Simonnal a világot járni nem is olyan rossz dolog. Két dologra kell oda figyeljek, hogy ne látszódjanak a hegeim, és senki ne lássa meg a szárnyamat.
Első lépésnek befestem a hajam feketére és veszek valahol egy kék kontaktlencsét. Simon számolatlanul adja a bankókat. Nem kérdezem, honnan szerzi, és nem is firtatom, miért állja a számláimat.
A csuklómra és a bokámra súlyos pántokat erősítek, nehéz eleinte benne közlekedni, de muszáj mert olyan könnyű lettem, mint egy pihe, a legkisebb szellő is fel kap.
Először Londonba kötünk ki. Itt csak pár napot töltünk el, hogy kiheverjem a sokkot, amit okoztak drága szüleim.
Átmegyünk az öreg kontinensre, jó pár országban meg fordulunk, de a legkisebb jelére is hogy árnyvadászok vannak a közelbe, megpattanunk. Végül egy névtelen kis orosz faluba szállunk meg. Minél hidegebb annál jobb, fel kell öltözni, és nem látszik semmi.
Két hónapja léptem meg otthonról mikor először teszek fel kérdés és töröm meg a némaságot vele.
-Vajon mi lehet Pamaccsal? – egy kis kávézóban ülünk, ahol nem zavar senki.
-Már azt hittem megfeledkeztél róla – mosolyog Simon és előhúzza a kabátja belső zsebéből a nyúzott kis fekete szürke hörcsögöt.
-Elhoztad? – meglepetten veszem át a morcosan szütyögő kis állatott.
-Igazából két napja van csak nálam.
-Elmentél érte? – kérdezem mellékesen és a kis szütyögő mancsai közé nyomok egy leszakított száraznak vélt kenyér héját.
-Így is mondhatjuk – von vállat Simon, és tudom, hogy nem fogja el mondani.
-Tehát apáék követtek.
-Nehéz dolguk van, remekül álcázod magad – bólint elismerően.
-Akkor holnap reggel tovább állok – sóhajtok.
-Állunk – helyesbít.
-Ahogy gondolod – bólintok. – Ideje nyugovóra térni – Fel állok és nyújtózom egyet – Gyere Pamacs, ma velem alszol – azzal megyek a szobám felé.
-Chris – szól utánam Simon, megfordulok, és most először látom igazán veszélyesnek – Aludj jól.
-Igyekszem nem rémeket álmodni – mosolygok, és végre eljutok a szobámba.
Tehát anyáék nem adták fel és követtek. Előveszem az irónomat. Itt lehetnek a közelben, nem tudhatják meg, hogy itt vagyok, el kell innen tűnnöm. Még túl fiatalnak számítok a portál használatához. Elvileg nem is szabadna vele utaznom, mégis megtettük Simonnal már háromszor is. Akkor veszíthették nyomunkat, de Sinom bácsi túlságosan is felismerhető, és ő bármikor képes nyomra vezetni anyát. A telefon. A fenébe, miért feledkeztem meg a telefonról?
Bármikor felhívhatja anyát, hogy jelentse, hol vagyunk.
Rúnák jelennek meg előttem és bele karcolom a fába őket. Nem találhatnak meg nem jöhetnek be.
Kopogtatás ránt ki gondolataimból.
-Chris, oda bent vagy? – Simon hangja kétségbe esett - Nyisd ki az ajtót – látom, ahogy rángatja a kilincset.
-Sajnálom – suttogom, és behúzom az utolsó vonalat is. Kék örvény jelenik meg alattam, magába szippant, még látom, ahogy betörik az ajtó és berobban apa, anya és Simon. Jace már ugrik értem, de nem érhet el. A kék kavalkád elnyel.
Ismeretlen utcán érek földet, átázva prüszkölöm ki a hajam számból. Állásba tornászom magam.
-Még jó hogy figyelmeztettem őket – morog egy túlontúl ismerős hang.
-Ne drámáz már Magnus – ezt a hangot is ismerem – Ha tudták mért nem tettek ellene? Akkor most nem kéne bejárniuk a fél világot, hogy előkerítsék.
-Nem is van olyan messze – a boszorkánymester hangjában mosoly bujkál, és ahogy meg fordulok, már látom is azt a tenyérbe mászó vigyort a képén.
-Te jó ég – Alec bácsi elfehéredik mellette.
-Portálon utaztál idáig? – firtatja kellemes csevegő hangnemben Magnus.
-Igen – lihegem. Még nem tértem magamhoz a sokból. – Hol vagyok? – kérdezem végül zavartan.
-Hüm – közelebb a mágus és csettint az ujjával, meleg takaró jelenik meg körülöttem.
-Köszönöm – még mindig zihálok, de már kezdek vacogni így bele bugyolálom magam a kellemes melegbe.
-A kérdésedre a válasz, alig kétsaroknyira az otthonomtól – körbe pillant – Megtudhatnám miért is pottyantál a randevúm kellős közepébe?
-Simon elárult – annyira lesújtanak szavaim, hogy kicsúszik lábam alól a talaj.
-Elárult? – kérdi Magnus és leguggol elém.
-Elmondta anyáéknak, hogy hol vagyok – felnézek a mágusra és a szeme, annyira babonázó. Felé nyúlok, még megérintem az arcát, bőre akár a puha papirusz. Összecsuklom végleg.
Mintha kívülről figyelném az eseményeket.
-Magnus mit tettél vele? – Alec letérdel mellénk és felnyalábolja testem.
-Elaltattam, amíg nem szólunk a szüleinek, hogy a tékozló bárány haza tért.
-Ki tért haza? – értetlenkedik, ezek szerint nem ismert fel.
-Ha nem tudnád, az unokahúgod tartod a kezeid között – int lekezelően ájult testem felé – Hogy mire képes egy kis hajfesték meg egy kontaktlencse. – kecsesen fel vonja a vállát – Gyere kedves, vigyük fel váratlan vendégünket.
Magnus lakása mindig más mindig váltózó. Halk muzsika csendül mikor belépünk a lakásba. Testem a kanapéra kerül. Alexander bácsi tesz a fejemre borogatást.
-Ezt mért tetted? – kérdi Magnus meglepetten.
-Mert sokkos állapotban találtunk rá, és Izzy mindig ezt tette velem is – feleli vállvonogatva. A boszorkánymester mosolyogva bólint.
-Ideje felhívnod az öcsédet – ad egy mobilt nagybátyám kezébe.
-Azt hittem már értesítetted – Alec meglepetten veszi át a készüléket és pötyögi apa számát. Figyelem, ahogy elfordul tőlem és telefonál.
-Szia Jace – köszön félszegen a készülékbe.
-Miért keresel, épp nem érek rá – mordul apa a túl oldalról eléggé hangosan még így is hallom.
-Megtaláltuk – Alec hangja egy pillanatra elcsuklik – Chris az orrunk elé portálta magát.
-Mi van? – anyahangja beszivárog az éteri világba.
- Chris itt van Brooklynban, és egyben van.
-Mindjárt ott vagyunk. – azzal apa már bontaná is a vonalat.
-Magnusnál vagyunk – kiáltja még a készülékbe Alec, válasz nem jön csak a bugás. – Vajon hallotta? – kérdezi a boszorkánymestertől, aki mindentudóan mosolyog.
-A fontos információk biztos eljutottak hozzá.
-Fontos információ – ciccent Alec.
-Itt a lánya, akit két hónapja keres, ez elég fontos.
-Ne is mond, még az ellenségemnek se kívánom az elmúlt két hónapot.
-Miért is nem? – Magnus elterpeszkedik az egyik fotelban – Nem sokszor láttalak az elmúlt időszakban, mesélhetnél mi történt – int, hogy a másik fotelt foglalja el kedvese.
-Arra gondolom emlékszel, hogy elindítottad az emlék rohamot Chrisen.
-Persze – bólint – Előző nap kereset meg Clary, hogy tegyem meg, mert nem bírja tovább.
-Mit nem bír tovább?
-Clary nagyon szereti a lányát és nem akart előtte titkolózni, akárhányszor bele nézet azokba a szemekbe látta a rettegést, ami csak fantom képe volt annak, amit akkor látott mikor a lány megtudta, hogy szárnyai vannak. Nem akarta, hogy az legyen, mint vele meg Joselynnel.
-Ezt értem, legalábbis Clary indítékait. – szusszan Alec – De hogy este meglépjen az Intézetből. Sose láttam még senkit úgy repülni, mint őt. A szárnyai szépek voltak, mint egy angyalé – kicsit elmereng – A szeme viszont ragyogott, ahogy még Jace szeme se szokott. Kiugrott az ablakon – itt Magnusra néz – ha nem tudnám, hogy Jace és Clary gyereke azt mondanám, hogy paca lett belőle a kertben, de nem. Elegánsan érkezett az utcára. Simon ott volt mellette és már rohantak is az éjszakába. Clary majdnem utána ugrott. Jace fogta vissza. Tudod milyen veszedelmes tud lenni egy anya, aki a gyerekét védi?
-Körülbelül olyan, mint egy tigris?
-Hát igen, csak Clarynak nem tíz karma, hanem körme van. – Alec megdörgöli a felkarját – Csak egy kicsit kerültem közelebb a kelleténél. – megborzong – Mindegy – hessegeti el az emléket – Claryt le kellet kötözni, hogy ne tegyen hülyeséget. Szerencsére alig két óra múlva Simon jelentkezett Londonból, hogy élnek és kicsit nyugodjanak meg. Chris ki van bukva.
Ekkor kezdődött meg a hajsza. Jace és Clary nyakába vette a világot, és folyamatosan nyomon követték Simont. Sajnos a vámpír se tudta, hogy hol vannak. Csak mikor megérkeztek. Chris igazi megtévesztő. – elismerően pillant a testem felé – Simon nem mondta meg, hogy befestette a haját, és még a kontaktlencse is.
-A festék eltüntethető, a lencse kivehető – mélázik Magnus – Akkor folyamatosan Chris nyomában voltak?
-Simonéban – helyesbít Alec – Christ sose látták. Két napja még azt a nyamvadt hörcsögöt is oda adták neki, csak hogy haza jöjjön a lányuk.
-Ez meg magyarázza miért használta a portált.
-Arra azért kíváncsi lennék miért is pottyant pont elénk.
-Csak teóriám van.
-Fejtegesd, kérlek.
-Christina nem tudja tökéletesen használni a portált, mert más módon közlekedik, viszont az elmúlt hónapokban többször is használta. Most viszont annyira meg volt zavarodva, hogy azt kívánta, hogy bár egy olyan helyen lenne, ahol nem zavarják. Így talált meg téged.
-Engem? – Alec hangja meglepett, de az arca még árulkodóbb mennyire megdöbbenti ez a tény.
-Igen – bólint Magnus – Te vagy az egyetlen olyan rokona, aki nem akart tőle semmit. Isabell folyton a ruházkodási tanácsaival nyaggatja, a nagyszülei benne voltak az emlékeiben tehát őket is árulónak tartja. Simontól is menekült, mert elárulta. Te vagy az egyetlen olyan rokona, aki még nem árulta el.
-De az előbb megtettem – sóhajt Alec lemondóan, tenyerébe teszi az arcát.
-Nem – mosolyog a boszorkánymester – Te csak közölted a szüleivel, hogy hol van.
-Épp ezt akarja elkerülni.
-Alec kérlek – Magnus hangja annyira furcsa. – Chris nem kell fel, amíg én nem akarom.
-Tehát mi a terved?
-Nagyon egyszerű – tárja szét karjait a mágus és kopognak.
-Megjöttek Jaceék. – sóhajt Alec.
-Akkor engedjük be őket – mosolyog Magnus, de nem mozdul. A nagybátyám megrázza a fejét és megy ajtót nyitni.
-Remélem, jól szórakozol kicsi Chris – néz egyenesen rám Magnus.
Meglepetten, sőt ijedten nézek vissza.
-Ne félj, segítek – kacsint, és már el is fordítja rólam a tekintetét.
Lát engem? De az hogy lehet? Annyira leköt ez a felismerés, hogy nem is veszem észre csak azt, hogy megint nagy a felfordulás körülöttem.
-Mit tettél vele Magnus? – kérdi Jace feddőn.
-Csak alszik – von vállat könnyedén a szólított – De nem kell fel – figyelmezteti anyát, aki már indult is, hogy fel rázzon – Egy darabig nem fog felébredni.
-Miért?
-Álmatlan álmot bocsátottam rá, csak akkor fog felébredni, ha ő is akar.
-Hogy érted azt, hogy csak akkor ébred fel ha akar? – anya hangja vészesen közelit egy sikító szellemhez.
-Kezdem tényleg fontolóra venni, hogy benned egy bensee veszett el.
-Magnus válaszolj – szinte már könyörögnek a szemei.
-Ha akarjátok, felkelthetem, de újra meg fog lépni és nézzetek rá – int testem felé, és most már tényleg szemügyre vesznek. Sokat fogytam, eddig se voltam olyan vastag, de most már a régi ruháim még jobban lógnának rajtam, mint eddig. Az árnyvadász egyenruhám is lötyög rajtam. Festett hajam miatt a bőröm még fehérebbnek tűnik, mint egyébként.
-A haja – suttogja apa.
-A kontaktlencsét lassan ki kéne venni – szólal meg Simon. Eddig nem is vettem észre hogy megérkezett, valószínűleg a többiek arcára is ez lehet írva mert a háta mögé bök – Nyitva volt az ajtó.
-Hogy jutottál ide? – kérdi apa.
-Nem neked köszönhetően árnyvadász – köpi a szavakat sértetten Sinom, levágja az asztalra az irónom – Ezt ott hagyta Chirs, és mivel még csak egy-két vonal tűnt el újra húztam és a háznál dobott ki az örvény.
-Hogy? – anya elsápad.
-Legalább megköszönhetnétek, hogy eddig vigyáztam rá.
-Azok után, hogy majdnem megharaptad?
-Jace – anya a két férfi közé áll és szét tolja őket – Az már több mint tíz éve volt – Simon felé fordul – Sajnálom, hogy ott hagytunk – lehajtja a fejét és teljesen a vámpír felé fordul. – Nem is tudom mi lett volna velünk nélküled. – hajába túr – Köszönöm, hogy vigyáztál Chrisre mindig – itt jelentőségteljesen néz férjére, aki végre elszégyelli magát, ha csak kicsit is.
Anya kijátszotta a lapjait, Simon játssza még egy kicsit a sértődöttet, de nem sokáig, eddig se bírt ellenállni, ezután se fog, hiába lett fehér és pólustalan a bőre, hiába növesztett agyarakat. Akkor is Simon marad, aki évekig kísérte figyelemmel anya életét, és volt részese mindennek.
Magnus az ablakhoz sétál. Oda libegek hozzá, de most nem hajlandó felém fordítani figyelmét. A percek csigalassúsággal telnek, vajon mi hibás a rendszerben? Miért vagyok itt? Miért látok mindent? Hiába szuggerálom a boszorkány mestert tüntetőleg nem figyel rám.
-Egyébként ezt is elhoztam – azzal Simon egy laza mozdulattal a mellkasomra dobja a hörcsögöm.
-Mit keres itt ez a rágcsáló? – kérdezi Alec.
-Pamacs Chrishez tartozik. – közli drága fogadott nagybátyám.
-Vidd innen mielőtt Miau Cat észreveszi – hőbörög a házigazda párja.
-Majd én haza viszem – markolja fel apa a kis állatott.
-Magnus – anya szemei olyan csillogóak, amilye csak a visszafojtott könnyektől szokott lenni.
-Igen? – fordul oda komor képpel a boszorkánymester.
-Tényleg fel fog ébredni? Vissza fog jönni hozzánk? – annyira kétségbe van esve, annyira szeretném megölelni és meg vigasztalni.
-Vissza fogok jönni
anya – suttogom.
-Igen – jelenti ki határozottan Magnus. Hökkenten nézek rá, honnan tudja hogy ez ilyen biztos? – Viszont, ahogy most fogamzanak a tinik, hagyjátok élni. Amúgy is jön a Klávé gyűlés, felfog bolydulni a város.
-Rendben – bólint komolyan anya és lehajol hozzám, megcirógatja arcom – Gyere haza épségben – még közelebb hajol, és már csak suttog – Féltelek kicsim. Várni fogok rád, és a megbocsátásodra. – hirtelen áll fel, megragadja apa kezét, és a kijárat felé rángatja. – Simon – fordul gyerekkori barátja felé – Köszönök mindent – halvány mosolya ugyan olyan fájdalmas, mint mikor… mikor is láttam én már ezt az arcot? Az emlékezetem cserben hagy.
-Semmiség – vágja zsebre a kezét Simon és anyáékkal együtt távozik.
Magnus és Alec állnak felettem.
-Szóval mi a terved? – kérdi végül nagybátyám.
-A klávét most lefoglalja, hogy az alvilágiakkal tanácskozzon. Neked nem kőtelező jelen lenni, ahogy nekem sem. Tehát most elmegyünk kirándulni a hegyekbe.
-Miért pont a hegyekbe?
-Él ott egy ismerősöm – Magnusz már táskáját pakolja tele mindenféle fura holmival – Be szeretnélek mutatni neki.
-És mi lesz Chrissel?
-Jó hogy mondod – csap a homlokára színpadiasan a boszorkánymester és csettint az ujjával. Húzást érzek a tarkómon és a gyomrom magasságában a gerincemen.
Mint fuldokló kortyolok az éltető levegőből és valami nagyon fura dolgot mondhatok elsőre, mert mind a ketten csak pislognak.
-Mióta tudsz latinul? – kérdi Alec.
-Mióta meg tanítottál – jönne a frappáns válasz, de hangom nagyon karcos és még erősen zihálok. Magnusra nézek – Miért segítesz?
-Mert ilyen jó fej vagyok – vigyorától még a hideg is kiráz.
Kapok én is egy hátizsákot, pont olyat, mint az enyém.
-Ne ijedj meg ezek a te cuccaid, ide hívtam őket – mosolyog továbbra is a mágus.
Fél óra múlva már mindent elraktam, ami kelhet, és menetkészen állok a nappali közepén.
-Néha ijesztő mennyire gyorsan hozzászoksz dolgokhoz – morfondírozik mögöttem Magnus.
-Miért? – fordulok felé.
-Hé vigyázz – szól rám Alec bácsi, mikor elmegy mellettem – Kint vannak a szárnyaid.
-Ja igen – előhúzom az irónom. Behúzom a megfelelő vonalakat.
-Idővel eltűnik? – vizslatja hátam.
-Felszívódik a jel – bólintok – anya nem akarta örökre elrejteni gondolom – megforgatom a szemem.
-Nem – szól közbe keményen a mágus – Ez a jel elvileg végleges kéne, hogy legyen, az hogy eltűnik lassan, azt jelenti, hogy a szervezeted ellenáll. Te ilyen vagy, el kell fogadnod magad szárnyastul.
Bólintok, hogy értem, bár megrémít, amit mond.
További motívumokat karcolok bőrömbe.
-Mi ez a harci festés? – kapja fel a kistáskát vállára Magnus.
-Nem harcolok – sóhajtok és befejezem az utolsó rúnát – ezek elrejtenek. Neked ismerni kéne a rúnákat.
-Igen, ismerem a legtöbbet – bólint komoran – de Clary rajzolt már pár újat, és még sose láttam olyan rúnát, ami pont, hogy az árnyvadászok elől rejtett volna el.
Vállat vonok.
-Ezeket nem anya rajzolta le. Mikor Simonnal mentem el akkor jöttek elő. Hatásosak voltak sose kaptak el, csak mikor már beárult.
-Ne törődj vele – vereget vállon Alec – Engem is árultak már be párszor – vállat von – Jót akarnak, csak nem tudják mi a jó, legalábbis szerinted mi a jó. Gyere, menjünk – azzal megy az ajtó felé.
-Mit csinálsz Alec kedves? – firtatja Magnus mikor, már a kilincsen van párja tenyere.
-Megyünk a hegyekbe nem? – értetlenkedik drága magbátyám.
-Miért gyalogolnánk annyit, mikor itt van egy remek rúnaíró – megragadja mind a két vállam – Gyerünk Chris rajzolj szépen egy portált – azzal a szoba közepére tol, félre rúgja a szőnyeget és vár.
Azt hiszem, nem menekülök. Nagyot sóhajtva neki állok bele karcolni a parkettába a jelek sokaságát.
Egymás után kapcsolódnak össze a formák. Kifújom a bent tartott levegőt.
-Kész – lépek hátra.
-És hogy fogod működésbe hozni? – Mint egy kisgyerek karácsonykor, én nem örültem ennyire még ajándéknak.
-Álljatok bele – intek, hogy jöjjenek közelebb, megteszik. Oda állok én is hozzájuk és behúzom az utolsó vonalat. Feldübörög körülöttünk a levegő. Magnusra koncentrálok.
Kemény a földet érés, talpam nekicsapódik a földnek és ki is csúszik alólam.
-Chris – kiált Alec, és karok ragadnak meg.
-Jó helyre hoztál – állítanak talpra.
-Akkor jó, mert te navigáltál – lihegve szerzem vissza egyensúlyom és tudatosul bennem, hogy csontig hatol a hideg. – Tényleg a hegyekbe akartál jönni? – összekocognak a fogaim.
-Miért szerinted hol vagyunk?
-Az éjszaki sarkon? – összébb húzom magamon a dzsekimet.
-Nyugi, ott a ház, ahova megyünk – int előre valahova a sötétbe, és kénytelen vagyok követni, ha nem akarok halálra fagyni. – Tényleg, szólnom kellet volna, hogy öltözzetek fel rendesen – mosolyog Alecra, akinek már a szája is lilul. – Ne aggódj – öleli magához és megszaporázza lépteit.
Tényleg alig tíz perc után megjelenik előttünk egy házikó, füstölgő kéménnyel.
-Gyertek – kiáltja az éjszakába Magnus.
Alig érünk a ház közvetlen közelébe, kicsapódik az ajtó.
-Bean – reszelős hangú vénember áll ott – Mit keresel itt éjszaka? – firtatja, de mikor meglátja Alecot félre áll. – Nem hittem volna, hogy vendéget is hozol.
-Vendégeket – mosolyog Magnus és betereli szerelmét, mielőtt bevágódna az ajtó engem is behúz a hidegről.
-Mit ragozod itt a dolgokat. Egy Nephilimet hoztál és kész – azzal leülteti Alecot az tűz mellé – Olvadj ki, utána beszélhetünk.
-El kéne tüntetned a jeleket Chris – állit engem is oda közel a tűzhöz Magnus. Fogaim annyira összekocognak, hogy nem tudok válaszolni.
-Megint magadban beszélsz? – csóválja fejét az öreg.
Megnus morog valamit az orra alatt, és végig húzza felkaromon az ujját. Körme nyomán szikrák pattannak fel, a jelek elhalványulnak.
-Nocsak még egy ifjú nephilim. – elém furakszik az öreg. Bár így jobban megnézve nem is annyira öreg mint hittem. Ősz a szakálla és a haja ez tény, de csak azért tűnt hajlott korúnak, mert rengeteg rongy lóg rajta, szeme élénken és értelmesen csillog akár egy tigrisszem.
-Érdekes keverék – állapítja meg és végre hagy felengedni. – Fel öltözhettetek volna.
-Nem hittem volna, hogy ilyen közel kerülünk a portállal.
-Vártalak már Bean. – bögrék kerülnek a rücskös fa asztalra. Csak most tudom rendesen megnézni a ház belsejét. Egy helységből áll az egész. Kis ablaka van épp csak, hogy látszódjon egy szeletke az ég feketeségéből. A konyha nem áll másból, mint pár tároló szekrény és maga a kályha melyben barátságosan lobog a tűz. Az ágyat félig elhúzott függöny választja el a szobától. A fürdő pedig egy tükrös szekrény melynek polcába porcelánedényt süllyesztettek, oldalán kancsó várja, hogy feltöltsék vízzel. Itt is látható függöny, de nincs elhúzva.
-Érdekesnek találod a házamat? – kérdezi Magnus barátja.
-Inkább kellemesnek – felelem, fázósan dörgölöm felkarom.
-Búj ki a bakancsodból kis nephilim – hoz egy durva szövetű takarót. – Szinte még gyerek, de már úgy forgatja a kést, mintha ezzel született volna – megrázza a fejét – Szörnyű hova fajul a világ. Neked még bőszen babáznod kéne.
-Nem szeretem a babákat – suttogom magam elé.
-Miért? – hökkent hangjára fel nézek, de már fölém tornyosulva vizslat.
-Igor nem a bíróságon vagyunk – szól közben Magnus – Nem azért hoztam, hogy kihallgasd.
-Akkor minek köszönhetem, hogy két még kölyök nephilimet ide hozol a házamba, mikor tudod, hogy gyűlölöm az angyalok leszármazottait.
-Tedd félre gyűlöleted kedves barátom legalább addig, amíg itt vagyunk – Magnus mosolyosa olyan sokat sejtett – Érdekesség képen megsúgom Chris a valaha volt talán legfurcsább lény a világon. Pedig láttunk ezt azt már, igaz barátom? – átkarolja a törpe termetű férfi vállát.
Ekkor viszont valami szöget üt a fejembe.
-Igor…. Igor M’Coy? – suttogva nézek most már vörösen izzó jáspisra hasonlító szemébe.
-Honnan tudod a nevem? - megint felettem áll és még senkit nem láttam ilyen félelmetesnek.
-Olvastam az összes fordításod – lehelem, nem tudom eldönteni, hogy még mindig a hidegtől remegek vagy valami mástól.
-Hol olvastál te Igor M’Coytól? – kotyog közbe Alexander bácsi. Annyira meglep mindenkit kérdésével, hogy végre vendéglátónk hajlandó távolabb húzódni tőlem.
-Ha bezárnak az Intézet könyvtárába három napig, hogy ne legyél láb alatt, te is megunnád a semmittevést. – vállat vonok – persze pár könyveket elraktak előlem, de majdnem minden legendát elolvastam, amíg vártam, hogy ki engedjenek.
-Mikor zártak be? – csodálkozik tovább nagybátyám, válaszolni viszont nem tudok.
-Ismered a fordításaimat? Ismered az írásokat, melyek a tollamból születtek?
-Igen – bólintok komolyan – Mindent elolvastam, a sárkányoktól, a farkasokon át, a tigrisekig. Bármit, ami a könyvtárban fellelhető volt.
-Nem értem mit keres akkor egy magadfajta olyan helyen – megint megrázza a fejét – Ha ismered is a legendákat, felmerül a kérdés. Vajon érted is őket?
-Sokat nem – vallom meg – A történelemből sose voltam igazán jó, de a legenda ismeretem páratlan – hú de fellengzősen hangzik, lehajtom a fejem, és hozzá teszem még – Apa mondta ezt, mikor fejből felmondtam neki a leckét.
-Szülői túlzás – rázza le megjegyzésem Igor.
-Akkor most már leülhetünk teázni? – kérdezi Magnus, miközben tölt egy csészét.
-Persze – bólint vendéglátónk – Nem hittem volna, hogy ilyen értelmes egyéneket is hozol hozzám.
-Kérlek – mosolyog a mágus. – Gyertek, üljetek le. – int nekünk is. Alec-al egymásra nézünk, ő vállat von és letelepszik kedvese mellé.
Már kevésbé lelkesen ülök le az asztalhoz. Beleszimatolok az elém rakott teába.
-Miért akar mindenki nyugtató teát adni? – kérdezem nagyot sóhajtva.
-Azt most nem kéne innod – veszi ki Magnus a csészét kezemből.
-Miért?
-Emlékszel, emlékek vihara.
-De az elmúlt két hónapba nem volt egy se – értetlenkedem, de hagyom, hogy elvegye.
-Azért mert nem voltál olyan helyen, ahova kötne bármi is. – magyarázza és tölt inkább valami mást. Nagy valószínűséggel vizet.
-Akkor, fenékig – emeli meg poharát és már le is húzza tartalmát. Nem maradok el, hát megiszom, amit elém tettet. Végig marja az ital torkom, nyelőcsövem, gyomrom.
-Mit adtál? – krákogom.
-Oh, ez csak jóféle viszki – homályosul a világ. – Jól fogsz al… - azt hiszem a fejem a padlón koppant.
Álmot látok. Anya ül otthon a fotelban és tördeli a kezét. Közelebb megyek, hogy halljam, mit motyog.
-Haza fog jönni, megígérte, haza jön – nyílik az ajtó és belép a szobába apa.
-Szia – köszön, fáradt és nagyon nyúzott. Nem is láttam még ilyennek.
-Szia – anya ugrik, és már öleli is apát. – Jace – suttogja ajkaira, és már csókolóznak is. Felfordul tőle a gyomrom, miért kell ezt látnom mindig? Sose voltak túl elbújós típusúak. Szem forgatva fordulok el. Vége a cuppogásnak vissza nézek. Mindketten a kanapén ülnek, anya már foltozza is apát.
-Megtaláltad őket?
-Nem.
-Magnus felszívódott, Alec eltűnt.
-Hagytak üzenetet – apa előhorgássz zsebéből egy cetlit – „Kedves Jace. Mielőtt felforgatnád a lakásomat, közlom: Chris velem van és biztonságban. Ui.: Alexander is itt van. Ja és ne lépj rá Miau Catre. Üdvözlettel: Magnus Bean.”
-Legalább tudjuk, hogy nála vannak.
-Engem csak az zavar, hogy külön kiemelte biztonságban van Chirs.
-Tudja, hogy érte aggódunk leginkább – anya vigasztalóan öleli át apát.
-Félek – suttogja apa.
-Mitől?
-Nem fog haza jönni. Vagy ha haza is jön, nem fog rám nézni soha többet.
-Miért tenné?
-Az én hibám – apa elhúzódik Clarytól, tenyerébe temeti az arcát.
-Milyen hibáról beszélsz?
-Az én vérem ütközött ki – apa dühösen fel pattan, és járkálni kezd a nappaliban – Ha nem kapok olyan nevelést Valentinétől, ha nem lenne ez a szennyes vér. – megrángatja pólóját.
-Jace! – kiált fel anya – Hogy mondhatsz ilyet? A te véred tiszta! És mint megtudtuk, teljes mértékben angyali utánpótlást kaptál.
-De milyen áron? Te is emlékszel arra a szerencsétlenre.
-Emlékszem – anya elfordítja tekintetét – Viszont arra is emlékszem, hogy anyát démoni vérrel és angyali vérrel kezelte Valentine, mikor terhes volt. Ha démon vér csörgedezik az ereiben az csak is miattam lehet.
-Nem Clary – apa azonnal anya elé térdel – Te csodálatos vagy, és olyan dolgokat teszel, amikre mások nem képesek, életet adtál a lányomnak, mikor azt se tudtad, hogy mi lesz veletek. Megtartottad minden probléma ellenére is. És csodás lány lett belőle. Okos, szép. Nem győzöm hajkurászni a fiúkat tőle.
-Miféle fiúk? – anya mosolyog ugyan, de látom, hogy még mindig szomorú.
-Akik alig várják, hogy rá tegyék mocskos kezüket a lányomra – apa határozottan fel áll és megindul a szobám felé.
-Mit csinálsz? – megy utána anya, így követem őket.
-Gyerünk Te randa dög, mutasd a rendes formádat – kapja ki a terráriumából Pamacsot.
-Mi ütött beléd Jace? Ez csak egy hörcsög. – anya már nyúlna a jószágomért, de apa nem engedi ki markából szegénykét.
-Sajnos ki kell ábrándítsalak, drágám. – megrázza öklét – Ez egy fél lény – megint megrázza – Aki ha nem hajlandó megmutatni a másik alakját, összezúzom.
Fény tölti meg a szobámat. Elvakulva pislogom ki a csillagokat szememből. Újra normális fényviszonyok vannak, de most már nem ketten vannak a szobámban, hanem hárman. A szőnyegen egy hosszú feketésszürke hajú fiú guggol, kicsit vacog is tán. Izmos hátán kívül semmit nem látok belőle.
-Nesze – dobja a meztelen idegenre apa a kedvenc takarómat.
-Kösz – bugyolálja be magát és áll fel. Ahogy kiegyenesedik, eláll a lélegzetem egy pillanatra. A szeme… pontosan olyan, mint Pamacsé, olyan fekete, olyan okos.
-Ez… - anya hangja cérnavékony – Ez meg ki? – nagyot nyel.
-Pamacs – vállat von apa – Chris kitalálhatott volna egy eredetibb nevet.
-Ne okold – szólal meg a fiú. Hangja selymes – hörcsögnek hitt, meg aztán imádom, mikor a hasam simogatja – itt kéjesen megnyalja a száját. Elvörösödve jut eszembe, hogy én puszilgatom is a hörcsögöm, vagyis… Vagyis ezt a fiút.
-Pamacs – apa hangja megrovó.
-Egyébként, köszi, hogy lelepleztél Chris előtt. – pontosan rám néz. Zavartan túrok a hajamba.
-Chris nincs itt – anya átöleli magát, és fázósan dörgöli a felkarját.
-Pont emiatt akartam, hogy fel vedd emberi alakod.
-Szóval minek köszönhetem, hogy megzavartad álmom? – firtatja Pamacs.
-Pár dolgot szeretném, ha elmondanál.
-Mivel kapcsolatban?- kíváncsiskodik a fiú.
-Clary kérlek hallgass végig minket, és csak utána akadj ki – fordul feleségéhez Jace. Kezdem elveszíteni a fonalat.
-Rendben – bólint anya. – Akkor talán menjünk ki a nappaliba – és már ki is megy a szobámból. Követjük őt.
-Szóval mi ez a nagy felhajtás.
-Emlékszel, mikor haza jöttem Chris nyolcadik születés napja utáni napon?
-Igen.
-Akkor találtam meg ezt az alvilágit. Az életéért cserébe megígérte, hogy vigyáz Chrisre.
-Alkut kötöttél?
-Ez azért bonyolultabb – szól közbe Pamacs.
-Akkor magyarázd el – követeli anya.
-Jace alkut kötött azzal a démonnal, akitől kiszabadított, viszont mivel nem neki, hanem Chrisnek szánt, így nem hozzá lettem kötve, hanem a lányához. Az alku, alku marad még akkor is, ha a démon meghalt. Chris élete és az én életem össze van kötve, ha én meghalok, akkor Chris is, és fordítva. Viszont jó dolgok is járnak ezzel. Mindig tudom, hol van Chris lelke.
Látom, ahogy anya elsápad.
-Tehát a lányom élete tőled függ?
-Is – bólint Pamacs. – Bár most kicsit bonyolultabb a dolog. Arról nem volt szó, hogy felébred az angyali vére.
-Angyal vér?
-Aha – elvigyorodik – Mikor Jace nagymester meghalt és az angyal visszahozta hozott magával mást is. Angyali erőt. Ezt pedig Chris örökölte, és nektek köszönhetően olyan dolgokra képes, amire más nephilim gyerek sose lesz képes. – füttyent egyet – Remek kis csaj.
-Hátrább az agarakkal – mordul apa.
-Ne mérgelődj, hogy a tudta kívül eljegyezted – vállat von.
Mi van? Apa eljegyzett volna? De hát még nem is vagyok tizenhat éves.
-Ez az ő döntésétől is függ.
-Tudod nagyon jól, hogy nem – Pamacs már nem mutatja, hogy nagyon nyeregben érezné magát, inkább szomorkás – Ismerem minden mozdulatát. Figyeltem a terráriumomból. Hallgattam beszédét, imádom mikor hozzám ér. Nem fog más fiút találni magának. Sajnos tudom, hogy senki nem lesz elég jó neki.
-De te igen? – epés megjegyzés anyától származik.
-Nem – olyan szomorú a hangja – Még én se leszek elég jó neki – itt fel néz a plafonra – Az alku az alku.
-Jace – anya megint sikító szellemet játszik.
Megint betölti a szobát a fény. A takaróból kidugja rózsaszín nóziját Pamacs.
-Francba – hördül apa. Felkapja a jószágot, és visszaviszi a helyére.
-Magyarázatott – anya karba font kézzel áll és dobol a lábával, ez sose jelenetet jót.
-Az a dög igazat mondott. Tényleg alkut kötöttem vele.
-Aminek az ára a lányod élete volt?
-Nem – apa is kezd begurulni – Nem érted Clary? Meg akartam védeni Chirst! Ez a dög nem hal meg olyan könnyen – elhúzza a száját – Arról gondoskodtam, hogy ne tudjon olyan egyszerűen megdögleni.
-Jace!
-Clary!
Éljen a beszélgetés tömörsége. Pedig apa mindig olyan szépen csavarta a szavakat. Most dühösen merednek egymásra. Hirtelen mozdulnak nem tudni melyik előbb, és már ölelik is egymást.
Mosolyogva nézem őket. Igen, ilyenek a szüleim.
Hirtelen riadok, kapkodom a levegőt.
-Pamacs – nyögöm ki.
-Sajnos nem, csak én vagyok – fogja meg a vállam Igor.
-Elnézést – hebegem zavartan.
-Ne törődj vele – mosolyogva néz – Bárki kidőlne egy jó kupica viszkitől. Bean is alszik.
-Alec bácsi?
-Nem olyan öreg, hogy bácsiznod kéne – mosolyog. – Egyébként alszik ő is. – int a háta mögé
-A nagybátyám.
-Oh – meglepetten pislog – Majdnem egyidősnek tűntök.
Muszáj felnevetnem.
-Nem – mosolygok – Alec apa bátyja. Legalábbis fogadott testvérek.
-Fogadott testvérek? – egyre jobban csodálkozik. Ülésbe tornászom magam.
-Igen – nyomatékosan bólintok – Apa tíz évesen elvesztette a nevelő apját, így került el Alec bácsiékhoz. Az ő szülei befogadták így lett Izabelle néninek még egy bátya.
-Érdekes egy családi történet – hümmög az öreg.
-És még milyen bonyolult szálak húzódnak a háttérben – sóhajtok.
-Na gyere, ha már fent vagy – int, hogy kövessem – Vedd fel azt a meleg kabátot. Hozunk némi reggelit.
Mikor kilépünk a havas tájra, meg lep a látvány. Gyönyörű körülöttünk minden. A hó még friss, ropogós. Olyan szép. Élvezettel simítok végig az utamba kerülő bokrokon.
-Ne maradj le! – azzal a kezembe ad egy íjat és nyilat. Pislogva nézek az öregre.
-Ez minek? – mekegem.
-Csak gyere – azzal már be is lép a háztól nem messze lévő erdőségbe. Követem és próbálok minél kevesebb zajt csapni, ami tegyük hozzá nem nehéz, bár havas erdőben még nem használtam ezt a képességemet. Igor meg lök, és előre mutat. Nagyon aranyos és hatalmas nyúl szimatol nem messze tőlünk.
-Ha már megy a lopakodás, mutasd meg, hogy tudsz célozni – suttogja alig hallhatóan vendéglátónk. Egy darabig értetlenül nézek rá, de végül felfogom és felemelem az íjat, helyére illesztem a nyilat. Meg húzom a húrt, és célra tarts.
Megremeg kezemben az egész szerkezet. Olyan aranyos. Nincs szívem lőni.
-Ne sajnáld – parancsol egy hang fejemben. Ez megadja a löketett, pendülés hasítja ketté az erdő csendjét. A nyúl megrezdül, de a következő pillanatban már nyíllal a testéből oldalán fekszik elterülve.
-Remek – bólogat az öreg és megy össze szedni a tetemet. – Ne sirasd – szól rám. Most érzem meg, hogy valami nedves folyik végig az arcomon, már felesleges oda nyúlni és letörölni. Szipogok egyet.
A házig nem szólalunk meg, bár nem hiszem, hogy túl messzire mentünk volna alapból.
-Nem hittem volna, hogy egy Nephilim kölyök ennyire érzelgős lenne.
-Nem is… - hebegem.
-Menj most meg az arcod – elküld a kis tükrös szekrényhez. – Ne vedd le a kabátod. Hozz a dézsába havat – kezembe nyom egy fém vödröt, fogantyúján fabetét segíti a könnyebb fogást. Kérdés nélkül végzem a feladatott, valamikor a tíz és tizenkettedik fordulóban Alec-al találom szembe magam a dézsához menet.
-Befogtak házimunkára? – kérdi és kiveszi kezemből a vödröt, befejezi helyettem a mozdulat sort.
-Nem jelentkeztem rá.
-Viszont remekül ki lett tanítva a nyíl használatára – szól közbe Igor. A házikóban terjeng a finom pörkölt illata. Alecnek kiadja napi parancsba, hogy terítsen. Fatányérok és kanalak kerülnek ki az asztalra.
-Mi finomat eszünk? – kerül elő kócos hajjal, kopott sminkel Magnus, valószínűleg korgó hasa ébresztette. Furcsa ilyen kevés sminkel látni.
-Chris fogta nyulat a’la Igor – feleli vigyorogva az öreg. Középre rakja a kondért. – Jó étvágyat – asztalhoz ülünk, mindenki kap a finomságból.
-Kenyeret is egyél – figyelmeztet Igor. Muszáj vagyok kiválasztani a legkisebb és legvékonyabb karéj kenyeret. – Ezért nem nőnek meg a mai fiatalok – zsörtölődik. Csak mosolygok, és egyik monden osztálytársamra gondolok, aki már felülről nyalogatja a kétszáz centimétert.
Alig nyelem le az utolsó falat pörköltet és tuszkolom be az utolsó falat kenyeret a számba Magnus megszólal, egyenesen nekem szánva szavait.
-Jó aludtál?
Köhögve meresztem rá a szemem. Alec ad egy pohár vizet, annak köszönhetően nem fulladok meg.
-Köszönöm – motyogom és lerakom a szépen faragott poharat. – Nem mondhatnám túl kellemesnek – nézek a boszorkánymesterre.
-Oh csak nem valami álom zavarta meg pihenésed? – csalafinta mosolya annyi kérdést vet fel benne.
-De – felelem szűk szavúan. Nem akarok gondolni az álmokra.
-Meséld el, kérlek – ránézek és kiráz a hideg. Kivillannak fehér fogai és olyan, mintha egy baziliszkusz mérge csöpögne róluk.
-Járt nálunk egy fiú, beszélt apával, említett valami alkut, és hogy el vagyok jegyezve.
-Roppant érdekes – bólint Magnus.
-Annyira nem volt az – vállat vonok - Apa megtalálta az üzeneted.
-Oh ez remek. – arcán átsuhan egy árnyék.
-Ő annyira nem örült – biztosítom. – Megtudhatnám, miért vetítettél ki megint?
-Ebben most nem teljesen vagyok hunyó – súgja, és megint elmosolyodik.
-Ha már ilyen szószátyárt vagy Beam igazán elmondhatnád, hogy miért is vagytok itt? - szól közbe Igor.
-Természetesen – Magnus fel áll – Chris vedd le a kabátod. Mivel értetlenül pislogok csak mögém kerül, megrángatja a dzsekim. Hát kibújok belőle. Várom a reakciókat, de semmi – Próbáld meg nem elrejteni.
Megrázom a fejem, nem tudom, hogy kell eltüntetni egy rúnát.
-Mi történik? – érdeklődik Igor.
-Még nem láttál mindent – azzal a lapockámon érzem tenyerét. Hideg ujjai perzselik bőröm. Fel szisszen. Némán tűröm a fájdalmat, ökölbe szorított kézzel.
-Nem tudom, mit teszel, de hagyd abba! – szól közbe Alec.
-Adj neki egy gyógyító rúnát – veti oda bal karom az asztalra.
Égeti bőröm az irón, de a hátamban lassan enyhül a nyomás.
-Azt a… Az angyalát – hördül fel Igor – Ilyet még azért én se láttam még.
Asztalt bámulva pihegek, kicsit kívülállóként hallgatom csodálkozásokat.
-Magnus Bean mit találtál? – kérdi házigazdánk.
-Kit – helyesbít a boszorkánymester, megveregeti a vállam – Íme az első angyali leszármazott.
-Tessék? – fordulok hátra.
-Hé Chris óvatosabban – kapaszkodik mellettem Magnus.
-Mi?
-Nem láttad még? – kérdezi Igor.
-Mit? – kérdezek vissza.
-Lassan kapcsolsz – szól Alec és a kezembe nyom, egy angyal tudja, honnan előszedett tükröt. A kicsi kerek fényes felületbe nézek. Látom magam, vagy legalábbis valami hasonlót, fekete hajam sápadt keskeny arcomból zöldeskék szem néz vissza rám. Magnus megfogja a tükröt, és kicsit odébb mozdítja. A látóterembe kerül egy fekete tollas valami.
-Ez tényleg ott van? – nem hiszem, amit látok, kitekeredve hátra fordulok, porbálom csak a fejem mozdítani, de még így is nehezen, de látom a fekete szárnyakat.
-Nyugi kislány – Igorra kapom a tekintetem, de már nem a helyén ül. Hökkenten fordulok körbe, de már mellettem áll és vizslat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése