A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hitsugaya másik énje. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hitsugaya másik énje. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 17., kedd

Hitsugaya másik énje - 18

Nem hitem volna, hogy ennyire ki lehet őket fárasztani, de nem is bánom legalább békén hagynak egy kicsit.
Sajnos örömöm korai volt mert két napra a fülledt álmok után engem is utol értek.
Olyan erős reiatsu, hogy nem is lehet összetéveszteni semmivel. Először csak Hisagi volt, aztán becsatlakozott hozzá Abarai is. Na akkor teljesen kikészültem, kifacsartak.
Reggel fel se bírtam kelni, inkább kivetem egy napot, nem érdekel ha össze dől a világ én fel nem kelek most.
Halkan kopogtak az ajtón.
-Ki az? – kérdeztem barátságtalan és álmos hangon.
-Jól van Hitsugaya taicho? – jött a kétségbe esett kérdés.
-Nem. – morogtam, az egyik aki megkínzott este.
-Mondtam hogy sokak leszünk egyzserre! – vitatkozott vele a másik aki okozta bajaimat.
-NE hőbörögj Renji! A te ötleted volt! – méltatlankodik Shuhei.
-Ha csak vitatkoztok el is húzhattok! – kikecmeregtem az ágyból és kinyitottam az ajtót, majd lenéztem a két térdelőre.
-Be jöhetünk? – kérdi Hisagi.
-Csak ha nem hangoskodtok, fáj a fejem és a hátam is – morgok és becsukom utánuk az ajtót.
Letelepednek az ágyam mellé, meg várják míg lefekszem és két oldalról mellém fekszenek.
-Jó újra itt. – suttogja Hisagi.
-Mikor utoljára itt voltál engedély nélkül léptél be. – morgok rá.
-Na igen, bár én voltam aki rád tört, mikor fent voltál. – javít ki Abarai.
-Na! – szóltam rájuk, erre csak nevetnek és átölelnek. Kettejük közé ragadok.
Végül inkább csak mosolygok rajtuk.
-Szép mikor mosolyogsz. – szólal meg nagy sokára Shuhei.
-Na persze te nőcsábász. – ütöm meg a fejét és inkább Renji felé fordulok. Erre át ölel hátulról, Renji az arcomat simogatja
-Szép álmokat súgja és meg csókol.
Együtt alszunk el.

Vége

2012. július 16., hétfő

Hitsugaya másik énje - 17

Renji álmában nyögött, még élvezte hogy simogatják a hűvösen perzselő szalagok és elélvezett. Nagyon sokáig bírta, ő volt a kifogyhatatlan energia. Alig érte utol a gyönyör, máris újra követelte és a reiatsu, ami biztosan egy személyhez tatozott, aki fehér tüsi hajú volt, és a jégnek parancsolt. Készséggel teljesítette a test követelését és nem fáradt el, nem aludt vagy ájult el, mint gazdája. Szorosan a teste köré fonódott. És ingerelte, simogatta, cirógatta, míg el nem érte hogy sokadjára elérje a kéjt Renji.
Reggel nyúzottan ébredt, ennyit egy északára el se tudott volna képzelni. De most megtörtén a saját verejtékében úszott a takarója nedves volt, mástól is.
Egy gyors üdítő mosakodás ledörgölni az éjszaka gyötrelmeit, hát nem volt könnyű de nehéz sem.
Végre felöltözött, kicsit macskásan de eljutott a kapitányának irodájába és megkapta a napi feladatait.
Az egyik útján össze futott Hisagival, aki szintén nyúzott volt.
-Holnap este… - suttogta Shuhei – Holnap este mi támadunk! – azzal fáradtan kacsintott és tovább állt.
Renji egyenlőre nem értette a dolgokat.
-Abarai nekem hozta azokat az iratokat? – állt hirtelen előtte Hitsugaya.
-Ööö … Igen. – adta a kezébe azt a pár papírt, amit eddig szorongatott.

2012. július 12., csütörtök

Hitsugaya másik énje - 16

Hisagi izzadtan ébredt álmából. Meglegyintette egy hűvös fuvallat a nyitott ablakon keresztül. Megborzongott. Milyen álmot látott? Felemeli a takarót és rájön hogy nem álom volt, az élvezete ott van a takarón vissza vonhatatlanul.
Álmában Hitsugaya taicho meglátogatta, vagy legalábbis hasonló történt a reiatsu eljött és kényeztette, a végletekig hajszolta. Hányszor is élvezett el az álmában? Nem számit. Sokszor. Kifacsarta teljesen ez az álom.
Kótyagosan lefürdött és ment az irodájába.
Minden olyan lassan haladt, hogy még felocsúdni sem volt ideje, mikor megjelent Histugaya kapitány és pár papírt keresett rajta, és kaján vigyorral figyelte, ahogy szenved a fáradságtól.

2012. június 29., péntek

Hitsugaya másik énje - 15

-Ichigo! – szolok a srác után, utolsó napomat töltöm az emberek világában és most jutottam el odáig hogy felkeresem őt.
-Igen? – fordul felém.
-Abarai hozzád jött tanácsért velem kapcsolatban? – szegezem neki a kérdést. Annyira meglepi hogy először azt hittem, hogy rossz embertől kérdeztem meg a dolgokat.
-Igen. – nyögi ki nagy nehezen.
-Mit mondtál neki?
-Hát hogy legyen türelmes és előbb, utóbb úgy is eljutnak hozzád a gondolatai.
-Nem jött be, akkor megint vissza jött hozzád és mit kért tőled?
-Hogy meséljem el miként sikerült Ishida közelébe férkőznöm.
-A reiatsu…
-Hát igen.
-Az nem jött össze neki. – el fordulok és arrébb sétálok – Kösz. – intek búcsút neki és ott hagyom értetlenül.
Szóval a reiatsu.. ez lesz a megoldás!
Este mikor magában volt Urahara boltjában a két tetováltra koncentrált és álomba merült. Mindkettőnek fülledt álmot képzelt el, hogy ő kényezteti őket.
Kipihenten ébredt és tért vissza a városba aztán folyatta munkáját.

2012. június 22., péntek

Hitsugaya másik énje - 14

Ishida mindentudó szeme.
-Ichigo egy kicsit, ha lehetne beszélnék a kapitánnyal kettesben.
Kurosaki nagy nehezen feltápászkodik és kimegy a szobából.
-Mit akarsz? – kérdezem hidegen.
-Szerelmes vagy. – közli a tényt, megdöbbenek, és kicsit látványosan, értetlen arcomat látva óvatosan megérinti a saját nyakát. Oda kapok. Nyomásra fáj egy kicsit.
-Mi a…?
-Itt egy tükör. – nyom a kezembe egy kis kézi tükröt.
Nagy nehezen abba a szögbe forgatom hogy lássam a nyakam és elhűlök. Tele vagyok csóklenyomatokkal. Ha ez még nem lenne elég fürdésnél észre vettem a combomon is jó párat, meg a mellkasomon is.
-Hogy az a…! – még idejében megállítom a káromkodás áradatát.
-Ha rám hallgatsz, rá szólsz.
-Kire?
-Hisagira – meg vonja a vállát – Pár hónapja betört a szobámba azzal a kifogással, hogy bajban van és hogy segítsek neki. Elregélte hogy van valaki, aki tetszik neki csak éppenséggel nem meri bevallani az érzéseit, mert történetesen kapitány és olyan hideg, mint egy jégcsap. Hát ebből nem volt nehéz leszűrni hogy rólad van szó. Szóval a legjobb tudásom szerint ajánlottam neki Urahara boltját és hogy legyen türelemmel, aztán pár nappal első látogatása után, megint vissza jött azzal a kifogással, hogy oké beszélt Urahara-sannal, de az én tanácsaim jobbak és én úgy is értek Ichigohoz, szóval adjak neki tippeket.
-És?
-Azután volt a’szem a belopódzás – von vállat, majd feláll a parkettáról – De szerintem szólj rá, mert ha ez így fog folytatódni, nagyon is észrevehető lesz a városban, és ha Matsumoto nem vak, akkor lefogja vágni a dolgokat. – meg igazítja a szemüvegét és még hozzá teszi – De lehet Renji az ilyen vad? Mert ö például Ichigot kereste fel tanácsért és hát Ichigo nem mindig a kedvességéről híres.
Szerintem még hallotta az ajtóban hogy hatalmasat nyelek. Még hogy két halandóhoz jöttek tanácsért és ráadásul olyanokhoz akik.. az egyik egy quencie.. a másik meg csak egy helyettes shinigami. Ez már magában is vérlázító.

2012. június 8., péntek

Hitsugaya másik énje - 13

Behunyom a szemem, úgy elviselhetőbb a forróság. Annyira kívánom őket hogy az már fáj fizikailag. Kigombolom ezt a 20. századi kényelmetlen ruhát és élvezem hogy végre nem szorít. Kezem véletlenül hozzá ér a merevedésemhez. Mikor lett ez ilyen kemény? Nem baj most még az sem zavar, hogy magamhoz nyúlok. Megragadom és kényeztetni kezdem magam.
Finom légáramlatot érzek az arcomon és valaki lefogja a kezem. Kinyitom a szemem.
-Nélkülünk ezt ne tegye? – mosolyog rám Hisagi. Mögötte Renji kacsint rám.
-Miért? – nyögöm – Ez csak álom lehet! – közlöm a tényt, erre megkapom a bizonyságot, rámarkol férfiasságomra és felnyögök. Renji pedig belemarkol hajamba a tarkómnál és magához von egy forró, mit forró, égető csókra.

2012. június 6., szerda

Hitsugaya másik énje - 12

Eközben Urahara a pincében:
-Jöjjenek már! – sürgette a két értetlen férfit.
-Mit akar tőlünk az éjszaka közepén? – kérdezte az egyik álmosan és akkorát ásított hogy majdnem kiakadt az állkapcsa.
-Már megitta a teáját, most már forró a vére, menjenek fel hozzá, hogy ne legyen magányos! – vigyorgott ki a legyezője mögül.

2012. június 1., péntek

Hitsugaya másik énje - 11

(nézet váltás E/1 következik Hitsugaya szemszögéből)

Hidegre riadok. Fáj a mellkasom és a fenekem. Az elmúlt héten két aktus, két olyan férfival… hogy lehetnek ekkorák? Nem érdekel! Mért érdekeljen? Csak játszottak velem! Hisz mit láthatnak bennem? Testi vonzalom bálványa nem lehetek.
Mikor beérlek az irodába már vár a parancs, menjek le az emberek világába. Az utam Uraharához vezet, a bukott shinigamihoz. Aztán összefutok, immár pót testben a shinigami helyettessel, Ichigoval. Ha Urahara furcsán viselkedett, akkor Ichigo még furcsább. Na meg a haverjai is. Ott van az az idegesítő Quienci is, aki mindentudóan pislog rám a szemüvege mögött.
-Mi van? – acsargok, erre végre leszállnak rólam és mehetek magányosan róni az utakat. Össze futok pár lidérccel, de nem nagy falatok, még csak el se fáradok. Az utolsót, mikor levágom, megérkezik Ichigo.
-Gyere, Urahara szolt hogy nála alszol és szeretne veled beszélni. – azzal elindul és azt akarja hogy kövessem.
Meg érkezünk a bolthoz.
-Jó ét!– köszön el és ott hagy az ajtó előtt.
Végre be keveredek az egyik szobába és Urahara ül velem szemben.
-Milyenek voltak az álmok? – kérdezi csak úgy mellesleg az amúgy csak formaságokból álló beszélgetésünk alatt.
-Álmok? – csodálkozom.
-Szóval mégse használta az-az átkozott. – zsörtölődik.
-Mit?
-Kért tőlem egy főzetet, ami megbolondítja az érzékeket, elkábít és feltüzeli a testet.
-De kaptam belőle.
-És milyen volt?
-A hatása olyan aminek le írta.. az álom nem annyira jó – elfordítom a fejem nem akarom hogy lássa a pírt az arcomon.
-Akkor nem tudta meggyőzni egyik sem. – sóhajt a volt kapitány.
-Egyik sem?
-Hát, először csak Hisagi hadnagy jött ilyenért, aztán már Abarai- kun is jött hogy adjak neki ebből a szerből.
-DE… de… de én csak egy embertől kaptam – kapom fel a fejem. Mind a kétszer Hisagi adta nem?
-Ezek szerint nem – vigyorát legyező mögé bujtatja – na mindegy jó éjszakát, el fáradtam, holnap gondolom újabb körútra megy.
-Igen. – felelem és felállok.
-Szép álmokat! – int búcsút és ő is távozik.
A szobámban gondolkodom a hallottakon. Szóval mind ketten jöttek és hoztak magukkal itókát. Lehet az időrendi felhasználással volt baj? Ki tudja? Nem is ez a fontos hanem, hogy nem elém álltak és mondták el, amit akartak bár akkor egyáltalán nem mentem volna bele. De akkor legalább a testem nem kívánná őket ennyire. Sőt, egyáltalán! Hanem még mindig meglennék róla győződve hogy csak azért nem kívánom a nőket, mert még fiatal vagyok hozzá. Ugyan nem gyerek de fiatal, hogy megértsem, mi az a test vonzalma. De így sokkal nehezebb.
Ahogy ara a két tetovált férfira gondolok elönti testem a forróság. Mit művelek? Eldőlök az ágyon. Olyan melegem van és vágyom rájuk. Mindkettejükre.

2012. május 31., csütörtök

Hitsugaya másik énje - 10

Napokkal később Hisagval futott össze munka után, mikor a szállására tartott, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Végre sikerült mindent elrendeznie, még a gondolataival is kibékül, hogy egy bizonyos vörös hajú, tetovált halálisten megőrjíti. Még se volt tökéletes a képzelgésre. Valami még hiányzott.
-Hitsugaya taichou! – köszönt egy alak és meghajolt
-Hisagi hadnagy. – bólintott Toushiro, majd tovább sétált volna, ekkor a hadnagy megragadta a könyökénél.
-Kérem várjon! Beszélhetnénk négyszemközt?
-Ha ennyire fontos, menjünk az irodámba. – valami nem stimmelt, érezte Hitsugaya hogy valami nagyon nem stimmel itt.
-A lakása közelebb van. – suttogta lehajtott fejel Hisagi.
-Rendben. – egyezett bele. Végül is miért félne egy hadnagytól, sokkal erősebb nála hisz, kapitány és övé Hyorinmaru is.
Beengedte a lakásba.
-Mi lenne az a halaszthatatlan dolog, hogy nem az irodámba keljen meg beszélni?
-Ez. – suttogott Hisagi, magához rántotta a megdöbbent kapitányt és megcsókolta.
-Mit képzelsz!? – hőbörgött Hitsugaya, mikor végre eltudta lökni magától.
-Szeretem. – suttogta.
-Ne röhögtess!
-Ez nem vicc! – közölte halál komolyan Shuhei és végre a kapitány szemébe nézet, az pedig megrettent a benne látott kínlódástól és kétségbe eséstől.
-Nem lehet! – nyögte Hitsugaya és hátrálni kezdett. Megbotlott a saját lábában és a fenekére huppant. Hisagi mellé térdelt.
-Lehetetlennek tűnik, mégis ez történik. – suttogta majd a puha ajkakra hajol. Óvatos ízlelgetései megdöbbentik az ifjú kapitányt, álmaiban nem ilyen volt.
-Mért vagy ilyen kíméletes? Renji is túlságosan körültekintő volt!
-Renji már járt itt? – lepődik meg Hisagi
-Igen, pár napja szintén meglátogatott. És valami lökött érzelemről hebegett- habogott nekem.
-Szóval őt is megbabonázta taicho?
-Kit babonáztam meg és mivel? – hördül fel Hitsugaya.
Hisagi csak mosolygott és hanyatt döntötte az ellenkező kapitányt.
-Segítek hogy élvezze. – suttogta és már az ágyékán szuszogott.
-Mi!? – hitetlenkedett Toushiro és felakart kelni, de két erős kar nyomta vissza a földre.
-Most ne meneküljön! Élvezni fogja! – suttogta, majd a fogával kibontotta a hakama övét – Garantálom! – azzal a szájával tovább kényeztette a kapitányt, aki elnyúlt a földön a rátörő földöntúli kéjtől. Érzékszervei megbolondultak és orrát elöntötte az a kellemes illat.
-Ne kínozz! – suttogta.
-Milyen ironikus! – nevette el magát Shuhei és felcsúszott hozzá egy csókért – nem olyan rég még én kértem öntől ezt. – Hitsugayaból döbbent kiáltás szakadt fel, mikor megérezte Hisagi izgalmát. – Igen nagyon kívánatos most így. – suttogta a fülébe – De én nem csak a testét, de a lelkét, szívét is akarom! – közelebb nyomta magát Toushiro bejáratához – Meg adja ezt nekem?
-Ah… a te érzéseid csak testi vágyak, ne tagadd! – nyöszörögte Hitsugaya.
-Pedig én oda adnám mindenem önért, ha hinne nekem.
Mind két kezét felfogta a feje fölé a kapitánynak, így maradt egy szabad keze, amivel végig járta a porcelán testen. Majd megállapodott annak nemesebb részénél és kicsit cirógatta azt. Majd a belső gyönyörű bőrt simogatta majd megtalálta a bejáratát és máris egy ujjal benne járt, mikor feltűnt neki, hogy menyire síkos is a kapitány.
-Ahhoz képest, hogy, milyen hideg, nagyon felforrósodott. – suttogta a fülébe és ezzel megtoldotta még két ujjal az előzőt.
-Ahh! – kiáltott fel Hitsugaya, a további nyögése egy csókba fulladtak. Egy mély csókba, amibe Hisagi minden érzelmét megpróbálta belesűríteni.
Elengedte az elgyengült karocskákat és kioldotta az övét, miután lehámozta magáról a ruhát, már előtte lihegett egy gyönyörű, fehér és izzadt testű Hitsugaya, szemében különös fény izzott.
-Akarlak! – suttogta a kapitány. Felemelte kezét és mit sem törődve a benne lévő ujjakkal maga mellé rántotta Hisagit. A döbbent hadnagy csak akkor ocsúdott fel, mikor már a csípőjét szorították a kis térdek.
-Ez kicsit fájni fog. – suttogta és ki húzta az ujjait, majd saját maga ment a helyükre.
Hitsugaya felnyögött a gyönyörtől, de nem engedte el a tudatát.
-Még! – suttogta és mélyebbre ült Shuhei ölében.
-Ahh… milyen kis falánk! – nevetett fel Hisagi és felült a kapitányhoz – Szeretlek. – csókolt a füle melletti érzékeny bőrre.
-Értem. – nevetett fel Hitsugaya keserűen.
Ízlelgették egymást míg el nem fáradtak és már nem bírták tovább.
-Nh… nehm…nem birh… rom… – lihegte Toshiro.
-Még egy kicsit… –szuszogta Hisagi, majd magához szorította a törékeny testet és utolérte a gyönyör.
Hitsugaya ezzel egy időben felkiáltott és még érezte ahogy nekicsapódik a másik hasfalának az élvezete. Halvány pírral az arcán rádőlt Hisagira és várta a véget, hogy elnyelje az öntudatlanság, de a sötétség nem jött.
Shuhei kihúzódott belőle, magukra kanyarította a ruhákat, de nem engedte a kis testet.
-Végre az enyém! – suttogta még a fülébe és a szemébe nézett.
-Miért én? – a kétségbe esett hang azonnal kitörölte belőle a boldogságot és a zöldeskék szemekben olyan fájdalmas könnyek gyűltek – Miért engem szemeltetek ki ennek a hülye tréfának célpontjául?
-Ez nem tréfa!
-Persze! Ezt meséld be valaki másnak! Én nem vagyok ilyen hülye! Még hogy két ilyen ereje tejében lévő férfi, ismétlem férfi, akiknek a lábuk előtt heverne az összes nő, az emberek világában, pont engem találnak meg, aki egy fiú, még csak nem is értem el a serdülőkor végét, kapitány vagyok, de milyen áron?
Keserű szavai meghozták a gyümölcsét. Hisagi telesen megdöbbent. Pedig az érzései tiszták voltak csak nem jól fejezte ki ezek szerint?
-Menj el! – kérte a kapitány, elfúló hangon – Gyűlölöm hogy gyengének látsz! Kérlek menj el!
-Nem! – makacsolta meg magát Shuhei és felkapta Hitsugayat, beviharzott vele a fürdőbe. Miután a víz kellő hőmérsékletű lett, bele fektette az addig hiába ellenkező kapitányt.
-M’ért!? – nyöszörögte elkínzottan.
-Most úgy sem tud semmit csinálni és igazán mozogni sem jó ilyenkor. – kacsintott rá, majd elkezdte ledörgölni róla a koszt.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?
-Vannak dolgok amiket szeretek titokban tartani. – felelte kicsit ködösen Hisagi és révetegen kibámult a rácsos ablakon.
-Meg fagyok. – vacogta pár perccel később Hitsugaya.
Hisagi végre észbe kapott és kimásztak a dézsából. Majd magára kanyarított egy törülközőt és szárazra dörgölte Toushirot.
-Tudok magam is! – méltatlankodott a kapitány, de azért hagyta magát, valahol mélyen még örült is ennek a fajta törődésnek, bár az már kevésbé tetszett neki hogy Shuhei csak úgy felkapta az ölébe és vissza vitte a szobájába.
-Arra van a hálószoba. – morogta, mikor megálltak a nappali közepén. Hisagi csak mosolygott és bevitte a szobába. A tiszta ágynemű gyógyír volt fájó lábának és hátának.
-Még mindig itt vagy? – morrant a hadnagyra és hátat fordított neki. Magára húzta a takarót és próbált tudomást sem venni az idegenről. Kevés sikerrel, mert Shuhei nem hagyta magát és mögé heveredet, át ölelte.
Valahol mélyen Hitsugayaban eltört valami és nem tudta megállítani a könnyeit. Miért sír, hisz ő hatalmas kapitány, a legerősebb a 10. osztagban! Övé Hyorinmaru!
Álomba sírta magát. Hisagi csak hajnal tájban hagyta egyedül addig átölelte és simogatta azt a fehér üstököt ami első látásra megragadta.

2012. május 28., hétfő

Hitsugaya másik énje - 9

Talán már egy hónap is eltelt? Ki tudja, Renji összezavarta az utolsó ivászaton történtek. Mért volt olyan erőszakos. Ö csak segített Hisaginak, mégis valami furcsán vonzotta. Nem mert a 10. osztag közelébe sem menni. Inkább plusz munkákat vállalt Kuchiki kapitánytól, csak ne kelljen oda mennie. De nem halogathatja a végtelenségig. Valamit tennie kell, vagy beszélni Hisagival, vagy magával a tényezővel, aki egy kicsi, fehér hajú fiú, aki annyira vonzza. Végül úgy döntött hogy előbb a testére hallgat.
Éjszaka volt mikor meglátogatta a kapitányt a szobájában. Hitsugaya még fent volt, valamit olvasott biztos valami jelentés. Eltolta az ablakot.
-Ki vagy? – pattant fel hirtelen Toushiro – Mit keresel itt? – kérdezte hidegen mikor konstatálta ki a betörő.
-Csak kíváncsi vagyok. – suttogta Renji.
-Mire? – mintha rémületet látott volna azokban a leírhatatlanul gyönyörű szemekben.
-Önre. – hajtotta meg a fejét Renji, majd leült a tatami szélére. Hitsugaya hitetlenkedve vissza ült, majd elhúzódott. És inkább az olvasmányára próbált koncentrálni. Addig észre se vette míg Renji mögé nem került és az ölébe nem húzta volna.
-Mi a…!?
-Nem bírok tovább várni. – súgta a fülébe és megnyalta azt. Hitsugayat ismeretlen, mégis jól ismert érzések kerítették hatalmukba. Nem ellenkezett túl sokáig, a hakamájának kötője túl hamar kibomlott, ö maga pedig tűzben égett. Renji ujjai először csak simogatták a belső combját, majd érzékenyebb pontokra tévedtek.
-Ne csináld, ha mást nem akarsz csak testi vágyat! – nyöszörögte Toushiro.
-Még meg látom. – mosolyodott el gonoszan Renji.
-Abarai! – szisszent fel a kapitány, mikor a hadnagy érzékeny bejáratát kezdte el izgatni.
-Halkabban, vagy felveri az egész házat! – suttogott a fülébe.
Erre Hitsugaya a szájához kapta a kezét hogy elfojtsa feltörő nyögéseit, ez csak jobban feltüzelte Renjit. Szétnyitotta a git és csókokkal borította el a hófehér nyakat. Toushiro csípője akaratlanul feljebb emelkedett, csak hogy azonnal vissza essen a már meredező tagra.
-Nem kel annyira sietni. – nevetgélt Renji gonoszkásan, de eleget tett a vágyakozónak és belé hatolt két ujjával. Hitsugaya megfeszült a hirtelen feszitő érzésre, de nem bánta, erre vágyott a teste jó ideje.
Renji mikor kellően tágnak érezte Toushirot, úgy gondolta itt az ideje neki is. Másik szabad kezével kioldotta az övét. De ügyetlen volt és a kapitány négykézlábra dőlt. Bár így csak még jobban felkínálta a fenekét, azt a kívánatos kis formás fenekét.
-Kérlek gyere! – nyöszörögte kéjtől terhes hangon Hitsugaya.
-Egy pillanat. – mosolygott Renji és még egy ujjal megtoldotta az előző kettőt. Ettől a kapitány felnyögött, de annyira élvezte, hogy észre se vette, mikor Abarai mögé térdelt.
-Jövök. – suttogta és ujjai helyére maga érkezett. Toushiro felkiáltott a hírtelen jött nagy hímtagtól. Renji ráhasalt a hátára és simogatni kezdte, félig meredező vesszejét.
-Élvezetese így, nem? – suttogta a fülébe és csókokkal halmozta el a nyakát, hátát. És lassan mozogni kezdett. Hitsugaya remegett először a fájdalomtól, majd a kéj hullámaitól.
-Nem … Nem bírom sokáig. – lihegte, mikor Abarai már olyan tempót diktált hogy alig bírta követni. Ekkor Renji egy hirtelen mozdulattal megfordította és szembe találta magát a tetovált férfival. Azok a tetoválások, valahogy olyan vonzóak voltak számára. Egyik kezével végigszántott a barna bőrön. Milyen kontrasztban volt az ő fehér bőrével. A hadnagy odahajolt hozzá és meg csókolta. Megint megfordultak, csak most Renji került alulra és Hitsugaya lovagolt rajta. A hadnagy vezette a csípőjét és mozgásának tempóját. Minél nagyobb élvezetet okozva mindkettejüknek. Mikor végre sikerült megtalálnia a ritmust, Renji kezelésbe vette a már végét járó kapitányt.
A gyönyör elsöprően érkezett és Hitsugaya elájult, mikor utol érte, mint egy zsák, rádőlt Renjire. Aki nemsokkal követte őt.
-Gyönyörűm. – csókolta meg Abarai és kihúzódott belőle – Na mi van már megint nem bírtad? – elnevette magát. De nem bánta. Már nem csak testileg kívánta Toushirot, hanem lelkileg is. Meg akarta szerezni a szeretetét, hogy ne a hideg felét mutassa neki. Felnyalábolta a kis testet és elvitte a fürdőbe. A meleg gőzben magához tért a kapitány és meglepetten vette tudomásul, hogy mellette van Renji és éppen mossa mindenhol, zavarba ejtően meghitt volt ez a pillanat.
Hamar tisztára lett sikálva és hatalmas lepedőbe csavarva vissza lett víve a szobába.
-Mért maradtál itt? – kérdezte mikor le lett rakva az ágyra.
-Mert úgy gondoltam így helyes. – válaszolta Renji őszintén.
-Persze, és az első két alkalommal csak szépen le léptetek! – hördült Hitsugaya.
Ez fájt Renjinek, de tűrte, igaza volt. Hisz itt hagyták. Akkor még az egész csak egy vágy kielégítésének tűnt, most viszont már több volt annál.
-Sajnálom! – horgasztotta le a fejét, majd felállt, felöltözött és távozott.

2012. május 20., vasárnap

Hitsugaya másik énje - 8

Napok teltek el az ivászat óta, Matsumoto szerencsére békén hagyta, valószínűleg egyenlőre sok volt a májának, amennyi piát benyakalt. De nem is bánja a dolgokat, Hisagi Shuhein így is elég gondolkodni valója akadt. Akár hányszor véletlenül meglátta a kapitányt elfogta valami érdekes szorongásféle. Maga sem tudta a magyarázatot, de fájt a szíve. Renjire gondolt, vajon mi lehet a másik hadnaggyal, mert ő ugyan nem sok érzelmet táplált a kis kapitány iránt, de benne volt a buliban. Míg neki Shuheinek igen is már tetszett egy ideje. Amilyen kis törékeny olyan erős és hideg próbált lenni, pedig mennyi forró álma volt vele és pár napja a valóságban is kipróbálhatta menyire forró tud lenni.
Bár azóta a két éjszaka óta csak rosszabb lett, álmai fülledtebbek és valóságosabbak lettek. De nem bánta. Mert végre elhatározásra jutott. Elmondja az érzéseit bármennyire fáj majd mindkettejüknek. És valószínűsíthető lesz a visszautasítás, de nem bánja! Meg kell tennie!
Ezzel az elhatározással felpattant az íróasztala mellől.
Lassan a munka végénél jártak, nem baj ha most egy kicsit előbb ellép, úgy is mindig hajnalig bent szokott maradni, ez viszont most fontos
-Elmentem. – szolt oda az egyik tisztnek. Az csodálkozva nézett utána de nem zavartatta magát.

2012. május 17., csütörtök

Hitsugaya másik énje - 7

Hajnalban riadt, tiszta ágyneműben, homályos emlékei vannak a tegnap estéről. Vajon mi is történt pontosan arra az egy üveg szakéra emlékezett. Hogy utálja azt az italt! Többet nem iszik! Főleg nem ennyit! De egy csók. Egy csókra biztosan emlékszik. Hisz akkor még semmit nem ivott. Ki volt az? Hisagi Shuhei? Igen a fekete hajú, tetovált arcú hadnagy, aki már évek óta Tousen helyett dolgozik. Ö maga sose lenne áruló önszántából, ahhoz túl elhivatott. De ez a csók vajon mért volt? Hasogatni kezdett a feje amint emlékezni akart. Mindegy ha már fent van, akkor ideje bemenni dolgozni.
Matsumoto természetesen későn érkezik. Mért is jönne időben? Hisz tegnap este ö is igen rendesen benyakalta a maga adagját.
-Kapitány! – köszönt és fülig vörösödött.
-Reggelt’ .– feleli nyeglén a kapitány és inkább a papírokra koncentrál mintsem felhozza a tegnap estét.
-Szóval a kapitánynak van egy melegebb énje? – csacsogta, úgy mellesleg a sok sületlenség közt.
-Micsoda? – csap az asztalra Hitsugaya, de meg is bánja a feje úgy megfájdul – NE beszélj badarságokat, különben rád engedem Hyorinmarut! – fenyegette meg kicsit csöndesebben.
Ettől már Matsumoto is befogta a száját és elkönyvelte a tegnap este látottakat egy szeszélyes képzelgésnek, amit az alkohol hozott ki belőle.

Hitsugaya másik énje - 6

Nem is volt olyan könnyű észrevétlenül eljutni az irodából a szálláshoz. Bár mázlija volt a két férfinak, nem találkoztak semmilyen járőrrel.
Befektették a friss ágyneműbe, Renji kifordult az ajtón, de vissza pillantott és egy csókot dobott.
Hisagi még elrendezte a takarót.
-Jó éjt kedves. – suttogta és még egy utolsó csókot nyomott azokra a kívánatos ajkakra.
Mikor kilépett, fájón vette tudomásul, ez több volt mint egy-két éjszakás kaland. Egyszer úgy kipróbálná e nélkül a főzet nélkül.
Gondolataiba mélyedve kereste fel saját szobácskájának magányát.

2012. május 10., csütörtök

Hitsugaya másik énje - 5

Este, talán kicsit korábban is a kelleténél, befutott Yumichika és Ikkaku, majd megérkezett Renji, amint Hisagit támogatja.
-Mi van már? Alapoztatok? – nevetett Matsumoto.
-Nem, mi…csak ez az őrült – vigyorgott Renji, bár arcára fagyott a vigyor, mikor meglátta a kapitányt.
-Lehetőleg halkan, én még dolgozom! – morogta és megmasszírozta a halántékát.
-Igenis. – nyögték egyszerre.
-Nyugi nem lesz semmi baj. – csitította őket Matsumoto és előkapta a sakés üveget.
-Mit takargatsz Shuhei? – kérdezte Ikkaku, a harmadik húzás után.
-Semmit. – vigyorgott a hadnagy.
-Csendesebben. – szolt rájuk Hitsugaya.
Na, ekkor valami elszakadt Hisagiban. Elsötétült az arca és elővette az eddig dugdosott itókáját. Egy sokkal kisebb üveg volt, valami kiolvashatatlan felirattal rajta.
-Kapitány. – nyögte és foggal kihúzta a dugót, odacsúszott Hitsugayahoz, az asztal mellé, a szájába vett egy kortyot és sokak megrökönyödésére megcsókolta a döbbent taichot.
-Moi! – nyammogta, de Hisagi nem hagyta. Le kellett nyelni ha szabadulni akart. És Toushiro lenyelte a folyadékot és nagyon melege lett.
-Mi volt ez? – kérdezte, már enyhén kótyagosan.
-Varázs itóka. – felelte vigyorogva Hisagi – Segít feloldódni.
A kapitány hirtelen érezni vélte a reggeli furcsa illatot. De nem vett róla tudomást, most jobban érdekelte hogy elmúlt a fejfájása.
-Érdekes. – felemelte a kezét és megvizsgálta a zsibongó ujjait. Tudomást sem véve a többiekről, megragadott egy sakés üveget és majdnem egy húzásra megitta, mintha csak vizet ivott volna, észre se vette, csak egy picit marta meg a nyelvét az ital, egyébként semmit nem érzett. A világ ugyan kóválygott egy kicsit, de azt el viselte. De az orrába tóduló érdekes illat az már tömény volt és két forrása is volt ennek az illatnak. Egy vörös üstök és egy fekete. Homályosan észlelte hogy többen is vannak a szobában de nem izgatta.
-Akkor asszem mi megyünk. – állt fel Yomicsika.
-De mért? Most kezd érdekes lenni! – ellenkezett Ikkaku.
-Mert holnap Kenpacsi kapitány nem nézi jó szemmel, ha tátott szájjal bámulsz mindenre. – morogta a szépfiú és felnyalábolta társát.
-Matsumoto szerintem húzz el, mert a kapitányod hamarosan robban. – azzal kivonult, hóna alatt a még mindig ellenkező Ikkakuval.
-Kapitány? – lépet közelebb az elvarázsolt fiúhoz Rangiku – Jól van?
-Munka kerülő. – közölte mikor felködlött előtte a vörös haj és a hatalmas kebel méret – csak a külsőddel foglalkozol, ahelyett hogy a munkádat végeznéd! Nézd meg Nanao hadnagyot ö legalább okos és szép! – azzal elfordult tőle és kibámult az ablakon. Valami fel sejlett benne egy elfeledett álomból, de nem zavartatta magát. Renji felé fordult.
-Abarai, gyere ide! – közölte hidegen. Renji ugyan nem ivott anyit hogy ne engedelmeskedjen, de azért ezek a hideg szavak neki is fájtak.
-Igenis. - kicsit kótyagosan odakóválygott az asztal túloldalára, és leült. Ezalatt Hitsugaya elpakolta maradék papírjait egy fiókba és felrakott egy üveg sakét az asztalára. Rangiku a kanapéról figyelte az eseményeket.
-Hisagi! – fordult a hadnagy felé és mikor az ránézet, lesmárolta durván, még a foguk is össze koccant.
-Kapitány, maga kezdő. – suttogta Renji.
-Mit beszélsz Abarai? – vetette oda és őt is magához rántotta, majd az ölébe tenyerelt, amitől a hadnagy felszisszent, de inkább a vágytól, mint a fájdalomtól.
-Kezdő, mi? – horkant fel, majd magához rántotta Hisagit – Én vagyok kezdő? – azzal beletúrt a fekete tincsekbe és megcsókolta a döbbent hadnagyot. Eközben keze továbbra is Renjit kényeztették. Hisagit elragadta a hév és a csók. Maga alá rántotta a kapitányt.
-Még nem látott mindent.
-Ehhez még túl józan vagyok! – figyelmeztette Hitsugaya.
-Ezen segíthetünk. – szólt közbe Renji, azzal kinyitotta a sakét és önteni kezdte a fekvő kapitány szájába. Az felköhögött tőle de lenyelte, amit tudott. Jött a jóleső szédülés és a mozdulatok könnyedsége. És már a világ sem fájt annyira.
Matsumoto döbbenten figyelte a jelenetet és végül Hisagi pillantott rá először, mikor már a kapitány combjait markolta, hogy bejusson közéjük.
-Menj el! - kérte felhős hangon.
Matsumotonak se kellet kétszer mondani, rossz álomnak hitte az egészet, de csak az első sarokig jutott, mikor is kiadta magából minden addig elfogyasztott alkoholt.
Miután az utlosó zavaró tényező is lelépet, birtokba vették a kapitányt.
Ugyan ö kezdeményezett, még is ö került alulra. De csak pár percig míg el kezdték kihámozni, akkor fellázadt és lelökte magáról Hisagit. Igen nagyon sok erő van ebben a kis testbe zárva. És Hitsugaya össze szedte a maradék erejét amit még nem bénított le az alkohol, lerázta magáról Renji kezeit és Hisagi súlyát. Össze húzta kibomlott gijét. Meg ragadta a legközelebbi alakot, Hisagit, és lenyomta a földre. Az ölébe ült és ringatni kezdte csípőjét.
Közben megragadta Renji rendetlen öltözetét és magához húzta, először csókolta, majd ujjaival kioldotta a bonyolult csomót. Végül egy rántással lehúzta az összes ruháját.
Hisagi nyögött és megragadta a törékeny testet.
-NE kínozzon. – suttogta – Vagy adja meg magát, vagy ne kínozzon tovább! – nyöget és még mélyebbre húzta magára Hitsugayat. A kapitány érezte a másik izgalmát. Elengedte Renjit és kibontotta az alatta lévő ruháját. De csak annyira hogy a követelődző szerve kijusson a ruha fogságából. Renji eközben lerángatta róla a hakamát és kutatott újra a szája után, de nem kapta meg.
Hitsugaya döbbenten konstalálta, menyire kívánja mindkét testet.
Végül megadta magát Hisaginak és befogadta testébe, bár eleinte fájt, de ezt Renji öle csillapította, ugyanis az is követelődzött és megkapta. Ugyan nem teljesen azt amit akart, de hasonlót. A kapitány szájába vette a hatalmas tagot és kényeztette először, csak incselkedett a nyelvével aztán fokozatosan ingerelte tovább bár többször megállt, amint testét érték a kellemes borzongások. Hisagi által. Shuhei nem restelkedett kényeztetni a kis testet, valamint annak szintén követelődző részét.
Renji hangosan sóhajtozott, de nem ért el a csúcsra, előbb kapta ki Hisagi öléből a kapitányt és rántotta saját magára hogy Hitsugaya teste adjon enyhet fájó izgalmának. És meg kapta amint a kis test befogadta az izgalom tetőfokára hágott és elélvezett a kapitánnyal együtt. De Hisagi nem hagyta magát a még pihegő Toushirot elhúzta Renji válláról, és a saját ölére húzta hogy folytassa, amit alig pár pillanattal előtte abba hagytak. A csípőt már ő mozgatta, mert Hitsugaya az előző aktusban kimerült, de teste még kívánta az izgalmakat. Shuhei közben maguk közé csusztatta a kezét és megragadta a kis, meredező vesszejét és azzal is fokozta az élvezetett. Hitsugaya felnyögött és elélvezett, magával rántva Hisagit.
Lihegve dőlt el a padlón. Shuhei még kihúzódott belőle, azt érezte, aztán jött a tudatlanság. Teljes öntudatlanság.
-Na most mit csináljunk vele? – szuszogta Renji.
-Tegyük rendbe. Fürdessük meg és hagyjuk aludni – ajánlotta Hisagi és óvatosan a ruhái után nyúlt.
Pár percen belül, már mind ketten tisztán ültek egy dézsa mellet, amiben a kapitány ázott. óvatosan ledörgölték róla az izzadtságot és az egyéb nedveket.
-Egyébként, honnan szedted azt a főzetet?
-Egy ismerőstől. – titokzatoskodott Hisagi.
-De mégis honnan a manóból? És biztos hogy nem okozol kárt benne?
-Igazság szerint álomként emlékszik az egészre.
-De a testén maradtak látható nyomok.
-Én is észre vettem. Már csak az a kérdés, Matsumotót hogy hallgattassuk el?
-Azt még nem tudom… talán rengeteg sakéval?
-Majd holnap kiderül. Na vigyük a kapitányt a szobájába.

2012. május 8., kedd

Hitsugaya másik énje - 4

Már délutánra járt az idő, mikor végre megérkezett a gyógytea a fejfájásra. Nyugalom szállt a 10.osztag kapitányi irodájára, de csak pár percre , míg be nem futott a 9. osztagos, Hisagi Shuhei és egy halom iratot hozott, az amúgy is baromi nagy kupac tetejére. Mikor meglátta a kapitányt, rák vörös lett.
-Mi van ma mindenkivel? – hőbörgött Hitsugaya.
-Semmi, mi lenne? – motyogta a hadnagy.
-Akkor veled mi van?
-Igazán semmi.– felelte Hisagi és elsápadt.
-Na te legalább már sápadsz is. – hőbörgött tovább – Ide jön Abarai és még csak arra sem méltat hogy elmondja, mi a fenét bámul rajtam, mintha nem látott volna eleget!
-Nem kapitány, nem hiszem hogy ez lenne a probléma. – szól közbe Matsumoto – Tényleg! Hisagi, jössz este?
-Persze. – nyel egy nagyot Shuhei.
-Rendben. – mosolyog Rangiku, azzal tova libeg.
-Matsumoto! – morog Toushito – NE menekülj el a munka elöl! – ordítani nem ordít, mert a feje még nem állt helyre.

2012. május 6., vasárnap

Hitsugaya másik énje - 2

„Valaki simogat nem is tudom már hol. Először csak az arcomat aztán a nyakamat. Valamit le nyeltem, végig égette a torkom, de már nem is fogtam fel igazán hogy mi történt. Forró lett hirtelen a levegő, alig tudtam lélegezni. Aztán jöttek a kellemes kezek. Kényeztettek pirongató helyeken. Annyira kellemes volt az álom.”

Hitsugaya másik énje - 3

Hajnalban még a nap első sugarai előtt, Hitsugaya taicho felriad, hogy valami nincs rendben, fel ül az ágyban, de a hirtelen mozdulatra megfájdul a feje. Nem baj. Maga mellet ott van Hyorinmaru és a ruhái szépen össze hajtogatva. Valyon mikor vette le az összeeset? Felemeli a kardot és elpirul. Az összeeset! Tényleg teljesen meztelen, még sose aludt teljesen meztelenül, mindig volt rajta legalább egy yukata. De most még azt se vett fel. Zavartan körbe pillant, semmi nem változott, a szoba üres, csak egy érdekes illat maradt itt. Nem tudja behatárolni, de itt valami érdekes illat van. Lassan öltözni kezd valamiért macskás a mozgása. Végre magára ölti a fehér gijét. De észrevesz egy foltot a combján.
-Biztos beütöttem. – elmélkedik. Tovább öltözik. A fejfájása csaknem akar múlni. Az irodában csak rosszabb lett. Sok a zaj, mindenki beszél és zajong, Matsumoto is csak beszél és beszél.
-Matsumoto! – üvölti kicsit komásan Hitsugaya és le roskad a dolgozó asztalához. Feje elviselhetetlenül sajgott még a saját hangja is túl hangos volt. A hadnagya csacsogása csak jobban zavarta.
-Igen taicho?
-Maradj csöndben! – kérte és megmasszírozta a halántékát. Próbált a papírokra figyelni de valahogy nem ment.
Kinyílt az ajtó.
Renji belép az irodába.
-Ezeket Hitsugaya taichonak hoztam.
-Itt vagyok! – morog a kis kapitány és mérgesen kipislog a halom papír mögül.
-Oh. – nyögte a hadnagy és elvörösödött.
-Valami baj van?
-Nem minden rendben van, csak ezeket hoztam. - azzal a kupac tetejére tett még pár lapot.
-Jé, Abarai! – kuncogott Matsumoto – HA már itt vagy, akkor van kedved eljönni inni, ma este? – kérdezte tudomást sem véve a kapitány rosszalló pillantásaitól.
-Persze. Hol?
-Itt. – vigyorgott a nő, és arrébb libegett.
-Matsumoto! – mennydörögte a kapitány, majd fájósan a fejéhez kapott.
-Jól van? – érdeklődött tisztelet tudóan a még mindig vörös fejű hadnagy.
-Igen, csak fáj a fejem. – morogta a kis kapitány.
Abarai csak meghajolt, majd távozott. Fejének vörössége semmit nem változott.

Hitsugaya másik énje - 1

Éjfél tájban egy nagyon bátor egyén, el húzta az ablakot. A hold megvilágította vörös felkötött haját és a szakés üveget. Mögötte még egy árny suhant be a szobába.
-Biztos vagy a dologban? – kérdezte mély hangján a vöröset.
-Igen, de ha fel ébred, megöl. – suttogja ördögi mosollyal Renji – Gyere, segíts! – azzal feltámasztotta a kapitány fejét és az egyik üveg tartalmát bele öntötte a szájába, közben társa óvatosan masszírozta a torkát hogy nyeljen is.
-Most már jó. – konstatálta elégedetten, ahogy a fehér arcocskán megjelent a pír.
-Ilyenkor olyan édes. – suttogja a másik.
-Halkabban senpai, mert felébred! – csitítja Renji.
-Ennyi sakétól nem hiszem. – vigyorog Hisagi, lassan kibontja a hakamáját.
-Micsoda dolog teljes felszerelésben aludni? – hőbörög Renji és tisztelettel félre teszi Hyorinmarut.
-Ne morogj inkább siess, mert nem birok magammal! – suttogta túl fűtött hangon Hisagi.
-Magam se sokáig, hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű, makulátlan bőre? – suttogja elcsukló hangon Renji.
Végigsimított a kapitány hófehér, meztelen mellkasán.
-Olyan puha. – suttogta.
Hisagi már nem volt ilyen könyörületes. Befeküdt a két combja közé és csókokkal borította el a hakama feltúrt részénél. Hitsugaya álmában felnyögött.
Renji eközben kihámozta a haoriból és a gi-ből.
-Vegyük le a hakamáját – súgta oda a felizgult Shuheinek, szenvedélyes csókot váltottak.
-Siess! – sürgette az ifjabbat.
Végre lekerült a ruha mind hármójukról. Hisagi, mint ötletgazda és rangidős, elsőnek vette birtokba a kapitány ifjú vesszejét. Renji eközben a felsőtestét kényeztette nyelvével. A kis kapitány olyan hamar izgalomba esett, hogy Hisagi nem tudta megállítani és Toushiro forró magva a kezére ömlött.
-Nagyon finom. – nyalta le Shuhei az ujját. Keze tovább dolgozott hogy ismét izgalomba hozza a kapitányt.
-Nem minden a tied! – morgot Renji, azzal kiakarta lökni a kis lábak közül Hisagit.
-Még nem végeztem! – vigyorgott tovább Shuhei, azzal tovább kényeztette Hitsugayát. Most már összhangban Renjivel.
Hisagi masszirozni kezdte a szük kis bejáratott majd Renji szájába nyomta az ujjait miközben a másik mellbimbóit nyalogatta és kezével továbra is kényeztette a kapitányt.
-Most már jó. – súgta lihegve és kihúzta ujjait Renji szájából – Én kezdek. – nyögte. Lassan egy ujját bevezette Hitsugayaba. A kapitány megfeszült. Renji forró csokjától ellazult. Hisagi tovább nyomul, már két ujjával kényezteti a kis testet. Mikor végre elég tágnak véli egy sokkal nagyobb és erősebb tagot vezet a taichoba.
Hitsugaya fájdalmasan felkiált és álmában bele markol a takarójába.
-Óvatosabban! – szol rá Renji – Haggyál nekem is belőle!
-Igyekszem. – sziszegi kicsit fájdalmasan Shuhei, letörli Toshiro arcáról a könnyeket. A szorítás lazult, a test befogadta és lassan mozogni kezdett.
-Renji. – suttogta és magához vonta a férfit, megcsókolta. Hajából kihúzta a hajgumit és révetegen bámulta amint leomolnak a vörös tincsek. Beléjük markolt és a kapitány merevedésére tolta a fejét.
Renji hamar vette a lapot, és tovább kényeztette Hitsugayát. Hisagi közben a kezébe kaparintotta a hadnagy merev és követelődző tagját. Mikor megérintette, hangosan felnyögött mindkettő.
-Már csak egy kicsit. – nyöszörögte Hisagi. Begyorsított a tempón és elért a csúcsra. A kis test megfeszült majd nem sokára elernyedt.
-Én jövök! – vigyorog Renji és letörölte a száját.
-Mindjárt. - szuszogta Hisagi, Renji háttérbe vonult és figyelte, amint a senpaia tovább falja a kapitányt. Először csak óvatosan újra mozogni kezd, majd veszett tempót diktál és eltart egy darabig míg újra el jut a határhoz. Meg torpan, mélyen megcsókolja a kapitányt és félig öntudatlan állapotban még egyszer övé lesz a gyönyör. Pihegve rá borul Toushirora.
-Tied. – suttogta és kihúzódott a kapitányból. Imbolyogva odébb sétál.
-Végre! – nyalta meg a száját megint Renji – Már kóstoltam az izét, de még nem ízleltem meg rendesen.
Magához vonta az ernyedt testet és végig nyalta. Vissza fektette a tatamira.
-Belső combja mintha friss csirke hús lenne. – suttogta miközben aprókat harapott beléjük. Egy kicsit még szívogatta, amire Hitsugaya kéjesen felnyögött – Így kell ezt csinálni. – vigyorgott Hisagira. Az csak intett és közelebb kúszott.
Renji, nyelvével eltűntette az előző eset nyomait és ö maga nyálazta meg ujját amit a már kitágított résbe helyezett. Bár a kapitány most is felszisszent, de nem annyira, mint előtte. Hamar megszokta a három ujjat és a hadnagy úgy érezte most itt az ideje a követelődzős részeit előnyben részesíteni.
Elhelyezkedett a porcelánfehér lábak között és magára húzta a kapitányt. Fel- húzta magához, hogy saját súlyától csússzon rá. Hitsugaya kéjes nyögései még álmában is hangosak voltak de most nem zavart senkit.
Hisagi most lépet akcióba.
-Várj! – szolt halkan és a társa mögé ült. Felemelte Renji derekát és a saját ölébe ültette. Elölről átnyúlt a kapitány feneke alatt és Renji bejáratát kezdte el izgatni.
-Így még érdekesebb. – nyögte Renji mikor magába fogadta az ujjakat szépen sorban majd Hisagi hímvesszőjét. Lassan emelgetni kezdete Hitsugaya csípőjét, Hisagi átkarolta mindkettejüket és ott tartotta a kapitányt. Hullámokban jött az élvezet. Először az álmok világában ragadt Kapitányt érte utol, utána jött Renji és fel kiáltott, majd Hiszagit is utol érte, amint összeszorult rajta Renji.
Aléltan dőltek, az össze dúlt tatamira.
-Jól laktam. – közölte Hisagi.
-Én nem bánnék egy kis desszertet. – vigyorgott Renji és megcsókolta az alvót, majd szenvedélyesen falni kezdte Shuhei száját.
-A kis torkos! – nevetett fáradtan a hadnagy.
-Nem alhatunk itt.
-Hát nem, de egy kicsit még maradjunk azért. – súgta Hisagi és simogatni kezdte az előtte szét vetett végtagokkal fekvő kapitány meztelen testét.
-Hozok törülközőt. – kecmergett fel Renji. Óvatosan kilopódzott és hamar vissza is tért. Egy tál meleg vízzel és egy fehér törülközővel.
-Tűntessük el a nyomokat! – bólintott Shuhei.
Ledörgölték az izzadságot és a fehér foltokat, majd újra fehér volt a kapitány bőre, csak az arcán lévő pír mutatta, hogy valami nincs rendben.
-Lassan menyünk. - súgta Renji – Én sem akarom itt hagyni.
Végül össze szedelőzködtek.
-Viszlát! – súgta vissza az ablakból Hisagi.
Magában áldva Uraharát hogy vannak ilyen jó italai. Renji szerencsére csak azt tudja hogy sake volt, pedig ebbe nagyon erős afrodiziákum és némi altató por is volt.

Hitsugaya másik énje

Vigyázat Yaoi veszély!!
Az az fiú-fiú páros.
A történetet nem lövöm le mert poén.
Páros: Hisagi Shuhei x Hitsugaya Toushiro x Abarai Renji
Korhatáros! Erősen 18-on felülieknek ajánlót csak! na meg persze azoknak akik bírják a yaoit.

Kezdet:
Hitsugaya kapitány holt fáradtan zuhant bele ágyikójába. Nagyon sok munkája volt és „az a szemét Matsumoto is lelépet” – ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal merült mély álomba.

Utalás a Warera no Houfuku no Tameni Shi Ni Irite című Dj mangára amit Yumiko fordított a Yaoi Orden számára