hátra tett kézzel.

-Micsoda? – hökken meg rajtam.

-Segíthetek? – kérdezem kedvesen, erre felhúzza az orrát.

-Egy szakács mit keresne az olajos gépezett közelében? Egyébként is mit értesz ehhez te kis vakarcs? – méltatlankodik. – Tudod mit – horkant – Csináld. Ha meg tudod szerelni menet közben hajrá.

Nagy levegőt veszek és felmérem a károkat, amit okozott a hajtóműben. Végül is nem sok csak két csavar hiányzik, hogy ne inogjon. Ha jól látom meg is vannak ott gurulnak a kis gazok. Felkapom őket, és szerszámot ragadok. Forró a gépezet meg is izzaszt, de visszateszem a csavarokat. Ezek után ellenőrzöm az olaj szintet.

-Legközelebbi kikötéskor olajat kell bele tenni, a legjobb lenne kicserélni, de gondolom arra nem lesz idő. – fel pillantok, Lionel furcsán méreget.

-Honnan veszed? – firtatja.

-Olvastam róla – lehajtom a fejem – Egyébként tök jó a masina, csak kicsit helyre kéne pofozni. Öreg már, és pár alkatrész nem szereti, ha túl sokáig kínozzák őket, pár fogaskereket ki kéne cserélni.

-Ezt meg honnan? – kérdi keményen.

-Sokat segítettem az otthoni kazánt helyre rakni, az is hasonló elven működik mint ez, és az alkatrészek is hasonlóak ebből lehet következtetni, hogy a gumi tömítések cserére szorulnak.

-Rendben – hümmög, és visszafordul a gépezethez, de mivel az most épp jól el van így kiterel, és maga után becsukja a gépház ajtaját. Fel húz a fedélzetre – Kapitány! – kiáltja – Nem is mondta, hogy egy gépészt rejteget a konyhában.

-Miért Lionel? – fordul felé a kapitány.

-Ért az öreglányhoz. – vállon vereget – Hasznos.

Azzal ott hagy. Ennyi magyarázat is elég hogy meglepetten nézzek fel a kapitányra.

-Nohát Mr. O’Nel, ezek szerint mégis csak több van magában, mint elsőre gondoltam.

Nagyot nyelek.

-Mi lesz a vacsora? – kérdezi mellékesen.

-Pástétom csillagporral – felelem a megfelelő napi menünek.

-Akkor lásson hozzá, a csillagpor nem a legkönnyebb szószféle – azzal a kormányos felé fordul, hogy irányt váltsanak.

Elmenekülök a konyhába.

Zavarodottan a helyzettől. Most akkor jó voltam vagy nem voltam jó?