Hajnal alkonyat és a tűző nap - 3

Az óra kegyetlenül ébreszt. Álmosan ülök fel az ágyban és azzal a lendülettel, lefejelem az ablakot.
- Auu – dörzsölöm a kobakom.
- Mi az? – halom kintről Paul hangját.
- Mért hagytad nyitva az ablakot – méltatlankodom és kikukucskálok a napsütésbe.
- Mert anya mondta – von vállat.
- Ja persze – morgok. Ekkor veszem észre a többieket is.
- Seth – vidulok fel, amit meglátom osztály társam, pardon volt osztály társam. Felrángatok magamra egy kezembe akadó nadrágot, és ki ugrom az ablakon. Földet érés után a nyakába vetem magam. Tényleg hiányzott nagyon ez a kelekótya.
- Őrült – bokszolok a vállába mikor elengedem – szólhattál volna feleslegesen izgultam magam halálra – vigyorogva néz rám – ráadásul így nem is tudsz segíteni a tanulásban – újabb öklös a vállába. Ettől megnyugszom.
- Én is örülök, hogy látlak – megfogja a kezem.
- El fogsz késni – szól közbe Paul.
- Ja – vigyorgok bátyámra, és ott hagyom őket majd az ajtón, keresztül jutok vissza a szobámba.
Összedobálom a cuccomat, elrakom a tiszta ruhám és már menet kész, vagyok.
- Mázlid van öcsi – szól Quil.
- Ha itt van Embry, nagyon hamar elkap – vigyorog Paul.
- Quil – szólok ki az ablakon.
- Hmm – vigyorog fel rám.
- Nem tudod Jacob kész, van-e már a mocimmal?
- Még nem jött haza – von vállat.
- Remek – füstölgök – holnapra kellet, volna.
- Majd megcsinálja nyugi – csitít Seth.
- Jó – sóhajtok. – Sziasztok, mentem tanulni – kihajolok az ablakon – Vigyázatok magatokra! – intem őket – Te főleg! – fenyegetem meg bátyám a mutató ujjammal.
Újabb nap a suliban, újabb unalmas nap…
Jó hogy jön az év vége meg a minden, de nem kell ilyen komolyan venni.
- Anabell – szól valaki az ablaktól.
- Mi az? – fordulok oda.
- Call a bejáratnál, utoljára akkor volt itt mikor Seth is bejárt.
- És? – fordulok vissza a könyvemhez.
- Szerintem rád vár.
- Mért tenné? – döbbenek meg őszintén.
- Jaj töpszli kapj már észhez! Azért mert tetszel neki!
- Persze – nagyon randán röhögök fel – hogy gondolod ezt? – keserűen hozzá teszem. – Neki a végzősök jobban bejönnek.
- Folyton a házatoknál ólálkodik.
- A bátyám haverja ne csodálkozz – vonok vállat.
Végre elérem, hogy békén hagyjanak.
Kicsit fáj a fejem, mikor kilépek óra után.
- Azért vigyáz magadra – szól még oda az egyik lány az osztályból.
- Mért? – nagyon csúnyán nézhetek rá, mert odább áll.
Embry még mindig ott áll töretlenül támasztva az egyik fát.
- Szia – köszönök félszegen.
- Szia – valamiért nagyon zord – Hallom meglátogatott Seth.
- Remek ébresztés volt – morgok.
- Mert?
- Helyből bevágtam a fejem – vakarom meg az érintett tájékot.
Felnevet.
- Na akkor korrepetáljalak? – ejti vállamra a kezét.
Lerázom, és elé szaladok.
- Ha akarsz – vonok vállat és előtte dúdolva, hátra csapot kézzel sétálok.
Megérkezéstől számított két pillanaton belül farkas éhesen vetem magam a hűtőre.
- Reggel kimaradt a kaja – nyammogok. Előkotrom a könyvem - Itt tartunk – bökök a fejezetre. Neki is elővadászok némi ehetőt. Míg olvass, beburkol pár csirke szárnyat, lábat.
Csodák csodája, ha Embry magyarázza el a példát hamar megértem. Kellemesen telik a délután csak sajnos befut Paul, így önkéntes tanáromnak mennie kell.
- Kösz a magyarázatot – kísérem ki az ajtóhoz – Tuti a héten, ha dogát iratnak nem fog rosszul sikerülni – búcsúzóul bele boxolok a vállába.
- Ez valami szokás? – áll meg mögöttem Paul.
- Úgy is nevezhetjük – vonok vállat – Ma mikor jössz haza?
- Nem tudom – most rajta a sor hogy vállat vonogasson. – Majd valamikor.
- Rendben – Embry felé fordulok – Vigyáz rá léci, kicsit hebrencs az én drága bátyám.
- Lee – fenyegető hangnemén csak kacagok, és visszamegyek a szobámba.
Levetődöm az ágyamra, olvasok egy kicsit. De csak addig, míg anya haza nem jön.
- Elmegyek gyakorolni – kapom fel a melegítőmet, a konyhába még puszit nyomok az arcára.
- Apád szeretné, ha időben haza találnál, alig látni itthon.
- Mit vártok? – fordulok vissza az ajtóban – Tizenhat vagyok, hajt a vérem.
- Még csak tizenöt – szól közbe apa.
- Akkor annyi – vonok vállat. – Majd jövök – kiáltom vissza már az ajtó túl oldaláról, és futva megyek kedvenc tisztásomhoz.
Pár nyújtó gyakorlat után bedugom fülembe a zenét. Először lassú ringásba majd egyre pörgősebb ugrások követik egymást.
Átszaltózok a réten keresztbe, és ki esik a fülemből a zene.
- A fene – álok meg és visszatuszkolom a kis fekete vackot a helyére. Szól tovább a zene én is, mozgok tovább.
Két óra múlva el fogy a szusz belőlem. Lerogyok, ahol épp állok. Kikapcsolom a zenét
- Ez szép volt – lelkendezik valaki mögöttem és tapsol is hozzá a frászt hozva rám.
- Seth – ismerem fel végre, ahogy ki lép az árnyékból. – Nem fázol? – nézek végig szakadt rövid nadrágján.
- Itt 40°C van – bök a mellkasára.
- Aha – lihegek tovább.
Leguggol mellém.
- Gyere haza, kísérlek – teszi a vállamra a kezét.
- Mi van veletek? – nézek rá csodálkozva.
- Mért?
- Hagyjuk – kecmeregek fel. Nincs kedvem megbántani. Ahhoz túlságosan is bírom.
Otthon nyugtalan álomba merülök. A törzsi legendával álmodom, mintha én magam is farkas lennék. Ekkora badarságot. Életmentőnek érzem az óra ébresztőjét.
Hiába aludtam sokat, így is mint a zombi úgy járkálok. És néha azon kapom magam, hogy kifelé bámulok az ablakon és várok valamire, vagy valakire.
Haza úton bele botlok Jacob-ba. Sajnos lelkesedésem hiába való.
- Még nem készültem el vele – gondterheltnek tűnik.
- Valami baj van?
- Nem fontos – rázza meg a fejét – Hova akartál menni?
- Forksba, venni Paulnak pár ruhát.
- Beviszlek.
- Kösz – bólintok – Csak előbb haza ugranék ledobni a sulis holmikat.
- Pattanj fel – és beindítja a saját járgányát. Felülök mögé és elvisz a házunkhoz.
- Anya – kiáltom el magam. A mosókonyhából motozást hallok – Beugrom Forksba venni pár dolgot.
- Menj csak kicsim – feleli.
- Szia – köszönök még el az ajtóból.
- Paul büszke lehetne rád – vigyorog Jacob.
- Mert?
- A kishúga saját keresetéből ruháztatja. Nem kevés fáradsággal.
- Na persze, aztán mi a hála, morog ha veszek neki valamit és folyton azt kérdi hol szereztem.
- Ez engem is érdekelne.
- Dolgozom – húzom fel az orrom, elfordulok, hogy értse, nem akarok erről többet beszélni.
- Egy idő után nem elégszenek meg ezzel a válasszal – sóhajt – haza hozzalak?
- Nem kell úgy is Bellahoz mész nem? Én meg haza tudok sétálni.
- Honnan tudod, hogy Bellahoz megyek?
- Mostanában sokat morog emiatt Paul.
- Meg jöttünk – letesz a ruha boltnál – Paul jobban tenné, ha befogná a száját.
- Nyugi csak véletlenül szólta el magát, utána szitkozódva kirohant a házból. Kösz a fuvart ugye hétvégére megjavítod a motort! Nagyon nagy szükségem lenne rá!
- Rendben, de csak a te kedvedért – vigyorog és meg borzolja a fejem.
Tovább hajt én, pedig betérek a boltba, hogy ígéretemhez híven meg vegyem azt a húsz nacit. Ezzel remélem, ki húzza egy pár hónapig, találok pár alsógatyát is, veszek azt is. Most örülök a plusz pénznek, amit a vasárnapokért kapok.
- Oh – kiáltok fel meglepetten.
- Valami baj van Anabell? – kérdi, Marie aggodalmasan.
- Semmi csak találtam pólókat, ezek véletlenül nincsenek le értékelve?
- De – mosolyog és mellém áll – főleg ha ilyen sok mindent veszel. Fiú ált a házhoz?
- Nem, csak Paul haza jött – vonok vállat – Farmerod is van leértékelt?
- Csak a te kedvedért tartok ilyen kis méretű férfi farmerokat. De most érkezett pár jó minőségű női is azért megnézed?
- Persze – felelem nem túl lelkesen.
Belevetem magam a kosár nadrágba.
- Kint vár a múltkori fiú, szólok neki, hátha tud segíteni választani – kacsint huncutul, Marie.
Ellenkezni már nem tudok így várom a találkozót.
- Már megint vásárlás közben futunk össze? – ugrat Dalton.
- Hát ez a sors keze – sóhajtozom színpadiasan. Jót nevetünk.
- Kinek lesz ünnepe, ha már a múltkor is ünnep volt?
- Most csak a bátyám – elgondolkodom – meg nekem se árt némi frissítés.
- Mit ünnepel a bátyád, hogy is hívják Paul?
- Semmit nem ünnepel, csak most van pénzem meglepni pár aprósággal. Uh még a motorom is ki kell fizetni – kapok a fejemhez. Amivel elérem, hogy megint leverek pár nadrágot.
- Kicsit szeleburdi vagy – kapkodja fel a ruhákat.
- Közel az év vége, nem tudok mindent egyszerre a fejemben tartani – mentegetőzőm.
- Ez jól állna – mutat fel egy elég szoros farmert.
Még kicsit kéretem magam, de hamar rávesz, hogy fel próbáljam. Tényleg egész jól áll és még kényelmes is.
- Akkor ez lesz az enyém – döntök, és visszaveszem szakadt farmerem, majd összeszedek minden ki válogatott ruhát.
- Akkor ennyi lesz – fordulok Mariehez.
- Másvalamit? – néz ránk mosolyogva.
- Nem lesz – válaszolok.
Végre valahára kikeveredünk a boltból.
- Jól megjegyzett magának – fújok egyet.
- Akkor mehetünk? – int a kocsija felé.
- Persze – mosolygok.
A látóterem szélén mintha Jared ügetett volna el. Kicsit aggaszt a tény, hogy itt vannak a közelben, de Dalton jelenléte megnyugtat.
- Mi történt a motoroddal? – vet fel csak úgy egy témát.
- Még nem lett kész – vonok vállat – ugyan magam is szeretem bütykölni, de vannak dolgok, amihez kevés vagyok. Jacob jobban ért hozzá mint én.
- Honnan ez a sok fiús jellemvonás?
- Hát tudod, van egy bátyám, és neki van egy-két haverja, akikkel sokat lóg. Néha én is beszélgetek velük. Aztán ragad a kosz, mint légy, a légy papírra.
- Szüleid?
- Anya nagyon fiatal volt mikor születtem apa se votl valami öreg, szóval a törzs segitett hogy életben maradjak ráadásul korán születtem.
- Korán?
- Koraszülött…
- Aha és a munka?
- Mivel nem olyan rég még ők is ebbe a cipőbe jártak így nem nagyon zavarja őket, nem szoktak kérdezősködni. Simán engedik, hogy dolgozzak.
- Legalább tudják hol?
- Csak annyit mondtam, hogy Port Angelesben van, és nem is akarom, hogy többet meg tudjanak – fenyegetem meg a mutató ujjammal.
- Tőlem nem fogják – mosolyog.
Megérkezünk egy kis étteremhez.
- Parancsoljon hölgyem – nyitja ki az ajtót.
- Köszönöm – mosolygok, és kicsit frusztrál, hogy nem vagyok kiöltözve.
- Gyere – invitál be maga előtt.
Végül is a vacsora csodálatosra sikerült és még egy-két kedvenc könyvem is terítékre kerül.
- Nem hittem volna, hogy fiú létedre ilyen szappan buborékokat is olvasol – nevetek fel.
- Szeretek filmeket nézni, de minden filmnek van könyv alapja általában és azokat is szívesen meg nézem.
- Sajnos filmet nézni nem sok esélyem van – horgasztom le a fejem.
- Ha van kedved, megmutatom a gyűjteményem, bár előtte szólnom kell otthon nekem is – mosolyog szerényen.
- Suliba jársz még?
- Igen a helyi gimibe, téged nem láttalak ott.
- Én a rezervátumi suliba járok.
- Nem is tudtam, hogy ott is van suli.
- Pedig van, és mindjárt itt az év vége most hajtanak a tanárok rendesen.
- Biztos menni fog – bíztat.
- Menyi az idő? – kémlelek ki az ablakon.
- Már későre jár, haza viszlek – azzal feláll. Csak most tűnik fel, hogy még nem evett.
- És te nem eszel?
- Ha nem eszek otthon, anya kiakad – valami sántít a mondandójában, de túl jól éreztem magam ahhoz, hogy bármi elrontsa a kedvem.
- Te tudod, de ez isteni volt – vidáman baktatok ki. – Köszi a meghívást.
- Jól érezted magad?
- Persze – bólogatok hevesen.
- Akkor menjünk – vidul fel és beülünk a kocsiba.
Hazafelé sok filmet fel emlegetünk még, és kacagva hallgatom néhány borzalmas mozis élményét.
- Ne haragudj, nem vihetlek tovább – szollal meg a határban.
- Semmi baj – kikecmergek a kocsiból.
- Itt van amiket vettél – nyitja ki a csomagtartót. Magamhoz veszem azt a „kevés” holmit, amit vásároltam.
- Kösz még egyszer ezt az estét, nagyon jól éreztem magam.
- Remélem máskor is lesz szerencsénk egymáshoz – kacsint, és visszaül a kocsiba.
Fáradt tagokkal vonszolom el magam a házunkhoz. Paul húzza a ló…farkas bőrt. Bekészítem a szobájába az új cuccait. Rá ér a második ocsúdásnál üvöltenie.
Most csak lavórban mosakodom hogy ne csapja akkora zajt.
Tisztán vonulok be a szobámba az ablakon kellemes szellő, hozza az erdő illatát. Mély álomba zuhanok.