Hajnal alkonyat és a tűző nap - 5

Sajnálattal vettem tudomásul hiába kezdődött el a nyár nekem még attól dolgozni kell. Nem is keveset.
Bár szerencsére olyan lett a beosztásom hogy mindenre maradt időm közben.
A buszmegállóban ücsörgök hiába van már június mégis szemerkél az eső. Unottan figyelem a nagy semmit. Senki nem jár még autóval sem erre. Ahhoz képest, hogy gyalog jöttem fel még így is korábban ide értem a keleténél.
Egy ismerős kocsi ál meg a buszmegállóban.
-Szia Anie – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – köszönök vissza. Lepattanok a padról és oda sétálok. Bekönyöklök az ablakon.
-Munkába mennél?
-Ja – vigyorgok.
-Elvigyelek?
-Biztos arra mész?
-Anya kért pár dolgot, amit csak Port Angeles-ben vehetek meg – nyugtat meg.
-Akkor oké a dolog – kinyitja az ajtót – Ha megmondod mit szeretne mutathatok pár jó butikot vagy boltot.
-Ismered a várost?
-Mint a tenyerem – bizonygatom és felmutatom a praclim – Ha ezen az úton tovább mész – végig húztam az ujjam az élet vonalamon – El érsz oda ahova a sorsod szánt – mosolyogva fordul be a sarkon.
Én döbbenten ismerem fel Jacobot az úton. Valószínűleg ö is engem mert először a döbbenet majd a rosszallás, és a többit nem látom mert tovább hajtunk.
-Hát szerinted mit vehetnék anyámnak születésnapjára?
-Nem tudom nem ismerem – vonok vállat – ha megmondod milyen típus, talán tudok segíteni.
-Szeret minket annak ellenére, hogy ilyen sokan vagyunk – kicsit elgondolkodik – Család centrikus. Nem szereti, ha valakinek bántódása esik mai napig meg torolja.
-Szóval igazi nagycsaládos nagyon kedves édesanyád van.
-Mért a tied nem ilyen?
-Igazából nem nagyon töprengtem még ezen el.
-Akkor itt az ideje – kuncog rajtam.
-Jó – kibámulok az ablakon és nézem az elsuhanó fákat.
-Na van valami? – kérdi nagy sokára.
-Hát nem igazán – vallom be – Szeretem anyát meg minden meg van a közös hang, de valahogy nem érzem hogy nagyon nevelt volna. A törzsből inkább Sue nevelt a velem egyidős fiával. Apa pedig sokat dolgozott.
-Mivel foglalkozik?
-Faragványokat készít, nagyon szépek a fafaragásai és elég sokat el tud adni belőlük.
-Van boltja?
-Nem, eladja kereskedőknek, de nem szeret sápadt arcúakkal üzletelni. Bocs – kapok észbe, hogy most is eggyel beszélek.
-Semmi baj, ezért nem raklak ki a kocsimból.
-Bizti? – veszem elő hatalmas szemeimet.
-Ne nézz így – kérlel.
-Mért?
-Mert ha nem vezetnék nagyon rossz vége lenne – nevet fel.
-Persze – húzom fel az orrom sértődötten.
-Mi bajod?
-Mért kel mindennek „a” körül forognia?
-A férfiak, és a fiúk 90%-a mindig „arra” gondol – somolyog.
-Aha – ismét kibámulok az ablakon.
-Nehéz lehet így hogy mások többet foglalkoztak veled mint a saját édesanyád.
-Nem igazán – vonok vállat – anya is szeretett velem lenni csak…
-Csak?
-Nem tudom – gondolataimba mélyedve figyelem tovább a fákat. Tényleg nem is gondolkoztam el azon milyen volt anya mikor kicsi voltam. Szeretet velem lenni este együtt aludtunk aztán apa is oda költözött hozzánk és sokat játszott velem. Majd elkezdődőt az iskola. Seth-éknél írtam meg a leckémet majdnem minden nap ott lógtam. Aztán most a középben Seth félévkor kiszállt és egyedül maradtam. Én meg már egy éve dolgozok az „Éjszaka Macskái”-ban így még jobban el távolodtunk.
Meg áll a bár előtt.
-Megérkeztünk – ránt ki az emlékek tengeréből Dalton.
-Honnan?
-Emlékszel, láttalak már táncolni.
-De előbb nem édesanyádnak akartál venni valamit?
-Majd elintézem – ráz le és ki szállna.
-Ne haragudj de van egy szabály – tartom fel a kezem – Nem beszélgethetek vendégekkel a bár területén legyen az ismerős vagy ismeretlen – mentegetőzve hozzáteszem – ezt nem én találtam ki.
-Gondolom azért nehogy bajotok legyen.
-Valami olyasmi. Kicsit odébb meg állhatunk? – kérem szépen nézve.
-Rendben úgy se parkolhatok le itt – azzal odébb hajt parkolót keresni.
-Majd megnézem az előadásod – mosolyog – most menj én addig vásárolok Esme-nek
Még ipeg nyitás előtt beérek.
-Szia – köszönök a biztiboy-nak és már bent is vagyok.
Átöltözöm, elvégzem a nyújtó gyakorlatokat.
A tánc parketten most teljesíteni akarok. Végül is egyik haverom most árgus szemekkel fog figyelni. Kicsit lámpalázas is vagyok ezért.
De mikor felkerülök a színpadra és kapok egy jó számot meg nyugtat a zene most csak lötyögök nem kell annyi akrobatikát belel vinnem elég a csípő risza meg a forgások és kicsit csábosabbra is vehetem a figurát.
A következő nem az én táncom. Viszont még vagy négyszer visszamehetek. A sötétben látom a kék villogó szemét. Olyan élénken látom mintha napvilágosság lenen a teremben. Újra meg újra megtapsol. Boldogan hajlok meg.
Itt az éjfél. Zár a bár.
-Csodálatosan táncoltál – fogad a kocsinak támaszkodva.
-Kösz – vigyorgok – kitettem magamért.
Még egyszer megtapsol és kinyitja nekem a kocsiajtót. Behuppanok az anyós ülésre.
Hazafele sajnos nem igazán tudok koncentrálni a beszélgetésre el-el bóbiskolok.
-Hahó – rázza meg kedvesen a vállam.
-Már ott is vagyunk? – kérdezem komásan.
-Igen – bólint.
-Akkor szia és köszi a fuvart – búcsúzom.
-Anie – szól utánam
-Igen – fordulok vissza.
-Holnap dolgozol?
-Nem szerencsére, csak kétnaponta kell bemennem.
-Akkor elviszlek holnap után.
-Ne fáradj megvárom a buszt – mosolygok.
-Ragaszkodom hozzá – erősködik – ilyen időkben nem mászkálhatsz egyedül.
-Milyen időkben?
-Nem hallottál a sorozatos eltűnésekről?
-Nem igazán – innen látszik, hogy nem figyeltem oda a híreknél.
-Hát akkor is jobb ha veled tartok.
-Biztos nem fáradság neked?
-Egyáltalán nem főleg hogy ilyen előadásokban lehet részem – kiszállok mellőle.
-Tényleg kösz – hajolok még be az ablakon – Ígérem kifizetem a benzin pénzt.
-Ne fáradj – legyint.
-Akkor én állom a számlád a bárban.
-Oké – sóhajt de látszik egyáltalán nem bánja, hogy kétnaponta kocsikázhatunk Port Angeles-be.
-A buszmegállóban találkozunk – intek neki búcsút még és már sétálok is haza felé.
Könnyűnek érzem magam.
Hiába érek haza hajnali három előtt még nem vagyok képes aludni valami hiányzik. Nem tudom mi az. És ez irritál. Kitárom az ablakot. Beáramlik az erdő illata és megnyugszom egy kicsit. A hiányérzet nem múlik de álom az jön a szememre.
-Lee – kiált be Paul az ablakon.
-Mi van? – morgok és a másik oldalamra fordulok.
-Itt van Seth, és téged vár már egy órája.
-Mi van?
Komásan elő kecmergek a szobámból. A nappaliban érdekes látvány fogad… már ha látnék rendesen.
Seth ül a kanapén nekem hátal. Embry az egyik, Jared a másik fotelt foglalja el. A konyhából pedig igen erőteljes káromkodás szűrődik ki.
-Megcsinálom, hagyd – szolok rá Paul-ra mikor rá jövök végre mi a probléma.
Ebédet próbál készíteni persze az ö vasmarkával. Elgörbítette az egyik lábos fülét és eltört két tányért.
Fellélegezve lép ki a katasztrófa sújtotta övezetből. Nyílnak a csipáim és látom kiöntötte valaminek a levét a köre.
-Paul ezért még számolunk! – morgok és feltakarítok utána.
A nappaliban vígan folyik a beszélgetés. Be fut még Quil is.
-Hány főre számítsak még? – kérdem és kijövök négy tányérral.
-Más nem jön és kaja után mi is lépünk – feleli Quil.
-Aha – vissza slattyogok a konyhába és magamhoz veszem saját adagomat.
Vissza megyek a fiúkhoz és leülök a dohányzó asztal szélére.
-Apád nem fog örülni ha az általa faragot bútorokon üldögélsz – szol rám Quil.
-A vendégeké az ülő alkalmatosságok, én oda ülök ahova tudok – vonok vállat.
Jót nevetnek rajtam bár most így hogy kinyit a szemem Embryt nem látom nevetni annyira felhőtlenül. Valamire feszülten figyel.
-Lesz nem sokára megint a tengerpartnál egy össze ülés jössz? – veti fel Seth.
-Ha nem zárt körű – hangom nem törődöm pedig mindegyik tudja szívesen mennék.
-Akkor vedd úgy hogy meg vagy hívva – szol nagy komolyan Embry.
-Négyszeresen – teszi hozzá Quil.
-Még csak az kéne, hogy rajta legeltessétek a szemetek mikor táncol – morog Paul, de látom rajta hogy az egész csak vicc.
-Majd szóljatok mikor lesz – álok fel.
Az üres tányérokat visszaviszem a konyhába.
-Egyébként mért nem keltetél fel előbb? – faggatom Pault mielőtt lelépne.
-Már két órája próbáltalak fel rázni, nem nagyon akaródzott működni. Csak mikro szóltam hogy jöttek hozzád.
-Hosszú volt az éjszaka.
-Még mindig dolgozol?
-Valamiből meg kell élnem – vágok vissza.
Érzem hogy nem úsztam meg a dolgot később vissza fog rá térni.
A szobámban esik le, hogy az alvós ruhámban voltam eddig kint. Egy hosszú póló meg egy olyan rövid nadrág ami ugyan ki nem látszott volna a póló alól ebből ált a pizsamám.
Kicsit szégyenkezve öltözök át.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 4

Úgy néz ki a suli ablakán való kibámulás maradandó sérülés, kiváltó okát még nem sikerült megfejtenem.
Embry-t nem tántorította el az első alkalom, így töretlenül segít. Délutánonként átjárogat. Jelenleg is azon van, hogy megjegyezzek néhány igen értelmetlen képletet.
- Hulla vagyok – nyöszörgöm és eldőlök az ágyon – Mára fejezzük be – kérlelem.
- Ennyire nem is volt nehéz – vigyorog. Kinéz az ablakon – Megyek, lassan dolgom akadhat – látom, hogy elkomorodik.
- Szólj majd Paulnak, hogy egyben jöjjön haza. Ugyan se apa, se anya nem mutatja de, izgulnak érte.
- Átadom – még búcsúzóul bele borzol a hajamba.
- Muszáj? – bokszolok a vállába.
- Muszáj? – dörgöli meg játékosan a vállát és vigyorogva még csak azértis összekuszálja a tincseimet. Amit én se tűrök. Hadakozásba törünk ki. Végül én kerülök két vállra. Felém, térdel és lent tart. Kezem vállaim mellet fogja a földre. Hogy ne rúgjak érzékeny pontra még a lábaim is leszorítja combjával.
- Most te győztél – fujtatok.
- Majd legközelebb – felmelkedik rólam. És vigyorogva felsegít - Nida nőttél – mér magához.
- Csak azért mondod hogy felvidics.
- Tényleg nőttél – ellenkezi – A múltkor még le kellet hajolnom a homlokodhoz is most meg már simán elérem – azzal hogy igazolja az alítását tényleg homlokon puszil.
Még ki kisérem az ajtóhoz és szomorkásan veszem tudomásul este megint vihar lesz.
Fáradtan vissza mászom az ágyba, még be tudom kapcsolni az öreg kazettás magnót. Sőt még egy kazettáig is el jutok, de hogy meg is hallgassam az már el marad.

Halkan közeledek egy tisztás felé ahol már vár valaki rám. Teste csillog, ahogy a holdfényben ácsorog. Még maradok a biztonságot nyújtó bozótosban. Nagy nehezen rá veszem magam, hogy közelebb merészkedjek. Alig teszem ki a mancsom a holdfényben fürdő rétre máris érzem az ösztönöm sugallja meneküljek mégsem teszem. Felismerem az alakot. Dalton. Egyenesen rám néz. Most a szeme nyugtató kék helyett feketén szomjas vágytól csillog. Termete hiába szálfa, meggörnyed mint egy ragadozóé. Eddig oly nagyon áhított selymes haja csapzottan öleli körbe arcát.
Csak úgy sugárzik belőle a gonosz. Épp ugrana mikor…

Zihálva ülök fel az ágyamban.
-Mi a fene? – nyöszörgöm mikor zakatoló szívemre szorítom kezem. Vissza hanyatlok a párnámra, vagyis a hűlt helyére mert nem érzem kellemes melegét. Kínlódva az oldalamra fordulok és lenyúlok az ágy mellé. Végre megtalálom és ekkor meglátom a foszforeszkálós órám számlapját.
Éjfél van. Szörnyülködve temetem arcom párnámba, hogy elnyelje hangos nyögésemet.
Én ma már nem fogok aludni, az ziher, ahhoz túl rémisztő volt ez az álom.
Nagy nehezen felveszek egy melegítő nadrágot és a hozzá tartozó felsőt.
Előhalászok pár használható elemet és berakom a kis magnómba. Még mielőtt beindítanám keresek egy jó kazettát. Aztán irány a rét.
Szerencsére senkit nem keltetem fel. Így gond nélkül jutok el a tisztásra. Kellemesen beragyogja a hold gyér fénye mai elő-elő bukkan a felhők közül. Ugyan már a vihar nagy részét sikerült átaludnom de a fű vizes.
Kinyújtózom és végre bekapcsolnám a zenét. Lassan belemelegedek a lépésekbe. Újra szabadnak érzem magam sokat kell még ügyesednem a nehezebb akrobatikus mozdulatok nem mennek rendesen. Megpróbálok pár nehezebb ugrást is. De elcsúszok. Ez az én formám. Nem a vizes fűben kéne próbálkozni ráadásul egy jobb napokat is látott tornacipőben.
-Jól vagy Lee? – érkezik meg Seth, már vártam mikor bukkan fel. Az utóbbi időben elég sokat találkozok vele itt az erdőben.
-Persze csak a tornacipő és a vizes fű fizikai hatásait próbálgatom – tápászkodom fel.
-Ez biztos érdekes óra volt a suliban kár, hogy lemaradtam róla – vigyorog.
-Az volt higgy nekem – vigyorgok vissza.
-Táncolsz még?
-Ez nem tánc – oktatom ki. Bár magam is meglepődöm.
-Akkor mi?
-Torna gyakorlat – bár csak féligazság.
-Akkor mért zenére tornázol.
-Segít kiüríteni az elmémet – felelem.
-Nézhetem?
-Eddig nem azt tetted?
-Hát… - furcsán csillan a szeme, de mielőtt jobban kifürkészhetném mire gondol elfordítja a fejét – Most szeretnék hivatalos közönség lenni – vágja ki magát.
-Rendben – egyezek bele. Végtére is a lámpalázam már levetkőztem egy éve – foglalj helyet és élvezd a műsort – hajlok meg előtte színpadiasan és hátra szaltóval távolabb ugrálok. Meg fordítom a kazettát. Leül a fűbe.
Hajlékonyan forgok és ugrok. már szinte észre se veszem hogy vége a kazettának az egyik elembe bele szövöm hogy mögötte ugrálok el és ölébe pottyantom a masinát.
Majd az erdő dallamára tovább táncolok.
Megint megpróbálkozok egy hajmeresztő ugrással és fenéken végzem. Ez a rohadt tornacsuka.
-Nem tudod menyi az idő? – kérdezem lihegve Seth-et
-Olyan fél három körül járhat – vonogatja a vállát.
-Akkor haza megyek. Holnap be kell még menni évzáróra.
-Gyere – terem előttem és felhúz.
Kicsit meghúzhattam a bokám mert mikor rá állok fájósan sikítozik hogy ö ugyan nem akarja el bírni a testemet
-Jól vagy? – mered rám.
-Lehet kiment a bokám – vonok vállat és bicegve indulok el a ház felé.
-Támaszkodj rám – és már át is vetette a vállán a kezem, derekamra kulcsolódó karja olyan forró. És meglepően gyengéd.
-Kösz – nyikkanok, próbálom leplezni a zavarom. Mi bajom van? Hisz haverok vagyunk kölyök korunk óta játszottunk együtt.
Még egy osztályba is kerültünk általános óta elválaszthatatlan haverok voltunk. Középben vége felé ugyan eltávolodtunk de akkor is. Ö a legjobb haverom.
-Nem vagyok nehéz?
-Inkább túl könnyű vagy – vigyorog – eszel te rendesen?
-Ne is mond anya folyton meg töm. De Paul-on nem tudok túltenni evésben.
-Rajta nehéz is – vigyorog.
Megérkezünk végre.
-Holnap vége a sulinak?
-Aha. Meg könnyebbülök végre kialhatom magam – felmászok a lépcsőn – Kösz hogy haza segítettél, vigyáz magadra – intek búcsút.
Ismét a szobámban ücsörgök. Zenét nem kapcsolhatok, mert felkeltek mindenkit. Így maradt a plafonbámulás.
Holnap vége a sulinak. Végre többet tudok dolgozni. És talán még a partra is le tudok menni a haverokhoz.
A hajnal nem könyörül rajtam.
Nyűgösen megyek be az utolsó napomra. Végig nézzük a búcsúzokat és szomorkásan tudatosul bennem hogy többen is lehetnének. De sok kedves arc hiányzik. Seth-el eddig mindig átvigyorogtuk az összes ilyen alkalmat. Most mégis unottan ülök és várom az egésznek a végét.
Egyetlen dolog vidít fel, hogy a bejárat előtt meglátom Embry-t. sajnos örömöm korai. Lelép mielőtt észre vett volna. Hát ez van. Így jártam.
-Mit csinálsz a nyáron? – térit vissza a földre egyik osztálytársam.
-Találtam egy egész jó munkát most nyárra és ott fogok dolgozni.
-Hol?
-Port Angeles-ben.
-Jól fizet?
-Egész jól.
-Nem tudod elintézni, hogy én is oda mehessek?
Utálok hazudni. Így még azt se ígértem meg, hogy szolok a főnökségnek. Nem az ö alkatának és gyomrának van ez kitalálva.
-Sajnálom – mentegetőzöm – én is csak véletlenül jutottam be.
-Kár – sóhajt – Hát sokksikert – intek búcsút.
Végre kiszabadulok az épületből. Kedvelem ezt a sulit de mégiscsak nehéz megmaradni itt.
Zsebre vágott kézzel rugósok egy kavicsot magam előtt hazáig.
-Végeztél hugi? – kiált már messziről Paul.
-Ja – integetek neki kicsit fel vidulok, hogy itthon van végre.
-Akkor irány a part – vereget hátba – A fiúkkal úgy döntöttünk megünnepeljük, hogy túl tetted magad az éven.
Vigyorogva örömködöm. Beszaladok fel venni valami normális cuccot mait nem féltek hogy koszos lesz.
Az ajtó előtt ül a lépcsőn.
-Mehetünk is – ugrok a nyakába hátulról. Nevetve emel fel.
-Odáig cipeljelek? – kérdi két forgás után, mikro még mindig nem tud lerázni a hátáról.
Elengedem, és lecsusszanok róla.
-Szélesedett a hátad – paskolom meg.
-Hideg a kezed – vizsgál meg.
-Csak mert kiment belőle a vér míg szorítottalak – hárítok és elkapom a kezem. Zsebre vágom.
Útközben még hozzánk csapódik Quil és Seth. A hátra lévő időben vígan csevegek Seth-el megbeszélve, hogy milyen poénokat hagyott ki és hogy milyen uncsi volt nélküle az egész meg felemlegetjük az általános eseteket.
A tűz már lobog mire mi oda érünk.
-Csak hogy végre befutottatok – int Jared és oda adja Quilnak a gitárját. Mag elé penderíti a dobokat és lassan el kezdenek játszani. A hangulat kellemes van szó néhány aggasztó hírről amire sajnos nem tudok figyelni mert leköt a zene. Óvatosan emelkedem fel a fatönkömről.
-Valami baj van? – pillant rám Embry.
-Nem, nem igazán – szorítom össze a szám. És megrázom a fejem. Ha rövid időn belül nem tűnök el akkor nem birok majd a végtagjaimmal.
Ekkor Seth is rázendít. Honnan varázsolt elő egy fuvolát?
Végem van. A dallam el csábit. Két lépéssel arrébb araszolok így senkinek sem leszek útban egy forgás és már nem is vagyok önmagam. A zene kicsit felpörög én pedig forgok. Ugrok és élvezem a sós tengeri fuvallatot.
-Hol tanult meg táncolni? – hallom valakitől a kérdést.
-Hát nem otthon az tuti – kihallom Paul hangjából a döbbenetet.
A zene megáll és én is megmerevedem.
-Hüü Lee nem hitem volna, hogy ilyen jól tudsz táncolni – tapsol meg Jared.
-Kösz – vissza csücsenek a helyemre és hátra fogom a hajam.
-Szebb mikor ki van engedve – jelenti ki Embry és azzal a lendülettel megfogja a hajgumim, és kihúzza a hajamból.
-Héé! – kapok utána. Sajnos nem elég gyorsan. Embry már talpon van. Utána vetem magam. Kergetőzünk egy keveset mire hagyja magát megfogni.
-Ad vissza! – adom a zordat, de nehéz ha közben az ember liheg és nevet.
Fél szemmel látom, hogy a többiek is nevetnek rajtunk. Seth valamit nagyon magyarázhat Quil-nak.
Vissza fele még azt is hallom mit beszélnek.
-Szerintem Embry… - mondaná Quil, de lepisszegik.
-Mi van Embry-vel? – kérdem kifulladva. Csak nekem tűnt fel a pár feszült pillantás amit váltottak?
-Hogy nagyon nem bír magával – vihog fel Paul.
-Na ezt pont tőled nem vártam volna – boxolok a vállába.
-Tényleg szokássá vált nálad ez? – ugrat Embry.
-Mi bajod van vele? – álok fel és keresztbe fonom karom a mellkasomon. Persze félelmetes nem vagyok hajam is előre fújja a szél. Próbálom adni a morcost. Persze nem bírom sokáig és a többiekkel nevetek.
-Tényleg mit kerestél a sulinál ma? – fordulok Embry felé.
-Csak arra jártam.
-Na persze – adom a minden tudót – Bizti hiányzik – lököm meg a vállammal.
-Ja valami olyasmi – vigyorog.
Megint éjfél van mire ágyba kerülök. De most boldogan nyugtázom a napot. Nagyon jól éreztem magam és végre elindult a nyár.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 3

Az óra kegyetlenül ébreszt. Álmosan ülök fel az ágyban és azzal a lendülettel, lefejelem az ablakot.
- Auu – dörzsölöm a kobakom.
- Mi az? – halom kintről Paul hangját.
- Mért hagytad nyitva az ablakot – méltatlankodom és kikukucskálok a napsütésbe.
- Mert anya mondta – von vállat.
- Ja persze – morgok. Ekkor veszem észre a többieket is.
- Seth – vidulok fel, amit meglátom osztály társam, pardon volt osztály társam. Felrángatok magamra egy kezembe akadó nadrágot, és ki ugrom az ablakon. Földet érés után a nyakába vetem magam. Tényleg hiányzott nagyon ez a kelekótya.
- Őrült – bokszolok a vállába mikor elengedem – szólhattál volna feleslegesen izgultam magam halálra – vigyorogva néz rám – ráadásul így nem is tudsz segíteni a tanulásban – újabb öklös a vállába. Ettől megnyugszom.
- Én is örülök, hogy látlak – megfogja a kezem.
- El fogsz késni – szól közbe Paul.
- Ja – vigyorgok bátyámra, és ott hagyom őket majd az ajtón, keresztül jutok vissza a szobámba.
Összedobálom a cuccomat, elrakom a tiszta ruhám és már menet kész, vagyok.
- Mázlid van öcsi – szól Quil.
- Ha itt van Embry, nagyon hamar elkap – vigyorog Paul.
- Quil – szólok ki az ablakon.
- Hmm – vigyorog fel rám.
- Nem tudod Jacob kész, van-e már a mocimmal?
- Még nem jött haza – von vállat.
- Remek – füstölgök – holnapra kellet, volna.
- Majd megcsinálja nyugi – csitít Seth.
- Jó – sóhajtok. – Sziasztok, mentem tanulni – kihajolok az ablakon – Vigyázatok magatokra! – intem őket – Te főleg! – fenyegetem meg bátyám a mutató ujjammal.
Újabb nap a suliban, újabb unalmas nap…
Jó hogy jön az év vége meg a minden, de nem kell ilyen komolyan venni.
- Anabell – szól valaki az ablaktól.
- Mi az? – fordulok oda.
- Call a bejáratnál, utoljára akkor volt itt mikor Seth is bejárt.
- És? – fordulok vissza a könyvemhez.
- Szerintem rád vár.
- Mért tenné? – döbbenek meg őszintén.
- Jaj töpszli kapj már észhez! Azért mert tetszel neki!
- Persze – nagyon randán röhögök fel – hogy gondolod ezt? – keserűen hozzá teszem. – Neki a végzősök jobban bejönnek.
- Folyton a házatoknál ólálkodik.
- A bátyám haverja ne csodálkozz – vonok vállat.
Végre elérem, hogy békén hagyjanak.
Kicsit fáj a fejem, mikor kilépek óra után.
- Azért vigyáz magadra – szól még oda az egyik lány az osztályból.
- Mért? – nagyon csúnyán nézhetek rá, mert odább áll.
Embry még mindig ott áll töretlenül támasztva az egyik fát.
- Szia – köszönök félszegen.
- Szia – valamiért nagyon zord – Hallom meglátogatott Seth.
- Remek ébresztés volt – morgok.
- Mert?
- Helyből bevágtam a fejem – vakarom meg az érintett tájékot.
Felnevet.
- Na akkor korrepetáljalak? – ejti vállamra a kezét.
Lerázom, és elé szaladok.
- Ha akarsz – vonok vállat és előtte dúdolva, hátra csapot kézzel sétálok.
Megérkezéstől számított két pillanaton belül farkas éhesen vetem magam a hűtőre.
- Reggel kimaradt a kaja – nyammogok. Előkotrom a könyvem - Itt tartunk – bökök a fejezetre. Neki is elővadászok némi ehetőt. Míg olvass, beburkol pár csirke szárnyat, lábat.
Csodák csodája, ha Embry magyarázza el a példát hamar megértem. Kellemesen telik a délután csak sajnos befut Paul, így önkéntes tanáromnak mennie kell.
- Kösz a magyarázatot – kísérem ki az ajtóhoz – Tuti a héten, ha dogát iratnak nem fog rosszul sikerülni – búcsúzóul bele boxolok a vállába.
- Ez valami szokás? – áll meg mögöttem Paul.
- Úgy is nevezhetjük – vonok vállat – Ma mikor jössz haza?
- Nem tudom – most rajta a sor hogy vállat vonogasson. – Majd valamikor.
- Rendben – Embry felé fordulok – Vigyáz rá léci, kicsit hebrencs az én drága bátyám.
- Lee – fenyegető hangnemén csak kacagok, és visszamegyek a szobámba.
Levetődöm az ágyamra, olvasok egy kicsit. De csak addig, míg anya haza nem jön.
- Elmegyek gyakorolni – kapom fel a melegítőmet, a konyhába még puszit nyomok az arcára.
- Apád szeretné, ha időben haza találnál, alig látni itthon.
- Mit vártok? – fordulok vissza az ajtóban – Tizenhat vagyok, hajt a vérem.
- Még csak tizenöt – szól közbe apa.
- Akkor annyi – vonok vállat. – Majd jövök – kiáltom vissza már az ajtó túl oldaláról, és futva megyek kedvenc tisztásomhoz.
Pár nyújtó gyakorlat után bedugom fülembe a zenét. Először lassú ringásba majd egyre pörgősebb ugrások követik egymást.
Átszaltózok a réten keresztbe, és ki esik a fülemből a zene.
- A fene – álok meg és visszatuszkolom a kis fekete vackot a helyére. Szól tovább a zene én is, mozgok tovább.
Két óra múlva el fogy a szusz belőlem. Lerogyok, ahol épp állok. Kikapcsolom a zenét
- Ez szép volt – lelkendezik valaki mögöttem és tapsol is hozzá a frászt hozva rám.
- Seth – ismerem fel végre, ahogy ki lép az árnyékból. – Nem fázol? – nézek végig szakadt rövid nadrágján.
- Itt 40°C van – bök a mellkasára.
- Aha – lihegek tovább.
Leguggol mellém.
- Gyere haza, kísérlek – teszi a vállamra a kezét.
- Mi van veletek? – nézek rá csodálkozva.
- Mért?
- Hagyjuk – kecmeregek fel. Nincs kedvem megbántani. Ahhoz túlságosan is bírom.
Otthon nyugtalan álomba merülök. A törzsi legendával álmodom, mintha én magam is farkas lennék. Ekkora badarságot. Életmentőnek érzem az óra ébresztőjét.
Hiába aludtam sokat, így is mint a zombi úgy járkálok. És néha azon kapom magam, hogy kifelé bámulok az ablakon és várok valamire, vagy valakire.
Haza úton bele botlok Jacob-ba. Sajnos lelkesedésem hiába való.
- Még nem készültem el vele – gondterheltnek tűnik.
- Valami baj van?
- Nem fontos – rázza meg a fejét – Hova akartál menni?
- Forksba, venni Paulnak pár ruhát.
- Beviszlek.
- Kösz – bólintok – Csak előbb haza ugranék ledobni a sulis holmikat.
- Pattanj fel – és beindítja a saját járgányát. Felülök mögé és elvisz a házunkhoz.
- Anya – kiáltom el magam. A mosókonyhából motozást hallok – Beugrom Forksba venni pár dolgot.
- Menj csak kicsim – feleli.
- Szia – köszönök még el az ajtóból.
- Paul büszke lehetne rád – vigyorog Jacob.
- Mert?
- A kishúga saját keresetéből ruháztatja. Nem kevés fáradsággal.
- Na persze, aztán mi a hála, morog ha veszek neki valamit és folyton azt kérdi hol szereztem.
- Ez engem is érdekelne.
- Dolgozom – húzom fel az orrom, elfordulok, hogy értse, nem akarok erről többet beszélni.
- Egy idő után nem elégszenek meg ezzel a válasszal – sóhajt – haza hozzalak?
- Nem kell úgy is Bellahoz mész nem? Én meg haza tudok sétálni.
- Honnan tudod, hogy Bellahoz megyek?
- Mostanában sokat morog emiatt Paul.
- Meg jöttünk – letesz a ruha boltnál – Paul jobban tenné, ha befogná a száját.
- Nyugi csak véletlenül szólta el magát, utána szitkozódva kirohant a házból. Kösz a fuvart ugye hétvégére megjavítod a motort! Nagyon nagy szükségem lenne rá!
- Rendben, de csak a te kedvedért – vigyorog és meg borzolja a fejem.
Tovább hajt én, pedig betérek a boltba, hogy ígéretemhez híven meg vegyem azt a húsz nacit. Ezzel remélem, ki húzza egy pár hónapig, találok pár alsógatyát is, veszek azt is. Most örülök a plusz pénznek, amit a vasárnapokért kapok.
- Oh – kiáltok fel meglepetten.
- Valami baj van Anabell? – kérdi, Marie aggodalmasan.
- Semmi csak találtam pólókat, ezek véletlenül nincsenek le értékelve?
- De – mosolyog és mellém áll – főleg ha ilyen sok mindent veszel. Fiú ált a házhoz?
- Nem, csak Paul haza jött – vonok vállat – Farmerod is van leértékelt?
- Csak a te kedvedért tartok ilyen kis méretű férfi farmerokat. De most érkezett pár jó minőségű női is azért megnézed?
- Persze – felelem nem túl lelkesen.
Belevetem magam a kosár nadrágba.
- Kint vár a múltkori fiú, szólok neki, hátha tud segíteni választani – kacsint huncutul, Marie.
Ellenkezni már nem tudok így várom a találkozót.
- Már megint vásárlás közben futunk össze? – ugrat Dalton.
- Hát ez a sors keze – sóhajtozom színpadiasan. Jót nevetünk.
- Kinek lesz ünnepe, ha már a múltkor is ünnep volt?
- Most csak a bátyám – elgondolkodom – meg nekem se árt némi frissítés.
- Mit ünnepel a bátyád, hogy is hívják Paul?
- Semmit nem ünnepel, csak most van pénzem meglepni pár aprósággal. Uh még a motorom is ki kell fizetni – kapok a fejemhez. Amivel elérem, hogy megint leverek pár nadrágot.
- Kicsit szeleburdi vagy – kapkodja fel a ruhákat.
- Közel az év vége, nem tudok mindent egyszerre a fejemben tartani – mentegetőzőm.
- Ez jól állna – mutat fel egy elég szoros farmert.
Még kicsit kéretem magam, de hamar rávesz, hogy fel próbáljam. Tényleg egész jól áll és még kényelmes is.
- Akkor ez lesz az enyém – döntök, és visszaveszem szakadt farmerem, majd összeszedek minden ki válogatott ruhát.
- Akkor ennyi lesz – fordulok Mariehez.
- Másvalamit? – néz ránk mosolyogva.
- Nem lesz – válaszolok.
Végre valahára kikeveredünk a boltból.
- Jól megjegyzett magának – fújok egyet.
- Akkor mehetünk? – int a kocsija felé.
- Persze – mosolygok.
A látóterem szélén mintha Jared ügetett volna el. Kicsit aggaszt a tény, hogy itt vannak a közelben, de Dalton jelenléte megnyugtat.
- Mi történt a motoroddal? – vet fel csak úgy egy témát.
- Még nem lett kész – vonok vállat – ugyan magam is szeretem bütykölni, de vannak dolgok, amihez kevés vagyok. Jacob jobban ért hozzá mint én.
- Honnan ez a sok fiús jellemvonás?
- Hát tudod, van egy bátyám, és neki van egy-két haverja, akikkel sokat lóg. Néha én is beszélgetek velük. Aztán ragad a kosz, mint légy, a légy papírra.
- Szüleid?
- Anya nagyon fiatal volt mikor születtem apa se votl valami öreg, szóval a törzs segitett hogy életben maradjak ráadásul korán születtem.
- Korán?
- Koraszülött…
- Aha és a munka?
- Mivel nem olyan rég még ők is ebbe a cipőbe jártak így nem nagyon zavarja őket, nem szoktak kérdezősködni. Simán engedik, hogy dolgozzak.
- Legalább tudják hol?
- Csak annyit mondtam, hogy Port Angelesben van, és nem is akarom, hogy többet meg tudjanak – fenyegetem meg a mutató ujjammal.
- Tőlem nem fogják – mosolyog.
Megérkezünk egy kis étteremhez.
- Parancsoljon hölgyem – nyitja ki az ajtót.
- Köszönöm – mosolygok, és kicsit frusztrál, hogy nem vagyok kiöltözve.
- Gyere – invitál be maga előtt.
Végül is a vacsora csodálatosra sikerült és még egy-két kedvenc könyvem is terítékre kerül.
- Nem hittem volna, hogy fiú létedre ilyen szappan buborékokat is olvasol – nevetek fel.
- Szeretek filmeket nézni, de minden filmnek van könyv alapja általában és azokat is szívesen meg nézem.
- Sajnos filmet nézni nem sok esélyem van – horgasztom le a fejem.
- Ha van kedved, megmutatom a gyűjteményem, bár előtte szólnom kell otthon nekem is – mosolyog szerényen.
- Suliba jársz még?
- Igen a helyi gimibe, téged nem láttalak ott.
- Én a rezervátumi suliba járok.
- Nem is tudtam, hogy ott is van suli.
- Pedig van, és mindjárt itt az év vége most hajtanak a tanárok rendesen.
- Biztos menni fog – bíztat.
- Menyi az idő? – kémlelek ki az ablakon.
- Már későre jár, haza viszlek – azzal feláll. Csak most tűnik fel, hogy még nem evett.
- És te nem eszel?
- Ha nem eszek otthon, anya kiakad – valami sántít a mondandójában, de túl jól éreztem magam ahhoz, hogy bármi elrontsa a kedvem.
- Te tudod, de ez isteni volt – vidáman baktatok ki. – Köszi a meghívást.
- Jól érezted magad?
- Persze – bólogatok hevesen.
- Akkor menjünk – vidul fel és beülünk a kocsiba.
Hazafelé sok filmet fel emlegetünk még, és kacagva hallgatom néhány borzalmas mozis élményét.
- Ne haragudj, nem vihetlek tovább – szollal meg a határban.
- Semmi baj – kikecmergek a kocsiból.
- Itt van amiket vettél – nyitja ki a csomagtartót. Magamhoz veszem azt a „kevés” holmit, amit vásároltam.
- Kösz még egyszer ezt az estét, nagyon jól éreztem magam.
- Remélem máskor is lesz szerencsénk egymáshoz – kacsint, és visszaül a kocsiba.
Fáradt tagokkal vonszolom el magam a házunkhoz. Paul húzza a ló…farkas bőrt. Bekészítem a szobájába az új cuccait. Rá ér a második ocsúdásnál üvöltenie.
Most csak lavórban mosakodom hogy ne csapja akkora zajt.
Tisztán vonulok be a szobámba az ablakon kellemes szellő, hozza az erdő illatát. Mély álomba zuhanok.