Hitsugaya másik énje - 15

-Ichigo! – szolok a srác után, utolsó napomat töltöm az emberek világában és most jutottam el odáig hogy felkeresem őt.
-Igen? – fordul felém.
-Abarai hozzád jött tanácsért velem kapcsolatban? – szegezem neki a kérdést. Annyira meglepi hogy először azt hittem, hogy rossz embertől kérdeztem meg a dolgokat.
-Igen. – nyögi ki nagy nehezen.
-Mit mondtál neki?
-Hát hogy legyen türelmes és előbb, utóbb úgy is eljutnak hozzád a gondolatai.
-Nem jött be, akkor megint vissza jött hozzád és mit kért tőled?
-Hogy meséljem el miként sikerült Ishida közelébe férkőznöm.
-A reiatsu…
-Hát igen.
-Az nem jött össze neki. – el fordulok és arrébb sétálok – Kösz. – intek búcsút neki és ott hagyom értetlenül.
Szóval a reiatsu.. ez lesz a megoldás!
Este mikor magában volt Urahara boltjában a két tetováltra koncentrált és álomba merült. Mindkettőnek fülledt álmot képzelt el, hogy ő kényezteti őket.
Kipihenten ébredt és tért vissza a városba aztán folyatta munkáját.

Hitsugaya másik énje - 14

Ishida mindentudó szeme.
-Ichigo egy kicsit, ha lehetne beszélnék a kapitánnyal kettesben.
Kurosaki nagy nehezen feltápászkodik és kimegy a szobából.
-Mit akarsz? – kérdezem hidegen.
-Szerelmes vagy. – közli a tényt, megdöbbenek, és kicsit látványosan, értetlen arcomat látva óvatosan megérinti a saját nyakát. Oda kapok. Nyomásra fáj egy kicsit.
-Mi a…?
-Itt egy tükör. – nyom a kezembe egy kis kézi tükröt.
Nagy nehezen abba a szögbe forgatom hogy lássam a nyakam és elhűlök. Tele vagyok csóklenyomatokkal. Ha ez még nem lenne elég fürdésnél észre vettem a combomon is jó párat, meg a mellkasomon is.
-Hogy az a…! – még idejében megállítom a káromkodás áradatát.
-Ha rám hallgatsz, rá szólsz.
-Kire?
-Hisagira – meg vonja a vállát – Pár hónapja betört a szobámba azzal a kifogással, hogy bajban van és hogy segítsek neki. Elregélte hogy van valaki, aki tetszik neki csak éppenséggel nem meri bevallani az érzéseit, mert történetesen kapitány és olyan hideg, mint egy jégcsap. Hát ebből nem volt nehéz leszűrni hogy rólad van szó. Szóval a legjobb tudásom szerint ajánlottam neki Urahara boltját és hogy legyen türelemmel, aztán pár nappal első látogatása után, megint vissza jött azzal a kifogással, hogy oké beszélt Urahara-sannal, de az én tanácsaim jobbak és én úgy is értek Ichigohoz, szóval adjak neki tippeket.
-És?
-Azután volt a’szem a belopódzás – von vállat, majd feláll a parkettáról – De szerintem szólj rá, mert ha ez így fog folytatódni, nagyon is észrevehető lesz a városban, és ha Matsumoto nem vak, akkor lefogja vágni a dolgokat. – meg igazítja a szemüvegét és még hozzá teszi – De lehet Renji az ilyen vad? Mert ö például Ichigot kereste fel tanácsért és hát Ichigo nem mindig a kedvességéről híres.
Szerintem még hallotta az ajtóban hogy hatalmasat nyelek. Még hogy két halandóhoz jöttek tanácsért és ráadásul olyanokhoz akik.. az egyik egy quencie.. a másik meg csak egy helyettes shinigami. Ez már magában is vérlázító.

Hitsugaya másik énje - 13

Behunyom a szemem, úgy elviselhetőbb a forróság. Annyira kívánom őket hogy az már fáj fizikailag. Kigombolom ezt a 20. századi kényelmetlen ruhát és élvezem hogy végre nem szorít. Kezem véletlenül hozzá ér a merevedésemhez. Mikor lett ez ilyen kemény? Nem baj most még az sem zavar, hogy magamhoz nyúlok. Megragadom és kényeztetni kezdem magam.
Finom légáramlatot érzek az arcomon és valaki lefogja a kezem. Kinyitom a szemem.
-Nélkülünk ezt ne tegye? – mosolyog rám Hisagi. Mögötte Renji kacsint rám.
-Miért? – nyögöm – Ez csak álom lehet! – közlöm a tényt, erre megkapom a bizonyságot, rámarkol férfiasságomra és felnyögök. Renji pedig belemarkol hajamba a tarkómnál és magához von egy forró, mit forró, égető csókra.

Hitsugaya másik énje - 12

Eközben Urahara a pincében:
-Jöjjenek már! – sürgette a két értetlen férfit.
-Mit akar tőlünk az éjszaka közepén? – kérdezte az egyik álmosan és akkorát ásított hogy majdnem kiakadt az állkapcsa.
-Már megitta a teáját, most már forró a vére, menjenek fel hozzá, hogy ne legyen magányos! – vigyorgott ki a legyezője mögül.

Hitsugaya másik énje - 11

(nézet váltás E/1 következik Hitsugaya szemszögéből)

Hidegre riadok. Fáj a mellkasom és a fenekem. Az elmúlt héten két aktus, két olyan férfival… hogy lehetnek ekkorák? Nem érdekel! Mért érdekeljen? Csak játszottak velem! Hisz mit láthatnak bennem? Testi vonzalom bálványa nem lehetek.
Mikor beérlek az irodába már vár a parancs, menjek le az emberek világába. Az utam Uraharához vezet, a bukott shinigamihoz. Aztán összefutok, immár pót testben a shinigami helyettessel, Ichigoval. Ha Urahara furcsán viselkedett, akkor Ichigo még furcsább. Na meg a haverjai is. Ott van az az idegesítő Quienci is, aki mindentudóan pislog rám a szemüvege mögött.
-Mi van? – acsargok, erre végre leszállnak rólam és mehetek magányosan róni az utakat. Össze futok pár lidérccel, de nem nagy falatok, még csak el se fáradok. Az utolsót, mikor levágom, megérkezik Ichigo.
-Gyere, Urahara szolt hogy nála alszol és szeretne veled beszélni. – azzal elindul és azt akarja hogy kövessem.
Meg érkezünk a bolthoz.
-Jó ét!– köszön el és ott hagy az ajtó előtt.
Végre be keveredek az egyik szobába és Urahara ül velem szemben.
-Milyenek voltak az álmok? – kérdezi csak úgy mellesleg az amúgy csak formaságokból álló beszélgetésünk alatt.
-Álmok? – csodálkozom.
-Szóval mégse használta az-az átkozott. – zsörtölődik.
-Mit?
-Kért tőlem egy főzetet, ami megbolondítja az érzékeket, elkábít és feltüzeli a testet.
-De kaptam belőle.
-És milyen volt?
-A hatása olyan aminek le írta.. az álom nem annyira jó – elfordítom a fejem nem akarom hogy lássa a pírt az arcomon.
-Akkor nem tudta meggyőzni egyik sem. – sóhajt a volt kapitány.
-Egyik sem?
-Hát, először csak Hisagi hadnagy jött ilyenért, aztán már Abarai- kun is jött hogy adjak neki ebből a szerből.
-DE… de… de én csak egy embertől kaptam – kapom fel a fejem. Mind a kétszer Hisagi adta nem?
-Ezek szerint nem – vigyorát legyező mögé bujtatja – na mindegy jó éjszakát, el fáradtam, holnap gondolom újabb körútra megy.
-Igen. – felelem és felállok.
-Szép álmokat! – int búcsút és ő is távozik.
A szobámban gondolkodom a hallottakon. Szóval mind ketten jöttek és hoztak magukkal itókát. Lehet az időrendi felhasználással volt baj? Ki tudja? Nem is ez a fontos hanem, hogy nem elém álltak és mondták el, amit akartak bár akkor egyáltalán nem mentem volna bele. De akkor legalább a testem nem kívánná őket ennyire. Sőt, egyáltalán! Hanem még mindig meglennék róla győződve hogy csak azért nem kívánom a nőket, mert még fiatal vagyok hozzá. Ugyan nem gyerek de fiatal, hogy megértsem, mi az a test vonzalma. De így sokkal nehezebb.
Ahogy ara a két tetovált férfira gondolok elönti testem a forróság. Mit művelek? Eldőlök az ágyon. Olyan melegem van és vágyom rájuk. Mindkettejükre.

Hitsugaya másik énje - 10

Napokkal később Hisagval futott össze munka után, mikor a szállására tartott, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Végre sikerült mindent elrendeznie, még a gondolataival is kibékül, hogy egy bizonyos vörös hajú, tetovált halálisten megőrjíti. Még se volt tökéletes a képzelgésre. Valami még hiányzott.
-Hitsugaya taichou! – köszönt egy alak és meghajolt
-Hisagi hadnagy. – bólintott Toushiro, majd tovább sétált volna, ekkor a hadnagy megragadta a könyökénél.
-Kérem várjon! Beszélhetnénk négyszemközt?
-Ha ennyire fontos, menjünk az irodámba. – valami nem stimmelt, érezte Hitsugaya hogy valami nagyon nem stimmel itt.
-A lakása közelebb van. – suttogta lehajtott fejel Hisagi.
-Rendben. – egyezett bele. Végül is miért félne egy hadnagytól, sokkal erősebb nála hisz, kapitány és övé Hyorinmaru is.
Beengedte a lakásba.
-Mi lenne az a halaszthatatlan dolog, hogy nem az irodámba keljen meg beszélni?
-Ez. – suttogott Hisagi, magához rántotta a megdöbbent kapitányt és megcsókolta.
-Mit képzelsz!? – hőbörgött Hitsugaya, mikor végre eltudta lökni magától.
-Szeretem. – suttogta.
-Ne röhögtess!
-Ez nem vicc! – közölte halál komolyan Shuhei és végre a kapitány szemébe nézet, az pedig megrettent a benne látott kínlódástól és kétségbe eséstől.
-Nem lehet! – nyögte Hitsugaya és hátrálni kezdett. Megbotlott a saját lábában és a fenekére huppant. Hisagi mellé térdelt.
-Lehetetlennek tűnik, mégis ez történik. – suttogta majd a puha ajkakra hajol. Óvatos ízlelgetései megdöbbentik az ifjú kapitányt, álmaiban nem ilyen volt.
-Mért vagy ilyen kíméletes? Renji is túlságosan körültekintő volt!
-Renji már járt itt? – lepődik meg Hisagi
-Igen, pár napja szintén meglátogatott. És valami lökött érzelemről hebegett- habogott nekem.
-Szóval őt is megbabonázta taicho?
-Kit babonáztam meg és mivel? – hördül fel Hitsugaya.
Hisagi csak mosolygott és hanyatt döntötte az ellenkező kapitányt.
-Segítek hogy élvezze. – suttogta és már az ágyékán szuszogott.
-Mi!? – hitetlenkedett Toushiro és felakart kelni, de két erős kar nyomta vissza a földre.
-Most ne meneküljön! Élvezni fogja! – suttogta, majd a fogával kibontotta a hakama övét – Garantálom! – azzal a szájával tovább kényeztette a kapitányt, aki elnyúlt a földön a rátörő földöntúli kéjtől. Érzékszervei megbolondultak és orrát elöntötte az a kellemes illat.
-Ne kínozz! – suttogta.
-Milyen ironikus! – nevette el magát Shuhei és felcsúszott hozzá egy csókért – nem olyan rég még én kértem öntől ezt. – Hitsugayaból döbbent kiáltás szakadt fel, mikor megérezte Hisagi izgalmát. – Igen nagyon kívánatos most így. – suttogta a fülébe – De én nem csak a testét, de a lelkét, szívét is akarom! – közelebb nyomta magát Toushiro bejáratához – Meg adja ezt nekem?
-Ah… a te érzéseid csak testi vágyak, ne tagadd! – nyöszörögte Hitsugaya.
-Pedig én oda adnám mindenem önért, ha hinne nekem.
Mind két kezét felfogta a feje fölé a kapitánynak, így maradt egy szabad keze, amivel végig járta a porcelán testen. Majd megállapodott annak nemesebb részénél és kicsit cirógatta azt. Majd a belső gyönyörű bőrt simogatta majd megtalálta a bejáratát és máris egy ujjal benne járt, mikor feltűnt neki, hogy menyire síkos is a kapitány.
-Ahhoz képest, hogy, milyen hideg, nagyon felforrósodott. – suttogta a fülébe és ezzel megtoldotta még két ujjal az előzőt.
-Ahh! – kiáltott fel Hitsugaya, a további nyögése egy csókba fulladtak. Egy mély csókba, amibe Hisagi minden érzelmét megpróbálta belesűríteni.
Elengedte az elgyengült karocskákat és kioldotta az övét, miután lehámozta magáról a ruhát, már előtte lihegett egy gyönyörű, fehér és izzadt testű Hitsugaya, szemében különös fény izzott.
-Akarlak! – suttogta a kapitány. Felemelte kezét és mit sem törődve a benne lévő ujjakkal maga mellé rántotta Hisagit. A döbbent hadnagy csak akkor ocsúdott fel, mikor már a csípőjét szorították a kis térdek.
-Ez kicsit fájni fog. – suttogta és ki húzta az ujjait, majd saját maga ment a helyükre.
Hitsugaya felnyögött a gyönyörtől, de nem engedte el a tudatát.
-Még! – suttogta és mélyebbre ült Shuhei ölében.
-Ahh… milyen kis falánk! – nevetett fel Hisagi és felült a kapitányhoz – Szeretlek. – csókolt a füle melletti érzékeny bőrre.
-Értem. – nevetett fel Hitsugaya keserűen.
Ízlelgették egymást míg el nem fáradtak és már nem bírták tovább.
-Nh… nehm…nem birh… rom… – lihegte Toshiro.
-Még egy kicsit… –szuszogta Hisagi, majd magához szorította a törékeny testet és utolérte a gyönyör.
Hitsugaya ezzel egy időben felkiáltott és még érezte ahogy nekicsapódik a másik hasfalának az élvezete. Halvány pírral az arcán rádőlt Hisagira és várta a véget, hogy elnyelje az öntudatlanság, de a sötétség nem jött.
Shuhei kihúzódott belőle, magukra kanyarította a ruhákat, de nem engedte a kis testet.
-Végre az enyém! – suttogta még a fülébe és a szemébe nézett.
-Miért én? – a kétségbe esett hang azonnal kitörölte belőle a boldogságot és a zöldeskék szemekben olyan fájdalmas könnyek gyűltek – Miért engem szemeltetek ki ennek a hülye tréfának célpontjául?
-Ez nem tréfa!
-Persze! Ezt meséld be valaki másnak! Én nem vagyok ilyen hülye! Még hogy két ilyen ereje tejében lévő férfi, ismétlem férfi, akiknek a lábuk előtt heverne az összes nő, az emberek világában, pont engem találnak meg, aki egy fiú, még csak nem is értem el a serdülőkor végét, kapitány vagyok, de milyen áron?
Keserű szavai meghozták a gyümölcsét. Hisagi telesen megdöbbent. Pedig az érzései tiszták voltak csak nem jól fejezte ki ezek szerint?
-Menj el! – kérte a kapitány, elfúló hangon – Gyűlölöm hogy gyengének látsz! Kérlek menj el!
-Nem! – makacsolta meg magát Shuhei és felkapta Hitsugayat, beviharzott vele a fürdőbe. Miután a víz kellő hőmérsékletű lett, bele fektette az addig hiába ellenkező kapitányt.
-M’ért!? – nyöszörögte elkínzottan.
-Most úgy sem tud semmit csinálni és igazán mozogni sem jó ilyenkor. – kacsintott rá, majd elkezdte ledörgölni róla a koszt.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?
-Vannak dolgok amiket szeretek titokban tartani. – felelte kicsit ködösen Hisagi és révetegen kibámult a rácsos ablakon.
-Meg fagyok. – vacogta pár perccel később Hitsugaya.
Hisagi végre észbe kapott és kimásztak a dézsából. Majd magára kanyarított egy törülközőt és szárazra dörgölte Toushirot.
-Tudok magam is! – méltatlankodott a kapitány, de azért hagyta magát, valahol mélyen még örült is ennek a fajta törődésnek, bár az már kevésbé tetszett neki hogy Shuhei csak úgy felkapta az ölébe és vissza vitte a szobájába.
-Arra van a hálószoba. – morogta, mikor megálltak a nappali közepén. Hisagi csak mosolygott és bevitte a szobába. A tiszta ágynemű gyógyír volt fájó lábának és hátának.
-Még mindig itt vagy? – morrant a hadnagyra és hátat fordított neki. Magára húzta a takarót és próbált tudomást sem venni az idegenről. Kevés sikerrel, mert Shuhei nem hagyta magát és mögé heveredet, át ölelte.
Valahol mélyen Hitsugayaban eltört valami és nem tudta megállítani a könnyeit. Miért sír, hisz ő hatalmas kapitány, a legerősebb a 10. osztagban! Övé Hyorinmaru!
Álomba sírta magát. Hisagi csak hajnal tájban hagyta egyedül addig átölelte és simogatta azt a fehér üstököt ami első látásra megragadta.

Hitsugaya másik énje - 9

Talán már egy hónap is eltelt? Ki tudja, Renji összezavarta az utolsó ivászaton történtek. Mért volt olyan erőszakos. Ö csak segített Hisaginak, mégis valami furcsán vonzotta. Nem mert a 10. osztag közelébe sem menni. Inkább plusz munkákat vállalt Kuchiki kapitánytól, csak ne kelljen oda mennie. De nem halogathatja a végtelenségig. Valamit tennie kell, vagy beszélni Hisagival, vagy magával a tényezővel, aki egy kicsi, fehér hajú fiú, aki annyira vonzza. Végül úgy döntött hogy előbb a testére hallgat.
Éjszaka volt mikor meglátogatta a kapitányt a szobájában. Hitsugaya még fent volt, valamit olvasott biztos valami jelentés. Eltolta az ablakot.
-Ki vagy? – pattant fel hirtelen Toushiro – Mit keresel itt? – kérdezte hidegen mikor konstatálta ki a betörő.
-Csak kíváncsi vagyok. – suttogta Renji.
-Mire? – mintha rémületet látott volna azokban a leírhatatlanul gyönyörű szemekben.
-Önre. – hajtotta meg a fejét Renji, majd leült a tatami szélére. Hitsugaya hitetlenkedve vissza ült, majd elhúzódott. És inkább az olvasmányára próbált koncentrálni. Addig észre se vette míg Renji mögé nem került és az ölébe nem húzta volna.
-Mi a…!?
-Nem bírok tovább várni. – súgta a fülébe és megnyalta azt. Hitsugayat ismeretlen, mégis jól ismert érzések kerítették hatalmukba. Nem ellenkezett túl sokáig, a hakamájának kötője túl hamar kibomlott, ö maga pedig tűzben égett. Renji ujjai először csak simogatták a belső combját, majd érzékenyebb pontokra tévedtek.
-Ne csináld, ha mást nem akarsz csak testi vágyat! – nyöszörögte Toushiro.
-Még meg látom. – mosolyodott el gonoszan Renji.
-Abarai! – szisszent fel a kapitány, mikor a hadnagy érzékeny bejáratát kezdte el izgatni.
-Halkabban, vagy felveri az egész házat! – suttogott a fülébe.
Erre Hitsugaya a szájához kapta a kezét hogy elfojtsa feltörő nyögéseit, ez csak jobban feltüzelte Renjit. Szétnyitotta a git és csókokkal borította el a hófehér nyakat. Toushiro csípője akaratlanul feljebb emelkedett, csak hogy azonnal vissza essen a már meredező tagra.
-Nem kel annyira sietni. – nevetgélt Renji gonoszkásan, de eleget tett a vágyakozónak és belé hatolt két ujjával. Hitsugaya megfeszült a hirtelen feszitő érzésre, de nem bánta, erre vágyott a teste jó ideje.
Renji mikor kellően tágnak érezte Toushirot, úgy gondolta itt az ideje neki is. Másik szabad kezével kioldotta az övét. De ügyetlen volt és a kapitány négykézlábra dőlt. Bár így csak még jobban felkínálta a fenekét, azt a kívánatos kis formás fenekét.
-Kérlek gyere! – nyöszörögte kéjtől terhes hangon Hitsugaya.
-Egy pillanat. – mosolygott Renji és még egy ujjal megtoldotta az előző kettőt. Ettől a kapitány felnyögött, de annyira élvezte, hogy észre se vette, mikor Abarai mögé térdelt.
-Jövök. – suttogta és ujjai helyére maga érkezett. Toushiro felkiáltott a hírtelen jött nagy hímtagtól. Renji ráhasalt a hátára és simogatni kezdte, félig meredező vesszejét.
-Élvezetese így, nem? – suttogta a fülébe és csókokkal halmozta el a nyakát, hátát. És lassan mozogni kezdett. Hitsugaya remegett először a fájdalomtól, majd a kéj hullámaitól.
-Nem … Nem bírom sokáig. – lihegte, mikor Abarai már olyan tempót diktált hogy alig bírta követni. Ekkor Renji egy hirtelen mozdulattal megfordította és szembe találta magát a tetovált férfival. Azok a tetoválások, valahogy olyan vonzóak voltak számára. Egyik kezével végigszántott a barna bőrön. Milyen kontrasztban volt az ő fehér bőrével. A hadnagy odahajolt hozzá és meg csókolta. Megint megfordultak, csak most Renji került alulra és Hitsugaya lovagolt rajta. A hadnagy vezette a csípőjét és mozgásának tempóját. Minél nagyobb élvezetet okozva mindkettejüknek. Mikor végre sikerült megtalálnia a ritmust, Renji kezelésbe vette a már végét járó kapitányt.
A gyönyör elsöprően érkezett és Hitsugaya elájult, mikor utol érte, mint egy zsák, rádőlt Renjire. Aki nemsokkal követte őt.
-Gyönyörűm. – csókolta meg Abarai és kihúzódott belőle – Na mi van már megint nem bírtad? – elnevette magát. De nem bánta. Már nem csak testileg kívánta Toushirot, hanem lelkileg is. Meg akarta szerezni a szeretetét, hogy ne a hideg felét mutassa neki. Felnyalábolta a kis testet és elvitte a fürdőbe. A meleg gőzben magához tért a kapitány és meglepetten vette tudomásul, hogy mellette van Renji és éppen mossa mindenhol, zavarba ejtően meghitt volt ez a pillanat.
Hamar tisztára lett sikálva és hatalmas lepedőbe csavarva vissza lett víve a szobába.
-Mért maradtál itt? – kérdezte mikor le lett rakva az ágyra.
-Mert úgy gondoltam így helyes. – válaszolta Renji őszintén.
-Persze, és az első két alkalommal csak szépen le léptetek! – hördült Hitsugaya.
Ez fájt Renjinek, de tűrte, igaza volt. Hisz itt hagyták. Akkor még az egész csak egy vágy kielégítésének tűnt, most viszont már több volt annál.
-Sajnálom! – horgasztotta le a fejét, majd felállt, felöltözött és távozott.