Hajnal alkonyat és a tűző nap - 4

Úgy néz ki a suli ablakán való kibámulás maradandó sérülés, kiváltó okát még nem sikerült megfejtenem.
Embry-t nem tántorította el az első alkalom, így töretlenül segít. Délutánonként átjárogat. Jelenleg is azon van, hogy megjegyezzek néhány igen értelmetlen képletet.
- Hulla vagyok – nyöszörgöm és eldőlök az ágyon – Mára fejezzük be – kérlelem.
- Ennyire nem is volt nehéz – vigyorog. Kinéz az ablakon – Megyek, lassan dolgom akadhat – látom, hogy elkomorodik.
- Szólj majd Paulnak, hogy egyben jöjjön haza. Ugyan se apa, se anya nem mutatja de, izgulnak érte.
- Átadom – még búcsúzóul bele borzol a hajamba.
- Muszáj? – bokszolok a vállába.
- Muszáj? – dörgöli meg játékosan a vállát és vigyorogva még csak azértis összekuszálja a tincseimet. Amit én se tűrök. Hadakozásba törünk ki. Végül én kerülök két vállra. Felém, térdel és lent tart. Kezem vállaim mellet fogja a földre. Hogy ne rúgjak érzékeny pontra még a lábaim is leszorítja combjával.
- Most te győztél – fujtatok.
- Majd legközelebb – felmelkedik rólam. És vigyorogva felsegít - Nida nőttél – mér magához.
- Csak azért mondod hogy felvidics.
- Tényleg nőttél – ellenkezi – A múltkor még le kellet hajolnom a homlokodhoz is most meg már simán elérem – azzal hogy igazolja az alítását tényleg homlokon puszil.
Még ki kisérem az ajtóhoz és szomorkásan veszem tudomásul este megint vihar lesz.
Fáradtan vissza mászom az ágyba, még be tudom kapcsolni az öreg kazettás magnót. Sőt még egy kazettáig is el jutok, de hogy meg is hallgassam az már el marad.

Halkan közeledek egy tisztás felé ahol már vár valaki rám. Teste csillog, ahogy a holdfényben ácsorog. Még maradok a biztonságot nyújtó bozótosban. Nagy nehezen rá veszem magam, hogy közelebb merészkedjek. Alig teszem ki a mancsom a holdfényben fürdő rétre máris érzem az ösztönöm sugallja meneküljek mégsem teszem. Felismerem az alakot. Dalton. Egyenesen rám néz. Most a szeme nyugtató kék helyett feketén szomjas vágytól csillog. Termete hiába szálfa, meggörnyed mint egy ragadozóé. Eddig oly nagyon áhított selymes haja csapzottan öleli körbe arcát.
Csak úgy sugárzik belőle a gonosz. Épp ugrana mikor…

Zihálva ülök fel az ágyamban.
-Mi a fene? – nyöszörgöm mikor zakatoló szívemre szorítom kezem. Vissza hanyatlok a párnámra, vagyis a hűlt helyére mert nem érzem kellemes melegét. Kínlódva az oldalamra fordulok és lenyúlok az ágy mellé. Végre megtalálom és ekkor meglátom a foszforeszkálós órám számlapját.
Éjfél van. Szörnyülködve temetem arcom párnámba, hogy elnyelje hangos nyögésemet.
Én ma már nem fogok aludni, az ziher, ahhoz túl rémisztő volt ez az álom.
Nagy nehezen felveszek egy melegítő nadrágot és a hozzá tartozó felsőt.
Előhalászok pár használható elemet és berakom a kis magnómba. Még mielőtt beindítanám keresek egy jó kazettát. Aztán irány a rét.
Szerencsére senkit nem keltetem fel. Így gond nélkül jutok el a tisztásra. Kellemesen beragyogja a hold gyér fénye mai elő-elő bukkan a felhők közül. Ugyan már a vihar nagy részét sikerült átaludnom de a fű vizes.
Kinyújtózom és végre bekapcsolnám a zenét. Lassan belemelegedek a lépésekbe. Újra szabadnak érzem magam sokat kell még ügyesednem a nehezebb akrobatikus mozdulatok nem mennek rendesen. Megpróbálok pár nehezebb ugrást is. De elcsúszok. Ez az én formám. Nem a vizes fűben kéne próbálkozni ráadásul egy jobb napokat is látott tornacipőben.
-Jól vagy Lee? – érkezik meg Seth, már vártam mikor bukkan fel. Az utóbbi időben elég sokat találkozok vele itt az erdőben.
-Persze csak a tornacipő és a vizes fű fizikai hatásait próbálgatom – tápászkodom fel.
-Ez biztos érdekes óra volt a suliban kár, hogy lemaradtam róla – vigyorog.
-Az volt higgy nekem – vigyorgok vissza.
-Táncolsz még?
-Ez nem tánc – oktatom ki. Bár magam is meglepődöm.
-Akkor mi?
-Torna gyakorlat – bár csak féligazság.
-Akkor mért zenére tornázol.
-Segít kiüríteni az elmémet – felelem.
-Nézhetem?
-Eddig nem azt tetted?
-Hát… - furcsán csillan a szeme, de mielőtt jobban kifürkészhetném mire gondol elfordítja a fejét – Most szeretnék hivatalos közönség lenni – vágja ki magát.
-Rendben – egyezek bele. Végtére is a lámpalázam már levetkőztem egy éve – foglalj helyet és élvezd a műsort – hajlok meg előtte színpadiasan és hátra szaltóval távolabb ugrálok. Meg fordítom a kazettát. Leül a fűbe.
Hajlékonyan forgok és ugrok. már szinte észre se veszem hogy vége a kazettának az egyik elembe bele szövöm hogy mögötte ugrálok el és ölébe pottyantom a masinát.
Majd az erdő dallamára tovább táncolok.
Megint megpróbálkozok egy hajmeresztő ugrással és fenéken végzem. Ez a rohadt tornacsuka.
-Nem tudod menyi az idő? – kérdezem lihegve Seth-et
-Olyan fél három körül járhat – vonogatja a vállát.
-Akkor haza megyek. Holnap be kell még menni évzáróra.
-Gyere – terem előttem és felhúz.
Kicsit meghúzhattam a bokám mert mikor rá állok fájósan sikítozik hogy ö ugyan nem akarja el bírni a testemet
-Jól vagy? – mered rám.
-Lehet kiment a bokám – vonok vállat és bicegve indulok el a ház felé.
-Támaszkodj rám – és már át is vetette a vállán a kezem, derekamra kulcsolódó karja olyan forró. És meglepően gyengéd.
-Kösz – nyikkanok, próbálom leplezni a zavarom. Mi bajom van? Hisz haverok vagyunk kölyök korunk óta játszottunk együtt.
Még egy osztályba is kerültünk általános óta elválaszthatatlan haverok voltunk. Középben vége felé ugyan eltávolodtunk de akkor is. Ö a legjobb haverom.
-Nem vagyok nehéz?
-Inkább túl könnyű vagy – vigyorog – eszel te rendesen?
-Ne is mond anya folyton meg töm. De Paul-on nem tudok túltenni evésben.
-Rajta nehéz is – vigyorog.
Megérkezünk végre.
-Holnap vége a sulinak?
-Aha. Meg könnyebbülök végre kialhatom magam – felmászok a lépcsőn – Kösz hogy haza segítettél, vigyáz magadra – intek búcsút.
Ismét a szobámban ücsörgök. Zenét nem kapcsolhatok, mert felkeltek mindenkit. Így maradt a plafonbámulás.
Holnap vége a sulinak. Végre többet tudok dolgozni. És talán még a partra is le tudok menni a haverokhoz.
A hajnal nem könyörül rajtam.
Nyűgösen megyek be az utolsó napomra. Végig nézzük a búcsúzokat és szomorkásan tudatosul bennem hogy többen is lehetnének. De sok kedves arc hiányzik. Seth-el eddig mindig átvigyorogtuk az összes ilyen alkalmat. Most mégis unottan ülök és várom az egésznek a végét.
Egyetlen dolog vidít fel, hogy a bejárat előtt meglátom Embry-t. sajnos örömöm korai. Lelép mielőtt észre vett volna. Hát ez van. Így jártam.
-Mit csinálsz a nyáron? – térit vissza a földre egyik osztálytársam.
-Találtam egy egész jó munkát most nyárra és ott fogok dolgozni.
-Hol?
-Port Angeles-ben.
-Jól fizet?
-Egész jól.
-Nem tudod elintézni, hogy én is oda mehessek?
Utálok hazudni. Így még azt se ígértem meg, hogy szolok a főnökségnek. Nem az ö alkatának és gyomrának van ez kitalálva.
-Sajnálom – mentegetőzöm – én is csak véletlenül jutottam be.
-Kár – sóhajt – Hát sokksikert – intek búcsút.
Végre kiszabadulok az épületből. Kedvelem ezt a sulit de mégiscsak nehéz megmaradni itt.
Zsebre vágott kézzel rugósok egy kavicsot magam előtt hazáig.
-Végeztél hugi? – kiált már messziről Paul.
-Ja – integetek neki kicsit fel vidulok, hogy itthon van végre.
-Akkor irány a part – vereget hátba – A fiúkkal úgy döntöttünk megünnepeljük, hogy túl tetted magad az éven.
Vigyorogva örömködöm. Beszaladok fel venni valami normális cuccot mait nem féltek hogy koszos lesz.
Az ajtó előtt ül a lépcsőn.
-Mehetünk is – ugrok a nyakába hátulról. Nevetve emel fel.
-Odáig cipeljelek? – kérdi két forgás után, mikro még mindig nem tud lerázni a hátáról.
Elengedem, és lecsusszanok róla.
-Szélesedett a hátad – paskolom meg.
-Hideg a kezed – vizsgál meg.
-Csak mert kiment belőle a vér míg szorítottalak – hárítok és elkapom a kezem. Zsebre vágom.
Útközben még hozzánk csapódik Quil és Seth. A hátra lévő időben vígan csevegek Seth-el megbeszélve, hogy milyen poénokat hagyott ki és hogy milyen uncsi volt nélküle az egész meg felemlegetjük az általános eseteket.
A tűz már lobog mire mi oda érünk.
-Csak hogy végre befutottatok – int Jared és oda adja Quilnak a gitárját. Mag elé penderíti a dobokat és lassan el kezdenek játszani. A hangulat kellemes van szó néhány aggasztó hírről amire sajnos nem tudok figyelni mert leköt a zene. Óvatosan emelkedem fel a fatönkömről.
-Valami baj van? – pillant rám Embry.
-Nem, nem igazán – szorítom össze a szám. És megrázom a fejem. Ha rövid időn belül nem tűnök el akkor nem birok majd a végtagjaimmal.
Ekkor Seth is rázendít. Honnan varázsolt elő egy fuvolát?
Végem van. A dallam el csábit. Két lépéssel arrébb araszolok így senkinek sem leszek útban egy forgás és már nem is vagyok önmagam. A zene kicsit felpörög én pedig forgok. Ugrok és élvezem a sós tengeri fuvallatot.
-Hol tanult meg táncolni? – hallom valakitől a kérdést.
-Hát nem otthon az tuti – kihallom Paul hangjából a döbbenetet.
A zene megáll és én is megmerevedem.
-Hüü Lee nem hitem volna, hogy ilyen jól tudsz táncolni – tapsol meg Jared.
-Kösz – vissza csücsenek a helyemre és hátra fogom a hajam.
-Szebb mikor ki van engedve – jelenti ki Embry és azzal a lendülettel megfogja a hajgumim, és kihúzza a hajamból.
-Héé! – kapok utána. Sajnos nem elég gyorsan. Embry már talpon van. Utána vetem magam. Kergetőzünk egy keveset mire hagyja magát megfogni.
-Ad vissza! – adom a zordat, de nehéz ha közben az ember liheg és nevet.
Fél szemmel látom, hogy a többiek is nevetnek rajtunk. Seth valamit nagyon magyarázhat Quil-nak.
Vissza fele még azt is hallom mit beszélnek.
-Szerintem Embry… - mondaná Quil, de lepisszegik.
-Mi van Embry-vel? – kérdem kifulladva. Csak nekem tűnt fel a pár feszült pillantás amit váltottak?
-Hogy nagyon nem bír magával – vihog fel Paul.
-Na ezt pont tőled nem vártam volna – boxolok a vállába.
-Tényleg szokássá vált nálad ez? – ugrat Embry.
-Mi bajod van vele? – álok fel és keresztbe fonom karom a mellkasomon. Persze félelmetes nem vagyok hajam is előre fújja a szél. Próbálom adni a morcost. Persze nem bírom sokáig és a többiekkel nevetek.
-Tényleg mit kerestél a sulinál ma? – fordulok Embry felé.
-Csak arra jártam.
-Na persze – adom a minden tudót – Bizti hiányzik – lököm meg a vállammal.
-Ja valami olyasmi – vigyorog.
Megint éjfél van mire ágyba kerülök. De most boldogan nyugtázom a napot. Nagyon jól éreztem magam és végre elindult a nyár.