Hajnal alkonyat és a tűző nap - 6

Valamiért azt hittem Dalton nem jön el a buszmegállóhoz.
De kellemesen csalódtam.
Már legalább két hete vele járok dolgozni hiába került haza a motorom Dalton nem enged egyedül el. Végül is elvagyunk.
Megnézni egy filmet és hogy van e kedvem előbb ezért elugrani vele a városba. Végül belementem. Most mégis kicsit idegesen üldögélek mellette a kocsiban. Nagyon rég nem jártam moziban.
-Mit is nézünk meg? – kérdezem csak hogy oldjam a saját feszültségem.
-Egy kaland filmet – kacsint, tehát nem árulja el – a múltkor említetted, hogy kedveled a kaland regényeket, az egyik kedvencemet megfilmesítetek és remélem neked is fog tetszeni.
És milyen igaza van. Tényleg tetszik a film. Nincs is igazán kedvem dolgozni menni. De muszáj a munka idő és a szerződés köt.
De mikor a parketten vagyok minden gondom el száll és már csak a zene van amire mozoghatok.
-Nagyon élveztem a filmet – folytatom a majdnem félbehagyott beszélgetésünket – ahogy a fő hős elérte a célját nem volt semmi.
-Persze csak a legvégén derül ki hogy a rossz fú a jó.
-Igen és a jó a rossz – vigyorgok.
Különböző jeleneteket tárgyalunk ki már trükkök szempontjából.
Még a bakiknál tartunk mikor megáll.
-Megérkeztünk – sóhajt. Kiszállok a kocsiból.
-Kár hogy látszik a hősön, hogy nem igaziból fut a tűzben – folytatom a témát.
-Igen ez valami modern megoldás lehet még nem tanulmányoztam eleget – gondolkodik el. Ő is kiszáll.
A kocsi oldalának támaszkodik.
-Majd számolj be a találatokról – kérem. Ekkor egy hatalmas szürke farkas üget a közelünkbe. Nagyon nagy a termete. Ugyan Dalton-nál csak fél fejel magasabb de nekem…
döbbenten meredek rá. A rezervátum területén tudom hogy élnek farkasok de nem ekkorák.
Ráadásul nem is szoktak ennyire közel jönni az emberekhez.
Ez meg közém és Dalton közé áll. Hatalmas teste olyan energikus és rugalmas.
Hozzá érek a szőréhez, erre odébb taszajt. Önkéntelenül is belé kapaszkodom.
Nem kap a kezemhez csak még odébb lökdös.
-Na – méltatlankodom halkan erre rám néz olyan tekintettel amit olyan jól ismerek.
Döbbenten el tátom a szám az nem lehet!
-Szép nagyra megönt – füttyent Dalton – a te kutyád?
-Öh – nyelek egy hangosat – kösz, aszem hiányolt szóval megyek.
Valahogy érzem ez a farkas nagyon nem örül Dalton-nak.
Paul, ismerem fel a szemét mikor ismét rám néz és int a fejével hogy induljak.
-Szia – köszönök még el Dalton-tól.
-Szia – int még ö is, de erre Paul mérgesen meg morogja.
Hazáig mellettem jön morogva és néha fel-fel vakkant.
Addig mögöttem áll míg be nem megyek a házba és be nem csukom az ajtót. A szobám ablakából még látom, hogy elfut az erdő felé.
Döbbenten meredek ki az ablakon.
Ezek után Paul nem enged nyugtot nekem. Minden áldott alkalommal mikor Forks-ba megyek velem jön, vagy Jared. És megvárják míg fel szállok a buszra és mikor megérkezem már a megállóban várnak rám.
Esti kiruccanásaimon pedig Seth-et kapom társul. Mint felvigyázót. Bár az ő társaságát legalább élvezem és néha élőzenére is tudok így táncolni.
Dalton valószínűleg észre vette, hogy nem túl lelkesen álok a megállóba mert csak a bárban látom a szemét csillogni.
-Most nem engedlek busszal – közli talán két héttel később. A művész bejárónál állunk. Megszokott várni, és elkísér a buszmegállóba.
-De a bátyám – ellenkezem.
-Nem érdekel ma én viszlek haza! – és már kézen is ragad. Elvonszol a kocsiig be ült és már megyünk is.
-Hát bárki is vár most rád a buszmegállóban hoppon marad – vigyorog.
-Én annyira nem örülök – összébb húzom magam – Paul dühöngeni fog.
-És a kutyád nem véd meg?
Na erre mit mondjak? Nem mondhatom meg, hogy az volt a bátyám mert akkor megszegem a Quiliutok törvényeit és nagyon csúnyán megfizetek érte.
-De megvéd – felelem végül – de akkor is nem te élsz egy fedél alatt vele, hanem én – tényleg félek mi lesz így velem.
Most teljesen a rezervátum határáig eljön velem.
Kiszállok az autóból és leindulok befele.
Utánam siet.
-Várj – húz vissza magához.
-Mi az? – lepődök meg. Eddig nem nagyon ölelgetett. Bár nagyon hideg a keze – Nem fázol? – kérdezem ártatlanul.
-Egy kicsit – feleli – Felmelegítesz? – incselkedik.
Közelebb hajol…
-Lee – szólal meg Embry mély basszusa – Hol van Jerad? – kérdi, észre se véve, hogy egy tökéletes pillanatot zavart meg.
-Dalton elrabolt – felelem.
-És hagyod, hogy Jerad halálra izgulja magát ott a buszmegállóban?
-Sajnálom – hajtom le a fejem.
-Visszafele szólók neki – ajánlja Dalton.
-Kösz nem kell – veti oda Embry, karomnál fogva elhúz Dalton közelébe. Még legalább két lépést hátrálunk – Paul már így is a falat kaparja – fedd tovább.
-Mi bajotok van? – fakadok ki – Eltűröm, hogy úgy bánjatok velem, mint egy kisiskolással! – kiáltok kihívóan és észre se véve átváltok az anya nyelvemre – Eltűröm mert szeretem a bátyám, de ami sok az sok! Hagyjatok békét nekem! Oda megyek ahova akarok! – már majdnem visítok – Mért nem vagytok képesek kicsit békén hagyni? Szeretném élvezni a szünetem. Néha úgy érzem Paul meg fojt a folyamatos aggodalmával. Olyan nagy baj, hogy dolgozok? És hogy találkozok egy olyan fiúval, aki érdeklődik irántam?
Na itt látom elborulni Embry arcát.
-Megkapod a szabadságot - sziszegi. És már vonszol is maga után.
-Eressz el! – kiáltok fel fájdalmasan az ujjai bele marnak felkaromba - Ez fáj!
De nem hatja meg csak még jobban szorít és egészen a házig vonszol olyan gyorsan megy, hogy szinte futnom kell mellette.
-Embry – kérlelem, könnyeim is kibuggyantak a fájdalomtól.
Meg áll nem messze a háztól.
-Én nem tilthatom meg, hogy elmenj. Abba sincs bele szólásom, hogy mit csinálsz.
Végre elengedi a karom fájósan dörgölöm.
-Csak kérni tudok – lehajtja a fejét – Kérlek, ne találkozz ezzel a fazonnal.
Olyan keserűség cseng a hangjában, hogy meghátrálok.
-Mi baj van Dalton-nal?
-Cullen – feleli megvetően és egyszerűen.
-Rendben – bólintok.
-Megígéred?
-Meg nem ígérhetem, most se önszántamból jöttem vele.
-Mégis jól el voltatok! – a vád a hangjában bánt.
-Ahhoz neked semmi közöd kivel érzem jól magam – életem tizenhat éve benne van ebben a dacos mondatban.
Döbbenten mered rám.
-Igaz – elképedve hátrál ö is pár lépést majd futva távozik.
Csodálkozva nézek utána. Nem hittem volna, hogy ennyire hatással lehetek rá.
Végül nyughatatlan álomba merülök. Szerencsére arra hogy mit álmodtam nem emlékszek mert egy eszeveszett üvöltés ráz fel.
-Mi a… - nyögök fel és átfordulok a másik oldalamra. Biztos Paul az. Mostanában mindig ilyen. És ha az este történtek miatt ilyen jobb ha ki se dugom az orromat. De a hangok csak nem hagynak nyugodni. Főleg hogy Jacobb erőteljes mély hangja is itt dorombol az ablakom alatt.
-Nem várhatsz a végtelenségig Embry.
-Közeleg az átváltozása napja – ez Sam, vajon mit keres itt? – És jobb ha te mondod mintha mástól tudja meg.
-De mást akar – olyan keserű kétségbeesés sűrűsödött ebbe a pár szoba hogy elszorul a torkom. Hangos nyeldeklésemet elnyomja valami puffanása és utána tisztán halható recsegés.
-Nem adom egy Cullen-nek – Paul úgy fujtat mint egy gőzös.
Vajon kiről folyik a szó? Értetlenül ülök fel megint elfelejtve hogy az ablak tárva nyitva.
-Auu – dörzsölöm a homlokom, erre a jobb karomba is bele nyilall a fájdalom.
-Felébredtél? – szól be Paul.
-Ne csodáld – nyögök fel – Ez a csendes bájcsevely még a holtakat is felkelti – morcosan kihajolok az ablakon – Jó hogy az ablakom alatt üvöltöztök – förmedek rájuk – hagyjatok aludni fáj a kezem és a fejem is – azzal nyúlok a zsalugáterekért, hogy kizárjam az oly ritkán sütő napot.
Paul rácsap a fatáblára megremeg a kezem tőle.
-Az mi? – bök a felkaromra.
-Kérdezd Embry-t – vetem oda és becsuknám az ablakot.
-Én téged kérdeztelek!
-A haverod éjjel kegyeskedett haza toloncolni, olya kedvesen hogy ma fáj – azzal rántok a fatáblán, hogy engedje el. Élettelenül hanyatlik le róla a keze. Még mielőtt bezárnám látom ahogy Embry képe megnyúlik.
Megérdemelte! Most haragszom rá. Tönkre tett egy tökéletes csók pillanatot.
Az alvás segít. Pihenten és ki egyensúlyozottan indulok el otthonról, de csak addig van jó kedvem míg az erdőben meg nem látom Jared-et. Majd a határnál Seth köszön rám
Mérgesen ülök a buszmegálló egyetlen padjának a támláján, még nagyon korán van, és így sokan mászkálnak Forksban.
Jacob hajt el előttem új kocsijával. Mikor eljut a tudatáig, hogy én vagyok ott, megáll.
- Hát te?
- Mi van velem? – morranok rá.
- Mi bajod?
- Egyedül akarok lenni.
- Ma mész dolgozni?
- Igen.
- Most?
- Igen.
- Ennyire ne legyen nagy a baj – vigyorog.
- Nem tudom, ki volt, aki eddig olyan volt mintha citromot nyalt volna.
Összevonja szemöldökét.
- Lee ha baj van, szólj – kéri.
- Akkor szólok – kapom fel a vizet – Seth nem, hagy gyakorolni! Embry nem képes leszállni rólam, tegnap is úgy meg fogta a kezem, hogy nem tudom hogy magyarázom meg a főnökömnek. Ráadásul elrontott egy tökéletes pillanatot Dalton-nal! Senki nem hagy békén, mindig van valaki aki „vigyázzon” rám mikor házon kívül vagyok! Tudod milyen irritáló?
Döbben, mered rám.
- Szóval találkozgatsz a Cullen gyerekkel…
- Frász akar most találkozni bárkivel is – kifakadásomat követően kiszáll a kocsiból.
- Gyere, elviszlek Port Angeles-be, aztán mászkálhatsz ott egyedül – és beültet maga mellé – Lehet, megfáztál, olyan mintha lázad lenne – teszi a homlokomra hatalmas lapát kezét.
- Te vagy túl meleg – hunyom le a szemem.
- Túl hajszolod magad – konstatálja.
-Nem csak sok volt mostanában a banda. Elzavarom otthonról Pault egy hétre, és csak alszom.
- Mért baj hogy otthon van?
- Mert akkor jön Jared, és túl hangosak már együtt aztán szépen sorban mindig befut mindenki.
Az út további részében hallgatunk.
- Kiraklak a főtéren az jól lesz?
- Tökéletes – masszírozom a homlokom.
- Van nálad még egy pulóver?
- Van – nézek a táskámba.
- Vigyáz magadra.
- Csak azért se fogok! – duzzogok.
- Lee… – nem várom meg a mondandója végét, kiszállok a kocsiból, és ott hagyom.
Pufogva rovom az utcákat. Nem érdekelnek a járókelők, összébb húzom magamon farmer ingem.
Mérgesen méregetek minden fiút. Így azok kitérnek előlem.
Megérkezem végre az „Éjszaka Macskái”-ba.
- Kicsit korán jöttél – szól John.
- Bocsi – vonok vállat.
- Valami baj van otthon?
- Ááá, dehogy – vigyorodom el – Csak túl sok minden történik velem mostanában.
- És hol hagytad azt a helyes srácot múlt hétről meg az előző hónapból?
-Ma nem jön – szerelem le egyszerűen.
- Jó munkát – vigyorog, és végre beenged.
Mázlira bent hagytam a fellépő ruhámat. Átöltözöm és kiszabadulok a táncparkettre.
Eszeveszett tempóban próbálok higgadt maradni, sajnos nem jön össze a zene magával, ragad.
Dalton tényleg nem jön el. Csüggedten táncolok tovább. Majd valahol a terem hátuljából egy barna szempár csillan fel. Ismerem ezeket a szemeket. Vagy mégsem?
A következő számnál már közelebbről is ménezhetem. Egyszerre lélegzek fel és szorul össze a gyomrom. Quilé az a döbbent és nyugodt csillogás. Ijedten menekülök hátra a szám végén.
- Jól vagy – jön oda az egyik felszolgáló lány.
- Persze, csak hozz egy bubi mentes vizet, kérlek.
Megkapom a vizet, de csak annyit enyhít, hogy már nem zakatol a szívem össze vissza.
-Bell – kiált az egyik táncos lány.
-Igen?
-Te csak két szám múlva jössz. A csábítással szerintem öltözz át.
-Oké – fújok egyet.
Bevonulok az öltözőbe. Ha a csábítás az enyém akkor tegyünk is úgy mint aki csábítani akar. Falatnyi rövidnadrág hozzá tartozó felsővel. Mire elrendezem a hajam és a minden kiegészítő a helyére kerül már szolnak is hogy mehetek.
Mivel itt nincs hideg, se nyirkos talaj, mezítláb megyek fel.
Terpeszben meg állok a sötétben.
Lágy dallam csendül. Nagyon lassan lejjebb tolom a csípőm és széjjelebb tárom a térdeim, kezemmel követem a mozdulatot.
Feldübörög a zene és a vérem is.
Szédítő sebességre kapcsolok. A fejetetejére állítom a termet, pörgök, forgok, ugrálok.
Könnyűnek érzem magam, végre szabad vagyok. Körbe leng az erdő illata. És sikerül végre hajtanom az egyik legnehezebb ugrásomat. Háromszor megfordultam a levegőben kapimpáló lábakkal egyik kézről a másikra ugorva. Döbbent hörgés és kitörő tapsot kapok.
Sajnálatomra vége a számnak.
Lassan elüti a hajnali hármat a kakukkos óra. Az utolsó vendéget is kipenderíti John és bezárja a nagykaput. Én még segítek összepakolni, takarítani.
A művészbejárónál döbbenten jövök rá, hogy Quil ott áll és vár rám. Ki is ment a fejemből, hogy itt van.
Csöndben vár és elmegyünk a buszmegállóig. Csak akkor szol mikor leülök a padra.
-Szóval ezért nem árultad el hol dolgozol?
Kezdődik, a kérdez-felelek, mivel lebuktam így hazudni már nincs értelme, és amúgy is Quil-t csípem talán nem lesz baj. Bólintok.
-Mióta dolgozol itt?
-Másfél éve.
-A tulaj tudja hány éves vagy?
-Nem kérdezte, de valószínűleg tudja.
-Apádék tudják?
-Nem kérdezősködtek, de Paul tuti szétkap, ha beárulsz.
-Az tuti…
-Te vagy titkom egyetlen tudója a bandából – úgy nézek rá mintha ez valami magasztos dolog lenne – Ha beárulsz és elveszed tőlem ezt nagyon meg haragszom.
-Mért dolgozol itt?
-Ez az életem, imádok táncolni, itt megbecsülik, amit előadok. A főnök külön ragaszkodik hozzám.
-Nem hiszem hogy sokáig titkolni tudod már.
-Eddig egész jól ment…
-Sokan aggódunk érted – begurul a busz, felszállunk rá.
-Ne aggódjatok, tudok vigyázni magamra – vonok vállat és mielőtt leülnék megszédülök annyira hogy majdnem hanyatt is esek, szerencsére Quil elkap hátulról.
-Jól vagy? – furcsán méreget.
-Persze – zuttyanok le a helyemre. Mellém ül és homlokomra rakja hatalmas tenyerét.
-Dejavum van – motyogom.
-Micsoda? –összeráncolja a szemöldökét.
-Tegnap mikor Jacob átfuvarozott ugyan ezt csinálta. Csak ö még hozzá tette hogy lehet belázasodtam – fáradtan mosolyogni próbálok.
-Lehet igaza van – leveszi a pulóverét és ráma adja – meg ne fázz – vigyorog.
-Igyekszem – elfészkelem el magam. A kellemesen hideg ablaknak döntöm a fejem, és pár perc múlva már alszom is.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 5

Sajnálattal vettem tudomásul hiába kezdődött el a nyár nekem még attól dolgozni kell. Nem is keveset.
Bár szerencsére olyan lett a beosztásom hogy mindenre maradt időm közben.
A buszmegállóban ücsörgök hiába van már június mégis szemerkél az eső. Unottan figyelem a nagy semmit. Senki nem jár még autóval sem erre. Ahhoz képest, hogy gyalog jöttem fel még így is korábban ide értem a keleténél.
Egy ismerős kocsi ál meg a buszmegállóban.
-Szia Anie – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – köszönök vissza. Lepattanok a padról és oda sétálok. Bekönyöklök az ablakon.
-Munkába mennél?
-Ja – vigyorgok.
-Elvigyelek?
-Biztos arra mész?
-Anya kért pár dolgot, amit csak Port Angeles-ben vehetek meg – nyugtat meg.
-Akkor oké a dolog – kinyitja az ajtót – Ha megmondod mit szeretne mutathatok pár jó butikot vagy boltot.
-Ismered a várost?
-Mint a tenyerem – bizonygatom és felmutatom a praclim – Ha ezen az úton tovább mész – végig húztam az ujjam az élet vonalamon – El érsz oda ahova a sorsod szánt – mosolyogva fordul be a sarkon.
Én döbbenten ismerem fel Jacobot az úton. Valószínűleg ö is engem mert először a döbbenet majd a rosszallás, és a többit nem látom mert tovább hajtunk.
-Hát szerinted mit vehetnék anyámnak születésnapjára?
-Nem tudom nem ismerem – vonok vállat – ha megmondod milyen típus, talán tudok segíteni.
-Szeret minket annak ellenére, hogy ilyen sokan vagyunk – kicsit elgondolkodik – Család centrikus. Nem szereti, ha valakinek bántódása esik mai napig meg torolja.
-Szóval igazi nagycsaládos nagyon kedves édesanyád van.
-Mért a tied nem ilyen?
-Igazából nem nagyon töprengtem még ezen el.
-Akkor itt az ideje – kuncog rajtam.
-Jó – kibámulok az ablakon és nézem az elsuhanó fákat.
-Na van valami? – kérdi nagy sokára.
-Hát nem igazán – vallom be – Szeretem anyát meg minden meg van a közös hang, de valahogy nem érzem hogy nagyon nevelt volna. A törzsből inkább Sue nevelt a velem egyidős fiával. Apa pedig sokat dolgozott.
-Mivel foglalkozik?
-Faragványokat készít, nagyon szépek a fafaragásai és elég sokat el tud adni belőlük.
-Van boltja?
-Nem, eladja kereskedőknek, de nem szeret sápadt arcúakkal üzletelni. Bocs – kapok észbe, hogy most is eggyel beszélek.
-Semmi baj, ezért nem raklak ki a kocsimból.
-Bizti? – veszem elő hatalmas szemeimet.
-Ne nézz így – kérlel.
-Mért?
-Mert ha nem vezetnék nagyon rossz vége lenne – nevet fel.
-Persze – húzom fel az orrom sértődötten.
-Mi bajod?
-Mért kel mindennek „a” körül forognia?
-A férfiak, és a fiúk 90%-a mindig „arra” gondol – somolyog.
-Aha – ismét kibámulok az ablakon.
-Nehéz lehet így hogy mások többet foglalkoztak veled mint a saját édesanyád.
-Nem igazán – vonok vállat – anya is szeretett velem lenni csak…
-Csak?
-Nem tudom – gondolataimba mélyedve figyelem tovább a fákat. Tényleg nem is gondolkoztam el azon milyen volt anya mikor kicsi voltam. Szeretet velem lenni este együtt aludtunk aztán apa is oda költözött hozzánk és sokat játszott velem. Majd elkezdődőt az iskola. Seth-éknél írtam meg a leckémet majdnem minden nap ott lógtam. Aztán most a középben Seth félévkor kiszállt és egyedül maradtam. Én meg már egy éve dolgozok az „Éjszaka Macskái”-ban így még jobban el távolodtunk.
Meg áll a bár előtt.
-Megérkeztünk – ránt ki az emlékek tengeréből Dalton.
-Honnan?
-Emlékszel, láttalak már táncolni.
-De előbb nem édesanyádnak akartál venni valamit?
-Majd elintézem – ráz le és ki szállna.
-Ne haragudj de van egy szabály – tartom fel a kezem – Nem beszélgethetek vendégekkel a bár területén legyen az ismerős vagy ismeretlen – mentegetőzve hozzáteszem – ezt nem én találtam ki.
-Gondolom azért nehogy bajotok legyen.
-Valami olyasmi. Kicsit odébb meg állhatunk? – kérem szépen nézve.
-Rendben úgy se parkolhatok le itt – azzal odébb hajt parkolót keresni.
-Majd megnézem az előadásod – mosolyog – most menj én addig vásárolok Esme-nek
Még ipeg nyitás előtt beérek.
-Szia – köszönök a biztiboy-nak és már bent is vagyok.
Átöltözöm, elvégzem a nyújtó gyakorlatokat.
A tánc parketten most teljesíteni akarok. Végül is egyik haverom most árgus szemekkel fog figyelni. Kicsit lámpalázas is vagyok ezért.
De mikor felkerülök a színpadra és kapok egy jó számot meg nyugtat a zene most csak lötyögök nem kell annyi akrobatikát belel vinnem elég a csípő risza meg a forgások és kicsit csábosabbra is vehetem a figurát.
A következő nem az én táncom. Viszont még vagy négyszer visszamehetek. A sötétben látom a kék villogó szemét. Olyan élénken látom mintha napvilágosság lenen a teremben. Újra meg újra megtapsol. Boldogan hajlok meg.
Itt az éjfél. Zár a bár.
-Csodálatosan táncoltál – fogad a kocsinak támaszkodva.
-Kösz – vigyorgok – kitettem magamért.
Még egyszer megtapsol és kinyitja nekem a kocsiajtót. Behuppanok az anyós ülésre.
Hazafele sajnos nem igazán tudok koncentrálni a beszélgetésre el-el bóbiskolok.
-Hahó – rázza meg kedvesen a vállam.
-Már ott is vagyunk? – kérdezem komásan.
-Igen – bólint.
-Akkor szia és köszi a fuvart – búcsúzom.
-Anie – szól utánam
-Igen – fordulok vissza.
-Holnap dolgozol?
-Nem szerencsére, csak kétnaponta kell bemennem.
-Akkor elviszlek holnap után.
-Ne fáradj megvárom a buszt – mosolygok.
-Ragaszkodom hozzá – erősködik – ilyen időkben nem mászkálhatsz egyedül.
-Milyen időkben?
-Nem hallottál a sorozatos eltűnésekről?
-Nem igazán – innen látszik, hogy nem figyeltem oda a híreknél.
-Hát akkor is jobb ha veled tartok.
-Biztos nem fáradság neked?
-Egyáltalán nem főleg hogy ilyen előadásokban lehet részem – kiszállok mellőle.
-Tényleg kösz – hajolok még be az ablakon – Ígérem kifizetem a benzin pénzt.
-Ne fáradj – legyint.
-Akkor én állom a számlád a bárban.
-Oké – sóhajt de látszik egyáltalán nem bánja, hogy kétnaponta kocsikázhatunk Port Angeles-be.
-A buszmegállóban találkozunk – intek neki búcsút még és már sétálok is haza felé.
Könnyűnek érzem magam.
Hiába érek haza hajnali három előtt még nem vagyok képes aludni valami hiányzik. Nem tudom mi az. És ez irritál. Kitárom az ablakot. Beáramlik az erdő illata és megnyugszom egy kicsit. A hiányérzet nem múlik de álom az jön a szememre.
-Lee – kiált be Paul az ablakon.
-Mi van? – morgok és a másik oldalamra fordulok.
-Itt van Seth, és téged vár már egy órája.
-Mi van?
Komásan elő kecmergek a szobámból. A nappaliban érdekes látvány fogad… már ha látnék rendesen.
Seth ül a kanapén nekem hátal. Embry az egyik, Jared a másik fotelt foglalja el. A konyhából pedig igen erőteljes káromkodás szűrődik ki.
-Megcsinálom, hagyd – szolok rá Paul-ra mikor rá jövök végre mi a probléma.
Ebédet próbál készíteni persze az ö vasmarkával. Elgörbítette az egyik lábos fülét és eltört két tányért.
Fellélegezve lép ki a katasztrófa sújtotta övezetből. Nyílnak a csipáim és látom kiöntötte valaminek a levét a köre.
-Paul ezért még számolunk! – morgok és feltakarítok utána.
A nappaliban vígan folyik a beszélgetés. Be fut még Quil is.
-Hány főre számítsak még? – kérdem és kijövök négy tányérral.
-Más nem jön és kaja után mi is lépünk – feleli Quil.
-Aha – vissza slattyogok a konyhába és magamhoz veszem saját adagomat.
Vissza megyek a fiúkhoz és leülök a dohányzó asztal szélére.
-Apád nem fog örülni ha az általa faragot bútorokon üldögélsz – szol rám Quil.
-A vendégeké az ülő alkalmatosságok, én oda ülök ahova tudok – vonok vállat.
Jót nevetnek rajtam bár most így hogy kinyit a szemem Embryt nem látom nevetni annyira felhőtlenül. Valamire feszülten figyel.
-Lesz nem sokára megint a tengerpartnál egy össze ülés jössz? – veti fel Seth.
-Ha nem zárt körű – hangom nem törődöm pedig mindegyik tudja szívesen mennék.
-Akkor vedd úgy hogy meg vagy hívva – szol nagy komolyan Embry.
-Négyszeresen – teszi hozzá Quil.
-Még csak az kéne, hogy rajta legeltessétek a szemetek mikor táncol – morog Paul, de látom rajta hogy az egész csak vicc.
-Majd szóljatok mikor lesz – álok fel.
Az üres tányérokat visszaviszem a konyhába.
-Egyébként mért nem keltetél fel előbb? – faggatom Pault mielőtt lelépne.
-Már két órája próbáltalak fel rázni, nem nagyon akaródzott működni. Csak mikro szóltam hogy jöttek hozzád.
-Hosszú volt az éjszaka.
-Még mindig dolgozol?
-Valamiből meg kell élnem – vágok vissza.
Érzem hogy nem úsztam meg a dolgot később vissza fog rá térni.
A szobámban esik le, hogy az alvós ruhámban voltam eddig kint. Egy hosszú póló meg egy olyan rövid nadrág ami ugyan ki nem látszott volna a póló alól ebből ált a pizsamám.
Kicsit szégyenkezve öltözök át.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 4

Úgy néz ki a suli ablakán való kibámulás maradandó sérülés, kiváltó okát még nem sikerült megfejtenem.
Embry-t nem tántorította el az első alkalom, így töretlenül segít. Délutánonként átjárogat. Jelenleg is azon van, hogy megjegyezzek néhány igen értelmetlen képletet.
- Hulla vagyok – nyöszörgöm és eldőlök az ágyon – Mára fejezzük be – kérlelem.
- Ennyire nem is volt nehéz – vigyorog. Kinéz az ablakon – Megyek, lassan dolgom akadhat – látom, hogy elkomorodik.
- Szólj majd Paulnak, hogy egyben jöjjön haza. Ugyan se apa, se anya nem mutatja de, izgulnak érte.
- Átadom – még búcsúzóul bele borzol a hajamba.
- Muszáj? – bokszolok a vállába.
- Muszáj? – dörgöli meg játékosan a vállát és vigyorogva még csak azértis összekuszálja a tincseimet. Amit én se tűrök. Hadakozásba törünk ki. Végül én kerülök két vállra. Felém, térdel és lent tart. Kezem vállaim mellet fogja a földre. Hogy ne rúgjak érzékeny pontra még a lábaim is leszorítja combjával.
- Most te győztél – fujtatok.
- Majd legközelebb – felmelkedik rólam. És vigyorogva felsegít - Nida nőttél – mér magához.
- Csak azért mondod hogy felvidics.
- Tényleg nőttél – ellenkezi – A múltkor még le kellet hajolnom a homlokodhoz is most meg már simán elérem – azzal hogy igazolja az alítását tényleg homlokon puszil.
Még ki kisérem az ajtóhoz és szomorkásan veszem tudomásul este megint vihar lesz.
Fáradtan vissza mászom az ágyba, még be tudom kapcsolni az öreg kazettás magnót. Sőt még egy kazettáig is el jutok, de hogy meg is hallgassam az már el marad.

Halkan közeledek egy tisztás felé ahol már vár valaki rám. Teste csillog, ahogy a holdfényben ácsorog. Még maradok a biztonságot nyújtó bozótosban. Nagy nehezen rá veszem magam, hogy közelebb merészkedjek. Alig teszem ki a mancsom a holdfényben fürdő rétre máris érzem az ösztönöm sugallja meneküljek mégsem teszem. Felismerem az alakot. Dalton. Egyenesen rám néz. Most a szeme nyugtató kék helyett feketén szomjas vágytól csillog. Termete hiába szálfa, meggörnyed mint egy ragadozóé. Eddig oly nagyon áhított selymes haja csapzottan öleli körbe arcát.
Csak úgy sugárzik belőle a gonosz. Épp ugrana mikor…

Zihálva ülök fel az ágyamban.
-Mi a fene? – nyöszörgöm mikor zakatoló szívemre szorítom kezem. Vissza hanyatlok a párnámra, vagyis a hűlt helyére mert nem érzem kellemes melegét. Kínlódva az oldalamra fordulok és lenyúlok az ágy mellé. Végre megtalálom és ekkor meglátom a foszforeszkálós órám számlapját.
Éjfél van. Szörnyülködve temetem arcom párnámba, hogy elnyelje hangos nyögésemet.
Én ma már nem fogok aludni, az ziher, ahhoz túl rémisztő volt ez az álom.
Nagy nehezen felveszek egy melegítő nadrágot és a hozzá tartozó felsőt.
Előhalászok pár használható elemet és berakom a kis magnómba. Még mielőtt beindítanám keresek egy jó kazettát. Aztán irány a rét.
Szerencsére senkit nem keltetem fel. Így gond nélkül jutok el a tisztásra. Kellemesen beragyogja a hold gyér fénye mai elő-elő bukkan a felhők közül. Ugyan már a vihar nagy részét sikerült átaludnom de a fű vizes.
Kinyújtózom és végre bekapcsolnám a zenét. Lassan belemelegedek a lépésekbe. Újra szabadnak érzem magam sokat kell még ügyesednem a nehezebb akrobatikus mozdulatok nem mennek rendesen. Megpróbálok pár nehezebb ugrást is. De elcsúszok. Ez az én formám. Nem a vizes fűben kéne próbálkozni ráadásul egy jobb napokat is látott tornacipőben.
-Jól vagy Lee? – érkezik meg Seth, már vártam mikor bukkan fel. Az utóbbi időben elég sokat találkozok vele itt az erdőben.
-Persze csak a tornacipő és a vizes fű fizikai hatásait próbálgatom – tápászkodom fel.
-Ez biztos érdekes óra volt a suliban kár, hogy lemaradtam róla – vigyorog.
-Az volt higgy nekem – vigyorgok vissza.
-Táncolsz még?
-Ez nem tánc – oktatom ki. Bár magam is meglepődöm.
-Akkor mi?
-Torna gyakorlat – bár csak féligazság.
-Akkor mért zenére tornázol.
-Segít kiüríteni az elmémet – felelem.
-Nézhetem?
-Eddig nem azt tetted?
-Hát… - furcsán csillan a szeme, de mielőtt jobban kifürkészhetném mire gondol elfordítja a fejét – Most szeretnék hivatalos közönség lenni – vágja ki magát.
-Rendben – egyezek bele. Végtére is a lámpalázam már levetkőztem egy éve – foglalj helyet és élvezd a műsort – hajlok meg előtte színpadiasan és hátra szaltóval távolabb ugrálok. Meg fordítom a kazettát. Leül a fűbe.
Hajlékonyan forgok és ugrok. már szinte észre se veszem hogy vége a kazettának az egyik elembe bele szövöm hogy mögötte ugrálok el és ölébe pottyantom a masinát.
Majd az erdő dallamára tovább táncolok.
Megint megpróbálkozok egy hajmeresztő ugrással és fenéken végzem. Ez a rohadt tornacsuka.
-Nem tudod menyi az idő? – kérdezem lihegve Seth-et
-Olyan fél három körül járhat – vonogatja a vállát.
-Akkor haza megyek. Holnap be kell még menni évzáróra.
-Gyere – terem előttem és felhúz.
Kicsit meghúzhattam a bokám mert mikor rá állok fájósan sikítozik hogy ö ugyan nem akarja el bírni a testemet
-Jól vagy? – mered rám.
-Lehet kiment a bokám – vonok vállat és bicegve indulok el a ház felé.
-Támaszkodj rám – és már át is vetette a vállán a kezem, derekamra kulcsolódó karja olyan forró. És meglepően gyengéd.
-Kösz – nyikkanok, próbálom leplezni a zavarom. Mi bajom van? Hisz haverok vagyunk kölyök korunk óta játszottunk együtt.
Még egy osztályba is kerültünk általános óta elválaszthatatlan haverok voltunk. Középben vége felé ugyan eltávolodtunk de akkor is. Ö a legjobb haverom.
-Nem vagyok nehéz?
-Inkább túl könnyű vagy – vigyorog – eszel te rendesen?
-Ne is mond anya folyton meg töm. De Paul-on nem tudok túltenni evésben.
-Rajta nehéz is – vigyorog.
Megérkezünk végre.
-Holnap vége a sulinak?
-Aha. Meg könnyebbülök végre kialhatom magam – felmászok a lépcsőn – Kösz hogy haza segítettél, vigyáz magadra – intek búcsút.
Ismét a szobámban ücsörgök. Zenét nem kapcsolhatok, mert felkeltek mindenkit. Így maradt a plafonbámulás.
Holnap vége a sulinak. Végre többet tudok dolgozni. És talán még a partra is le tudok menni a haverokhoz.
A hajnal nem könyörül rajtam.
Nyűgösen megyek be az utolsó napomra. Végig nézzük a búcsúzokat és szomorkásan tudatosul bennem hogy többen is lehetnének. De sok kedves arc hiányzik. Seth-el eddig mindig átvigyorogtuk az összes ilyen alkalmat. Most mégis unottan ülök és várom az egésznek a végét.
Egyetlen dolog vidít fel, hogy a bejárat előtt meglátom Embry-t. sajnos örömöm korai. Lelép mielőtt észre vett volna. Hát ez van. Így jártam.
-Mit csinálsz a nyáron? – térit vissza a földre egyik osztálytársam.
-Találtam egy egész jó munkát most nyárra és ott fogok dolgozni.
-Hol?
-Port Angeles-ben.
-Jól fizet?
-Egész jól.
-Nem tudod elintézni, hogy én is oda mehessek?
Utálok hazudni. Így még azt se ígértem meg, hogy szolok a főnökségnek. Nem az ö alkatának és gyomrának van ez kitalálva.
-Sajnálom – mentegetőzöm – én is csak véletlenül jutottam be.
-Kár – sóhajt – Hát sokksikert – intek búcsút.
Végre kiszabadulok az épületből. Kedvelem ezt a sulit de mégiscsak nehéz megmaradni itt.
Zsebre vágott kézzel rugósok egy kavicsot magam előtt hazáig.
-Végeztél hugi? – kiált már messziről Paul.
-Ja – integetek neki kicsit fel vidulok, hogy itthon van végre.
-Akkor irány a part – vereget hátba – A fiúkkal úgy döntöttünk megünnepeljük, hogy túl tetted magad az éven.
Vigyorogva örömködöm. Beszaladok fel venni valami normális cuccot mait nem féltek hogy koszos lesz.
Az ajtó előtt ül a lépcsőn.
-Mehetünk is – ugrok a nyakába hátulról. Nevetve emel fel.
-Odáig cipeljelek? – kérdi két forgás után, mikro még mindig nem tud lerázni a hátáról.
Elengedem, és lecsusszanok róla.
-Szélesedett a hátad – paskolom meg.
-Hideg a kezed – vizsgál meg.
-Csak mert kiment belőle a vér míg szorítottalak – hárítok és elkapom a kezem. Zsebre vágom.
Útközben még hozzánk csapódik Quil és Seth. A hátra lévő időben vígan csevegek Seth-el megbeszélve, hogy milyen poénokat hagyott ki és hogy milyen uncsi volt nélküle az egész meg felemlegetjük az általános eseteket.
A tűz már lobog mire mi oda érünk.
-Csak hogy végre befutottatok – int Jared és oda adja Quilnak a gitárját. Mag elé penderíti a dobokat és lassan el kezdenek játszani. A hangulat kellemes van szó néhány aggasztó hírről amire sajnos nem tudok figyelni mert leköt a zene. Óvatosan emelkedem fel a fatönkömről.
-Valami baj van? – pillant rám Embry.
-Nem, nem igazán – szorítom össze a szám. És megrázom a fejem. Ha rövid időn belül nem tűnök el akkor nem birok majd a végtagjaimmal.
Ekkor Seth is rázendít. Honnan varázsolt elő egy fuvolát?
Végem van. A dallam el csábit. Két lépéssel arrébb araszolok így senkinek sem leszek útban egy forgás és már nem is vagyok önmagam. A zene kicsit felpörög én pedig forgok. Ugrok és élvezem a sós tengeri fuvallatot.
-Hol tanult meg táncolni? – hallom valakitől a kérdést.
-Hát nem otthon az tuti – kihallom Paul hangjából a döbbenetet.
A zene megáll és én is megmerevedem.
-Hüü Lee nem hitem volna, hogy ilyen jól tudsz táncolni – tapsol meg Jared.
-Kösz – vissza csücsenek a helyemre és hátra fogom a hajam.
-Szebb mikor ki van engedve – jelenti ki Embry és azzal a lendülettel megfogja a hajgumim, és kihúzza a hajamból.
-Héé! – kapok utána. Sajnos nem elég gyorsan. Embry már talpon van. Utána vetem magam. Kergetőzünk egy keveset mire hagyja magát megfogni.
-Ad vissza! – adom a zordat, de nehéz ha közben az ember liheg és nevet.
Fél szemmel látom, hogy a többiek is nevetnek rajtunk. Seth valamit nagyon magyarázhat Quil-nak.
Vissza fele még azt is hallom mit beszélnek.
-Szerintem Embry… - mondaná Quil, de lepisszegik.
-Mi van Embry-vel? – kérdem kifulladva. Csak nekem tűnt fel a pár feszült pillantás amit váltottak?
-Hogy nagyon nem bír magával – vihog fel Paul.
-Na ezt pont tőled nem vártam volna – boxolok a vállába.
-Tényleg szokássá vált nálad ez? – ugrat Embry.
-Mi bajod van vele? – álok fel és keresztbe fonom karom a mellkasomon. Persze félelmetes nem vagyok hajam is előre fújja a szél. Próbálom adni a morcost. Persze nem bírom sokáig és a többiekkel nevetek.
-Tényleg mit kerestél a sulinál ma? – fordulok Embry felé.
-Csak arra jártam.
-Na persze – adom a minden tudót – Bizti hiányzik – lököm meg a vállammal.
-Ja valami olyasmi – vigyorog.
Megint éjfél van mire ágyba kerülök. De most boldogan nyugtázom a napot. Nagyon jól éreztem magam és végre elindult a nyár.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 3

Az óra kegyetlenül ébreszt. Álmosan ülök fel az ágyban és azzal a lendülettel, lefejelem az ablakot.
- Auu – dörzsölöm a kobakom.
- Mi az? – halom kintről Paul hangját.
- Mért hagytad nyitva az ablakot – méltatlankodom és kikukucskálok a napsütésbe.
- Mert anya mondta – von vállat.
- Ja persze – morgok. Ekkor veszem észre a többieket is.
- Seth – vidulok fel, amit meglátom osztály társam, pardon volt osztály társam. Felrángatok magamra egy kezembe akadó nadrágot, és ki ugrom az ablakon. Földet érés után a nyakába vetem magam. Tényleg hiányzott nagyon ez a kelekótya.
- Őrült – bokszolok a vállába mikor elengedem – szólhattál volna feleslegesen izgultam magam halálra – vigyorogva néz rám – ráadásul így nem is tudsz segíteni a tanulásban – újabb öklös a vállába. Ettől megnyugszom.
- Én is örülök, hogy látlak – megfogja a kezem.
- El fogsz késni – szól közbe Paul.
- Ja – vigyorgok bátyámra, és ott hagyom őket majd az ajtón, keresztül jutok vissza a szobámba.
Összedobálom a cuccomat, elrakom a tiszta ruhám és már menet kész, vagyok.
- Mázlid van öcsi – szól Quil.
- Ha itt van Embry, nagyon hamar elkap – vigyorog Paul.
- Quil – szólok ki az ablakon.
- Hmm – vigyorog fel rám.
- Nem tudod Jacob kész, van-e már a mocimmal?
- Még nem jött haza – von vállat.
- Remek – füstölgök – holnapra kellet, volna.
- Majd megcsinálja nyugi – csitít Seth.
- Jó – sóhajtok. – Sziasztok, mentem tanulni – kihajolok az ablakon – Vigyázatok magatokra! – intem őket – Te főleg! – fenyegetem meg bátyám a mutató ujjammal.
Újabb nap a suliban, újabb unalmas nap…
Jó hogy jön az év vége meg a minden, de nem kell ilyen komolyan venni.
- Anabell – szól valaki az ablaktól.
- Mi az? – fordulok oda.
- Call a bejáratnál, utoljára akkor volt itt mikor Seth is bejárt.
- És? – fordulok vissza a könyvemhez.
- Szerintem rád vár.
- Mért tenné? – döbbenek meg őszintén.
- Jaj töpszli kapj már észhez! Azért mert tetszel neki!
- Persze – nagyon randán röhögök fel – hogy gondolod ezt? – keserűen hozzá teszem. – Neki a végzősök jobban bejönnek.
- Folyton a házatoknál ólálkodik.
- A bátyám haverja ne csodálkozz – vonok vállat.
Végre elérem, hogy békén hagyjanak.
Kicsit fáj a fejem, mikor kilépek óra után.
- Azért vigyáz magadra – szól még oda az egyik lány az osztályból.
- Mért? – nagyon csúnyán nézhetek rá, mert odább áll.
Embry még mindig ott áll töretlenül támasztva az egyik fát.
- Szia – köszönök félszegen.
- Szia – valamiért nagyon zord – Hallom meglátogatott Seth.
- Remek ébresztés volt – morgok.
- Mert?
- Helyből bevágtam a fejem – vakarom meg az érintett tájékot.
Felnevet.
- Na akkor korrepetáljalak? – ejti vállamra a kezét.
Lerázom, és elé szaladok.
- Ha akarsz – vonok vállat és előtte dúdolva, hátra csapot kézzel sétálok.
Megérkezéstől számított két pillanaton belül farkas éhesen vetem magam a hűtőre.
- Reggel kimaradt a kaja – nyammogok. Előkotrom a könyvem - Itt tartunk – bökök a fejezetre. Neki is elővadászok némi ehetőt. Míg olvass, beburkol pár csirke szárnyat, lábat.
Csodák csodája, ha Embry magyarázza el a példát hamar megértem. Kellemesen telik a délután csak sajnos befut Paul, így önkéntes tanáromnak mennie kell.
- Kösz a magyarázatot – kísérem ki az ajtóhoz – Tuti a héten, ha dogát iratnak nem fog rosszul sikerülni – búcsúzóul bele boxolok a vállába.
- Ez valami szokás? – áll meg mögöttem Paul.
- Úgy is nevezhetjük – vonok vállat – Ma mikor jössz haza?
- Nem tudom – most rajta a sor hogy vállat vonogasson. – Majd valamikor.
- Rendben – Embry felé fordulok – Vigyáz rá léci, kicsit hebrencs az én drága bátyám.
- Lee – fenyegető hangnemén csak kacagok, és visszamegyek a szobámba.
Levetődöm az ágyamra, olvasok egy kicsit. De csak addig, míg anya haza nem jön.
- Elmegyek gyakorolni – kapom fel a melegítőmet, a konyhába még puszit nyomok az arcára.
- Apád szeretné, ha időben haza találnál, alig látni itthon.
- Mit vártok? – fordulok vissza az ajtóban – Tizenhat vagyok, hajt a vérem.
- Még csak tizenöt – szól közbe apa.
- Akkor annyi – vonok vállat. – Majd jövök – kiáltom vissza már az ajtó túl oldaláról, és futva megyek kedvenc tisztásomhoz.
Pár nyújtó gyakorlat után bedugom fülembe a zenét. Először lassú ringásba majd egyre pörgősebb ugrások követik egymást.
Átszaltózok a réten keresztbe, és ki esik a fülemből a zene.
- A fene – álok meg és visszatuszkolom a kis fekete vackot a helyére. Szól tovább a zene én is, mozgok tovább.
Két óra múlva el fogy a szusz belőlem. Lerogyok, ahol épp állok. Kikapcsolom a zenét
- Ez szép volt – lelkendezik valaki mögöttem és tapsol is hozzá a frászt hozva rám.
- Seth – ismerem fel végre, ahogy ki lép az árnyékból. – Nem fázol? – nézek végig szakadt rövid nadrágján.
- Itt 40°C van – bök a mellkasára.
- Aha – lihegek tovább.
Leguggol mellém.
- Gyere haza, kísérlek – teszi a vállamra a kezét.
- Mi van veletek? – nézek rá csodálkozva.
- Mért?
- Hagyjuk – kecmeregek fel. Nincs kedvem megbántani. Ahhoz túlságosan is bírom.
Otthon nyugtalan álomba merülök. A törzsi legendával álmodom, mintha én magam is farkas lennék. Ekkora badarságot. Életmentőnek érzem az óra ébresztőjét.
Hiába aludtam sokat, így is mint a zombi úgy járkálok. És néha azon kapom magam, hogy kifelé bámulok az ablakon és várok valamire, vagy valakire.
Haza úton bele botlok Jacob-ba. Sajnos lelkesedésem hiába való.
- Még nem készültem el vele – gondterheltnek tűnik.
- Valami baj van?
- Nem fontos – rázza meg a fejét – Hova akartál menni?
- Forksba, venni Paulnak pár ruhát.
- Beviszlek.
- Kösz – bólintok – Csak előbb haza ugranék ledobni a sulis holmikat.
- Pattanj fel – és beindítja a saját járgányát. Felülök mögé és elvisz a házunkhoz.
- Anya – kiáltom el magam. A mosókonyhából motozást hallok – Beugrom Forksba venni pár dolgot.
- Menj csak kicsim – feleli.
- Szia – köszönök még el az ajtóból.
- Paul büszke lehetne rád – vigyorog Jacob.
- Mert?
- A kishúga saját keresetéből ruháztatja. Nem kevés fáradsággal.
- Na persze, aztán mi a hála, morog ha veszek neki valamit és folyton azt kérdi hol szereztem.
- Ez engem is érdekelne.
- Dolgozom – húzom fel az orrom, elfordulok, hogy értse, nem akarok erről többet beszélni.
- Egy idő után nem elégszenek meg ezzel a válasszal – sóhajt – haza hozzalak?
- Nem kell úgy is Bellahoz mész nem? Én meg haza tudok sétálni.
- Honnan tudod, hogy Bellahoz megyek?
- Mostanában sokat morog emiatt Paul.
- Meg jöttünk – letesz a ruha boltnál – Paul jobban tenné, ha befogná a száját.
- Nyugi csak véletlenül szólta el magát, utána szitkozódva kirohant a házból. Kösz a fuvart ugye hétvégére megjavítod a motort! Nagyon nagy szükségem lenne rá!
- Rendben, de csak a te kedvedért – vigyorog és meg borzolja a fejem.
Tovább hajt én, pedig betérek a boltba, hogy ígéretemhez híven meg vegyem azt a húsz nacit. Ezzel remélem, ki húzza egy pár hónapig, találok pár alsógatyát is, veszek azt is. Most örülök a plusz pénznek, amit a vasárnapokért kapok.
- Oh – kiáltok fel meglepetten.
- Valami baj van Anabell? – kérdi, Marie aggodalmasan.
- Semmi csak találtam pólókat, ezek véletlenül nincsenek le értékelve?
- De – mosolyog és mellém áll – főleg ha ilyen sok mindent veszel. Fiú ált a házhoz?
- Nem, csak Paul haza jött – vonok vállat – Farmerod is van leértékelt?
- Csak a te kedvedért tartok ilyen kis méretű férfi farmerokat. De most érkezett pár jó minőségű női is azért megnézed?
- Persze – felelem nem túl lelkesen.
Belevetem magam a kosár nadrágba.
- Kint vár a múltkori fiú, szólok neki, hátha tud segíteni választani – kacsint huncutul, Marie.
Ellenkezni már nem tudok így várom a találkozót.
- Már megint vásárlás közben futunk össze? – ugrat Dalton.
- Hát ez a sors keze – sóhajtozom színpadiasan. Jót nevetünk.
- Kinek lesz ünnepe, ha már a múltkor is ünnep volt?
- Most csak a bátyám – elgondolkodom – meg nekem se árt némi frissítés.
- Mit ünnepel a bátyád, hogy is hívják Paul?
- Semmit nem ünnepel, csak most van pénzem meglepni pár aprósággal. Uh még a motorom is ki kell fizetni – kapok a fejemhez. Amivel elérem, hogy megint leverek pár nadrágot.
- Kicsit szeleburdi vagy – kapkodja fel a ruhákat.
- Közel az év vége, nem tudok mindent egyszerre a fejemben tartani – mentegetőzőm.
- Ez jól állna – mutat fel egy elég szoros farmert.
Még kicsit kéretem magam, de hamar rávesz, hogy fel próbáljam. Tényleg egész jól áll és még kényelmes is.
- Akkor ez lesz az enyém – döntök, és visszaveszem szakadt farmerem, majd összeszedek minden ki válogatott ruhát.
- Akkor ennyi lesz – fordulok Mariehez.
- Másvalamit? – néz ránk mosolyogva.
- Nem lesz – válaszolok.
Végre valahára kikeveredünk a boltból.
- Jól megjegyzett magának – fújok egyet.
- Akkor mehetünk? – int a kocsija felé.
- Persze – mosolygok.
A látóterem szélén mintha Jared ügetett volna el. Kicsit aggaszt a tény, hogy itt vannak a közelben, de Dalton jelenléte megnyugtat.
- Mi történt a motoroddal? – vet fel csak úgy egy témát.
- Még nem lett kész – vonok vállat – ugyan magam is szeretem bütykölni, de vannak dolgok, amihez kevés vagyok. Jacob jobban ért hozzá mint én.
- Honnan ez a sok fiús jellemvonás?
- Hát tudod, van egy bátyám, és neki van egy-két haverja, akikkel sokat lóg. Néha én is beszélgetek velük. Aztán ragad a kosz, mint légy, a légy papírra.
- Szüleid?
- Anya nagyon fiatal volt mikor születtem apa se votl valami öreg, szóval a törzs segitett hogy életben maradjak ráadásul korán születtem.
- Korán?
- Koraszülött…
- Aha és a munka?
- Mivel nem olyan rég még ők is ebbe a cipőbe jártak így nem nagyon zavarja őket, nem szoktak kérdezősködni. Simán engedik, hogy dolgozzak.
- Legalább tudják hol?
- Csak annyit mondtam, hogy Port Angelesben van, és nem is akarom, hogy többet meg tudjanak – fenyegetem meg a mutató ujjammal.
- Tőlem nem fogják – mosolyog.
Megérkezünk egy kis étteremhez.
- Parancsoljon hölgyem – nyitja ki az ajtót.
- Köszönöm – mosolygok, és kicsit frusztrál, hogy nem vagyok kiöltözve.
- Gyere – invitál be maga előtt.
Végül is a vacsora csodálatosra sikerült és még egy-két kedvenc könyvem is terítékre kerül.
- Nem hittem volna, hogy fiú létedre ilyen szappan buborékokat is olvasol – nevetek fel.
- Szeretek filmeket nézni, de minden filmnek van könyv alapja általában és azokat is szívesen meg nézem.
- Sajnos filmet nézni nem sok esélyem van – horgasztom le a fejem.
- Ha van kedved, megmutatom a gyűjteményem, bár előtte szólnom kell otthon nekem is – mosolyog szerényen.
- Suliba jársz még?
- Igen a helyi gimibe, téged nem láttalak ott.
- Én a rezervátumi suliba járok.
- Nem is tudtam, hogy ott is van suli.
- Pedig van, és mindjárt itt az év vége most hajtanak a tanárok rendesen.
- Biztos menni fog – bíztat.
- Menyi az idő? – kémlelek ki az ablakon.
- Már későre jár, haza viszlek – azzal feláll. Csak most tűnik fel, hogy még nem evett.
- És te nem eszel?
- Ha nem eszek otthon, anya kiakad – valami sántít a mondandójában, de túl jól éreztem magam ahhoz, hogy bármi elrontsa a kedvem.
- Te tudod, de ez isteni volt – vidáman baktatok ki. – Köszi a meghívást.
- Jól érezted magad?
- Persze – bólogatok hevesen.
- Akkor menjünk – vidul fel és beülünk a kocsiba.
Hazafelé sok filmet fel emlegetünk még, és kacagva hallgatom néhány borzalmas mozis élményét.
- Ne haragudj, nem vihetlek tovább – szollal meg a határban.
- Semmi baj – kikecmergek a kocsiból.
- Itt van amiket vettél – nyitja ki a csomagtartót. Magamhoz veszem azt a „kevés” holmit, amit vásároltam.
- Kösz még egyszer ezt az estét, nagyon jól éreztem magam.
- Remélem máskor is lesz szerencsénk egymáshoz – kacsint, és visszaül a kocsiba.
Fáradt tagokkal vonszolom el magam a házunkhoz. Paul húzza a ló…farkas bőrt. Bekészítem a szobájába az új cuccait. Rá ér a második ocsúdásnál üvöltenie.
Most csak lavórban mosakodom hogy ne csapja akkora zajt.
Tisztán vonulok be a szobámba az ablakon kellemes szellő, hozza az erdő illatát. Mély álomba zuhanok.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 2

Hogy lehettem ekkora barom? Még csak egy hete jött ki a műhelyből. Most hazáig kutyagolhatok – dohogva tolom a motort. Lerobbantam Port Angeles és Forks között. Nekem lehet csak ekkora mázlim. Szerencsére az aksinak nincs baja így látni látnak a vezetők nem mintha olyan sokan lenének így hajnali öt körül.
Halom hogy egy kocsis lassít mögöttem, majd mellém gurul.
-Anie? – húzza le az ablakot Dalton.
-Szia – nyögöm és kihúzom egy gödörből a kereket. Lejjebb mentem, hogy el tudjon hajtani.
-Segítsek?
-Nem tudsz – nézem meg a kocsiját – nincs plattod – felem kérdő tekintetére.
-Az nem gond feldobjuk a tetejére.
-Ja – morgom. A bátyám és Jacob simán fel rakná a csomag tartójára, de Dalton-ból nem nézem ki.
-Félre álok ott van egy pihenő rész – mutat előre és elhajt mellőlem.
Én töretlenül tolom tovább a mocit. Látom, hogy megáll. Ki szál és elém siet.
-Átveszem – és nyúl a kormányért.
Átadom neki, had tolja, bár féltem az én kis drágaságomat.
-Vigyáz rá – kérem.
A kocsinál előkerül pár kerékpár tartó és egy kis buherálás után a mocim simán felkerül a csomagtartóra. Könnyedén pakolja jobbról balra.
-Szállj be – nyitja ki az ajtót nekem.
-Kösz – félve bemászom mellé.
-Sajnos csak Forks-ig tudlak el vinni.
-Nem probléma. Onnan már gyorsan otthon leszek.
-Végül is jók voltak a ruhák amiket vettél?
-Igen apa nagyon örült az ingnek.
-És a bátyád?
-Paul soha semminek nem örül – morgok – De azért ennek igen – mosolygok – Egész vidám tud lenni, csak néha túl feszült.
-Meg értem biztosa sok a dolga.
-Ja – elgondolkodom végül is igen sok a dolga, folyton a határt kel őrizni és nem is akármekkora területen, na meg nem is akárkiktől, ha igaz a legenda.
-Megérkeztünk – ráz fel gondolataimból Dalton.
-Kösz a fuvart menyivel tartozom?
Leveszi a motorom és útba igazítja La Push felé.
-Semmivel – mosolyog.
-De mégis elhoztál egészen Forks-ig ráadásul még a mocim is hoztad.
-Rendben, akkor legyen egy vacsora – elgondolkodik –Ma rá érsz este?
-Dolgozom – vallom be.
-Vasárnap?
-Ilyen a munkaidőm – vonok vállat.
-Akkor a jövő héten mikor érsz rá?
-Kedden hamar végzek suliban.
-Rendben, elmenjek érted?
-Nem kell, addigra megjavítja Jacob ezt a vackot – morgok.
-Akkor gyere a ruha bolthoz, elviszlek vacsorázni.
-Nem úgy volt, hogy én fizetek?
-Egy úr sose engedi a hölgyet fizetni vacsora meghíváskor.
-He? Honnan jöttél a múlt századból?
-Majdnem – vigyorog – szeretem a filmeket.
-Hát jó – bólintok – Ha ezzel egálban leszünk?
-Egálban leszünk, higgy nekem – megint meghajtja magát és vissza ül a kocsiba.
Megvárom míg tovább hajt. Ráérősen tolom tovább a motort.
Elérve a Black házat mögé kerülök a műhelyhez. Mindenki alszik, elővadászok egy cetlit a táskából.
„Szia Jacob!
Elszakadt a kuplung, tudom én hibám. Ki tudod cserélni? Hagyok itt pénzt, a számlákból láttam menyibe került. Léci estére javítsd meg, dolgozni kell mennem.
Köszi Lee”
A pénzt a csomagtartóba suvasztom a levelet pedig az ülésre csak, hogy tudja hol keresse. Bár nem biztos, pasiból van.
Haza cammogok útközben még az eső is elered. Unottan nyitok be a házba.
-Megjöttem – suttogom. Még mindenki békésen alszik mit várunk hajnali hétkor vasárnap? Álmosan bemászom a szobámba és eldőlök az ágyon. Vontatottan meg törlöm magam egy kéznél lévő törülközővel. Amint párnát ér a fejem azonnal elnyom az álom.
Telefon csörgésre ébredek majd, hogy anya szólongat.
-Gyere már Anabell! Seth hiv.
Felélénkülök. Végre meg van a kedvenc pépé verhető osztálytársam.
-Szia – köszönök, hangom kicsit komás.
-Szia. Felkeltettelek?
-Aha, de nem baj. Mikor jössz vissza?
-Sajnos nem mehetek vissza suliba – halom hogy tényleg el van kámpicsorodva.
-Mond, hogy nem!
-Sajnálom Lee – érzem, hogy tényleg sajnálja.
-De így mi lesz azzal, hogy leérettségizünk? És a bolondozásokkal? Na meg a sok hülyeséggel az osztályban?
-Találkozhatunk még attól, csak nem mehetek suliba.
-Ez nem fair! – nyafogom.
-Ez van – magam előtt látom, ahogy meg vonja a vállát.
-Akkor majd talizunk valamikor – morgom.
-Paul ma jön le a partra gyere vele.
-Ma dolgozom, és még aludnom kell előtte egy keveset – felpillantok az órára – még csak három órát aludtam.
-Akkor átugrok én – ajánlkozik.
-Rendicsek, de ne várj élénkséget, lehet be is alszom.
-Rendben, vettem, nem zavarlak – nevet fel végre.
-Tényleg bocsi, majd jövő héten suli után. Addig vigyáz magadra.
-Inkább te vigyáz, Jacob említette, hogy fura figurával látott.
-Jaj hány apám van nekem? Helyből három? Nyugi tudok vigyázni magamra!
Elköszönünk és vissza zuhanok aludni.
Délután Paul ráz fel.
-Mi van? – morgok.
-Gyere, egyél mielőtt elmész.
-Jó – és átfordulok a másik oldalamra.
-Lee – leül az ágy szélére.
-Igen – ülök fel nagy nehezen – fent vagyok – bizonygatom, de a szemem még nem tudom kinyitni.
-Látom – beleborzol a hajamba – Na gyere anya megesketett, hogy eszel mielőtt elmész. Aggódik.
-Tudom – kimászok az ágyból és kezét fogva követem a konyhába, leültet a helyemre.
-Holnap hogy mész suliba így?
-Ma csak tizenegyig vagyok bent – kipattan a szemem – Tényleg Jacob, megjavította a mocim?
-Nem – lép be az említett.
-Jaj – motyogom és tenyerembe temetem fejem.
-De elvihetlek – von vállat.
-Kösz, de nem akarlak annyi ideig fel tartani – ránézek az órára – Te jó ég elkések – azzal fel pattanok, de Paul megragadja a kezem mielőtt leléphetnék.
-Előbb eszel.
-Majd eszek melóban – esdeklek. De nem hatja meg a dolog.
Vissza ültet a székbe és addig ott ül míg le nem nyelem amit anya kiutált nekem.
-Lekéstem a buszom – dohogom.
-Elviszlek – nyomatékosítja Jacob.
-Tényleg nem kell, megoldom – ténylegesen kétségbe ejtőek ezek a fiúk. Nem akarom, hogy megtudják hol dolgozok.
-Paul – kiált kintről Sam.
-Ne enged el innen – néz Jacob-ra aki keresztbefont kézzel meg áll előttem, de a szeme mosolyog – Megyek – kiáltja ki.
Nem halom miről beszélnek, de tuti felvidítja a dolog Paul-t, mert úgy jön vissza mint aki csatát nyert volna.
-Öltözz nyugodtan, Sam elvisz.
-Tessék? – esik le az állam. Na ez az amit nem akartam. Ö a főmufti a bandájukban. Ha ö megtudja hol dolgozom akkor mindegyik fogja, ergo lebukok bátyó előtt, ami nagyon nem jó.
-Gyerünk – nógat – még haza ugrik a kocsiért és jön vissza érted, úgy is el kell ugrania Port Angeles-be venni valamit Emily-nek.
-Aha – szóval innen fúj a szél. Végül vissza megyek a cuccaimért és pár percen belül felöltözve várok kint az ajtó előtt. Meg is érkezik Sam.
-Pattanj be – int. Én be ugrok az anyós ülésre – Ezért még jössz nekem egyel Paul – szól még ki az ablakon és már megyünk is.
-Bocsi, hogy ekkora gondot okozok – szabadkozom.
-Nem azzal van a baj, hogy elugrom veled Port Angelesbe így is oda készültem. Csak nem maradnék ki egész este.
-Nem kell maradni – kapok az alkalmon – Haza jövök az első busszal holnap hétfő, akkor egész hamar van.
-Na persze – morog.
-Kérlek, nem akarok bajt – fogom könyörgőre.
-Meg kérem Jacob-ot jöjjön érted, ha végeztél.
-Tényleg haza találok busszal – dohogom.
-Hova is kell mennem?
-Majd mutatom – térek ki a válasz elöl – mit veszel Emily-nek?
-Szeretnék neki valami szép ruhát vagy ékszert. Most lesz az évfordulónk.
-Akkor tudok egy jó butik sort – lelkesülök fel. Utálok vásárolni, de nézelődni azt néha szeretek – Megmutatom.
Sam nem egy szószátyár ember, és kicsit félelmetes is. De egyébként egy rendes fazon.
Megérkezünk a butik sorhoz.
-Ott le tudsz parkolni – mutatok egy félre eső utcát.
Hamar találunk helyet és még a ruha és karkötő is hamar meg lesz.
-Innen már nem dolgozom messze – ez persze nem teljesen igaz de jobb a békesség – Gyalog is oda találok. Kösz a fuvart.
-Küldöm Jake-et.
-Nem kell tényleg haza tok menni busszal – ellenkezem – Nem kell fáradni és egyébként is ha jól tudom ma este ö is be van osztva.
Döbbenten mered rám.
-Szia – köszönök és végre eltűnök a szeme elöl.
Hamar megtalálom az „Éjszaka Macskái” feliratú bárt.
-Szia John – köszönök a soros biztiboy-nak.
-Jó estét neked is Bell.
Érdekes akár hány társaságba vagyok mindenki máshogy nevez el.
Könnyű a műsor. Csak a főnök morcog egy kicsit mert hamarabb elkéretem magam.
-Azt mondtad, meg javították a motorod.
-Sajnos ma hajnalban beadta a kulcsot a kuplung. Busszal kell haza mennem.
-Rendben – egyezik bele nagy nehezen.
Cserébe vagy három számot egymás után én táncolok.
A nézőtéren ismerős kék szemet pillantok meg. De az nem lehet – nyugtatom magam.
Végre vége a számoknak és leroskadok az öltözőben.
Szerencsére hamar eljön a fél tizenegy. Összeszedem a cuccaimat. Félóra míg kiérek a buszmegállóba és az utolsó buszom egészkor indul.
Hátamra csapom a táskám és futva indulok el. Késésben vagyok. Nem bízok a tömegközlekedésben, inkább végig sprintelek az állomásig. Még időben érkezek és fel szállhatok rá, a jegyvásárlás is könnyen megy.
Elfoglalom a második ajtónál lévő helyet. Még rajtam kívül hárman utaznak ezzel a járattal. Mint előzőleg. Nem sok.
Hosszú és álmosító az út Forks-ig. Majdnem el is alszom, ha nem fékez be a sofőr az egyik kanyarnál és kezdi el szidni az elé bevágó autós felmenőit.
Azért baj mentesen megérkezünk Forks-ba. Sikeresen leszállok és semmimet nem hagyom ott. Álmosan bandukolok La Push felé. Még vagy egy óra mire haza érek gyalog.
Még jó hogy edzett vagyok.
Ahogy rá kanyarodok La Push felé vezető útra egy ismerős autót vélek felfedezni, neki dőlve még ismerősebb egyén áll.
-Szia – köszön Dalton.
-Üdv – felelem – Hát te? – kicsit meg állok.
-Szépen táncolsz – suttogja.
Ijedten körbe pillantok, szerencsére senki nincs ilyenkor kint vagy esetleg halló távolságon belül.
-Szóval mégiscsak jól láttam – mérgesedem fel. És tovább sétálok.
-Várj.
-Persze, aztán csak a testemet akarod – felhúzott orral tovább megyek. Nekem ne adja itt az ártatlant, minden pasi ugyan olyan. Engem meg nem ejtetek a fejemre.
-Hány éves vagy? – szol utánam.
-Tizenhat leszek a nyáron – felelem vissza se fordulva.
-Akkor mért engedik – túl hangosan szol. Megállok és vissza fordulok.
-Be akarsz mószerolni? – fújom fel magam – Azért engedik, mert jó vagyok. Szeretem azt amit csinálok. És nem keveset fizet, amivel a családomnak tudok segíteni.
Döbbenten mered rám. Jobban mondva mögém. Megfordulok és Embry jön az úton. Elég dühösnek néz ki.
-Megyek – köszönök el és megindulok Embry felé.
-Anie – szól utánam Dalton.
-Bocsi ezt nem értheted – szolok vissza. Az út közepén találkozom Embry-vel.
-Paul dühöng – fogja rövidre.
-Megyek – suttogom. Még visszanézek Dalton-ra, búcsút intek neki.
Némán baktatok Embry mellet.
-Nem kéne találkoznod vele – szólal meg nagy sokára.
-Nem direkt csináltam – vonok vállat – Összefutottunk megint.
-Megint?
-Aha.
-Hányszor találkoztatok?
-Öm… ez a harmadik alkalom – vallom be nehezen.
-Paul nagyon nem fog örülni – csóválja a fejét.
-Nyugi kezdem megszokni, hogy semminek nem örül – vonok vállat.
-Ne vedd ilyen könnyen, bajod is eshet.
-Nem veszem könnyen, ha bántani mer vissza kapja – fogadkozom, ezen nevet egy jóízűt.
-Sokban hasonlítotok – borzol a hajamba.
-Na – kuszálom helyére a tincseimet. Most csak a lapockám alá ér. Volt hosszabb is. Csak le kellet vágni mert véletlenül meggyulladt gyakorlás közben.
-Szép így is – fog meg egy tincset.
-Kösz – zavartan bámulom a fogyó utat alattunk – Nem tudod mikor lesz kész Jacob a motorommal?
-Majd holnap megcsinálja – von vállat.
-Már holnap van – nevetek fel – Jaj nekem sietni kéne – kapok észbe – reggel suli – már futnék is. Elkapja a kezem.
-Elkísérlek hazáig – mormogja – Nem lófrálhatsz egyedül ilyenkor.
-Persze mindenféle szörny les rám – csúfolódom.
-Talán igen, talán nem – ködösít.
-Naná – fújok egyet – Fejből tudom az összes legendát – vonok vállat.
-Tényleg ha már legenda, akkor tanulás, hogy állsz vele?
-Hát sajnálom, hogy Seth kieset a játék mezőnyből vele fel tudtam készülni, jó fej srác csak most, hogy nem jár suliba így nehéz. Mással meg nem igazán tanulok.
-Korrepetáljalak?
-Nem kell, megoldom egyedül – vonok vállat.
-Mi ez a megoldod egyedül duma? – karolja át a vállamat. Nagyon forró a teste. Még így hogy kabát van rajtam érzem. Rajta csak ing meg póló.
-Szeretnék önálló lenni, de így nehéz, hogy mindenki vigyázni akar rám. Na meg ott van Paul, aki néha apát is túlszárnyalja. Nem vagy beteg? Olyan mintha lázas lennél.
-Semmi extra – von vállat, de nem enged – Akkor segítsek felkészülni a vizsgára?
-Jó lenne – mosolygok hálásan.
-Majd átugrok valamelyik nap – ígéri.
Ebben maradunk és csendben baktatunk tovább.
-Kösz hogy haza kísértél – köszönök el, mikor meg látom a házunkat.
-Máskor is – megfogja a kezem, valami furcsa csillan a szemébe – Ez őrület – morran és elenged.
Döbbenten meredek rá.
-Jó éjt – húz magához és homlokon csókol. Akadozva veszi a levegőt.
-Neked is – megkapaszkodom az ingébe és lehúzom magamhoz, puszit nyomok az arcára.
Futva teszem meg a maradék pár métert. Az ajtóból még visszafordulok, látom amint döbbenten ér az arcához.
Csöndben libbenek be a házba.
Lábujjhegyen közelítem meg a szobám. Felhúzom az órámat és újra el dőlök az ágyon. Most végre mosolyogva alszom le. Azt az átszellemült döbbent arcot, ezért érdemes volt buszozni.

Hajnal alkonyat és a tűző nap - 1

Ismét egy unalmas nap a suliban. Ugyan ez a rezervátum iskolája és nincsenek sokan, mégis rendesen tanítanak.
Az osztály csendes még a fiuk se rendetlenkednek. Persze mert a fő rendetlenkedő nincs jelen. Hol van Seth? Már második napja nincs itt. Belép a tanárnő.
-Elnézést – álok fel – Hol van Seth?
-Anabell nem kell foglalkozni az ilyen semmire kellőkel – tér ki a válasz elöl és érzem, hogy most nem mondott igazat. Ö is ugyan úgy aggódik érte mint mi. Csak nem mutatja ki.
Annyiban hagyom a dolgot. Haza fele menet úgy is útba esik a házuk.
Nem vall rám, de most kimenekülök az óra végén és futva érkezek meg a Clearwater házhoz. Szerencsétlenségemre ott van a bátyám is meg még egykét haverja.
-Szia Lee – köszön Jacob.
-Szia – vidulok fel – Kész lett a kis drágám?
-Igen, ha gondolod el vihetlek érte.
-Köszi! – bátyám értetlen kifejezése megéri az öröm ujjongást, de eszembe jut miért is jöttem pontosan – Nem tudjátok mi van Seth-el? Nem jött suliba két napja.
-Beteg – jön ki a házból Leah.
-Aha – bólintok, ha Leah így néz, akkor inkább nem kérdezek többet, majd felhívom otthonról. Jacob felé fordulok – Akkor elviszel hozzá?
-Persze – azzal előtolja a ház mellől a motorját – Pattanj fel.
Paul arcáét érdemes volt ezt meg tenni. Úgy meg nyúlt a feje és még csak válaszolni se tud. A markomba vigyorgok és átkarolom Jacob derekát, aztán már megyünk is a szerelő műhelyéhez. Igazából ez a garázs, de tökéletes autók és motorok megszereléséhez.
-Menyivel tartozom? – simítok végig az ütött kopott járgányon.
-Hát – azzal a kezembe adja a szerszámok és alkatrészek árának listáját.
-Rendben – bólintok – Részletbe lehet? – és előhúzok egy vaskos borítékot.
-Persze – teljesen meg döbben.
-Ez a fele – nyújtom át a fizum nagyobb felét – A többiből apának akarok venni egy inget azért nem tudom az egészet egyszerre oda adni.
-Nem baj – látom, hogy csodálkozik – Hol szereztél ennyit?
-Dolgozom – kacsintok rá.
-Ugye nem?
-Ne legyél te is az apám – forgatom a szemem – nyugi semmi törvénytelen még szerződésem is van.
Azzal kitolom a mocimat.
-Raktam bele egy kis hajtóerőt is – simít végig az ülésen.
-Kösz rá fért már.
-Jó utat azért vigyáz a kuplung elég keményre sikerült.
-Nem gond eddig se volt valami puha – végre a nyeregbe pattanok – Úgy hiányzott már. Nagyon untam a buszozást.
-Seth miatt ne aggódj hamarosan találkozhatok – búcsúzik.
Kicsit meg lep, de nem zavartatom magam nem először mondnak össze vissza mindent. Bár mióta a bátyám is ilyen rövidgatyás lett fogynak otthon a cuccai. Lehet kap egy új nacit most tőlem csak úgy ajándékba végül is fussa a maradék pénzből bár benzint is kell vennem. Mindegy megoldom.
Haza érkezéstől számítva két órán belül indulok a meló helyemre nincs közel, és ma kicsit sokáig időztem a piperészkedésel. Végül is úgy kell kinézek mint aki már elmúlt huszonegy. Nincs nehéz dolgom elég formás vagyok csak egy kis smink kell és kész vagyok. Se anya se apa nem tudják hova járok dolgozni csak azt hogy dolgozom.
Port Angeles egy eldugott negyedébe hajtok. Egész gyorsan ide értem még alig van itt valaki.
Nos egy nem annyira felfutott bárban táncolok. Igen bártáncos vagyok nem túl nagy szám, de legalább fizet annyit, hogy ki segítsem anyáékat. Paul-ra úgy se támaszkodhatnak.
A biztiboy simán átenged, és már az öltözőben veszem fel a fellépős cuccom. Nem kell megijedni, nem vetkőzöm, csak táncolok akrobatikusan.
Kifulladásig visszatapsolnak. A főnök meg van elégedve velem, ezért sem kotyog bele hány éves vagyok, mert jól táncolok és vonzom a vendégeket. Ugyan neheztel, azért mert csak hétvégente jövök, de akkor legalább nagy a forgalom a hétköznapokat meg kihúzzák nélkülem is.
Álmosan motorozok hajnalban haza. Forks-ba megállok egy kicsit. Szombat reggel van így nem olyan feltűnő, hogy álmos vagyok. Míg nem nyitottak ki a boltok, leülök a sörözőben. Ez legalább nyitva.
-Mért vagy itt ilyen korán Anabell? – csodálkozik a kiszolgáló hölgy.
-Apát szeretném meg lepni, és anya mondta akkor még mielőtt felkel jöjjek megvenni, addig legalább titok marad – vigyorgok vissza.
Beletörődően sóhajt és lerakja elém a kólámat.
Mostanában megengedhetek magamnak ilyeneket. Mióta saját keresetem van egész könnyű, és anyáékat se kell elszomorítanom.
Végre nyitnak a boltok és a kólám is elfogyott.
Betérek az egyik ruha boltba.
-Jó reggelt – ásítóm.
-Ilyen korán Anabell?
-Muszáj, hogy apa ne tudja meg – mosolygok az eladóra – Van pár meleg inged?
-Ott hátul találsz párat – int a bolt belseje felé.
Ha nem ismerném apát, mondanám könnyű neki választani, de sajnos ismerem így jól el bíbelődök a feladattal. Az egyik színe jó de a hossza nem a másik hossza jó a színe nem a harmadik túl vékony a negyedik nem jó anyagú.
Véletlenül neki megyek valakinek.
-Elnézést – szabadkozom, oda se figyelve arrébb megyek.
-Semmi probléma – na erre felkapom a fejem, és azzal a lendülettel leverek két fogast. Létezik még ember ilyen kellemes hanggal? Kecsesen lehajol érte és vissza adja.
-Köszönöm – dadogom. Tengerkék szeme csodálatosan csillog. Valószínűleg tátva marad a szám mert elmosolyogja magát.
-Bocsánat – fordulok le és kiejtem az eddig válogatott ingeket a kezemből.
-Segíthetek?
-Hát – végig mérem, nem csak a szeme gyönyörű de az alkata se semmi hófehér bőr, fekete kicsit göndör haja vállát veregeti. És az arca se semmi kellemes európai vonásokkal. – Apámnak veszek ajándékot és nem tudom melyiket válasszam – úgy döntök kihasználom a lehetőséget.
-Milyen alkalom?
-Születésnap – elgondolkodom – Ennek a színe jó, de a minősége nem…
Hümmögve méregeti az ingeket. Meghallgatja az összes kifogásomat és ö is elkezd keresni.
-Ne haragudj mi is a neved? – néz ki az egyik kupac mögül.
-Bocsánat nem mutatkoztam be Anabell vagyok.
-Szép név – mosolyog megint – Szólíthatnak Anie-nak?
-Persze – mosolygok én is – ez legalább szebb, mint amit bátyám hülye haverjai ragasztottak rám.
-Mert?
-Lee… bátyámat Paul-nak hívják, mivel öt nem lehet Paule-nak (Poli) hívni így a végét én kaptam meg és lettem Lee.
Látom, hogy küzd a nevetéssel, hát felnevetek én is.
-Ez jó lesz? – mutat fel egyet. Közelebbi vizslatás közben hümmögök. A színe jó kosztűrő az anyaga kellemes és még meleg is.
-Tökéletes lesz, honnan szedted le?
-A felső polcról – mutat a fejem felé.
-Akkor persze hogy nem láttam – füstölgök. Itt meg jegyszem kereken 158cm magas vagyok. Koromhoz képes is kicsi. Suliban töpszlinek is becéznek.
-De meglett találva.
-Köszönöm a segítséget – bólintok és át vándorlok a férfi rövid nadrágokhoz.
-Még valamilyen ünnep?
-Nem, a bátyám az utolsó használható rövidnadrágját is szét tépte, mindig cafatokban hozza haza, nem tudom mi a jó életet csinál, de ha a fizum nagy része az ö ruha tárára megy rá, akkor nagyon morc leszek.
Találok pár egyforma szabású egyszerű nadrágot.
-Nem fog megfázni?
-Nem – vonok vállat – mostanában nem zavarja a hideg – azzal nézelődöm még.
A női osztályról hoz nekem egy felsőt.
-Ezt nem szeretnéd?
-Nem, túl nőies – nézem meg a fel ajánlott felsőt – Nagyon ki van vágva és nem igazán az én stílusom – ekkor jobban megnézi a kinyúlt valaha fekete pólómat valamint lógós farmerom.
Felnevetek a kiismerhetetlen pillantásán.
-Ne aggódj, van azért normális ruhám, de este ez akadt a kezembe.
-Este?
-Éjszaka dolgoztam – vonok vállat, hogy elkerüljem a további kérdést a pulthoz baktatok – Na csak sikerült választani hála… hogy is hívnak? – fordulok segítőm felé.
-Dalton, Dalton Cullen – hajt fejet.
-Szóval Dalton segítségének hála.
-Apád örülni fog – bólint vidoran az eladónő – Már megint nadrág?
-Paul folyton elszaggatja őket, túl sokat mászkál az erdőben – sóhajtok. És fizetek.
Egész olcsón meg úszom a dolgot még talán egy kanna benyára is futja, csak tartalékba.
Kilépek a boltból. Dalton jön mögöttem.
-Köszi a segítséget – fordulok felé.
-Semmiség, örültem, hogy segíthetem Anie – mosolyog. Viszonzom a gesztust. Sajnos nem cseveghetünk tovább, mert befut Jacob.
-Lee – szól szemrehányóan és megragadja a karom – Paul ki fog térni a hitéből – végig méri Dalton-t – Főleg hogy mindenféle idegen enyelegsz.
-Nem enyelegtem, csak segített vásárolni – mutatom fel a zacskót védelmem jeléül.
-Haza viszlek – húz közelebb magához.
-Itt a mocim nem messze, azért javítottad meg, hogy ne keljen másokra támaszkodnom emlékszel? – próbálom kirángatni a kezem szorításából.
-Anie, biztos nem ö a bátyád? – kérdi óvatosan Dalton.
-Nem, ö a bátyám haverja – felelem.
-Anyád mérges lesz, ha itt kószálsz és még nem vagy otthon.
-Nem is voltam olyan sokáig – méltatlankodom.
-Örültem a találkozásnak Anie – hajt fejet megint – Remélem még össze futunk.
-Remélem nem – szól közbe Jacob.
-Neked meg mi a bajod? – csapom mellkason – Elnézést, nem így gondolta – kérek bocsánatot helyette is.
-Semmi gond – mosolyog – Biztos a bátyád miatt félt ennyire – azzal elsétál, nem mesze a sarkon becsücsül méreg drága kocsijába és elhajt.
-Mi a frász bajod van Jacob? – fordulok a srác felé.
-Menj haza – szól rám erélyesen.
-Bella vár – pillantok a háta mögé.
-Tudom – hangja feszültségről árulkodik – Menjél már – küld, egyre morcosabb.
-Jól van na! – méltatlankodok és fel mászok a motoromra – Uh még benzint kell vennem.
-Hagyd, majd átviszek egy kannányit és kifizeted.
-Oké – felhúzom a szemöldököm mióta ilyen segítőkész. Ráadásul nagyon furán viselkedik – Csövi – intek búcsút és ott hagyom. Haza robogok.
Apa nagyon örül az ingnek Paul pedig mérgesen méregeti a nadrágokat.
-Mi bajod van vele?
-Honnan volt rá pénzed?
-Tudod én veled ellentétben, dogozom!
-Ne bántsd a bátyád – szol oda anya – ö is sokat seggit, meg véd minket.
-Ja a hidegektől – fintorgok. Ismerem a törzsi legendát, tudom, hogy igaz, de akkor is. Nehezen hiszem el ami történt Paul-al, még nem láttam át változva szóval nem is tuti a dolog. Csak a test hőmérséklete miatt hiszek a dologban.
-Lee – morog Paul.
-Nyugi – ütögetem meg a vállát – Nem mérgező a nadrág de legalább egy hetet bírj ki velük, jövő héten van fizu. Akkor veszek vagy 20 darabot, most úgy is leértékelés van.
-Kész lett a motorod? – vált témát apa és felpróbálja az inget.
-Igen Jacob nagyon ügyesen meg javította. Remélem egy darabig nem lesz gond vele.
-Még így is féltelek – morcol.
-Nagyon jól áll – jön be anya a napaliba.
Ezen apa fel vidul és büszkén kihúzza magát.
Nyugisan telik el a hétvége.

Nyár...

Véget ért a Hitsugaya másik énje.
Elkezdődik a Hajnal, Alkonyat és a Tűző nap.
Jó olvasást! :)