Hajnal alkonyat és a tűző nap - 10

Valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel velem. Késik. Mért késik, eddig se volt túl rendszeres de ennyit nem késett soha. Lassan egy szörnyű dolog körvonalazódik bennem.

-Elmentem Forksba – kiáltok mikor kirohanok a házból. Most a maradék pénzem seggére verek és muszáj vennem egy olyan tesztizét.

Futok a határig, élvezem, hogy természet feletti erőm nem hagy cserben. Mikor elérem a beton utat lépésre váltok. Nem lenne jó dolog ha száguldoznék a sima emberek között. A patika nyitva van.

-Jó napot – köszönök kedvesen – Egy terhességi tesztet szeretnék.

-Hány éves vagy?

-Tizenhat leszek – felelem dacosan.

-Oh ilyen fiatalon?

-Nem nekem lesz édes anyámnak – füllentek helyből. Nem kell mindenkinek tudnia mi a bajom.

-Jaj kedvesem, ne haragudj – és már adja is a megfelelő fajtát. Fizetek és megyek a benzinkúthoz persze előtte kitérek még hogy ne legyek annyira feltűnő.

-Rég láttalak Annabel – köszönt a kutas.

-Régóta parlagon fekszik a motorom – mosolygok rá – Embry nem akarja hogy működjön így Jake nem szereli meg.

-Ezek a fiuk – csóválja a fejét nevetve.

-Azok, fiuk és azt hiszik mert fiuk én már nem motorozhatok – fel húzom az orrom – Kérnék egy tanknyit azért – kacsintok rá kacéran.

-Persze mindjárt töltök.

-Oh a fenébe – motyogok.

-Mi baj?

-Használhatom a mosdót? Otthon bevedeltem vagy két liter vizet és úgy néz ki csak most tudatosult a szervezetembe, hogy sok.

-Persze nyugodtan – int hátrafelé.

Gyorsan hátramegyek. Csak a fülkében bezárva merem kibontani a csomagot. Lassan elolvasom a használati útmutatót és próbálok a megfelelő módon eljárni. Várom az eredményt de nem várhatom meg itt. Visszanyom a szerkentyűt a dobozba és így az egészet a zsebembe gyömöszölöm.

-Minden rendben? Már azt hittem el raboltak a klotyó manók.

-Persze csak mire két liter átzubog az emberen, az hosszú idő – nevetek. Meg kapom a kanna benzint, fizetek és megyek. Leülök a buszmegálló padjára. Elég kihalt ezen a helyen. Így nem zavar meg senki. Ülök és várok. Magamban számolom a másodperceket. Nem bírom tovább, előkotrom azt a vackot és nézem. Nézem és nem értem. Még gondolkodik. Aztán megjelenik a végeredmény. Gyorsan kutatok a jelmagyarázat után és kihagy egy ütemet a szívem. Terhes vagyok. Nem lehet. Ezt nem hiszem el. Kétségbe esésemben el sírom magam. Mért teszi ezt velem az élet. Könnyeimet törölgetve megyek a kukához és beleszórom a dobozt és tartalmát. Visszarogyok a padra. Mért történt meg ez?

Egy ismerős kocsi gördül be a látóterembe.

-Anei? – szól ki egy még ismerősebb hang az autóból.

-Dalton? – nyögöm elcsukló hangon.

-Mi történt? – kipattan a kocsiból, és mellém siet.

-Semmi – legyezem el. Nem hagyja magát. Csak annyit érek el, hogy leállítja a motort miután félre áll az útból.

-Meséld el – kéri. Azt hiszem tartozom neki ennyivel.

-Dalton én… én farkas lettem – döbbenten mered rám – Nem bírom elviselni a hidegek közelségét. Nem birok magammal, ha a közelemben vannak. És… most… most terhes vagyok a barátomtól – zokogásba fulladnak szavaim. Átöleli a vállam. Nem zavar, sem az érintése sem az illata, hiába édes nem vagyok tőle rosszul és még csak nem is akarok át változni.

-Mit tegyek? – teszem fel az engem oly feszítő kérdést.

-Hát… esetleg… abortusz?

-Mi? – annyira elvékonyodik a hangom, hogy majdnem sikításnak is beillik.

-Akkor marad a bevallás – sóhajt színpadiasan.

-Minden élet fontos nem szabad kioltani még akkor is ha nem várt – sokkosan ülök és hasamra szorítom a kezem.

-Anie – fogja meg a másik kezem, ami eddig a pad fáját markolta. – Nyugodj meg – kéri – Haza viszlek.

Fel segít és be ültet a kocsiba.

-Sajnálom Dalton, hogy hitegettelek – lehorgasztom a fejem.

-Semmi baj – veregeti meg a térdem – Tudok várni – rám kacsint – Nem hiszem, hogy olyan sokáig kéne – elhagyjuk Forkst. Meg állunk a nagy semmi közepén.

-Sajnos csak eddig jöhettem – áll félre az úton.

-Nem baj – lassan kikászálódok – Sajnálom, hogy gondot okoztam – visszanézek – Köszönöm, és kérlek, bocsáss meg nekem.

Végig néz rajtam, követem pillantását. Toprongyos ruhám kicsit még szakadt is, a visszapillantóban meglátom arcom, elborzadok, sápadt. Fel vannak dagadva a szemeim és még vörösek is.

-Remélem, még majd tudunk beszélni – mosolyog rám. Halványan követem példáját, intek neki és megyek haza. Legalábbis arrafelé, sajnos a házig nem jutok el.

-Miért nem mondátok el neki? – Paul üvölt.

-Mért mondtuk volna el?

-Mert átváltozott – bátyám tombol – Nem takargathatom örökké az igazságot előle. Vagy el mondjátok neki záros határidőn belül, hogy nem a báty vagyok, hanem a nagybátya és hogy a húgod az igazi anyja! Az apja meg csak szimplán lelépett miután fel csinálta Lizt.

Döbbenetemben meg dermedek. Most mit tegyek? Anya húga… de hát ö meg halt.

-Paul ne kiabálj – apám szava mennydörög végig bennem – még egyszer ne mert Lizt a szádra venni! Bele halt a szülésbe.

-Épp ez az és a nyakatokban hagyta Annabelt csak nevet adott neki és meg hallt.

-Paul – anyám könyörgő hangjára meg remegek. Nagyon rég nem volt ilyen kétségbe esett.

Lábaim gyökerei elengednek, futásnak eredek, eszeveszett sebességgel majdnem bele csapódok a felbukkanó falba. Még időben lefékezek és lihegés nélkül kopogok, zaklatottságom leplezvén gyűrögetem pólóm alját.

-Szia Lee – köszön a kedves asszony – Kerülj beljebb.

-Jó napot Sue, Seth itthon van?

-Persze a szobájában van. – int felfele.

-Köszönöm – és már rohanok felfele.

-Szabad – kapok bebocsátást a szobába.

-Szia – köszönök neki. Azonnal fel pattan az ágyról.

-Mi történt veled?

-Semmi nem lényeg – hárítok, Seth pedig megérti és inkább csak átöleli a vállam, leültet az ágyra. Elszakad bennem valami és pólóját markolva, zokogásba kezdek. Erős karjai szorosan tartanak.

Nem tudom meddig itatom az egereket azt se tudom mennyi idő telik el.

-Nem akarok most a falkával találkozni – suttogom magam elé.

-Ha gondolod, maradj itt, anya örülni fog egy szorgos kéznek a ház körül, én nem vagyok elég hüm… jó itthon az ilyen dolgokban. – Ajánlja Seth a barát.

-Köszönöm. – fel pillantok rá.

-Persze, csak ha nem bánod, hogy velem kell egy szobában lenned – mosolyog.

-Nem – legyintek.

-Az egy ágyat se bánod? – hallom még a kérdést egy erőtlen fej rázásra még futja, de már alszom is. Úgy ahogy vagyok, felöltözve, összegömbölyödve, idegi sokkos állapotban.

Álmomban újra élem a nap eseményeit. Hallom Paul ordítását bár most kicsit bővebben. Mindenfélét hozzá mond, hogy anyám tényleg nem az meg hogy az igazi az milyen egy utolsó útszéli éjszakai pillangó volt. Anyám, vagy legalábbis akit eddig anyámnak hittem kikacag mikor meg tudja, hogy terhes vagyok. Embry elfordul tőlem és letagadja, hogy övé lenne. Kétségbe esésemben hánykolódok.

Csatakosra izzadva riadok fel. Lentről hangok szűrödnek fel. Sam ezt tisztán hallom.

-Nem sokáig tarthatom távol tőled.

-Csak még egy kicsit – ez Seth.

-Mondott már valamit?

-Nem, még nem és szerintem most hagyjuk békén.

-Nem azért mondod…

-Nem – Sam biztos valami fontosat tud, amit én nem, és Seth is ugyan azt tudja. Vajon mi lesz? Az alfa haragja nem ért el, sőt mintha együtt érzést véltem volna fel fedezni benne.

Lassan leülök az ágyra. Akkor most nem fog zaklatni a falka? Vajon miért? Mit mondott Seth Samnek?

Nyílik az ajtó.

-Oh fel ébredtél már? – mosolyog rám az említett.

-Jó reggelt – köszönök reflexből.

-Ha magadhoz tértél meny elfürdeni, de ne pacsálj sokat kérlek és utána anya készített finom reggelit, gyere enni.

Meg teszem, amit mond. Találok egy lavórt, tele engedem forró vízzel és megfürdök, a szappan finom illatú és kellemes érzéssel tölt el, hogy lesikálhatom vele magam.

Tiszta ruhát ugyan nem kaptam de minek? Úgy is csak szétszaggatom. Fel kapom rongyos göncöm és letrappolnék, de az utam állja Seth.

-Vegyél ki a szekrényből egy normálisabb cuccot – int a fejével a szobája felé. Mérgesen szusszanok egyet, de megyek.

Már tisztán, új kölcsön ruhában ülök asztalhoz. Leah eltűnt valamerre, de nem zavar. Kedvelem a csajt, de néha elviselhetetlen a modora, meg nem is az én korosztályom. A korosztályról eszembe jut Embry, fáj, hiányzik, mellkasom össze szorul ha rá gondolok hogy miket mondott álmomban.

-Nyugtalanit valami? – kérdi Sue.

-Nem – tagadok helyből. Persze pótanyám nem vághatom át, hisz ő nevelt anyám helyett. Csak meg érinti a vállam és tudom, pontosan tudja, miért nem mondom el az igazat. A reggeli elfogy. Set elköszön és megy. Én maradok és segítek a ház körül, de leginkább bent.

-Anyukád keresett – mondja mit egy mellékesen Sue.

-Igen? – adom a lezser figurát.

-Mondtam, hogy itt maradsz pár napra. Nem örült neki, de elfogadta.

-Köszönöm.

-Jól érzem, hogy összevesztetek?

-Nem egészen.

-Akkor.

-Egy szót se szóltak hozzám, nem velem kiabáltak.

-Lee.

-Sajnálom Sue, de még nem dolgoztam fel.

-Rendben – ezzel beleegyezik, hogy még egy éhes szájat etet. Bár igyekeztem minél kevesebbet fogyasztani, de akkor meg csúnyán néznek rám. A napokból hetek lesznek. Jó persze haza járok, de csak és kizárólag akkor, maikor nincs otthon senki.

Lassan járom körbe a házat semmi nem változott. Paulnak semmi nyoma. Beljebb óvakodom. A szobámból összeszedem a ruháim maradványait, nem viszek el mindent, van pár darab, amit inkább emléknek tartok mintsem igazán hordani. Aztán ott van a magnóm is. Nem merem el mozdítani. Táskába gyömöszölöm a cuccom és tűnnék el mikor is az ajtóban össze futok a bátyámmal, aki lehet inkább a nagybátyám.

-Lee – nyögi ki.

-Sajnálom – suttogom és elhúzok mellette.

-Lee várj – kapna utánam.

-Ne – és már szaladok is.

Zakatol a szívem és addig nem is nyugszom meg, míg Seth szobájának ajtaja bennem csukódik mögöttem.

Estig nem is merészkedem elö a szoba sarkába kucorogva fogom a fejem és hajtogatom magamnak, hogy minden rendben lesz.

Vacsora asztalnál Seth úgy néz ki mint akinek jól bepancsoltak és valószínűleg ez is történt. Na meg az hogy eltört legalább egy bordája el van törve, és nem tudja az egyik kezét rendesen használni.

Nem merem szóba hozni, míg mindenki jelen van. Csak és kizárólag miután becsukódott mögöttünk az ajtó.

-Mi történt?

-nem fontos…

-Seth – szólok rá erélyesen.

-Rendben de akkor te is mesélsz – vág vissza.

-Előbb te.

-Nem ér.

-Te vagy szarabb állapotba.

-Jól van na – mérgesen le ül az ágyára – Embry kiakadt Paul is mondjuk de öt megértem.

-Mért akadtak ki a fiuk? – egy mozdulattal leülök a szoba közepére.

-Embryvel közöltem valamit és nem hitt nekem. Paul meg… látott ma és kiakadt, mert egy szó nélkül ott hagytad. Tényleg látott ma?

-Hazamentem pár cuccomért – intek a kis sport táskám felé.

-Ezek szerint még maradsz? – vidul fel a hangja.

-Egy kicsit még igen, de igyekszem hasznos lenni. – bizonygatom.

Csak nevetve legyint.

-Anya örül mindig mikor itt vagy, valahogy ellensúlyozod Leah savanyuságát.

Mosolyom meg fakul, szóval Leah tényleg ennyire meg keseredett volna?

-ne haragudj – hajol közelebb.

-Semmi – legyezem arrébb – Csak annyira furcsa hogy édesanyád ilyen könnyen veszi, oké tudom régebben is a fél életemet itt töltöttem. – nagyot sóhajtok – Mégis most otthonról menekültem el és nem járok estére haza.

-Sose bánd. – átkarolja a vállam, nekem pedig végre oly sok nehéz nap után, végre egy kis béke jut.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 9

Hajnal is elmúlik, mire levakarom magamról a sok koszt. Embry a szobámban vár.

-Felszabadult a fürdő mehetsz…

-Már jártam otthon – torkol le. Elkapja a kezem és maga mellé húz – Hogy tudsz ennyit piperézkedni?

-Csak a koszt szedtem le magamról – védekezem.

Mosolyog, bele csókol a nyakamba és magához ölel.

-Meg fojtasz – nyögöm, persze nem is igaz. De valahogy el akarom érni, hogy a szemembe nézzen.

Nézem, de a fáradság erősebb lehunyom a szemem. A pislogás pedig szenderülésbe csap át.

Már sötétedik mire magamhoz térek.

-Gyönyörű vagy a lemenő nap sugaraiban.

Erre csak egy grimasszal válaszolok. Felnevet és megcsókol.

-Elfáradtam miközben néztelek – és laposakat pislog.

-Nem aludtál?

-Nem – vallja be – Sokkal jobban lekötött, hogy nézem alvó arcod.

Erre elpirulok.

Figyelem, ahogy az egyik pillanatban olyan élénken csillogó szemei álmossá válnak és lecsukódnak a szemhéjak, hogy pislogjon, de nem tudja már kinyitni. Még megrándul finom bőrke, ami eltakarja előlem barna szempárját.

Figyelem egyletes szuszogását.

Öröké el tudnám nézni, ahogy a hold fénye csillog bőrén. Még látom, ahogy a sötétet szét zúzza a nap első sugarai, de sajnos a fáradság erősebb és elnyom az álom.

Reggel egyedül ébredek. Embry eltűnt mellőle. Kirohanok a ház elé. Még látom az összegyűlt falkát. Úgy ahogy vagyok pólóban rövidnadrágban oda sietek.

-Lee – fordul felém Sam – Rád bízom a srácokat neked nagyobb az önfegyelmed, mint bárkinek a falkában – itt szúrósan Paulra néz.

-De…

-Lee – fogja meg a kezem Embry – Nem akarok érted aggódni, kérlek, maradj itt – hangja keserű és kétségbe eset.

-Rendben – bólintok bár nem meg győződésből.

-Seth már fent van a hegyen gyűljünk össze indul a hajtóvadászat.

Ahogy átváltozom érzem, hogy Jacob érzései kavarognak düh keserűség és csalódás valamint a harc utáni kiolthatatlan vágy.

Még látom, ahogy megcsókolja Bella-t, de a többi nem érdekel. Fehér szőröm csillog a délelőtti nap sugaraiban. Idegesen fel alá mászkálok a kertben. Emily lép mögém.

-Gyere – hívogat kedvesen.

Nagy nehezen követem két hátra hagyott társammal együtt.

-Ne aggódj minden rendben lesz – azzal átmegyünk Sam házához.

Itt se nyugszom meg. Lassan ösvényt járok a kert füvébe.

-Lee ha nem nyugszol meg, akkor vissza megyek és rendbe raklak – hallom Sam szemrehányó gondolatát.

Lekushadok és behunyt szemmel figyelem, ahogy haladnak az erdőben.

Majd önmagam is látom a mögöttem álló srác szemszögéből.

-Ne merj semmire gondolni – hallom Embry fenyegetését és társam elfordítja tekintetét szégyenlősen bocsánatot rebeg.

Sam parancsokat osztogat.

A harcot nem vagyok képes csendben tűrni.

Felvonyítok figyelmeztetően, de kevésnek bizonyulok. Sam parancsait hallgatom néha mozdulnék én is, mégis vissza húz a fejem.

Látom az újszülötteket. Látom mikor Leah le akar vadászni még egyet és rosszul mozdul, látom azt is hogy Jacke ugrik oda, érzem a fájdalmát. A csata véget ér. A falka visszatér és hozzák a sérültet is. Embry elrángat onnan, ne lássam ne halljam. Ami nem egyszerű, mert az egész La Push zeng a sráctól.

-Jól vagy? – kérdezem mikor már a szobám csendjében ülünk.

-Nekem nem lett bajom – mosolyog rám keserűen.

-Akkor mindenki érezte?

-Persze, ez az egy baj van a farkas léttel, érezzük egymást.

Nem vagyok képes válaszolni, csak nézek rá, azt hiszem egyszerre mozdulunk. Csókja féltő boldog és bennem is átszakít egy gátat. Faljuk egymás ajkait, nem emlékszem mikor döntött végig az ágyon de már csak arra eszmélek hogy pólóm alatt jár meleg tenyere.

-Mit is szerettél volna el mondani csata elött?

-Csata után akartam el mondani – suttogom.

-Mi volt az? – kegyetlenl el hajol hogy ne tudjam megcsókólni.

-Ha nem jöttél rá magad akkor tényleg édesen hülye vagy – mosolygok. Várom a hatást, ami nem marad el. Döbbenten pislog kettőt, majd mikor leesik neki, elvigyorodik.

-Szóval tényleg nem lehet előle menekülni?

-Nem – rázom a fejem – De ha nem gondolsz bele, hogy ez kényszer és nem lehet kibújni alóla egész békés a dolog.

Tenyere végig szánkázik combomon kis nyomást gyakorolva a bőrömre. Elveszek érintésében. Csókja fullasztó, édes és követelőző, édesgető.

-Ne – kérem két korty levegő között.

-Mért – lihegi a nyakamba.

-Ha most meg tesszük akkor…

-Akkor… - vág szavamba és újra lenyom az ágyra, falánk ajkai nem hagynak nyugodni vérem forr, de fejem túl racionális.

-Kérlek Embry – tolom el magamtól – Anyámék itthon vannak. – ez hat és visszahúzódik. – Sajnálom – közelebb bújok hozzá, és legszívesebben sírnék. Vissza utasítottam, pedig tudom mennyire szeretné.

Valamikor elszenderülök, arra riadok, hogy üres mellettem az ágy. Embry ennyire meg sértődött volna itt hagyott? Alig lépek ki a házból Paullal találom magam szemben.

-Mi történt?

-A hideg doki motor balesetnek állította be az esetett, most ezt kell mindenkinek mondanunk. Jake kivan bukva, nem mutatja, de én tudom, hogy zavarja, amit az a lány mondott neki. – pattanásig vannak feszülve az izmai. A bátyám ideges.

-Nem tudok venni neked most nadrágot úgy, hogy kélek vigyázz a készletedre. Nincs munkám – azzal elvonulok az erdőbe sétálni. Fáradt vagyok. Ki merültem érzelmileg teljesen.

A vámpíroknak ugyan vége, de az élet nem áll meg. Jackob szépen gyógyul, legalábbis a doki szerint, még én is láttam, hogy már nincs ágyhoz kötve. Szóba állni nem lehet vele, mert rövid utón távol találom magam tőle. Hol vannak azok a régi szép idők? Mikor mindannyian békés kölykök voltunk, csak nevettünk a suliban és gondtalanok voltunk. Most szenvedünk az éhségtől, a szerelemtől, mely akaratunk ellenére is meg talál, és ott van a pénztelenség is.

Fáj látni mivé lettünk. Megint Sethék konyhájában térek magamhoz. Otthon nem szeretek lenni anya folyton morog, apa meg az ágyat nyomja. Nincs jó állapotban, anya szerint csak megfázás, de nem hiszem. Ha megfázott volna mért őszült meg olyan hirtelen?

-Tessék egyél egy kis húsleves – tol elém Sue egy tányért.

-Köszönöm – mosolygok rá.

-Seth nemsokára haza jön, ha ez a következő kérdésed – mosolyog törtemül, én pedig el csodálkozok.

-Honnan?

-Egyszerű – nevet fel – Mindig a konyhában kötsz ki, ha keresed a fiam. Anyukád aggódik érted. Nem jársz haza már te sem, úgy mint Paul.

-Sajnálom – horgasztom le a fejem.

-Ne nekem mond – dorgál meg. Nagyot sóhajtok tényleg haza kéne menni, de nincs lelkierőm anyám szemébe nézni és nem akarom apát betegnek erőtlennek látni.

Seth megérkezik a leves el fogy én pedig gazdagabb vagyok néhány hírrel. Sam beosztana, de mivel még mindig képtelen vagyok rendesen átváltozni így kicsit békén hagy. Embry pedig el van kámpicsorodva, ezen már nem csodálkozom.

-Köszönöm a vendég látást, és elnézést a zavarást – köszönök el és megyek haza, legalábbis remélem anya még dolgozik, apa meg alszik.

A ház előtt összefutok Embryvel.

-Van kedved átjönni hozzám? – kérdi lezseren.

-Persze – nevetek rá. Kézen fog és megyünk.

Hiába köszönök hangosan, letorkol, hogy anyukája nincs itthon elment egy rokonhoz vagy mi, de most nincs itthon.

Megint az ágyon kötünk ki, félek kicsit hiába tudom hogy vigyáz rám, mégis ott van az a kis félsz hogy ha megkapta amit akart akkor vége mehetek utamra.

-Lefürödhetek? – kérdezem félve.

-Persze – pislog párat Embry – Majd utánad el megyek én is. Várj, adok egy pólót.

Az ajtóban váltjuk egymást.

-Hagytam egy könyvet az asztalon, hátha érdekel – int a szobája felé. Míg ö pancsikol én a könyvet bújom. Érdekes nem hittem volna, hogy ilyeneket is olvas, majd meg kell mutatnia a könyv gyűjteményét, bár van itt a polcon pár érdekes kötet.

Csak az első fejezettettet tudom el olvasni mikor is a könyv fedőlapja szépen óvatosan becsukódik és Embry mosolyog rám az ágyról.

-Szia idegen – suttogom.

-Szia – köszön vissza.

Óvatosan hajol ajkamra, mintha félne elszaladok. Átkarolom nyakát és mélyítem a csókot, ezen felbátorodik. Még látszik a szoba ablakából, hogy megy le a nap, és fényénél Embry bőre ragyogónak tűnik, bár ő suttogva enyém dicséri.

Amit művelünk az éjszaka, nem mondanám szexnek, sem szeretkezésnek, olyan érzésem van hogy nem csak a testünk vált eggyé, hanem a lelkünk is. Furcsa érzés volt. Életem első kapcsolata bár nem lett kimondva mégis összetartoztunk, a szellemek is így akarták vajon?

A reggel kegyetlen módon ébreszt fel. Hideg az ágy és fájdalom mar mellkasomba. Megtettük és lehet már nem is vagyok elég jó neki. Kétségek között öltözök fel. Minden tegnapi ruhám fel veszem és igyekszem minél hamarabb távozni, de a konyhaajtóból kiszűrődő zajok meg állítanak.

Embry nyomdafestéket nem tűrő módon káromkodik, jó nem olyan cifrán mint Jake, de majdnem annyira.

-Mit csinálsz? – csúszik ki a számon az önkéntelen kérdés.

-Reggelit nem látszik? – zsörtölődik fel se fogva, hogy ott vagyok.

-Hagyd majd én – állok mellé és szépen lassan átlátom a káoszt. Tojásrántotta meg szendvics. Rendben.

-Lee – döbbent hangjára felé fordulok.

-Igen?

-Hogy kerülsz ide? Neked még aludni kéne… és ágyba kapni a reggelit! – kétségbe esésében meg nyúlt arcán jót mosolygok.

-Semmi baj Embry tudom, hogy a fiuk nem jók a konyhában, tudod van egy bátyám, aki szintén ilyesmi a konyhában.

Nevetve fordulok vissza a reggelihez. Jó ízűen falatozunk miután terített.

-Mai napi program?

-Nekem mennem kell őrködni Jackob kieset a fedő sztori miatt. Sam viszont nem enged a maga igazából, így vigyáznunk kell továbbra is, hiába fognak elköltözni a Cullenek.

-Elköltöznek?

-Igen valami hasonlót mormogott Jake.

Kétségbe esetten fel ugrom. Nekem beszélnem kell Daltonnal.

-Mi baj? – fogja meg a karom.

-Semmi – zuttyanok vissza a székemre. Nem állíthatok csak úgy oda Dalton elé. Pedig mondta, hogy találkozni szeretne velem. Hogy fogok én találkozni vele úgy, hogy a falka ne akadjon ki. A világ nehéz kérdései rám sújtanak én pedig alig bírom el a terhet.

A nap további részében elbújok a szobámba. Anyám hiába szólongat, nem akarok válaszolni, alvást színlelek. Felrémlik a kép amikor haza jöttünk mind kettőnek holtra sápadt arca mikor megláttak. Baljós érzetem egyre erősödik.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 8

Megérkezéstől számított fél pillanaton belül Paul eltűnik a színről.
-Elküldtem, nehogy valami meggondolatlant tegyen, amit később megbánna – magyarázza Sam értetlen arckifejezésemre.
-Mi legyen Lee-vel? – kérdezte végül Seth
-Itthon marad a többiekkel – határoz az alfa.
Erre két srác fel morran. A nevük jelenleg nem ugrik be.
-Embry – szól zordan Sam, jelentőség teljes pillantásától kicsit megijedek, de ne csodálkozunk egy három fejel magasabb farkas lapul benne.
-Akkor mi most lelépünk, remélem majd tájékoztatok, elég hosszú mese lesz – azzal magával húz.
-Hova megyünk?
-Haza viszlek és hozzá láncollak az ágyadhoz, hogy ki ne tehesd a lábad az elkövetkező pár napban.
-Mért is?
-Nem figyeltél?
-Nem nagyon ment.
Felém fordul. Majd ismét húzni kezd maga után.
Haza érkezünk Anya és apa csodával határos módon fent vannak és sápadtan néznek rám.
-Sziasztok – köszönök még, de már csak a szobám ajtajából mert Embry elemi erővel betoloncol maga előtt és bezárja maga mögött az ajtót.
-Szerencse, hogy Paul előbb járt itt – fanyarul felnevet.
-Mi baj?
-Szóval a családi hátteredet most nem firtatnám elég lesz az illetékest meg hallgatni. Viszont ami most fontos: holnap este megint elmegyek megnézni a felkészülést hogy milyen fogásokat mutat …
-Jasper
-Igen – nagyon sóhajt – szóval nehéz lesz itthon hagynom téged.
-Nem akarok útban lenni – védekezem azonnal.
-Akkor jó – mintha megnyugodna.
-Milyen mesét szeretnél el mondani?
-A legenda igaz – fog bele nehezen – a törzsi legenda a régi mesék.
-Az összest fújom kívülről – vonok vállat – Tudtam, hogy Paul is azt hiszi … mármint hogy farkas… de hogy tényleg az azt nem gondoltam volna.
-Tényleg ismersz minden történetet?
-Ne feled félig Sue nevelt – boxolok a vállába.
-Lehet most nem kéne tönkre vágnod a csontjaim – mosolyog.
-Mért is?
-Kicsit megerősödtél az elmúlt pár napban észre se vetted?
-Nem igazán.
-Mikor itt voltam, hogy várjam az átváltozásod, úgy forgolódtál mintha rémálmod lett volna.
-Volt is – szúrom közbe halkan
-Hadonásztál és egyszer a karom bánta – vigyorog és jobbját fel emeli.
-Ne haragudj – simítok végig a bántott végtagon.
-Semmi baj – tarkómnál beletúr a hajamba. Hirtelen elkomorodik.
-Mért hagytad, hogy egy hideg megcsókoljon?
-Nem igazán hagytam… - lepillantok és elkezdek babrálni a kölcsön nadrág szegéjével.
-De vágytál rá – szeme összeszűkül.
-Mert…
Egy picit most összezavarodtam. Most hogy felhánytorgatja Dalton-nal balul elsült csókomat, kicsit meg remegek.
Valami mindig is hiányzott mikor vele voltam. Valami amit nem tudtam beazonosítani. De most hogy Embry itt ül mellettem tudom mi volt az. A tűz. Embry-ben lángol ez a tűz és megperzsel vele akárhányszor hozzá érek.
-Mert?
-Hiába lógtam vele… valami hiányzott.
-Mi?
-Nem tu… - véletlenül a szemébe nézek és rájövök ez hiba volt! Barna szemei a felkelő nap sugaraiban gyönyörűek. El áraszt azzal mit azt hittem nem létezik.
A tarkómnál lévő keze közelebb húz magához míg a másik átölel. Óvatosan megcsókol. Mintha félne attól hogy szét esnék. Vagy csak összetörnék.
-Annyira vágytam erre – leheli még mindig az ajkaimnak.
Súrolja számat és újra lecsap. Most kíváncsian kóstolgat és egyre jobban bele merülünk. Elragad a hév amit kerestem és vártam meglelem. Átkarolom a nyakát.
Hanyatt dönt az ágyamon. Karjai szorosabban ölelnek a csókot abba hagytuk ugyan, de nem enged el.
-Itt hagyjuk abba – motyogja. Érzem, hogy remeg a keze – holnap után csatába megyek, tisztán kell gondolkodom.
-Egyben gyere vissza – simogatom meg az arcát.
-Ha vársz rám még félholtan is ide vonszolnám magam.
-Egyben – hangsúlyozom ki.
Felnevet és hozzám dörgölődzik.
-Sajnálom – simít végig a kezemen ahol pár napja még az ö ujjainak lenyomata díszelgett.
-Nem fájt annyira – vallom be.
-Akkor már át kellet volna változnod – felkönyököl.
-Honnan tudtátok?
-Mikor lázasan nyomtad az ágyat. Majdnem 50°C volt a test hőmérsékleted. Ezt egy normális ember nem viselné el. Te viszont másnap fel keltél és mentél dolgozni, mintha misem történt volna.
Hozzá gömbölyödöm.
-Mi az amire rá fogok jönni? – kérdezek egy általam semleges témának vélt valamire.
-Az… az a bevésődés – nyögi ki – ez ellen nem tudok védekezni. És sajnos a másik szeméj se tud.
-Mért akarnék ellene védekezni? – kérdezem kicsit bánt, hogy ilyen hülye.
-Hát…
-Szellemekre, olyan édesen hülye vagy – rázom meg a fejem.
-Mért is?
-Gyere a harcból vissza és elmondom.
További kérdéseket megelőzően rányomom számat az övére. Hát tényleg nem eset le neki? Soha senkit nem engedtem önszántamból magam mellé az ágyamba. Őt pedig nem dobtam ki mikor a szobámba lépet. Bátyámon kívül más nem nagyon járhatott itt.
-Szerintem aludjunk egy keveset – vetem fel és hatalmasat ásítok.
Belecsókol a nyakhajlatomba majd apró puszikkal fel jut a számig, most csak finoman ér az ajkaimhoz.
-Szép álmokat – suttogja.
Másnap délben vet ki az ágy, és akkor se önszántamból ébredek fel.
Embry nagyobb erővel ül fel mint amit én elvártam volna egy hálótárstól.
-Na – motyogok és megdörgölöm a kobakom.
-Bocsi – nyom csókot a homlokomra.
-Menni kéne? – nézek ki az ablakon.
-Ja – von vállat és feláll.
Magával húz mit se törődve korgó hasammal követem.
-Anabell – szól még anya, de most rá vagyok a legkevésbé kíváncsi.
Futva érkezünk meg Sam házához. Most már teljesen más a hangulat. Paul is mintha megnyugodna hogy lát.
-Este csak Jacob Quil és Embry megy el a találkozóra. Bár nem örülök a dolognak, de egyet értek abban, hogy nem kell kitenni az egész falkát ekkora veszélynek.
Kicsit fészkelődöm de nem szólalok meg. Jobb a békeség.
-A csata idejére mindenkivel kontaktusban akarok maradni – ekkor rám villantja szemét – ez még az olyan makacs átváltozókra is vonatkozik mint te Lee – mosoly bujkál a szája sarkában.
-Vettem – vigyorgok el szégyentelenül.
A megbeszélésen még szót ejtenek hogy mi legyen a csatában meg gondolják a lehetőségeket és a támadás helyét, idejét, útvonalát.
Itt sajnos én és két balul járt társam csak megfigyelők vagyunk.
Az éjszaka beálltával a kijelöltek elindulnak kifelé. Nagyon nehezen engedem el Embry kezét. De végül is ö Sam parancsát követik én pedig nem állíthatom meg őt. Az ajtóból hosszan nézek utána.
-Menj utánuk de maradj távol a Cullen-ektől – Sam áll mögöttem és kilök az ajtón – Farkas alakban, hogy a fiúk is tudjanak rólad – mosolyog és már vissza is fordul a konyhába.
Vigyorogva vetem be magam az erdőbe ledobálom magamról a pólót és nadrágot. Már éget az izgalom tüze és négy lábon érkezem egy hosszabb lépés után.
Mancsaim hangtalanul suhannak a fák között. Máris hallom Jacob hangulat emelkedettségét ahogy Bella-ra néz. Embry pedig mérgelődik Sam „remek” ötletén.
Quil üdvözöl egyedül kedvesen.
Le ülnek a tisztás szélén és figyelik a harcolókat az ö szemükön keresztül nézem én is egy darabig de elunom.
Fel akarom fedezni ezt az állapotot. Kedvtelve ugrálok jobbra balra. Úgy hogy nyomot ne hadjak. Majd minél magasabbra próbálok ugrani egy fán. Aztán szimatolok mindennek olyan éles a szaga. A látásom is kitűnően működik ebben a sötétben. Itt az ember tökéletesen eltévedne.
Quil felkuncog mögöttem. Megtorpanok és megrovóan rá pillantok.
-Mi van?
-Aranyos vagy…
-Persze
-Nem csodálom hogy Embry másik fele vagy – ismét kuncog. Ez feltűnik a hidegeknek is.
-Quil! – szol közbe most már Embry is – Ha egy kicsit figyelnél.
-Persze, persze – azzal vissza fordul ugyan a harcolok felé figyelme, de még mindig mosolyog magában az újdonsült felfedezéseimen és ö is elképzeli milyen volt mikor először lett farkas. Oda osonok melléjük és lefekszem még a sötétben lehunyom szemem, hogy az ö szemükkel lássak, az enyémet pedig ne lássák.
Pedig tudják, hogy ott vagyok Edward képes rá, hogy bele lásson a gondolatainkba.
-Agykurkász – veti oda Jacob.
-Az… - vonok gondolatban vállat és ráhagyom.
Fülelek és csak figyelek.
Most valahogy megnyugszom s gondolkodni nincs kedvem csak hallgatom a többiek harccal illetve Bella-val kapocsaltos elmerengését.
-Jasper mára elég – szólal meg Alice túl közel hozzám mint én azt szeretném. Kipptannak a szemeim és rájövök, hogy csak Jacob-hoz van közel.
-Ne morogj, így jár aki nem figyel – kuncog megint Quil.
-Figyeltem! – méltatlankodom.
-Nyugodj meg – figyelmeztet Embry és merőn vizsgálja a hidegeket. Csak Edward pillant felénk.
Ekkor megjelenik Dalton. Oda súg valamit Edward-nak, az bólint, és még visszasuttog valamit. Közelebb sétál az immáron kicsit feszültebb hármasunkhoz.
-Anie, ha itt vagy kérlek, találkozzunk ha vége van ennek a hacacárénak – kékszeme csillog ahogy bőre is. Válaszra vár.
Felemelkedek és két lépéssel kidugom a fejem a holdfényre. Bella szíve extrára kapcsol Jacob oldalánál. Én pedig határozottan bólintok.
-Nem örülök – morog Embry.
-Én sem de beszélnem kell vele tisztáznom kell vele, hogy ne legyen többet olyan mint a határnál.
-Rendben, akkor se örülök megint egy vérivóval találkozol ráadásul ö már megcsókolt mielőtt én tehetem volna.
-Fékezd magad – szolok rá de már késő. Quil döbbenten mered rám.
-Mit csináltál?
-Átváltoztam – felelem és még vissza nézek Daltonra, hunyorítok – Ne gyere La Push közelébe, mert szétcincálnak.
-Nem halja – morog Embry
-Csak hogy mondhassam én előre meg mondtam – azzal vissza lépek a sötétbe.
Bella ekkor beszélni kezd Jacob-hoz
-Ki volt az a fehér farkas? Dalton Anie-t mondott de ilyen nevű lányt nem is ismerek La Push-ban
Felhorkanok. Érdekes is lenne ha ismerne, olyan sűrűn jár le oda. Én meg elvoltam foglalva, így nem nagyon foglalkoztam velük.
-Lee – szol rám Jacob
-Jó befogom – azzal megint lekushadok és lehunyt szemmel nézelődök.
-Pihenjetek – köszön el tőlünk Carlisele – Nehéz csata vár ránk vasárnap.
Azzal utunkra bocsát.
Én a magam részéről kicsit nyújtózom amolyan kutya módra és vígan ügetek Embry oldalán aki a csata részleteit beszéli ki Quil-al és mindketten izgatottak. Én meg szorongok, hogy mi lesz velük és féltem őket. Végtére is a családom!
-Nyugi nem lesz semmi baj – vigasztal Quil. Hiszek nekik és rám is átragad a csata iránti vágy.
-Nem te maradsz a faluban – szögezi le Embry.
-Álmodozni se szabad? – nyiffanok fel.
-Azt igen.
Visszatérünk a faluba. Én vissza változom emberi alakba már egy jó fürdőt úgy vennék. Fordítva van rajtam a póló, de nem érdekel.
-Embry – szolok a szürke farkasom után.
Visszanéz.
-Elmegyek, muszáj fürdenem, bűzlök a vérivóktól. Majd megyek.
Boltin és már megy is tovább.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 7

Az ágyamba térek magamhoz. Hogyan kerültem haza és legfőképp kiöltöztetett át alvósba fogalmam sincs róla. Az utolsó emlékem a buszút volt Quil dúdol valamit mellettem.
Oh szellemek segítsetek! Quil tudja. Ez a felismerés annyira megrémít, hogy kipattannék az ágyból. De egy erős kéz vissza tart.
-Aludj – kéri ellentmondást nem tűrő hangon. Igen ez nem egy rossz ötlet úgy is álmos vagyok.
-Jó – motyogom, átfordulok a másik oldalamra. A meleg kéz simogatja a hátam, amitől minden sokkal jobb.
Sajnos ez az álomvilágra nem igaz.
Nyugtalanul kémlelek körbe a sötétben. Megjelenik egy hatalmas szürkefarkas mellette üget egy fehér. Olyan vakítóan fehér hogy az már fáj a szememnek.
Érzem hogy boldogok.
Ekkor megpillantok egy másik fenyegető alakot. Kicsit homályos a körvonala mégis kitudom venni, hogy Dalton áll meg a tisztáson. Átölel egy hosszú hajú lányt és megcsókolja.
Ekkor az álomnak vége szakad, elnyel a sötétség.
Hangok szűrödnek be a puha meleg sötétbe.
-Lázgörcse is lehet – hallom anyám aggodalmas hangját. Utoljára akkor volt ilyen a hangja mikor ágynak estem egy lábtörés miatt.
-Nem lesz semmi baj – ez Paul, vajon hogy került haza – Kialussza magát és minden rendbe fog jönni.
Kicsit elmosódik a beszélgetésük. A hatalmas kéz ismét vissza tér és rendületlenül simogatja a hátam. Valamint a homlokomra tévedve enyhíti a hőséget.
Vakító fényre ébredek. Még szorosabbra zárom a szemem de ez se segít. Nyögve a fejemre húzom a takarót.
-Felébredtél – szol anya valószínűleg az ajtóból.
-Ja – motyogom.
-Kapd össze magad!
-Mért is?
-Hívott a főnököd és mondta, hogy ma egy fontos nap lesz bent náluk és hogy mindenkép menjél be. Persze csak ha jól érzed magad!
-Menyit aludtam?
-Majdnem két napot átaludtál.
-Hány óra?
-Fél öt.
-Akkor már nem érem el a buszt – zuhanok vissza a párnámra.
-Hívót egy Dalton nevű fiú – kicsit közelebb oson – Kellemes hangja volt – le csücsen mellém – Szólt, hogy ha jól vagy találkozatok vár rád Forks-ban.
-Mikor hívót?
-Nem sokkal Paul és apád elmenetele után.
-És ők mikor mentek el? – kezdem azt hinni hogy hülyének néznek.
-Alig egy órája.
Végül is örülhetek, hogy nem Paul vette fel a telefont. Így legalább nem üvöltötte le Dalton fejét.
Álmosan összeszedem magam. Végül mikor mindenem meg van bedugom a zenét a fülembe. Nem szoktam így elmenni itthonról, de most kell egy kis nyugi.
Fel se fogom, hogy jutok el az „Éjszaka Macskái”-ba. De hogy a színpadon térjek magamhoz az már durva.
Kékes csillogás térit észhez.
Mosolyogva táncolok tovább Dalton eljött.
Szeretem mikor nézi a táncomat. Bár nem olyan érzés mikor a tűznél táncoltam mégis kellemes bizsergés fut végig rajtam.
Vége a munkaidőnek. Kótyagosan lépek ki a művész bejáron.
-Jól vagy? – valahogy ez a mondat mostanában egyre többet hallom a kelleténél.
-Aha – felelem – Csak kicsit instabil ez a fal aszem megtámasztom.
Türelmesen várja hogy jobban legyek.
-Haza viszlek kocsival – hangja nem hagy kétséget a felől, hogy bármi áron véghez vinné akaratát.
-Ok – nincs kedvem ellenkezni.
Valahogy eltámolygok a kocsihoz ami csodák csodájára nincs is olyan messze mint hittem.
-Mi történt a kezeddel? – int a jobb karomra amin eddig támaszkodtam.
-Ja ez… semmi – vonok vállat.
-Biztos – olyan áthatóan néz rám. Mintha belelátna a fejembe – az a fiú tette a múltkor?
-Nem szándékosan – veszem védelmembe Embry-t – csak elragadtatta magát. A bátyám haverja és fél a haragjától.
-Ez érthető, de akkor se szabad így báni egy ifjú hölggyel – ellenkezik.
-Hát ez az ifjú hölgy túléli, bármi is történjék vele. Rosszabb sérülésekből is gyógyultam már fel. Ez meg csak lila folt. Túl élem – veszem félvállról a dolgokat.
Megérkezünk Forks-ba.
-Biztos vár rád valaki – a keserűség a szemében döbbenetes.
-Nem – rázom a fejem – A múltkori kiakadásom miatt nem jön elém senki. Kicsit túl lőttek a célon és ezt ők is érezték. De ideje indulnom.
Kikecmergek a kocsiból. Gyönyörűen csillog a hold.
-Szép vagy a hold fényében – bókol Dalton észre se vettem mikor került mögém.
-Persze – nevetek rá.
-A hajad – megfog egy arra kóborló tincset – csábító az illata.
Szájához emeli az elrabolt tincsemet. Ezzel még közelebb hajol felém.
Lehelete már az arcomat súrolja. Végig simít ujjhegyével az arcélemen. Elveszek kékszemeiben. Elnehezülnek a szempilláim. Lassan lecsukódik. Érzem, hogy hideg arca egyre közelebb van az enyémhez. És megtalálja a számat. Először csak finoman puhatolódzik. Olyan kemény mintha sziklából lenne. Egyre erősebben ölel magához. Mégis valami hiányzik. Nincs az a lázas tűz, amire úgy vágytam. El akarom lökni. Nem enged, tovább falja ajkaim.
-Lee – hallok egy elhaló nyögést. Fájdalmasan ismerős hang gombócot képez a torkomban. Végre elválok Dalton ajkaitól. Remegés fut végig rajtam. A borzadás elönt. Próbálok hátrálni. Erős kemény karok tartanának. A remegés egyre erősebb.
Felnézek Embry-re, olyan fájdalom van a szemében amit először nem is értek.
-Cullen enged el! – hangja kemény, de a szemében lévő harc elárulja, hogy már nem sokáig ura önmagának.
Szembefordulok Dalton-nal és olyan erejű csalódás és harag önt el, amit szóban már ki se tudok fejezni.
A remegés nem szűnik és nehézkesen előre hajolok. Ruha recsegés és morgás tömi be a fülem valamit a dübörgő vér ami azt üvölti támadj.
-Cullen – hallom Embry hangját – hátrálj lassan.
Megállok végre a lábamon.
-Lee – megpillantom Embry-t feltartott kézzel, előttem áll és felnéz rám – Nyugodj meg.
Hangja mély és ez kicsit elandalít. Karjai erősen átkarolják a nyakam. Sűrű szőröm alatt is érzem testmelegét.
-Nem akartalak ennek kitenni – suttogja.
Hang helyet csak nyüszögésre futja.
-Nyugodj meg – szorítása erősödik. Érzem ahogy testemen ismét remegés fut végig. Karjai védelmezően ölelnek. Átölelem én is.
-Sajnálom amit tettem – karjai körbe ölelik egész felsőtestem.
-Bocsánat – suttogom.
Dalton ekkor megköszörüli a torkát. Embry fel morran. Hirtelen fordít hátat nekem és lehúzza a pólóját.
-Vedd fel – nyújtja hátra meg se fordulva. Ekkor tudatosul bennem, hogy nincs rajtam semmi.
Gyorsan bele bújok a felkínált ruhadarabba. Több mint a semmi. Az alja majdnem combközépig ér, az ujja pedig bőven túl nyúlik rajtam.
-Cullen…
-Embry – szólalok meg és megfogom a kezét. Nem akarok balhét. Így is fogok kapni Paul-tól az tuti.
-Nincs semmi baj – néz rám kedvesen.
-Menjünk – kérem.
Egy szó nélkül össze fűzi ujjainkat és hátra se nézve ott hagyjuk Daltont.
Már rég a rezervátum területén járunk mikor megszólal.
-Majdnem kirobbantottál egy háborút – nem vádol, sőt kicsit mosolyog is a dolgon.
-Mi történt velem? – kérdezem az engem leginkább érdeklő dolgot.
-Átváltoztál farkassá, és nem a legjobb időben.
-Micsoda? – kapok a fejemhez. Ez nekem sok.
-Nyugodj meg – ölel magához. Zakatoló szívvel ölelem vissza. Érintése mintha nyugtató lenne hatalmas dózisban. Egyenletessé válik a légzésem és a szívem is normalizálja magát.
-Még mielőtt haza megyünk be kel néznünk Sam-hez.
Kézen fogva vezet ez Sam és Emily házához. Itt van mindenki és döbbenten merednek rám.
Elszégyellem magam. Emily azonnal elsiet valahova a házbelseje felé. Leah megvetően méreget.
-Gyere – kiált a ház belsejéből Emily. Nagy nehezen elengedem Embry kezét és a hang után sietek.
Kapok egy nadrágot, de a pólóhoz ragaszkodom.
-Szerencsétlen időt válaszoztál – mosolyog rám szomorkásan.
-Aha… biztos – mormogom.
Kint már javában folyik a tanácskozás.
-Cullen-ék fegyverszünetet ajálotak – Sam hangja nagyon határozott – Ilyen még nem fordult elő. De közös az ellenségünk. Ma éjszakára várnak minket.
Visszaosonok Embry mellé. Megfogja a kezem és ettől megnyugszom.
-Elégé megnehezíteted a dolgunkat. Szerencse hogy Embry pont érted igyekezett.
-Mért is szerencsétlen ez az idő?
-Most készülünk háborúra a hidegek ellen. És a szövetségeseink is hidegek – feleli Quil.
-Egyszerűen fel vázolva a dolgot az ős ellenségeink most fegyverszünetet kötöttek velünk hogy egy nagyobb fenyegető csapástól megvédjük a területünket.
-Ráadásul majdnem rátámadtál az egyik szövetségesünkre – vigyorog rám Seth.
-Dalton hideg – világosit föl Jared.
-Viszont el kell vinnünk magunkkal, hogy még véletlenül se támadjon rájuk.
-Az önkontrolja felülmúlhatatlan – komorodik el Sam.
-Mért is? – vág közbe Leah.
-Már több mint egy hónapja át kellet volna változnia, és mikor azt hittük meg is történik vissza táncolt.
-Indulnunk kell – szólal meg Jacob. Valahogy olyan savanyu.
-Nem bízom elégé a Cullen-ékben. Farkas alakban megyünk.
A fiúk bólintva kisorjáznak a konyhából.
-Sam, Lee-vel mi legyen – Embry még mindig nem engedte el a kezem.
-Velünk jön ember alakban. Nem lenne jó ha most átváltozna. Még nem tökéletes az önuralma de emberalakban sokkal jobban viseli a hidegek jelenlétét.
-Gyere - húz magával. Kint már hatalmas farkasok várnak most tűnik fel, hogy Paul is ott van mégse szedi le a fejem helyből.
Olyan hatalmasok mégse félek tőlük. Több döbbent pillantással találkozom mint kéne. Ekkor Embry üget mellém vissza szürke farkasként. Kicsit foltos a háta. Hozzá érek az oldalához begörnyed és mintha kuncogna.
-Tudod tartani velük a lépést? – aggodalmaskodik hátulról Emily.
-Azt hiszem – fő a határozottság.
A falka elindul. Kicsit zsong a fejem ettől az egésztől. Érdekes módon tudom tartani a lépést.
Megérkezünk egy holdfényben fürdő tisztáshoz. Sokáig nem értem miről van szó. A tisztáson álok közt felismerem Daltont. Olyan méreg fog el hogy Embry-nek elém kell kerülnie és eltakarnia, hogy csak az ő szemébe nézzek. Arcomhoz érinti orrát bele szuszog a fülembe. Megnyugszom.
Most már érdeklődve figyelem az eseményeket. Előttünk két férfi küzd, sebesen harcolnak mégse tudnak elég gyorsak lenni ahhoz, hogy ne lássam a mozdulataikat.
Van köztük viszont egy lány, aki valahogy nem oda való.
Ekkor a falka feláll. Óvatosan merészkednek ki a fák közül. Sam halad elöl. Én hátrébb maradok. A hidegek teljesen mozdulatlanul tűrik, hogy megszaglásszák őket a farkasok. Ekkor megcsapja az orrom maró szaguk. Önkéntelenül is megdörgölöm, hogy elmúljon.
Végig mérem őket. És hirtelen rájövök mindegyiket ismerem névről. És Dalton kicsit messzebb áll tőlük. Mintha valami távolabbi rokon lenne.
-Ki az a lány? – hallatszik Bella elgyötört hangja. Hogy honnan tudom a nevét fogalmam sincs.
-Embry társa – feleli az öt oly szorosan tartó Edward.
Ez a megjegyzés talán gondolkodóba ejtene, de valahogy nem tudok most gondolkodni.
Figyelem az eseményeket. Kicsit hátrébb araszolok ez az égető szag nagyon nem akar múlni és mindegyiknek kicsit más az aromája. Addig a falka szépen sorban végig szaglássza őket. Persze kinek jobban kinek kevésbé jobban megy. Jacob nem bír magával. Bella kegyeiért versengeni egy hideggel, kétségbe ejtő. Szóval ezért volt olyan rossz hangulatú.
Embry vissza tér mellém és a fák felé terel. Engedelmesen besétálok a sötétbe. Egy ideig nem jön velem Jacobot várja.
-Vajon hogy tartja velük a lépést – ez Jasper-től származó kérdést el fújja a szél. Nem is foglalkozom vele futok együtt a farkasokkal.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 6

Valamiért azt hittem Dalton nem jön el a buszmegállóhoz.
De kellemesen csalódtam.
Már legalább két hete vele járok dolgozni hiába került haza a motorom Dalton nem enged egyedül el. Végül is elvagyunk.
Megnézni egy filmet és hogy van e kedvem előbb ezért elugrani vele a városba. Végül belementem. Most mégis kicsit idegesen üldögélek mellette a kocsiban. Nagyon rég nem jártam moziban.
-Mit is nézünk meg? – kérdezem csak hogy oldjam a saját feszültségem.
-Egy kaland filmet – kacsint, tehát nem árulja el – a múltkor említetted, hogy kedveled a kaland regényeket, az egyik kedvencemet megfilmesítetek és remélem neked is fog tetszeni.
És milyen igaza van. Tényleg tetszik a film. Nincs is igazán kedvem dolgozni menni. De muszáj a munka idő és a szerződés köt.
De mikor a parketten vagyok minden gondom el száll és már csak a zene van amire mozoghatok.
-Nagyon élveztem a filmet – folytatom a majdnem félbehagyott beszélgetésünket – ahogy a fő hős elérte a célját nem volt semmi.
-Persze csak a legvégén derül ki hogy a rossz fú a jó.
-Igen és a jó a rossz – vigyorgok.
Különböző jeleneteket tárgyalunk ki már trükkök szempontjából.
Még a bakiknál tartunk mikor megáll.
-Megérkeztünk – sóhajt. Kiszállok a kocsiból.
-Kár hogy látszik a hősön, hogy nem igaziból fut a tűzben – folytatom a témát.
-Igen ez valami modern megoldás lehet még nem tanulmányoztam eleget – gondolkodik el. Ő is kiszáll.
A kocsi oldalának támaszkodik.
-Majd számolj be a találatokról – kérem. Ekkor egy hatalmas szürke farkas üget a közelünkbe. Nagyon nagy a termete. Ugyan Dalton-nál csak fél fejel magasabb de nekem…
döbbenten meredek rá. A rezervátum területén tudom hogy élnek farkasok de nem ekkorák.
Ráadásul nem is szoktak ennyire közel jönni az emberekhez.
Ez meg közém és Dalton közé áll. Hatalmas teste olyan energikus és rugalmas.
Hozzá érek a szőréhez, erre odébb taszajt. Önkéntelenül is belé kapaszkodom.
Nem kap a kezemhez csak még odébb lökdös.
-Na – méltatlankodom halkan erre rám néz olyan tekintettel amit olyan jól ismerek.
Döbbenten el tátom a szám az nem lehet!
-Szép nagyra megönt – füttyent Dalton – a te kutyád?
-Öh – nyelek egy hangosat – kösz, aszem hiányolt szóval megyek.
Valahogy érzem ez a farkas nagyon nem örül Dalton-nak.
Paul, ismerem fel a szemét mikor ismét rám néz és int a fejével hogy induljak.
-Szia – köszönök még el Dalton-tól.
-Szia – int még ö is, de erre Paul mérgesen meg morogja.
Hazáig mellettem jön morogva és néha fel-fel vakkant.
Addig mögöttem áll míg be nem megyek a házba és be nem csukom az ajtót. A szobám ablakából még látom, hogy elfut az erdő felé.
Döbbenten meredek ki az ablakon.
Ezek után Paul nem enged nyugtot nekem. Minden áldott alkalommal mikor Forks-ba megyek velem jön, vagy Jared. És megvárják míg fel szállok a buszra és mikor megérkezem már a megállóban várnak rám.
Esti kiruccanásaimon pedig Seth-et kapom társul. Mint felvigyázót. Bár az ő társaságát legalább élvezem és néha élőzenére is tudok így táncolni.
Dalton valószínűleg észre vette, hogy nem túl lelkesen álok a megállóba mert csak a bárban látom a szemét csillogni.
-Most nem engedlek busszal – közli talán két héttel később. A művész bejárónál állunk. Megszokott várni, és elkísér a buszmegállóba.
-De a bátyám – ellenkezem.
-Nem érdekel ma én viszlek haza! – és már kézen is ragad. Elvonszol a kocsiig be ült és már megyünk is.
-Hát bárki is vár most rád a buszmegállóban hoppon marad – vigyorog.
-Én annyira nem örülök – összébb húzom magam – Paul dühöngeni fog.
-És a kutyád nem véd meg?
Na erre mit mondjak? Nem mondhatom meg, hogy az volt a bátyám mert akkor megszegem a Quiliutok törvényeit és nagyon csúnyán megfizetek érte.
-De megvéd – felelem végül – de akkor is nem te élsz egy fedél alatt vele, hanem én – tényleg félek mi lesz így velem.
Most teljesen a rezervátum határáig eljön velem.
Kiszállok az autóból és leindulok befele.
Utánam siet.
-Várj – húz vissza magához.
-Mi az? – lepődök meg. Eddig nem nagyon ölelgetett. Bár nagyon hideg a keze – Nem fázol? – kérdezem ártatlanul.
-Egy kicsit – feleli – Felmelegítesz? – incselkedik.
Közelebb hajol…
-Lee – szólal meg Embry mély basszusa – Hol van Jerad? – kérdi, észre se véve, hogy egy tökéletes pillanatot zavart meg.
-Dalton elrabolt – felelem.
-És hagyod, hogy Jerad halálra izgulja magát ott a buszmegállóban?
-Sajnálom – hajtom le a fejem.
-Visszafele szólók neki – ajánlja Dalton.
-Kösz nem kell – veti oda Embry, karomnál fogva elhúz Dalton közelébe. Még legalább két lépést hátrálunk – Paul már így is a falat kaparja – fedd tovább.
-Mi bajotok van? – fakadok ki – Eltűröm, hogy úgy bánjatok velem, mint egy kisiskolással! – kiáltok kihívóan és észre se véve átváltok az anya nyelvemre – Eltűröm mert szeretem a bátyám, de ami sok az sok! Hagyjatok békét nekem! Oda megyek ahova akarok! – már majdnem visítok – Mért nem vagytok képesek kicsit békén hagyni? Szeretném élvezni a szünetem. Néha úgy érzem Paul meg fojt a folyamatos aggodalmával. Olyan nagy baj, hogy dolgozok? És hogy találkozok egy olyan fiúval, aki érdeklődik irántam?
Na itt látom elborulni Embry arcát.
-Megkapod a szabadságot - sziszegi. És már vonszol is maga után.
-Eressz el! – kiáltok fel fájdalmasan az ujjai bele marnak felkaromba - Ez fáj!
De nem hatja meg csak még jobban szorít és egészen a házig vonszol olyan gyorsan megy, hogy szinte futnom kell mellette.
-Embry – kérlelem, könnyeim is kibuggyantak a fájdalomtól.
Meg áll nem messze a háztól.
-Én nem tilthatom meg, hogy elmenj. Abba sincs bele szólásom, hogy mit csinálsz.
Végre elengedi a karom fájósan dörgölöm.
-Csak kérni tudok – lehajtja a fejét – Kérlek, ne találkozz ezzel a fazonnal.
Olyan keserűség cseng a hangjában, hogy meghátrálok.
-Mi baj van Dalton-nal?
-Cullen – feleli megvetően és egyszerűen.
-Rendben – bólintok.
-Megígéred?
-Meg nem ígérhetem, most se önszántamból jöttem vele.
-Mégis jól el voltatok! – a vád a hangjában bánt.
-Ahhoz neked semmi közöd kivel érzem jól magam – életem tizenhat éve benne van ebben a dacos mondatban.
Döbbenten mered rám.
-Igaz – elképedve hátrál ö is pár lépést majd futva távozik.
Csodálkozva nézek utána. Nem hittem volna, hogy ennyire hatással lehetek rá.
Végül nyughatatlan álomba merülök. Szerencsére arra hogy mit álmodtam nem emlékszek mert egy eszeveszett üvöltés ráz fel.
-Mi a… - nyögök fel és átfordulok a másik oldalamra. Biztos Paul az. Mostanában mindig ilyen. És ha az este történtek miatt ilyen jobb ha ki se dugom az orromat. De a hangok csak nem hagynak nyugodni. Főleg hogy Jacobb erőteljes mély hangja is itt dorombol az ablakom alatt.
-Nem várhatsz a végtelenségig Embry.
-Közeleg az átváltozása napja – ez Sam, vajon mit keres itt? – És jobb ha te mondod mintha mástól tudja meg.
-De mást akar – olyan keserű kétségbeesés sűrűsödött ebbe a pár szoba hogy elszorul a torkom. Hangos nyeldeklésemet elnyomja valami puffanása és utána tisztán halható recsegés.
-Nem adom egy Cullen-nek – Paul úgy fujtat mint egy gőzös.
Vajon kiről folyik a szó? Értetlenül ülök fel megint elfelejtve hogy az ablak tárva nyitva.
-Auu – dörzsölöm a homlokom, erre a jobb karomba is bele nyilall a fájdalom.
-Felébredtél? – szól be Paul.
-Ne csodáld – nyögök fel – Ez a csendes bájcsevely még a holtakat is felkelti – morcosan kihajolok az ablakon – Jó hogy az ablakom alatt üvöltöztök – förmedek rájuk – hagyjatok aludni fáj a kezem és a fejem is – azzal nyúlok a zsalugáterekért, hogy kizárjam az oly ritkán sütő napot.
Paul rácsap a fatáblára megremeg a kezem tőle.
-Az mi? – bök a felkaromra.
-Kérdezd Embry-t – vetem oda és becsuknám az ablakot.
-Én téged kérdeztelek!
-A haverod éjjel kegyeskedett haza toloncolni, olya kedvesen hogy ma fáj – azzal rántok a fatáblán, hogy engedje el. Élettelenül hanyatlik le róla a keze. Még mielőtt bezárnám látom ahogy Embry képe megnyúlik.
Megérdemelte! Most haragszom rá. Tönkre tett egy tökéletes csók pillanatot.
Az alvás segít. Pihenten és ki egyensúlyozottan indulok el otthonról, de csak addig van jó kedvem míg az erdőben meg nem látom Jared-et. Majd a határnál Seth köszön rám
Mérgesen ülök a buszmegálló egyetlen padjának a támláján, még nagyon korán van, és így sokan mászkálnak Forksban.
Jacob hajt el előttem új kocsijával. Mikor eljut a tudatáig, hogy én vagyok ott, megáll.
- Hát te?
- Mi van velem? – morranok rá.
- Mi bajod?
- Egyedül akarok lenni.
- Ma mész dolgozni?
- Igen.
- Most?
- Igen.
- Ennyire ne legyen nagy a baj – vigyorog.
- Nem tudom, ki volt, aki eddig olyan volt mintha citromot nyalt volna.
Összevonja szemöldökét.
- Lee ha baj van, szólj – kéri.
- Akkor szólok – kapom fel a vizet – Seth nem, hagy gyakorolni! Embry nem képes leszállni rólam, tegnap is úgy meg fogta a kezem, hogy nem tudom hogy magyarázom meg a főnökömnek. Ráadásul elrontott egy tökéletes pillanatot Dalton-nal! Senki nem hagy békén, mindig van valaki aki „vigyázzon” rám mikor házon kívül vagyok! Tudod milyen irritáló?
Döbben, mered rám.
- Szóval találkozgatsz a Cullen gyerekkel…
- Frász akar most találkozni bárkivel is – kifakadásomat követően kiszáll a kocsiból.
- Gyere, elviszlek Port Angeles-be, aztán mászkálhatsz ott egyedül – és beültet maga mellé – Lehet, megfáztál, olyan mintha lázad lenne – teszi a homlokomra hatalmas lapát kezét.
- Te vagy túl meleg – hunyom le a szemem.
- Túl hajszolod magad – konstatálja.
-Nem csak sok volt mostanában a banda. Elzavarom otthonról Pault egy hétre, és csak alszom.
- Mért baj hogy otthon van?
- Mert akkor jön Jared, és túl hangosak már együtt aztán szépen sorban mindig befut mindenki.
Az út további részében hallgatunk.
- Kiraklak a főtéren az jól lesz?
- Tökéletes – masszírozom a homlokom.
- Van nálad még egy pulóver?
- Van – nézek a táskámba.
- Vigyáz magadra.
- Csak azért se fogok! – duzzogok.
- Lee… – nem várom meg a mondandója végét, kiszállok a kocsiból, és ott hagyom.
Pufogva rovom az utcákat. Nem érdekelnek a járókelők, összébb húzom magamon farmer ingem.
Mérgesen méregetek minden fiút. Így azok kitérnek előlem.
Megérkezem végre az „Éjszaka Macskái”-ba.
- Kicsit korán jöttél – szól John.
- Bocsi – vonok vállat.
- Valami baj van otthon?
- Ááá, dehogy – vigyorodom el – Csak túl sok minden történik velem mostanában.
- És hol hagytad azt a helyes srácot múlt hétről meg az előző hónapból?
-Ma nem jön – szerelem le egyszerűen.
- Jó munkát – vigyorog, és végre beenged.
Mázlira bent hagytam a fellépő ruhámat. Átöltözöm és kiszabadulok a táncparkettre.
Eszeveszett tempóban próbálok higgadt maradni, sajnos nem jön össze a zene magával, ragad.
Dalton tényleg nem jön el. Csüggedten táncolok tovább. Majd valahol a terem hátuljából egy barna szempár csillan fel. Ismerem ezeket a szemeket. Vagy mégsem?
A következő számnál már közelebbről is ménezhetem. Egyszerre lélegzek fel és szorul össze a gyomrom. Quilé az a döbbent és nyugodt csillogás. Ijedten menekülök hátra a szám végén.
- Jól vagy – jön oda az egyik felszolgáló lány.
- Persze, csak hozz egy bubi mentes vizet, kérlek.
Megkapom a vizet, de csak annyit enyhít, hogy már nem zakatol a szívem össze vissza.
-Bell – kiált az egyik táncos lány.
-Igen?
-Te csak két szám múlva jössz. A csábítással szerintem öltözz át.
-Oké – fújok egyet.
Bevonulok az öltözőbe. Ha a csábítás az enyém akkor tegyünk is úgy mint aki csábítani akar. Falatnyi rövidnadrág hozzá tartozó felsővel. Mire elrendezem a hajam és a minden kiegészítő a helyére kerül már szolnak is hogy mehetek.
Mivel itt nincs hideg, se nyirkos talaj, mezítláb megyek fel.
Terpeszben meg állok a sötétben.
Lágy dallam csendül. Nagyon lassan lejjebb tolom a csípőm és széjjelebb tárom a térdeim, kezemmel követem a mozdulatot.
Feldübörög a zene és a vérem is.
Szédítő sebességre kapcsolok. A fejetetejére állítom a termet, pörgök, forgok, ugrálok.
Könnyűnek érzem magam, végre szabad vagyok. Körbe leng az erdő illata. És sikerül végre hajtanom az egyik legnehezebb ugrásomat. Háromszor megfordultam a levegőben kapimpáló lábakkal egyik kézről a másikra ugorva. Döbbent hörgés és kitörő tapsot kapok.
Sajnálatomra vége a számnak.
Lassan elüti a hajnali hármat a kakukkos óra. Az utolsó vendéget is kipenderíti John és bezárja a nagykaput. Én még segítek összepakolni, takarítani.
A művészbejárónál döbbenten jövök rá, hogy Quil ott áll és vár rám. Ki is ment a fejemből, hogy itt van.
Csöndben vár és elmegyünk a buszmegállóig. Csak akkor szol mikor leülök a padra.
-Szóval ezért nem árultad el hol dolgozol?
Kezdődik, a kérdez-felelek, mivel lebuktam így hazudni már nincs értelme, és amúgy is Quil-t csípem talán nem lesz baj. Bólintok.
-Mióta dolgozol itt?
-Másfél éve.
-A tulaj tudja hány éves vagy?
-Nem kérdezte, de valószínűleg tudja.
-Apádék tudják?
-Nem kérdezősködtek, de Paul tuti szétkap, ha beárulsz.
-Az tuti…
-Te vagy titkom egyetlen tudója a bandából – úgy nézek rá mintha ez valami magasztos dolog lenne – Ha beárulsz és elveszed tőlem ezt nagyon meg haragszom.
-Mért dolgozol itt?
-Ez az életem, imádok táncolni, itt megbecsülik, amit előadok. A főnök külön ragaszkodik hozzám.
-Nem hiszem hogy sokáig titkolni tudod már.
-Eddig egész jól ment…
-Sokan aggódunk érted – begurul a busz, felszállunk rá.
-Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra – vonok vállat és mielőtt leülnék megszédülök annyira hogy majdnem hanyatt is esek, szerencsére Quil elkap hátulról.
-Jól vagy? – furcsán méreget.
-Persze – zuttyanok le a helyemre. Mellém ül és homlokomra rakja hatalmas tenyerét.
-Dejavum van – motyogom.
-Micsoda? –összeráncolja a szemöldökét.
-Tegnap mikor Jacob átfuvarozott ugyan ezt csinálta. Csak ö még hozzá tette hogy lehet belázasodtam – fáradtan mosolyogni próbálok.
-Lehet igaza van – leveszi a pulóverét és ráma adja – meg ne fázz – vigyorog.
-Igyekszem – elfészkelem el magam. A kellemesen hideg ablaknak döntöm a fejem, és pár perc múlva már alszom is.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 5

Sajnálattal vettem tudomásul hiába kezdődött el a nyár nekem még attól dolgozni kell. Nem is keveset.
Bár szerencsére olyan lett a beosztásom hogy mindenre maradt időm közben.
A buszmegállóban ücsörgök hiába van már június mégis szemerkél az eső. Unottan figyelem a nagy semmit. Senki nem jár még autóval sem erre. Ahhoz képest, hogy gyalog jöttem fel még így is korábban ide értem a keleténél.
Egy ismerős kocsi ál meg a buszmegállóban.
-Szia Anie – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – köszönök vissza. Lepattanok a padról és oda sétálok. Bekönyöklök az ablakon.
-Munkába mennél?
-Ja – vigyorgok.
-Elvigyelek?
-Biztos arra mész?
-Anya kért pár dolgot, amit csak Port Angeles-ben vehetek meg – nyugtat meg.
-Akkor oké a dolog – kinyitja az ajtót – Ha megmondod mit szeretne mutathatok pár jó butikot vagy boltot.
-Ismered a várost?
-Mint a tenyerem – bizonygatom és felmutatom a praclim – Ha ezen az úton tovább mész – végig húztam az ujjam az élet vonalamon – El érsz oda ahova a sorsod szánt – mosolyogva fordul be a sarkon.
Én döbbenten ismerem fel Jacobot az úton. Valószínűleg ö is engem mert először a döbbenet majd a rosszallás, és a többit nem látom mert tovább hajtunk.
-Hát szerinted mit vehetnék anyámnak születésnapjára?
-Nem tudom nem ismerem – vonok vállat – ha megmondod milyen típus, talán tudok segíteni.
-Szeret minket annak ellenére, hogy ilyen sokan vagyunk – kicsit elgondolkodik – Család centrikus. Nem szereti, ha valakinek bántódása esik mai napig meg torolja.
-Szóval igazi nagycsaládos nagyon kedves édesanyád van.
-Mért a tied nem ilyen?
-Igazából nem nagyon töprengtem még ezen el.
-Akkor itt az ideje – kuncog rajtam.
-Jó – kibámulok az ablakon és nézem az elsuhanó fákat.
-Na van valami? – kérdi nagy sokára.
-Hát nem igazán – vallom be – Szeretem anyát meg minden meg van a közös hang, de valahogy nem érzem hogy nagyon nevelt volna. A törzsből inkább Sue nevelt a velem egyidős fiával. Apa pedig sokat dolgozott.
-Mivel foglalkozik?
-Faragványokat készít, nagyon szépek a fafaragásai és elég sokat el tud adni belőlük.
-Van boltja?
-Nem, eladja kereskedőknek, de nem szeret sápadt arcúakkal üzletelni. Bocs – kapok észbe, hogy most is eggyel beszélek.
-Semmi baj, ezért nem raklak ki a kocsimból.
-Bizti? – veszem elő hatalmas szemeimet.
-Ne nézz így – kérlel.
-Mért?
-Mert ha nem vezetnék nagyon rossz vége lenne – nevet fel.
-Persze – húzom fel az orrom sértődötten.
-Mi bajod?
-Mért kel mindennek „a” körül forognia?
-A férfiak, és a fiúk 90%-a mindig „arra” gondol – somolyog.
-Aha – ismét kibámulok az ablakon.
-Nehéz lehet így hogy mások többet foglalkoztak veled mint a saját édesanyád.
-Nem igazán – vonok vállat – anya is szeretett velem lenni csak…
-Csak?
-Nem tudom – gondolataimba mélyedve figyelem tovább a fákat. Tényleg nem is gondolkoztam el azon milyen volt anya mikor kicsi voltam. Szeretet velem lenni este együtt aludtunk aztán apa is oda költözött hozzánk és sokat játszott velem. Majd elkezdődőt az iskola. Seth-éknél írtam meg a leckémet majdnem minden nap ott lógtam. Aztán most a középben Seth félévkor kiszállt és egyedül maradtam. Én meg már egy éve dolgozok az „Éjszaka Macskái”-ban így még jobban el távolodtunk.
Meg áll a bár előtt.
-Megérkeztünk – ránt ki az emlékek tengeréből Dalton.
-Honnan?
-Emlékszel, láttalak már táncolni.
-De előbb nem édesanyádnak akartál venni valamit?
-Majd elintézem – ráz le és ki szállna.
-Ne haragudj de van egy szabály – tartom fel a kezem – Nem beszélgethetek vendégekkel a bár területén legyen az ismerős vagy ismeretlen – mentegetőzve hozzáteszem – ezt nem én találtam ki.
-Gondolom azért nehogy bajotok legyen.
-Valami olyasmi. Kicsit odébb meg állhatunk? – kérem szépen nézve.
-Rendben úgy se parkolhatok le itt – azzal odébb hajt parkolót keresni.
-Majd megnézem az előadásod – mosolyog – most menj én addig vásárolok Esme-nek
Még ipeg nyitás előtt beérek.
-Szia – köszönök a biztiboy-nak és már bent is vagyok.
Átöltözöm, elvégzem a nyújtó gyakorlatokat.
A tánc parketten most teljesíteni akarok. Végül is egyik haverom most árgus szemekkel fog figyelni. Kicsit lámpalázas is vagyok ezért.
De mikor felkerülök a színpadra és kapok egy jó számot meg nyugtat a zene most csak lötyögök nem kell annyi akrobatikát belel vinnem elég a csípő risza meg a forgások és kicsit csábosabbra is vehetem a figurát.
A következő nem az én táncom. Viszont még vagy négyszer visszamehetek. A sötétben látom a kék villogó szemét. Olyan élénken látom mintha napvilágosság lenen a teremben. Újra meg újra megtapsol. Boldogan hajlok meg.
Itt az éjfél. Zár a bár.
-Csodálatosan táncoltál – fogad a kocsinak támaszkodva.
-Kösz – vigyorgok – kitettem magamért.
Még egyszer megtapsol és kinyitja nekem a kocsiajtót. Behuppanok az anyós ülésre.
Hazafele sajnos nem igazán tudok koncentrálni a beszélgetésre el-el bóbiskolok.
-Hahó – rázza meg kedvesen a vállam.
-Már ott is vagyunk? – kérdezem komásan.
-Igen – bólint.
-Akkor szia és köszi a fuvart – búcsúzom.
-Anie – szól utánam
-Igen – fordulok vissza.
-Holnap dolgozol?
-Nem szerencsére, csak kétnaponta kell bemennem.
-Akkor elviszlek holnap után.
-Ne fáradj megvárom a buszt – mosolygok.
-Ragaszkodom hozzá – erősködik – ilyen időkben nem mászkálhatsz egyedül.
-Milyen időkben?
-Nem hallottál a sorozatos eltűnésekről?
-Nem igazán – innen látszik, hogy nem figyeltem oda a híreknél.
-Hát akkor is jobb ha veled tartok.
-Biztos nem fáradság neked?
-Egyáltalán nem főleg hogy ilyen előadásokban lehet részem – kiszállok mellőle.
-Tényleg kösz – hajolok még be az ablakon – Ígérem kifizetem a benzin pénzt.
-Ne fáradj – legyint.
-Akkor én állom a számlád a bárban.
-Oké – sóhajt de látszik egyáltalán nem bánja, hogy kétnaponta kocsikázhatunk Port Angeles-be.
-A buszmegállóban találkozunk – intek neki búcsút még és már sétálok is haza felé.
Könnyűnek érzem magam.
Hiába érek haza hajnali három előtt még nem vagyok képes aludni valami hiányzik. Nem tudom mi az. És ez irritál. Kitárom az ablakot. Beáramlik az erdő illata és megnyugszom egy kicsit. A hiányérzet nem múlik de álom az jön a szememre.
-Lee – kiált be Paul az ablakon.
-Mi van? – morgok és a másik oldalamra fordulok.
-Itt van Seth, és téged vár már egy órája.
-Mi van?
Komásan elő kecmergek a szobámból. A nappaliban érdekes látvány fogad… már ha látnék rendesen.
Seth ül a kanapén nekem hátal. Embry az egyik, Jared a másik fotelt foglalja el. A konyhából pedig igen erőteljes káromkodás szűrődik ki.
-Megcsinálom, hagyd – szolok rá Paul-ra mikor rá jövök végre mi a probléma.
Ebédet próbál készíteni persze az ö vasmarkával. Elgörbítette az egyik lábos fülét és eltört két tányért.
Fellélegezve lép ki a katasztrófa sújtotta övezetből. Nyílnak a csipáim és látom kiöntötte valaminek a levét a köre.
-Paul ezért még számolunk! – morgok és feltakarítok utána.
A nappaliban vígan folyik a beszélgetés. Be fut még Quil is.
-Hány főre számítsak még? – kérdem és kijövök négy tányérral.
-Más nem jön és kaja után mi is lépünk – feleli Quil.
-Aha – vissza slattyogok a konyhába és magamhoz veszem saját adagomat.
Vissza megyek a fiúkhoz és leülök a dohányzó asztal szélére.
-Apád nem fog örülni ha az általa faragot bútorokon üldögélsz – szol rám Quil.
-A vendégeké az ülő alkalmatosságok, én oda ülök ahova tudok – vonok vállat.
Jót nevetnek rajtam bár most így hogy kinyit a szemem Embryt nem látom nevetni annyira felhőtlenül. Valamire feszülten figyel.
-Lesz nem sokára megint a tengerpartnál egy össze ülés jössz? – veti fel Seth.
-Ha nem zárt körű – hangom nem törődöm pedig mindegyik tudja szívesen mennék.
-Akkor vedd úgy hogy meg vagy hívva – szol nagy komolyan Embry.
-Négyszeresen – teszi hozzá Quil.
-Még csak az kéne, hogy rajta legeltessétek a szemetek mikor táncol – morog Paul, de látom rajta hogy az egész csak vicc.
-Majd szóljatok mikor lesz – álok fel.
Az üres tányérokat visszaviszem a konyhába.
-Egyébként mért nem keltetél fel előbb? – faggatom Pault mielőtt lelépne.
-Már két órája próbáltalak fel rázni, nem nagyon akaródzott működni. Csak mikro szóltam hogy jöttek hozzád.
-Hosszú volt az éjszaka.
-Még mindig dolgozol?
-Valamiből meg kell élnem – vágok vissza.
Érzem hogy nem úsztam meg a dolgot később vissza fog rá térni.
A szobámban esik le, hogy az alvós ruhámban voltam eddig kint. Egy hosszú póló meg egy olyan rövid nadrág ami ugyan ki nem látszott volna a póló alól ebből ált a pizsamám.
Kicsit szégyenkezve öltözök át.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 4

Úgy néz ki a suli ablakán való kibámulás maradandó sérülés, kiváltó okát még nem sikerült megfejtenem.
Embry-t nem tántorította el az első alkalom, így töretlenül segít. Délutánonként átjárogat. Jelenleg is azon van, hogy megjegyezzek néhány igen értelmetlen képletet.
- Hulla vagyok – nyöszörgöm és eldőlök az ágyon – Mára fejezzük be – kérlelem.
- Ennyire nem is volt nehéz – vigyorog. Kinéz az ablakon – Megyek, lassan dolgom akadhat – látom, hogy elkomorodik.
- Szólj majd Paulnak, hogy egyben jöjjön haza. Ugyan se apa, se anya nem mutatja de, izgulnak érte.
- Átadom – még búcsúzóul bele borzol a hajamba.
- Muszáj? – bokszolok a vállába.
- Muszáj? – dörgöli meg játékosan a vállát és vigyorogva még csak azértis összekuszálja a tincseimet. Amit én se tűrök. Hadakozásba törünk ki. Végül én kerülök két vállra. Felém, térdel és lent tart. Kezem vállaim mellet fogja a földre. Hogy ne rúgjak érzékeny pontra még a lábaim is leszorítja combjával.
- Most te győztél – fujtatok.
- Majd legközelebb – felmelkedik rólam. És vigyorogva felsegít - Nida nőttél – mér magához.
- Csak azért mondod hogy felvidics.
- Tényleg nőttél – ellenkezi – A múltkor még le kellet hajolnom a homlokodhoz is most meg már simán elérem – azzal hogy igazolja az alítását tényleg homlokon puszil.
Még ki kisérem az ajtóhoz és szomorkásan veszem tudomásul este megint vihar lesz.
Fáradtan vissza mászom az ágyba, még be tudom kapcsolni az öreg kazettás magnót. Sőt még egy kazettáig is el jutok, de hogy meg is hallgassam az már el marad.

Halkan közeledek egy tisztás felé ahol már vár valaki rám. Teste csillog, ahogy a holdfényben ácsorog. Még maradok a biztonságot nyújtó bozótosban. Nagy nehezen rá veszem magam, hogy közelebb merészkedjek. Alig teszem ki a mancsom a holdfényben fürdő rétre máris érzem az ösztönöm sugallja meneküljek mégsem teszem. Felismerem az alakot. Dalton. Egyenesen rám néz. Most a szeme nyugtató kék helyett feketén szomjas vágytól csillog. Termete hiába szálfa, meggörnyed mint egy ragadozóé. Eddig oly nagyon áhított selymes haja csapzottan öleli körbe arcát.
Csak úgy sugárzik belőle a gonosz. Épp ugrana mikor…

Zihálva ülök fel az ágyamban.
-Mi a fene? – nyöszörgöm mikor zakatoló szívemre szorítom kezem. Vissza hanyatlok a párnámra, vagyis a hűlt helyére mert nem érzem kellemes melegét. Kínlódva az oldalamra fordulok és lenyúlok az ágy mellé. Végre megtalálom és ekkor meglátom a foszforeszkálós órám számlapját.
Éjfél van. Szörnyülködve temetem arcom párnámba, hogy elnyelje hangos nyögésemet.
Én ma már nem fogok aludni, az ziher, ahhoz túl rémisztő volt ez az álom.
Nagy nehezen felveszek egy melegítő nadrágot és a hozzá tartozó felsőt.
Előhalászok pár használható elemet és berakom a kis magnómba. Még mielőtt beindítanám keresek egy jó kazettát. Aztán irány a rét.
Szerencsére senkit nem keltetem fel. Így gond nélkül jutok el a tisztásra. Kellemesen beragyogja a hold gyér fénye mai elő-elő bukkan a felhők közül. Ugyan már a vihar nagy részét sikerült átaludnom de a fű vizes.
Kinyújtózom és végre bekapcsolnám a zenét. Lassan belemelegedek a lépésekbe. Újra szabadnak érzem magam sokat kell még ügyesednem a nehezebb akrobatikus mozdulatok nem mennek rendesen. Megpróbálok pár nehezebb ugrást is. De elcsúszok. Ez az én formám. Nem a vizes fűben kéne próbálkozni ráadásul egy jobb napokat is látott tornacipőben.
-Jól vagy Lee? – érkezik meg Seth, már vártam mikor bukkan fel. Az utóbbi időben elég sokat találkozok vele itt az erdőben.
-Persze csak a tornacipő és a vizes fű fizikai hatásait próbálgatom – tápászkodom fel.
-Ez biztos érdekes óra volt a suliban kár, hogy lemaradtam róla – vigyorog.
-Az volt higgy nekem – vigyorgok vissza.
-Táncolsz még?
-Ez nem tánc – oktatom ki. Bár magam is meglepődöm.
-Akkor mi?
-Torna gyakorlat – bár csak féligazság.
-Akkor mért zenére tornázol.
-Segít kiüríteni az elmémet – felelem.
-Nézhetem?
-Eddig nem azt tetted?
-Hát… - furcsán csillan a szeme, de mielőtt jobban kifürkészhetném mire gondol elfordítja a fejét – Most szeretnék hivatalos közönség lenni – vágja ki magát.
-Rendben – egyezek bele. Végtére is a lámpalázam már levetkőztem egy éve – foglalj helyet és élvezd a műsort – hajlok meg előtte színpadiasan és hátra szaltóval távolabb ugrálok. Meg fordítom a kazettát. Leül a fűbe.
Hajlékonyan forgok és ugrok. már szinte észre se veszem hogy vége a kazettának az egyik elembe bele szövöm hogy mögötte ugrálok el és ölébe pottyantom a masinát.
Majd az erdő dallamára tovább táncolok.
Megint megpróbálkozok egy hajmeresztő ugrással és fenéken végzem. Ez a rohadt tornacsuka.
-Nem tudod menyi az idő? – kérdezem lihegve Seth-et
-Olyan fél három körül járhat – vonogatja a vállát.
-Akkor haza megyek. Holnap be kell még menni évzáróra.
-Gyere – terem előttem és felhúz.
Kicsit meghúzhattam a bokám mert mikor rá állok fájósan sikítozik hogy ö ugyan nem akarja el bírni a testemet
-Jól vagy? – mered rám.
-Lehet kiment a bokám – vonok vállat és bicegve indulok el a ház felé.
-Támaszkodj rám – és már át is vetette a vállán a kezem, derekamra kulcsolódó karja olyan forró. És meglepően gyengéd.
-Kösz – nyikkanok, próbálom leplezni a zavarom. Mi bajom van? Hisz haverok vagyunk kölyök korunk óta játszottunk együtt.
Még egy osztályba is kerültünk általános óta elválaszthatatlan haverok voltunk. Középben vége felé ugyan eltávolodtunk de akkor is. Ö a legjobb haverom.
-Nem vagyok nehéz?
-Inkább túl könnyű vagy – vigyorog – eszel te rendesen?
-Ne is mond anya folyton meg töm. De Paul-on nem tudok túltenni evésben.
-Rajta nehéz is – vigyorog.
Megérkezünk végre.
-Holnap vége a sulinak?
-Aha. Meg könnyebbülök végre kialhatom magam – felmászok a lépcsőn – Kösz hogy haza segítettél, vigyáz magadra – intek búcsút.
Ismét a szobámban ücsörgök. Zenét nem kapcsolhatok, mert felkeltek mindenkit. Így maradt a plafonbámulás.
Holnap vége a sulinak. Végre többet tudok dolgozni. És talán még a partra is le tudok menni a haverokhoz.
A hajnal nem könyörül rajtam.
Nyűgösen megyek be az utolsó napomra. Végig nézzük a búcsúzokat és szomorkásan tudatosul bennem hogy többen is lehetnének. De sok kedves arc hiányzik. Seth-el eddig mindig átvigyorogtuk az összes ilyen alkalmat. Most mégis unottan ülök és várom az egésznek a végét.
Egyetlen dolog vidít fel, hogy a bejárat előtt meglátom Embry-t. sajnos örömöm korai. Lelép mielőtt észre vett volna. Hát ez van. Így jártam.
-Mit csinálsz a nyáron? – térit vissza a földre egyik osztálytársam.
-Találtam egy egész jó munkát most nyárra és ott fogok dolgozni.
-Hol?
-Port Angeles-ben.
-Jól fizet?
-Egész jól.
-Nem tudod elintézni, hogy én is oda mehessek?
Utálok hazudni. Így még azt se ígértem meg, hogy szolok a főnökségnek. Nem az ö alkatának és gyomrának van ez kitalálva.
-Sajnálom – mentegetőzöm – én is csak véletlenül jutottam be.
-Kár – sóhajt – Hát sokksikert – intek búcsút.
Végre kiszabadulok az épületből. Kedvelem ezt a sulit de mégiscsak nehéz megmaradni itt.
Zsebre vágott kézzel rugósok egy kavicsot magam előtt hazáig.
-Végeztél hugi? – kiált már messziről Paul.
-Ja – integetek neki kicsit fel vidulok, hogy itthon van végre.
-Akkor irány a part – vereget hátba – A fiúkkal úgy döntöttünk megünnepeljük, hogy túl tetted magad az éven.
Vigyorogva örömködöm. Beszaladok fel venni valami normális cuccot mait nem féltek hogy koszos lesz.
Az ajtó előtt ül a lépcsőn.
-Mehetünk is – ugrok a nyakába hátulról. Nevetve emel fel.
-Odáig cipeljelek? – kérdi két forgás után, mikro még mindig nem tud lerázni a hátáról.
Elengedem, és lecsusszanok róla.
-Szélesedett a hátad – paskolom meg.
-Hideg a kezed – vizsgál meg.
-Csak mert kiment belőle a vér míg szorítottalak – hárítok és elkapom a kezem. Zsebre vágom.
Útközben még hozzánk csapódik Quil és Seth. A hátra lévő időben vígan csevegek Seth-el megbeszélve, hogy milyen poénokat hagyott ki és hogy milyen uncsi volt nélküle az egész meg felemlegetjük az általános eseteket.
A tűz már lobog mire mi oda érünk.
-Csak hogy végre befutottatok – int Jared és oda adja Quilnak a gitárját. Mag elé penderíti a dobokat és lassan el kezdenek játszani. A hangulat kellemes van szó néhány aggasztó hírről amire sajnos nem tudok figyelni mert leköt a zene. Óvatosan emelkedem fel a fatönkömről.
-Valami baj van? – pillant rám Embry.
-Nem, nem igazán – szorítom össze a szám. És megrázom a fejem. Ha rövid időn belül nem tűnök el akkor nem birok majd a végtagjaimmal.
Ekkor Seth is rázendít. Honnan varázsolt elő egy fuvolát?
Végem van. A dallam el csábit. Két lépéssel arrébb araszolok így senkinek sem leszek útban egy forgás és már nem is vagyok önmagam. A zene kicsit felpörög én pedig forgok. Ugrok és élvezem a sós tengeri fuvallatot.
-Hol tanult meg táncolni? – hallom valakitől a kérdést.
-Hát nem otthon az tuti – kihallom Paul hangjából a döbbenetet.
A zene megáll és én is megmerevedem.
-Hüü Lee nem hitem volna, hogy ilyen jól tudsz táncolni – tapsol meg Jared.
-Kösz – vissza csücsenek a helyemre és hátra fogom a hajam.
-Szebb mikor ki van engedve – jelenti ki Embry és azzal a lendülettel megfogja a hajgumim, és kihúzza a hajamból.
-Héé! – kapok utána. Sajnos nem elég gyorsan. Embry már talpon van. Utána vetem magam. Kergetőzünk egy keveset mire hagyja magát megfogni.
-Ad vissza! – adom a zordat, de nehéz ha közben az ember liheg és nevet.
Fél szemmel látom, hogy a többiek is nevetnek rajtunk. Seth valamit nagyon magyarázhat Quil-nak.
Vissza fele még azt is hallom mit beszélnek.
-Szerintem Embry… - mondaná Quil, de lepisszegik.
-Mi van Embry-vel? – kérdem kifulladva. Csak nekem tűnt fel a pár feszült pillantás amit váltottak?
-Hogy nagyon nem bír magával – vihog fel Paul.
-Na ezt pont tőled nem vártam volna – boxolok a vállába.
-Tényleg szokássá vált nálad ez? – ugrat Embry.
-Mi bajod van vele? – álok fel és keresztbe fonom karom a mellkasomon. Persze félelmetes nem vagyok hajam is előre fújja a szél. Próbálom adni a morcost. Persze nem bírom sokáig és a többiekkel nevetek.
-Tényleg mit kerestél a sulinál ma? – fordulok Embry felé.
-Csak arra jártam.
-Na persze – adom a minden tudót – Bizti hiányzik – lököm meg a vállammal.
-Ja valami olyasmi – vigyorog.
Megint éjfél van mire ágyba kerülök. De most boldogan nyugtázom a napot. Nagyon jól éreztem magam és végre elindult a nyár.