Hitsugaya másik énje - 10

Napokkal később Hisagval futott össze munka után, mikor a szállására tartott, hogy kipihenje a nap fáradalmait. Végre sikerült mindent elrendeznie, még a gondolataival is kibékül, hogy egy bizonyos vörös hajú, tetovált halálisten megőrjíti. Még se volt tökéletes a képzelgésre. Valami még hiányzott.
-Hitsugaya taichou! – köszönt egy alak és meghajolt
-Hisagi hadnagy. – bólintott Toushiro, majd tovább sétált volna, ekkor a hadnagy megragadta a könyökénél.
-Kérem várjon! Beszélhetnénk négyszemközt?
-Ha ennyire fontos, menjünk az irodámba. – valami nem stimmelt, érezte Hitsugaya hogy valami nagyon nem stimmel itt.
-A lakása közelebb van. – suttogta lehajtott fejel Hisagi.
-Rendben. – egyezett bele. Végül is miért félne egy hadnagytól, sokkal erősebb nála hisz, kapitány és övé Hyorinmaru is.
Beengedte a lakásba.
-Mi lenne az a halaszthatatlan dolog, hogy nem az irodámba keljen meg beszélni?
-Ez. – suttogott Hisagi, magához rántotta a megdöbbent kapitányt és megcsókolta.
-Mit képzelsz!? – hőbörgött Hitsugaya, mikor végre eltudta lökni magától.
-Szeretem. – suttogta.
-Ne röhögtess!
-Ez nem vicc! – közölte halál komolyan Shuhei és végre a kapitány szemébe nézet, az pedig megrettent a benne látott kínlódástól és kétségbe eséstől.
-Nem lehet! – nyögte Hitsugaya és hátrálni kezdett. Megbotlott a saját lábában és a fenekére huppant. Hisagi mellé térdelt.
-Lehetetlennek tűnik, mégis ez történik. – suttogta majd a puha ajkakra hajol. Óvatos ízlelgetései megdöbbentik az ifjú kapitányt, álmaiban nem ilyen volt.
-Mért vagy ilyen kíméletes? Renji is túlságosan körültekintő volt!
-Renji már járt itt? – lepődik meg Hisagi
-Igen, pár napja szintén meglátogatott. És valami lökött érzelemről hebegett- habogott nekem.
-Szóval őt is megbabonázta taicho?
-Kit babonáztam meg és mivel? – hördül fel Hitsugaya.
Hisagi csak mosolygott és hanyatt döntötte az ellenkező kapitányt.
-Segítek hogy élvezze. – suttogta és már az ágyékán szuszogott.
-Mi!? – hitetlenkedett Toushiro és felakart kelni, de két erős kar nyomta vissza a földre.
-Most ne meneküljön! Élvezni fogja! – suttogta, majd a fogával kibontotta a hakama övét – Garantálom! – azzal a szájával tovább kényeztette a kapitányt, aki elnyúlt a földön a rátörő földöntúli kéjtől. Érzékszervei megbolondultak és orrát elöntötte az a kellemes illat.
-Ne kínozz! – suttogta.
-Milyen ironikus! – nevette el magát Shuhei és felcsúszott hozzá egy csókért – nem olyan rég még én kértem öntől ezt. – Hitsugayaból döbbent kiáltás szakadt fel, mikor megérezte Hisagi izgalmát. – Igen nagyon kívánatos most így. – suttogta a fülébe – De én nem csak a testét, de a lelkét, szívét is akarom! – közelebb nyomta magát Toushiro bejáratához – Meg adja ezt nekem?
-Ah… a te érzéseid csak testi vágyak, ne tagadd! – nyöszörögte Hitsugaya.
-Pedig én oda adnám mindenem önért, ha hinne nekem.
Mind két kezét felfogta a feje fölé a kapitánynak, így maradt egy szabad keze, amivel végig járta a porcelán testen. Majd megállapodott annak nemesebb részénél és kicsit cirógatta azt. Majd a belső gyönyörű bőrt simogatta majd megtalálta a bejáratát és máris egy ujjal benne járt, mikor feltűnt neki, hogy menyire síkos is a kapitány.
-Ahhoz képest, hogy, milyen hideg, nagyon felforrósodott. – suttogta a fülébe és ezzel megtoldotta még két ujjal az előzőt.
-Ahh! – kiáltott fel Hitsugaya, a további nyögése egy csókba fulladtak. Egy mély csókba, amibe Hisagi minden érzelmét megpróbálta belesűríteni.
Elengedte az elgyengült karocskákat és kioldotta az övét, miután lehámozta magáról a ruhát, már előtte lihegett egy gyönyörű, fehér és izzadt testű Hitsugaya, szemében különös fény izzott.
-Akarlak! – suttogta a kapitány. Felemelte kezét és mit sem törődve a benne lévő ujjakkal maga mellé rántotta Hisagit. A döbbent hadnagy csak akkor ocsúdott fel, mikor már a csípőjét szorították a kis térdek.
-Ez kicsit fájni fog. – suttogta és ki húzta az ujjait, majd saját maga ment a helyükre.
Hitsugaya felnyögött a gyönyörtől, de nem engedte el a tudatát.
-Még! – suttogta és mélyebbre ült Shuhei ölében.
-Ahh… milyen kis falánk! – nevetett fel Hisagi és felült a kapitányhoz – Szeretlek. – csókolt a füle melletti érzékeny bőrre.
-Értem. – nevetett fel Hitsugaya keserűen.
Ízlelgették egymást míg el nem fáradtak és már nem bírták tovább.
-Nh… nehm…nem birh… rom… – lihegte Toshiro.
-Még egy kicsit… –szuszogta Hisagi, majd magához szorította a törékeny testet és utolérte a gyönyör.
Hitsugaya ezzel egy időben felkiáltott és még érezte ahogy nekicsapódik a másik hasfalának az élvezete. Halvány pírral az arcán rádőlt Hisagira és várta a véget, hogy elnyelje az öntudatlanság, de a sötétség nem jött.
Shuhei kihúzódott belőle, magukra kanyarította a ruhákat, de nem engedte a kis testet.
-Végre az enyém! – suttogta még a fülébe és a szemébe nézett.
-Miért én? – a kétségbe esett hang azonnal kitörölte belőle a boldogságot és a zöldeskék szemekben olyan fájdalmas könnyek gyűltek – Miért engem szemeltetek ki ennek a hülye tréfának célpontjául?
-Ez nem tréfa!
-Persze! Ezt meséld be valaki másnak! Én nem vagyok ilyen hülye! Még hogy két ilyen ereje tejében lévő férfi, ismétlem férfi, akiknek a lábuk előtt heverne az összes nő, az emberek világában, pont engem találnak meg, aki egy fiú, még csak nem is értem el a serdülőkor végét, kapitány vagyok, de milyen áron?
Keserű szavai meghozták a gyümölcsét. Hisagi telesen megdöbbent. Pedig az érzései tiszták voltak csak nem jól fejezte ki ezek szerint?
-Menj el! – kérte a kapitány, elfúló hangon – Gyűlölöm hogy gyengének látsz! Kérlek menj el!
-Nem! – makacsolta meg magát Shuhei és felkapta Hitsugayat, beviharzott vele a fürdőbe. Miután a víz kellő hőmérsékletű lett, bele fektette az addig hiába ellenkező kapitányt.
-M’ért!? – nyöszörögte elkínzottan.
-Most úgy sem tud semmit csinálni és igazán mozogni sem jó ilyenkor. – kacsintott rá, majd elkezdte ledörgölni róla a koszt.
-Honnan tudsz te ennyi mindent?
-Vannak dolgok amiket szeretek titokban tartani. – felelte kicsit ködösen Hisagi és révetegen kibámult a rácsos ablakon.
-Meg fagyok. – vacogta pár perccel később Hitsugaya.
Hisagi végre észbe kapott és kimásztak a dézsából. Majd magára kanyarított egy törülközőt és szárazra dörgölte Toushirot.
-Tudok magam is! – méltatlankodott a kapitány, de azért hagyta magát, valahol mélyen még örült is ennek a fajta törődésnek, bár az már kevésbé tetszett neki hogy Shuhei csak úgy felkapta az ölébe és vissza vitte a szobájába.
-Arra van a hálószoba. – morogta, mikor megálltak a nappali közepén. Hisagi csak mosolygott és bevitte a szobába. A tiszta ágynemű gyógyír volt fájó lábának és hátának.
-Még mindig itt vagy? – morrant a hadnagyra és hátat fordított neki. Magára húzta a takarót és próbált tudomást sem venni az idegenről. Kevés sikerrel, mert Shuhei nem hagyta magát és mögé heveredet, át ölelte.
Valahol mélyen Hitsugayaban eltört valami és nem tudta megállítani a könnyeit. Miért sír, hisz ő hatalmas kapitány, a legerősebb a 10. osztagban! Övé Hyorinmaru!
Álomba sírta magát. Hisagi csak hajnal tájban hagyta egyedül addig átölelte és simogatta azt a fehér üstököt ami első látásra megragadta.

Hitsugaya másik énje - 9

Talán már egy hónap is eltelt? Ki tudja, Renji összezavarta az utolsó ivászaton történtek. Mért volt olyan erőszakos. Ö csak segített Hisaginak, mégis valami furcsán vonzotta. Nem mert a 10. osztag közelébe sem menni. Inkább plusz munkákat vállalt Kuchiki kapitánytól, csak ne kelljen oda mennie. De nem halogathatja a végtelenségig. Valamit tennie kell, vagy beszélni Hisagival, vagy magával a tényezővel, aki egy kicsi, fehér hajú fiú, aki annyira vonzza. Végül úgy döntött hogy előbb a testére hallgat.
Éjszaka volt mikor meglátogatta a kapitányt a szobájában. Hitsugaya még fent volt, valamit olvasott biztos valami jelentés. Eltolta az ablakot.
-Ki vagy? – pattant fel hirtelen Toushiro – Mit keresel itt? – kérdezte hidegen mikor konstatálta ki a betörő.
-Csak kíváncsi vagyok. – suttogta Renji.
-Mire? – mintha rémületet látott volna azokban a leírhatatlanul gyönyörű szemekben.
-Önre. – hajtotta meg a fejét Renji, majd leült a tatami szélére. Hitsugaya hitetlenkedve vissza ült, majd elhúzódott. És inkább az olvasmányára próbált koncentrálni. Addig észre se vette míg Renji mögé nem került és az ölébe nem húzta volna.
-Mi a…!?
-Nem bírok tovább várni. – súgta a fülébe és megnyalta azt. Hitsugayat ismeretlen, mégis jól ismert érzések kerítették hatalmukba. Nem ellenkezett túl sokáig, a hakamájának kötője túl hamar kibomlott, ö maga pedig tűzben égett. Renji ujjai először csak simogatták a belső combját, majd érzékenyebb pontokra tévedtek.
-Ne csináld, ha mást nem akarsz csak testi vágyat! – nyöszörögte Toushiro.
-Még meg látom. – mosolyodott el gonoszan Renji.
-Abarai! – szisszent fel a kapitány, mikor a hadnagy érzékeny bejáratát kezdte el izgatni.
-Halkabban, vagy felveri az egész házat! – suttogott a fülébe.
Erre Hitsugaya a szájához kapta a kezét hogy elfojtsa feltörő nyögéseit, ez csak jobban feltüzelte Renjit. Szétnyitotta a git és csókokkal borította el a hófehér nyakat. Toushiro csípője akaratlanul feljebb emelkedett, csak hogy azonnal vissza essen a már meredező tagra.
-Nem kel annyira sietni. – nevetgélt Renji gonoszkásan, de eleget tett a vágyakozónak és belé hatolt két ujjával. Hitsugaya megfeszült a hirtelen feszitő érzésre, de nem bánta, erre vágyott a teste jó ideje.
Renji mikor kellően tágnak érezte Toushirot, úgy gondolta itt az ideje neki is. Másik szabad kezével kioldotta az övét. De ügyetlen volt és a kapitány négykézlábra dőlt. Bár így csak még jobban felkínálta a fenekét, azt a kívánatos kis formás fenekét.
-Kérlek gyere! – nyöszörögte kéjtől terhes hangon Hitsugaya.
-Egy pillanat. – mosolygott Renji és még egy ujjal megtoldotta az előző kettőt. Ettől a kapitány felnyögött, de annyira élvezte, hogy észre se vette, mikor Abarai mögé térdelt.
-Jövök. – suttogta és ujjai helyére maga érkezett. Toushiro felkiáltott a hírtelen jött nagy hímtagtól. Renji ráhasalt a hátára és simogatni kezdte, félig meredező vesszejét.
-Élvezetese így, nem? – suttogta a fülébe és csókokkal halmozta el a nyakát, hátát. És lassan mozogni kezdett. Hitsugaya remegett először a fájdalomtól, majd a kéj hullámaitól.
-Nem … Nem bírom sokáig. – lihegte, mikor Abarai már olyan tempót diktált hogy alig bírta követni. Ekkor Renji egy hirtelen mozdulattal megfordította és szembe találta magát a tetovált férfival. Azok a tetoválások, valahogy olyan vonzóak voltak számára. Egyik kezével végigszántott a barna bőrön. Milyen kontrasztban volt az ő fehér bőrével. A hadnagy odahajolt hozzá és meg csókolta. Megint megfordultak, csak most Renji került alulra és Hitsugaya lovagolt rajta. A hadnagy vezette a csípőjét és mozgásának tempóját. Minél nagyobb élvezetet okozva mindkettejüknek. Mikor végre sikerült megtalálnia a ritmust, Renji kezelésbe vette a már végét járó kapitányt.
A gyönyör elsöprően érkezett és Hitsugaya elájult, mikor utol érte, mint egy zsák, rádőlt Renjire. Aki nemsokkal követte őt.
-Gyönyörűm. – csókolta meg Abarai és kihúzódott belőle – Na mi van már megint nem bírtad? – elnevette magát. De nem bánta. Már nem csak testileg kívánta Toushirot, hanem lelkileg is. Meg akarta szerezni a szeretetét, hogy ne a hideg felét mutassa neki. Felnyalábolta a kis testet és elvitte a fürdőbe. A meleg gőzben magához tért a kapitány és meglepetten vette tudomásul, hogy mellette van Renji és éppen mossa mindenhol, zavarba ejtően meghitt volt ez a pillanat.
Hamar tisztára lett sikálva és hatalmas lepedőbe csavarva vissza lett víve a szobába.
-Mért maradtál itt? – kérdezte mikor le lett rakva az ágyra.
-Mert úgy gondoltam így helyes. – válaszolta Renji őszintén.
-Persze, és az első két alkalommal csak szépen le léptetek! – hördült Hitsugaya.
Ez fájt Renjinek, de tűrte, igaza volt. Hisz itt hagyták. Akkor még az egész csak egy vágy kielégítésének tűnt, most viszont már több volt annál.
-Sajnálom! – horgasztotta le a fejét, majd felállt, felöltözött és távozott.

Hitsugaya másik énje - 8

Napok teltek el az ivászat óta, Matsumoto szerencsére békén hagyta, valószínűleg egyenlőre sok volt a májának, amennyi piát benyakalt. De nem is bánja a dolgokat, Hisagi Shuhein így is elég gondolkodni valója akadt. Akár hányszor véletlenül meglátta a kapitányt elfogta valami érdekes szorongásféle. Maga sem tudta a magyarázatot, de fájt a szíve. Renjire gondolt, vajon mi lehet a másik hadnaggyal, mert ő ugyan nem sok érzelmet táplált a kis kapitány iránt, de benne volt a buliban. Míg neki Shuheinek igen is már tetszett egy ideje. Amilyen kis törékeny olyan erős és hideg próbált lenni, pedig mennyi forró álma volt vele és pár napja a valóságban is kipróbálhatta menyire forró tud lenni.
Bár azóta a két éjszaka óta csak rosszabb lett, álmai fülledtebbek és valóságosabbak lettek. De nem bánta. Mert végre elhatározásra jutott. Elmondja az érzéseit bármennyire fáj majd mindkettejüknek. És valószínűsíthető lesz a visszautasítás, de nem bánja! Meg kell tennie!
Ezzel az elhatározással felpattant az íróasztala mellől.
Lassan a munka végénél jártak, nem baj ha most egy kicsit előbb ellép, úgy is mindig hajnalig bent szokott maradni, ez viszont most fontos
-Elmentem. – szolt oda az egyik tisztnek. Az csodálkozva nézett utána de nem zavartatta magát.

Hitsugaya másik énje - 7

Hajnalban riadt, tiszta ágyneműben, homályos emlékei vannak a tegnap estéről. Vajon mi is történt pontosan arra az egy üveg szakéra emlékezett. Hogy utálja azt az italt! Többet nem iszik! Főleg nem ennyit! De egy csók. Egy csókra biztosan emlékszik. Hisz akkor még semmit nem ivott. Ki volt az? Hisagi Shuhei? Igen a fekete hajú, tetovált arcú hadnagy, aki már évek óta Tousen helyett dolgozik. Ö maga sose lenne áruló önszántából, ahhoz túl elhivatott. De ez a csók vajon mért volt? Hasogatni kezdett a feje amint emlékezni akart. Mindegy ha már fent van, akkor ideje bemenni dolgozni.
Matsumoto természetesen későn érkezik. Mért is jönne időben? Hisz tegnap este ö is igen rendesen benyakalta a maga adagját.
-Kapitány! – köszönt és fülig vörösödött.
-Reggelt’ .– feleli nyeglén a kapitány és inkább a papírokra koncentrál mintsem felhozza a tegnap estét.
-Szóval a kapitánynak van egy melegebb énje? – csacsogta, úgy mellesleg a sok sületlenség közt.
-Micsoda? – csap az asztalra Hitsugaya, de meg is bánja a feje úgy megfájdul – NE beszélj badarságokat, különben rád engedem Hyorinmarut! – fenyegette meg kicsit csöndesebben.
Ettől már Matsumoto is befogta a száját és elkönyvelte a tegnap este látottakat egy szeszélyes képzelgésnek, amit az alkohol hozott ki belőle.

Hitsugaya másik énje - 6

Nem is volt olyan könnyű észrevétlenül eljutni az irodából a szálláshoz. Bár mázlija volt a két férfinak, nem találkoztak semmilyen járőrrel.
Befektették a friss ágyneműbe, Renji kifordult az ajtón, de vissza pillantott és egy csókot dobott.
Hisagi még elrendezte a takarót.
-Jó éjt kedves. – suttogta és még egy utolsó csókot nyomott azokra a kívánatos ajkakra.
Mikor kilépett, fájón vette tudomásul, ez több volt mint egy-két éjszakás kaland. Egyszer úgy kipróbálná e nélkül a főzet nélkül.
Gondolataiba mélyedve kereste fel saját szobácskájának magányát.

Hitsugaya másik énje - 5

Este, talán kicsit korábban is a kelleténél, befutott Yumichika és Ikkaku, majd megérkezett Renji, amint Hisagit támogatja.
-Mi van már? Alapoztatok? – nevetett Matsumoto.
-Nem, mi…csak ez az őrült – vigyorgott Renji, bár arcára fagyott a vigyor, mikor meglátta a kapitányt.
-Lehetőleg halkan, én még dolgozom! – morogta és megmasszírozta a halántékát.
-Igenis. – nyögték egyszerre.
-Nyugi nem lesz semmi baj. – csitította őket Matsumoto és előkapta a sakés üveget.
-Mit takargatsz Shuhei? – kérdezte Ikkaku, a harmadik húzás után.
-Semmit. – vigyorgott a hadnagy.
-Csendesebben. – szolt rájuk Hitsugaya.
Na, ekkor valami elszakadt Hisagiban. Elsötétült az arca és elővette az eddig dugdosott itókáját. Egy sokkal kisebb üveg volt, valami kiolvashatatlan felirattal rajta.
-Kapitány. – nyögte és foggal kihúzta a dugót, odacsúszott Hitsugayahoz, az asztal mellé, a szájába vett egy kortyot és sokak megrökönyödésére megcsókolta a döbbent taichot.
-Moi! – nyammogta, de Hisagi nem hagyta. Le kellett nyelni ha szabadulni akart. És Toushiro lenyelte a folyadékot és nagyon melege lett.
-Mi volt ez? – kérdezte, már enyhén kótyagosan.
-Varázs itóka. – felelte vigyorogva Hisagi – Segít feloldódni.
A kapitány hirtelen érezni vélte a reggeli furcsa illatot. De nem vett róla tudomást, most jobban érdekelte hogy elmúlt a fejfájása.
-Érdekes. – felemelte a kezét és megvizsgálta a zsibongó ujjait. Tudomást sem véve a többiekről, megragadott egy sakés üveget és majdnem egy húzásra megitta, mintha csak vizet ivott volna, észre se vette, csak egy picit marta meg a nyelvét az ital, egyébként semmit nem érzett. A világ ugyan kóválygott egy kicsit, de azt el viselte. De az orrába tóduló érdekes illat az már tömény volt és két forrása is volt ennek az illatnak. Egy vörös üstök és egy fekete. Homályosan észlelte hogy többen is vannak a szobában de nem izgatta.
-Akkor asszem mi megyünk. – állt fel Yomicsika.
-De mért? Most kezd érdekes lenni! – ellenkezett Ikkaku.
-Mert holnap Kenpacsi kapitány nem nézi jó szemmel, ha tátott szájjal bámulsz mindenre. – morogta a szépfiú és felnyalábolta társát.
-Matsumoto szerintem húzz el, mert a kapitányod hamarosan robban. – azzal kivonult, hóna alatt a még mindig ellenkező Ikkakuval.
-Kapitány? – lépet közelebb az elvarázsolt fiúhoz Rangiku – Jól van?
-Munka kerülő. – közölte mikor felködlött előtte a vörös haj és a hatalmas kebel méret – csak a külsőddel foglalkozol, ahelyett hogy a munkádat végeznéd! Nézd meg Nanao hadnagyot ö legalább okos és szép! – azzal elfordult tőle és kibámult az ablakon. Valami fel sejlett benne egy elfeledett álomból, de nem zavartatta magát. Renji felé fordult.
-Abarai, gyere ide! – közölte hidegen. Renji ugyan nem ivott anyit hogy ne engedelmeskedjen, de azért ezek a hideg szavak neki is fájtak.
-Igenis. - kicsit kótyagosan odakóválygott az asztal túloldalára, és leült. Ezalatt Hitsugaya elpakolta maradék papírjait egy fiókba és felrakott egy üveg sakét az asztalára. Rangiku a kanapéról figyelte az eseményeket.
-Hisagi! – fordult a hadnagy felé és mikor az ránézet, lesmárolta durván, még a foguk is össze koccant.
-Kapitány, maga kezdő. – suttogta Renji.
-Mit beszélsz Abarai? – vetette oda és őt is magához rántotta, majd az ölébe tenyerelt, amitől a hadnagy felszisszent, de inkább a vágytól, mint a fájdalomtól.
-Kezdő, mi? – horkant fel, majd magához rántotta Hisagit – Én vagyok kezdő? – azzal beletúrt a fekete tincsekbe és megcsókolta a döbbent hadnagyot. Eközben keze továbbra is Renjit kényeztették. Hisagit elragadta a hév és a csók. Maga alá rántotta a kapitányt.
-Még nem látott mindent.
-Ehhez még túl józan vagyok! – figyelmeztette Hitsugaya.
-Ezen segíthetünk. – szólt közbe Renji, azzal kinyitotta a sakét és önteni kezdte a fekvő kapitány szájába. Az felköhögött tőle de lenyelte, amit tudott. Jött a jóleső szédülés és a mozdulatok könnyedsége. És már a világ sem fájt annyira.
Matsumoto döbbenten figyelte a jelenetet és végül Hisagi pillantott rá először, mikor már a kapitány combjait markolta, hogy bejusson közéjük.
-Menj el! - kérte felhős hangon.
Matsumotonak se kellet kétszer mondani, rossz álomnak hitte az egészet, de csak az első sarokig jutott, mikor is kiadta magából minden addig elfogyasztott alkoholt.
Miután az utlosó zavaró tényező is lelépet, birtokba vették a kapitányt.
Ugyan ö kezdeményezett, még is ö került alulra. De csak pár percig míg el kezdték kihámozni, akkor fellázadt és lelökte magáról Hisagit. Igen nagyon sok erő van ebben a kis testbe zárva. És Hitsugaya össze szedte a maradék erejét amit még nem bénított le az alkohol, lerázta magáról Renji kezeit és Hisagi súlyát. Össze húzta kibomlott gijét. Meg ragadta a legközelebbi alakot, Hisagit, és lenyomta a földre. Az ölébe ült és ringatni kezdte csípőjét.
Közben megragadta Renji rendetlen öltözetét és magához húzta, először csókolta, majd ujjaival kioldotta a bonyolult csomót. Végül egy rántással lehúzta az összes ruháját.
Hisagi nyögött és megragadta a törékeny testet.
-NE kínozzon. – suttogta – Vagy adja meg magát, vagy ne kínozzon tovább! – nyöget és még mélyebbre húzta magára Hitsugayat. A kapitány érezte a másik izgalmát. Elengedte Renjit és kibontotta az alatta lévő ruháját. De csak annyira hogy a követelődző szerve kijusson a ruha fogságából. Renji eközben lerángatta róla a hakamát és kutatott újra a szája után, de nem kapta meg.
Hitsugaya döbbenten konstalálta, menyire kívánja mindkét testet.
Végül megadta magát Hisaginak és befogadta testébe, bár eleinte fájt, de ezt Renji öle csillapította, ugyanis az is követelődzött és megkapta. Ugyan nem teljesen azt amit akart, de hasonlót. A kapitány szájába vette a hatalmas tagot és kényeztette először, csak incselkedett a nyelvével aztán fokozatosan ingerelte tovább bár többször megállt, amint testét érték a kellemes borzongások. Hisagi által. Shuhei nem restelkedett kényeztetni a kis testet, valamint annak szintén követelődző részét.
Renji hangosan sóhajtozott, de nem ért el a csúcsra, előbb kapta ki Hisagi öléből a kapitányt és rántotta saját magára hogy Hitsugaya teste adjon enyhet fájó izgalmának. És meg kapta amint a kis test befogadta az izgalom tetőfokára hágott és elélvezett a kapitánnyal együtt. De Hisagi nem hagyta magát a még pihegő Toushirot elhúzta Renji válláról, és a saját ölére húzta hogy folytassa, amit alig pár pillanattal előtte abba hagytak. A csípőt már ő mozgatta, mert Hitsugaya az előző aktusban kimerült, de teste még kívánta az izgalmakat. Shuhei közben maguk közé csusztatta a kezét és megragadta a kis, meredező vesszejét és azzal is fokozta az élvezetett. Hitsugaya felnyögött és elélvezett, magával rántva Hisagit.
Lihegve dőlt el a padlón. Shuhei még kihúzódott belőle, azt érezte, aztán jött a tudatlanság. Teljes öntudatlanság.
-Na most mit csináljunk vele? – szuszogta Renji.
-Tegyük rendbe. Fürdessük meg és hagyjuk aludni – ajánlotta Hisagi és óvatosan a ruhái után nyúlt.
Pár percen belül, már mind ketten tisztán ültek egy dézsa mellet, amiben a kapitány ázott. óvatosan ledörgölték róla az izzadtságot és az egyéb nedveket.
-Egyébként, honnan szedted azt a főzetet?
-Egy ismerőstől. – titokzatoskodott Hisagi.
-De mégis honnan a manóból? És biztos hogy nem okozol kárt benne?
-Igazság szerint álomként emlékszik az egészre.
-De a testén maradtak látható nyomok.
-Én is észre vettem. Már csak az a kérdés, Matsumotót hogy hallgattassuk el?
-Azt még nem tudom… talán rengeteg sakéval?
-Majd holnap kiderül. Na vigyük a kapitányt a szobájába.

Hitsugaya másik énje - 4

Már délutánra járt az idő, mikor végre megérkezett a gyógytea a fejfájásra. Nyugalom szállt a 10.osztag kapitányi irodájára, de csak pár percre , míg be nem futott a 9. osztagos, Hisagi Shuhei és egy halom iratot hozott, az amúgy is baromi nagy kupac tetejére. Mikor meglátta a kapitányt, rák vörös lett.
-Mi van ma mindenkivel? – hőbörgött Hitsugaya.
-Semmi, mi lenne? – motyogta a hadnagy.
-Akkor veled mi van?
-Igazán semmi.– felelte Hisagi és elsápadt.
-Na te legalább már sápadsz is. – hőbörgött tovább – Ide jön Abarai és még csak arra sem méltat hogy elmondja, mi a fenét bámul rajtam, mintha nem látott volna eleget!
-Nem kapitány, nem hiszem hogy ez lenne a probléma. – szól közbe Matsumoto – Tényleg! Hisagi, jössz este?
-Persze. – nyel egy nagyot Shuhei.
-Rendben. – mosolyog Rangiku, azzal tova libeg.
-Matsumoto! – morog Toushito – NE menekülj el a munka elöl! – ordítani nem ordít, mert a feje még nem állt helyre.

Yami és Kurama

-Megölted a bátyámat! – üvölti valaki.
Kurama felriad. Soha nem aludt el még órán kivéve most. „Ki volt az a lány? Kit öltem meg?” – kérdezte magától a fiú.
Robbanás rázta meg az iskolát.
-Mi ez? – néz körbe a tanárnő.
-Megnézhetem? – jelentkezik Suichi. A nő bólint. Kurama futtában távozik. Az udvaron megtalálja az erő forrását, ami a robbanást okozta. Egy fa alatt az árnyékba burkolódzva állt.
-Mit keresel itt? – a szél megmozgatta a fa leveleit és egy lány állt az árnyékba – A kapu bezárult!
-Vannak kis kapuk… azért jöttem, hogy meg öljelek.
-Indok?
-Megölted a bátyám.
-Kit? Ki vagy te?
-Yaminak szoktak nevezni – újabb rengés rázta meg az iskolát. Kurama ijedten kapkodta a fejét. – Ha elbúcsúztál a családodtól várlak a tengerparton naplementekor.
Amint eltűnt a földmozgás is abba maradt.
Suichi Minamino visszatért az osztályterembe. Az órák után haza sétált nem sietett.
Negyed órával, míg a nap teljes lemenéséig. Megállt a tengerparton lágy esti szél fújdogált. Egy szélroham kíséretében meg érkezett a fekete paca.
-Itt vagyok.
-Elköszöntél? – villant megy egy szempár a sötét foltban.
-Nem… Nem álszándékomban elhalálozni.
Ekkor hirtelen roham történt. A lány neki rontott Kuramának. Aki kezét felemelve védekezett.
-Megfizetsz – vicsorogta a lány Most, hogy ki bontakozott a sötétből sokall szebb volt. Haja hasonlított bátyáéra kusza hosszú fekete tincsek. Öltözete viszont teljesen más volt. Bőre fehérségét csak fekete hatalmas laza pólója és feszülős térdallá érő nadrágja tette teljessé. Lábán kicsi topánt viselt, ami csak arra volt jó, hogy ne a talpa legyen koszos
Mikor leváltak Yami a földre esett. Kurama nem támadt vissza. Várt.
-Mi bajod? – csodálkozott mikor látta elfordulni a lányt, és ahogy ott gubbasztott olyan esetlenek olyan védtelenek tűnt.
-Megölted! – hangja remegett a visszafojtott sírástól.
-Kit?
-Karaszut a bátyámat! – rámeredt a vörös hajú fiúra – megölted de, te vesztettél! Elveted tőlem – könnyei eleredtek – Az egyetlent, aki szerettet! – hisztérikusan fölpattant és neki rohant Kuramának. Erőtlenül püfölni kezdte a majd egy, fejel magasabb srác mellkasát.
-Yami – szolt békítően Kurama és meg fogta az ökölbe szorult apró kezeket. – Mért jöttél?
Egy kétségbe eset vörös szempár nézett vissza rá.
-Elégtételért küldtek.
-Kik?
Yami megrázta a fejét.
-Nem mehetek vissza addig, míg meg nem öltelek.
-Akkor ne menj vissza.
-Mért?
-Nem adom az életem és téged, se akarlak meg ölni.
-Kérlek, tedd meg… legalább vele lehetek – szipogta Yami.
-Megérdemelte a halált nem volt olyan jó embert.
-De engem szeretett!
-Hogy? – ekkor Kurama kezdte végre megérteni.
-Kérlek, nem akarok vissza menni a mostohámhoz! Aki soha sincs megelégedve senkivel és semmivel.
-Akkor maradj itt!
-És Emma Király?
-Azt majd én elintézem – mosolyog Kurama.
Nem értette pontosan, mért teszi, amit tesz de, most az egyszer tényleg segíteni szeretett volna ennek a kis lánynak.
Párnapra rá hogy Yami meg jelent Emma király utána küldte a begyűjtőket. Kurama viszont nem engedte elvinni a lányt. Yami a harc közben összeesett. Későn derült ki hogy nem bírja a fényt.
-Köszönöm a törődést – suttogta Yami mikor Kurama ölbe kapta, hogy elvigye árnyékos helyre.
-Ne beszélj, tartogasd későbbre az energiádat!
-Nem lesz később! – odabujt a srác nyakához. – Hallom, ahogy hív Karasu. Megyek, mert már nagyon hiányzik.
Kurama egy könnycseppet érzet meztelen nyakán.
-Az én érzéseim nem számítanak?
-Milyen érzések? – csodálkozott Yami – Szánalom… Együttérzés… hát igen ezek tesznek olyan emberivé és törékenyé.
-Nem azokra gondoltam. Tudod mi az a szerelem?
-Nem…
Kurama feljebb kapta a lányt hogy az arcába nézhessen.
-Szeretnéd megtudni? – hangja nem árult el érzelmeket.
-Igen – motyogta félősen a lány.
Végre beértek egy romos házba mely pont eltakarta a napot. Yami lassan éledezni kezdet.
-Tegyél le! – kérte bár mintha parancs lett volna. Kurama félig engedelmeskedett. A lány lábait, lent voltak de derekát még mindig szorosan magához ölelte. Yami csak pislogott. Nem igazán értette. Kurama végül elszánta magát és megcsókolta. Minden érzelmét bele sűrítette az ajkaik összeérintésébe.
Yami ijedten hátrált meg és összeesett.
-Nem… - kiáltotta kétségbe eseten.
-Mi baj? – nézet nagyon furán Kurama.
A lány tehetetlenül és artikulálatlanul fel ordított. Kurama befogta a fülét. A szétvert tisztító brigád vánszorgott oda.
-Mit csináltál a démonnal? – kérdezte a vezető.
-Semmit.
-Csak akkor reagál így ez a faj, ha valami lelki trauma éri. – mondta a csapat szakértője.
-Milyen faj?
-Ö az utolsó létező példány ennek az érzékeny démon hibrid fajnak.
-Hibrid? – pislog Kurama.
-Igen még Yomi készítette őket, hogy érzékeljék az érzelmeket. És csak ö maradt meg belőle.
-Akkor hogy lehetett Karasu a bátya?
-Örökbe fogadás útján. – válaszolta halkan Yami.
Mindenki rá bámult.
-Engem megalkottak és szolgáltam, de volt családom vagy legalábbis affélém. És mikor Karasu meghalt engem okoltak. Eljöttem, mert elküldtek… Kurama befogadott bár nem bírom a fényt érte meg tettem, mert nem ölt meg de nem bírtam tovább. És mikor végre elmehetem, volna, nem engedte el, mert túlsók érzelem gyűlt fel benne a napokba és nem lenne képes elengedni, ezért kényszerülök ara, amit már majdnem 10éve meg kellet, volna tennem – és felkecmergett könnyes szemmel elővette tantoját.
-Ne – nyögte Kurama.
És mielőtt bárki bármit megakadályozhatott volna Yami kilépet a lemenő napra és szembe nézett a fénnyel. Aztán szúrt.
A vékony test kecsesen bukott a földre. Yami szeme elsötétedett de még az utolsó könnycsepp ott remegte a pilláján.
Kurama tehetetlenül térdelt mellette.
-Mért? – bokszolt a földbe. Ekkor látott meg valamit Yami zsebében. Egy kis papír fecni, amire csak egy mondat volt írva: „Köszönök mindent Szerelmem!”
-Szóval mégis ismerted az érzéseim? – mosolygott keserűen Kurama és meg csókolta a papírkát.
Egy képel együtt ki került a falra Kurama szobájában.

Hitsugaya másik énje - 2

„Valaki simogat nem is tudom már hol. Először csak az arcomat aztán a nyakamat. Valamit le nyeltem, végig égette a torkom, de már nem is fogtam fel igazán hogy mi történt. Forró lett hirtelen a levegő, alig tudtam lélegezni. Aztán jöttek a kellemes kezek. Kényeztettek pirongató helyeken. Annyira kellemes volt az álom.”

Hitsugaya másik énje - 3

Hajnalban még a nap első sugarai előtt, Hitsugaya taicho felriad, hogy valami nincs rendben, fel ül az ágyban, de a hirtelen mozdulatra megfájdul a feje. Nem baj. Maga mellet ott van Hyorinmaru és a ruhái szépen össze hajtogatva. Valyon mikor vette le az összeeset? Felemeli a kardot és elpirul. Az összeeset! Tényleg teljesen meztelen, még sose aludt teljesen meztelenül, mindig volt rajta legalább egy yukata. De most még azt se vett fel. Zavartan körbe pillant, semmi nem változott, a szoba üres, csak egy érdekes illat maradt itt. Nem tudja behatárolni, de itt valami érdekes illat van. Lassan öltözni kezd valamiért macskás a mozgása. Végre magára ölti a fehér gijét. De észrevesz egy foltot a combján.
-Biztos beütöttem. – elmélkedik. Tovább öltözik. A fejfájása csaknem akar múlni. Az irodában csak rosszabb lett. Sok a zaj, mindenki beszél és zajong, Matsumoto is csak beszél és beszél.
-Matsumoto! – üvölti kicsit komásan Hitsugaya és le roskad a dolgozó asztalához. Feje elviselhetetlenül sajgott még a saját hangja is túl hangos volt. A hadnagya csacsogása csak jobban zavarta.
-Igen taicho?
-Maradj csöndben! – kérte és megmasszírozta a halántékát. Próbált a papírokra figyelni de valahogy nem ment.
Kinyílt az ajtó.
Renji belép az irodába.
-Ezeket Hitsugaya taichonak hoztam.
-Itt vagyok! – morog a kis kapitány és mérgesen kipislog a halom papír mögül.
-Oh. – nyögte a hadnagy és elvörösödött.
-Valami baj van?
-Nem minden rendben van, csak ezeket hoztam. - azzal a kupac tetejére tett még pár lapot.
-Jé, Abarai! – kuncogott Matsumoto – HA már itt vagy, akkor van kedved eljönni inni, ma este? – kérdezte tudomást sem véve a kapitány rosszalló pillantásaitól.
-Persze. Hol?
-Itt. – vigyorgott a nő, és arrébb libegett.
-Matsumoto! – mennydörögte a kapitány, majd fájósan a fejéhez kapott.
-Jól van? – érdeklődött tisztelet tudóan a még mindig vörös fejű hadnagy.
-Igen, csak fáj a fejem. – morogta a kis kapitány.
Abarai csak meghajolt, majd távozott. Fejének vörössége semmit nem változott.

Hitsugaya másik énje - 1

Éjfél tájban egy nagyon bátor egyén, el húzta az ablakot. A hold megvilágította vörös felkötött haját és a szakés üveget. Mögötte még egy árny suhant be a szobába.
-Biztos vagy a dologban? – kérdezte mély hangján a vöröset.
-Igen, de ha fel ébred, megöl. – suttogja ördögi mosollyal Renji – Gyere, segíts! – azzal feltámasztotta a kapitány fejét és az egyik üveg tartalmát bele öntötte a szájába, közben társa óvatosan masszírozta a torkát hogy nyeljen is.
-Most már jó. – konstatálta elégedetten, ahogy a fehér arcocskán megjelent a pír.
-Ilyenkor olyan édes. – suttogja a másik.
-Halkabban senpai, mert felébred! – csitítja Renji.
-Ennyi sakétól nem hiszem. – vigyorog Hisagi, lassan kibontja a hakamáját.
-Micsoda dolog teljes felszerelésben aludni? – hőbörög Renji és tisztelettel félre teszi Hyorinmarut.
-Ne morogj inkább siess, mert nem birok magammal! – suttogta túl fűtött hangon Hisagi.
-Magam se sokáig, hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű, makulátlan bőre? – suttogja elcsukló hangon Renji.
Végigsimított a kapitány hófehér, meztelen mellkasán.
-Olyan puha. – suttogta.
Hisagi már nem volt ilyen könyörületes. Befeküdt a két combja közé és csókokkal borította el a hakama feltúrt részénél. Hitsugaya álmában felnyögött.
Renji eközben kihámozta a haoriból és a gi-ből.
-Vegyük le a hakamáját – súgta oda a felizgult Shuheinek, szenvedélyes csókot váltottak.
-Siess! – sürgette az ifjabbat.
Végre lekerült a ruha mind hármójukról. Hisagi, mint ötletgazda és rangidős, elsőnek vette birtokba a kapitány ifjú vesszejét. Renji eközben a felsőtestét kényeztette nyelvével. A kis kapitány olyan hamar izgalomba esett, hogy Hisagi nem tudta megállítani és Toushiro forró magva a kezére ömlött.
-Nagyon finom. – nyalta le Shuhei az ujját. Keze tovább dolgozott hogy ismét izgalomba hozza a kapitányt.
-Nem minden a tied! – morgot Renji, azzal kiakarta lökni a kis lábak közül Hisagit.
-Még nem végeztem! – vigyorgott tovább Shuhei, azzal tovább kényeztette Hitsugayát. Most már összhangban Renjivel.
Hisagi masszirozni kezdte a szük kis bejáratott majd Renji szájába nyomta az ujjait miközben a másik mellbimbóit nyalogatta és kezével továbra is kényeztette a kapitányt.
-Most már jó. – súgta lihegve és kihúzta ujjait Renji szájából – Én kezdek. – nyögte. Lassan egy ujját bevezette Hitsugayaba. A kapitány megfeszült. Renji forró csokjától ellazult. Hisagi tovább nyomul, már két ujjával kényezteti a kis testet. Mikor végre elég tágnak véli egy sokkal nagyobb és erősebb tagot vezet a taichoba.
Hitsugaya fájdalmasan felkiált és álmában bele markol a takarójába.
-Óvatosabban! – szol rá Renji – Haggyál nekem is belőle!
-Igyekszem. – sziszegi kicsit fájdalmasan Shuhei, letörli Toshiro arcáról a könnyeket. A szorítás lazult, a test befogadta és lassan mozogni kezdett.
-Renji. – suttogta és magához vonta a férfit, megcsókolta. Hajából kihúzta a hajgumit és révetegen bámulta amint leomolnak a vörös tincsek. Beléjük markolt és a kapitány merevedésére tolta a fejét.
Renji hamar vette a lapot, és tovább kényeztette Hitsugayát. Hisagi közben a kezébe kaparintotta a hadnagy merev és követelődző tagját. Mikor megérintette, hangosan felnyögött mindkettő.
-Már csak egy kicsit. – nyöszörögte Hisagi. Begyorsított a tempón és elért a csúcsra. A kis test megfeszült majd nem sokára elernyedt.
-Én jövök! – vigyorog Renji és letörölte a száját.
-Mindjárt. - szuszogta Hisagi, Renji háttérbe vonult és figyelte, amint a senpaia tovább falja a kapitányt. Először csak óvatosan újra mozogni kezd, majd veszett tempót diktál és eltart egy darabig míg újra el jut a határhoz. Meg torpan, mélyen megcsókolja a kapitányt és félig öntudatlan állapotban még egyszer övé lesz a gyönyör. Pihegve rá borul Toushirora.
-Tied. – suttogta és kihúzódott a kapitányból. Imbolyogva odébb sétál.
-Végre! – nyalta meg a száját megint Renji – Már kóstoltam az izét, de még nem ízleltem meg rendesen.
Magához vonta az ernyedt testet és végig nyalta. Vissza fektette a tatamira.
-Belső combja mintha friss csirke hús lenne. – suttogta miközben aprókat harapott beléjük. Egy kicsit még szívogatta, amire Hitsugaya kéjesen felnyögött – Így kell ezt csinálni. – vigyorgott Hisagira. Az csak intett és közelebb kúszott.
Renji, nyelvével eltűntette az előző eset nyomait és ö maga nyálazta meg ujját amit a már kitágított résbe helyezett. Bár a kapitány most is felszisszent, de nem annyira, mint előtte. Hamar megszokta a három ujjat és a hadnagy úgy érezte most itt az ideje a követelődzős részeit előnyben részesíteni.
Elhelyezkedett a porcelánfehér lábak között és magára húzta a kapitányt. Fel- húzta magához, hogy saját súlyától csússzon rá. Hitsugaya kéjes nyögései még álmában is hangosak voltak de most nem zavart senkit.
Hisagi most lépet akcióba.
-Várj! – szolt halkan és a társa mögé ült. Felemelte Renji derekát és a saját ölébe ültette. Elölről átnyúlt a kapitány feneke alatt és Renji bejáratát kezdte el izgatni.
-Így még érdekesebb. – nyögte Renji mikor magába fogadta az ujjakat szépen sorban majd Hisagi hímvesszőjét. Lassan emelgetni kezdete Hitsugaya csípőjét, Hisagi átkarolta mindkettejüket és ott tartotta a kapitányt. Hullámokban jött az élvezet. Először az álmok világában ragadt Kapitányt érte utol, utána jött Renji és fel kiáltott, majd Hiszagit is utol érte, amint összeszorult rajta Renji.
Aléltan dőltek, az össze dúlt tatamira.
-Jól laktam. – közölte Hisagi.
-Én nem bánnék egy kis desszertet. – vigyorgott Renji és megcsókolta az alvót, majd szenvedélyesen falni kezdte Shuhei száját.
-A kis torkos! – nevetett fáradtan a hadnagy.
-Nem alhatunk itt.
-Hát nem, de egy kicsit még maradjunk azért. – súgta Hisagi és simogatni kezdte az előtte szét vetett végtagokkal fekvő kapitány meztelen testét.
-Hozok törülközőt. – kecmergett fel Renji. Óvatosan kilopódzott és hamar vissza is tért. Egy tál meleg vízzel és egy fehér törülközővel.
-Tűntessük el a nyomokat! – bólintott Shuhei.
Ledörgölték az izzadságot és a fehér foltokat, majd újra fehér volt a kapitány bőre, csak az arcán lévő pír mutatta, hogy valami nincs rendben.
-Lassan menyünk. - súgta Renji – Én sem akarom itt hagyni.
Végül össze szedelőzködtek.
-Viszlát! – súgta vissza az ablakból Hisagi.
Magában áldva Uraharát hogy vannak ilyen jó italai. Renji szerencsére csak azt tudja hogy sake volt, pedig ebbe nagyon erős afrodiziákum és némi altató por is volt.

Hajnal, Alkonyat és a tűzö nap

Fandom: Twilight
Írta: Nigayami
Szereplők: Embry Call + Saját szereplő
Korhatár: 18+
Ez egy rajongói írás és semmilyen jelegű haszon nem származik belőle.
Egyéb: az Eclipse alatt, után játszódik.

egyéb: most találtam meg szóval olyan amilyen nem mai írás... sorry a fogalmazásért, és hibákért nem lett sok minden javítva rajta.

Hitsugaya másik énje

Vigyázat Yaoi veszély!!
Az az fiú-fiú páros.
A történetet nem lövöm le mert poén.
Páros: Hisagi Shuhei x Hitsugaya Toushiro x Abarai Renji
Korhatáros! Erősen 18-on felülieknek ajánlót csak! na meg persze azoknak akik bírják a yaoit.

Kezdet:
Hitsugaya kapitány holt fáradtan zuhant bele ágyikójába. Nagyon sok munkája volt és „az a szemét Matsumoto is lelépet” – ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal merült mély álomba.

Utalás a Warera no Houfuku no Tameni Shi Ni Irite című Dj mangára amit Yumiko fordított a Yaoi Orden számára 

Yume halála

-Halottad az új hírt Uramesi? – ül le haverja mellé ebédszünetbe Kuwabara.
-Megint Yukinával álmodtál? – morog unottan a srác.
-Nem! Hanem Kurama egyik régi ismerőse jön el az alvilágból, hogy beszéljenek.
Az Uramesi banda Genkaynal gyűlik össze.
-Mi történt hogy itt vagytok? – csodálkozik a mester.
-Keiko meg őrit az esküvői lázával. – panaszolja Yuszuke.
-Te vállaltad – von vállat Genkay.
-Tudom – morog a fiú.
Nyílik az ajtó és egy érdekes lény ál ott.
- Rosszkor jöttem? – pislog körbe a lány.
-Nem pont jókor. Gyere nyugodtan Yume – köszön Kurama.
-Jó napot – köszön és illedelmesen meg hajol.
-Neked is leányom fáradj köreikben és tedd le magadat.
-Kérlek, tegeződjünk, kicsit többet éltem, mint te.
-Ha így látod jónak Yume.
-Köszönöm – mosolyogta a fiatal lány.
-Hány éves vagy? – szol közbe Yuszuke.
-Ejnye nem szabad ilyet kérdezni egy nőtől! – mosolyog Yume.
-Yuszuke! – dörren rá Genkay.
-Hagy, ha annyira kíváncsi rá – nevet fel a lány – Pontosan egy hét múlva töltöm az 500.
-Fél évezred… - hüledezik Kuwabara.
-Mi olyan meglepő ebben? – pislog körbe Yume.
Ekkor megszólal Yuszuke mobiltelefonja.
-Ez Keiko lesz – sóhajt kimegy a szobából, és közben felveszi.
-Hogy hogy ide vetődtél? – fordul a lányhoz Kurama.
-Téged kerestelek Yomi üzenetet küldött, és engem bíztak meg a küldetéssel.
-Most mivel foglalkozol?
-Amivel eddig is Hírvivő vagyok. – kicsit elkomorodik.
-Mi baj?
-Lehet majd egy kérdésem? Persze ha nem gond.
-Miről lenne szó?
-Szeretnélek meg kérni, látogass meg a születésnapomon.
-Megtiszteltetés. Ott leszek – mosolyog Kurama.
Yume keze ökölbe szorult de mosolygott.
-Mit üzent Yomi?
-Itt van – ad át egy gömböt – Majd ha egyedül leszel… ez az én kérésem – és egy másik gömböt adott még a fiú kezébe.
-Köszönöm a vendéglátást – állt fel a jövevény meghajlás után távozott.
-Mért is jött pontosan? – nézett bambán Kuwabara.
-Üzenet – motyogta Kurama és nézegette a gömböket.
Este mikor egyedül a szobájába ücsörgött álmatlanul elővette és megnézte őket. Első Yomié volt. A fal tövébe dobta a gömböt.
-Nyitva az átjáró – szolalt meg Yomi mély hangja a falon felderengett hosszú alakja. - A fiam felkészült szeretném, ha megnéznéd milyen állapotba, van és menyit fejlődött. Várlak. – az árnyék eltűnt a falról. A másik üzenetgömb is fal tövében törik szét de, árny helyett füst gomolyog ki belőle.
-Szervusz Kurama – mosolyog szomorúan Yume a füst teljes alakját, mutatta. Vékony testalkat hosszú haj és szép könnyes szemek. – Nem vagyok képes a szemedbe mondani de, a halálom közeleg és szeretném, ha te gyorsabb lennél… az lenne a kérésem, ölj, meg mielőtt más végezne velem. Kérlek, gyere el és ölj meg! – a füst eltűnik. Kurama dermedten ül az ágyán.
Teljesíti Yomi kérését.
Útközben találkozik Hieivel.
-Azt kéri tőled, hogy öld meg? – kérdez vissza értetlenül a fiú.
-Igen. Öljem meg őt, aki sokat jelent nekem.
-Ez így fair. A te kezed által meg halni – von vállat Hiei.
-Te ezt így elfogadod?
-Túl sokat voltál emberek közt nem érted milyen egy démonnak az érzései.
-Yume nem démon.
-Akkor mi?
-Egy Hírnök.
-Nem csodálom, hogy meg akar halni – majd vállvonogatva hozzáteszi. – A hírnökök egyre ritkábbak. Vadásznak rájuk.
-Mért?
-Túl sok értékes információ van a birtokukba.
-De akkor is mért nekem kell megölnöm?
-Beszéld meg vele, és ki derül. – feleli Hiei és már el is tűnt.
Kurama nehéz szível, megy tovább. Egy domb tetején messze az alvilági városoktól megtalálja Yumét.
-Hát eljöttél – sóhajt fel a lány.
-Mért pont én?
-Neked van hatalmad hozzá.
-Kik jönnek még?
-Senki.
Yume csókot lehel Kurama ajkára, és visszahanyatlik a fa tövébe.
-Haldoklom…- suttogja Yume – Segíts fel, kérlek.
Kurama felhúzza a lányt.
-Mért pont az én kezem által akarsz meghalni?
-Te voltál az egyetlen lény a világon, aki nem akart megölni információért az életem során megismert lények közül. Pedig hányszor kereszteztük egymás útját – nevet fel keserűen Yume. A mozdulat hogy lesöpörje Kurama kezét túl gyors volt és megingott.
-Mióta vagy ilyen állapotba?
-Mióta? Jó kérdés… nem tudom pár hete, hónapja vagy napja. – bizonytalanodik el Yume.
-Még mindig nem mondtál semmi rendes indokot, mért akarsz meg halni.
-Jobb, most míg magam tudok dönteni – megsimította Kurama arcát. – És mér te? Mert te tökéletes vagy és nem lesz bűntudatod – mosolyog. Megfogja a srác kezét, és a szívére teszi.
-Te vagy az egyetlen, aki ilyennek fogadott el és ezért tisztelek meg halálommal.
Kurama még mindig nem értette de, zavarba ejtette a keze alatt dobogó szív.
-Téged sose fog terhelni a halálom – Yume szeme elhomályosult – Adj egy utolsó csókot és nem, kínozlak tovább.
Kurama engedelmeskedik és érzi, hogy a keze alatt a szív egyre lassabban és gyengébben dobog, és végül teljesen elnémul. Kurama karjaiban elernyed a lány.
A fiú bőrig ázva érkezett meg Genkay mester birtokára kezében Yume.
-Emeljünk neki egy szentélyt? – nézi az elszánt fiút az öreg hölgy.
-Kérem.
Azóta is áll egy kis szentély szerűség a hatalmas birtokon. Ahova a kezdő hírnökök látogatnak, hogy lássák milyen is volt a leghíresebb és legjobb hírnök az alvilágban.
Kurama nagy nehezen meg bocsátott magának és bánatát legyűrve megírta Yume kalandjait, melyeket együtt éltek át vagy csak egyedül vitt véghez. A könyv nyers változata ott pihent a kis fa házikóban, az erdőben, ahol Yume is nyugszik.

Kezdetek

Mindenkinek nehéz egy kezdés... nekem is nehéz kezdeni.
Ezek a történetek amiket itt közzé teszek nem fiatalok. Nagyon régen írtam őket. Szeretem mindet annak ellenére is hogy mindegyik fanfiction.
Valaki csak ilyet tud írni valaki meg képtelen rá. Nos nekem sokat jelentenek ezek a mesék.

Közzé teszem őket és remélem kellemes olvasmány lesz valamennyi.