Napok teltek el az ivászat óta, Matsumoto szerencsére békén hagyta,
valószínűleg egyenlőre sok volt a májának, amennyi piát benyakalt. De
nem is bánja a dolgokat, Hisagi Shuhein így is elég gondolkodni valója
akadt. Akár hányszor véletlenül meglátta a kapitányt elfogta valami
érdekes szorongásféle. Maga sem tudta a magyarázatot, de fájt a szíve.
Renjire gondolt, vajon mi lehet a másik hadnaggyal, mert ő ugyan nem sok
érzelmet táplált a kis kapitány iránt, de benne volt a buliban. Míg
neki Shuheinek igen is már tetszett egy ideje. Amilyen kis törékeny
olyan erős és hideg próbált lenni, pedig mennyi forró álma volt vele és
pár napja a valóságban is kipróbálhatta menyire forró tud lenni.
Bár
azóta a két éjszaka óta csak rosszabb lett, álmai fülledtebbek és
valóságosabbak lettek. De nem bánta. Mert végre elhatározásra jutott.
Elmondja az érzéseit bármennyire fáj majd mindkettejüknek. És
valószínűsíthető lesz a visszautasítás, de nem bánja! Meg kell tennie!
Ezzel az elhatározással felpattant az íróasztala mellől.
Lassan
a munka végénél jártak, nem baj ha most egy kicsit előbb ellép, úgy is
mindig hajnalig bent szokott maradni, ez viszont most fontos
-Elmentem. – szolt oda az egyik tisztnek. Az csodálkozva nézett utána de nem zavartatta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése