Hitsugaya másik énje - 10

Napokkal később Hisagval futott össze munka után, mikor a szállására tartott, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Végre sikerült mindent elrendeznie, még a gondolataival is kibékül, hogy egy bizonyos vörös hajú, tetovált halálisten megőrjíti. Még se volt tökéletes a képzelgésre. Valami még hiányzott.
-Hitsugaya taichou! – köszönt egy alak és meghajolt
-Hisagi hadnagy. – bólintott Toushiro, majd tovább sétált volna, ekkor a hadnagy megragadta a könyökénél.
-Kérem várjon! Beszélhetnénk négyszemközt?
-Ha ennyire fontos, menjünk az irodámba. – valami nem stimmelt, érezte Hitsugaya hogy valami nagyon nem stimmel itt.
-A lakása közelebb van. – suttogta lehajtott fejel Hisagi.
-Rendben. – egyezett bele. Végül is miért félne egy hadnagytól, sokkal erősebb nála hisz, kapitány és övé Hyorinmaru is.
Beengedte a lakásba.
-Mi lenne az a halaszthatatlan dolog, hogy nem az irodámba keljen meg beszélni?
-Ez. – suttogott Hisagi, magához rántotta a megdöbbent kapitányt és megcsókolta.
-Mit képzelsz!? – hőbörgött Hitsugaya, mikor végre eltudta lökni magától.
-Szeretem. – suttogta.
-Ne röhögtess!
-Ez nem vicc! – közölte halál komolyan Shuhei és végre a kapitány szemébe nézet, az pedig megrettent a benne látott kínlódástól és kétségbe eséstől.
-Nem lehet! – nyögte Hitsugaya és hátrálni kezdett. Megbotlott a saját lábában és a fenekére huppant. Hisagi mellé térdelt.
-Lehetetlennek tűnik, mégis ez történik. – suttogta majd a puha ajkakra hajol. Óvatos ízlelgetései megdöbbentik az ifjú kapitányt, álmaiban nem ilyen volt.
-Mért vagy ilyen kíméletes? Renji is túlságosan körültekintő volt!
-Renji már járt itt? – lepődik meg Hisagi
-Igen, pár napja szintén meglátogatott. És valami lökött érzelemről hebegett- habogott nekem.
-Szóval őt is megbabonázta taicho?
-Kit babonáztam meg és mivel? – hördül fel Hitsugaya.
Hisagi csak mosolygott és hanyatt döntötte az ellenkező kapitányt.
-Segítek hogy élvezze. – suttogta és már az ágyékán szuszogott.
-Mi!? – hitetlenkedett Toushiro és felakart kelni, de két erős kar nyomta vissza a földre.
-Most ne meneküljön! Élvezni fogja! – suttogta, majd a fogával kibontotta a hakama övét – Garantálom! – azzal a szájával tovább kényeztette a kapitányt, aki elnyúlt a földön a rátörő földöntúli kéjtől. Érzékszervei megbolondultak és orrát elöntötte az a kellemes illat.
-Ne kínozz! – suttogta.
-Milyen ironikus! – nevette el magát Shuhei és felcsúszott hozzá egy csókért – nem olyan rég még én kértem öntől ezt. – Hitsugayaból döbbent kiáltás szakadt fel, mikor megérezte Hisagi izgalmát. – Igen nagyon kívánatos most így. – suttogta a fülébe – De én nem csak a testét, de a lelkét, szívét is akarom! – közelebb nyomta magát Toushiro bejáratához – Meg adja ezt nekem?
-Ah… a te érzéseid csak testi vágyak, ne tagadd! – nyöszörögte Hitsugaya.
-Pedig én oda adnám mindenem önért, ha hinne nekem.
Mind két kezét felfogta a feje fölé a kapitánynak, így maradt egy szabad keze, amivel végig járta a porcelán testen. Majd megállapodott annak nemesebb részénél és kicsit cirógatta azt. Majd a belső gyönyörű bőrt simogatta majd megtalálta a bejáratát és máris egy ujjal benne járt, mikor feltűnt neki, hogy menyire síkos is a kapitány.
-Ahhoz képest, hogy, milyen hideg, nagyon felforrósodott. – suttogta a fülébe és ezzel megtoldotta még két ujjal az előzőt.
-Ahh! – kiáltott fel Hitsugaya, a további nyögése egy csókba fulladtak. Egy mély csókba, amibe Hisagi minden érzelmét megpróbálta belesűríteni.
Elengedte az elgyengült karocskákat és kioldotta az övét, miután lehámozta magáról a ruhát, már előtte lihegett egy gyönyörű, fehér és izzadt testű Hitsugaya, szemében különös fény izzott.
-Akarlak! – suttogta a kapitány. Felemelte kezét és mit sem törődve a benne lévő ujjakkal maga mellé rántotta Hisagit. A döbbent hadnagy csak akkor ocsúdott fel, mikor már a csípőjét szorították a kis térdek.
-Ez kicsit fájni fog. – suttogta és ki húzta az ujjait, majd saját maga ment a helyükre.
Hitsugaya felnyögött a gyönyörtől, de nem engedte el a tudatát.
-Még! – suttogta és mélyebbre ült Shuhei ölében.
-Ahh… milyen kis falánk! – nevetett fel Hisagi és felült a kapitányhoz – Szeretlek. – csókolt a füle melletti érzékeny bőrre.
-Értem. – nevetett fel Hitsugaya keserűen.
Ízlelgették egymást míg el nem fáradtak és már nem bírták tovább.
-Nh… nehm…nem birh… rom… – lihegte Toshiro.
-Még egy kicsit… –szuszogta Hisagi, majd magához szorította a törékeny testet és utolérte a gyönyör.
Hitsugaya ezzel egy időben felkiáltott és még érezte ahogy nekicsapódik a másik hasfalának az élvezete. Halvány pírral az arcán rádőlt Hisagira és várta a véget, hogy elnyelje az öntudatlanság, de a sötétség nem jött.
Shuhei kihúzódott belőle, magukra kanyarította a ruhákat, de nem engedte a kis testet.
-Végre az enyém! – suttogta még a fülébe és a szemébe nézett.
-Miért én? – a kétségbe esett hang azonnal kitörölte belőle a boldogságot és a zöldeskék szemekben olyan fájdalmas könnyek gyűltek – Miért engem szemeltetek ki ennek a hülye tréfának célpontjául?
-Ez nem tréfa!
-Persze! Ezt meséld be valaki másnak! Én nem vagyok ilyen hülye! Még hogy két ilyen ereje tejében lévő férfi, ismétlem férfi, akiknek a lábuk előtt heverne az összes nő, az emberek világában, pont engem találnak meg, aki egy fiú, még csak nem is értem el a serdülőkor végét, kapitány vagyok, de milyen áron?
Keserű szavai meghozták a gyümölcsét. Hisagi telesen megdöbbent. Pedig az érzései tiszták voltak csak nem jól fejezte ki ezek szerint?
-Menj el! – kérte a kapitány, elfúló hangon – Gyűlölöm hogy gyengének látsz! Kérlek menj el!
-Nem! – makacsolta meg magát Shuhei és felkapta Hitsugayat, beviharzott vele a fürdőbe. Miután a víz kellő hőmérsékletű lett, bele fektette az addig hiába ellenkező kapitányt.
-M’ért!? – nyöszörögte elkínzottan.
-Most úgy sem tud semmit csinálni és igazán mozogni sem jó ilyenkor. – kacsintott rá, majd elkezdte ledörgölni róla a koszt.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?
-Vannak dolgok amiket szeretek titokban tartani. – felelte kicsit ködösen Hisagi és révetegen kibámult a rácsos ablakon.
-Meg fagyok. – vacogta pár perccel később Hitsugaya.
Hisagi végre észbe kapott és kimásztak a dézsából. Majd magára kanyarított egy törülközőt és szárazra dörgölte Toushirot.
-Tudok magam is! – méltatlankodott a kapitány, de azért hagyta magát, valahol mélyen még örült is ennek a fajta törődésnek, bár az már kevésbé tetszett neki hogy Shuhei csak úgy felkapta az ölébe és vissza vitte a szobájába.
-Arra van a hálószoba. – morogta, mikor megálltak a nappali közepén. Hisagi csak mosolygott és bevitte a szobába. A tiszta ágynemű gyógyír volt fájó lábának és hátának.
-Még mindig itt vagy? – morrant a hadnagyra és hátat fordított neki. Magára húzta a takarót és próbált tudomást sem venni az idegenről. Kevés sikerrel, mert Shuhei nem hagyta magát és mögé heveredet, át ölelte.
Valahol mélyen Hitsugayaban eltört valami és nem tudta megállítani a könnyeit. Miért sír, hisz ő hatalmas kapitány, a legerősebb a 10. osztagban! Övé Hyorinmaru!
Álomba sírta magát. Hisagi csak hajnal tájban hagyta egyedül addig átölelte és simogatta azt a fehér üstököt ami első látásra megragadta.