Hajnal alkonyat és a tűző nap - 2

Hogy lehettem ekkora barom? Még csak egy hete jött ki a műhelyből. Most hazáig kutyagolhatok – dohogva tolom a motort. Lerobbantam Port Angeles és Forks között. Nekem lehet csak ekkora mázlim. Szerencsére az aksinak nincs baja így látni látnak a vezetők nem mintha olyan sokan lenének így hajnali öt körül.
Halom hogy egy kocsis lassít mögöttem, majd mellém gurul.
-Anie? – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – nyögöm és kihúzom egy gödörből a kereket. Lejjebb mentem, hogy el tudjon hajtani.
-Segítsek?
-Nem tudsz – nézem meg a kocsiját – nincs plattod – felem kérdő tekintetére.
-Az nem gond feldobjuk a tetejére.
-Ja – morgom. A bátyám és Jacob simán fel rakná a csomag tartójára, de Dalton-ból nem nézem ki.
-Félre álok ott van egy pihenő rész – mutat előre és elhajt mellőlem.
Én töretlenül tolom tovább a mocit. Látom, hogy megáll. Ki szál és elém siet.
-Átveszem – és nyúl a kormányért.
Átadom neki, had tolja, bár féltem az én kis drágaságomat.
-Vigyáz rá – kérem.
A kocsinál előkerül pár kerékpár tartó és egy kis buherálás után a mocim simán felkerül a csomagtartóra. Könnyedén pakolja jobbról balra.
-Szállj be – nyitja ki az ajtót nekem.
-Kösz – félve bemászom mellé.
-Sajnos csak Forks-ig tudlak el vinni.
-Nem probléma. Onnan már gyorsan otthon leszek.
-Végül is jók voltak a ruhák amiket vettél?
-Igen apa nagyon örült az ingnek.
-És a bátyád?
-Paul soha semminek nem örül – morgok – De azért ennek igen – mosolygok – Egész vidám tud lenni, csak néha túl feszült.
-Meg értem biztosa sok a dolga.
-Ja – elgondolkodom végül is igen sok a dolga, folyton a határt kel őrizni és nem is akármekkora területen, na meg nem is akárkiktől, ha igaz a legenda.
-Megérkeztünk – ráz fel gondolataimból Dalton.
-Kösz a fuvart menyivel tartozom?
Leveszi a motorom és útba igazítja La Push felé.
-Semmivel – mosolyog.
-De mégis elhoztál egészen Forks-ig ráadásul még a mocim is hoztad.
-Rendben, akkor legyen egy vacsora – elgondolkodik –Ma rá érsz este?
-Dolgozom – vallom be.
-Vasárnap?
-Ilyen a munkaidőm – vonok vállat.
-Akkor a jövő héten mikor érsz rá?
-Kedden hamar végzek suliban.
-Rendben, elmenjek érted?
-Nem kell, addigra megjavítja Jacob ezt a vackot – morgok.
-Akkor gyere a ruha bolthoz, elviszlek vacsorázni.
-Nem úgy volt, hogy én fizetek?
-Egy úr sose engedi a hölgyet fizetni vacsora meghíváskor.
-He? Honnan jöttél a múlt századból?
-Majdnem – vigyorog – szeretem a filmeket.
-Hát jó – bólintok – Ha ezzel egálban leszünk?
-Egálban leszünk, higgy nekem – megint meghajtja magát és vissza ül a kocsiba.
Megvárom míg tovább hajt. Ráérősen tolom tovább a motort.
Elérve a Black házat mögé kerülök a műhelyhez. Mindenki alszik, elővadászok egy cetlit a táskából.
„Szia Jacob!
Elszakadt a kuplung, tudom én hibám. Ki tudod cserélni? Hagyok itt pénzt, a számlákból láttam menyibe került. Léci estére javítsd meg, dolgozni kell mennem.
Köszi Lee”
A pénzt a csomagtartóba suvasztom a levelet pedig az ülésre csak, hogy tudja hol keresse. Bár nem biztos, pasiból van.
Haza cammogok útközben még az eső is elered. Unottan nyitok be a házba.
-Megjöttem – suttogom. Még mindenki békésen alszik mit várunk hajnali hétkor vasárnap? Álmosan bemászom a szobámba és eldőlök az ágyon. Vontatottan meg törlöm magam egy kéznél lévő törülközővel. Amint párnát ér a fejem azonnal elnyom az álom.
Telefon csörgésre ébredek majd, hogy anya szólongat.
-Gyere már Anabell! Seth hiv.
Felélénkülök. Végre meg van a kedvenc pépé verhető osztálytársam.
-Szia – köszönök, hangom kicsit komás.
-Szia. Felkeltettelek?
-Aha, de nem baj. Mikor jössz vissza?
-Sajnos nem mehetek vissza suliba – halom hogy tényleg el van kámpicsorodva.
-Mond, hogy nem!
-Sajnálom Lee – érzem, hogy tényleg sajnálja.
-De így mi lesz azzal, hogy leérettségizünk? És a bolondozásokkal? Na meg a sok hülyeséggel az osztályban?
-Találkozhatunk még attól, csak nem mehetek suliba.
-Ez nem fair! – nyafogom.
-Ez van – magam előtt látom, ahogy meg vonja a vállát.
-Akkor majd talizunk valamikor – morgom.
-Paul ma jön le a partra gyere vele.
-Ma dolgozom, és még aludnom kell előtte egy keveset – felpillantok az órára – még csak három órát aludtam.
-Akkor átugrok én – ajánlkozik.
-Rendicsek, de ne várj élénkséget, lehet be is alszom.
-Rendben, vettem, nem zavarlak – nevet fel végre.
-Tényleg bocsi, majd jövő héten suli után. Addig vigyáz magadra.
-Inkább te vigyáz, Jacob említette, hogy fura figurával látott.
-Jaj hány apám van nekem? Helyből három? Nyugi tudok vigyázni magamra!
Elköszönünk és vissza zuhanok aludni.
Délután Paul ráz fel.
-Mi van? – morgok.
-Gyere, egyél mielőtt elmész.
-Jó – és átfordulok a másik oldalamra.
-Lee – leül az ágy szélére.
-Igen – ülök fel nagy nehezen – fent vagyok – bizonygatom, de a szemem még nem tudom kinyitni.
-Látom – beleborzol a hajamba – Na gyere anya megesketett, hogy eszel mielőtt elmész. Aggódik.
-Tudom – kimászok az ágyból és kezét fogva követem a konyhába, leültet a helyemre.
-Holnap hogy mész suliba így?
-Ma csak tizenegyig vagyok bent – kipattan a szemem – Tényleg Jacob, megjavította a mocim?
-Nem – lép be az említett.
-Jaj – motyogom és tenyerembe temetem fejem.
-De elvihetlek – von vállat.
-Kösz, de nem akarlak annyi ideig fel tartani – ránézek az órára – Te jó ég elkések – azzal fel pattanok, de Paul megragadja a kezem mielőtt leléphetnék.
-Előbb eszel.
-Majd eszek melóban – esdeklek. De nem hatja meg a dolog.
Vissza ültet a székbe és addig ott ül míg le nem nyelem amit anya kiutált nekem.
-Lekéstem a buszom – dohogom.
-Elviszlek – nyomatékosítja Jacob.
-Tényleg nem kell, megoldom – ténylegesen kétségbe ejtőek ezek a fiúk. Nem akarom, hogy megtudják hol dolgozok.
-Paul – kiált kintről Sam.
-Ne enged el innen – néz Jacob-ra aki keresztbefont kézzel meg áll előttem, de a szeme mosolyog – Megyek – kiáltja ki.
Nem halom miről beszélnek, de tuti felvidítja a dolog Paul-t, mert úgy jön vissza mint aki csatát nyert volna.
-Öltözz nyugodtan, Sam elvisz.
-Tessék? – esik le az állam. Na ez az amit nem akartam. Ö a főmufti a bandájukban. Ha ö megtudja hol dolgozom akkor mindegyik fogja, ergo lebukok bátyó előtt, ami nagyon nem jó.
-Gyerünk – nógat – még haza ugrik a kocsiért és jön vissza érted, úgy is el kell ugrania Port Angeles-be venni valamit Emily-nek.
-Aha – szóval innen fúj a szél. Végül vissza megyek a cuccaimért és pár percen belül felöltözve várok kint az ajtó előtt. Meg is érkezik Sam.
-Pattanj be – int. Én be ugrok az anyós ülésre – Ezért még jössz nekem egyel Paul – szól még ki az ablakon és már megyünk is.
-Bocsi, hogy ekkora gondot okozok – szabadkozom.
-Nem azzal van a baj, hogy elugrom veled Port Angelesbe így is oda készültem. Csak nem maradnék ki egész este.
-Nem kell maradni – kapok az alkalmon – Haza jövök az első busszal holnap hétfő, akkor egész hamar van.
-Na persze – morog.
-Kérlek, nem akarok bajt – fogom könyörgőre.
-Meg kérem Jacob-ot jöjjön érted, ha végeztél.
-Tényleg haza találok busszal – dohogom.
-Hova is kell mennem?
-Majd mutatom – térek ki a válasz elöl – mit veszel Emily-nek?
-Szeretnék neki valami szép ruhát vagy ékszert. Most lesz az évfordulónk.
-Akkor tudok egy jó butik sort – lelkesülök fel. Utálok vásárolni, de nézelődni azt néha szeretek – Megmutatom.
Sam nem egy szószátyár ember, és kicsit félelmetes is. De egyébként egy rendes fazon.
Megérkezünk a butik sorhoz.
-Ott le tudsz parkolni – mutatok egy félre eső utcát.
Hamar találunk helyet és még a ruha és karkötő is hamar meg lesz.
-Innen már nem dolgozom messze – ez persze nem teljesen igaz de jobb a békesség – Gyalog is oda találok. Kösz a fuvart.
-Küldöm Jake-et.
-Nem kell tényleg haza tok menni busszal – ellenkezem – Nem kell fáradni és egyébként is ha jól tudom ma este ö is be van osztva.
Döbbenten mered rám.
-Szia – köszönök és végre eltűnök a szeme elöl.
Hamar megtalálom az „Éjszaka Macskái” feliratú bárt.
-Szia John – köszönök a soros biztiboy-nak.
-Jó estét neked is Bell.
Érdekes akár hány társaságba vagyok mindenki máshogy nevez el.
Könnyű a műsor. Csak a főnök morcog egy kicsit mert hamarabb elkéretem magam.
-Azt mondtad, meg javították a motorod.
-Sajnos ma hajnalban beadta a kulcsot a kuplung. Busszal kell haza mennem.
-Rendben – egyezik bele nagy nehezen.
Cserébe vagy három számot egymás után én táncolok.
A nézőtéren ismerős kék szemet pillantok meg. De az nem lehet – nyugtatom magam.
Végre vége a számoknak és leroskadok az öltözőben.
Szerencsére hamar eljön a fél tizenegy. Összeszedem a cuccaimat. Félóra míg kiérek a buszmegállóba és az utolsó buszom egészkor indul.
Hátamra csapom a táskám és futva indulok el. Késésben vagyok. Nem bízok a tömegközlekedésben, inkább végig sprintelek az állomásig. Még időben érkezek és fel szállhatok rá, a jegyvásárlás is könnyen megy.
Elfoglalom a második ajtónál lévő helyet. Még rajtam kívül hárman utaznak ezzel a járattal. Mint előzőleg. Nem sok.
Hosszú és álmosító az út Forks-ig. Majdnem el is alszom, ha nem fékez be a sofőr az egyik kanyarnál és kezdi el szidni az elé bevágó autós felmenőit.
Azért baj mentesen megérkezünk Forks-ba. Sikeresen leszállok és semmimet nem hagyom ott. Álmosan bandukolok La Push felé. Még vagy egy óra mire haza érek gyalog.
Még jó hogy edzett vagyok.
Ahogy rá kanyarodok La Push felé vezető útra egy ismerős autót vélek felfedezni, neki dőlve még ismerősebb egyén áll.
-Szia – köszön Dalton.
-Üdv – felelem – Hát te? – kicsit meg állok.
-Szépen táncolsz – suttogja.
Ijedten körbe pillantok, szerencsére senki nincs ilyenkor kint vagy esetleg halló távolságon belül.
-Szóval mégiscsak jól láttam – mérgesedem fel. És tovább sétálok.
-Várj.
-Persze, aztán csak a testemet akarod – felhúzott orral tovább megyek. Nekem ne adja itt az ártatlant, minden pasi ugyan olyan. Engem meg nem ejtetek a fejemre.
-Hány éves vagy? – szol utánam.
-Tizenhat leszek a nyáron – felelem vissza se fordulva.
-Akkor mért engedik – túl hangosan szol. Megállok és vissza fordulok.
-Be akarsz mószerolni? – fújom fel magam – Azért engedik, mert jó vagyok. Szeretem azt amit csinálok. És nem keveset fizet, amivel a családomnak tudok segíteni.
Döbbenten mered rám. Jobban mondva mögém. Megfordulok és Embry jön az úton. Elég dühösnek néz ki.
-Megyek – köszönök el és megindulok Embry felé.
-Anie – szól utánam Dalton.
-Bocsi ezt nem értheted – szolok vissza. Az út közepén találkozom Embry-vel.
-Paul dühöng – fogja rövidre.
-Megyek – suttogom. Még visszanézek Dalton-ra, búcsút intek neki.
Némán baktatok Embry mellet.
-Nem kéne találkoznod vele – szólal meg nagy sokára.
-Nem direkt csináltam – vonok vállat – Összefutottunk megint.
-Megint?
-Aha.
-Hányszor találkoztatok?
-Öm… ez a harmadik alkalom – vallom be nehezen.
-Paul nagyon nem fog örülni – csóválja a fejét.
-Nyugi kezdem megszokni, hogy semminek nem örül – vonok vállat.
-Ne vedd ilyen könnyen, bajod is eshet.
-Nem veszem könnyen, ha bántani mer vissza kapja – fogadkozom, ezen nevet egy jóízűt.
-Sokban hasonlítotok – borzol a hajamba.
-Na – kuszálom helyére a tincseimet. Most csak a lapockám alá ér. Volt hosszabb is. Csak le kellet vágni mert véletlenül meggyulladt gyakorlás közben.
-Szép így is – fog meg egy tincset.
-Kösz – zavartan bámulom a fogyó utat alattunk – Nem tudod mikor lesz kész Jacob a motorommal?
-Majd holnap megcsinálja – von vállat.
-Már holnap van – nevetek fel – Jaj nekem sietni kéne – kapok észbe – reggel suli – már futnék is. Elkapja a kezem.
-Elkísérlek hazáig – mormogja – Nem lófrálhatsz egyedül ilyenkor.
-Persze mindenféle szörny les rám – csúfolódom.
-Talán igen, talán nem – ködösít.
-Naná – fújok egyet – Fejből tudom az összes legendát – vonok vállat.
-Tényleg ha már legenda, akkor tanulás, hogy állsz vele?
-Hát sajnálom, hogy Seth kieset a játék mezőnyből vele fel tudtam készülni, jó fej srác csak most, hogy nem jár suliba így nehéz. Mással meg nem igazán tanulok.
-Korrepetáljalak?
-Nem kell, megoldom egyedül – vonok vállat.
-Mi ez a megoldod egyedül duma? – karolja át a vállamat. Nagyon forró a teste. Még így hogy kabát van rajtam érzem. Rajta csak ing meg póló.
-Szeretnék önálló lenni, de így nehéz, hogy mindenki vigyázni akar rám. Na meg ott van Paul, aki néha apát is túlszárnyalja. Nem vagy beteg? Olyan mintha lázas lennél.
-Semmi extra – von vállat, de nem enged – Akkor segítsek felkészülni a vizsgára?
-Jó lenne – mosolygok hálásan.
-Majd átugrok valamelyik nap – ígéri.
Ebben maradunk és csendben baktatunk tovább.
-Kösz hogy haza kísértél – köszönök el, mikor meg látom a házunkat.
-Máskor is – megfogja a kezem, valami furcsa csillan a szemébe – Ez őrület – morran és elenged.
Döbbenten meredek rá.
-Jó éjt – húz magához és homlokon csókol. Akadozva veszi a levegőt.
-Neked is – megkapaszkodom az ingébe és lehúzom magamhoz, puszit nyomok az arcára.
Futva teszem meg a maradék pár métert. Az ajtóból még visszafordulok, látom amint döbbenten ér az arcához.
Csöndben libbenek be a házba.
Lábujjhegyen közelítem meg a szobám. Felhúzom az órámat és újra el dőlök az ágyon. Most végre mosolyogva alszom le. Azt az átszellemült döbbent arcot, ezért érdemes volt buszozni.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 1

Ismét egy unalmas nap a suliban. Ugyan ez a rezervátum iskolája és nincsenek sokan, mégis rendesen tanítanak.
Az osztály csendes még a fiuk se rendetlenkednek. Persze mert a fő rendetlenkedő nincs jelen. Hol van Seth? Már második napja nincs itt. Belép a tanárnő.
-Elnézést – álok fel – Hol van Seth?
-Anabell nem kell foglalkozni az ilyen semmire kellőkel – tér ki a válasz elöl és érzem, hogy most nem mondott igazat. Ö is ugyan úgy aggódik érte mint mi. Csak nem mutatja ki.
Annyiban hagyom a dolgot. Haza fele menet úgy is útba esik a házuk.
Nem vall rám, de most kimenekülök az óra végén és futva érkezek meg a Clearwater házhoz. Szerencsétlenségemre ott van a bátyám is meg még egykét haverja.
-Szia Lee – köszön Jacob.
-Szia – vidulok fel – Kész lett a kis drágám?
-Igen, ha gondolod el vihetlek érte.
-Köszi! – bátyám értetlen kifejezése megéri az öröm ujjongást, de eszembe jut miért is jöttem pontosan – Nem tudjátok mi van Seth-el? Nem jött suliba két napja.
-Beteg – jön ki a házból Leah.
-Aha – bólintok, ha Leah így néz, akkor inkább nem kérdezek többet, majd felhívom otthonról. Jacob felé fordulok – Akkor elviszel hozzá?
-Persze – azzal előtolja a ház mellől a motorját – Pattanj fel.
Paul arcáét érdemes volt ezt meg tenni. Úgy meg nyúlt a feje és még csak válaszolni se tud. A markomba vigyorgok és átkarolom Jacob derekát, aztán már megyünk is a szerelő műhelyéhez. Igazából ez a garázs, de tökéletes autók és motorok megszereléséhez.
-Menyivel tartozom? – simítok végig az ütött kopott járgányon.
-Hát – azzal a kezembe adja a szerszámok és alkatrészek árának listáját.
-Rendben – bólintok – Részletbe lehet? – és előhúzok egy vaskos borítékot.
-Persze – teljesen meg döbben.
-Ez a fele – nyújtom át a fizum nagyobb felét – A többiből apának akarok venni egy inget azért nem tudom az egészet egyszerre oda adni.
-Nem baj – látom, hogy csodálkozik – Hol szereztél ennyit?
-Dolgozom – kacsintok rá.
-Ugye nem?
-Ne legyél te is az apám – forgatom a szemem – nyugi semmi törvénytelen még szerződésem is van.
Azzal kitolom a mocimat.
-Raktam bele egy kis hajtóerőt is – simít végig az ülésen.
-Kösz rá fért már.
-Jó utat azért vigyáz a kuplung elég keményre sikerült.
-Nem gond eddig se volt valami puha – végre a nyeregbe pattanok – Úgy hiányzott már. Nagyon untam a buszozást.
-Seth miatt ne aggódj hamarosan találkozhatok – búcsúzik.
Kicsit meg lep, de nem zavartatom magam nem először mondnak össze vissza mindent. Bár mióta a bátyám is ilyen rövidgatyás lett fogynak otthon a cuccai. Lehet kap egy új nacit most tőlem csak úgy ajándékba végül is fussa a maradék pénzből bár benzint is kell vennem. Mindegy megoldom.
Haza érkezéstől számítva két órán belül indulok a meló helyemre nincs közel, és ma kicsit sokáig időztem a piperészkedésel. Végül is úgy kell kinézek mint aki már elmúlt huszonegy. Nincs nehéz dolgom elég formás vagyok csak egy kis smink kell és kész vagyok. Se anya se apa nem tudják hova járok dolgozni csak azt hogy dolgozom.
Port Angeles egy eldugott negyedébe hajtok. Egész gyorsan ide értem még alig van itt valaki.
Nos egy nem annyira felfutott bárban táncolok. Igen bártáncos vagyok nem túl nagy szám, de legalább fizet annyit, hogy ki segítsem anyáékat. Paul-ra úgy se támaszkodhatnak.
A biztiboy simán átenged, és már az öltözőben veszem fel a fellépős cuccom. Nem kell megijedni, nem vetkőzöm, csak táncolok akrobatikusan.
Kifulladásig visszatapsolnak. A főnök meg van elégedve velem, ezért sem kotyog bele hány éves vagyok, mert jól táncolok és vonzom a vendégeket. Ugyan neheztel, azért mert csak hétvégente jövök, de akkor legalább nagy a forgalom a hétköznapokat meg kihúzzák nélkülem is.
Álmosan motorozok hajnalban haza. Forks-ba megállok egy kicsit. Szombat reggel van így nem olyan feltűnő, hogy álmos vagyok. Míg nem nyitottak ki a boltok, leülök a sörözőben. Ez legalább nyitva.
-Mért vagy itt ilyen korán Anabell? – csodálkozik a kiszolgáló hölgy.
-Apát szeretném meg lepni, és anya mondta akkor még mielőtt felkel jöjjek megvenni, addig legalább titok marad – vigyorgok vissza.
Beletörődően sóhajt és lerakja elém a kólámat.
Mostanában megengedhetek magamnak ilyeneket. Mióta saját keresetem van egész könnyű, és anyáékat se kell elszomorítanom.
Végre nyitnak a boltok és a kólám is elfogyott.
Betérek az egyik ruha boltba.
-Jó reggelt – ásítóm.
-Ilyen korán Anabell?
-Muszáj, hogy apa ne tudja meg – mosolygok az eladóra – Van pár meleg inged?
-Ott hátul találsz párat – int a bolt belseje felé.
Ha nem ismerném apát, mondanám könnyű neki választani, de sajnos ismerem így jól el bíbelődök a feladattal. Az egyik színe jó de a hossza nem a másik hossza jó a színe nem a harmadik túl vékony a negyedik nem jó anyagú.
Véletlenül neki megyek valakinek.
-Elnézést – szabadkozom, oda se figyelve arrébb megyek.
-Semmi probléma – na erre felkapom a fejem, és azzal a lendülettel leverek két fogast. Létezik még ember ilyen kellemes hanggal? Kecsesen lehajol érte és vissza adja.
-Köszönöm – dadogom. Tengerkék szeme csodálatosan csillog. Valószínűleg tátva marad a szám mert elmosolyogja magát.
-Bocsánat – fordulok le és kiejtem az eddig válogatott ingeket a kezemből.
-Segíthetek?
-Hát – végig mérem, nem csak a szeme gyönyörű de az alkata se semmi hófehér bőr, fekete kicsit göndör haja vállát veregeti. És az arca se semmi kellemes európai vonásokkal. – Apámnak veszek ajándékot és nem tudom melyiket válasszam – úgy döntök kihasználom a lehetőséget.
-Milyen alkalom?
-Születésnap – elgondolkodom – Ennek a színe jó, de a minősége nem…
Hümmögve méregeti az ingeket. Meghallgatja az összes kifogásomat és ö is elkezd keresni.
-Ne haragudj mi is a neved? – néz ki az egyik kupac mögül.
-Bocsánat nem mutatkoztam be Anabell vagyok.
-Szép név – mosolyog megint – Szólíthatnak Anie-nak?
-Persze – mosolygok én is – ez legalább szebb, mint amit bátyám hülye haverjai ragasztottak rám.
-Mert?
-Lee… bátyámat Paul-nak hívják, mivel öt nem lehet Paule-nak (Poli) hívni így a végét én kaptam meg és lettem Lee.
Látom, hogy küzd a nevetéssel, hát felnevetek én is.
-Ez jó lesz? – mutat fel egyet. Közelebbi vizslatás közben hümmögök. A színe jó kosztűrő az anyaga kellemes és még meleg is.
-Tökéletes lesz, honnan szedted le?
-A felső polcról – mutat a fejem felé.
-Akkor persze hogy nem láttam – füstölgök. Itt meg jegyszem kereken 158cm magas vagyok. Koromhoz képes is kicsi. Suliban töpszlinek is becéznek.
-De meglett találva.
-Köszönöm a segítséget – bólintok és át vándorlok a férfi rövid nadrágokhoz.
-Még valamilyen ünnep?
-Nem, a bátyám az utolsó használható rövidnadrágját is szét tépte, mindig cafatokban hozza haza, nem tudom mi a jó életet csinál, de ha a fizum nagy része az ö ruha tárára megy rá, akkor nagyon morc leszek.
Találok pár egyforma szabású egyszerű nadrágot.
-Nem fog megfázni?
-Nem – vonok vállat – mostanában nem zavarja a hideg – azzal nézelődöm még.
A női osztályról hoz nekem egy felsőt.
-Ezt nem szeretnéd?
-Nem, túl nőies – nézem meg a fel ajánlott felsőt – Nagyon ki van vágva és nem igazán az én stílusom – ekkor jobban megnézi a kinyúlt valaha fekete pólómat valamint lógós farmerom.
Felnevetek a kiismerhetetlen pillantásán.
-Ne aggódj, van azért normális ruhám, de este ez akadt a kezembe.
-Este?
-Éjszaka dolgoztam – vonok vállat, hogy elkerüljem a további kérdést a pulthoz baktatok – Na csak sikerült választani hála… hogy is hívnak? – fordulok segítőm felé.
-Dalton, Dalton Cullen – hajt fejet.
-Szóval Dalton segítségének hála.
-Apád örülni fog – bólint vidoran az eladónő – Már megint nadrág?
-Paul folyton elszaggatja őket, túl sokat mászkál az erdőben – sóhajtok. És fizetek.
Egész olcsón meg úszom a dolgot még talán egy kanna benyára is futja, csak tartalékba.
Kilépek a boltból. Dalton jön mögöttem.
-Köszi a segítséget – fordulok felé.
-Semmiség, örültem, hogy segíthetem Anie – mosolyog. Viszonzom a gesztust. Sajnos nem cseveghetünk tovább, mert befut Jacob.
-Lee – szól szemrehányóan és megragadja a karom – Paul ki fog térni a hitéből – végig méri Dalton-t – Főleg hogy mindenféle idegen enyelegsz.
-Nem enyelegtem, csak segített vásárolni – mutatom fel a zacskót védelmem jeléül.
-Haza viszlek – húz közelebb magához.
-Itt a mocim nem messze, azért javítottad meg, hogy ne keljen másokra támaszkodnom emlékszel? – próbálom kirángatni a kezem szorításából.
-Anie, biztos nem ö a bátyád? – kérdi óvatosan Dalton.
-Nem, ö a bátyám haverja – felelem.
-Anyád mérges lesz, ha itt kószálsz és még nem vagy otthon.
-Nem is voltam olyan sokáig – méltatlankodom.
-Örültem a találkozásnak Anie – hajt fejet megint – Remélem még össze futunk.
-Remélem nem – szól közbe Jacob.
-Neked meg mi a bajod? – csapom mellkason – Elnézést, nem így gondolta – kérek bocsánatot helyette is.
-Semmi gond – mosolyog – Biztos a bátyád miatt félt ennyire – azzal elsétál, nem mesze a sarkon becsücsül méreg drága kocsijába és elhajt.
-Mi a frász bajod van Jacob? – fordulok a srác felé.
-Menj haza – szól rám erélyesen.
-Bella vár – pillantok a háta mögé.
-Tudom – hangja feszültségről árulkodik – Menjél már – küld, egyre morcosabb.
-Jól van na! – méltatlankodok és fel mászok a motoromra – Uh még benzint kell vennem.
-Hagyd, majd átviszek egy kannányit és kifizeted.
-Oké – felhúzom a szemöldököm mióta ilyen segítőkész. Ráadásul nagyon furán viselkedik – Csövi – intek búcsút és ott hagyom. Haza robogok.
Apa nagyon örül az ingnek Paul pedig mérgesen méregeti a nadrágokat.
-Mi bajod van vele?
-Honnan volt rá pénzed?
-Tudod én veled ellentétben, dogozom!
-Ne bántsd a bátyád – szol oda anya – ö is sokat seggit, meg véd minket.
-Ja a hidegektől – fintorgok. Ismerem a törzsi legendát, tudom, hogy igaz, de akkor is. Nehezen hiszem el ami történt Paul-al, még nem láttam át változva szóval nem is tuti a dolog. Csak a test hőmérséklete miatt hiszek a dologban.
-Lee – morog Paul.
-Nyugi – ütögetem meg a vállát – Nem mérgező a nadrág de legalább egy hetet bírj ki velük, jövő héten van fizu. Akkor veszek vagy 20 darabot, most úgy is leértékelés van.
-Kész lett a motorod? – vált témát apa és felpróbálja az inget.
-Igen Jacob nagyon ügyesen meg javította. Remélem egy darabig nem lesz gond vele.
-Még így is féltelek – morcol.
-Nagyon jól áll – jön be anya a napaliba.
Ezen apa fel vidul és büszkén kihúzza magát.
Nyugisan telik el a hétvége.

Nyár...

Véget ért a Hitsugaya másik énje.
Elkezdődik a Hajnal, Alkonyat és a Tűző nap.
Jó olvasást! :)

Hitsugaya másik énje - 18

Nem hitem volna, hogy ennyire ki lehet őket fárasztani, de nem is bánom legalább békén hagynak egy kicsit.
Sajnos örömöm korai volt mert két napra a fülledt álmok után engem is utol értek.
Olyan erős reiatsu, hogy nem is lehet összetéveszteni semmivel. Először csak Hisagi volt, aztán becsatlakozott hozzá Abarai is. Na akkor teljesen kikészültem, kifacsartak.
Reggel fel se bírtam kelni, inkább kivetem egy napot, nem érdekel ha össze dől a világ én fel nem kelek most.
Halkan kopogtak az ajtón.
-Ki az? – kérdeztem barátságtalan és álmos hangon.
-Jól van Hitsugaya taicho? – jött a kétségbe esett kérdés.
-Nem. – morogtam, az egyik aki megkínzott este.
-Mondtam hogy sokak leszünk egyzserre! – vitatkozott vele a másik aki okozta bajaimat.
-NE hőbörögj Renji! A te ötleted volt! – méltatlankodik Shuhei.
-Ha csak vitatkoztok el is húzhattok! – kikecmeregtem az ágyból és kinyitottam az ajtót, majd lenéztem a két térdelőre.
-Be jöhetünk? – kérdi Hisagi.
-Csak ha nem hangoskodtok, fáj a fejem és a hátam is – morgok és becsukom utánuk az ajtót.
Letelepednek az ágyam mellé, meg várják míg lefekszem és két oldalról mellém fekszenek.
-Jó újra itt. – suttogja Hisagi.
-Mikor utoljára itt voltál engedély nélkül léptél be. – morgok rá.
-Na igen, bár én voltam aki rád tört, mikor fent voltál. – javít ki Abarai.
-Na! – szóltam rájuk, erre csak nevetnek és átölelnek. Kettejük közé ragadok.
Végül inkább csak mosolygok rajtuk.
-Szép mikor mosolyogsz. – szólal meg nagy sokára Shuhei.
-Na persze te nőcsábász. – ütöm meg a fejét és inkább Renji felé fordulok. Erre át ölel hátulról, Renji az arcomat simogatja
-Szép álmokat súgja és meg csókol.
Együtt alszunk el.

Vége

Hitsugaya másik énje - 17

Renji álmában nyögött, még élvezte hogy simogatják a hűvösen perzselő szalagok és elélvezett. Nagyon sokáig bírta, ő volt a kifogyhatatlan energia. Alig érte utol a gyönyör, máris újra követelte és a reiatsu, ami biztosan egy személyhez tatozott, aki fehér tüsi hajú volt, és a jégnek parancsolt. Készséggel teljesítette a test követelését és nem fáradt el, nem aludt vagy ájult el, mint gazdája. Szorosan a teste köré fonódott. És ingerelte, simogatta, cirógatta, míg el nem érte hogy sokadjára elérje a kéjt Renji.
Reggel nyúzottan ébredt, ennyit egy északára el se tudott volna képzelni. De most megtörtén a saját verejtékében úszott a takarója nedves volt, mástól is.
Egy gyors üdítő mosakodás ledörgölni az éjszaka gyötrelmeit, hát nem volt könnyű de nehéz sem.
Végre felöltözött, kicsit macskásan de eljutott a kapitányának irodájába és megkapta a napi feladatait.
Az egyik útján össze futott Hisagival, aki szintén nyúzott volt.
-Holnap este… - suttogta Shuhei – Holnap este mi támadunk! – azzal fáradtan kacsintott és tovább állt.
Renji egyenlőre nem értette a dolgokat.
-Abarai nekem hozta azokat az iratokat? – állt hirtelen előtte Hitsugaya.
-Ööö … Igen. – adta a kezébe azt a pár papírt, amit eddig szorongatott.

Hitsugaya másik énje - 16

Hisagi izzadtan ébredt álmából. Meglegyintette egy hűvös fuvallat a nyitott ablakon keresztül. Megborzongott. Milyen álmot látott? Felemeli a takarót és rájön hogy nem álom volt, az élvezete ott van a takarón vissza vonhatatlanul.
Álmában Hitsugaya taicho meglátogatta, vagy legalábbis hasonló történt a reiatsu eljött és kényeztette, a végletekig hajszolta. Hányszor is élvezett el az álmában? Nem számit. Sokszor. Kifacsarta teljesen ez az álom.
Kótyagosan lefürdött és ment az irodájába.
Minden olyan lassan haladt, hogy még felocsúdni sem volt ideje, mikor megjelent Histugaya kapitány és pár papírt keresett rajta, és kaján vigyorral figyelte, ahogy szenved a fáradságtól.