Hitsugaya másik énje - 10

Napokkal később Hisagval futott össze munka után, mikor a szállására tartott, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Végre sikerült mindent elrendeznie, még a gondolataival is kibékül, hogy egy bizonyos vörös hajú, tetovált halálisten megőrjíti. Még se volt tökéletes a képzelgésre. Valami még hiányzott.
-Hitsugaya taichou! – köszönt egy alak és meghajolt
-Hisagi hadnagy. – bólintott Toushiro, majd tovább sétált volna, ekkor a hadnagy megragadta a könyökénél.
-Kérem várjon! Beszélhetnénk négyszemközt?
-Ha ennyire fontos, menjünk az irodámba. – valami nem stimmelt, érezte Hitsugaya hogy valami nagyon nem stimmel itt.
-A lakása közelebb van. – suttogta lehajtott fejel Hisagi.
-Rendben. – egyezett bele. Végül is miért félne egy hadnagytól, sokkal erősebb nála hisz, kapitány és övé Hyorinmaru is.
Beengedte a lakásba.
-Mi lenne az a halaszthatatlan dolog, hogy nem az irodámba keljen meg beszélni?
-Ez. – suttogott Hisagi, magához rántotta a megdöbbent kapitányt és megcsókolta.
-Mit képzelsz!? – hőbörgött Hitsugaya, mikor végre eltudta lökni magától.
-Szeretem. – suttogta.
-Ne röhögtess!
-Ez nem vicc! – közölte halál komolyan Shuhei és végre a kapitány szemébe nézet, az pedig megrettent a benne látott kínlódástól és kétségbe eséstől.
-Nem lehet! – nyögte Hitsugaya és hátrálni kezdett. Megbotlott a saját lábában és a fenekére huppant. Hisagi mellé térdelt.
-Lehetetlennek tűnik, mégis ez történik. – suttogta majd a puha ajkakra hajol. Óvatos ízlelgetései megdöbbentik az ifjú kapitányt, álmaiban nem ilyen volt.
-Mért vagy ilyen kíméletes? Renji is túlságosan körültekintő volt!
-Renji már járt itt? – lepődik meg Hisagi
-Igen, pár napja szintén meglátogatott. És valami lökött érzelemről hebegett- habogott nekem.
-Szóval őt is megbabonázta taicho?
-Kit babonáztam meg és mivel? – hördül fel Hitsugaya.
Hisagi csak mosolygott és hanyatt döntötte az ellenkező kapitányt.
-Segítek hogy élvezze. – suttogta és már az ágyékán szuszogott.
-Mi!? – hitetlenkedett Toushiro és felakart kelni, de két erős kar nyomta vissza a földre.
-Most ne meneküljön! Élvezni fogja! – suttogta, majd a fogával kibontotta a hakama övét – Garantálom! – azzal a szájával tovább kényeztette a kapitányt, aki elnyúlt a földön a rátörő földöntúli kéjtől. Érzékszervei megbolondultak és orrát elöntötte az a kellemes illat.
-Ne kínozz! – suttogta.
-Milyen ironikus! – nevette el magát Shuhei és felcsúszott hozzá egy csókért – nem olyan rég még én kértem öntől ezt. – Hitsugayaból döbbent kiáltás szakadt fel, mikor megérezte Hisagi izgalmát. – Igen nagyon kívánatos most így. – suttogta a fülébe – De én nem csak a testét, de a lelkét, szívét is akarom! – közelebb nyomta magát Toushiro bejáratához – Meg adja ezt nekem?
-Ah… a te érzéseid csak testi vágyak, ne tagadd! – nyöszörögte Hitsugaya.
-Pedig én oda adnám mindenem önért, ha hinne nekem.
Mind két kezét felfogta a feje fölé a kapitánynak, így maradt egy szabad keze, amivel végig járta a porcelán testen. Majd megállapodott annak nemesebb részénél és kicsit cirógatta azt. Majd a belső gyönyörű bőrt simogatta majd megtalálta a bejáratát és máris egy ujjal benne járt, mikor feltűnt neki, hogy menyire síkos is a kapitány.
-Ahhoz képest, hogy, milyen hideg, nagyon felforrósodott. – suttogta a fülébe és ezzel megtoldotta még két ujjal az előzőt.
-Ahh! – kiáltott fel Hitsugaya, a további nyögése egy csókba fulladtak. Egy mély csókba, amibe Hisagi minden érzelmét megpróbálta belesűríteni.
Elengedte az elgyengült karocskákat és kioldotta az övét, miután lehámozta magáról a ruhát, már előtte lihegett egy gyönyörű, fehér és izzadt testű Hitsugaya, szemében különös fény izzott.
-Akarlak! – suttogta a kapitány. Felemelte kezét és mit sem törődve a benne lévő ujjakkal maga mellé rántotta Hisagit. A döbbent hadnagy csak akkor ocsúdott fel, mikor már a csípőjét szorították a kis térdek.
-Ez kicsit fájni fog. – suttogta és ki húzta az ujjait, majd saját maga ment a helyükre.
Hitsugaya felnyögött a gyönyörtől, de nem engedte el a tudatát.
-Még! – suttogta és mélyebbre ült Shuhei ölében.
-Ahh… milyen kis falánk! – nevetett fel Hisagi és felült a kapitányhoz – Szeretlek. – csókolt a füle melletti érzékeny bőrre.
-Értem. – nevetett fel Hitsugaya keserűen.
Ízlelgették egymást míg el nem fáradtak és már nem bírták tovább.
-Nh… nehm…nem birh… rom… – lihegte Toshiro.
-Még egy kicsit… –szuszogta Hisagi, majd magához szorította a törékeny testet és utolérte a gyönyör.
Hitsugaya ezzel egy időben felkiáltott és még érezte ahogy nekicsapódik a másik hasfalának az élvezete. Halvány pírral az arcán rádőlt Hisagira és várta a véget, hogy elnyelje az öntudatlanság, de a sötétség nem jött.
Shuhei kihúzódott belőle, magukra kanyarította a ruhákat, de nem engedte a kis testet.
-Végre az enyém! – suttogta még a fülébe és a szemébe nézett.
-Miért én? – a kétségbe esett hang azonnal kitörölte belőle a boldogságot és a zöldeskék szemekben olyan fájdalmas könnyek gyűltek – Miért engem szemeltetek ki ennek a hülye tréfának célpontjául?
-Ez nem tréfa!
-Persze! Ezt meséld be valaki másnak! Én nem vagyok ilyen hülye! Még hogy két ilyen ereje tejében lévő férfi, ismétlem férfi, akiknek a lábuk előtt heverne az összes nő, az emberek világában, pont engem találnak meg, aki egy fiú, még csak nem is értem el a serdülőkor végét, kapitány vagyok, de milyen áron?
Keserű szavai meghozták a gyümölcsét. Hisagi telesen megdöbbent. Pedig az érzései tiszták voltak csak nem jól fejezte ki ezek szerint?
-Menj el! – kérte a kapitány, elfúló hangon – Gyűlölöm hogy gyengének látsz! Kérlek menj el!
-Nem! – makacsolta meg magát Shuhei és felkapta Hitsugayat, beviharzott vele a fürdőbe. Miután a víz kellő hőmérsékletű lett, bele fektette az addig hiába ellenkező kapitányt.
-M’ért!? – nyöszörögte elkínzottan.
-Most úgy sem tud semmit csinálni és igazán mozogni sem jó ilyenkor. – kacsintott rá, majd elkezdte ledörgölni róla a koszt.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?
-Vannak dolgok amiket szeretek titokban tartani. – felelte kicsit ködösen Hisagi és révetegen kibámult a rácsos ablakon.
-Meg fagyok. – vacogta pár perccel később Hitsugaya.
Hisagi végre észbe kapott és kimásztak a dézsából. Majd magára kanyarított egy törülközőt és szárazra dörgölte Toushirot.
-Tudok magam is! – méltatlankodott a kapitány, de azért hagyta magát, valahol mélyen még örült is ennek a fajta törődésnek, bár az már kevésbé tetszett neki hogy Shuhei csak úgy felkapta az ölébe és vissza vitte a szobájába.
-Arra van a hálószoba. – morogta, mikor megálltak a nappali közepén. Hisagi csak mosolygott és bevitte a szobába. A tiszta ágynemű gyógyír volt fájó lábának és hátának.
-Még mindig itt vagy? – morrant a hadnagyra és hátat fordított neki. Magára húzta a takarót és próbált tudomást sem venni az idegenről. Kevés sikerrel, mert Shuhei nem hagyta magát és mögé heveredet, át ölelte.
Valahol mélyen Hitsugayaban eltört valami és nem tudta megállítani a könnyeit. Miért sír, hisz ő hatalmas kapitány, a legerősebb a 10. osztagban! Övé Hyorinmaru!
Álomba sírta magát. Hisagi csak hajnal tájban hagyta egyedül addig átölelte és simogatta azt a fehér üstököt ami első látásra megragadta.

Hitsugaya másik énje - 9

Talán már egy hónap is eltelt? Ki tudja, Renji összezavarta az utolsó ivászaton történtek. Mért volt olyan erőszakos. Ö csak segített Hisaginak, mégis valami furcsán vonzotta. Nem mert a 10. osztag közelébe sem menni. Inkább plusz munkákat vállalt Kuchiki kapitánytól, csak ne kelljen oda mennie. De nem halogathatja a végtelenségig. Valamit tennie kell, vagy beszélni Hisagival, vagy magával a tényezővel, aki egy kicsi, fehér hajú fiú, aki annyira vonzza. Végül úgy döntött hogy előbb a testére hallgat.
Éjszaka volt mikor meglátogatta a kapitányt a szobájában. Hitsugaya még fent volt, valamit olvasott biztos valami jelentés. Eltolta az ablakot.
-Ki vagy? – pattant fel hirtelen Toushiro – Mit keresel itt? – kérdezte hidegen mikor konstatálta ki a betörő.
-Csak kíváncsi vagyok. – suttogta Renji.
-Mire? – mintha rémületet látott volna azokban a leírhatatlanul gyönyörű szemekben.
-Önre. – hajtotta meg a fejét Renji, majd leült a tatami szélére. Hitsugaya hitetlenkedve vissza ült, majd elhúzódott. És inkább az olvasmányára próbált koncentrálni. Addig észre se vette míg Renji mögé nem került és az ölébe nem húzta volna.
-Mi a…!?
-Nem bírok tovább várni. – súgta a fülébe és megnyalta azt. Hitsugayat ismeretlen, mégis jól ismert érzések kerítették hatalmukba. Nem ellenkezett túl sokáig, a hakamájának kötője túl hamar kibomlott, ö maga pedig tűzben égett. Renji ujjai először csak simogatták a belső combját, majd érzékenyebb pontokra tévedtek.
-Ne csináld, ha mást nem akarsz csak testi vágyat! – nyöszörögte Toushiro.
-Még meg látom. – mosolyodott el gonoszan Renji.
-Abarai! – szisszent fel a kapitány, mikor a hadnagy érzékeny bejáratát kezdte el izgatni.
-Halkabban, vagy felveri az egész házat! – suttogott a fülébe.
Erre Hitsugaya a szájához kapta a kezét hogy elfojtsa feltörő nyögéseit, ez csak jobban feltüzelte Renjit. Szétnyitotta a git és csókokkal borította el a hófehér nyakat. Toushiro csípője akaratlanul feljebb emelkedett, csak hogy azonnal vissza essen a már meredező tagra.
-Nem kel annyira sietni. – nevetgélt Renji gonoszkásan, de eleget tett a vágyakozónak és belé hatolt két ujjával. Hitsugaya megfeszült a hirtelen feszitő érzésre, de nem bánta, erre vágyott a teste jó ideje.
Renji mikor kellően tágnak érezte Toushirot, úgy gondolta itt az ideje neki is. Másik szabad kezével kioldotta az övét. De ügyetlen volt és a kapitány négykézlábra dőlt. Bár így csak még jobban felkínálta a fenekét, azt a kívánatos kis formás fenekét.
-Kérlek gyere! – nyöszörögte kéjtől terhes hangon Hitsugaya.
-Egy pillanat. – mosolygott Renji és még egy ujjal megtoldotta az előző kettőt. Ettől a kapitány felnyögött, de annyira élvezte, hogy észre se vette, mikor Abarai mögé térdelt.
-Jövök. – suttogta és ujjai helyére maga érkezett. Toushiro felkiáltott a hírtelen jött nagy hímtagtól. Renji ráhasalt a hátára és simogatni kezdte, félig meredező vesszejét.
-Élvezetese így, nem? – suttogta a fülébe és csókokkal halmozta el a nyakát, hátát. És lassan mozogni kezdett. Hitsugaya remegett először a fájdalomtól, majd a kéj hullámaitól.
-Nem … Nem bírom sokáig. – lihegte, mikor Abarai már olyan tempót diktált hogy alig bírta követni. Ekkor Renji egy hirtelen mozdulattal megfordította és szembe találta magát a tetovált férfival. Azok a tetoválások, valahogy olyan vonzóak voltak számára. Egyik kezével végigszántott a barna bőrön. Milyen kontrasztban volt az ő fehér bőrével. A hadnagy odahajolt hozzá és meg csókolta. Megint megfordultak, csak most Renji került alulra és Hitsugaya lovagolt rajta. A hadnagy vezette a csípőjét és mozgásának tempóját. Minél nagyobb élvezetet okozva mindkettejüknek. Mikor végre sikerült megtalálnia a ritmust, Renji kezelésbe vette a már végét járó kapitányt.
A gyönyör elsöprően érkezett és Hitsugaya elájult, mikor utol érte, mint egy zsák, rádőlt Renjire. Aki nemsokkal követte őt.
-Gyönyörűm. – csókolta meg Abarai és kihúzódott belőle – Na mi van már megint nem bírtad? – elnevette magát. De nem bánta. Már nem csak testileg kívánta Toushirot, hanem lelkileg is. Meg akarta szerezni a szeretetét, hogy ne a hideg felét mutassa neki. Felnyalábolta a kis testet és elvitte a fürdőbe. A meleg gőzben magához tért a kapitány és meglepetten vette tudomásul, hogy mellette van Renji és éppen mossa mindenhol, zavarba ejtően meghitt volt ez a pillanat.
Hamar tisztára lett sikálva és hatalmas lepedőbe csavarva vissza lett víve a szobába.
-Mért maradtál itt? – kérdezte mikor le lett rakva az ágyra.
-Mert úgy gondoltam így helyes. – válaszolta Renji őszintén.
-Persze, és az első két alkalommal csak szépen le léptetek! – hördült Hitsugaya.
Ez fájt Renjinek, de tűrte, igaza volt. Hisz itt hagyták. Akkor még az egész csak egy vágy kielégítésének tűnt, most viszont már több volt annál.
-Sajnálom! – horgasztotta le a fejét, majd felállt, felöltözött és távozott.

Hitsugaya másik énje - 8

Napok teltek el az ivászat óta, Matsumoto szerencsére békén hagyta, valószínűleg egyenlőre sok volt a májának, amennyi piát benyakalt. De nem is bánja a dolgokat, Hisagi Shuhein így is elég gondolkodni valója akadt. Akár hányszor véletlenül meglátta a kapitányt elfogta valami érdekes szorongásféle. Maga sem tudta a magyarázatot, de fájt a szíve. Renjire gondolt, vajon mi lehet a másik hadnaggyal, mert ő ugyan nem sok érzelmet táplált a kis kapitány iránt, de benne volt a buliban. Míg neki Shuheinek igen is már tetszett egy ideje. Amilyen kis törékeny olyan erős és hideg próbált lenni, pedig mennyi forró álma volt vele és pár napja a valóságban is kipróbálhatta menyire forró tud lenni.
Bár azóta a két éjszaka óta csak rosszabb lett, álmai fülledtebbek és valóságosabbak lettek. De nem bánta. Mert végre elhatározásra jutott. Elmondja az érzéseit bármennyire fáj majd mindkettejüknek. És valószínűsíthető lesz a visszautasítás, de nem bánja! Meg kell tennie!
Ezzel az elhatározással felpattant az íróasztala mellől.
Lassan a munka végénél jártak, nem baj ha most egy kicsit előbb ellép, úgy is mindig hajnalig bent szokott maradni, ez viszont most fontos
-Elmentem. – szolt oda az egyik tisztnek. Az csodálkozva nézett utána de nem zavartatta magát.

Hitsugaya másik énje - 7

Hajnalban riadt, tiszta ágyneműben, homályos emlékei vannak a tegnap estéről. Vajon mi is történt pontosan arra az egy üveg szakéra emlékezett. Hogy utálja azt az italt! Többet nem iszik! Főleg nem ennyit! De egy csók. Egy csókra biztosan emlékszik. Hisz akkor még semmit nem ivott. Ki volt az? Hisagi Shuhei? Igen a fekete hajú, tetovált arcú hadnagy, aki már évek óta Tousen helyett dolgozik. Ö maga sose lenne áruló önszántából, ahhoz túl elhivatott. De ez a csók vajon mért volt? Hasogatni kezdett a feje amint emlékezni akart. Mindegy ha már fent van, akkor ideje bemenni dolgozni.
Matsumoto természetesen későn érkezik. Mért is jönne időben? Hisz tegnap este ö is igen rendesen benyakalta a maga adagját.
-Kapitány! – köszönt és fülig vörösödött.
-Reggelt’ .– feleli nyeglén a kapitány és inkább a papírokra koncentrál mintsem felhozza a tegnap estét.
-Szóval a kapitánynak van egy melegebb énje? – csacsogta, úgy mellesleg a sok sületlenség közt.
-Micsoda? – csap az asztalra Hitsugaya, de meg is bánja a feje úgy megfájdul – NE beszélj badarságokat, különben rád engedem Hyorinmarut! – fenyegette meg kicsit csöndesebben.
Ettől már Matsumoto is befogta a száját és elkönyvelte a tegnap este látottakat egy szeszélyes képzelgésnek, amit az alkohol hozott ki belőle.

Hitsugaya másik énje - 6

Nem is volt olyan könnyű észrevétlenül eljutni az irodából a szálláshoz. Bár mázlija volt a két férfinak, nem találkoztak semmilyen járőrrel.
Befektették a friss ágyneműbe, Renji kifordult az ajtón, de vissza pillantott és egy csókot dobott.
Hisagi még elrendezte a takarót.
-Jó éjt kedves. – suttogta és még egy utolsó csókot nyomott azokra a kívánatos ajkakra.
Mikor kilépett, fájón vette tudomásul, ez több volt mint egy-két éjszakás kaland. Egyszer úgy kipróbálná e nélkül a főzet nélkül.
Gondolataiba mélyedve kereste fel saját szobácskájának magányát.

Hitsugaya másik énje - 5

Este, talán kicsit korábban is a kelleténél, befutott Yumichika és Ikkaku, majd megérkezett Renji, amint Hisagit támogatja.
-Mi van már? Alapoztatok? – nevetett Matsumoto.
-Nem, mi…csak ez az őrült – vigyorgott Renji, bár arcára fagyott a vigyor, mikor meglátta a kapitányt.
-Lehetőleg halkan, én még dolgozom! – morogta és megmasszírozta a halántékát.
-Igenis. – nyögték egyszerre.
-Nyugi nem lesz semmi baj. – csitította őket Matsumoto és előkapta a sakés üveget.
-Mit takargatsz Shuhei? – kérdezte Ikkaku, a harmadik húzás után.
-Semmit. – vigyorgott a hadnagy.
-Csendesebben. – szolt rájuk Hitsugaya.
Na, ekkor valami elszakadt Hisagiban. Elsötétült az arca és elővette az eddig dugdosott itókáját. Egy sokkal kisebb üveg volt, valami kiolvashatatlan felirattal rajta.
-Kapitány. – nyögte és foggal kihúzta a dugót, odacsúszott Hitsugayahoz, az asztal mellé, a szájába vett egy kortyot és sokak megrökönyödésére megcsókolta a döbbent taichot.
-Moi! – nyammogta, de Hisagi nem hagyta. Le kellett nyelni ha szabadulni akart. És Toushiro lenyelte a folyadékot és nagyon melege lett.
-Mi volt ez? – kérdezte, már enyhén kótyagosan.
-Varázs itóka. – felelte vigyorogva Hisagi – Segít feloldódni.
A kapitány hirtelen érezni vélte a reggeli furcsa illatot. De nem vett róla tudomást, most jobban érdekelte hogy elmúlt a fejfájása.
-Érdekes. – felemelte a kezét és megvizsgálta a zsibongó ujjait. Tudomást sem véve a többiekről, megragadott egy sakés üveget és majdnem egy húzásra megitta, mintha csak vizet ivott volna, észre se vette, csak egy picit marta meg a nyelvét az ital, egyébként semmit nem érzett. A világ ugyan kóválygott egy kicsit, de azt el viselte. De az orrába tóduló érdekes illat az már tömény volt és két forrása is volt ennek az illatnak. Egy vörös üstök és egy fekete. Homályosan észlelte hogy többen is vannak a szobában de nem izgatta.
-Akkor asszem mi megyünk. – állt fel Yomicsika.
-De mért? Most kezd érdekes lenni! – ellenkezett Ikkaku.
-Mert holnap Kenpacsi kapitány nem nézi jó szemmel, ha tátott szájjal bámulsz mindenre. – morogta a szépfiú és felnyalábolta társát.
-Matsumoto szerintem húzz el, mert a kapitányod hamarosan robban. – azzal kivonult, hóna alatt a még mindig ellenkező Ikkakuval.
-Kapitány? – lépet közelebb az elvarázsolt fiúhoz Rangiku – Jól van?
-Munka kerülő. – közölte mikor felködlött előtte a vörös haj és a hatalmas kebel méret – csak a külsőddel foglalkozol, ahelyett hogy a munkádat végeznéd! Nézd meg Nanao hadnagyot ö legalább okos és szép! – azzal elfordult tőle és kibámult az ablakon. Valami fel sejlett benne egy elfeledett álomból, de nem zavartatta magát. Renji felé fordult.
-Abarai, gyere ide! – közölte hidegen. Renji ugyan nem ivott anyit hogy ne engedelmeskedjen, de azért ezek a hideg szavak neki is fájtak.
-Igenis. - kicsit kótyagosan odakóválygott az asztal túloldalára, és leült. Ezalatt Hitsugaya elpakolta maradék papírjait egy fiókba és felrakott egy üveg sakét az asztalára. Rangiku a kanapéról figyelte az eseményeket.
-Hisagi! – fordult a hadnagy felé és mikor az ránézet, lesmárolta durván, még a foguk is össze koccant.
-Kapitány, maga kezdő. – suttogta Renji.
-Mit beszélsz Abarai? – vetette oda és őt is magához rántotta, majd az ölébe tenyerelt, amitől a hadnagy felszisszent, de inkább a vágytól, mint a fájdalomtól.
-Kezdő, mi? – horkant fel, majd magához rántotta Hisagit – Én vagyok kezdő? – azzal beletúrt a fekete tincsekbe és megcsókolta a döbbent hadnagyot. Eközben keze továbbra is Renjit kényeztették. Hisagit elragadta a hév és a csók. Maga alá rántotta a kapitányt.
-Még nem látott mindent.
-Ehhez még túl józan vagyok! – figyelmeztette Hitsugaya.
-Ezen segíthetünk. – szólt közbe Renji, azzal kinyitotta a sakét és önteni kezdte a fekvő kapitány szájába. Az felköhögött tőle de lenyelte, amit tudott. Jött a jóleső szédülés és a mozdulatok könnyedsége. És már a világ sem fájt annyira.
Matsumoto döbbenten figyelte a jelenetet és végül Hisagi pillantott rá először, mikor már a kapitány combjait markolta, hogy bejusson közéjük.
-Menj el! - kérte felhős hangon.
Matsumotonak se kellet kétszer mondani, rossz álomnak hitte az egészet, de csak az első sarokig jutott, mikor is kiadta magából minden addig elfogyasztott alkoholt.
Miután az utlosó zavaró tényező is lelépet, birtokba vették a kapitányt.
Ugyan ö kezdeményezett, még is ö került alulra. De csak pár percig míg el kezdték kihámozni, akkor fellázadt és lelökte magáról Hisagit. Igen nagyon sok erő van ebben a kis testbe zárva. És Hitsugaya össze szedte a maradék erejét amit még nem bénított le az alkohol, lerázta magáról Renji kezeit és Hisagi súlyát. Össze húzta kibomlott gijét. Meg ragadta a legközelebbi alakot, Hisagit, és lenyomta a földre. Az ölébe ült és ringatni kezdte csípőjét.
Közben megragadta Renji rendetlen öltözetét és magához húzta, először csókolta, majd ujjaival kioldotta a bonyolult csomót. Végül egy rántással lehúzta az összes ruháját.
Hisagi nyögött és megragadta a törékeny testet.
-NE kínozzon. – suttogta – Vagy adja meg magát, vagy ne kínozzon tovább! – nyöget és még mélyebbre húzta magára Hitsugayat. A kapitány érezte a másik izgalmát. Elengedte Renjit és kibontotta az alatta lévő ruháját. De csak annyira hogy a követelődző szerve kijusson a ruha fogságából. Renji eközben lerángatta róla a hakamát és kutatott újra a szája után, de nem kapta meg.
Hitsugaya döbbenten konstalálta, menyire kívánja mindkét testet.
Végül megadta magát Hisaginak és befogadta testébe, bár eleinte fájt, de ezt Renji öle csillapította, ugyanis az is követelődzött és megkapta. Ugyan nem teljesen azt amit akart, de hasonlót. A kapitány szájába vette a hatalmas tagot és kényeztette először, csak incselkedett a nyelvével aztán fokozatosan ingerelte tovább bár többször megállt, amint testét érték a kellemes borzongások. Hisagi által. Shuhei nem restelkedett kényeztetni a kis testet, valamint annak szintén követelődző részét.
Renji hangosan sóhajtozott, de nem ért el a csúcsra, előbb kapta ki Hisagi öléből a kapitányt és rántotta saját magára hogy Hitsugaya teste adjon enyhet fájó izgalmának. És meg kapta amint a kis test befogadta az izgalom tetőfokára hágott és elélvezett a kapitánnyal együtt. De Hisagi nem hagyta magát a még pihegő Toushirot elhúzta Renji válláról, és a saját ölére húzta hogy folytassa, amit alig pár pillanattal előtte abba hagytak. A csípőt már ő mozgatta, mert Hitsugaya az előző aktusban kimerült, de teste még kívánta az izgalmakat. Shuhei közben maguk közé csusztatta a kezét és megragadta a kis, meredező vesszejét és azzal is fokozta az élvezetett. Hitsugaya felnyögött és elélvezett, magával rántva Hisagit.
Lihegve dőlt el a padlón. Shuhei még kihúzódott belőle, azt érezte, aztán jött a tudatlanság. Teljes öntudatlanság.
-Na most mit csináljunk vele? – szuszogta Renji.
-Tegyük rendbe. Fürdessük meg és hagyjuk aludni – ajánlotta Hisagi és óvatosan a ruhái után nyúlt.
Pár percen belül, már mind ketten tisztán ültek egy dézsa mellet, amiben a kapitány ázott. óvatosan ledörgölték róla az izzadtságot és az egyéb nedveket.
-Egyébként, honnan szedted azt a főzetet?
-Egy ismerőstől. – titokzatoskodott Hisagi.
-De mégis honnan a manóból? És biztos hogy nem okozol kárt benne?
-Igazság szerint álomként emlékszik az egészre.
-De a testén maradtak látható nyomok.
-Én is észre vettem. Már csak az a kérdés, Matsumotót hogy hallgattassuk el?
-Azt még nem tudom… talán rengeteg sakéval?
-Majd holnap kiderül. Na vigyük a kapitányt a szobájába.

Hitsugaya másik énje - 4

Már délutánra járt az idő, mikor végre megérkezett a gyógytea a fejfájásra. Nyugalom szállt a 10.osztag kapitányi irodájára, de csak pár percre , míg be nem futott a 9. osztagos, Hisagi Shuhei és egy halom iratot hozott, az amúgy is baromi nagy kupac tetejére. Mikor meglátta a kapitányt, rák vörös lett.
-Mi van ma mindenkivel? – hőbörgött Hitsugaya.
-Semmi, mi lenne? – motyogta a hadnagy.
-Akkor veled mi van?
-Igazán semmi.– felelte Hisagi és elsápadt.
-Na te legalább már sápadsz is. – hőbörgött tovább – Ide jön Abarai és még csak arra sem méltat hogy elmondja, mi a fenét bámul rajtam, mintha nem látott volna eleget!
-Nem kapitány, nem hiszem hogy ez lenne a probléma. – szól közbe Matsumoto – Tényleg! Hisagi, jössz este?
-Persze. – nyel egy nagyot Shuhei.
-Rendben. – mosolyog Rangiku, azzal tova libeg.
-Matsumoto! – morog Toushito – NE menekülj el a munka elöl! – ordítani nem ordít, mert a feje még nem állt helyre.